Alexander

Éppen a washingtoni koncert után rámoltunk össze, amikor megérkezett végre a várva várt telefonhívás. Alig bírtunk a buszba rámolni, mindannyian csak mosolyogni tudtunk azon, hogy Matt milyen használhatatlanul boldog állapotba került, így egy plusz éjszakát még a városban töltöttünk, habár Matt az izgalomtól szerintem egy percet sem tudott aludni. Jayden is végre úgy mosolygott, mintha semmi gond nem lenne a világban. A Pride-on készült videók, képek tömkelege a neten, és aztán Noah podcastje, amit szintén kitörő örömmel fogadott mindenki, olyan boldogsággal töltötte el Jaydent, hogy Chicagóban alig lehetett lelőni a színpadon, és ez az energia és szeretetbomba Washingtonban is kitartott. Őszintén meg kellett küzdenem vele a színpadon, hogy melyikünk is viszi a bulit, mert húztuk egymást, mint két őrült, szerencsétlen Charlie és Tyler meg alig bírta tartani velünk az iramot. Nem sokon múlott, hogy Jaydent ismét lesmároljam a színpadon, de aztán végül sikerült eljutni a takarásig, hogy ott kapja meg a csókját.

Atlantába beszéltük meg a randevút Damonnel. A turnébuszunkkal egyenest a reptérre mentünk, hiába volt hotelszoba foglalva, ahova lecuccolhattunk volna, mielőtt kimegyünk a reptérre. Mertük volna ezt felajánlani, Matt ott csapott volna le minket. Nem volt hajlandó taxiba ülni, egyszerűen utálta azokat a sárga kis dögöket, ahogy ő nevezte a taxikat. Nem vitatkoztunk vele sokat. Mosott szar állapotunkat egy benzinkút melletti park területén rendeztük, miután Tyler kiszúrta, hogy be van kapcsolva a park locsolórendszere. Kisgyerekek módjára hülyültünk, egymást lökdösve a hideg vízsugarak elé. Régen nevettünk és káromkodtunk egyszerre annyit, mint a parkban. Matt pedig lekamerázta a dolgot, és szerintem még fotókat is készített, de a sunyi vigyoránál többet nem adott ki a kezéből. Aztán persze ránk szólt, hogy ha összevizezzük a buszt, akkor fel is takaríthatunk rögtön. Jayden valami isteni csoda folytán úgy ment végig a folyosón, hogy alig pár csepp vizet hagyott maga után, így visszafelé jövet a kidobásra váró gönceinkből túrva párat leterített a földre, hogy mi, akikről csorgott a víz, ne a padlószőnyeget, hanem a ruhákat áztassuk el. Végül JJ és Matt felügyelete alatt mindenki a legjobb formáját öltötte magára, és még Pakitót is sikerült megfürdetnünk, mielőtt a reptéren kötöttünk volna ki.

Matt úgy nézett ki, mint egy kicseszett szurikáta, ahogy a tömeget pásztázta. Mulatságosan aranyos volt, már azon sem lepődtünk volna meg, ha egy padon vagy lépcsősoron keresett volna magának valami magasabb helyet, ahonnan még többet láthatna. Jayden sokszor beszállt a szurikátalétbe, amiért cserébe párszor arcon pusziltam őt. Mindannyian izgatottak voltunk, és Tylerrel azonnal előkaptuk a telefonjainkat, bárhányszor Matt úgy rezdült meg, mint aki a következő pillanatban már futva indul neki a vakvilágnak, mert kiszúrta a kedvesét.

– Kötünk fogadást, hogy milyen lesz a találkozás? – fordultam a srácokhoz.

– Egy ötöst teszek arra, hogy észre sem fogja venni Damont, csak amikor már előtte áll – jegyezte meg Tyler.

– Áucs – fintorodott el Charlie. Egyet kellett értenem vele, ez tényleg áucs pillanat lett volna, amin később majd jót röhögünk. – Egy ötössel én is beszállok. Szerintem az lesz, hogy Matt odarohan, Damon lebassza a cuccait a földre, aztán úgy felkapja Mattet, ahogy téged Jayden a Pride-on, és fordulnak egyet.

– Borzasztóan nyálas és Disney szagú lenne – nevettem fel, és a szemem sarkából sikerült Matt vigyorát is elkapnom. – Matt, te is beszállsz a fogadásba?

– Beszállok. Egy ötös arra, hogy gyökér a pasim, és eltévedt már régen. A hangosba fogják bemondani, hogy hova menjünk érte – felelte vigyorogva.

– Naaa, szegény – kuncogtam. – Én bízom benne, hogy nem ilyen bénácska. És egy ötöst teszek arra, hogy te olyan lendülettel fogsz hozzászaladni, amikor meglátod, hogy mind a ketten felborultok végül.

– Egy ötöst arra, hogy Damon valahogy megkerül minket a tömegben elvegyülve, és hátulról támadva fogja felkapni és megpörgetni Mattet – mondta Jayden felénk sem nézve.

– Áh, nem meri – nevetett fel Matt. – Tudja, hogy...

És mintha csak erre a szent pillanatra várt volna, hogy Matt elbízza magát, egyszer csak a semmiből felbukkant egy baseball sapkás fickó, és hátulról magához ragadta a sofőrünket. Ki káromkodva, ki ijedten ugrott félre, miközben Matt ökle reflexből ütött bele a levegőbe, kis híján súrolva Damon fejét. Aki alighogy félrehajolt, máris úgy fordult, hogy szembekerüljön Matt-tel, és ahogy Jayden és Charlie is előre jósolta, a sofőrünket felkapva pördült egyet a tengelye körül. Fel sem fogtam, mi történik, mire Matt már ismét a földön állt, egy olyan csók közepette, ahol, ha Damon nem öleli magához, szerintem a sofőrünk már régen a földön kötött volna ki. Charlie-nak volt annyi ideje és lélekjelenléte, hogy az utolsó pillanatban még készített egy fotót a párosról, mielőtt Matt egy morcos pillantás közepette arcon legyintette újdonsült biztonsági emberünket.

– Most buktam el öt dollárt – szúrta oda sértetten a vigyorgó Damonnek.

– Én is örülök, hogy látlak – nevetett fel vidáman, majd adott még egy cuppanós puszit Mattnek, mielőtt felénk fordult volna. – Sziasztok.

– Szia – vigyorgott Jayden, ami csak részben szólt Damonnek, részben meg annak, ahogy a felénk tartott tenyerébe pakoltuk az ötösöket.

– Nézzenek oda, mégis mire fogadtatok? – nevetett fel szórakozottan Damon, miközben már Matt mellett állt, oldalról magához ölelve a sofőrünket a derekánál fogva.

– Arra, hogy milyen lesz a nagy találkozás – sóhajtott fel Charlie csalódottan. – Matt azt mondta, hogy a hangosban fogják bemondani, hova menjünk érted.

Damon felkacagott, aztán puszit nyomott Matt arcára, aki sunyin elmosolyodott.

– Majdnem így történt. De aztán megláttalak titeket, és pont sikerült Jayden szavait hallanom. És megtetszett az ötlet, amit mondott. Meg aztán... – kacsintott Jayden irányába. – Csak jól kell teljesítenem a kedvenc főnököm előtt.

– Vigyázz, Matt, még a végén kitúrnak a helyedről, mint kedvenc alkalmazottam – vigyorgott Jayden a sofőrünkre. – Bár, jobban belegondolva... Damon, milyennek jellemeznéd a kapcsolatodat a zenekarral? Munkatársi, netán baráti, baráti, esetleg családi?

– Ezt halálom napjáig hallgatni fogom – sóhajtott fel Matt szemforgatva.

– Még a temetéseden is beszédbe fogom foglalni – mosolygott Jayden aranyosan.

– Miről maradtunk le? – pislogott Charlie értetlenkedve.

– Ez még a Salt Lake Cityben történt eset – feleltem neki, miközben Jaydent magamhoz öleltem úgy, ahogy Damontől is láttam.

– Sok dolog történt ott – vonta össze a szemöldökét Tyler. – Ez melyik?

– Amikor Matt azt mondta, takarodjak az életéből, mert munkatársak vagyunk, netán barátok, semmi jogom kutakodni a dolgaiban – vont vállat Jayden. – Közvetlenül azelőtt, hogy állást ajánlottunk a kicsit sem barát sofőrünk szerelmének – szúrt még oda, miközben kicsit közelebb bújt hozzám.

– Ez csúnya volt – ráncolta össze a szemöldökét Damon, miközben a pasijára pillantott. Ezek szerint nem hallotta volna tőle? – De még mindig kellemesebb egy ilyen, minthogy az ember a saját kollégája orrát töri be.

– Buster? – pillantott Matt felvont szemöldökkel Damonre, aki bólintott.

– Az volt az utolsó alkalom, hogy dolgozni mentem olyan napon, amikor előtte érzelgős búcsút vettem tőled hajnalban. Vagy köcsög voltál és köszönés nélkül leléptél.

– Gyakorlóbábunak nézek ki, hogy engem kell döfködni? – horkantott fel a sofőrünk, amire Damon a sunyi pofájából ítélve valami elég perverz dolgot súgott neki, Matt pedig tágra nyílt szemmel, kivörösödött arccal csak pislogni tudott rajta.

– Tisztára, mint Jayden és te – súgta Tyler. – Damon olyan bunkó, sunyi perverz, mint JJ, Matt meg az ártatlan kis Xander.

– Szerintem kettőnk közül Matt nagyobb csibész – mormogtam az orrom alatt. – Az ilyen külsőre cuki emberek nagyon perverz dolgokat tudnak kitalálni, ha pörögni kezd a fantáziájuk.

– Tapasztalatból beszélsz? – szúrt oda Charlie. Döbbenten fordultam felé.

– Ha így csipkelődsz, a basszerod fogja bánni koncerten. Lenémíttatlak, mint ahogy Yoko Onóval tették, amikor csak rikácsolt Chuck Berry és John Lennon mellett a színpadon.

– Ez lefordítva azt jelenti, hogy tapasztalatból beszél – bólogatott Jayden komolyan.

Vetettem rá egy csúnya pillantást, mert meg volt kötve a kezem. Nála nem fenyegetőzhettem azzal, hogy némítom, mert azért a nézőkkel karöltve kinyírtam volna magam. De valami mással már sakkban tudtam őt tartani, ha van egy kis mázlink.

– Ha nem viselkedsz, Charlie-val osztozol majd a szobán.

A kijelentésemre Damon felszisszent, és grimaszolva a fejét rázta. Szabad kezével a nyaka előtt integetett, hogy kussolnom kellett volna.

– Oké – vonta meg a vállát Jayden, ahogy lassan közelebb hajolt, hogy a fülembe tudjon suttogni. – Lehet, hogy majd harisnyakötőben, szoknyában és valami hálós felsőben átnézek hozzád és Tylerhez egy este, csak dumálgatni egy kicsit. Vagy divatbemutatót tartani.

– Faszom.

Pont az. A kurva élet. Elképzeltem őt abban a ruhában, amit Salt Lake Cityben viselt. Amit követett az együtt töltött percek emléke. És a tudat, hogy kibaszott Salt Lake City óta nem szálltunk meg hotelben! Nem mintha lett volna energiánk bármihez is azon kívül, hogy a kanapén bújtunk egymáshoz. A vér az arcomba és derék alá szökött. Faszom. Pont mindenki előtt. Jayden, Gaga áldjon meg téged! És ez a kis geci csak mosolygott rajtam, mert kicseszettül jól tudta, hogy mit csinál.

– Ebben a játékban én vagyok a profi, szívem – nyomott egy puszit a halántékomra. – Csak akkor kezdj bele ezekbe, ha el tudod viselni a vereséget!

– Asszem, megyek és veszek füldugót – jelentette ki Charlie halál komolyan, és egy pillanatra szerintem mindannyian elhittük, hogy sarkon fordul és a legközelebbi bolt felé megy. Damon arcára kiült egy geci vigyor.

– Adok pénzt, vegyél nekem valami hasznosat – kacsintott a basszusgitárosunkra.

– XS méretben – vágta rá Matt.

Áh, a jól megérdemelt visszavágás. Damon egyszerre volt dühös és vigyorgott szórakozottan, hogy belesétált egy ilyen helyzetbe. Charlie a szemét forgatta, mi jót vigyorogtunk.

– Na, menjünk, mielőtt Pakito zokon veszi, hogy ennyi ideig távol vagyunk – sóhajtottam fel végül. A hotelben kényelmesebb lenne beszélgetni, mint egy nyüzsgő és hangos reptéren.

A kurva életbe is ezzel a madzaggal! A tükörnek háttal állva, kicsavart karral próbáltam szorosabbra húzni a kicseszett fűzős mellénynek a kicseszett madzagját. Faszom. És ez régen divatban volt. Hogy a frászban kaptak ebben a nők levegőt? Az egy dolog, hogy nekem sem mellem, sem hasam nem volt, de még így is éreztem, hogy tartja a bordakosaramat. De a fenébe is, kurva jó derékvonalat hozott össze ez a szar. Mi a fasz... Na még egy kicsit húzunk rajta, hasat be, Alexander és... Baszki, ez nem csak derekat, de jó segget is csinált. A sok ugrálás a színpadon. Nesze neked, kerek fenék. Masnira kötöttem a fekete madzagot, majd szembefordultam a tükörrel. Talán még lehetett volna húzni rajta, de így sem volt vészes. Eligazgattam a fekete-vörös mintával futtatott mellényt, majd alatta a fekete ing ráncait. Agyam eldobom. Mint valami kicseszett vámpír gróf. Hátrafogtam egy kézzel a hajam. Nem, ilyen lenyalt séróval olyan lennék, mint a Titanicos DiCaprio. Viccnek is rossz. Viszont ez a mellény... Baszki, JJ is így szokta érezni magát a harisnyakötős szettjében? Hát kurva szexi. Na jól van, eleget tollászkodtam már...

Felnéztem a fürdőszoba falára szerelt órára. Baszki! Egy órát tököltem ezzel?! A fenébe is! Kapkodva összegyűrtem a mellény postai csomagolását, és a kukába vágtam az összetépett matricával együtt, amin a feladó meg az én adataim álltak. Még csak az hiányozna, hogy valaki kitúrja ezt a kukából...

– Ébren vagy még, JJ? – szóltam ki a fürdőből. Szerencsétlent jól megvárattam, pedig azt ígértem neki, hamar megleszek.

– Félig-meddig – érkezett a kissé valóban erőtlen válasz.

– Akkor adok neked egy kis pulzusnövelő cuccot.

Szegénykém. Telefonon előtúrtam a Chicago film musical Cell Block Tangóját. Ezen a szaron kattogtam már Chicago óta. Imádtam a számot, és ez a fűzős mellény tökéletesen illett ahhoz a fekete és vérvörös dalhoz. A telefont kilöktem a szobánk kis folyosójára, ahonnan a fürdő nyílt. Jayden csak a kezemet láthatta, meg a fekete ing egy részét. A szívem a torkomban dobogott, szinte már fojtott a fűző, vagy szimplán az idegesség, ahogy számoltam a dal elején, hogy mikor lépjek ki a folyosóra. Oké, Alexander. Ügyes leszel, és le fogod venni a pasidat a lábáról.

