Ma a nap szabályosan gyilkolt. Még a pálmafa árnyékában is majd megdöglöttem. Ráadásul munka se volt, tehát unatkoztam. Tekintetem a kagylós nyakláncra tévedt.
- Már egy hete, hogy nem láttam. Vajon hordja még a cápafogas nyakláncot?
Végül úgy döntöttem visszamegyek a házba a jeges kólámhoz, mikor észrevettem valakit. Velem egyidős fiú lehetett, furcsa sötétkék hajjal. Éppen Spriteot ivott, és mikor végzett az üres üveget csak úgy a homokba dobta. Na nekem pont ennyi kellett, hogy megmozduljak.
- Bocsi, de megtennéd, hogy azt felszeded a földről? Tudod, ez nem disznóól.
A fiú zöld szemeivel rám meredt. Fenyegetve éreztem magam.
- Nem. Ha zavar vedd fel te, homoki maki.
- Te dobtad el, te is veszed föl!
Gyilkos pillantást vetettem rá, erre ő elnevette magát.
-???
- Nyugi van haver, csak szórakozok. Meg ne egyél emiatt.
Lehajolt, és felvette.
- Te nem helybéli vagy.
- Nem hát. Ma érkeztem ide mint turista. A nevem Michael, örvendek.
- Calum. Úgy szintén. Ráztam vele kezet.
- Nem tudsz valakit aki tartana nekem egy kis idegenvezetést?
Kapva kaptam az alkalmon.
- Nos nekem úgy sincs semmi dolgom.
- Remek. Mennyit kérsz érte?
- Nem kell a pénzed. Nekem bőven elég ha valakivel elüthetem az időt.
Már éppen elindultunk volna, de megláttam őt. Az én szőke hajú angyalomat. Egy sziklán ült, és az előtte lévő fákat rajzolgatta egy füzetbe. Valami viszont nem stimmelt.
- Nincs rajta a nyaklánc! De hát mért? Nem szeretne megismerni? Vagy lehet, hogy megijesztettem a túlságos közvetlenségemmel?
- Csak nem tetszik az a fiú, Calum? Egy ideje már bámulod.
- Mi? Nem, dehogy is.
- Ugyan, abban nincs semmi rossz ha kicsit eltérsz a többi embertől. Láthatod én se vagyok teljesen hétköznapi.
- Haladjunk Michael vagy különben estig se végzünk.
Nem akartam vele lenni. Lehet, hogy egy kicsit tényleg elsiettem. A fejemben viszont végig az matatott, hogy mi van ha többet már nem láthatom. Hisz olyan rejtélyesen bukkan fel, és tűnik el. Ember ő egyáltalán?