Alexander

Általában nem volt szokásom körmöt festeni, éppen csak akkor, ha hébe-hóba rám jött az öt perc és egy koncert erejéig feketére pingáltam. Jayden miatt viszont kedvet kaptam hozzá. Ő sokszor festette, és az esetek többségében elég színes lakkokat is használt. Szerettem volna az ő kis kicsattanó napsugár erejéből valamennyit magamon tudni még akkor is, ha éppen nem lehettem úgy mellette. Addiktív volt a srác, és szerintem élvezte, hogy elnyerte magának a figyelmem igencsak nagy részét. Mondjuk ki ne bolondult volna ezért a jóképű seggfejért?

Kivergődve az ágyamból átbattyogtam Jaydenéhez, hogy elkérjek párat a körömlakkjai közül. Az emeleti ágya éppen fejmagasságban kapott helyet, a függönye pedig ki volt húzva. Tökéletes rálátás nyílt a hátán fekvő Jaydenre, aki fejhallgatóval a fején, háton fekve éppen hatalmas beleéléssel tátogva énekelt és mutogatott a számra, amit hallgatott. Elfojtottam egy szórakozott nevetést, Charlie matracának szélére fellépve félig behajoltam Jaydenhez, úgy figyeltem őt. Nem vett észre, ilyenkor mindig csukott szemmel csinálta, amit csinált. Régebben párszor megszívattam, úgy megbökve őt, hogy megijedjen. Ezúttal nem volt kedvem az ijesztgetéséhez, sem ahhoz, hogy utána kirobbanjon egy kisebb háború köztünk. Fogalmam sem volt, melyik számot hallgatta, nem szűrődött ki zaj a fejhallgatóból, szájról pedig nem tudtam olvasni. De jó volt a szám, az biztos. Bólogattam rá, mintha hallanám a zenét, de csak a busz elejéből szóló Mozartot hallottam. Az Éjkirálynő áriája volt, brutál egy dal volt, nem csodáltam, hogy Matt bírta. Csak azt az egy dolgot nem értettem, hogy vezetés közben hogy volt képes ilyeneket hallgatni úgy, hogy a menetszél zúgása nem nyomta el a hangokat.

– You know I'm stupid for you...*

Ijedten Jayden fele fordultam, aki ismét némán énekelt tovább. Talán fel sem fogta, hogy az előbb sikerült hangosan megszólalnia. Lehet, hogy a következő koncerten kicsit több hangerőt kevertetek a mikrofonjába. Persze csak a közönség miatt, véletlenül sem azért, hogy én is jobban hallhassam őt. Ezen a gondolaton halkan felkuncogtam, majd finoman megböktem Jayden oldalát, hogy végre észrevegye, hogy ott vagyok és akarok tőle valamit.

– A baszott kurva eget... – pattant ki a szeme, és ezzel egyidőben lekapta magáról a fejhallgatót. – A szívbajt hozod rám.

Kellett neki néhány pillanat, hogy felfogja, egyáltalán melyikünk bökte oldalba, de amikor észrevette, hogy én vagyok, halványan elmosolyodott.

– Azért én kedvesebben keltettelek fel reggel.

Arrébb oldalaztam Charlie ágyán, hogy a fejem Jaydené mellé kerülhessen, és annyira behajoltam hozzá, hogy ha netán valaki hátratévedne felénk, az se halljon minket.

– Jobban örültél volna, ha puszival keltelek? – kérdeztem vissza egy pimasz vigyorral. – Vagy lekaratéztál volna érte, mint Miss Röfi?

– A puszival ki lettem volna békülve – mormolta még mindig mosolyogva, majd elkomolyodott. – De elkéstél, most már nem kell. Mondd, mit akarsz!

– Kölcsönkérni lakkot – vontam vállat oldalra billentett fejjel, amennyire lehet, kényelmesen könyökölve mellette. – Már ha nem gond.

– Okééé – vonta össze a szemöldökét. Látszott rajta, hogy nem érti, miért kéne nekem bármelyik körömlakkja. – Milyet szeretnél? Van mindenféle. De ha azt mered mondani, hogy mindegy, akkor mérges leszek.

Grimaszolva, a fejemet vakarva álltam egy pillanatig. Halványlila gőzöm nem volt arról, hogy a frászba kérjek tőle lakkot. Szerettem volna összeöltözni vele a következő koncerten, de ehhez tudnom kellett, mit fog felvenni. Azt pedig meg kellett kérdezni. És nagyon nem akart összejönni ez a kérdés, csak az arcom lett egyre vörösebb tőle szerintem. Mély levegőt vettem. Menni fog ez, Xander, nem gáz, ha tudni akarod, mit fog viselni a bandatársad/pasiszerű haverod. Mit fogsz felvenni pénteken? Szerinted jó lehet, ha kicsit összerázzuk a bandát, és egymáshoz jobban illő ruhát veszünk fel?

– Adj valami olyat, ami illeni fog a pénteki ruhádhoz – nyögtem ki magamból. Legszívesebben arcon csaptam volna magam, de azzal csak még jobban elástam volna magam Jaydennel szemben. Így is mit fogok én kapni ezért, basszus.

– A pénteki... – kezdte, de megakadt. Az arcán sorra váltották egymást az érzelmek, először értetlennek tűnt, majd mintha megértette volna, mit és miért kértem tőle, aztán már kissé szórakoztatta a helyzet. – Xander... Gőzöm sincs, mit fogok felvenni pénteken. De! Azt már most tudom, hogy a körmöm lila lesz. Ha ez esetleg segít.

– Téged ismerve? – kérdeztem vissza. – Faszt se segít, te bármit bármivel simán összehozol, hogy jól nézzen ki!

– Úgy értettem, festhetjük mindketten lilára a körmünket. Mármint... Feltételeztem, az a célod, hogy kicsit összepasszoljunk. Mint amikor elviszel egy csajt a gimis bálba, megdumálod vele, milyen színű ruhát vesz fel, és te olyan nyakkendőt kötsz, hogy lássák, vele vagy. De ha félreértem, akkor bocs – hadarta.

– Nem értetted félre, csak... Várj, ezt így szokás csinálni? – váltottam hirtelen témát. Meglepett, amit mondott. Sosem vertem nagydobra ezeket a bálokat, pláne nem azt, hogy az adott partneremmel összeöltözzünk. A nyakkendőket meg egyenest rühelltem.

– Hát igazából nem tudom – kuncogott. – Csak a végzős bálomra mentem el, oda meg egyedül.

– Nem vesztettél sokat, az én barátnőm megcsalt a focicsapat kapitányával a bál alatt – nevettem fel az emlék hatására. Mondjuk nem voltunk hű, de nagyon összenőve a csajjal, de azért valahol mégiscsak fájt a dolog. – Tyler is látta, szóval dobbantottunk a fenébe, és a város másik oldalán hajnalig buliztunk egy klubban.

– Ez elég szomorú – fintorgott. – Én szívesen mentem volna, de az élet másképp hozta. Na, húzz innen, hogy le tudjak mászni, és előszedhessem a lila körömlakkot!

– Jól van, megyek már – sóhajtoztam drámaian. Leugrottam Charlie ágyáról, és kicsit eligazgattam az ágyneműt, hogy ne szúrjon annyira szemet neki, hogy összetapostam. Visszanéztem az ágyból kikászálódó Jaydenre. – Amúgy köszi, tényleg.

– Ne legyél ilyen jó arc, gyanús lesz a többieknek – felelt rám sem nézve, majd felém fordult, és önelégülten vigyorogni kezdett. – Vagy esetleg szeretnéd megosztani velük a hírt, hogy levettelek a lábadról? Tudod, hogy belém estél, mint vak ló a szakadékba, rószaszín ködös miattam az életed, pillangók repdesnek a pocidban, meg hasonlók.