– And now, the six merry murderesses of the Cook County Jail in their rendition of the Cell Block Tango – tátogtam a dal szövegére, miközben ellazítottam a vállam és a csípőm. Kismilliószor láttad a filmet, Alexander, menni fog ez. A dob ütemére amilyen szexin és laza csípővel csak lehetett, kisétáltam a folyosóra. Jayden mindaddig békésen feküdt az ágyon, de ahogy kiléptem, és meglátta, mi van rajtam, felült. Egy darabig tátott szájjal figyelt, majd kikúszott az ágy szélére, ahol törökülésbe helyezkedett, és vigyorogva, az ujjába harapva figyelt szinte pislogás nélkül.

Szerintem még sosem voltam olyan önelégült, mint abban a pillanatban, ahogy végignézett rajtam. A zene már vitt magával, a csípőm rájött, hogy képes laza is lenni. A fűző sem akadályozott abban, hogy laza könnyedséggel használjam a kezem, ha menet közben pár pillanatra félpózba vágtam. De a java még csak utána jött, mikor már ott álltam JJ előtt alig pár lépéssel. A testem mozdult magától, a filmben látott pózokból válogatva. Csípő ki. Terpesz. Hát horpaszt. Csípőn a kéz, fel a magasba. Pop. Six. Squish. Uh Uh. Cicero. Lipschitz. Tátogtam a dallal együtt. Túl jó hangja volt a csajoknak, hogy a sajátommal felvegyem velük a harcot. Hogy mennyire volt etikus egy olyan dalra tangót lejteni a pasimnak, amiben éppen arról volt szó, hogyan nyírták ki a csajok a párjaikat... kicsit sem érdekelt. Jayden érdekelt. És az a csillogás a szemében, ami szerintem az enyémben is ott volt, mikor először jelent meg a harisnyakötős szettjében.

– Nem mondom, hogy nem áll fel a látványtól – mormolta Jayden. Egy szál alsónadrágban volt, szóval tökéletesen látszott minden. – Azt a... Na jó, nem – rázta meg a fejét. Teljesen az ágy szélére kúszott, letette a talpát a padlóra, aztán előredőlve a derekamhoz nyúlt, és egy hirtelen mozdulattal egyenesen az ölébe rántott. – Xander, ez... Én... Te... Gagára! – morogta. Morcosan összeráncolta a szemöldökét, nem tetszett neki, hogy nem tudott egy normális mondatot sem kinyögni. – Szívdöglesztő vagy – suttogta, majd megcsókolt.

Imádtam, hogy elállt a szava. Imádtam, ahogy ölelt és csókolt, miközben úgy húzott magához, hogy érezzem, mit értem el nála ezzel a kis műsorral. Vigyorogva viszonoztam a csókot, majd hátrahúztam a fejem és villantottam neki egy önelégült vigyort.

– Megérte egy órát baszakodni ezzel.

– Mindezt azért, hogy két perc alatt levegyem rólad – mormolta, ahogy a keze már a gomboknál matatott.

– Elég kényelmes, szóval akár maradhat is – gondolkoztam hangosan.

– Nem – rázta meg a fejét, továbbra is a gombokkal szórakozva. – Túl sokat takar, ha ezen keresztül érek hozzád, az nem ugyanolyan. Vagy... szeretnéd, hogy maradjon? – húzta el a kezét.

– Majd máskor – horkantottam fel. Túl régen volt már Salt Lake City. A buszon meg viselkedni kellett. Ott csak ruhán keresztül tudtuk egymást érinteni, ha a többiek nem voltak a közelben. Vagy nagyon néha sikerült póló alá férkőzni, de akkor valaki mindig megzavart minket. És az esetek kilencven százalékában Pakito volt az.

– Oké – gombolta ki az utolsó gombot is. Szorosan átölelt, és a nyakamhoz hajolva megpuszilt. – Mi a terv? – suttogta.

– Rád bízom, hátha még mindig álmos vagy – csipkelődtem vele.

– Vicces – harapta meg a nyakam. – Arra gondoltam, meddig akarsz elmenni. Csak egy kis játszadozás, vagy minden? És ha minden, akkor melyik fél lennél?

– Hosszú napunk volt – sóhajtottam fel, a fejemet hátrahajtva. De hiányzott már ez az érzés. Baszki, mindent akartam, de kibaszott fáradtak voltunk már mind a ketten, még ha titkoltuk is ezt jórészt. – Játsszunk egy kicsit, aztán hozzád akarok bújni.

– Jól van – puszilt meg megint, majd egy kicsit hátrébb húzódott, hogy rám tudjon nézni, és szelíden elmosolyodott. – Ha már magadra vállaltad a kezdeményezést ezzel az elképesztő előadással, szeretnéd kipróbálni, milyen, ha te irányítasz?

– Azzal a három puszival kiégetted az agyam, szóval passzolom.

– Az kár, mert az van, hogy rohadt fáradt vagyok ahhoz, hogy én vezesselek – dőlt el színpadiasan. Még ásított is mellé. – Szóval akkor inkább szunyáljunk, ha te sem érzed magadban az erőt.

Morcosan grimaszoltam, és mellkason böktem őt.

– Ez igazán a pofátlanság netovábbja – vágtam hozzá durcásan, és feltápászkodtam róla, hogy a telefonom után menjek. Nem hiányzott, hogy valami nagyon random szám majd berobbanjon. Volt jobb ötletem. – Ha már Chicago, kapsz egy kis Burlesque-t is.

Elindítottam a Welcome to Burlesque számot. Na hát ez meg már a tömény erotika volt ismét. Jayden a zene hallatán, és hogy mellédobtam az ágyra a telefont, feltolta magát alkarra.

– Show a little more... – tátogtam Cher énekével együtt, miközben elkezdtem levetni a mellényem. – Show a little less – kaptam vissza a hátamra a cuccot, miközben felrántottam az állam, és Jayden felé indultam igencsak lassú és kilengő csípőmozdulatokkal együtt. – Add a little smoke...

Baszki, ezt a filmet is túl sokat láttam, hogy a csípőm a látott mozdulatokat utánozta. Micsoda rejtett képességek...

– Xander – mormolta Jayden kissé rekedtes hangon. – Idejönnél?

Kérés nélkül is mentem volna. A zene vitt magával, habár már a felét sem hallottam. Jayden előtt egy lépéssel, hogy ne rántson csak úgy magához, elkezdtem ismét vetkőzni. Már nem tudtam tátogni, csak Jaydent figyelni, ahogy ködösebbé vált a pillantása. Baszki, az a pillantás már régen levetkőztetett volna. Nem akartam volna én sem sokáig húzni az agyát, de gecire élveztem, ahogy rám nézett. A földre dobtam a mellényt, majd a zene ütemére mozgatva a csípőm elkezdtem kigombolni az ingemet. Imádtam, hogy Jayden egyszerre imádta és utálta azt az idegtépő tempót, ahogy gombról gombra haladtam. Szétnyitottam az inget, és talán még Magic Mike is büszke lett volna arra, ahogy a felsőtestemen végigvezettem a kezem, le egészen a nadrágom övéig, majd tartva a távolságot, Jayden két lába közé guggoltam. Ó, egek! Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy hagyok minden továbbit a fenébe, és leszopom őt. De az a hülye hányós reflex... Nem is lett volna jobb hangulatromboló annál, minthogy megint öklendezni kezdek neki. Pedig kicseszettül akartam volna őt. És ezt Jayden is tudta abból, ahogy felnéztem rá. Térden és félig guggolva éppen csak egy kicsit közelebb kúsztam hozzá, hogy a térdére támaszkodva toljam fel magam, amikor a bal kezével az alsónadrágjába nyúlt. Na baszki. Erre nemcsak a farkam, de én is megugrottam, nem sok híján a saját lábamban elesve. Gaga! Szent egek! És az a geci egy pillanatra elmosolyodott. Lángolt az arcom, baszki. Nem mertem az ágyéka felé nézni, csak az arcára, de még így is, homályosan, mert nem a kezére fókuszáltam, láttam, ahogy kínzóan lassan mozgatta a kezét. Ó, egek! Beleremegett minden porcikám. Sikerült két lábon megállnom, az ő ütemére mozgatni a csípőmet, miközben levetettem az inget, és valahova elhajítottam. Baszki, Salt Lake City úgy villant át rajtam, mintha csak tegnap lett volna. A fenébe is, akartam őt, és hogy ismét megtörténjen mindaz, ami akkor történt.

Jayden fellökte magát tenyérre, amikor az ölébe ültem, borzongás futott végig a hátamon. Azt mondta, nem akar irányítani, a tekintete ugyanakkor egyazon pillanatban könyörgött és parancsolt. Lábujjhegyen tartva magam kezdtem el mozgatni a csípőm arra az ütemre, ahogy még mindig érintette magát, nem egyszer úgy nekinyomva az ágyékom a kezének, hogy arra egy sóhajban elfulladt nyögés feleljen mind a kettőnktől. Az ajkai elnyíltak, halkan pihegett és a nevemet nyögte, vagy éppen káromkodott, ha odahajoltam hozzá, de mégsem csókoltam meg. Ahhoz túlzottan élveztem a helyzetet. Azt akarta, hogy irányítsak, akkor viselje következményeit. Ó, piszkosul élveztem azt a kontrollt, amit adott, és amit maga is tartott. Bal kézzel a tarkójára fogtam, jobbal kikapcsoltam az övemet. Jayden tekintete felcsillant, amikor meghallotta a csatt csilingelő hangját.

Amikor az ajkaim végre az övéhez simultak, mohón csókolt meg, és abban a pillanatban nyitotta szét annyira a kezét, hogy magához húzzon és összeszorítson minket. Baszki. Magam alá nyomtam őt az ágyban, és miközben a keze mindkettőnk élvezetére mozdult, a nyakát csókoltam, finoman beleharapva vagy foggal karistolva a bőrét. Sikerült az egyik lábammal a matracra térdelni, még inkább belesimulni a kezébe. Egek! Jayden felnyögött alattam.

– Használd a csípőd – pihegte.

– Mi van? – támaszkodtam meg a feje mellett alkaron. Jayden halántékán lecsordult egy izzadságcsepp. Elmosolyodott egy pillanatra.

– A csípőd, szépfiú. Lássuk, mit tudsz!

– Szóval azt akarod, hogy dugjam meg a kezed? – pislogtam rá zavartan. Jayden szemforgatva elmosolyodott.

– Ha ilyen hülyén akarod megfogalmazni...

Oké, te tudod. Biztosabb pozíciót kerestem, ő pedig a másik kezét is körénk fogta, még szorosabbá téve a helyzetet. Baszki. A fejem a nyakához csuklott, miközben egy csípőlökéssel a tenyerébe simultam. Többet nem mozdult a keze, átadta az irányítást, a tempót, mindent. Csináltam, amit kért, és... Szent egek! Próbáltam tartani a kontrollt, olyan tempót választani, ahogy pár hete Jayden mozgott bennem. De elvesztettem. Mocskosul elvesztettem. A mozdulatok gyötrelmesen durvák voltak ahhoz képest, ahogy Jayden mozgott. Nem tudtam tartani a kontrollt. Egyre többet és többet akartam tőle.

– Xa... Xander – remegett meg Jayden hangja.

Baszki! Ez nem az a hangszín volt, amit ilyen helyzetben már hallottam tőle. Villámcsapásként vágott fejbe, kirázott tőle a hideg. Elrontottam. Durva voltam. Szarul érezte magát!

– Nyugi, semmi baj – szólt rám, amikor észrevette, hogy gáz van. – Csak lassíts egy kicsit! Tudom, hogy jólesik, de ne veszítsd el a fejed!

– Oké – vágtam rá azonnal. Fel sem fogtam hirtelen, mit mondott. Visszafojtottam a lélegzetem, majd halkan, remegve felsóhajtottam, amikor felfogta az agyam, amit mondott. Lassabban. Oké... Aprókat bólintottam, majd adtam neki egy röpke csókot és egy puszit az orra hegyére. – Oké.

Visszabújtam hozzá, egyik kézzel a feje mellett támaszkodva, másikkal közénk nyúlva, lefejtve magunkról a kezeit.

– Légyszi, ölelj magadhoz! – suttogtam a fülébe.

Jayden finoman magához ölelt, és jólesően felsóhajtott, amikor óvatosan egy kézbe fogtam magunkat és ezúttal lassan és jóval finomabban kezdtem el mozgatni a csípőm. Bassza meg. Az őrületbe tudott volna kergetni. De azt kérte, lassabban. Nem akartam rossz élményt neki. A fenébe is, ő mindent megtett azért, hogy jól érezzem magam mellette, hogy ne csináljon semmi olyat, ami megijeszthet vagy fájdalmat okozhat. Az ujjai a lapockámra simultak, egy-egy lökésre finoman a bőrömbe nyomódott a keze, máskor a hajamba túrva húzott közelebb magához, amikor a nyakát csókoltam. Óvatosan szorosabbra fogtam a markomat, egy leheletnyivel gyorsítottam. Jayden halkan felnyögött, a nevemet sóhajtotta. Kontroll! Alexander, kontroll! Bassza meg. A nyakába nyögtem, amikor a csípője éppen csak egy kicsit, de megemelkedett, és megpróbált velem együtt mozogni. Baszki, Jayden, nem segítesz. Ne veszítsd el a fejed! Egy kicsit szorosabbra, egy kicsit gyorsabb tempót. A szívem hangosan dübörgött, zúgott a fejem. Csak még egy kicsit többet... Nem, Alexander, megígérted neki! Lassabban! A számba harapva káromkodtam, lassítottam. Jayden megremegett, az egyik lábát sikerült a derekamra kulcsolnia. Magához húzott vele. Oké... Finoman gyorsítani kezdtem, az öklöm pedig szorosabbra zárni. Jayden ujjai a hátamba nyomódtak, majd az egyik kezével a hajamba markolt. Oh, baszki. Fellöktem magam annyira, hogy meg tudjam csókolni. A lélegzete kihagyott, majd viszonozta a csókot, a hátamon pihenő kezét kettőnk közé tolta, a kezemre markolt. Nem engedte, hogy feltoljam magam, hogy visszabújjak a nyakába. A hajamba markolt, erősen tartott, hogy egy csók közepette érjük el a gyönyört.

Hosszú percekkel később kényelmesen bevackoltuk magunkat az ágyba. A takaró alá bújva, mikor a klíma hideg levegője ránk akarta szárítani az izzadságot. Nem szerettem, ha így száradtam meg, fájtak tőle az izmaim. Jayden mellkasára hajtottam a fejem, miközben a hátamra rángattam a takarót. Észrevette, hogy bénázok, segített és finoman betakargatott, majd a hajamba túrva eleinte a fejemet simogatta, aztán elkezdett játszani a hajammal. Elmosolyodtam, de nem tudott sokáig tartani. Bűntudat emésztett. Rátelepedett a mellkasomra, és nem akart onnan eltűnni.

– Ne kattogj rajta – suttogta Jayden vigasztalóan. – Nem csináltál semmi rosszat.

