Este tíz felé járhatott az idő, a nap már régen lenyugodott. Én és Michael már éhesek és fáradtak voltunk.
- Nos, elismerem, hogy szép helyen élsz, de ha nem gáz kéne valami fedél a fejem alá. Meg kajás is vagyok már.
Ez eddig eszembe se jutott, pedig annyira nyilvánvaló volt.
- Az a helyzet, hogy Waicoco egy kicsi falu, mi nem vagyunk felkészülve az idegenek fogadására. De megoldhatom, hogy nálunk élhess egy darabig.
- Tényleg? Köszönöm Calum, te vagy a megmentőm.
- Csak aztán győzzem meg anyáékat is.
A tengerparton rengeteg ember gyűlt össze a tűz körül. A levegőben finom hús illat keringett.
- Mi ez a tumultus?
- Mázlink van. Ma faluest van, ilyenkor ingyen osztogatják a nyársra tűzött husikat.
A két fiú élt a lehetőséggel. Miközben ettek a csinos táncoslányokat figyelték. Nem sokáig, ugyanis valami sokkal jobb következett. Mindenki izgatottá vált.
- Mi lesz itt Calum? Valami tűz fivérekről beszélnek.
- Majd meglátod.
A tűz hirtelen sokkal nagyobb lett, legalább két méter magas. Két fiú ugrott ki belőle és bele is kezdtek bámulatos tűztáncukba. Mesterien pörgették a botokat,mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Utoljára még egy harmadik fiú is előjött a lángok közül. Egyik se tűnt úgy mintha fájdalmakkal küszködne.
- James, Liam, és aki utoljára jelent meg Ashton.
- Elképesztő. Mintha nem hatna rájuk a tűz.
- Sokan azt suttogják, hogy nem is emberek talán.
A tűztánc végeztével mindenki hazament. Nálunk szerencsére anya és apa már aludtak. A nővérem, Mali-Koa pedig a barátjánál aludt.
- Nyugodtan használd az ágyamat. Később majd én is jövök.
- Hova mész ilyen későn?
- Csak sétálok egyet...
Csendben kiléptem, hogy senkit se ébresszek fel. Utam a parthoz vezetett ahol őt láttam. Nem volt sok esély rá, hogy ott lesz, de meg kellett próbálnom. A fényt a fáklya biztosította amit magammal hoztam és a telihold az égen. Mikor kiértem a pálmaerdőből a partra, a holdfény azonnal megmutatta azt akit kerestem. Törökülésben ült a sziklán miközben a holdat bámulta.
- Szóval itt vagy. Már mindenhol kerestelek.
A fiú amint meglátott riadtan ugrott fel, és legalább öt lépés távolságot tartott.
- Vidd innen azt a tüzet!
- Ez csak a fáklyám.
- Vidd innen!
Nem volt mit tenni elvittem a legtávolabbi sziklákhoz.
- Így már jó lesz?
- Jó. Bocsi csak ösztönösen félek a tűztől.
Fura, de nem firtattam a dolgot.
- A nyaklánc amit adtam neked hol van?
- Otthon nem igazán örültek neki ezért le kellett vennem. Meg aztán egy kicsit én is korainak éreztem, hogy egy ilyen kapcsolatot felépítsek.
- Mégis hol élsz te, hogy a nyaklánc cserét elutasítják?
- Titok.
- Na és a neved? Azt csak elmondhatod nem?
- Nincs még nevem.
- Na tudod kivel szórakozz?!
- Calum ez így nem fog menni.- Mondta szomorúan. - Te is más vagy és én is más vagyok. Nem lenne szabad jobban megismerned.
- De hát...én szeretlek téged.
- Te ostoba fiú. Az emberek problémásak tudnak lenni.
- Te nem ember vagy ugye?  Akkor mégis mi?
- Ez a legnagyobb titok.
Elegem lett belőle és a titkaiból.
- Én tényleg szeretlek téged tudod? De ha ilyen undok vagy akkor inkább dögölj meg!
A fáklyához indultam de fél úton térdre rogytam és csak bőgni tudtam.
Még soha senki iránt nem éreztem ilyen nagy szerelmet, éppen ezért még soha senki miatt nem sajgott így a szívem.
- Segi..segitség. Segit...ség.
Odarohantam,de nem voltam felkészülve arra ami fogadott engem.
A titokzatos szőke a földön vonaglott, a nyakát fogta és levegőért kapkodott.
- Úristen! Fuldoklik!
- Maradj itt máris hozok orvost!
Szörnyű! Pedig nem szó szerint mondtam, hogy dögöljön meg. Sajnos hülyét csináltam magamból, mert mire visszaértem a dokival már nem volt ott.  Egy szidással és egy fájó szívvel feküdtem be Mike mellé. Nem tudtam aludni csak csöndesen sírtam. Michael megfordult, és magához ölelt.
- Mi a baj Cal?
- Mike. Ugye te ember vagy?
- Emberibb már nem is lehetnék.
Jól estek ezek a szavak és a közelsége. Többé már nem is gondoltam nevenincs királyfira.