Riviera, A Madarak Erdeje

A nő lassan sétált a fák zöld lombkoronája alatt. Az erdő ezer és egy madár csiripelésétöl volt zajos. Bár ez a zene már nem volt annyira lenyűgöző most hogy egyedül van. Tisztán emlékezet még azokra a napokra amikor még Sivával, együtt járták a vadont. Vidám és gondtalan gyerek volt.
- Minden jó volt egészen addig amíg meg nem kellett halnom.
Most épp a másik gyerekéhez tartott. Liliana már 5 éves is elmúlt. Mikor odaért a ketrecéhez újfent elszorult a szíve.
- Édesanyám!
- Szia Lily. Hogy vagy kincsem?
- Minden rendben van, csak hiányzol nekem.
- Te is nekem.
A megállapodás szerint naponta csak egy órára láthatja a lányát.
- Szörnyű! Öt éve, hogy világra hoztam, de egyszer se láthatta az apját, vagy a bátyát. Ő az én erősségem és gyengességem is egyben.

Ariannának csak is a lánya miatt volt elég ereje ahoz, hogy kibírja Nico kínzásait. Az a napi 1 óra volt ami éltette őt. Ugyanakkor ez horgony is volt a számára. Ha megpróbálná elhagyni a kontinenst azt Lily nem élné túl.
- Holnap ismét jövök. Szeretlek, tengeri csillagom.
- Anya!
- Igen?
- Vigyázz magadra. Úgy hallottam, hogy a cápafőnök rossz kedvében van.

Lilyannának igaza volt. Nico dühöngött. Az étkezőasztalt tányérokkal, székekkel együtt elpusztitotta, és most a cápa katonáit kezdte gyilkolászni.
- Minden rendben, drágám?
Utálta így szólitani, de tudta, hogy ettől megnyugszik. Most nem vált be. Gyors lépésekkel rátámadot, majd felpofozta és a haját is megtépte.
- Te hét tenger k#rvája!! A véred, az átkozott fiad mindent elcsesz! Amióta betette a lábát El Doradora próbál nekem keresztbe tenni!
Ariana elött lepergett az élete.
- Tudja, hogy ide hívtam Sivát!
Nem tudot jobbat ezért próbálta megjátszani a tudatlant.
- Siva? Mégis mit keresne itt?
- Nem róla beszélek, hanem arról a rohadt fattyadról. Az a porbafingó teljesen kiüritette az egyik Fridzsideremet, és még a tenger alatt is mozgásba lendült. Ha ez nem lenne elég még azt a vén trottyot is megölte. Komolyan mondom, ha nem kapom meg a szert én mindenkit lemészárolok!
Ariana nem jutott szóhoz. Most először hallot erről a fattyú fiúról.
- Ezek szerint Calamis egyszer megcsalt? De nem haragszok rá, érthető miért csinálta. Akárki is ez a fattyú most már csak benne és Sivában bízhatok.

**********

Másra nem is tudtam gondolni, csak arra amit Mulac mondott a kőröl.
A Finmbulwinter a valkürök végső támadása. Ezzel egy egész világot meg lehet fagyasztani minden lakójával együtt. Csakhogy ennek a jégkorszaknak meg van az ára is, mégpedig az életem. Viszont azt is hozzátette, hogy van rá 10% esély, hogy utána életben maradjak. Akárhogyis, ez egy jó lehetőség arra, hogy végezzek a cápákkal. Már csak a Rózsakvarcra lenne szükségem.

Ahogy ezt kigondoltam, abban a pillanatban bukkant fel Siva. Boldognak tünt.
- Calum?
- Itt vagyok!
Ide botorkált, majd egy óvatos mozdulattal leült.
- Úgy látom nem lehet levakarni rólad  a mosolyt.
- Jól látod. Tegnap, az a valkür nő elmondta, hogy kaphatom vissza a látásomat.
Na ez már felkeltette a kíváncsiságomat.
- Na és hogyan?
- Csupán a Rózsakvarcot kell használnom hozzá. Mondjuk ettől többet nem mondot...
Éreztem, hogy ez a mondat minden jókedvemet kiszipolyázta.
Odébb álltam, amúgy is ráakartam nézni a többiekre. A kabin elött elhaladva beszélgetésre lettem figyelmes. Iris és Ashton. Megálltam egy kicsit hallgatózni.
-..... Én hiszek benne, hogy vannak még hozzám hasonló cápák akiket nem csak a gyilkolás hajt.
- Igen, de te nem vagy tisztavérű.
- Az most nem számit. Ash, beszélnél a kedvemért Calummal? Próbáld rábeszélni, hogy hagyja életben a cápákat.
- Kizárt! Az csak újabb vitához vezetne.
- Kérlek....
- Jó, de nem ígérek semmit.

Rosszkedvel mentem tovább. Az az átkozott kő máris elkezdte a szarkavarást. Búsan kuporodtam le az egyik doboz mögé. Tíz percig lehettem egymagam ugyanis Luke rám talált.
- Miért depizel?
- Én nem is....
- De Calum, te depizel. Látom rajtad. Elég régóta ismerlek már.
Úgy döntöttem, hogy elmondok neki mindent. Luke az utolsó szóig végig hallgatott, egyszer se szólt közbe.
- Mit kéne most tennem Lukey?
- Nekem mindegy, hogy mit teszel, de szeretném, hogy tudd, hogy a döntésedtől függetlenül én mindig melleted fogok állni.
- Köszi, Luke. Szeretlek.

Tökéletes pillanat volt egy csókra de Koda közbe szólt -azaz ugatott. A tengert bámulta és vicsorgott. Még sose láttam ilyen ingerültnek, ezért odamentem hozzá.
- Minden rendben haver? Mi húzott fel ennyire?
Elé toltam az etetőtálkáját de meg se hatotta. Kitartóan ugatott, teste támadásba feszült.
- Srácok! Koda furcsán viselkedik. Szerintem jönn valami.
Amint ezt kimondtam egy falkányi Doberman ugrott a hajóra.

Calumék újabb bajba keveredtek. A kérdés viszont az, hogy mi lesz a kő sorsa?
Next: 77.[42.] Felperzselt történelem

https://youtu.be/0ASitqUBpWQ