– Ezt mondd a pániknak a hangodban – sóhajtottam fel. Ujjbeggyel Jayden mellkasát cirógattam, amorf mintákat rajzolva a bőrére, amitől néha kellemesen megborzongott. – Nem sokon múlott, hogy elcsesszem, igaz?

– Nem sokon múlt, hogy baj legyen – ismerte be egy halk, gondterhelt sóhaj közepette. – De nem tudhattad. Én sem tudtam. Ez most nehéz, mert miközben te felfedezed önmagad, addig én is felfedezek valamit, csak én éppen azt, hogy milyen maradandó hatásai vannak annak, ami történt velem a múltban. Ez... Ez eddig nem volt probléma, tudod? Voltak kalandjaim azóta, talán több is, mint kellett volna, és soha nem volt semmi baj. Talán azért nem, mert azok kapkodó együttlétek voltak, egy kis kézimunka egy bár mosdójában valami sráccal, vagy egy gyors menet egy lánnyal egy hasonló helyen. De veled most más. Sokkal intimebb, sokkal több idő van agyalni, és jutnak eszembe dolgok. Vannak piszkosul szar pillanataim, tudod? – suttogta. – Van, amikor róla álmodom, és ha felébredek, az egész lakást körbe kell járnom, hogy tudjam, nincs ott. Néha, amikor kilépek a házból otthon, még az ajtó bezárása előtt körbenézek legalább háromszor, hogy tuti nem rejtőzik-e valahol a közelben, mert ha igen, akkor visszamenekülhetek a házba, és magamra zárhatom az ajtót, miközben hívom a 911-et, és reménykedem, hogy valami azelőtt kiér, mielőtt ő betörne egy ablakot, és bejönne. – Egy kis szünetet tartott, közben megpuszilta a fejem. – Nem fogok kamuzni, Xander. Rohadt nehéz lesz velem. Lesznek pillanatok, amikor kiakadok, és talán én sem tudom majd megmondani, miért. De nem reagálhatsz úgy minden alkalommal, hogy elcseszted, és nem emésztheted magad miatta. Meg kell értened, hogy nem tőled félek, csak néha annak a szerencsétlen tizenévesnek érzem magam, aki egy asztal alá bújva kuporgott sírva és remegve, hogy ne találja meg, ne tudja bántani... És emiatt nehéz. Nagyon nehéz. De nem a te hibád, és nagy szükségem van arra, hogy ezt megértsd, mert nem mondhatom el minden alkalommal, amikor valami ilyesmi történik. Ha csúnyábban alakulnak a dolgok, nem fogom tudni összeszedni magam egyedül, ott kell lenned mellettem, segítened kell, és ez csak akkor megy, ha nem emészted magad. Szóval kérlek... Kérlek, próbáld megérteni, hogy veled nincs semmi baj – puszilt meg megint.

Könnyek szúrták a szemem. Baszki, Jayden. A mellkasomra telepedett minden szó, minden magam elé képzelt pillanat. Láttam magam előtt azt a Jaydent, akit ezelőtt sosem ismertem. Akinek félelemmel és rettegéssel teltek a napjai. Bassza meg. Picit feljebb toltam magam, puszit nyomtam a mellkasára, nyakára, állára, mielőtt sikerült volna elérnem a száját. Lecsordult egy könnycsepp az arcomon. Az államon valamiféle csoda folytán megakadt. Jayden pedig észrevette, alighogy el akartam húzódni, hogy ne rá pottyanjon majd. Finoman közelebb húzott magához, lecsókolta a könnyet.

– Na, nyugi – mormolta. – Minden oké, szép az élet, meg ilyenek. Ne engedd, hogy a múltam ennyire szar hatással legyen rád!

– Igenis, hogy szar hatással lesz rám – vágtam rá durcásan, könnyek közt. – Hatással lesz rám, mert szeretlek! Érted? És ha az ember szeret valakit, akkor igenis kibaszottul meg fogja érinteni, ha valami szar dolgon megy keresztül az illető.

– Ez aranyos, de egyikünknek sem hasznos. Ha mindketten kiakadunk és bőgünk, akkor ki fogja megnyugtatni a másikat? – mosolyodott el. – Tényleg ne kattogj ezen, szépfiú. Úgysem tudsz tenni a múlt ellen, csak segíts, hogy a jelen könnyebb legyen. Kérlek.

– Jó – sóhajtottam fel megadóan. – Igyekezni fogok. Szeretnél bújni? Mármint, kiskiflibe vagy valami. Eleget nyafogtam már neked – mosolyogtam rá kicsit fancsalibban, mint szerettem volna.

– Aha, az jó lenne – bólintott. – Csak szerintem előtte meg kéne mosakodnunk egy kicsit.

– Touché – fintorogtam, majd halkan felkuncogtam. – Legközelebb meg majd készítünk valami törlőkendőt, hogy ne kelljen kimászni. Túl kényelmes – pusziltam mellkason, majd az ágy szélére másztam. Onnan néztem vissza a vállam felett Jaydenre, akinek összekócolódott a haja. – Fürdünk együtt?

– Most inkább ne – fintorgott. – Múltkor is minden más lett, csak fürdés nem, és most jó lenne hamar visszabújni az ágyba.

– Most tényleg csak fürdeni tervezek, de ha nem... hát akkor nem – sóhajtottam fel drámaian. – Akkor menj elsőnek, hadd lássam, ahogy kiriszálod innen azt a csinos kis formás popsidat – villantottam felé egy sunyi mosolyt.

– Elég magabiztos lettél ahhoz képest, hogy milyen kis ártatlan vagy – vigyorodott el, ahogy kikászálódott az ágyból, majd felkapta a földről az ingemet, és azt a derekára csavarva indult el a fürdő felé. – Bocs, így nem olyan jó a látvány, ugye?

– Naaa! – szóltam utána sértetten. – Morci leszek!

Erre válaszul a fürdő ajtajában megtorpant, felvillantotta azt az imádnivaló geci mosolyát, és küldött egy légcsókot, mielőtt eltűnt volna a szemem elől. Mész a francba, Jayden...

Pihenés gyanánt felkerestük a Piedmont Parkot. A felhőkarcolók és szűk utcák után, pláne a buszunk után elképesztőnek hatott az az óriási park, amit kiépítettek. Teniszpályák, kosárpálya, egy bazinagy tó, kutyafuttató és miegymás akkora teret foglalt el, hogy csak pislogni tudtunk az ámulattól. A legtöbb helyen öreg, nagy fák is helyet kaptak maguknak. A többségük a tavat vette körbe. Minden zöld volt, és minden olyan tiszta illatú, hogy Charlie szerintem oxigéntúltengésben szenvedett, mert alighogy kiszúrta a kosárpályát, mint valami hisztis kisgyerek, mindenáron be akart menni játszani. Négy elég magas, de jó arc helyi srác foglalta a helyet, két afroamerikai, egy hidrogénszőke, meg egy vörös srác, aki falfehér volt a naptejtől, amit magára kent. Elég mókásan festettek egymás mellett. Charlie aztán a pálya kerítésére kapaszkodva leszólította őket, hogy beszállhatunk-e egy kicsit mi is. Évek óta nem kosaraztam már, Tylerről tudom, hogy egy ördög volt, ha labdák közelébe került... Jaydent meg valahogy hasonlóan kis gecinek tudtam elképzelni, mert nagyon csillogott a szeme. A srácok végül befogadtak minket, és némi bemelegítés után már indítottunk is egy meccset. Csúfos vereséget szenvedtünk, mire a hidrogénszőke Merv odaszúrt, hogy hát akkor ezek szerint sikerült megverniük pár híres embert. Na ezen a többiek kiakadtak, hogy Merv miért nem szólt nekik. Késő bánat volt, jót röhögtünk rajta. Tyler és JJ ezek után átkönyörögte magát a teniszpályára, mert a kosárhoz legközelebbin kiszúrtak egy szimpi párost, akiknél láttak plusz ütőket. Mi Charlie-val maradtunk még kosarazni és jókat röhögni azon, ahogy Tyler és Jayden azon versenyzett ki tud drámaibban nyögni az ütések közepette. A partnereik a végére már sírva röhögtek. Velünk együtt.

Már benne jártunk a délutánban, amikor Jaydennel kettesben egy csendesebb zugot próbáltunk keresni magunknak valahol a tóparton, az árnyékban. Én eleinte a fák alá akartam volna tábort verni, de aztán JJ kiszúrt egy hidat, aminek volt egy kiugró pavilonja, ami a tóra nézett. A közelben, szerencsére a pavilonnak háttal volt valami medencés cucc kiépítve, ahonnan azért jött némi zaj a strandolóktól, de ezt leszámítva egészen nyugodt helyet találtunk magunknak. Kiültünk a pavilon korlátjára, az árnyékból figyeltük a zöld tavon úszkáló madarakat. A legtöbb kanadai vadlúd volt, szívós dögök, Peter egyszer mesélt, hogy a laktanyára betévedt hozzájuk egy anno, és rettegésben tartott mindenkit. Nekem inkább a Nils Holgersson mesében lévő ludakat idézte, habár azok tuti valamilyen európai fajtából voltak. De vadludaknak vadludak voltak.

– Agyoncsapnál, ha múlt századi kis romantikus lennék? – fordultam Jayden felé kíváncsian, aki nagyban a kövér madarakat figyelte, ahogy fel-alá lubickoltak.

– Ugyan, kérlek – forgatta a szemét. – Mikor nem vagy az?

– Elég sokszor – kuncogtam fel, miközben előtúrtam a telefonom. – Olvashatok neked?

– Bármikor – bólintott. – Amúgy is szeretem a hangod.

– A végén még elpirulok – forgattam a szememet, miközben az olvasólistámról előtúrtam Holgerssonnt. – Mit szólnál Nils Holgersson utazásaihoz? Ha már abban is vadludak vannak. Ismered egyébként?

– Nem igazán. Annyi megvan, hogy ludakon utazik egy szöszi kölyök, de ez minden.

– Akkor kezdjük az elején – mosolyodtam el.

Kényelmesen a pavilon tartóoszlopának dőlve elhelyezkedtem, próbálva úgy tartani a telefonom, ahogy egy könyvet szokás. Persze köze nem volt egy jó öreg, szagos kötethez, de nem is hordhattam egy komplett könyvtárat másképp a farzsebemben. Halkan megköszörültem a torkom, majd lopva felnéztem Jaydenre, aki elmosolyodott, és úgy fordult, hogy engem is könnyen lásson, és a ludakat is.

– Volt egyszer egy kisfiu, Holgersen Nielsnek hivták – kezdtem bele a történet olvasásába. – Fenn lakott messze északon. Svédországban, Vemmenhög faluban. Tán tizennégy esztends lehetett s nem mondhatnám, hogy valami derék fiu volt. Dolgozni, tanulni nem szeretett, legszivesebben egész nap aludt vagy evett. S mindenféle ostoba tréfát csinált.

– Charlie az evés és alvás terén ugyanez volt – kuncogott fel Jayden vidáman.

– Sokszor még most is ilyen – jegyeztem meg pimaszul, nem akartam sértegetni a legjobb haverját. Az Jayden dolga volt.

– Egyszer aztán meg is itta a levét! – folytattam az olvasást. – A szülei templomba mentek s Nielst otthon hagyták, hogy olvassa a nagy bibliát. Nagy nehezen el is szánta magát a kemény munkára, de félszeme mindég másutt járt. Egyszer csak észreveszi, hogy az édesanyja tölgyfaládájának szélén valami furcsa kis emberke telepedett le, s vidáman lógatja lábát a nyitott ládába.
– No, ez csodálatos! Hogy kerül ide ez a kis törpe? És miért van nyitva a láda, mikor pedig édesanya mindég bezárja? – gondolta. De a másik percben, szokása szerint, már a törpe megtréfálásán járt az esze. Hamar felkapta az ablakpárkányon hever légycsapót, a törpe mögé osont, egy suhintás s a kis emberke begurult a ládába. No, most mit csináljon vele? A törpe kétségbeesetten könyörgött, hogy bocsássa szabadon s Niels rá is állt, mert mindenfélét igért cserébe. De amint kifelé mászott, a fiu nem tudta legyzni pajkosságát és ujra vissza akarta taszitani. Hanem ebben a percben valami láthatatlan er ugy arcul ütötte, hogy megtántorodott s egyik sarokból a másikba repült. Végre összeesett. Mikor ujra magához tért, ugy találta, hogy az egész ház meg van boszorkányozva. Akármihez nyult, semmit sem ért el, a székre nem tudott felmászni, az asztal lapja elérhetetlen magasságban volt, s mikor a tükörbe pillantott, ijedten látta, hogy a törpe éppen olyan parányivá varázsolta el őt, mintamilyen maga volt.

– Már nem azért, de megérdemelte – morogta Jayden. – Viszont ki fogsz röhögni, de én eddig azt hittem, a vadludak voltak giganagyok, nem a kölyök kicsi.

Egy pillanatig zavartan pislogtam, majd a számat beharapva valóban nevetni kezdtem. Jayden, drága Jayden...

– Araszosnak hívja mindenki Nilst az állatok közül, mert akkorára zsugorodott. De ez már lehet, hogy olyan részlet, amire már végképp nem emlékezhettél sehonnan.

– Mivel nem ismerem a sztorit, nyilván nem – mormolta.

– Jól van, ne morogj – kuncogtam rajta, lábfejemnel finoman megsimogatva a sípcsontját.

– Akkor te meg ne legyél bunkó – lökött meg a vállával.

– Nem is voltam az – nyavalyogtam.

– Kiröhögtél, az bunkó dolog – húzta fel az orrát. – Hát én röhögtem rajtad, amikor azt a hülye Mona Lisás dalrészletet dumálgattuk? Vagy bármikor, amikor megosztottál velem valamit?

– Nem rajtad nevettem – húzódtam közelebb hozzá, puszit nyomva az arcára. – Csak elképzeltem azokat a giga ludakat. Mint a csizmás kandúr filmben. Abban volt az égigérő paszuly, és az óriásnak volt egy aranytojást tojó lúdja. Na az... az tényleg olyan volt, amiről te is beszéltél – mosolyogtam rá, aztán a fejemmel a lubickoló madarak felé intettem. – Ezek még ilyen kis méretben is terminátorok, óriás méretben szerinted mi lenne? – kuncogtam fel. – Igazi Jurassic Park.

– Na abba a parkba biztosan nem vennék jegyet – csóválta meg a fejét. – De a megfilmesített tragédiát első sorból nézném a moziban.

– És én pont ezért imádlak – nyomtam egy hatalmas, cuppanós puszit az arcára. – Olvassak tovább, vagy inkább maradjak csendben és csinálunk valami mást?

Mielőtt Jayden válaszolhatott volna, besétált két lány a pavilonba. Nem figyeltek oda ránk, mintha ott sem lettünk volna, de mivel elég nagy volt a hely, nem érződött kellemetlennek a megjelenésük. Suttogva, feszülten vitatkoztak valamin, aztán az egyikük, egy vörös hajú, szeplős lerogyott a pavilon alacsony kerítésére, és az egyik tartóoszlopnak dőlt.

– Akkor halasszuk el – morogta.

