Pattogtattam a labdát izgatottan a palánk felé.

-Sung máris dob egy csont nélkülit! – Mondtam majd felugrottam és be is dobtam a kosárba. – Ezazz, sikerül! – Néztem hátra Hankre aki lihegve felmutatta a hüvelykujját.

-Ez kosármeccs nem jóslás. – Mondta mire nevetve odasétáltam hozzá. – El kell ismerni jó ellenfél vagy kölyök.

-Mondtam én, hogy jó vagyok kosárban. – Mosolyogtam. – Na meg a szülinapos szerencséje is közrejátszik.

-Azt hiszem kezdek kiöregedni a sportokból. – Mondta mire láttam, hogy Connor jön visszafele hozzánk.

-Hé, meghoztam a vizet. – Nyújtott egy nagy palackot.

-Ennél nagyobbat nem találtál? – Ironizált Hank.

-Sajnos nem. – Mosolyodott el én pedig felbontottam és ittam belőle.

-Persze, igyál csak, nem is tudom melyikünk köpi ki a tüdejét. – Panaszkodott én pedig odaadtam neki nevetve miután végeztem.

-Mi az állás? – Érdeklődött Connor.

-3-5 a javamra, természetesen. – Mondtam büszkén.

-Oh, hát nem sokáig.

-Tessék? – Néztem rá mire kiverte a hónom alól a kosárlabdát, Hank pedig visszaadta nekem a vizet.

-Ezaz, szép volt! – Szaladt utána.

-Hé! Ez csalás! – Kiabáltam utánuk majd rátekerve a kupakot az üvegre odébb dobtam és röhögve utánuk futottam. A versenyt végül még így is én nyertem. Mind ezek után Hank mondta, hogy menjünk haza, mert van egy meglepetése a számomra. Izgatottan mentem be az ajtón mikor hazaértünk.

-Mondtad mennyire szeretnél mocin járni suliba majd ha elkezdődik az új tanév.. – Nézett rám.

-Igen.. Igen.. – Néztem csillogó szemekkel. Na ne.

-Na hát arra nincs pénzem. – Közölte mire elröhögtem magam és Connor is elmosolyodott az asztalnál állva. – Viszont.. A szobádban van egy apró meglepi. – Nézett rám.

-Tényleg? Uu.. – Szaladtam rögtön oda majd az ajtó előtt vettem egy mély levegőt és benyitottam a szobába. Egy férfi android ült az ágyamon, nekem háttal. Beléptem a szobába, mire a srác megfordult. A szám elé tettem a kezem.

-D-daniel! – Csillant fel a szemem.

-Sung.. – Állt fel.

-Ezt nem hiszem el! – Öleltem meg rögtön és elsírtam magam. Az egyetlen családtagom aki még esélyes volt az életben maradásra.. visszakaptam. Megvoltak a kezei, a lábai, bár nem volt a legfényesebb állapotban egy-két helyen, de a lényeg hogy ott volt, velem..

-Ezért tudtam kicsit később csatlakozni hozzátok a kosár-pályán. Még el kellett intéznem ezt.. – Mosolygott Connor.

-Köszönöm, annyira köszönöm.. – Könnyeztem és szorongattam Danielt.

-Annyira jó hogy itt lehetek veled.. -Szorított Daniel majd kicsit elengedtem és kitártam a karom Hankék felé.

-Jaj nem, én nem akarom érzelmeskedni. – Nevetett Hank.

-Gyere már. – Nevetve odahúztam és átöleltem majd Connor is megölelt minket.. Annyira csodás érzés végre újra olyanokkal körbevenni magam akiket szeretek és akik szeretnek engem.. Bár az igazi szüleimet senki se pótolhatja de azt hiszem ez legjobb család ahová kerülhettem volna. Örök hálám Hanknek amiért átvette a gondozásom és nem kell többé Gavinnel lennem.. És nagyon örülök hogy most már Connor és Daniel is a család része.. Cole, már csak te hiányzol...

Vége