– Mész a faszba – mordultam fel sértetten, amiért sikerült zavarba hoznia. Pláne azokkal a hülye pillangókkal, amiket néha szívesen agyonvertem volna. Főleg reggelente. Hátam közepére sem hiányzott, hogy a srácok, vagy bárki más tudja. Miközben meg azért... a fenébe is, szerettem volna kicsit kedvesebb lenni vele. Szerettem volna szeretni őt, nem csak faszkodni vele, meg szócsatákat vívni. Jó lett volna kicsit bújni hozzá a kanapén, vagy ilyesmi. De nem voltunk mi olyan jóban a srácok előtt. A múltkori sírás csak kivételes alkalom volt, azóta pedig nem volt semmi olyan, amiért indokolt lett volna, hogy a kanapén bújjak Jaydenhez.

– Jó, bocs, ez csúnya volt – mormolta, majd közelebb lépett hozzám. Körbepillantott, mintha keresett volna valamit, a következő pillanatban meg a halántékomon éreztem a száját. Gyengéd, mégis hirtelen érintés volt. – Duzzogsz még?

– Mondtál valamit? – kérdeztem vissza, felócsúdva a döbbenetből. Nyílt téren, a busz folyosóján így viselkedni? Hát mégis mi a szar ütött beléd, hogy rám szólsz, aztán így viselkedsz? Hol itt az igazság?

– Nem-nem, dehogy – kuncogott. – Hozom a körömlakkot, addig menj, ülj le a kanapéra! Amíg lemosom ezt a pattogzó vackot, addig kifestheted a körmöd, aztán festem én a sajátomat.

– Oké – bólintottam rá, és mint egy jól nevelt kiskutya, szinte már átkocogtam a kanapéhoz, és levágtam rá a seggem. Persze ezen jót vigyorgott, de abban a pillanatban éppen magasról leszartam, hogy hülyét csináltam magamból. Szép mosolya volt, és azok a kurva pillangók is imádták és követelték maguknak Jayden mosolyát.

Pár perc elteltével érkezett meg egy világoslila körömlakkal, néhány vattacsomóval, meg egy üveg körömlakklemosóval. Levágta magát mellém a kanapéra, az ölembe dobta a körömlakkot, és elkezdte lemosni a saját körmeiről a lepattogzott fekete körömlakkot. Oda sem figyelt rám. Persze mindez nem változtatott a tényen, hogy vele ellentétben én képes voltam órákig baszakodni a körömfestéssel. Legszívesebben elvonultam volna, ahogyan szokásom volt, hogy senki ne lássa, mennyit bénázok, és hányszor akarom lekaparni az arcomat az idegtől. De végül mellette maradtam. Inkább csinálok megint komplett hülyét magamból a bénázásommal, minthogy elszalasszak egy olyan alkalmat, ahol nyugisan ellehetünk egymás mellett. Ahogyan Jaydentől láttam párszor, tenyérben melegítve és fejjel lefelé görgetve felkevertem a lakkot. Habár nálam elég csendes művelet volt ez, nem kocogott a lakk üvege a gyűrűkkel összeverődve valahányszor átgördült egyiken vagy másikon. Fintorogtam, reméltem, hogy nem túl látványosan. Idegen volt ez a csend, de nem mertem odaadni neki, hogy arra a pár másodpercre kocorásszon a gyűrűivel. Felbénáztam a lábam törökülésbe, és beszorítottam a lászáraim közé a körömlakkos üvegcsét. Lopva Jaydenre pillantottam, akit lefoglalt, hogy morcos pillantásokat vessen a pattogzó vacakra, amit a körméről próbált leszedni. Talán van annyi mázlim, hogy nem bénázok az orra előtt... legalábbis annyit, amennyit szoktam. Na, Lady Gaga, most segíts meg! Jobbkezesként természetesen a bal kezem kifestésével kezdtem. A térdemre támasztottam a kezem, és egy adag lakkot a kisujjamra kentem. Baszki, ez túl sok lett. Némán káromkodtam. Mindegy, megyünk tovább. Anélkül, hogy újra a üvegbe mártottam volna az ecsetet, felhúztam a gyűrűsujjam körmére a maradék lakkot. Faszom, ez meg a körömágyamra ment félig. Égett a pofám, nem mertem már Jayden felé sem nézni. Mégiscsak jobb lett volna elvonulni. A középső ujjamhoz érve a lakk már elfogyott az ecsetről, csíkosan húzta fel az amúgy szép, lila színt. Oké semmi vész, újra a tégelybe mártottam, ezúttal jobban lehúztam róla a felesleget, mint elsőre. Rákentem a félkész körmömre... És tapadósan kent. Gaga! Nem segítesz! Baszki, hogy néz ez ki, mintha valami göcsörtös szar lenne. Pedig esküszöm, hogy a jobbik kezemmel festettem. Hát ez nem lehet igaz. És nem törölhetem le, mert ahhoz Jaydentől el kéne szednem hozzá a cuccot. Oké, nyugi. Mély levegőt vettem, már amennyire tudtam idegtől remegve. Na, még két köröm és...

– Kész is vagyok – hallottam Jayden hangját. – Szépfiú, te hogy á... Szentséges Gaga! – kiáltott fel. A kezem megcsúszott, és sikerült több lakkot kennem a bőrömre, mint a körmömre. Baszki! – Nem. Azonnal tedd le a körömlakkomat! Hogy nézel ki? – morogta, és a kezébe vette a kezem. – Minden queerek Lady Gagája, most segíts! – fohászkodott, majd rám pillantott. Égő pofával felé sandítottam. Az, fohászkodjál, téged talán meg is hallgat! A francba is ezzel az egésszel. Nem tudtam volna eldönteni, sírni vagy nevetni akarnék jobban kínomban. Szép húzás volt, Alexander, így lejáratni magadat. – Lemosom – mondta igencsak határozottan. Ismét felé pillantottam a szemem sarkából, várva a folytatást. – Aztán kifestem a körmödet én. És ezek egyike sem volt kérdés.

– Jó, csinálj, amit akarsz – nyögtem ki morcosan.

Észrevehette, hogy nem vagyok túl büszke magamra, mert körbesandított, hogy valamelyik srác figyel-e minket, aztán sokkal gyengédebben szólt újra hozzám, miközben lassan elkezdte lemosni a lakkot a körmömről.

– Miért nem szóltál, hogy nem megy? – suttogta. Mennyire más lett a hangja, mint az előbb volt! – Segítettem volna.

– Mert... – rántottam meg a vállam. – Mert... – ismételtem meg magam ezúttal egy sóhajjal. Ennél még Pakito is jobb, baszki.

– Nem te mondtad nekem azt a minap, hogy ne legyek már hülye, maszkulin hetero? – kérdezte mosolyogva. Olyan gyengédséggel törölgette le a körömlakkot a körmeimről és a kezemről, mintha erre a munkára született volna. – Te se legyél az, ha kérhetem.

– Próbálkozom – feleltem szemforgatva.

– Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld! – vágott vissza.

– Mi a franc?! – hökkentem meg, és alig egy pillanatra rá már vigyorogva kuncogtam Jayden visszavágásán. – Most nem tagadhatod le, hogy Yodát idéztél. Nincs az az isten, hogy ezt ne tudnád.

– Néha még tudok meglepetéseket okozni – somolygott. Lopva megint a srácokra sandított, akik továbbra sem figyeltek oda ránk. – Ha tudnád, mennyit! – tette hozzá, és olyan arckifejezéssel nézett rám, ami egyértelművé tette, hogy valami olyanra gondolt, amivel könnyedén zavarba hozhatott.

– Jó, jó, értettem, csitt legyen már – toltam el magamtól az arcát játékosan, majd vetve egy gyors pillantást a srácokra, akik valamit nagyon beszélgettek a busz elejében, Jayden pólójára fogva visszahúztam őt magamhoz. – Ne piszkálódj, mert morcos leszek – súgtam neki.

– Ha nem akarod, hogy megcsókoljalak, nagyon gyorsan húzódj hátrébb – felelte jegesen.