– Hát hogyne, az aztán a megoldás! – válaszolt a kelleténél hangosabban a másik. – Már mindenhol kifizettük az előleget, nem fogják visszaadni, te is tudod. Rengeteget buknánk rajta, és a vendégek...

– A vendégek köszönik szépen, pocsék esküvőn fognak részt venni, ha nem lesz, aki zenéljen nekik.

– Akkor majd teszünk be valami CD-t vagy összerakunk egy romantikus dalos válogatást Spotify-on, és lejátsszuk.

– Az nem ugyanaz – morogta a vörös hajú. – Tudod, hogy az úgy...

– Tudom! – vágott közbe a másik. – De szerinted mégis mit csináljak? Honnan akasszak le holnapra egy zenekart? Kya, figyelj... – lépett közelebb a vöröshöz, és finoman az arcát kezdte simogatni. – Holnap feleségül foglak venni. Akár van zene, akár nincs. Akkor is, ha leég a helyszín, sáskajárás lesz, és futóhomokból kell kivergődnöm magam, hogy oda tudjak menni az oltárig.

– Tudom, de... Tökéletes esküvőt szerettem volna – suttogta Kya.

Nem akartam volna hallgatózni, de ez a két csaj túl hangosan beszélt ahhoz, hogy ne halljuk őket. Halasztás, esküvő, zenekar... zúgott a fejem a sok infótól, a szívemet meg összeszorították a kimondott szavak. Baszki... Az esküvőjük a tét... Lopva Jaydenre pillantottam, aki szinte már ugyanolyan elkeseredett állapotban volt, mint amikor Mattet és Damont hallottuk a lépcsőházban. Miért válik szokásunkká romokba dőlni készülő párkapcsolati beszélgetéseket kihallgatni? A tekintete ide-oda cikázott. Kereste a megoldást, de nem mert még szólni semmit, csak a tekintete könyörgött, hogy mentsük meg azt az esküvőt. Halkan felsóhajtottam. Ez nem olyan dolog volt, amit jelenleg meg tudtunk volna oldani. Nem ismertünk zenészeket a környéken, akik beugorhattak volna. Mi pedig már bőven túlvoltunk azon a szinten, hogy random civilek kisebb vagy picit nagyobb bulijait tartsuk meg. Jayden összeráncolta a homlokát, mintha tudta volna, hogy mire gondolok. Elhúztam a szám.

– A fiúk nélkül nem – suttogtam neki. Nem fogunk egyedül dönteni semmiről. Jayden arcára széles mosoly ült ki, kapkodva elővette a telefonját, és már tárcsázott is.

– Charlie – szólt bele, amikor Charlie valószínűleg felvette. – Gyertek Tylerrel a pavilonhoz, azonnal!

– Mégis milyen pavilonhoz? – hallottam Charlie tompa, de kellően zavarodott hangját.

– Egy kicseszett pavilon a tó közepén egy hídon, nem olyan nehéz megtalálni – morogta Jayden.

– Jó, de miért? Valamelyikőtök a tóba esett vagy mi?

– Nem, csak... – Jayden a lányok irányába pillantott. – Van itt pár elképesztően cuki vadlúd, szeretném, ha megnéznétek őket.

– Tényleg, JJ, vadludak? Azokat nem nézni, hanem sütni kell.

– Charles Pacey Greenwood!

– Anyám, borogass! – jajdult fel Charlie, és nem tudtam hibáztatni. Attól a hangsúlytól, az utolsó figyelmeztetéstől, és a basszerosunk teljes nevének elhangzásától még az én hátamon is futkosni kezdett a hideg.

– Le sem szarom, mit gondolsz, mit kell csinálni a vadludakkal – folytatta Jayden, mintha meg sem hallotta volna Charlie válaszát. – Fogod magad, meg ha már itt tartunk, akkor Tylert is, és rohamtempóban a pavilonhoz jöttök vadludakat bámulni velünk. Ez nem kérdés, és nem is kérés.

– Oké, nyugi, jó, sietünk! – felelte kapkodva. – Tyler! Gyere! Most! Mert Jayden élve megnyúz minket, ha nem! – kiabált szerencsétlen Tylerrel, mintha valóban az életük múlna rajta. – Okés, sietünk! Leteszem.

– Na, ezzel meg is volnánk – mosolygott rám Jayden olyan aranyosan, mintha nem az előbb hozta volna a szívbajt a legjobb barátjára. – Mindjárt itt vannak.

– Az jó – feleltem megszeppenve. A nemlétező listámra felírtam magamnak, hogy soha a büdös életben ne akarjam elérni, hogy Jayden ilyen bosszúsan viselkedjen miattam. – Ez egy hangyányit ijesztő volt.

– Köszönöm – felelt még mindig mosolyogva. Közben lopva a lányok felé pillantott, akik halkabban bár, de még mindig elég elkeseredetten beszéltek, próbálva megoldást találni a gondjukra. A mosoly lehervadt az arcáról, aggódva figyelte a jelenetet, mintha attól tartott volna, hogy egy hülye zenekar fog véget vetni egy még el sem kezdődött házasságnak.

Amikor Charlie és Tyler pár perc múlva szó szerint befutottak a pavilonba, Jayden úgy tett, mintha tényleg a vadludak miatt hívta volna őket, de a fejével közben a lányok felé bökött, jelezve Charlie-nak és Tylernek, hogy figyeljenek,

– Kya... – szólt erőtlenül annak a hangja, akinek még mindig nem tudtuk a nevét. – Kérlek, ne csináld ezt! Szeretlek, el akarlak venni. Ne egy gitáros hülye törött keze akadályozzon meg ebben, légyszi!

– Sajnálom, Jade, de...

– Ne! Mondd azt, hogy sajnálod, hogy nem lesz tökéletes a buli, de azért egybekelünk. Ne úgy folytasd ezt a mondatot, ahogy gondolom, hogy fogod!

– Jade... Azt még el tudtam fogadni, hogy a szüleimnek esze ágában sincs eljönni, és azt is, hogy leöntöttem a ruhámat kibaszott vörösborral, amikor otthon parádéztam benne, de ez... Mintha a világegyetem azt akarná mondani, hogy ne csináljuk.

Úgy tűnt, Charlie hamarabb felkapta a vizet azon, hogy ilyen helyzetbe került a két menyasszony, mint bárki más közülünk. Még sosem láttam őt ilyen elszántnak. Csatakosra izzadt, vállig érő szőke loboncát aprócska copfba fogta, ránctalanra rángatta az átizzadt kiscicás pólóját, majd felénk fordult.

– Menjünk vissza kicsit az időben, srácok – suttogta. – Legyünk egy random, picike banda egy nap erejéig. Mit szóltok? Mentsük meg ezt az esküvőt, és a csajok boldogan élnek, míg meg nemjét.

– Esküvőn még sosem énekeltem, de van jó sok romantikus dal, amit ismerek – feleltem lazán, habár legszívesebben mosolyogtam volna, mint Jayden mellettem.

– Részemről rendben – bólintott Tyler.

– Köszönöm – suttogta Jayden megkönnyebbülten.

– Akkor ezt megdumáltuk. Ki akar beszélni? – pillantottam körbe, mintha nem én lettem volna a banda énekese. Jayden volt a legbeszédesebb közülünk, de amilyen állapotban volt, kicsit kételkedtem abban, hogy vállalná.

– Passzolom a lehetőséget – mondta Tyler épp akkor, amikor Jayden megrázta a fejét.

– Charlie? – pillantottam fel a basszerosra. – Lennél a hős szőke lovag?

– Neked nyálasabb az arcod – öltötte ki a nyelvét.

– Oké – sóhajtottam fel szemforgatva, és hátrafésültem a hajam, hogy nézzek is ki valahogy. Mély levegőt vettem, elrendeztem magam, aztán még Jayden nyomott egy gyors puszit az arcomra bátorítás gyanánt, mielőtt egyedül a sírás és összeomlás szélén álló csajokhoz mentem volna. Jaj, Gaga, most segíts rajtunk!

– Sziasztok! – köszöntem rájuk a lehető legfinomabb és legkedvesebb hangommal és mosolyommal.

Jade és Kya, asszem, így hívták őket, zavartan felém fordultak, amire válaszul kaptak egy bocsánatkérő mosolyt. – Röstellem, hogy zavarok, azt pedig végképp, hogy végighallgattam a beszélgetést, de... – ismét egy kedvesebb mosoly következett. – Talán igazából szerencse, hogy hallottam. Tudjátok, énekes vagyok, az a pár srác pedig a bandámba tartozik. Elég szürreálisan hangozhat, de szeretnénk nektek segíteni.

– Mégis miért? – morogta a vörös hajú, ahogy lopva letörölt egy könnycseppet az arcáról. Ha emlékezetem nem csalt, ő volt Kya.

– Miért ne? Miért ne tehetnénk értetek valami jót? – kérdeztem vissza szelíden.

– Mert a világ nem így működik – horkantott fel.

– Azt sajnos tudjuk, hogy a világ nem ilyen. Az elmúlt hónapokban mi is kaptunk nagyon sok rosszat a srácokkal, és aztán vadidegenektől nagyon sok segítséget is, amikor úgy látták, ránk férne pár kedves szó és...

– Akkor mit vártok cserébe? – vágott a szavamba ismét. – Nincs már sok pénzünk, amit oda tudunk adni, és ha esetleg nem lenne egyértelmű, mi ketten fogunk összeházasodni – mutatott magára, majd Jade-re, mintha tényleg nem lett volna egyértelmű a dolog. – Szóval egyikünket sem tudjátok megdönteni.

– Az a szépszemű a pasim – intettem Jayden irányába. Kicsit talán nyersebben, de legalább Kya bekussolt végre, és egy cseppet kedvesebbnek tűnt már az arca. – Tény, még nem tartunk ott, ahol ti, de ha egy nap oda jutunk, mi is szeretnénk a nagy napot olyanra, amire aztán jó lesz visszaemlékezni. Ezért... És nem kérünk sokat, csak hogy segíteni tudjunk, és álmaitok esküvője megvalósulhasson.

Amúgy sem tudnátok megfizetni a bandát, de erről nem kell tudnotok, csajok. Kedvesen rámosolyogtam még egyszer Kyára, majd Jade-re, aki úgy tűnt, vevő az ajánlatomra, na meg lopott pillantásokat vetett már Jayden irányába is mosolyogva.

– Bocsáss meg Kyának – fordult végül felém. – Zűrös időszakon vagyunk túl, emiatt egy kicsit... harapósabb, mint általában – mosolyodott el. Abból, ahogy beszélt, tisztán hallani lehetett, hogy imádta Kya vérmérsékletét. – Ami a kedves és nagylelkű felajánlást illeti, hálásak vagyunk érte, de menni fog? Holnap estig meg tudtok tanulni annyi romantikus dalt, ami legalább három órán át kitart?

– Akár többet is – kacsintottam rájuk, hogy ne aggódjanak, majd lopva hátrapillantottam Jaydenre és Charlie-ra, akik egy picit elfintorodtak, de Tyler csak vállat rántott, mert a dobot simán igazítani tudta hozzánk. – Bírni fogjuk, nem most kezdtük a dolgot, hangszert is viszünk, meg van egy-két jó hangfalunk, ha esetleg nincs a helyszínen – fordultam vissza a csajokhoz. – Segítségünk is akad majd, szóval miattunk nem kell egy pillanatig sem stresszelni.

– Oké, hát akkor... Hű! Köszönjük – keresgélte Jade a szavakat, majd érzelmileg túlcsordulva megölelt egy pillanatra, mielőtt visszafordult volna Kyához, és megcsókolta volna. – Holnap este már házaspárként fogunk elaludni – suttogta.

– Alig várom – puszilta meg Kya az arcát. Aztán felém fordult, és nyoma sem volt rajta annak a kedvességnek, amivel Jade-hez szólt. – Engem nem olyan könnyű lenyűgözni – közölte kissé ridegen. – Nem foglak megölelni sem téged, sem a haverjaidat, és köszönetet is csak azután fogok mondani, hogy letoljátok az esküvőt, mert addig akár fel is ültethettek.

– Lady Gaga szent nevére esküszöm, és a srácok is, igaz? – fordultam hátra, amire mindannyian bólintottak. Visszafordultam Kyához. – Minden rendben lesz. Ha nem bánjátok, üljünk be egy kávézóba, vagy valahova. Mutatkozzunk be rendesen egymásnak és beszéljük át a fontos dolgokat – mosolyogtam rá a csajokra.

– Jól hangzik – mosolygott vissza rám Jade.

Matt eleinte nem díjazta az esküvői fellépést, és Damon sem rajongott annyira az ötletért, de az ingyen kaja és buli végül meggyőzte őket. Meg aztán az is, hogy Jayden megígérte nekik, hogy az ő esküvőjükön is játszani fogunk. Aztán Kya, ahogy mondta is, úgy figyelt minket, mint valami dögkeselyű. Elég ellentmondásos volt a menyasszonyi ruha és a szúrós pillantása, de a srácokkal úgy voltunk vele, hogy mindannyiunknak volt már rosszabb főnöke. A csaj addig a pontig meg sem nyugodott, míg hangolni nem kezdtünk. Akkor még utcai ruhában nyomtuk a pakolást, az elcsípett dallamok és dalfoszlányok viszont kezdték megnyugtatni Kya idegeit. Ott is hagyott minket a terem díszítésén dolgozókkal, aztán csak akkor tért vissza, amikor már pár virágot kölcsönvéve feldíszítettük egymást, meg a hangszereket. Jayden kötött egy virágot a mikrofonállványomra, amiről tudtam, hogy baromira zavarni fog, de kicseszettül tetszett, szóval a helyén hagytam. Jade közben kerített nekünk megfelelő széket, hogy azért ne állva toljunk le három órát. Iszonyat izgatott volt a lelkem, nem bírt volna egy pillanatra sem megállni.

– Tartunk egy rövid főpróbát – szóltam bele a mikrofonba, amikor a két menyasszony a terem másik felében igazított még valamit a díszítésen. – Ed Sheerantől a Perfect megteszi?

– Majd később akarom lesírni a sminkem – rázta a fejét Jade. Elmosolyodtam, Gaga, ez a csaj ennivaló volt.

– Akkor Jeremy Shada Balerinája lesz – vettem magamhoz JJ bekészített akusztikus gitárját, ami hű barátként utazott velünk mindenhova még pár gitár kíséretében. Jayden durcásan nézett rám, hogy elloptam a gitárját, de kettőnk közül ezt a dalt én ismertem jobban, és én gyakoroltam be, hogy ő is pihenhessen majd pár dal erejéig. Szépen felosztottuk a dolgokat, mindenki kapott pihenőt magának. Hosszú három órára készültünk, de sikerült úgy sakkoznunk, hogy ebből mindenki összesen másfelet játsszon majd. Azt pedig túl lehetett élni. Főleg azokkal a dalokkal, amiket válogattunk. Sinatra, Elvis, Disney klasszikusok, Ed Sheeran, de a Jayden által válogatott dalok között akadt Simple Plan és Miley Cyrus is. A Balerinát pedig kötelező volt behúzni a repertoárba, ha már Jeremy anno az esküvőjükre írta.

