Éjszakára lehorgonyoztuk a hajót a szigettől nem messze. Másnap reggel arra lettünk figyelmesek, hogy esik a hó.
- Szóval ez lenne a hó?
- Te tényleg sose láttál még havat Cal?
- Egész életemet Hawaiion töltöttem. Ott mindig nyár van.
- Akkor lesz mit mutatnom neked.
Ahogy közeledtünk három hajót láttam a sziget távolabbi részénél. Nem nagyon izgatott a dolog. Partraszálláskor egy tíz fős Husky falka fogadott minket és egy szakállas férfi.
- Üdvözöllek titeket Frostlanden. Engedjétek meg, hogy a falkám végig szimatoljon titeket.
- Miért?
- Ha nincsenek veletek megelégedve akkor valószínűleg rossz szándékkal jöttetek.
- Aha...
Szerencsére egyik blöki se morgott ránk. Indultunk volna tovább de megálltam.
- Mi a baj Calum?
- Az ott engem néz.
Fekete-fehér Husky volt felemás szemekkel.
- Az ő neve Koda. Ő a falkavezér. Érdekes, hisz már kiskora óta az a szokása, hogy a tengert bámulja, mintha várna valakire. Eddig még senki se érdekelte különösebben.
- Megsimogathatom?
- Csak saját felelősségre. Eddig mindenkit megharapott aki hozzá próbált érni.
Lassú léptekkel haladtam felé. Egyszer se vette le rólam a szemeit. Pár méterre tőle megálltam, és leguggoltam, hogy szemmagasságban legyünk.
- Kék és barna szemek. Ez a kettősség....
Az orra elé tettem a kezem. Gondolkodás nélkül megnyaldosta.
- Hihetetlen. Koda még sose viselkedett így.
Jobb mancsát rá tette a mellkasomra és elkezdett kapargászni.
- Mi ez? Olyan mintha valamit közölni akarna velem.
Tovább csinálta és még nyüszített is mellé.
-Kétségbeesetten próbál valamit a tudtomra adni.
- Bocsi Koda de mi most tovább megyünk.
Elindultunk a falu felé. Koda mostantól hátat fordított a tengernek.

*******
A faluban zajlott az élet. Nem volt nagy közösség, alig százan lakhattak ott. Finom illatot éreztem.
- Nézd Cal, az a fickó forró csokit árul.
- Kár, hogy egy garasunk sincs.
- Fiatalurak! Jöjjenek csak ide! Kiáltott az árus.
Mindketten meglepődtünk, de azért odamentünk.
- Most érkeztek ugye? Magukat még nem láttam errefelé.
- Így igaz. Én és a barátom most járunk itt először.
- Ez esetben vendégeim egy forrócsokira.
- Komolyan? Köszönjük uram.
Megkaptuk az italunkat. Kellemes melegség járt át minket.
- Uram, miért van itt ilyen kevés ember? Kérdezte Michael.
- Több oka is van. Először is pokoli hideg szokott itt lenni ami távozásra kényszeríti az embereket és a sellőket. Másodszor a rejtélyes eltűnések se tesznek jót a falunak.
- Eltűnések?
- Semmiképp se menjenek az erdőbe. Eddig még senki se tért onnan vissza élve.
- Hmm.
- Igazából ez a falu pusztulásra van ítélve. A hideg és az eltűnések miatt kevés az ember. Kereskedő hajók nem járnak erre, az erdőbe pedig nem merünk menni vadászni. Kevés a pénzünk. Aztán ott van az ördög tréfája, a Kincses Verem.
- Kincses Verem?
- A falu közepén áll egy hatalmas verem ami roskadásig tele van arannyal, de sajnos olyan erős jég takaró védi, hogy még senkinek se sikerült betörnie.
- Köszönjük az információkat és a csokit.
Tovább sétáltunk.
- Most mi legyen Cal?
- Vissza fogunk még ide térni, de előbb irány az erdő.

********

Az erdő tele volt fenyőfákkal. Mindent hó borított.
- Olyan szép a havas táj.
- Igen a hó tényleg szép. De nem csak szép, de hasznos is. Odanézz.
Először alig vettem észre, hogy mire mutatott Mike.
- Egy fehér nyuszi. Értem! A hó elrejti a ragadozók elől.
- Így igaz. Ráadásul az üregét is betudja fedni hóval, hogy a kisnyulakra ne találjanak rá. Ám ha a ragadozó elég szemfüles rájön, hogy elég csak a lábnyomokat követnie.
- Nem is tudtam, hogy biosz tanár vagy.
- Hahahaha, dehogy is.
Beljebb haladtunk az erdőben. Michael egy kicsit lemaradt.
- Hé Calum!
Amint hátranéztem egy hógolyó repült a képembe. Barátom jót mulatott döbbent arcomon.
- Na megállj! Olyan golyókat kapsz tőlem, hogy megemlegeted.
Hivatalosan is kitört a hógolyó csata!
Mint két kisiskolás, úgy játszottunk a hóban. Bevallom őszintén jól esett ez a fél óra önfeledt szórakozás. Bár a többiek is itt lehettek volna! A végén úgy alakult, hogy mindketten a földön lihegtünk.
- Köszönöm Mikey, hogy itt vagy velem.
- Elvégre barátok vagyunk.
Odabújtam mellé.
- Cal. Lassan indulnunk kéne.
- Tudom.
Ennek ellenére továbbra is ott feküdtünk a hóban. Fogtuk egymás kezét, és a hófelhőket néztük. Ezután hihetetlen dolog történt. Michael felém fordult, fejével egyre csak közelített. Megcsókolt és én nem ellenkeztem. Addig csókolóztunk, hogy már levegőért kapkodtunk.
- Ne haragudj. Neked ott van Luke.
- Semmi baj. Erre is szükségem volt már.
Ezután némán folytattuk az utunkat.

*******
Egy jégbarlanghoz értünk. Odabent döbbenetes dolog tárult elénk. A barlang falában jégkockák voltak, belsejükben emberek és sellők.
- Jézusom. Ezek itt mind halottak?
- Nem, csupán hibernált állapotban vannak. Jött a válasz egy idegen férfitől.
- Ki vagy?
- A nevem Jörmund. Üdvözöllek titeket a Fridzsiderben.
Pisztolyt szegezett ránk, majd lőtt. Eltalálta Mikeot, aki egyből jégkockává fagyott.
-MICHAEL!!

Michael és Calum egy hatalmas titkot fedeztek fel. Calum mihez fog kezdeni egyedül?
Next: 52.[17.] Frostland part3, A kiképzés
U.i: Ezek a részek még Januárban születtek a fejemben ^^