Erre a kijelentésre azok a kicseszett pillangók azonnal feléledtek. Ott csapkodtak a gyomromban, az ebédre evett sültkrumpli mellett. És szemtelenül eszembe juttatták, hogy bizony utoljára két napja csókolóztunk Jaydennel, míg a srácok a buszba rámolták be a holmikat. Azóta maximum egy-két lopott puszira futotta, mert csóknak igazán nem nevezném azt, hogy tegnap este fogmosás után belebotlottunk egymásba a fürdő ajtajában, és nyomtam egy elég mentolos puszit Jayden szájára, mielőtt távoztam volna a fürdőből. Azok a hülye pillangók ki voltak éhezve a Jaydenféle smárolásra. És nem tudtam hibáztatni őket. De ez nem az a helyzet volt, hogy mindez összejöjjön. Összepréselt ajkakkal inkább visszahúzódtam, vetettem azért Jaydenre egy tehetetlen, de sóvárgó pillantást, hogy tudja, szerettem volna azt a csókot, csak hát a busz, meg a fiúk... és stb.

– Tudom, szépfiú – suttogta. – Én is így érzem magam.

Ezt követően szó nélkül kezdte el lakkozni a körmömet, csak néha dúdolgatott egy kicsit. Szerettem volna megkérdezni tőle, milyen dal megy a fejében, mert nem ismertem fel, de olyan békésnek tűnt, hogy nem mertem megzavarni. Egészen meditatív volt az egész, arról az esztétikus pontosságról nem is beszélve, ahogyan a körmömet festette. Sehol egy csík vagy göröngy, netán túlfolyt festék. Egyszerűen tökéletes volt az egész.

– Ördögi kísértés, hogy ne akarjak megtanulni lakkozni, és emiatt neked kelljen mindig festened a körmöm – jegyeztem meg mosolyogva.

– Szívesen csinálom – mormolta. – Megnyugtató.

– Hé, srácok! – zavarta meg a pillanatot Tyler. – Sokáig baszakodtok még? Charlie-val lenne egy ötletünk, hogy mivel üssük el a szabadnapunkat.

A közénk robbant dobosunk elérte, hogy alig egy pillanat alatt váltson az arcom ijedt mimikáról egy zavarba jött, kicsit talán kínos vigyorba. Tyler meglepetten visszahőkölt egy kicsit a látványtól, majd szórakozottan felnevetett.

– Ne nevess, köcsög, tudod, hogy béna vagyok! – fújtam fel az arcom, de az a hülye csak nevetett rajtunk, miközben Charlie is megjelent, és Tyler válla felett vetett ránk egy meglepett, majd egy igencsak sokatmondó pillantást. Mármint nem ránk, hanem Jaydenre, mintha azt akarta volna kérdezni vele, hogy jól látja-e azt, amit lát, vagy valamit félreértett.

– Elfogyott volna az összes körömlakkom, ha hagyom, hogy ő fesse ki a körmét – mormolta Jayden. – Szóval mi az a nagy ötlet, amit kitaláltatok?

– Bizalomjáték – vágta rá Tyler. – Elmegyünk egy tetoválószalonba...

– Kurva rosszul kezdődik.

Ebben egyet kellett értenem Jaydennel. De mit is csodálkozok, ha Tyler ötletelni kezd, mindig valami baromság születik belőle.

– ...És mindenki kap egy tetkót. Egy olyat, amit a többiek választanak ki neki. A helyet és a mintát is. Nehezítésképp a legjobb barátok nem szólhatnak bele annyira a dologba, inkább a másik kettőn fog múlni. Persze vannak szabályok. Arcra és nem takarható testrészekre csak akkor tetováltatunk, ha a szerencsétlen áldozat beleegyezik. Illetve semmi trágár nem kerülhet senkire.

– Igazán megnyugtató – feleltem cinikusan. Tetkószűzként pláne. – Mégis honnan a jó édes életből jött ez az ötlet?

– Azon agyaltunk Charlie-val, hogy mit kéne csinálni, hogy kicsit közelebb kerüljünk egymáshoz. Mert még mindig megvan az, hogy ki kit ismer ezer éve, és bandaként csak akkor viselkedünk, ha valami komoly szitu van. Szóval jó lenne valami, ami összehoz minket, és segít egy kicsit megismerni egymást. De ha szerintetek faszság, akkor hagyjuk.

– Nekem igazából tetszik – mondta Jayden. – Legalábbis azokkal a feltételekkel, amiket felvázoltál. Én benne vagyok.

– Csúcs! – vigyorgott Tyler, majd kérlelőn felém sandított. – Xander?

– Az ötlet tényleg aranyos, de... Ugye azért látni fogom, mit varrattok rám, mielőtt rám is varrják?

– Úgy lenne az igazi, ha nem látnád – felelt Tyler. – Ha én leokézom, az elég?

– Túl sok ilyen szar videó kering a neten, de ha kisujjesküt teszel, akkor megelégszem azzal, hogy te leokéztad – sóhajtottam fel megadóan.

– Kisujjeskü! – üvöltötte el magát Tyler. – Esküszöm mindenre, ami szent, hogy csak akkor okézom le a tetkót, ha úgy látom, hogy a drága pici legjobb haveromnak megfelelne.

A térdemre könyökölve a fejemet fogtam, kezemmel remélhetőleg sikerült annyira takarnom az arcom, hogy Tyler és Charlie ne lássa, hogy Jaydenre pillantottam szemforgatva, majd grimaszolva elmosolyodtam. Ennél szürreálisabb aligha lehetne már a napunk.

– Két perc múlva kész vagyunk – mondta Jayden, majd a csuklómnál fogva az arcom elé irányította a kezem. – Fújkodd kicsit a körmeidet, hogy gyorsabban száradjanak, és add a másik kezed!

– Te, attól én beszédülök – horkantottam fel. – Fújkodás és éneklés között milliónyi különbség van a tüdőm szerint.

– Gaga, segíts meg – morogta Jayden inkább csak magának, majd a szájához húzta a kezem, és fújni kezdte a körmeimet.

Egyszerre voltam meglepve, zavarban és éreztem kicseszett önelégültséget. A számba harapva vigyorogtam a helyzeten és a látványon, mert Jayden halál komolyan vette a munkáját. És ha látta volna, hogy úgy vigyorgok rajta, mint egy hülyegyerek, talán még meg is sértődött volna. De szerencsémre nem nézett fel. Szóval miután Tyler és Charlie hátat fordítottak nekünk, már legálisan gyönyörködhettem a látványban, és igazán sok önuralom kellett ahhoz, hogy ne akarjam azt a kósza hajtincset arrébb igazítani Jayden arca mellől, hogy jobban láthassam őt.

Egy idő után Jayden észrevette, hogy figyelem, de tőle meglepő módon nem szólt be miatta. Halványan rám mosolygott, a tekintete tiszta volt és nyílt, egy pillanatra úgy tűnt, ő is hasonlóan érzi magát, mint én.

Egy pillanatra inamba szállt a bátorságom, amikor megpillantottam a tetoválószalonban dolgozó megtermett fickót, és mellette a kolléganőjét. Nagyon cukik voltak és mosolyogtak, de az a mennyiségű tinta, ami a bőrükben volt, megijesztett. Eszembe jutott, hogy gyerekként hányszor kaptam fejmosást amiatt, hogy egyszerű golyóstollal rajzoltam magamra. Pedig akkoriban megannyi tervem volt, hogy milyen tetkókat akarok majd felnőttként. Egyet-kettőt füzetben még le is vázoltam. De aztán ezek a tervek egyhamar derékba lettek törve. Szinte hallani véltem a szüleim hangját, hogy így meg úgy nem egészséges ez, hogy ha tetováltatni merészelek, akkor nem adhatok majd vért. És még sokáig lehetne sorolni. Persze Tyler szerint humbuk hülyeség volt az egész, és a barátomnak jobban is hittem, de azért mégiscsak ott volt a szülői nevelés nyoma a háttérben. Kicsit Tyler mögé húzódva, és ezzel nekiütközve Jaydennek próbáltam volna valami biztonságosabb helyet keresni a csapatban. Na, tessék, az énekes kis nyuszi lett. Vetettem egy bocsánatkérő pillantást Jaydenre, amiért nem figyeltem rá, majd a szalonban dolgozókkal beszélgetésbe kezdő Tylerre, aki velem ellentétben úgy tűnt, magabiztosan és hazai pályán mozgott. Mondjuk nem is csoda, ha már nem az első alkalommal járt ilyen helyen. Nagyon figyelmes volt, és a tetkói mind nagyon igényesek voltak, de mindez valahogy mégsem tudott megnyugtatni. Mi van, ha éppen nálam romlik el minden? Ha a bőröm nem bírja? Ha aztán évekig viselni kéne, mire lézerrel szinte lenyúzzák rólam, vagy egy másik tetkóval lefedjük? Baszki, Alexander, túlpörögsz a semmin, szedd már össze magad. Csak egy kicsit.