Halkan játszani és énekelni kezdtem, hogy ne zavarjam annyira a csajokat. A többiek még pakolásztak, Jayden az erősítőkkel matatott, Matt pedig segített neki, amikor a hangszórót arrébb akarta tolni. Néha lopva felpillantottam a két menyasszonyra, Kya már mosolygott és hagyta, hogy Jade felkérje egy rövid táncra. Aztán valami rokonszerűség, aki a díszítésben is segített Jade oldaláról, egy elég laza csajszi öltönyben és nyakkendőben, avagy Kitty megjelent egy trombitával a kezében, hogy ha nagyon szükség van rá, akkor be tud mellénk ugrani, és tud nekünk időt meg pihenőt nyerni, csak szóljunk neki. Hirtelen felcsillant a szemem, de nem ismerte a Cuban Pete dalt, szóval ennyit arról, hogy Jim Carrey-sen énekeljek és táncoljak. Aztán Kitty hozzátette, hogy Kya miatt nem kell aggódni, mert a hátunk mögött már szólt pár igencsak kedves szót arról, hogy milyen jó bandát fogtak ki.

Főpróba után a csajok nyugodt szívvel hagytak ott minket, hogy felkészüljenek maguk is az esküvőjükre. Damon ezt kihasználva, mint valami rossz kiképzőtiszt, elzavart minket tusolni és öltözködni. Mázlinkra az esküvőre bérelt épületben minden volt, amire szükségünk lehetett. Közös öltözőt kaptunk, és valljuk be, Jaydent leszámítva mindannyiunknak szüksége volt erre. Charlie a csokornyakkendőjével vívott csatát, én azzal a hülye zoknikötővel, amit kinéztem magamnak, és fogalmam sincs, miért gondoltam jó ötletnek egy ilyet viselni, mikor még életemben nem hordtam. Tyler meg a hajával szerencsétlenkedett, mire Jayden megsajnálta, és segített neki elrendezni az örökké kócosnak tűnő loknijait. Az átlag fül alá érő barna tincseket Jayden valamilyen csoda folytán ki tudta hullámosra húzni és összefogni Tyler tarkójánál, miközben valamin nagyon mosolygott. Fogalmam sincs, hogyan csinálta, és Matt is úgy lépett vissza az ajtóból, mintha azt hitte volna, valami totál másik srác hajával harcol a gitárosunk, és nem Tyler frizurájával.

– Egész ügyesen bánsz az ujjaiddal, JJ – jegyezte meg Tyler, ahogy nézegette magát a tükörben. – Nem tépted a hajam, egyáltalán nem fájt, szóval biztos sokat gyakoroltál. Ugye, Xander? – villantott felém egy seggfej mosolyt.

– Pukkadj meg – feleltem morcosan, miközben hajzselét kentem a hajamra. Próbáltam nem tudomást venni róla, vagy kimutatni, hogy zavarba hozott, de a tükörképemnek kurvára kivörösödött az arca, és nem azért, mert belefejeltem a pirosítóba.

– Nem kell féltékenynek lenni, Tyler – böködte meg Jayden a dobos oldalát. – Az elmúlt években számtalan lehetőséged lett volna kideríteni, milyen ügyesek az ujjaim, de most már foglaltak, úgyhogy így jártál.

– Ne vedd sértésnek, de nem te lennél az a férfi, akivel kipróbálnám – jegyezte meg Tyler.

– Na és ki lenne az, akivel kipróbálnád? – pillantottam felé kíváncsian. Matt fésűjét kölcsönkapva elkezdtem jobb oldalra átfésülni a hajam, egy kis hullámot húzva bele, ahogy nyolcvan-kilencven éve divat volt. Kicseszett Clark Gable az Elfújta a szélből.

– Charlie – vonta meg a vállát, mintha teljesen természetes lett volna, hogy így válaszol. Mi van?! – Rejtélyes srác, már ami a magánéletét illeti, én meg kíváncsi természet vagyok. Érdekel, milyen lehet az ágyban – pillantott Charlie felé. – Szóval ha valaha kísérletezgetnél, haver, akkor tudod, hol találsz, meg ilyenek.

– Rendben van, picinyem – felelt Charlie elmélyített hangon, és olyan szexi mosolyt villantva Tylerre, mintha a következő pillanatban nem is szobára, hanem valami szexbarlangba akarta volna vinni. Majd cukin elmosolyodott, és megigazította a csokornyakkendőjét. – Hogy tetszik?

– A csokinyaki, vagy az előbbi rövid műsor? – röhögött fel Tyler. – Mert mindkettő bejön.

– A nyakkendő – forgatta a szemét Charlie, ahogy visszafordult a tükör felé, igazítva még egyet, de mivel Tyler még mindig őt figyelte, válaszul a fejét kicsit előredöntve ismét felvillantott egy szexi mosolyt, majd az a gyogyós, mármint Charlie, képes volt végignyalni az ajkán.

– Hát ez kurva szexi volt, csináld megint! – motyogta Tyler enyhe csodálattal, és annál jóval több izgalommal a hangjában.

– Ez nem így működik, picinyem – felelte még mindig mélyített hangon. Mint valami kibaszott dom. Aztán kitört belőle a röhögés.

Félve Jaydenre pillantottam.

– Ez normális? Vagy neked is új?

– Egy hangyányit jobban ismerem Charlie-t, mint ti – vont vállat Jayden. – Vagyis a szexuális életéről is többet tudok. Szóval nem, nem új.

– Akkor megnyugodtam – adtam elő egy drámai sóhajt.

Miután Matt előkerült, már visszatereltük a beszélgetést tizennyolcas karika alá. Persze érzékelte, hogy valamiről lemaradt, de nem tette szóvá. Segített az utolsó simításokban és kiránctalanításokban. Próbáltunk a Kya és Jade által megadott színkombinációkhoz igazodni. Jórészt lila és vajszínű cuccokat kapartunk össze, de a vajszínt is úgy, hogy jócskán legyen benne lila. Nem akartuk magunkra vonzani az emberek tekintetét. Charlie volt az egyetlen, aki bármiféle nyakkendőt viselt, én inkább a zakóm zsebébe hajtogatott kendőt rendeztem csinosra, míg Jayden és Tyler egy-egy virágot tűztek magukra. Nagyon idegen volt ez a csini ruci, de baszki... összességében úgy néztünk ki, mint egy valamirevaló esküvői zenekar. Damon is megjegyezte, hogy jól nézünk ki, amikor visszatértünk a nagyterembe, ahol a mini színpadunk is helyet kapott. A biztonsági emberünk mellett egy fiatal csaj ácsorgott, de csak azok után vonta magára a figyelmet, hogy befejeztük a kis csevegést Damonnel.

– Sejtelmük sincs, milyen híresek vagytok – mondta a lány, kisebb szívrohamot hozva szerintem mindannyiunkra, de rám biztosan. Aztán kedvesen elmosolyodott. – Abigail vagyok, Kya húga – nyújtotta a kezét, hogy egyesével kezet tudjon fogni mindannyiunkkal. – Nektek nem kell bemutatkoznotok, Kyával és Jade-del ellentétben én nem egy barlangban élek.

– Hálásak lennénk, ha nem mondanád el nekik, kik vagyunk – mosolygott rá Jayden. Ezzel egyikünk sem tudott volna vitatkozni. Nem akartuk volna, hogy bárki is több figyelmet szenteljen nekünk, mint az egybekelteknek. Ez az ő napjuk volt, nem a miénk.

– Eszemben sincs. De valaki biztos elmondja, ezt jobb, ha tudjátok. Nem tudom, miben egyeztetek meg a lányokkal, de ha annyi pénzt kaptok, amennyit az előző zenekar kapott volna, akkor az nagyon kevés. Nem mondom, hogy össze tudok szedni annyit, amennyit értek, de be tudok szállni egy kicsit, hogy...

– Nem a pénzért csináljuk – vágott közbe Tyler. – Csak hallottuk őket, amikor próbálták megoldani a helyzetet, és pont nem volt semmi tervünk mára, úgyhogy itt vagyunk.

– Jó arcok vagytok – mosolyodott el. – Ami Kyát illeti, hallottam, hogy bunkó volt veletek. Remélem, nem haragszotok rá miatta, tudjátok, elég nehéz élete volt, mielőtt megtalálta Jade-et. Amikor előbújt otthon valamikor tizennégy évesen, a szüleink kitagadták, nagyiék nevelték utána. Nála ez a stílus egyfajta védekezési mechanizmus, ti meg pont rosszkor kaptátok el, mert azt hitte, annyi az esküvőnek, szóval nemcsak magát, de Jade-et is próbálta védeni. Jade halál cuki csaj, de nagyon naiv tud lenni, a tesóm feladata a valóságban tartani, ami néha elég nehéz – fintorgott. – De örülök, hogy nem riasztott el titeket a viselkedése, és nagyon köszi, hogy bevállaltatok egy aprócska esküvőt. Szerintem az életüket mentettétek meg ezzel – mondta mosolyogva.

– Ez volt a célunk – mosolyogtam rá Abigailre, aki hálásan bólintott, majd felbukkant egy szórakozott mosoly az arcán.

– Nagyon furcsa titeket így látni.

– Nyugi, nekünk is fura – kuncogott Charlie, miközben a csokornyakkendőjét bizergálta.

Tény. Szinte mi sem ismertünk rá magunkra. Szépen búcsút intettünk Abigailnek, aki még pár legeslegutolsó simítást végzett a díszleten, aztán ő is eltűzött a ceremóniára. Talán, ha Kya és Jade tudták volna, kiket béreltek fel végül, mi is bemehettünk volna megnézni az esküvőjük ezen részét. Damon csak legyintett, hogy nem is baj, hogy maradtunk, mert így tényleg nem okozunk zavart. Na még csak az hiányzott, kinéztem Kyából, hogy hozzánk vág egy virágcsokrot. Volt végre egy kis nyugalmunk, Charlie pedig a nagyterem falához állított asztalok felé pillantgatott, ahol csokiszökőkúttól a pezsgőig szinte minden volt. Nagyon csábítóan hatott, de a seggünkön maradtunk, és nem nyúltunk semmi máshoz a színpadunk területét leszámítva.

Szépen kivártuk, hogy az asztalok körüli nyüzsgés elcsituljon, hogy minden vendég megtalálja a kis névtábláját és helyét a vacsorához. Kya és Jade arcáról képtelenség lett volna letörölni a mosolyt. Nagyon édesek voltak, jó volt rájuk nézni. Aztán ahogy alább hagyott a nyüzsi, mi is játszani kezdtünk. Az első egy órában mindenki jórészt a vacsorával volt elfoglalva. A másodikban Damon és Matt jelzett, hogy pár vendég már kezdett sugdolózni és jóval több figyelmet fordítani ránk. Nem törődtünk velük, vagy legalábbis próbáltunk. Az sokkal inkább lekötött minket, hogy a színpad előtt hagyott üres területen páran már táncolni kezdtek. Gyerekek, fiatalok, öregek. Jól érezték magukat, és jónéhány nyugdíjas vagy szüleink korabeli ember velem együtt énekelte (igencsak hangosan) a régi klasszikusokat. A srácokkal mi is jól éreztük magunkat, jó volt kiszakadni a megszokottból. És baszki, Charlie remekül tudott Elvist énekelni! A székemen dülöngélve hallgattam őt, kicseszett simogató hangja volt. De leginkább azokat a számokat vártam, amikor Jayden váltott engem. És a vendégek közt összesúgásokból és mosolyokból ítélve, szerintem kicseszett szerelmesen hallgattam és bámultam a pasimat. Aztán Kittyt is felhívtuk egy számra vagy kettőre, amit a vendégek kitörő örömmel fogadtak. Jade közben hozott egy-egy pohár pezsgőt a testőreinknek, aminek az lett a következménye, hogy Damon kierőszakolt egy táncot Mattből. A sofőrünk pofákat vágott és a szemét forgatta az elején, nekünk szólt, hogy nézzük, miféle pasija van, aztán már mosolyogva bújt és táncolt Damonnel. Kicseszett féltékeny voltam, én is táncolni akartam volna Jaydennel.

– Hé! – fordult hozzám Tyler, aki velem együtt pihent, amíg Jayden és Charlie zenéltek, majd Jayden felé bökött az állával. – Nem akarsz táncolni vele? Mert akkor megoldjuk Charlie-val a dolgot.

Köpni, nyelni nem tudtam hirtelen. Nem sok híján a székemről is lefordultam, úgy pislogtam Tylerre.

– Biztos... biztos nem lenne gáz? – kérdeztem vissza bizonytalanul. Charlie-nak már csak egy dala volt vissza, aztán váltottam volna őt Jayden mellett, hogy pihenjen pár percet. – Pihenőtök lenne most.

– Én már kipihentem magam, Charlie meg szerintem örülne, ha Jayden kicsit romantikázhatna – vigyorgott. – Menjetek csak, tartjuk a frontot. De csak két dal, oké? Aztán várunk vissza titeket.

– Imádlak – nyomtam egy cuppanós puszit Tyler arcára. – Hozzatok egy kicsit táncolósat, meg egy lassúzós számot!

– Jól van már! – nevetett fel, és letörölte az arcát ott, ahol megpusziltam. – Menj, kérd fel a lovagodat! – kelt fel, ahogy a dal a végéhez közeledett. Odalépett Charlie-hoz, súgott valamit a fülébe, mire Charlie válaszul bólintott egyet, aztán Tyler felmutatta nekem a hüvelykujját.

Nekem sem kellett kétszer mondani, gyorsan Jayden mellé kerültem, aki még szegény nem értette, mi a fene van. Lefogtam tenyérrel a mikrofont, amit használt.

– Felkérhetlek egy táncra?

– Tessék? – fordult felém zavartan.

– Charlie és Tyler bevállal most két dalt, ha lenne kedved velem táncolni – feleltem töretlen lelkesedéssel.

– Lenne hát! – ragyogott fel az arca, aztán közelebb hajolt, hogy a fülembe tudjon suttogni. – Itt legalább nem lehet orális kielégítés a vége, mint a legutóbb a hotelszobában.

– Jaj, nyughass már! – fortyantam fel, szerintem rákvörös arccal. Inkább lementem a színpadról, nehogy még valamit mondjon nekem, amitől még vörösebb lehettem volna. Charlie halkan nevetett rajtunk, ivott pár kortyot, míg Tyler ismét a dobok mögé ült be. Jayden elég hamar megszabadult a gitárjától, és amikor lemászott mellém, sikerült kicsit lovagiasabban is felkérnem őt egy táncra, amit egy szemforgatás és mosoly közepette fogadott. Legalább nem látta, hogy Charlie ellopta a gitárját, és kicsit lazábbra vette a nyakkendőjét. Óóó, valamire készült. Tyler is már kezdett kicsit bulisabb hangulatba kerülni, játszott a dobverőkkel, míg mi helyet kerestünk magunknak a táncparketten.

