Alexander

Egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. Az angyali arccal, a hosszú, sötét szempillákkal, amik megremegtek, ahogy álmodott. A sötétítőfüggöny sarkánál besütő reggeli napfény Jayden arcát érte, vagyis a fülét és az állkapcsa vonalát, és ott csillogott a fülbevalóján. Aprócska, jelentéktelen dolog volt, de éppen ezzel tetté valahogy még szebbé az összképet. A nyugodt vonásokat, a puha, fehér párna és a még puhább arcbőr találkozását, amivel kontrasztban ott sötétlett Jayden haja. Fogalmam sem volt, hogyan csinálta, talán a fürdés és a hotel kényelme tette, de nyoma sem volt annak a kis kócos mormotának, akivel a buszon találkozhatott az ember kora reggelenként, mielőtt Jayden összekapta volna magát. Mégis hogy lehet, hogy még álmában is gyönyörűnek gondoltam őt? Nem jóképűnek... annál jóval több volt. Káprázatos szépség volt, akár az égen ragyogó csillagok. Csak ő éppen a földre hullott, és közöttünk ragyogott.

Micsoda gondolatok, Alexander! Ha így haladsz már hajnalok hajnalán, estére talán még egy nyáltól csöpögő dalt is írsz neki.

Mosolyogva közelebb húzódtam az alvó Jaydenhez, rálógva a két összetolt ágy közötti furcsa területre, ahol olyan érzésem volt, mintha menten szét akarna csúszni alattam minden. De az lehetetlenség lett volna, Jaydennel vért izzadtunk, mire sikerült összetolnunk a két ágyat.

Álmában valamit motyogott, és egy pillanatra megrándult a szája egy aprócska mosolyba. Mi szépről álmodsz, drága, hogy így mosolyogsz? Óvatosan felé nyúltam, kifésülve egy kócos tincset az arca elől, amire válaszul halkan felhorkantott. A számba harapva mosolyogtam tovább. Édesen aludt, néha halkan hortyogott, de nem nyálazta össze a párnáját, ahogy nekem volt szokásom. Félre is gyűrtem az arcom alól a nedves párnacsücsköt. Még egyszer megcirógattam Jayden arcát, hátha felébred rá, de nem így lett. Sebaj, hadd pihenjen. Rá is fér szegényre. Egy halk, szomorú sóhajjal a közöttünk pihenő, beragasztott kezére pillantottam. Reméltem, hogy a sitten rohad az a bunkó, aki megdobta őt.

Finoman végigsimítottam a ragtapasz anyagán, majd Jayden keze alá nyúlva óvatosan magam felé húztam a kezét, apró puszit nyomva a kézfejére, majd az ujjaira. Halkan motyogott valamit. Talán nem kellett volna piszkálnom. Hadd aludjon. De úgy gondoltam, egy puszi még csak beleférhet... Elengedtem a kezét, és odahajoltam hozzá egy aprócska csókra.

Amennyire csak lehetett, észrevétlenül kivergődtem az ágyból. Felkaptam egy tiszta alsót a táskámból, és a fürdőbe indultam, hogy rendbe hozzam magam. Ritka alkalmak egyike volt, hogy Jayden előtt keltem. Reméltem, hogy nem lesz túl hangos a zuhany hangja, tegnap nem figyeltem, amikor fürdött, fogalmam sem volt, mennyire hallatszik ki. A pizsamapólót és -nadrágot hanyagul a csapba dobtam, a törölközőmet pedig a zuhanykabin mellett álló fogasra. Amíg hagytam, hogy a zuhanyból folyó víz egy kicsit felmelegedjen (tanulva a tegnapi esetből, hogy idő kell neki, nem állt szándékomban még egyszer a hideg víz alá belépni), elvégeztem pár egyéb dolgot, és hálát adtam Jaydennek, amiért rám szólt koncert után, hogy mossam le a sminket, mert különben mérgesek lesznek rám a takarítónők. Tény és való, a szemem nem gyulladt be reggelre, és még a fehér ágyneműhuzat is tiszta maradt, már ha a nyálamat nem számoljuk bele.