– Hé – hallottam a hátam mögött Jayden hangját. – Nem muszáj, ha nem akarod.

– Szeretném, csak közben be vagyok fosva tőle – feleltem halkan. – Tudod, ez olyan, mint az első fellépés. Nekem legalábbis az első az ilyen volt.

– Tudom, miről beszélsz – mormolta. – Volt első fellépésem és első tetkóm nekem is.

– Na szóval! – csapta össze a tenyerét Tyler, mielőtt válaszolhattam volna Jaydennek. – Ledumálva, megcsinálják. Ki vállalja az első áldozat szerepét?

– Kezdhetjük velem – lépett előre Jayden, mintha egyáltalán nem lenne nagy dolog. – Arc, nyak és intim testrészek tabunak számítanak, bárhova máshova jöhet. Ja, és nem kérek semmi végtelen jelet, rózsát, repkedő madarakat, tigrist és hasonlókat. Ha már bele lettem ebbe rángatva, akkor agyaljatok is azon, hogy mit varrjanak rám! Nem akarok sétáló klisé lenni. Charlie, rád bízom ezt a kettőt! – nézett a legjobb barátjára. – Figyelj oda rájuk!

– Úgy lesz – bólintott a basszusgitáros.

Pár perccel később már az asztal és Leo iPadje fölött görnyedve ötleteltünk. Vagyis Charlie és Tyler ötletelt jórészt a mesterrel, miután a basszusgitáros felvetette, hogy lenne egy heg, amin lehetne dolgozni. Mivel gőzöm nem volt semmiről, pláne nem arról, hogy Jaydennek mivel lehetne azt a heget úgymond elfedni, így csak hallgattam. Tyler aztán Leóval összehozott egy csinos kis madártollas tervet. Az volt az ötlet, hogy színezzük a heget, teljesen el is fedjük, de valahogy nekem nem jött be a terv. Úgy éreztem, csak adnánk a lovat Jayden alá ezzel, hogy rejtegesse a sebeket, amiket elszenved az élete során. Így is próbálkozott azzal, hogy azt hazudja, minden oké vele.

– Mi lenne, ha valami olyat néznénk, amivel nem fedjük el, hanem mondjuk kiegészítjük? – vetettem fel az ötletet, amire Charlie szeme felcsillant. Mintha az eddig ki nem mondott gondolatait öntöttem volna szavakba. – Hogy azért lássa még a sebet, de közben ott legyen valami olyan, ami képes megmosolyogtatni. Kicsit olyan Chaplines logika, tudjátok. Hogy igazából nevethess, el kell tudnod viselni a fájdalmat, és játszani vele.

– Ez egész jól hangzik – bólintott rá azonnal Tyler is, és máris új terveket kezdtek szőni Leóval.

Négyen aztán összehoztunk egy olyan megoldást, ahol a heg tetején egy repülő csészealj kapott helyet, az alján pedig Kék, a raptor a Jurassic Worldből, akit éppen próbált felvenni az ufo. A heg adta a sugarat, amivel a dínót a csészealjba akartuk juttatni. Mikor Leo eltűnt, hogy kinyomtassa a sablont, picit közelebb húzódtam Charlie-hoz.

– Szerinted jó lesz? – kérdeztem kicsit talán több aggodalommal, mint amit a Jaydennel való eddigi kapcsolatom engedett volna. Charlie kedvesen elmosolyodott.

– Nyugi, tetszeni fog neki.

– Akkor jó – biccentettem rá, és átbattyogtam a sarokba tolt fotelek egyikéhez, lehuppantam rá.

Ahogyan összefontam a karom a mellkasom előtt, a szemem sarkából sikerült megpillantanom lilára festett körmeim. Lenéztem a felkaromra támasztott kezemre, mosolyogtam a lila körmök láttán. Idegennek hatott, nem megszokottnak, mégis szerettem. Jayden jó munkát végzett vele. Amikor a többiek visszatértek, inkább már a szalon falára kiaggatott referencia melókat nézegettem. Nagyon szép és igényes munka volt az összes. Jópofa, vicces mintáktól kezdve a komolyakig szinte bármit meg lehetett találni. Tyler jó helyet választott.

Jayden döbbenten állt a tükör előtt, meredt tekintettel nézte a medencecsontjától kicsit feljebb elhelyezkedő tetkót. Láttam rajta, hogy gőze sincs, mit mondjon, hogyan reagáljon. Egyszerre tűnt zavartnak és meghatottnak, néha kicsit szomorúnak. Elképesztő érzések dúlhattak benne, ha ennyire képtelen volt őket szavakba önteni. Hirtelen elkezdett érdekelni annak a hegnek a története. Sosem mesélte el, hogyan szerezte. Régebben Tylerrel rákérdeztünk párszor, amikor félmeztelen volt, vagy felemelte a kezét, és a felhúzódott felsője miatt láthatóvá vált, de mindig hárított. Egy idő után észrevettük Charlie szúrós tekintetét, amikor a hegre tereltük a témát, ezért felhagytunk a kérdésekkel. Egyértelmű volt, hogy nem valami menő sztori tartozik hozzá, hanem egy olyan, amire Jayden nem szívesen emlékezett vissza, ezt pedig igyekeztünk tiszteletben tartani. Úgy voltunk vele, hogy majd elmondja, ha készen áll. Ha meg sosem áll készen, akkor ez van. Nem volt kötelező beavatnia. De ahogy ott állt a tükör előtt, olyan esetlennek és védtelennek tűnt, hogy tudni akartam, mi történt vele. Segíteni szerettem volna neki, de visszatartott, hogy nem kettesben voltunk. Meg az is, hogy Charlie sem mozdult Jayden felé, mintha úgy érezte volna, ez most nem az a pillanat, amikor a barátjának szüksége van rá.

– Hagyjuk magára? – suttogta Tyler, mintha ő is észrevette volna ezt, és kérdőn pillantott Charlie felé, tőle várva a megoldást. Elvégre ő ismerte a legjobban Jaydent.

– Egy pici magány most nem fog neki ártani – bólintott a basszusgitáros, de szerintem ő is bizonytalan volt. – Együnk addig valamit.

– Te az ájulós típus vagy? – csipkelődött Tyler finoman.

– Szédülős – javította ki őt Charlie, majd odament Jaydenhez és finoman vállon veregette. – Picit kimegyünk levegőzni, meg kajálni. Hozzunk neked valamit?

– Nem, kösz – motyogta Jayden. Mintha teljesen máshol járt volna gondolatban. Charlie már fordult volna meg, amikor Jayden a keze után nyúlt, és a csuklójára kulcsolta az ujjait. – A te ötleted volt a hely, igaz? – kérdezte, de nem is várt választ. – Köszönöm.

Charlie bólintott, majd halovány mosolyra húzta a száját.

– Az ufo Tyler érdeme, az a gyíkocska meg Xanderé – szólt halkan, majd addig nem is mozdult, míg Jayden el nem engedte őt.

