Michael öntudatlanul feküdt. Homlokába egy méretes jégcsap állt bele. Az ÉN jégcsapom. Amilyen gyorsan csak tudtam kiszedtem, és a sebet pedig befagyasztottam,hogy ne vérezzen el.
- Michael! Michael! Nyisd ki a szemed! Nem halhatsz meg! Michael!
Barátom az égvilágon semmire se reagált. A professzor közelebb jött, majd rátaposott Mich mellkasára.
- Felejtsd el ezt a selejtes ócskavast. Már meghalt. Te viszont tetszel nekem. Azt akarom, hogy te legyél HMP135. Velem jössz?
- Vedd le.
- Mi?
- Vedd le a szaros lábadat róla!
- Te nekem nem parancsolsz!
3 másodperc. Ennyi kellett ahhoz, hogy jégpengét csináljak. A rohadt vénség elbúcsúzhatott a jobb lábátol.
- ÁÁÁÁ! Te kis féreg!
Nem sírtam többet. Nem éreztem szomorúságot akkor. Az egyetlen amit éreztem az a düh, amely forró lávaként öntötte el az elmémet.
- Ez Michael kötelessége lenne, de most elvégzem helyette én. 134 életet kell megbosszulnom!
A prof. elővett egy jégsugár pisztolyt. Pillanatok alatt jégkockává fagytam.
- Guhihihihi!  Na hogy tetszik?  Amikor átjöttem ide az első projectem a jég fegyverek voltak. Azóta számos Fridzsider áll El Doradon.
A jégkocka szétrepedt. Egy szörnyeteg jött ki belőle.
- Te most szórakozol velem?! Ez a kis jég még a teámba se elég! Tévedtem. Nem 134, hanem több ezer! Itt az ideje, hogy a pokolra küldjelek!
Elővettem Fenrirt, a jég kardomat. Vad bikaként rohantam meg az ellenfelet.

**********

Mindenüt sötétség. Semmit se láttam, csak egy kisfiút. A kisfiú keservesen sírt. Odamentem, és láttam, hogy a kisfiú én vagyok.
- Mi a baj?
- Anya itt hagyott. A vénség megölte.
A fiú rám emelte könnyes szemeit.
- Te ki vagy?
- Én, te vagyok. A te folytatásod. A professzor azért hozott létre, hogy megtévesszek másokat, viszont arra nem gondolt, hogy én egy másik alternatíva vagyok.
- Szóval ez én lennék akkor, ha nem vettem volna részt a HMP-ben?
- Igen. Az én nevem is Michael, ahogy a tiéd is. Ez a két név egymáshoz kapcsolódik akár a mágnes két pólusa. Velem jössz?
- Igen, veled.
Kézen fogva kisétáltunk a sötétségböl.

Felébredtem. Ugyanúgy a tengerparton voltam, mint ahogy emlékeztem. A homlokomat furcsamód valami jég boritotta be.
- Jég? Hát persze, Calum!
Föltápászkodtam. Cal épp a jégkardjával rohant az ellenség felé.
- Calum! Állj!
Barátom lefékezett.
- Michael? Te vagy az?
- Igen, én. A jégcsapod tönkretette a csippet ami eddig fogvatartott.
- És HMP134?
- Kiturtam a helyéröl.
- Szuper. Örülök, hogy visszatértél.
A prof. mérgelődött.
- Nem hiszem el! Tönkrement a legjobb emberi gépezetem! Legyetek átkozottak! Legyetek átkozottak mind a ketten!
Calum a kezembe adott valamit.
- Itt a te időd Mike.
Nem akartam elhinni. A Neptunus medál újra nálam van. Amint felvettem a szellem kapcsolatba is lépet velem.
- Végre önmagad vagy Michael.
- Igen, hála ennek a csodálatos fiúnak aki annyit küzdött értem.

Éreztem, hogy az erő újra át jár. A doki rámszegezte a pisztolyát.
- Itt a búcsú ideje Michael!
- Pontosan.
Szép lassan felemeltem a kezeimet tenyérrel felfele.
- Ezt azért kapod mert megölted az édesanyámat, és a másik 133 gyereket. Vadászó Hydrák!
A tengerböl öt kígyóra emlékeztető vízoszlop emelkedett ki. Megragadták és lehúzták a mélybe a gonosz professzort.

********

- Mikey!!
Átöleltem erősen.
- Cal. Mi vagy te, anakonda?
- Igen. A szeretet anakondája.
- Köszi, hogy "helyreállitottál".
- Nincs mit, Mich. Gyere, keresük meg a többieket.
Indulni akartam de Michael visszahúzott, hogy adjon egy finom csókot. Meglepődtem, aztán nem tudom mi ütött belém, de viszonoztam a csókját.
- Cal....én...
- Tudom, Mike.
- És te? Mármint úgy.....?
- Én... nekem ott van Luke, de....igazából... nem tudom. Talán...

Ezután a kínos és zavaros hablatyolás után csendben folytatuk az utunkat a hajóig. Estére már mindenki ott volt.
- Mi ez az egész Cal?
- Majd meglátod.
Háta mögött álltam, és eltakartam a szemeit.
- Na akkor háromra! 1..2..3!
- BOLDOG SZÜLINAPOT MICHAEL!!
A hajó vitorláján nagy, piros betükkel díszelgett a happy birthday. Középen, egy hordón ott volt rajta a torta. Mindenki kezében ajándék. Michael nem talált szavakat. Örömkönnyek áztatták az arcát.
- Fiúk...én.... nem is tudjátok, milyen boldog vagyok most. Köszönöm szépen.
Luke és Ash egy kagylónyakláncot adott, Siva könyveket, Iris ruhákat én pedig azt a zaffírteknőst amit még Lukenak vettem.

Másnap reggel döntésre jutottunk. Michaelnek kórházba kell mennie. El kell távolitani az agyából a csip darabkáit, aztán összevarni a sebét.
- Az lesz a legjobb ha egy sellőkórházba visszük. Az emberek úgyse hinnék el ami történt vele.
Luke nyitott egy féreglyukat a víz alatt.
- Hiányozni fogtok. Azért majd látogassatok meg.
- Igérem, legközelebb ha találkozunk, királyként fogsz látni engem.
- Mindent bele Calum. Én hiszek benned.
Fél óra múlva visszatért Luke és folytattuk az utazásunkat.

Michael lélekben mindig ott lesz velük.
Next: 73.[38.] A tűz és a víz legjobb barátja