1 héttel később az események után:

Az edzőteremben püfföltem a boksz zsákot. Szinte minden ébren töltött időmet az erőnléti edzésre fordítottam. Nem beszéltem semelyik Bosszúállóval,tekintve hogy éjjel nappal edzettem. Nem hívtak megbeszélésekre,tudtam hogy a nyomozás miatt inkább háttérbe taszítottak. Amivel egyet is értek,viszont sajnos azzal már nem egészen vagyok kibékülve,hogy a bevetéseket a hátam mögött hajtják végbe. Felettébb bosszantó volt.
Miután már elkezdett sajogni a kezem az ütlegeléstől, áttértem a súlyzókhoz. Izzadtam, melegem volt de valahogy nem érdekelt a tény. Ideges voltam, hisz tisztában voltam a ténnyel,hogy ma hoznak ítéletet az ügyemmel kapcsolatban.A gyomoridegem nem akart elmúlni sehogy sem. Gondoltam egy gyors zuhany jót fog tenni. Az edzés végére teljesen lemerültem. Fáradtan döntöttem homlokomat a fekvőpad hideg féméhez. Jól esően hatott felhevült testemre, becsuktam szemeimet.
-Fél óra és megérkeznek Hill ügynökék.-hangzott fel a férfi hang,ami a lelkemet simogatta. Összeszorítottam a szemem. Gyorsan végig gondoltam,hogy mi van rajtam. Szürke melegítő nadrágot viseltem, egy fehér sportmelltartóval,ráadásul mezítláb. Csak lazán Abby.
Mondogattam magamban,miközben megfordultam.
-Tu..
A mondatomat nem tudtam végig mondani,mert megláttam Amerika Kapitányt egy durva bevetés után. Haja csapzottan állt össze vissza.Szeme fáradtan nézett rám. Szája sarkából vér csordogált. Állánál egy csúnya horzsolást szerzett be. Ruhája itt ott szakadt volt, jobb vállánál a kék anyag folyamatosan vált vörössé.Megijjedtem a látványtól, hirtelen oda léptem és a vállát kezdtem el tanulmányozni.
-Jól vagy?-kérdeztem tőle. A hangom fura volt, valahogy keveredett az aggodalom és a kétségbeesés.
-Jól vagyok.
-Biztos? -nézegettem tovább a sérülését.
-Abby.
-Máshol is megsérültél?-fektettem tenyerem mellkasára.
-Gail!- szólt rám határozottabban. Megszeppenve halkultam el, s néztem fel rá. Megragadta a kezem,s szájához emelve lágy csókot lehelt tenyeremre. Kirázott a hideg.
-Semmi bajom.-jelentette ki megnyugtatóan,majd magához rántott és megölelt. Karjai szorítása újfent aggodalommal töltött el.
-Steve, mi a baj?-bújtam mellkasának takarásába.
-Ma volt egy akciónk a belvárosban, belekerült egy civil. Csak hátulról láttam, eltalálta egy HYDRA katona.
-Jézusom, de jól van?- húzódtam hátra.
-Igen, Tony megmentette.
-Akkor miért vagy ilyen frusztrált?
-Ugyan olyan kabátja volt, mint neked.-suttogta felém.Ekkor világossá vált minden számomra. Azt hitte én vagyok, hisz könnyen lehettem volna én is, a belvárosban lakok.
Mondandója végén újból karjaiba zárt, s hajamba csókolt. Ha lehet még erősebben öleltem magamhoz. Hirtelen nem tudtam eldönteni,hogy az én vagy az ő heves szívverését érzem-e. Elhúzódtam, nem azért mert annyira elakartam volna távolodni tőle, azért tettem mert muszáj volt.
-Fel kell mennem a tárgyalóba.-néztem a cipőm orrát.Megindultam az ajtó felé,amikor hangja szelte át a termet.
-Vagy csak maradj itt.
Hátra fordultam, egy zsámolyon ült, szemében pajkos csillogás lakozott.
-Steve nem lehet.
-Majd ők idejönnek. Tudják, hogy itt vagy.
-Hát legyen.-vontam meg a vállám. Úgysem a helyszín a fontos jelen helyzetben. Leültem mellé. Karórámra néztem még öt perc és megérkeznek. Az előbbi frusztrációm teljesen elmúlt. Tudtam, hogy mi miatt vagyis inkább ki miatt leltem békére. Érzések ezrei kavarogtak bennem,amit nem tudtam megmagyarázni magamnak. De megakartam osztani vele azt a nyugalmat amit a közelében éreztem,ezért kezeinket összekulcsoltam. Meglepődött cselekedetemen,de láttam azt a jellegzetes félmosolyt az arcán,amitől a pulzusom az egekbe szökött. Egy ideig csak néztük egymásba fonódó kezeinket,majd Steve az ölébe helyezte azokat. Sóhajtottam és a fejemet a vállára hajtottam. És csak vártunk az ítéletemre.
-Steve!
-Hmm?
-Bármi is legyen az ítélet... nem akarom,hogy közbe avatkozz.