Ráérősen lefürödtem, hajat mostam, de a hajszárítóval nem mertem vesződni. Amennyire lehetett, szárazra dörzsöltem a hajam, és mivel csak alsógatyát hoztam be magammal, abban indultam vissza a szobánkba, nyakamba dobott törülközővel. Jayden már úgyis mindent látott, mi értelme lett volna vesződni bármi más ruhával? Ettől a gondolattól és a hotelben töltött első éjszakánk emlékétől nagyot dobbant a szívem, és vissza kellett hátrálnom a fürdőszoba ajtótól. Szedd össze magad, Alexander! Nem ugorhatsz kora reggel csak úgy a nyakába, hogy megismételjétek azt az estét, vagy netán valami mást is csináljatok... Egy sóhaj közepette átdörzsöltem az arcom a törölközővel, derékkal nekidőltem a kézmosó csapnak.

Szeretni akartam volna őt. A hálószobában és azon kívül. De volt valami ebben az egészben, ami még félelemmel töltött el. Fájó gyomorgörccsel. Összefontam a karom a mellkasom előtt. Szeretkezni akartam vele, de... Ha ne adj Gaga fájdalmat okoznék neki? Azt nem tudnám elviselni azok után, hogy megint bántották őt. Hüvelykujjal a felkaromat simogattam, miközben a csempepadlót bámultam meredten. Nem akartam bénázni, de ez megint olyan dolog volt, amit nem tudtam úgy befolyásolni. Hát csessze meg, ő volt az első, akit pár csóknál közelebb engedtem magamhoz. És annyira figyelmes volt... De ez nem öli meg a hangulatot? Hogy nem tudja élvezni, mert azon kattog, hogy nekem jó legyen? Persze bagoly mondja, Alexander. Úgy rágörcsöltél te is mindenre, csoda, hogy utána még fel tudtál izgulni. Csessze meg... Jayden meg azonnal arra figyelt, hogy engem próbáljon nyugtatni. Gaga... mégis mennyi mindent adtál ennek a srácnak? Hát hogy lehet valaki olyan édes és törődő, mint Jayden? Olyan gyengéden érintett és becézgetett, amikor próbált nyugtatni... Felsóhajtottam, átdörzsölve az arcomat, amikor a hajamból pár csepp víz a bőrömre csöppent. Lehet, hülyeség még így szexre gondolni, talán jobb lenne abba belerázódni, amiben vagyunk. Nem rögtön fejest ugrani mindenbe. De közben meg ott lesz neki a Pride, én meg nem megyek ki vele... utána valahogy mégiscsak jó lenne valami... ha nem is kiengesztelés gyanánt, de hogy érezze, hogy szeretem. Csak egy beszari alak vagyok még kimenni vele olyan nagy rendezvényre, ahol ő maga is tudja, hogy érzelmileg túl szokott csordulni. Gaga, kérlek picit segíts ki, és ne küldd a nyakamra az értetlenkedő rajongókat a hülye kérdéseikkel, hogy miért nem vagyok kint a felvonuláson a pasim mellett!

A gondolataimból halk kopogás zökkentett ki. Megráztam a fejem, és az ajtó felé pillantottam, de az nem nyílt ki, és nem is szólt senki kintről.

– Szabad! – szóltam ki emelt hangon. Te vagy az, Jayden?

Válaszul az ajtó kinyílt, éppen csak akkora résnyire, hogy láthassam Jayden gyűrűs ujjait, ahogy beengedte Pakitót a fürdőbe. A zöld papagájunk sértetten rikácsolva, segítségért kiabálva repült felém, majd bukdácsolva és csúszkálva landolt a kézmosó csapon. Mire egyáltalán felfoghattam volna, hogy Jayden bedobta hozzám Pakitót, az ajtó be is zárult.

– Mit basztatod ezt a szerencsétlent? – horkantottam fel értetlenkedve, majd a papagájhoz fordultam. – Na mi van, Tyler kidobott téged? Vagy azt akarják, hogy fürdesselek meg?