Jayden halványan elmosolyodott, majd lassan, mintha kényszerítenie kellett volna magát, elengedte Charlie-t. Kicsit olyan volt, mint aki egyszerre vágyik magányra és arra, hogy valaki mellette legyen, de mégsem mondott semmit. Talán ő maga sem tudta eldönteni, melyiknek örülne jobban. Charlie viszont döntött helyette, még egyszer rámosolygott, hogy nem maradunk sokáig, és hogy csak azért is hozni fog neki valamit, aztán máris a szalon kijárata fele indult. Tyler pedig a nyomába eredt, kajás volt, meg aztán mozgáshiánya is lett az elmúlt pár órában. Én is mentem volna velük, de nem hagyott nyugodni Jayden állapota. Lopva visszanéztem rá, Leóval éppen letárgyalta, hogy van egy hátsó szoba, ahol megvárhat majd minket. Az útvonalat még fél füllel elcsíptem, aztán a fiúk után indultam. Majd eljátszom, hogy az ajtóban jövök rá, hogy valamit elfelejtettem. Tyler már azon agyalt igencsak hangosan, mit fog enni, és hogy mit fog belém tömni, hogy ne legyek rosszul. A kaja gondolata csábító lett volna, ha a gyomrom nem áll görcsben a ténytől, hogy Jayden szarul volt.

A szalon hűvös levegője után igazán kellemetlenül vágott pofán a kinti hőség. Egy pillanatra még Charlie is elfintorodott, ahogyan az ajtót tartotta nekünk.

– Tutira kelleni fog nekem valami hideg. Fagyi, jegeskávé vagy valami – jegyezte meg Tyler egy elkínzott nyögés kíséretében.

– Remek ötlet – bólintott rá a basszusgitáros. – Láttam is egy fagyizót nem messze a sarki bolttól. Bevásárolunk, aztán...

– Bocs, hogy közbeszólok, de szerintem az ideg, meg az a hülye új instant kávé kicsinálta a gyomrom – szóltam közbe előadva a hattyú halálát és beletúrva a hajamba. – Vegyetek már rá valamit, hogy ne fossam át a délutánt.

– Rendben – bólintott rá Charlie meglepetten és aggódva egyazon pillanatban. Tyler hasonlóan nézett rám, majd vállat rántott. Jó, neki vasból volt a gyomra, isteni csoda kellett ahhoz, hogy valami meghajtsa őt. – Majd veszünk valami olyat, ami helyre rak, nem ám elájulsz nekünk a tű alatt.

– Még csak az kéne – forgattam a szemem. – Paparazzikat ide, hadd legyen címlapsztori belőle!

– A legerősebb cuccot hozzuk – mondta Tyler vigyorogva. – Mert ha a holnap esti koncertre nem szeded össze magad, nagy szarban leszünk. Szó szerint.

– Kösz, tudtam, hogy rád számíthatok – öklöztem gyomorba Tylert, majd mint akinek tényleg fosnia kellett, gyorsan búcsút intettem nekik. Leónak gyorsan csak kézzel meg félszavakkal hadartam el, hogy mi a bajom, aztán rohantam is a mosdóba. Magamra zártam az ajtót, majd a vécét lecsukva helyet foglaltam, egy adag vécépapírral lefedtem a falra szerelt tartó dobozt, majd lazán felpakoltam rá a lábam. Így ni. Kényelmes is, és nem is koszolok össze annyira mindent. Telefonomat előkaptam a zsebemből, vetettem egy pillantást az órára, majd az ölembe fektettem. És akkor most várunk. Egy öt percet minimum. Addig talán azt is kitalálom, mit kezdjek Jaydennel. Reméltem, hogy nem fog megharagudni, amiért itt maradtam miatta. Ilyenkor nem könnyű vele, de már kevesebb ellenállással fordult felém, ha közeledni akartam, vagy ha törődni mertem vele. Fejemet hátrahajtva felnéztem a plafonra. Ha így haladunk, tényleg ki fog készülni a gyomrom az idegtől.

Sikerült túlélni azt az öt percet, bár nem volt könnyű. Frida, a másik tetoválómester nagyon cuki volt, mert amint meglátta, hogy elhagytam a vécét, és indultam volna hátra Jayden után, hozott nekem egy pohár vizet, meg cukrot, hátha segít rajtam. Hálásan elfogadtam, meg kértem még egy cukrot, amit hátravihettem Jaydennek, hozott is egyet gyorsan, aztán utamra engedett, hogy foglalkozzon egy másik vendéggel. Nekem is ez volt a végszó, spuriztam hátra, mint a szél, mielőtt bárki is felismert volna. Na még csak az hiányozna, hogy tényleg híre menjen, hogy itt vagyunk. A nagy menekülésben elfelejtettem kopogni, szóval színpadiasan kibasztam az ajtót, aztán amint bent voltam a szobában, már csuktam is be magam után.

Jayden csak egy röpke pillantást vetett rám, majd folytatta a maga elé bámulást.

– Azt hittem, kajáltok – mondta halkan.

– A srácok tényleg elmentek – feleltem, próbálva csendesen viselkedni, és kezemben a pohár vízzel, amiből a sietségben a padlóra is jutott pár csepp, meg a cukorkákkal odamentem Jaydenhez, és lehuppantam mellé a kanapéra. – De nem hagyott nyugodni, hogy nem vagy toppon, szóval előadtam, hogy fosnom kell, és itt maradtam. Fridától kértem neked is cukrot – nyújtottam felé a szerzeményem.

– Persze, nyilván – kuncogott, és a kanapé háttámlájának dőlve a plafon felé emelte a tekintetét. Oda sem figyelt a kezemben lévő cukorra, de legalább már kevésbé tűnt nyomottnak, mint korábban. – Hát jó, akkor ma lesz a napja, hogy elmondom – sóhajtott fel. Nem tűnt különösebben zaklatottnak miatta.

– Nem azért jöttem, hogy kierőszakoljak belőled egy háttértörténetet. Csak lelki támasz kiskutya akartam...

– Tudom – vágott közbe. – De ez akár még hatással is lehet arra, ami köztünk alakul, szóval nem árt tudnod.

– Oh... – nyeltem nagyot. Így mindjárt más. Ittam pár kortyot a vízből, nem tudom, miért, de úgy éreztem, hirtelen kiszáradt a torkom. Aztán félrepakoltam mindent a kanapé melletti kisasztalra.

– Hallgass végig, oké? Ne vágj közbe, hagyd, hogy végigmondjam. Ha megakasztasz, miközben próbálom elhatárolni magam a történtektől, akkor annak nem lesz túl jó vége – mosolygott rám, mintha kicsit sem lett volna ijesztő, amit mondott.

– Oké, ígérem, így lesz, vagy így görbüljek meg – mutattam fel neki a kisujjam, várva, hogy majd elfogadja a kisujjeskümet, de talán már lelkiekben a monológjára készült minden erejével, mert csak egy féloldalas mosolyra futotta tőle.