A Shiraz Lane Do You című dalával rukkoltak elő a srácok, amit páran kitörő örömmel és elégedett sikollyal, füttyszóval fogadtak, alighogy megszólalt a gitár és a dob. Jayden pedig máris felengedett, azzal egy cseppet sem törődött, hogy a gitárját hallotta. Már egyikünk sem dolgozott, hanem buliztunk. Táncoltunk, hülyültünk, és ahogy Charlie furcsán formált pár szót, szerintem vigyorgott, miközben énekelt. Mondjuk adtunk is okot neki vigyorgásra, főleg Jayden, aki néha csipkelődött velem, egy-két aprócska lépéssel vagy mozdulattal zavarba hozva. Velem szemben ő tudott táncolni, persze valamennyire én is tudtam, de Jayden mellett labdába sem tudtam rúgni. Jó volt kicsit lazulni, még Jade is mellénk került pár pillanatra, megjegyezve sokadjára is, hogy nagyon szuperül toljuk, és legközelebb zavarjuk le nyugodtan a többieket is lazulni. Jayden nevetve megjegyezte, hogy Charlie első dolga lenne, hogy kajálni megy. Jade pedig csak vigyorgott, hogy nyugodtan, mert megérdemli, aztán otthagyott minket. Végigbuliztuk a számot, és amikor a srácok a dal végére értek, mi ketten tapsoltunk nekik a leghangosabban. Charlie-ék röhögtek, aztán Tyler valamiért kimászott a dobok mögül, és a mikrofonomnál baszakodott valamit, míg Charlie eltette Jayden elektromos gitárját, és helyette az akusztikusát vette magához. Kíváncsian figyeltük őket, hogy mégis mi a fenére készültek. Jayden nagyon a homlokát ráncolta, aztán amikor Charlie elkezdett játszani, úgy elkerekedett a szemünk, hogy Tyler kis híján elröhögte magát a színpadon.

– Ezek tényleg az Aranyhajból választott számomat éneklik majd? – pislogtam Jaydenre teljesen ledöbbenve.

– És ráadásul duetteznek – bólogatott épp olyan döbbenten, mint én. Pláne, amikor Tyler kezdett el először énekelni, magához ragadva Aranyhaj szövegét, Charlie meg miközben gitáron kísérte, és néha mosolyogva felé pillantott. Mi a franc?! Jayden szeme valamiért csillogott egy kicsit, amit nem tudtam mire vélni, de ezt leszámítva sokkos állapotban volt.

– Na jó – ráztam meg a fejem, és Jayden kezét megfogva közelebb húzódtam hozzá. – Lassúzunk egy kicsit?

– Igen – mosolygott rám, és a szabad kezét egyből a derekamra csúsztatta. – Tudsz táncolni, vagy csak dülöngélünk?

– Tudok – bólintottam, átkarolva őt, keresve a memóriám rejtett zugaiban tárolt keringőhöz tartozó tartást és lépéseket.

– Akkor jó – nyomott egy puszit a homlokomra. Aztán vezetni kezdett.

Elmosolyodtam, követtem őt, hagyva, hogy arra menjünk és forduljunk, amerre szeretett volna. Egy-két-há, egy-két-há. Párszor a lábára tapostam, akkor mosolygott, halkan kuncogott, még közelebb húzottt magához, hogy minden ballépésem után puszit adjon az arcomra. Teljesen elvesztem, a jó értelemben megszűnt körülöttünk a világ egészen addig a pontig, hogy Charlie és Tyler egyszerre kezdett énekelni. Akkor szerintem mind a ketten felriadtunk a kis világunkból, mert Jayden velem együtt a színpad irányába fordult. Nehéz volt eldönteni, hogy éppen olvadozni vagy röhögni akartam volna jobban a tényen, ahogy a két legjobb haverunk a repertoárunk lehető legnyálasabb duettjét énekelte. De nagyon komolyan vették, egymás felé fordulva énekeltek szinte végig. Matt hozzánk hasonló döbbenettel csak pislogott a színpad szélén, míg Damon jobbra-balra dülöngélt egy pohár pezsgővel a kezében.

– Nézz már oda – suttogtam mosolyogva. – Előbb kaptunk egy kicseszett nyálas és romantikus dalt Tylertől és Charlie-tól, minthogy kijöhetett volna a GTA 6.

– Hülye – kuncogott Jayden, aztán visszafordult hozzám. A dal már a végéhez közeledett, ideje lett volna visszamennünk a színpadra, de Jayden nem úgy nézett ki, mintha arra készült volna. Finoman, mintha valami romantikus filmben lett volna, meghajolt előttem, és kezet csókolt, majd továbbra is meghajolva felpillantott rám, és féloldalas mosolyra húzta a száját. – Köszönöm a táncot, csodás volt.

– Én köszönöm, hogy megtiszteltél vele – pukedliztem neki egyet.

– Ez csak természetes – vigyorgott rám. Ahogy felegyenesedett, megpuszilta az arcomat, majd a kezemet fogva indult vissza a színpadhoz, ahol a fiúk éppen befejezték a dalt.

Fogalmam sincs, mi ütött Tylerbe, de megint csipkelődni kezdett a basszerosunkkal. Nem is csipkelődni. Konkrétan flörtölt vele, amikor visszaértünk!

– Jól van, nem akartam ezt tenni veled, de nem hagysz más választást – idézett az Aranyhajból, amire Charlie felvonta a szemöldökét. – Villantom a szívtiprót.

És bassza meg! Tényleg villantotta azt a kibaszott szívtiprós pofát, amit Flynn a filmben! Nálam összeomlott a rendszer, villogott az ERROR felirat ezerrel a lelki szemeim előtt, míg Damon röhögve fordult el a színpad felől. Jayden valamit matatott mellettem, talán a telefonját kereste, hogy megörökítse a pillanatot, de igazából nem fogtam fel. Tyler kicseszett szívtipró pillantása teljesen letaglózott. De nem Charlie-t. Ő úgy nézett rá, mint akinek feltett szándéka fejbe baszni őt egy serpenyővel.

– Figyelj ide, szívtiprócskám, ha nem viselkedsz, kupán foglak vágni valamivel – jegyezte meg végül a basszerosunk halál lazán és olyan unalommal, hogy szerintem a haverom lelkébe gázolt.

– Ahhoz meg is kell kötöznöd, hogy ütlegelhess – vágta rá Tyler sűrű, ártatlan pislogások közepette.

– Aztán szólok Ámornak, hogy szabadlábon van az egyik puttócskája, és legyen szíves érte jönni – felelte Charlie, és Tyler felé nyúlva meghúzta az egyik elszabadult lokniját. – Mert a formás kis seggével éppen az én agyamat húzza, és nagyon jó úton halad, hogy...

– Nem tudom, a formás seggemnek mi köze az agyad húzásához, de örülök, hogy tetszik – vágott közbe Tyler büszkén vigyorogva.

– Fiúk! – fortyantam fel, amire végre elhallgattak. – Befejeznétek végre?!

– Én még hallgattam volna – biggyesztette le a száját Jayden. – Menjetek, kajáljatok, igyatok, folytassátok a flörtölgetést valahol máshol, most mi jövünk.

– Szóval világhírű pop-punk zenekar, mi? – lépett mögénk Kya teljesen váratlanul, mielőtt Charlie-ék levonultak volna a színpadról. Baszki! Csengőt kellett volna akasztani a csaj nyakába. – Normális esetben mennyibe kerül a zenekar egy koncertre?

– Mennyibe került az esküvő? – kérdezett vissza Jayden kedvesen, jelezve, hogy konkrét számot nem fogunk mondani, de elég nagy összegre gondoljon.

– Oké, azt a rohadt! És én még bunkó voltam veletek.

– Nyugi, nem vettük magunkra. Nekem kimondottan tetszett is, szórakoztató volt, hogy a változatosság kedvéért valaki más baszogatta a srácokat, nem én – vigyorgott Jayden. – Reméljük, meg vagytok elégedve velünk.

– Abszolút! – bólogatott Kya. – Mernénk mást mondani ezek után?

– Szerintem te mernél.

– Igen, igazad van – kuncogott, és már lelépett volna, hogy visszamenjen újdonsült feleségéhez, amikor Jayden utánaszólt.

– Nem lenne kedved tartani a kapcsolatot? – kérdezte. – Tudod, nethaverok lehetnénk. Bírom a stílusodat, jó barát lenne belőled.

– Bekövetlek Instán – szólt hátra Kya.

– Te, meg naponta még több száz ember.

– Akkor jó keresgélést az értesítők között. Ha haverkodni akarsz, küzdj meg a barátságomért!

– Csípem a csajt – vigyorgott felénk Jayden, amikor Kya már hallótávolságon kívülre került. – Na, furcsán flörtölő haverok, irány kajálni, Xander, irány a színpad!

– Parancsára! – vágta haptákba magát Charlie, aki azóta a csoki szökőkúttal szemezett, hogy az asztalra került az a csoda. Leugrott a kis emelvényről, aztán volt olyan jófej, hogy bevárta Tylert az indulással. Tyler meg... szerintem totálisan megbolondult, nem kapott elég oxigént az agya, vagy nem tudom, mi a fasz baja volt, de ahogy elindult, finoman a seggét riszálta menet közben, aztán Charlie-hoz fordult, és vigyorogva rákacsintott. Charlie a szemét forgatta, felém fordult. – Szólj már rá a tesódra, hogy viselkedjen!

– A falnak is beszélhetnék – hápogtam a döbbenettől.

– Veletek már szórakozni sem lehet – fordult hátra Tyler mogorván, majd ezúttal már normálisan folytatta az útját az egyik asztalra kipakolt desszertek felé. – Megyek, nasiba fojtom a bánatom, amiért a barátaim nem értékelik a poénjaimat.

– Fasz sem akar botrányt keverni – morogta Charlie az orra alatt, ahogy utánament, aztán mintha sosem hangzottak volna el ezek a szavak, finoman odacsapott egyet Tyler seggére, amikor mellélépett a desszertes asztalnál. Tyler alig láthatóan, de megugrott, aztán rávigyorgott Charlie-ra, aki válaszul egy random sütit a haverom arcába nyomott. Jobban mondva a szájába, mert Tyler még időben kapcsolt, és kibaszott önelégült pofival kezdett rágódni a sütin.

– Kattantak. – Jayden vigyorogva csóválta a fejét. – Na, gyere, szépfiú, melózzunk!

– Melózzunk – bólintottam, miközben visszamásztunk a színpadra. Sikerült elkapnom Matt értetlenkedő mimikáját, amire csak vállat rántottam, hogy fogalmam sincs, mi ütött a srácokba. Arról persze nem tudott, hogy Tyler már az öltözőben basztatni kezdte Charlie-t, aki úgy tűnt, vevő volt a játékra, de elég hamar ki is szállt belőle. Jayden eközben jól elmosolygott magában, ahogy rendezkedett a gitárok közt, melyiket is vegye magához. Aztán győzött az elektromosa, szóval valami bulisabb dalt kellett megint a listánkról választani.

Amíg ketten vittük a bulit, Charlie és Tyler végig asztalról asztalra jártak, ettek, pár pohár pezsgő is lecsúszhatott, mert a testbeszédük egyre több csipkelődésről és flörtölésről árulkodott. De szerencsére miután visszatértek, már mind a ketten tudtak viselkedni, és profi zenekarként zárhattuk a bulit. Bezzeg a pakolás! Amikor már csak pár szervező lézengett rajtunk kívül, hogy elpakolják a kajákat, meg pár dolgot rendbe szedjenek, de a munka nagyját nappali időszámításra hagyják... Na akkor ismét elszabadult a káosz, esküszöm, mintha azon versenyeztek volna, hogy ki fogja előbb zavarba hozni a másikat. Egyikük sem az a típus volt, aki könnyen zavarba tudott jönni. Jayden és Damon kurva jól szórakoztak közben, mi Matt-tel már egy kicsit nehezebben viseltük a dolgokat, mert lefáradt az agyunk, meg azért elég furcsa is volt Tyleréket hallgatni.

– Menjetek már szobára! – fortyantam fel végül, megelégelve a dolgaikat. Vagy kussoljatok már el végre, mielőtt megsértitek egymást valamivel...

– Most mi bajod van? – horkantott fel Tyler. – Neked és Jaydennek lehet romantikázni, Mattnek és Damonnek is lehet egymás seggét csapkodni, de ha Charlie meg én hülyülünk egy kicsit, az már nem oké?

– De mi – mutogattam magunkra, aztán Mattékre – együtt vagyunk. És tudjuk, hogy hol vannak a határok. Ti meg úgy szórakoztok, hogy közötök sincs egymáshoz!

– Xander, hé, nyugi – lépett Charlie egyenest Tyler mellé, hogy a védelmére keljen. – Hosszú napunk volt, fáradt vagy, és eleve nem tudod az ilyen dolgokat sokáig viselni. Megértjük, tiszteletben tartjuk. Csak lazultunk egy kicsit.

– Te be vagy csípve – mutattam rá Charlie-ra. Nem akartam, hogy tovább baszakodjon Tylerrel. Rohadtul ott lebegett a szemem előtt, hogy egyetlen szóval is képes lenne megsérteni a tesómat. És ha egyszer megbántja Tylert... Charlie megnézheti magát, mert nem fogom szó nélkül hagyni.

– És akkor ki a faszom nem szarja le? – kérdezett vissza morcosan. – Jól éreztük magunkat.

– Oké, nyugi – állt közénk Jayden, és finoman végigsimított a felkaromon, mintha értette volna, miért reagáltam így. – Szívem... Nincs semmi baj. Csak hülyültek. Charlie nem fogja darabokra törni Tyler lelkét, ne aggódj! Teljesen oké, amit csinálnak, nem kell együtt lenniük ahhoz, hogy flörtölhessenek. Csak azért vagy morci, hogy félted Tylert, és megértem, de nagyfiú, tud magára vigyázni, és Charlie sem hülye, nem fogja bántani.

Faszom, ajánlom is neki.

– Csak hülyültünk – bólintott Charlie ezúttal bűnbánóan, hogy megértette, mi a fasz bajom volt.

– Jó, csak... figyeljetek oda – sóhajtottam fel.

– Oda fognak figyelni – mosolygott rám Jayden, miután Charlie nem válaszolt. Tyler kicsit félrefordult tőlünk, aztán szó nélkül visszalépett az emelvényre, és elkezdte szétszerelni a dobszerkóját. Teljesen eltűnt a jókedve, nemcsak neki, de Charlie-nak is. Baszki. Kussban kellett volna maradnom.

– Ty, figyelj, nem akartam ünneprontó lenni – másztam fel mellé a színpadra, míg Jayden inkább Charlie mellett maradt lent. – Sajnálom, ha elbasztam.

– Támogatnod kéne – suttogta, de nem nézett rám. – A legjobb barátom vagy. Támogatnod kéne.

Mi van? Hirtelen nem tudtam mit reagálni. Támogatni? Miben? Hogy Charlie-val flörtöljenek? Úgy, hogy a szöszin látszott néha, hogy kényelmetlenül érzi magát? De a kövi pillanatban meg már adta Tyler alá a lovat?

– É-És támogatni is foglak, amint normálisan átlátom a helyzetet – hebegtem talán a leghülyébb választ, amivel reagálni tudtam. – De jelenleg csak azt látom, hogy Charlie meg fog bántani téged, és nem szándékosan.

– Én meg csak azt láttam, hogy megcsókoltad Jaydent a színpadon – vágta rá ridegen, aztán felsóhajtott. – Tudom, hogy féltesz, de JJ-nek igaza van. Tudok magamra vigyázni. Ha meg mégsem... Így jártam. De a legjobb barátomként, a... tesómként neked az a dolgod, hogy mellettem legyél.