Pakito a fehér márványon totyogott, hintázott jobbra balra, miközben a csőrét nyitogatta, és halkan a torkát köszörülte, vagy csak szimplán papagájként viselkedve csipogott.

– Na mi van? – böktem meg mutatóujjal Pakitót, aki azonnal az ujjam után kapott, majd méltatlankodva csapkodni kezdett, hogy szeretne felszállni a kezemre, mert kényelmetlen neki a márványon. Hát jó... – Na, nyögd már ki, mi bajod – forgattam a szemem, amikor már az ujjamra kapaszkodva bénázott, és finoman csipkedett. – Le foglak tenni, ha nem viselkedsz.

Erre sértetten rikácsolt egyet, majd felborzolta a tollait és puszikat kezdett el dobálni.

– Jayden üzeni – szólt rikácsolva, majd az ujjaimon ide-oda totyogva hülye papagájhangokat hallatott, és rugózni kezdett.

– Táncoljál csak, bolond – forgattam a szemem mosolyogva. Szerencsétlen Jayden, remélem odakint hallgatózik, hogy ez a hülye papagáj mit szórakozik itt. Persze, ha az ember valamit nagyon akart Pakitótól, azt sosem kapta meg. Nem lehetett vallatni, mert ahhoz a kis köcsögje túl okos volt. Pedig azért tudni akartam volna, Jayden mit üzent. De azt talán jobban, hogy miért erre a nyomorékra bízta az üzenetét. Pakito közben még mindig papagájhangokat hallatva szenvedett. – Te is tudod, hogy minél előbb túl vagy rajta, annál előbb kezdhetsz el megint random dolgokat énekelni.

– Ááárgh, Jayden üzeni – ismételte meg magát, és felborzolta a tollait. Cseszd meg, Pakito. Ki fogom tekerni a csinos kis nyakadat, ha nem mondod el, mit üzentek nekem.

– Naaaa, cukikám – becézgettem, miközben elkezdtem a tarkóját simogatni, és szétvakargatni az új tollacskáin ragadt tokokat. Ezt bezzeg szerette, és élvezte. Becsukta a kis szemét, aztán hirtelen felrikácsolt. – Bunyesz.

– Szeretlek! – kiabált rám, miközben a szárnyát csapkodta. Én is téged, hülye. – Jayden üzeni! Szeretlek!

Hogy mi bajod?! Ezt akarta Jayden üzenni veled, te... átokverte nyomorultja?! A segítségért kiabáló Pakitóval a kezemben léptem ki a fürdőből, és dobtam el a fenébe a papagájt, aki rikácsolva és Tylertől tanult szitkozódások közepette repült át a szobánk másik felében álló Jayden vállára.

Fogalmam sincs, mi vágott először arcon. A levegőben terjengő friss kakaó illata, ami valami gyümölcsös gyertyáéval keveredett? A besötétített szobánkban égő gyertyák kellemes, aranyló fénye? Vagy a kicseszett rózsaszirmok, amiken megcsillant ez a fény? Netán a mosolygó Jayden, akinek elpirult az arca, ahogy Pakitóval a vállán kicsit közelebb húzódott az ágyak lábába tolt étkezőkocsihoz? Ledöbbenve pislogtam rá, a földön és az ágyon heverő rózsaszirmokra, majd vissza Jaydenre. Mondanám, hogy rózsaszín köd volt a fejemen ettől az egésztől, de ez nem lenne igaz. Mégis olyan megmagyarázhatatlanul szép állapotba kerültem, hogy nem találtam rá annál megfelelőbb szavakat, mint hogy kicseszettül szerelmes voltam.

– Újra és újra meg tudsz lepni – nyögtem ki végül magamból mosolyogva és hitetlenkedve.

Gaga! Én meg itt állok egy szál alsóban és vizes törölközővel a nyakamban!

– Ebben egész jó vagyok – vigyorgott Jayden, ahogy megsimogatta a vállán lévő madarat. – Át... Átadta az üzenetem?

