Tegnap mióta hallottam a híreket, hatalmas nyugtalanság fogott el. Úgy érzem, nem tudok tovább idelent maradni. Muszáj látnom a családom másik felét!
- Én is veled megyek.
- Erre semmi szükség Michael. Csak egy kis időre megyek föl.
- Nem érdekel akkor is megyek. Megőrülök ha nem érezhetem a friss levegőt.
- Én pedig elkísérlek, hogy oda találj a parthoz és ne az óceán közepén bukkanj föl. Mondta segítőkészen Luke.
- Na de Lukey...
- Csak semmi Lukey. Valld be, hogy egyedül eltévednél.
- Ja, valószínűleg.
Nem viaskodtam velük tovább, legyen úgy ahogy szeretnék. Elköszöntem apáéktól és már indultam is. Miután végig haladtunk a sötét préselőn és elhagytuk a Monolithot, szemünk elé tárult a hatalmas óceán. Egyszerűen nem tudok betelni a látványával és a legjobb, hogy mindezt a barátaimmal élhetem meg. A felszínhez közeledve Luke megállt.
- Na menj csak, a családod már vár rád. Mikey te meg ha levegőzni akarsz akkor kimegyünk egy lakatlan szigetre. Ne zavarjuk meg a viszontlátás örömét.
- Hmm, lakatlan sziget? Akkor Mikeynak ma fájni fog a popója.
- Semmi olyat nem fogunk csinálni!
A srácok tovább úsztak én pedig több nap után először bukkantam föl a vízből. Szemem előtt feltárult Hawaii partjai de valami nem stimmelt. Zavart valami ezért közelebb úsztam. Tíz méterre a partól dugtam ki újra a fejem. A nyugtalanságom, kétségbeesésbe torkollott.
- Hol vannak az emberek? Hol vannak a kunyhók? Miért ilyen sivár az egész part??
Egymagam sétáltam a puszta parton ahol csak homok és szikla volt. Még a pálmaerdő is eltűnt! A homok hamuval keveredett ami csak is egy dolgot jelenthet. Tűz. Válaszként az egyik szikla mögül előbújt egy fiú. Nevetett mintha csak egy jó viccet hallott volna.
- Na hogy tetszik a látvány Calum?
- Ki a rák vagy?
- Louis vagyok. Ashton egyik ifrite.
Már a név hallatán is elborult az agyam.
- Hol van az én szeretett Waicocom? Ez a te műved?
Nem válaszolt csak nevetett, még jobban mint eddig.
- Ne röhögjél b#zdmeg! Azt kérdeztem, hogy ez a te műved?!
- Igen én égettem fel a drága kis falucskádat. Odaveszett minden lakójával együtt. Nincs többé családod Cal.
Ez a mondat szíven talált. Forgott körülöttem a világ. Úgy éreztem mindjárt összeesek.
- Tudod miért lettem ifrit? Mert egy kicseszett piromániás vagyok. Ez van, én ezt élvezem.
Nem válaszoltam ezért csak folytatta.
- Az egész Ashton ötlete volt. Elengedte azt a kém sellőt, hogy elvigye a hírt. Tudta, hogy amint értesülsz az Ifrit seregről fel fogsz jönni a felszínre mert aggódsz anyuciért. Nos ez az én kis ajándékom számodra. Tetszik?
Még mindig szótlan voltam. Legbelül a sokk kezdet átalakulni fortyogó dühé. Az egész testem remegett a haragtól. Egész eddigi életem semmivé vált. A falu ahol felnevelkedtem, a falusiak boldog arca, a pálmaerdő, anya és Mali mind-mind hamuvá lettek. Utálattal mondtam ki azt a két szót.
- Jég veled.

*visszaemlékezés *

Amíg edzettem egy mestert kaptam magam mellé. Barakuda mester egy aprócska vénember, de az ereje és a gyorsasága meghazudtolja a korát.
- Mester.
- Mondjad úrfi.
- Emlékszek egy esetre amikor a najád erőmet akartam használni de helyette jeget csináltam.
- Hmm. Az bizony a Valkűr erőd.
- Öööö, ezt kifejtenéd?
- Nekünk sellőknek a Najádok az őseink. Ám köztük is voltak nemesek akiket Valkűröknek nevezünk. Ez az erő a nemesi családokban öröklődik, és csak egy családtag birtokolhatja.

Nagyon tetszett, hogy ilyen különleges vagyok. Csak úgy ittam a mester szavait.
- Két parancsszóval lehet aktiválni ezt az erőt. A jég velemmel tudod irányítani, de ez gyengébb. A jég veledkor viszont az erő átveszi feletted az uralmat, és százszor erősebb is. Addig nem tudsz megállni amíg az ellenfeled meg nem hal. De csak óvatosan, mert lehetséges, hogy nem tudsz visszatérni ebből az állapotból.

*visszaemlékezés vége *

Hirtelen minden elsötétült. A földön fekve tértem magamhoz. A levegő igencsak lehűlt, de kicsit se fáztam. Semmit se éreztem se örömöt, se bánatot, se haragot. Mintha a szívem is megfagyott volna. Ami a szemem elött lebegett, hogy megöljem Louist. Kinyújtottam a kezemet, hogy létrehozhassak egy jégtükröt. A bőröm sápadt imitt-amott jég borítja, szemeim fagyos kékek, a hajam pedig hófehér. Egy mozdulattal kettétörtem a tükröt. Tekintetemet az ellenségre szegeztem.
- Veled meg mi történt?? Ki vagy te?
Lassan, szótlanul közelíteni kezdtem felé.
- Maradj ott ahol vagy!
- Tán berezeltél?
- Dehogy! Kóstold meg inkább a Louis féle lángokat.
Két óriási tűzsugár indult meg felém. Kezeimet előre tartottam elindítva egy jeges fuvallatot.
- Mi a picsa?!
A lángok a szó szoros értelmében megfagytak!!
Láttam Louisn, hogy megijedt. Továbbra is felé tartottam.
- Nem! Nem fogsz legyőzni! Nesze! Nesze! Nesze!
Előző esethez hasonlóan ezek a tűzoszlopok is megfagytak.
- Olyan vagy mint egy félős kisgyerek. Először találkozol nálad erősebbel? Hát így jártál.
Egy jégsugárral lefagyasztottam a bal karját majd a jobbat is.
- Egyik a családomért, a másik a falumért.
Mindkét kezemmel egyszerre csettintettem. A karjai jégszilánkokra robbantak. Louis térdre rogyva sírt előttem.
- Kérlek, kegyelmezz. Esküszöm meg fogok változni.
- Rossz Calumnak mondod ezeket.
Leguggoltam elé. Jeges kezemmel megérintettem az arcát.
- Kérlek ne ölj meg.
- Megkapod tőlem az utolsó csókodat.
Fél percig tartott csupán. A jeges leheletem teljesen lefagyasztotta belülről.
- Jég veled Louis.

Kövi rész
23. Háború közeleg