– Ezzel nem fogok vitába szállni soha – feleltem komolyan. Vetettem egy pillantást Charlie-ra, aki az ajkát harapdálta, de nem tudott mit mondani, kerülte mindenkinek a tekintetét.

– Tyler, légyszi ne Xanderre legyél mérges – nyögte ki végül magából. Jayden összevonta a szemöldökét, amiért a barátja kész volt bűnbakot csinálni magából, de nem szólt közbe. – Tökre igaza van, hogy félt téged. Én is agyon tudom aggódni magam Jayden miatt. Ez ilyen... Jó volt hülyülni, de lehet, hogy túl messzire mentünk, az pedig az én saram, mert mindig rád akartam kontrázni.

– Csesszétek meg – morogta Tyler, aztán leejtette az emelvényre a kezében lévő cintányért, felkelt, és elviharzott. Jayden próbálta elkapni a karját, hogy megállítsa, de nem érte el, és amikor Tyler elment mellette, nem indult utána. Felsóhajtott, átkarolta a kissé leforrázott Charlie-t, és félrehúzta, valószínűleg beszélgetni, de közben még felém fordult, és Tyler után bökött.

– Aucs – fintorodott el Damon, majd egy sóhaj közepette a fejét ingatta. – Hát ez még akkor sem egyszerű, ha csupa olyan ember veszi körbe, aki már átélte ezeket a pillanatokat.

– Hogy a baszott kurva isten! – csaptam a homlokomra. Tyler! Faszom. Utánalódultam. Baszki! Baszki! Baszki! Tyler, a fenébe is, nem ezt akartam. Félreértettem, faszom! Mégis merre tűntél el, hogy a fenébe is!

Nyomát sem láttam a folyosón. Bassza meg. Oké, nyugi. Tyler... Csend kell neki, zárt, de valamennyire mégis nyitott tér. Friss levegő. Valami zöld, vagy minimum a szabad ég. Csillagok. Oké! Belső udvar, van egy udvara az épületnek, meg is jegyezte, milyen pofás. Ráláttunk az öltözésre használt szobából. Futva indultam utána, az egyik kanyarban majdnem sikerült pofára esnem. Baszki, tőlem zengett a fél épület. Az udvarra vezető ajtót elérve lassítottam csak. Nem láttam semmit az üvegen, csak a saját tükörképemet. Baszki, remélem, itt van.

Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, amikor tényleg ott találtam az udvaron, behúzódva egy fa alá. Volt ott egy helyes kis pad, azon kuporgott, bámult maga elé megtörten. Jaj, baszki. Lassan felé indultam, de nem nézett fel, éppen csak akkor méltóztatott tudomásul venni a jelenlétem, amikor már ott álltam előtte.

– Ty, sajnálom – suttogtam. – Egy fasz voltam. Nem fogtam fel. Sajnálom...

– Soha egy pasi sem érdekelt – mormolta. Ó, igen, ez ismerősen hangzott. – Csak... csak Charlie. De nem érzelmileg – rázta meg a fejét. – Az nem nekem való. De vele tényleg kipróbálnám, és ez... Igazából addig semmi bajom nem volt vele, amíg te ránk nem... Mindegy. Most egy kicsit megijeszt.

– Leülhetek? – kérdeztem még mindig suttogva.

– Az nagyon jó lenne, mert szükségem lenne a tapasztalataidra – nézett fel rám kétségbeesetten.

– Tapasztalat – kuncogtam fel, miközben lehuppantam mellé, és fél karral magamhoz öleltem őt. – Az nem sok van, de... megpróbálok segíteni. Engem Jayden érzelmileg jobban érdekelt, de... ezt nem mondtam neki, amikor részegen előadtam, hogy jó eséllyel pasik iránt is érzek vonzalmat. Nem volt merszem azt mondani, hogy kedvelem őt, jobban, mint a barátok kedvelni szokták egymást. Szóval ő... tudod, felajánlotta, hogy segít nekem. Hogy ne valami random emberrel kezdjem el keresni magam és ilyenek. Én autókázásnak neveztem, elég hülye példa, tudom, de tesztvezetésként próbáltuk kezelni. És... közben azért felmerült, hogy mi van, ha pont emiatt a hülye tesztelgetés miatt nem fog normális partnert találni magának, mert velem van elfoglalva. Aztán... amikor a tetkókat csináltattuk, már körvonalazódtak a dolgok, hogy ez komolyabb lesz, mármint... Én sem tudtam már tovább rejtegetni, hogy kedvelem, és ő is rájött, hogy vannak érzései felém. És esküszöm, el akartam mondani, normálisan, de pont összebalhéztunk, és...

– Akkor omlottam össze – bólintott.

– Igen... Utána meg szimplán hülye voltam koncert alatt – sóhajtottam fel. – Nem ezt érdemelted volna.

– Azt... Azt nem úgy gondoltam, Xander – suttogta. – Nem akartalak megbántani vele, tudom, hogy az egy csúnya este volt. Sajnálom, hogy felhoztam.

– Nem gáz, tudom, hogy szarul érintett, mindenkit szarul érintett. Totálisan elbasztam, ne szépítsük – sóhajtottam ismét. – De visszatérve, nálunk sem voltak eleinte tervben érzelmek, de mi ezt megbeszéltük. Legalábbis valamennyire megbeszéltük, miután sikerült kinyögnöm neki, hogy ő az első – forgattam a szemem, aztán koppantam. – Na baszd...

– Ha akkor bújtál elő neki úgy, hogy úgy sejted, hogy érdekelnek a pasik is, akkor nem volt egyértelmű, hogy ő lenne az első pasi? – vonta össze a szemöldökét, de ahogy rám nézett, valószínűleg meglátta az arcomon a grimaszt, mert hirtelen mintha megértette volna, hogy nem úgy értettem. – Ó, oké, az más. Szóval úgy vágtál bele JJ-vel a dolgokba, hogy voltak érzéseid az irányába, de nem árultad el őket, és ráadásul még soha senkivel nem voltál... Hol volt ez a bátor srác életünk nagy részében? – lökött meg a vállával.

– Józan volt – biccentettem grimaszolva. – A bátor Xander kurvára részeg volt, amikor szerelmes szűzként előbújt a zenésztársának. Ne kövesd a példáját a részeg részen. Légyszi. Nem követendő példa olyan állapotban egy hugyos parkolóban lelkizni és smárolni.

– Én csak becsíptem, nem vagyok részeg – mosolyodott el, és a kezében tartott telefonra pillantott. Olyan hülye fólia volt a képernyőn, ami miatt csak egy bizonyos szögből lehetett látni a kijelzőn lévő dolgokat, előttem teljesen sötét volt az egész. – Olyan, mintha nem ismerném magamat. Egész eddig soha egy srác sem... És most sem. Ha Charlie-ra gondolok egy kicsit intimebb helyzetben, az izgalommal tölt el, de bárki mással egyszerűen semmi nincs. Még ez sincs rám semmilyen hatással, bassza meg! – fakadt ki, és felém fordította a telefonját. Egy kép volt Henry Cavillről. Az a bizonyos kép a Witcherből. – Semmi, érted? Az égvilágon semmi. Totál hidegen hagy. De Charlie nem. Nem értem – túrt bele a hajába. – Hetero- és Charlieszexuális lennék, vagy mi a fasz van velem?

– Szexuálisan engem sem érdekel más pasi – feleltem halkan. – Az, hogy a régi filmeknél kicsit izgalomba jöttem, az inkább a hangulatnak és a színészek karakterének szólt, de sosem annak, hogy fú, de jó lett volna Marlon Brandóval smárolni, vagy Sinatrával dugni egyet. Jesszus – fintorogtam. – Ezt kimondani is rossz volt. De ez érzelmi szarság nálam. Az, hogy Jaydennel eljutottunk odáig, hogy bármi is történjen... az az ő érdeme, nem az enyém. Jó, megmozgatta egy idő után a fantáziámat, de sokszor csak úgy...

– Várj, akkor már megtörtént? – fordult felém olyan izgatottan, mintha újra tizenévesek lettünk volna.

– Mi? – kérdeztem vissza zavartan. Oh, ja, hogy az! Az arcomba szökött a vér. – Ja, még Salt Lake Cityben – mormoltam. – A Pride után. Érzelmileg kicsit megdobott az a nap, és egy fél napnyi tépelődés után feldobtam neki a dolgot.

– És megérte ennyit várni rá? – kérdezte őszinte kíváncsisággal.

– Kurva sokat számított, hogy szeret, és hogy vigyáz rám, még ha néha hülye is vagyok. Egy full random emberrel tuti nem... Nem. Nincs az az isten. Otthagytam volna a fenébe, ahogy anno a csajokat, amikor rám másztak, hogy szeretnének többet pár puszinál. Színpadon kívül nekem nincs önbizalmam ehhez, de ismersz. És őszintén? Megérte, mert biztonságban éreztem magam, tudtam, hogy jó lesz, vagy ha mégsem, akkor azonnal leállunk, és nem lesz belőle sértődés.

– Örülök nektek, Xander – mosolyodott el. – Boldoggá tesz téged, sosem láttalak még ennyire a felhők fölött. És te is boldoggá teszed őt, mostanában már alig szokott bunkózni – vigyorodott el.

– Azt mondta, hogy amint vége a rózsaszín ködös korszaknak, visszatér a bunkózása. De ott még nem tartunk – kuncogtam fel, majd kicsit közelebb bújtam Tylerhez. – Tudom, hogy már nem vagyunk gyerekek, de akkor is féltelek. Szívvel és lélekkel támogatlak, de aggódom, hogy bajod esik. Nem akarom, hogy bárki is bántson téged.

– Tudom – sóhajtott fel. – Hálás vagyok érte, de ha bántanak is... Te itt leszel, és ez pont elég, hogy helyre jöjjek.

– Ha te mondod – mosolyogtam rá, majd visszabújtam inkább hozzá. Kezdett hűvös lenni. – Figyu, ha bármit is akarsz... beszéld át Charlie-val, mert fasz sem tudja, mi van vele. Nekem úgy tűnt, hogy rohadtul vevő arra, ahogy viselkedtetek, máskor meg... bocs, de eléggé úgy tűnt, mint aki szarul érezte magát. És ez így váltakozott, legalábbis távolról úgy tűnt.

– Beszélek majd vele – bólintott komolyan. – Tudják, miért rohantam el?

– Aha – bólintottam. – Jayden arrébb terelte Charlie-t, hogy beszéljen vele. Damon meg hangosan szóvá tette, hogy faszok voltunk veled, amiért nem könnyítettük meg a helyzetedet. Persze nem így mondta, de ez jött le belőle, ami jogos, mert valljuk be, ott vannak ők, aztán ott vagyunk mi Jaydennel, és kurvára csak Jayden fordult felétek úgy, hogy bármit is levett abból, amit csináltatok. Mármint ő érezte, hogy ez nálad komolyabb, én meg hülye voltam, és nem vettem észre...

– Kurva jó radart kapott az a srác, amikor eladta a lelkét – csóválta a fejét Tyler.

– Nem csak radart kapott – kuncogtam fel. – Nem tudom, mit beszélget Charlie-val. És sajnálom, ha elbasztam ezt a dolgot, és emiatt Charlie vissza fog venni. Már ha egyáltalán... tudod... akart tőled valamit. Mert nekem zavarosnak tűnik.

– Kicsit tényleg úgy tűnt, mintha nem mindig élvezte volna, de szerintem nem azért, amire te gondolsz – mosolyodott el. – Amire én gondolok... Azzal kapcsolatban kapott egy jelzést, csak szerintem nem vette észre.

– Azt mondod, nyitott lenne rád, csak... nem lendült bele, mert mi van, ha csak hülyéskedsz vele? – gondolkoztam hangosan. – De ennek soha semmi jelét nem adta. Amióta turnézunk, a kaja az egyetlen, ami élvezeti tárgy és érdekli.

– Ha a napsugaradat figyeled, akkor nem is veszed észre a jeleket – bökött oldalba. – Ezen a turnén tényleg nem jött össze senkivel. De az előzőn láttam flörtölni valakivel az egyik koncert után, aztán kettecskén elvonultak valamerre, szóval ez oké. És miután tudjuk, hogy jónak tartja a seggem, az sem opció, hogy nem érdeklem. De nem, nem azért nem lendült bele, mert attól félt, hogy hülyéskedek – rázta meg a fejét.

– Hoppácska – pislogtam döbbenten. Pedig meg mertem volna esküdni, hogy Charlie a heterók táborát erősíti. – Akkor viszont ezt nagyon hamar rendezzétek le, mert nem akarok úgy járni, mint Ross, hogy a legjobb barátom, meg a tesóm! – horkantottam fel. – Mármint vegyétek komolyan, légyszi, nem akarom, hogy bármelyikőtök is félreértse a másikat, és hogy megbántsátok egymást. Aztán közöljétek velem, mire jutottatok, mert nem fogom fel és csak el fogom baszni, ahogy most csináltam.

– Ha valami lesz, ígérem, te leszel az első, akinek elmesélem, milyen istenit dugtam Charlie-val – emelte ünnepélyesen a mellkasához a kezét, aztán finoman fejbe vert. – És ne mondj olyanokat, hogy elbasztad.

– De ha így van. A te kedved is pocsék lett, és Charlie is úgy összezuhant, mint... a rohadt életbe is, sosem láttam még őt ilyennek. Maximum akkor, amikor végighányta a fél napot Salt Lake Cityben – morogtam. – Csendben kellett volna maradnom, vagy figyelnem arra, amit mondok.

– Akkor beszélj vele – vont vállat Tyler, majd felkelt a padról. – Gyere, visszamegyünk, aztán elsimítjuk a dolgot!

– Igazad van, azzal nem jutok előre vele, hogy itt nyavalygok. Viszont mi legalább tudtunk beszélni – mosolyogtam rá. Kellett már ez, úgy éreztem így utólag. – De ha tanácsot akarsz, Jayden a te embered. Sajnos nem tudok jó tanácsokkal szolgálni. Még...

– Majd megpróbáljuk úgy, hogy először hozzád fordulok, és ha nem jutunk semmire, akkor JJ-hez – nyújtotta felém a kezét. – Gyere, kérek egy ölelést, aztán húzzunk vissza a többiekhez!

– Az ölelésre sosem mondok nemet – vigyorogtam.

Alighogy felkeltem, szoros ölelésbe fontam őt. Szerettem volna, ha úgy érezné, tényleg számíthat rám, ahogy eddig is számíthatott, ha úgy hozta a helyzet. De nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy többet érdemelt volna. Több figyelmet, több szeretetet. Jóval többet nálam és a faszságaimnál. A világ összes boldogsága és szeretete már talán méltó lenne hozzá. De talán még az is kevés lenne. És akkor mi lenne elég? Ha a világegyetem is kevés, akkor mi lenne elég?

Szorosan bújtam hozzá, régen voltunk már ilyen helyzetben, a legtöbbet akartam kihozni belőle. Addig ölelni és szeretni őt, amíg elege nem lesz belőlem. Halántékon pusziltam, aztán visszafúrtam az arcom a nyakába.