– Megszenvedett vele – kuncogtam fel. Kis köcsög madár. – Direkt szivatott szerintem, nem tudta elsőre kinyögni. Legközelebb szerintem keress inkább valami postagalambot – mosolyogtam, miközben a puha, selymes tapintású rózsaszirmokon taposva közelebb sétáltam hozzájuk. Azta... még sosem sétáltam rózsaszirmokon, de érthető, hogy miért tartják ezt ilyen kicseszett romantikusnak...

– Akkor nem lehetett olyan romantikus, mint képzeltem – fintorgott.

– Így is az volt – feleltem neki halkan, amikor már közvetlen előtte álltam, és Pakitót tenyérrel kitolva a képből, megcsókoltam Jaydent. Puhán, érzelgősen, úgy, ahogy illett egy ilyen helyzetben csókolózni. Csak egy rövid ideig viszonozta a csókomat, majd hátrébb húzódott, és a homlokát az enyémnek döntötte.

– Szeretlek – suttogta.

Elmosolyodtam, az sem érdekelt, hogy Pakito a tenyeremet próbálta csipkedni közben. Egyszerűen a felhők közt jártam attól a borzongatóan édes érzéstől, ami átjárt. Szeretett... El sem hittem... Eddig is tudtam, talán azóta, hogy a tetkószalonban az érzelmeiről vallomást téve megcsókolt. De kimondva valahogy minden addigi pillantás, érintés és csók, ami köztünk történt, még komolyabbá vált. Mintha csak egy álom vált volna valóra. Elhúzódtam tőle, összecsipkedett kezemmel gyengéden végigsimítva az arcán. A tekintete csillogott, a félhomályban szinte már tengerkékké vált, hívogatóvá, szabadságot és megannyi kalandot ígérve, amit együtt élhetünk majd át. A világ legcsodásabb érzése volt megtapasztalni a régi írók és költők küzdelmét, akik próbálták szebben kifejezni magukat egy egyszerű szónál. De bárhogy kutatott az ember, egyszerűen nem volt olyan szó, amivel hűen lehetett volna tükrözni ezeket az érzéseket, hacsak nem zengtünk szonetteket, vagy próbáltuk őket zene formájában megfogalmazni. Mi illett volna ide? Gyengéd zongorajáték, lágy hegedűszólam... Mosolyogva simogattam és cirógattam Jayden arcát, elveszve a tekintetében, de talán nem bánta, hogy várattam őt a válasszal, a szeme csillogott.

– Szeretlek – suttogtam neki mosolyogva.

– Miket nem mondasz – jegyezte meg flegmán, de a pillantása elárulta. Imádta hallani ezt a szót.

– Ez az egyszerűsített verzió volt – böktem vissza neki, ha már csipkelődni akart velem.

– Ó, tényleg? – vonta fel a szemöldökét vigyorogva. – Szívesen meghallgatnám a hosszabb, kevésbé egyszerű verziót is, de az a helyzet, hogy ki fog hűlni a reggelink, szóval csüccs le a fenekedre, és együnk!

– Rendben van – kuncogtam fel. Majd este lyukat beszélek a hasadba, ha annyira hallani akarod, mi jár a fejemben miattad.

– Egyébként Tyler utál engem jelenleg – kuncogott, miközben leültünk az ágy szélére. – Már a buszon tanítgatni kezdtem Pakitót, és ez a jómadár egész éjszaka azt rikoltozta Tylernek és Charlie-nak, amit neked kellett mondania – nevetett. – Tyler azt mondta, addig vissza se vigyem, amíg nem verem ki a fejéből, amit belevertem.

– El tudom képzelni, ahogy fel-alá masírozott ez a gyogyós, miközben kántálta magának a dolgokat – nevettem én is az egészen, elképzelve szegény Tyler és Charlie arcát, ahogy mindezt hallgatták egész éjjel. Na majd szerzek nekik valamit, hogy megbéküljenek. – Majd bedobjuk Matt mellé, tanul egy kis Mozartot vagy Vivaldit, és akkor mindenki boldog lehet.

