Siva rémülten tekintgetett. Akármerre nézett csak sötétséget látott. Rosetta aggódó szavait hallotta. Ha tudná, hogy milyen szörnyeteg is valójában, biztos már rég otthagyta volna.
- Sinbad, minden rendben van?
- Nem látok semmit.
Idegen hangot hallott.
- Siva De Mare Atlantis.
- Ki az? Ki van itt még?
- Egy férfi angyalszárnyakkal. Soha életemben nem láttam még ennél szebbet.- Segítette ki a lány.
Siva sose volt vallásos, de hit Rosettának. Bárcsak láthatná!
- Nem egészen vagyok angyal. Egyike vagyok El Dorado 4 védőszentjének. A nevem Clement. Én voltam az aki azt a fényességet csinálta, Siva.
- Hogy, mi? És még van merszed ezek után ide tolni a képedet?
- Siva, amit tettem azt a te érdekedben tettem. Rossz úton jártál. Újra tisztává kell tenni a szívedet. Fontos vagy, hiszen te is egyike vagy azoknak, akik elhozzák a békét El Doradora.
Vad szél támadt fel. A férfi otthagyta őket.

Az incidens után Siva egy teljes hetet töltött Garudán. Az alatt az egy hét alatt teljes változáson ment keresztül. Miután elvesztette a szeme világát, olyan dolgokat is észrevett amiket eddig még nem. A zajok és a szagok is kiélesedtek. Ami pedig a legfontosabb, megtanult vakon bízni másokban. Rá kellett jönnie, hogy segítséget kérni másoktól, nem a gyengeség jele. Az utolsó napon a táskája már indulásra kész állapotban várta a fa tövében.
- Tettem be ruhákat, vizet, ételeket, és pár tőrt is, hogy megtudd magad védeni.
- Na szép. A kedvenc könyveimet be se raktad?
Rosetta nevetett. Hamar eltűnt a mosolya, ha az indulásra gondolt.
- Jó volt veled Sinbad.
- De hisz mondtam már, hogy Siva a nevem.
- Aznap mégis hazudtál.
- Mert akkor még egy másik ember voltam.
Most, hogy ezt megemlítették, Sivának eszébe jutottak a kutyák.
- Rosetta. A Tacskóidat...
-...te ölted meg. Igen, tudom. A nálad talált véres kés elég bizonyíték volt rá.
- De ha ezt tudtad, mért nem menekültél el előlem?
- Mert tudtam, hogy legbelül benned is ott lappang a jóság. Segíteni akartam felszínre hozni. Meg aztán egy vakot, csak nem hagyok magára.
- Köszönöm, Rose.
A kikötőben már ott állt az a kereskedő hajó amire Siva helyet kapott. Vele együtt húszan fognak utazni a Tengerbazáron.
- Hát akkor viszlát Rosetta. Vigyázz magadra.
- Várj.
A lány valami hideg dolgot adott a kezébe.
- Mi ez?
- Rózsakvarc. Én találtam pár éve. Jó szerencsét hozz az útra.
- Köszönöm.
Siváék kihajóztak. Kicsivel rá, fény jelent meg Rosetta mellett. Szent Clement lépet ki belőle.
- Oda adtam a követ, ahogy mondtad.
- Tudom. Innentől kezdve a sors kereke mozgásba lendült.

\/\/\/\/\/
/\/\/\/\/\

Luke és Nia elindultak, hogy felfedezzenek új mélységeket. Persze az elsődleges céljuk, hogy kiszabadítsák Harry herceget, ha életben van még. Luke nem örült a csaj társaságának, Delphinia viszont annál inkább, hiszen neki kezdettől fogva bejött Luke.
- El se hiszem, hogy ekkora mázlim van. A sors akarta, hogy együtt lehessek a drága Lukeymmal. Most, hogy Siva dobott, bepróbálkozhatnék nála.
Oldalra sandított, és megpillantotta Calum csikóját, Horust.
- Igaz is, Luke a fiúkat szereti. De ezen majd változtatok. Az a Calum, le merném fogadni, hogy csak féltékenységből küldte utánunk a tengeri csikóját. Így aztán nem lehetünk normálisan kettesben. Meg kell szabadulnom tőle.
Egy gyors mozdulattal elkapta.
- Ne maradj le Nia. Te tudod csak az utat a Luminier királyságba.
- Ne haragudj Lukey, de el kell mennem egy hínárbokor mögé.
- Ha sürgős menjél. Ja, és neked csak Luke vagyok.
Nia villámsebesen keresgélt. Szerencséjére talált egy üres ládát, amibe bezárhatta a kis lényt.
- Így legalább blokkoltam a telepatikus képességet. Luke csak is az enyém lesz!

Siva, Luke, Calum. Mindenki a saját útját járja.
Next: 49.[14.] Család