– Szóval tinikoromban benne voltam egy bántalmazó kapcsolatban. Tizennégy voltam, amikor összejöttünk, tizenhét, amikor sikerült szakítanom vele – mondta olyan monoton hangon, mintha nem is az ő életéről lett volna szó. Szóval erre gondolt, amikor elhatárolódásról beszélt. – Eleinte nem volt semmi gáz, csak később ütköztek ki a problémák, de ilyen mélységekig nem muszáj ismerned a sztorit. A lényeg annyi, hogy párszor bántott – vonta meg a vállát. – Próbált elvágni a barátaimtól. Amikor azt mondtam neked, hogy csak a végzős bálomon voltam ott... Az azért volt, mert az volt az első év, amikor el tudtam menni. Az előtte lévő bálokra egyszerűen nem engedett el. A végzős évre sikerült megmenekülnöm tőle, és el tudtam menni. Azért nem volt párom arra a bálra, mert nem igazán bíztam senkiben. Mármint romantikus értelemben. Charlie... Charlie tudott róla. Nem az elejétől kezdve, nyilván, mert különben segített volna, de amikor először vett rajtam észre sérülést, akkor összerakta magában a dolgot. Ő segített túlélni. A sebet, amiből az a bizonyos heg származik, akkor szereztem, amikor szakítottam a sráccal. Féltem egyedül lenni vele, szóval Charlie-t és pár havert kértem meg, hogy amíg én beszélek vele, addig álljanak valahol készenlétben. Tudtam, hogy gáz lesz. És... Hát, ezt nem tudom szépíteni... Amikor elmondtam, hogy elhagyom, és fenyegetőzni kezdett, Charlie meg a srácok előbukkantak, hogy közénk álljanak, és ne tudjon bántani. De arra még így is képes volt, hogy megvágjon. Szóval ez itt – pillantott a hegre – az emlékeztetője annak, hogy volt az életemben három piszkosul szar év. Viszont azt tudnod kell, hogy ez már a múlt. Jártam pszichológushoz, és Charlie is sokat segített, szóval az, ami akkor történt, nem igazán befolyásolja a jelenemet. Maximum abban nyilvánul meg, hogy néha összerezzenek egy-két hirtelen mozdulattól, de ennyi – mormolta, majd felém pillantott a szeme sarkából. – Most már beszélhetsz.

– Egy pillanat türelmet – emeltem fel az ujjam. És még ezt is nehéz volt kimondani. – Nem vagyok pszichológus, szóval... nekem kell egy kis idő, ha nem gond, hogy ezt feldolgozza az agyam.

Egyszerűen úgy éreztem, mintha valaki szíven döfött volna, és megforgatta volna bennem azt a kicseszett kést. Sírni akartam, de a könnyek nem jöttek. Üvölteni szerettem volna attól, ami a mellkasomat szorította, és mégsem jött ki egy olyan hang sem a torkomon. A fejem egyszerűen olyannak érződött, mintha víz alá lett volna nyomva. Nem, ez valami más volt. Valami borzasztóan sötét és ragacsos maszlag. Mint valami ocsmány láp, ami el akarja nyelni az embert. És mindennek a tetejében, életemben először szerettem volna valakit istenesen megverni. Sosem szerettem verekedni, de az a szarházi megérdemelte volna, hogy az Irakot megjárt másodunokatesóm ellássa a baját. Némán csak néztem Jaydent, fel nem fogva a puszta elképzelést, hogy kezet emeljek rá. Mégis hogy bánthatta őt az a seggfej?! Hogyan? Hogy merészelt kezet emelni erre a fiúra? És akkor még csak gyerek volt, baszki. Tünemény kis pofija lehetett, csakis úgy tudtam elképzelni, hogy tiniként is ilyen vagy ehhez hasonló volt. Egy színes kis napsugár, akit az a mocsok össze akart törni. Mégis hogy tehette... hogyan? Értetlenkedve a fejemet ingattam, és ösztönösen emeltem volna már a kezem, hogy megsimogassam az arcát. Talán még le is törölve pár láthatatlan könnyet róla.

– Xander... – hallottam Jayden halk, könyörgő hangját. – Tudom, hogy nehéz feldolgozni, de percek teltek el. Kérlek, mondj valamit!

A gondolataimból felriadva megráztam a fejem. Figyelek. Figyelek! Visszanéztem rá, csendben várt, egyszerre tűnt úgy, hogy fél attól, amit mondhatnék, miközben volt valami figyelmeztető is a pillantásában. Mindenesetre olyannak tűnt, aki nem a klisé választ várja, azoktól mondjuk én is kiakadnék. Egy pillanatra eszembe jutott, mikor Peter kikapott egy fickót, aki megköszönte neki a szolgálatát. Na azt a pofát sosem fogom feledni, Peter utálta, ha valaki random köszönetet mondott neki azért, mert katona volt. Nem tudott vele mit kezdeni, szóval jó pofával tűrte. Ismét aprót ráztam a fejemen, hogy Jayden is lássa, kalandozok. Persze ez kicsit sem nyugtatta meg, de talán valahol a lelke mélyén megértette, hogy rám zúdított egy kibaszott nagy lavinát, amire nem igazán voltam felkészülve. De már kimásztam a hó alól, és az egyetlen épkézláb ötletem az volt, hogy egy féloldalas mosoly kíséretében, némán csak széttárt kézzel azt kérdezzem tőle, megölelhetem-e.

– Asszem, ez jobb, mint bármi, amit mondhatnál – mormolta, és úgy, hogy továbbra sem fordult felém, beledőlt az ölelésembe.

Aucs. Ezt minden szempontból fájt. A lelkemnek is, meg a testemnek is, hogy vállal telibe kapta a mellkasomat.

– Ne is beszéljünk róla, jó? – mondta. Olyan nyugodtnak tűnt a hangja, mintha nem az előbb osztotta volna meg velem élete valószínűleg legnagyobb traumáját. – Elég, hogy tudsz róla, nem kell szóba hoznunk többet. Charlie-val sem beszélünk már róla. Viszont... A Los Angeles-i koncert óta most vagyunk először kettesben – emelte fel a fejét, és sokatmondóan elmosolyodott. – Nem lenne kedved valamihez?

Hirtelen nem tudtam, hogy mit feleljek erre. Nem éppen tűnt egészségesnek, hogy így ugrált, és hogy ennyire ellökte magától a témát meg a múltját egy pillanat alatt. Mármint oké, dolgozott rajta pszichológussal, ami nagyon szuper, de biztos oké, hogy így vált csak úgy a semmiből? Meg ha úgy beszél végig, mintha nem is az ő élete lett volna? Mondjuk mi a faszt akadok én ki ezen, ha Tylerrel ketten ugyanígy reagáltunk le minden szart, ami az életünkben történt? Mindegy is. Visszanéztem Jaydenre, ezúttal az volt a lényeg, hogy rá figyeljek. Meg arra, amit... Arcomba szökött a vér, amikor felfogtam, mit is mondott. Lopva körbenéztem, keresve bármiféle térfigyelőkamerát, de egyet sem láttam. Remélem, nem is volt.

– Szóval... – gondolkoztam el hangosan, előadva a laza gyereket. De ezen persze csak mosolygott egy jót, mert nagyon jól tudta, hogy már tudom, mit akar, és hogy sikerült vele megint zavarba hoznia. – Azt mondod, tegyük hasznossá a várakozási időt? – kérdeztem, miközben a kanapé támlájára könyökölve picit közelebb húzódtam hozzá.

– Azt – bólintott komolyan. Hogy a fenébe tudott ilyen laza maradni? – De... Oké, nem tudom, hogy fogalmazzam meg. Nem akarok bunkó lenni, de mi lenne, ha most kicsit kevésbé lennél gyengéd és érzelgős? – hadarta. – Félre ne érts, tök aranyos, hogy ilyen vagy, de az túl komoly. A komolynál mi még nem tartunk. Vagy de, csak nem vettem észre, hogy eljutottunk odáig?

– Ne tőlem kérdezd – ráztam meg a fejem. Mostanában Jayden mellett azt sem tudtam volna megmondani, hogy arccal merre állok. Nemhogy még azon agyalgatni, vajon milyen szinten áll a kapcsolatunk! Nem volt tapasztalatom ilyen téren. Vagy ha volt is, nem nevezném tapasztalatnak. Tényleg komoly lett volna? Túl gyengéd és érzelgős? Nem tetszett volna neki, azért mondta? – Figyu, lehet, hogy volt már pár csajom, több is a kelleténél, de a legkomolyabb kapcsolatom is alig egy hónapig tartott, és smárolásnál tovább...

Elcsuklott a hangom. Ezt nem kellett volna. Na baszki, most vágtam ki magam alatt a komplett fát. Szép volt, Alexander. Mentegetőzni akartál, és most nézd meg, mi lett a vége! Maradtál volna csendben, előadva, hogy bocs, haver, kicsit óvatosabban bántam azzal a kicseszett kiskocsival, de ha ez nem fekszik a verdának, akkor maradjunk a lazaságnál és baszassuk, mintha nem nőtt volna a szívünkhöz az a rohadt kocsi és zúgtunk volna bele azok után, hogy jobban megismertük! Mindezt úgy, hogy ki sem próbáltuk közben, csak távolról szemezgettünk vele! Gratulálok, Alexander! Hát ez tényleg nem lehet igaz.