– Jól hangzik – vigyorgott Jayden, miközben a kakaójáért nyúlt, és belekortyolt. – Van valami terved mára, mielőtt megyek szivárványkodni?

– Hmmm – gondolkoztam el hangosan, miközben magamhoz vettem a kakaót, és egy aranybarnára sütött gofri szeletet. Mivel lehetne elütni az időt? Mármint Jayden a nap jó részében mászkálni tervezett a hőségben, valami nyugisat kellett volna még csinálni a hotel falai közt a klímát élvezve. Valami jót kellett kitalálnom, amit addig nem nagyon csináltunk, és jó kis időtöltés lehetett. – Mit szólsz, ha kimegyünk a lépcsőházba? – fordultam felé hirtelen. – Hátha jó az akusztikája – tettem hozzá, és a számba tömtem egy adag gofrit. Még úgysem énekeltünk lépcsőházban, mármint közösen biztosan nem. Régebben egyszer vagy kétszer már próbáltam, és elég jó buli volt. Mmm, ez a gofri meg isteni, basszus. Még egy falatot tömtem a számba.

– Oké, miért ne? – vonta meg a vállát Jayden. Ő nem evett, csak a kakaót szürcsölte. – Elénekeljük a Perfectly Perfectet? Tudod, Simple Plan. Vagy inkább valami bulisat szeretnél?

– Válasszunk felváltva, énekelek veled Simple Plant, ha te énekelsz velem Dean Martint – feleltem mosolyogva, félig teli szájjal, mint valami nyomorék hörcsög. – Mit szólsz?

– Azt, hogy lehet, az karaoke lesz. Ha neked úgy is jó, akkor rendben.

– Tökéletes – nyomtam egy hörcsögpofis puszit az arcára.

Sokkal jobb volt a akkusztikája a lépcsőházunknak, mint elsőre gondoltuk volna Jaydennel. És mivel Pakitót nem volt hajlandó Tyler még visszafogadni, így a kis hülye velünk tartott. Boldogan ugrált és bulizott hol Jayden vállán, hol a betontömblépcsőkön. Egyszer felültettük a vaskorlátra, azon lefelé csúszva szerencsétlen ismét az életéért kiabált. Imádom, hogy elfelejti néha, hogy tudna repülni, ha nagyon akarna. Tény, a buszban leszokott róla és jórészt mindenhova csattogva közlekedett.

Szerintem még sosem éreztük magunkat ilyen jól Jaydennel. Nagyon élvezte, néha drámaian rá is játszott a dalokra, mintha több százezres nézőtérnek énekelt volna, nem csak nekem, egy bolond papagájnak, meg az üres lépcsőháznak. Ha lehet ilyet mondani, percről percre egyre szerelmesebb lettem ebbe a srácba. Legszívesebben a lépcsőn ülve csak hallgattam volna őt, de a szólókoncertben nem lett volna semmi buli, így inkább vokáloztam neki, hagyva, hogy kicsit jobban kibontakozzon. Kellett volna már kezdenünk valamit Jayden hangjával, nem bujkálhatott örökké a gitárja mögött ilyen hangszálakkal.

– Ezek után ne is gondold, hogy megúszósan fogod tolni a koncerteket a legközelebbi turnén – mosolyogtam rá, amikor ismét lehuppantunk a lépcsőkre szusszanni egyet. – El fogom kobozni a gitárodat, hogy többet tudj énekelni.

– Már elnézést! – fakadt ki sértetten. – Mi az, hogy megúszósan? Én mindig mindent beleadok! Egyébként szerintem pont eleget énekelek, jó nekem a háttérkornyikálás. Az ének a te asztalod.

– Akkor egyezzünk ki pár duettben – vágtam be a durcit. – Ha már nem akarsz több reflektorfényben kornyikálni.