– Ezt most miért kapom? – suttogta.

– Mert szeretlek, és mert régen volt már, hogy ilyen formában megmutattam mindezt – motyogtam a nyakába. – Tudom, hogy mostanság nem volt annyi figyelmem rád, és sajnálom, de ettől függetlenül a tesóm vagy és szeretlek. Ezért.

– Érzelgős hülye – mormolta. – Én is szeretlek. De tényleg vissza kéne mennünk – húzódott egy kicsit hátrébb.

– Okés, menjünk.

Egymás mellett sétálva mentünk vissza a többiekhez. Matt és Damon az utolsó kör cuccot vitték ki, csak leintettek minket, hogy nyugi, ők eddig buliztak szinte, szóval hadd dolgozzanak, mi meg pihenjünk. Ettől függetlenül azért szarul esett, hogy nem segítettünk nekik. Mondjuk nem mintha Jaydenék olyan nagy segítség lettek volna az egyik sarokba tolt asztalnál, ahol beszélgettek. Charlie valamiért úgy tűnt, mintha a hasát fájlalta volna, eléggé szorosan ölelte körbe magát karral, meg a tartása sem volt éppen egyenes. Jayden is olyan volt, mint aki aggódott. Mire odaértünk, elhallgattak, Jayden keserédesen mosolygott, ami szerintem annak szólt, hogy nálunk úgy tűnt, jól sikerült a beszélgetés.

– Hogy vagytok? – kérdeztem félve. Charlie magára erőszakolt egy mosolyt.

– A csokiszökőkút megbosszulta, hogy túl sok gyümölcsöt ettem a már meglévő sütikre – felelte fintorogva. – Pedig köztudott, hogy gyümit előbb emésztünk, és így érdemes előbb enni, mint mást.

– Érzelmileg gondolta elsősorban – mormolta Tyler, aztán lekuporodott a szabad székre Charlie mellett. – Bocs, ha kényelmetlen helyzetbe hoztalak.

– Jaj, nem, tökre élveztem, nem adtam volna alád a lovat, ha nem. Csak nem figyeltem oda, hogy egy kicsit túl messzire mentünk, és hogy be vagyunk csípve – sóhajtott fel, vetve Tylerre egy gyengéd mosolyt, hogy tényleg nem haragszik.

– Szerintem nem mentünk messzire. De ha te így érzed, akkor tényleg sajnálom, én kezdtem ezt az egészet, szóval az én saram.

– Vegyük úgy, hogy Jaydenen és Mattéken kívül mindenki saras ebben – felelte Charlie békítően. – Te, hogy kezdted, én, hogy nem állítottam le magunkat, Xander meg, hogy durvábban szólt ránk. Mindenki boldog? – nézett körbe.

– Én hozzátenném, hogy a jövőben nem zavar, ha ilyesmit csináltok, vagy ha esetleg... többet – feleltem. Charlie vonallá préselte a száját. Baszki. Nem ezt a választ akarta hallani.

– Majd józanon megbeszéljük ezt – hárított végül a basszerosunk. – Ez nem olyan dolog, amit becsípve kell megbeszélni.

Tyler ezt a választ hallva elfintorodott, a következő pillanatban meg már úgy tűnt, agyalt valamin. Aztán elmosolyodott, és elkezdett dúdolgatni. Először nem esett le, mit dúdolgatott, de aztán felismertem benne Adam Lamberttől a For your entertainmentet. Csak tudnám, hogy a faszomba jött ez most ide...

– Ú, játszhattunk volna Lamberttől is – grimaszolt Charlie, aztán rosszallóan a nyelvét csettegtette. – Gyalázat, hogy kihagytuk.

– Ugye? Nemrég jött ki egy kislemeze, azon elég király dalok vannak. A Face, a Neck, a Lube... Elég szexuális témájúak, kurva jók – vigyorgott Tyler.

– Úgy érzem, le vagyok maradva – pislogott Charlie nagyokat.

– Nekem mondod?

– De te rossz korba születtél, Xander – nevetett fel szórakozottan. Sértetten kihúztam magam.

– Ez nem igaz. Kicsit sem lett volna kedvem bevonulni, vagy agyfaszt kapni a homofób rendszerektől. Remekül megvagyok a huszonegyedik század ezen szakaszának minden szarjával.

– Főleg, hogy ebben a században született egy bizonyos Jayden Jones is – kuncogott Tyler.

– Az meg a másik – bólintottam rá, és mindeddig csendben figyelő pasim mellé léptem, puszit nyomva az arcára. – Az elmúlt évtizedekből ismerek pár pasit, de egyik sem veszi fel vele a versenyt.

– Még a végén zavarba hozol – mormolta Jayden egy pillanatig még Charlie-t és Tylert figyelve, aztán felém fordította a fejét, és rám mosolygott.

– Ritka alkalmak egyike lenne – kuncogtam fel.

– Srácok! Megvagytok? – kiabálta át a termet Matt.

– Élünk és virulunk – kiabált vissza Tyler.

– Akkor gyertek, mielőtt ránk zárnák az épületet – szólt ezúttal már kicsit sürgetőbben, de mosolyogva.

Tyler szemforgatva intett, hogy jól van, megyünk már, aztán felpattant a székről, és Charlie elé állva a kezét nyújtotta a még mindig hasát szorongató basszerosnak, hogy felsegítse. Charlie zavartan pislogott, mint egy elveszett kiskutya, és szerintem tudta, hogy ezzel a viselkedéssel csak erősíteni fogja Tyler igyekezetét. Az elveszett lelkek voltak a gyengéi, Pakitót is valahol a lakása környékén szedte össze borzalmas állapotban. Charlie egy darabig még habozott, úgy tűnt, Jaydentől várna valamiféle megváltást, aztán végül elhúzta a jobb kezét a hasától, és engedte, hogy Tyler felsegítse őt.

– Kösz – szólt majdnem már suttogva, aprót biccentve Tylernek.

– Igazán van mit – vigyorgott rá Tyler, mintha csak oldani szerette volna a szituációt. Ahogy Charlie biztosan állt a lábán, egyből elengedte, és mellém lépve átkarolta a vállam, úgy indult el Matték irányába. Engem meg húzott maga után a kis geci. Kénytelen voltam tartani vele a lépést, hacsak nem akartam pofára esni. A szemem sarkából még sikerült látnom, ahogy Jayden odalépett a grimaszoló Charlie-hoz, aki nagyon úgy tűnt, mintha némán, csak magával vitatkozott volna valami miatt.

– Na, gyere, te kamugép – karolta át Jayden Charlie derekát. Nem beszélt hangosan, de még pont hallottunk mindent, amit mondott. Halkan felsóhajtott. – Miért nehezíted ezt meg ennyire?

– Várj egy picit – fogtam vissza Tyler tempóját. Nem kellett kétszer mondani, fél füllel ő is hátrafelé figyelt.

– Éppen ez az – felelte Charlie. – Nem akarom megnehezíteni.

– De azt csinálod, drágám. És Tyler nem hülye, sejti, miért. Fogtad a jelzéseit, nem?

– Hallgatóznak.

Ennyit mondott, nem többet.

– Jó, akkor majd később megbeszéljük – sóhajtott fel Jayden. A hangjából ítélve kicsit morcos volt, valószínűleg szeretett volna nyugodtan, komolyan beszélni Charlie-val, de így, hogy hallgatóztunk, nem volt rá lehetősége, és ez nem tetszett neki.

– Gyere, jobb, ha kicsit magukra hagyjuk még őket – tereltem tovább Tylert, pedig szerintem nem szívesen hagyta volna őket magukra. Főleg Charlie-t, akivel már átvészelt egy hányós napot pár hete. Ahogy elértük Mattet, odasúgtam a sofőrünknek. – Figyelj rájuk, légyszi, Charlie nem teljesen oké.

– Fél mérföldről is ki lehet szúrni azt a gyomorgörcsöt – bólintott fanyarul. – Figyelek rájuk. Habár Jaydennél jobb kezekben aligha lehetne.

– Igazad lehet – mosolygott rá Tyler Mattre, aztán felém fordult. – Ha már úgyis ráérünk, amíg ők dumálnak, mi lenne, ha ahelyett, hogy buszoznánk, visszasétálnánk a hotelbe?

– Szegény virgácsaim – jajdultam fel drámaian, aztán mosolyogva bólintottam neki. – Sétáljunk. Hadd nézzenek minket hülye turistának a helyiek.

– Félig-meddig igazuk is lesz – kuncogott Tyler.

– Csörögjetek, ha eltévednétek! – szólt utánunk Matt. Tylerrel csak mosolyogtunk és kuncogtunk rajta.

– Ne aggódj, úgy lesz! – szóltam neki hátra a vállam felett. Vetettem még egy pillantást Jaydenékre, de úgy tűnt, meglesznek, csak Charlie-nak kellett még némi idő. Remélem, hamar le tudják rendezni, és hogy Jayden ver némi józan észt a barátjába. Visszafordultam Tylerhez. – Szmogot akarsz csak szipuzni, vagy beszélgetünk is útközben?

– Is-is – vont vállat. – Kicsit kiszellőztetném a fejem, és helyre raknék magamban néhány dolgot.

– Akkor tegyünk úgy! – bólintottam. – Ránk férne már.

– Tudod, mi férne ránk igazán? Egy hosszú pihenő – nyújtózkodott egyet. – Hosszú ez a turné, szeretnék már hazamenni.

– Miamiban majd strandolunk egyet, mit szólsz? – mosolyodtam el. Jaj de ránk fért volna már tényleg egy kiadós pihenés! – Te, amúgy még Salt Lake Cityben Derek és a srácok mondták, hogy hiszti van Miamiban, hogy jóval többen akarnak jönni koncertre, mint ahány jegyet eladtunk már oda.

– Jó lenne, ha a következő turnénál már felfogná a csapat, hogy nem elég olyan klubokat felkeresni, mint eddig, a legtöbb koncert elég hamar teltházas lett, kellenek a nagyobb helyszínek. Még több aréna, meg ilyenek.

– Uh, ettől most libabőrös lettem – nevettem fel, beleborzongva a puszta gondolatba, hogy egyre több arénában játsszunk. Mi! Te jó isten, alig pár éve még aprócska bárokban és klubokban játszottunk mindannyian...

– Tudom, én is – kuncogott. – De ideje lenne, nem gondolod? Végül is elég szépen fent vagyunk a slágerlistákon, az albumok is jól fogynak, és tényleg eljutottunk arra a szintre, hogy világhírű zenekarnak lehessen titulálni minket. Egy normális csapattal a hátunk mögött már régen arénákat töltenénk meg minden városban – csóválta a fejét.

– Na majd beküldjük Damont a csapathoz – nevettem fel. – Majd rendet tesz ott a rendőr bácsi!

Ezen jót nevettünk, aztán a hotelbe visszavezető utat végigbeszélgetve szőttünk további terveket, és beszéltük át szerény magánéletünket. Nagyon kellett már az a séta, a hidegebb éjszaka, a város zaja, és hogy beszélgessünk egy kicsit úgy, hogy ténylegesen kettesben voltunk. Páran hülyén néztek utánunk, mert még mindig az esküvői ruhákban voltunk, de pont leszartuk magasról, főleg, hogy ember legyen a talpán, aki így felismer minket távolabbról.

A többiek már a hotelben voltak, mire mi is odaértünk. Matt lent várt a bejáratnál minket, kicsit morcosan nézett, amiért lassú csiga módjára közlekedtünk, de végül nem mondott semmit, csak örült, hogy végre mehet aludni. Elég nyúzottnak tűnt szegény. Mondjuk mi is elég fáradtak voltunk már hajnalok hajnalán. Másra sem vágytam, mint egy jó hosszú fürdőre, és hogy Jayden karjai közt aludjak el. Persze nem számoltunk azzal, hogy Charlie felborítja majd a szobabeosztást.

Szerintem mindannyian meglepődtünk, Tylert elég szarul is érintette, amikor a szöszi bejelentette, hogy Jaydennel szeretne aludni. De aztán... aztán úgy nézett Tylerre. Ha nem álltam volna ott, el sem hiszem. Képes volt egyetlen pillantással, egyetlen halovány mosollyal nem csak bocsánatot kérni, de megválaszolni Tylernek mindent... Mindent, amiről addig szó volt kettejük közt. Hogy aztán ugyanezzel a mosollyal és pillantással időt kérjen magának. Tyler megértően elmosolyodott, majd egy apró biccentéssel jelezte Charlie felé, hogy minden oké. Charlie hálásan mosolygott, szép lassan bólintott rá, mintha csak fejet akart volna hajtani, és úgy megköszönni Tylernek a dolgot. Aztán egyszerűen jó éjszakát kívánt, és beterelte az ajtajukban ácsorgó és mosolygó Jaydent a szobába, hogy lepihenjenek. Engem Tylernek kellett maga után húznia. Teljesen letaglózott az, ahogy Charlie viselkedett. Egyszerűen gyönyörű volt az egész. Pláne, hogy Tyler megértette! Amikor becsukta mögöttem az ajtót, felsóhajtottam.

– Kibaszott gyönyörűen tudtok olvasni egymásról.

– Jót tett a barátságunknak, hogy te meg Jayden összejöttetek, és így egymással kellett beérnünk – vigyorgott rám. – Sok mindent megtudtunk egymásról. Charlie például mindig az oldalára fordulva alszik, a két lába közé gyűrve a paplanját. És zenét hallgatva szokott elaludni. Pakito egyszer kivette a füléből a fülhallgatóját, és odahozta nekem. A kibaszott Thing of beautyra aludt el a Danger Twinstől!

– Egészségére – pislogtam döbbenten. Arra a számra jórészt bulizni szoktak, nem aludni.

– Én is így reagáltam – kuncogott Tyler. – De tényleg jót tett nekünk, hogy kicsit lehetőségünk volt jobban megismerni egymást.

– Ennek kifejezetten örülök – mosolyogtam. – Tusolj le elsőnek, ha akarsz. Lehet, zaklatom kicsit Jaydent telefonon, mert elmaradt a jó éjt puszikám!

– Hagyd most őket – rázta meg a fejét egy kicsit. – Biztos sok dolgot szeretnének még megbeszélni, vagy csak szeretnének egy nyugis, legjobb barátos éjszakát.

– Tény – sóhajtottam fel lemondóan.

Egy szép álmokat, kicsim üzenet azért csak beleférhetett... Amíg Tyler elment tusolni, el is küldtem az üzenetet, aztán tényleg nyugiban hagytam Jaydenéket. De egy válaszüzenetet kaptam még tőle, ami miatt mosolyogva mentem el fürdeni, aztán mivel Jaydennel összetoltuk az ágyakat, így a régi szép idők emlékére Tylerrel is tudtunk egy bújós éjszakát tartani. El is felejtettem már, mennyire csikis tudott lenni, ha a loknijai közül akár egy is az arcomhoz ért. Addig fel sem fogtam, mennyire hiányzott már, hogy mellette tudjak aludni. És szerintem ő is így volt vele, mert hozzám hasonlóan virrasztott és élvezte a pillanatot, amíg végül felül nem kerekedett rajtunk a fáradtság.