Jayden tekintete egy pillanatra elkerekedett, de enyhe meglepődésnél többet nem láttam benne. Azok a kibaszott pillangók pedig azonnal megrebegtették a szárnyaikat. Próbáltam nem úgy nézni rá, mint ahogy ő tette a parkolóban, amikor azon szenvedtem, hogy megnyíljak neki. Pedig ha tudta volna! Meglepődött, de nem csalódott, és pláne nem sértődött meg azon, hogy voltak határaim. Pedig hányan hagytak már faképnél, amikor azt mertem mondani, hogy csak smárolásról lehet szó.

– Oké – mormolta Jayden meglepően nyugodtan. – Oké. Na ezt nem gondoltam volna. De oké. Sok mindent megmagyaráz – bólogatott. – Ez igazából eléggé...

– Szar? Béna? – fintorogtam. Ne kímélj. Tudom, hogy nem erre számít az ember azok után, ahogy viselkedek és kinézek a nagyközönség előtt. Hogy sokan azt hiszik, ha el tudnak csípni koncert után és felajánlják magukat, akkor majd azonnal a két lábuk közé ugrok, mint valami... Nem is tudom.

– Király? Ja, király. Ez lesz a jó szó rá. Király.

– Ha te mondod – mosolyodtam el végül. Király? Tényleg annak véled? A nyavalyás pillangóim közül szerintem páran már drámaian elájultak a gyönyörtől. Csendben maradtam, pedig nem sokon múlt, hogy Jayden arcába vágjam, hogy még soha senki nem mondott ilyet nekem. Az első pillanattól kezdve komolyan vette azt a komolytalan sétakocsikázást, amit kértem tőle. És az igazat megvallva, ennél nagyobb biztonságban még senki mellett nem éreztem magam ilyen téren. Tylerrel nem beszélgettünk ilyen... Baszki, Tyler. Egy pillanatra szerintem elsápadtam, legalábbis nagyon úgy éreztem magam, mint akinek kiszaladt a vér az arcából. – Tylernek ne mondd el azért.

– Eszemben sincs Tylerrel a szexuális életedről dumálni – vágta rá. – Szóval amikor az ölembe húztalak, és azt mondtad, csak a másik pozícióban voltál, mármint amikor a te öledben ülnek... Olyan volt, vagy csak kamuztál?

– Voltam... – kezdtem bele, majd a szememet forgatva és grimaszolva, összeszorított fogakkal folytattam. Ez most nem fog tetszeni, de ha már őszinték vagyunk, akkor legyünk őszinték. – Éjszakai klubban. És volt... hogy fizetős csajjal smároltunk, meg az ölemben mozgott, és... a többit szerintem már...

– Oké, oké, értem! – vágott a szavamba. – Jól van, szépfiú...

– De egy barátnőt sem engedtem aztán úgy magamhoz – tettem hozzá sietve, próbálva menteni a menthetetlent. – Mármint, volt egy vagy kettő, aki próbálkozott, aztán szakítás lett a vége. Az a része nekem már túl komoly volt, én csak csókolózni akartam, meg cukin ellenni velük, tudod... Túl sokat mondtam, mi? – sóhajtottam fel végül. Fogtad volna be a szádat, Alexander. A barátnőid sosem díjazták, ha jártattad a szádat, ha próbáltad megmagyarázni nekik, hogy nem fogsz lefeküdni velük, pláne nem fogod csak úgy megdugni őket koncert után leizzadva valami sötét raktárszobában vagy nyilvános mosdóban. Lehet, hogy külsőre tényleg úgy néztem ki, mint aki vevő ezekre, de a külső nem minden. Elfojtottam egy halvány mosolyt, amikor a pillangóim ismét megrebbentek attól, ahogy Jayden rám nézett... Megértően. Egy pillanatig sem ítélkezett volna felettem. Lehet, hogy néha megleptem azzal, ami a Xanderes leszarom külső alatt rejtőzött, de aztán csillogó szemmel fogadta, hogy megismerhet olyannak, amilyen vagyok. Jayden jóval többet látott, mint szexi, laza fuckboy külső. Azzal a zafírkék szemével nem csupán el tudta csavarni az ember fejét, ahogyan Hercegnő tette Thomas O'Pamacskával a Macskarisztokratákban, de néha úgy éreztem, mintha egészen az ember lelkébe tudna látni. Gyengéd volt, tele olyan szeretettel, amit a szavaival sokszor nem tükrözött, vagy csak rejtve volt ott egy-egy csípős megjegyzés és beszólás közepette. Voltak olyan pillanatok, amikor képes lettem volna elolvadni pusztán egy-két pillantásától. Amikor legszívesebben csak mellé könyököltem volna, gyönyörködve benne, mintha a világ közepe lett volna, vagy minimum a világ hét csodájának egyike.

– Nem, nem mondtál túl sokat – rázta meg a fejét. – Jobb, ha az ilyen dolgokat most beszéljük meg. Szóval... Egyáltalán nem érdekel a szex? Nem vonzódsz testileg másokhoz? Vagy érdekelne, csak kell hozzá egy biztos kapcsolat?

– Inkább bizalom – javítottam ki. Talán ez volt a legjobb szó rá. Azt akartam, hogy viszonzásra leljenek az érzelmek. Hogy ne csak egy kaland, netán játékszer legyek valaki életében. És lehet, hogy Jayden úgy állt neki ennek az egésznek, hogy játék lesz, de tudtam, éreztem, hogy jóval komolyabban fogja kezelni a helyzetet, mint bárki más tenné, és talán rám is tudna szólni, ha túlságosan belehabarodnék útközben. – És nyugodtan csapj le ezért, de van Chaplinnek egy idézete, ami pont idevág, és részben emiatt is vagyok ilyen szerintem. Azt mondta, hogy a meztelen tested igazán csak azoké lehet, akik beleszerettek a meztelen lelkedbe. És mivel egyik csajom sem akart engem, mármint itt ezt bent – mutattam a mellkasomra – szeretni, így nem is akartam nekik többet adni. De te más vagy, Jayden, és lehet, hogy nem éppen erre számítottál, amikor sétakocsikázni kezdtünk, de... – emeltem fel az ujjam, igencsak komolyan. – Tőled nem féltem sem a lelkem, sem a testem, oké? Szóval csináljuk, csak tudd, hogy zavarba fogok jönni... Szerintem elég sokszor – tettem hozzá picit fintorogva.

Iszonyat jólesett neki ezt elmondani. Elmosolyodtam. Azok a kibaszott pillangók meg aztán ennél büszkébbek nem is lehettek volna. Persze szerelmet vallani még oltári nagy hülyeség lett volna. Egyáltalán tényleg szerelmes lettem volna belé?

– Tetszik, amikor zavarban vagy – mormolta. – És ne aggódj, olyan gyökkettővel lépegetünk majd előre, mintha be lenne húzva a kézifék a kocsin, oké? Nem siettetlek, nem erőltetek semmit, és igazából hagyjuk is azt a durvább csókot, amire célozgattam, jó lesz az érzelgős Xanderes csók is – hajolt kicsit közelebb. – De én csak idáig vagyok hajlandó jönni, a maradék távolságot neked kell megtenned – mosolyodott el pimaszul.

– Hé! – fortyantam fel sértetten. – Ki mondta, hogy én nem szeretem a Jaydenféle csókokat? Szóval ide azzal a csókkal, JJ, mielőtt meggondolom magam, és tényleg egy nyálban tocsogós puszit kapsz csak.

– Akaratos kis... – mormolta, de továbbra sem mozdult. Kis seggfej. Egyszerűen imádtam, amikor ilyen volt. – Ha kell valami, vedd el!

Jól van, Jayden, ha így akarod játszani, akkor játsszuk így. Lássuk, mennyit tanultam tőled az elmúlt pár alkalommal. Egy pillanatra elgondolkoztam, mit is akarok. Szívem szerint a pólójánál fogva magamhoz rántottam volna őt, de azzal meg összegyűrtük volna ezt a nyavalyát, szóval esélytelen volt. Le akartam venni őt egy kicsit a lábáról, még akkor is, ha éppen ült. Oh, ez jó! A vállánál megtaszítva hátralöktem őt, de a lendület vitt utána, amivel nem számoltam. Szóval amíg ő háttal a kanapén puffant, addig én kis híján ráestem. Na tessék, ennyit arról, hogy szexin viselkedj, Alexander. Gyorsan feljebb toltam magam, hogy ne legyen annyira feltűnő a bénázásom.

– Na-na, nem mész te sehova – karolta át a derekamat. Látszott rajta, hogy meglepte, amit csináltam, de ahogy elmosolyodott, egyértelmű volt, hogy tetszett neki. – Maradj így! Mármint, ha neked is megfelel.

Pislogtam rá kettőt, majd bólintással egybekötve éppen csak annyit ficeregtem, hogy a kanapén támaszkodjak és ne a frissen tetovált testén. Sikerült a feje mellé könyökölnöm, majd elmosolyodnom, amikor véletlenül összesimult az orrunk. Isteni erő kellett ahhoz, hogy a pillangók ne repüljenek ki a vakvilágba, miközben elfojtottam egy mosolyt. Jayden szeme egyszerűen ragyogott a plafonon lévő neonlámpák fényében. És a legszebb? Hogy magamat láttam a tekintetében. A kicseszett pillangók egyszerűen követelték maguknak Jayden puha száját, a csókját... az egész lényét. Szedd össze magad, Alexander. Az ég szerelmére már!

– Így nem tehénkedek rajtad, ugye?

– Nem, így nem – suttogta.

– Akkor jó, legközelebb meg majd megkíméllek a hangulatromboló szövegeléstől – villantottam rá egy széles mosolyt, mielőtt a hajába túrva megcsókoltam volna őt.

Jayden, mintha számított volna a hirtelen támadásra, egyből viszonozta a csókot, miközben az egyik kezét a derekamról szép lassan feljebb csúsztatta, egészen a nyakamig, ott azonban megpihent, és a hüvelykujjával, amivel éppen elérte az arcélemet, finoman simogatni kezdett. Beleborzongtam az érintésébe, óvatosan közelebb húzódtam hozzá annyira, hogy a mellkasunk már összeérjen, de a hasam véletlenül se érintse tetovált testét. Szokatlanul gyengéd volt, amivel meglepett, de nem panaszkodtam miatta, mert Jayden természetesen ebben is jó volt. Nem mintha ez meglepett volna.

Gőzöm sincs, mi indította be a változást. Az egyik pillanatban még gyengéd és aranyos volt, a következőben már vad és gyors, olyan, mint az előző csókjaink alkalmával. A hajamba markolt, úgy, hogy az még éppen nem fájt, a továbbra is a derekamon pihenő kezével közelebb vont magához. Az sem érdekelte, hogy hozzáértem a friss tetkójához. Olyan volt, mintha feltett szándéka lett volna magába olvasztani. Kissé durván, kapkodón csókolt, olyan igazi Jaydenesen. Nem értettem, hogy lehetett benne ennyi ellentét. Egy faszfej volt, aki bármit megtett volna azért, hogy megvédje a számára fontos embereket, és azokat, akik nem tudták megvédeni önmagukat. Miközben tudott iszonyúan lágy és nyálas lenni, és itt volt ez az énje... Akitől megijedtem volna, ha nem bíztam volna meg Jaydenben. De tudtam, éreztem a mozdulataiból, hogy csak egy szóba, egy rezdülésbe kerül, és azonnal abbahagyja.

– Oké, ez most jólesett – mormolta, amikor finoman eltolt magától egy kicsit. Nem akartam még őt elengedni, de azt sem akartam, hogy úgy érezze, nem figyelek oda rá, és arra, amit kér tőlem. Egy picit talán csalódottan lesütöttem a tekintetem, próbáltam rendezni a légzésem, visszatérni a földre, miután Jayden a felhőkig repített már megint. A mellkasa hihetetlen gyorsasággal emelkedett és süllyedt, és biztos voltam abban, hogy ha kitapintanám a szívverését, egy hevesen kalapáló szívet éreznék a tenyerem alatt. Ezen akaratlanul is elmosolyodtam, tetszett a gondolat, hogy olyan hevesen vert a szíve, mint az enyém. – Most viszont volnál szíves leszállni rólam, mielőtt a többiek visszajönnek? – kérdezte.

– Aha – bólintottam, de semmi kedvem nem lett volna még lemászni róla, pláne távolabb kerülni tőle, mint a jelenlegi helyzetünk.

Visszanéztem rá, engem figyelt, egyszerűen ragyogott az a zafírkék szempár. Nem volt már nyoma benne a pár perccel ezelőtti fájdalomnak, élettel telve csillogott, nem pedig üresen bámult maga elé. Azt kívántam, bárcsak ilyen tudna maradni mindig, de túl sokat kértem volna. Nem is tőle, hanem a világtól. Ha csak Jaydenen múlna minden, talán sosem lenne bánatos. 

A tekintete fáradhatatlanul az arcomat fürkészte, szerintem próbált rájönni, mi járt a fejemben, miért nem mozdultam. Egy féloldalas, bocsánatkérő mosolyra húztam a szám, és a hajába túrva finoman a fejét simogattam, néha egészen femelelve a kezem a homlokához. Tetszett a haja selymes tapintása, ahogyan finoman az ujjaimra simult, majd a legkisebb mozdulattól is lesiklott róla. Egy aprócska szemforgatással beletörődött a helyzetébe, hagyta, hogy csendben gyönyörködjek benne. Mintha az együtt töltött évek alatt most láttam volna meg őt először. Ezt az oldalát talán tényleg most láttam először. Immáron nyugodtan lélegzett, lassan, lomhán, de a tekintete nem nyugodott. Bizonytalannak tűnt talán, olyannak, aki nem tudja eldönteni, hogy élvezheti-e ezt a helyzetet, vagy valami olyat csinál, amit nem szabadna. Szerettem volna megnyugtatni, a tudtára adni, hogy minden rendben van. Még mindig a fejét simogatva közelebb húzódtam hozzá, és gyengéden homlokon csókoltam őt. Reszketve felsóhajtott, éreztem, ahogyan a derekamon pihenő ujjai megremegtek, és mintha bele akartak volna markolni a pólómba, de aztán mégis meggondolta magát.

Nagyon szar előérzetem támadt, görcsbe rándult a gyomrom. Nem tetszett neki? Valamit rosszul csináltam? Mikor feltoltam magam, és a szemébe néztem, úgy éreztem, átléptem nála egy határt. Baszki, baszki, baszki. Igaza van. Nem erről volt szó. Semmi baj, csak nyugi, meg tudom ezt oldani.

– Kérhetek egy szívességet, JJ? – kérdeztem reménykedve, majd amikor aprót bólintott csak, halkan felnevettem, hogy tudja, nincs gáz. – Ha netán elájulnék tetoválás alatt, elkapsz, hogy ne törjem be a pofám?

Ezen végre szórakozottan elmosolyodott, kevésbé tűnt gondterheltnek, és amikor feltoltam magam róla, akkor már a megszokott kis geci mosolya virított az arcán. Vártam a csípős beszólást, amit azonnal meg is kaptam, amint felült a kanapén.

– Biztos, hogy nem – mondta vigyorogva. – Ha oda az arcod, akkor végre én leszek a legdögösebb a zenekarban. Úgyhogy bocs, de végig fogom nézni, ahogy leájulsz a székről.

*Részlet a Waterparks Stupid for you című dalából