– A duettben benne vagyok, de – emelte fel a mutatóujját – nem lehet romantikus szám. Mert én ugyan nem fogom a színpadra vinni a magánéletünket. Szóval csak pörgős dalokat énekelhetünk közösen.

– Áll az alku – nyújtottam felé a jobb kezem. Nekem sem volt tervem a nagyközönség elé tárni a dolgainkat, de egy vagy két duettre már egy ideje nagyon vágytam. Jaydennek jó hangja volt, a többiek is tudták, ahogy a közönség és a rajongók is.

– Persze, majd kezet rázunk, mint az üzlettársak – forgatta a szemét, ahogy közelebb húzódott hozzám, és megfogta ugyan a kezem, de nem rázta meg, helyette lehunyt szemmel kezet csókolt nekem, majd kinyitotta a szemét, és huncut mosollyal felnézett rám, mielőtt elhúzódott volna. – Ez így megteszi szerintem.

Fogalmam sem volt, mi ütött belé, aztán belém, de olyan drámaian vörösödtem el, és kaptam a mellkasomhoz azt a kezemet, amit megcsókolt, mintha minimum valami romkom filmben lettünk volna.

– Hát ez mi a szösz volt? – kérdeztem fülig érő, hitetlenkedő vigyorral. Viselkedjél, Jayden, mielőtt huncut gondolataim támadnak attól a huncut mosolyodtól!

– Nem tudom, te hogy vagy vele, de szerintem ez egy kézcsók volt – vigyorgott. – Hogy is van az a dal, amit énekelni szeretnél?

– Ó – néztem rá. Rendben van, JJ. Vigyorogjál csak. Előtúrtam a telefonomat, és a kezébe adtam az Everybody Loves Somebody dalszövegét. – Ez az. Jó nyálas és régi. Nem baj?

– Mondanám, hogy te is nyálas és régi vagy, és az sem baj, de ebből csak az egyik igaz rád – nézett rá a telefonomra. – Na, csapassuk!

Aucs. Ezt nem lehet csak úgy csapatni, Jayden.

Csak dalszöveget adtam neki, a dalt magát nem. Azt elkezdtem neki dúdolni, és ujjal mutogattam neki, hogy várjon még. Egy kicsit mélyebbre vettem a hangom, ehhez a dalhoz illett, főleg, hogy Dean Martinnak is megvolt a maga karakteres hangja. Jayden eleinte a szemöldökét ráncolta, nem értette, miért váltottam tenorról baritonra, de végül aztán jót mosolygott rajta.

– Na megvan a dallama? – kérdeztem rá mosolyogva.

– Igen – bólintott Jayden komolyan, ahogy szépen ráhangolódott a dalra, majd lassan, az általam mutatott dallamra énekelni kezdett. – Everybody loves somebody sometime.

Hát ezt nem gondoltam át. Kicseszettül szerelmesen nézhettem rá, mert a mondat végén elhallgatott, és halkan felkuncogott. A combjára tenyerelve közelebb bújtam hozzá.

– Everybody falls in love somehow – énekeltem neki, miközben másik kézzel a vállához lógó hajtincset a füle mögé tűrtem. Erre a szemét forgatta, de a tekintete csillogott, és elárulta őt. Lepillantott a telefonra, majd folytatta a dalt.

– Something in your kiss just told me... – énekelte szinte suttogva, ahogy egyre közelebb hajolt hozzám. Elmosolyodtam, amikor az orrunk összesimult.

– My sometimes... is... now... – suttogtam az ajkaira.

Egy emelettel, vagy kettővel felettünk valaki kibaszta a lépcsőház vasajtaját. Baszki! Ijedten megugrottam, Pakito meg valahogy a szokásával ellentétben nem csapott akkora drámát, amikor Jayden ölébe ugrott, majd onnan felvergődött a vállára, hogy elbújjon a hajába. A csapódást aztán újabb sokk követte, amikor egy igencsak ismerős hangot hallottunk meg.

– Felesleges köröket futunk már megint ezzel a beszélgetéssel!

Tágra nyílt szemmel néztünk egymásra Jaydennel, aki aztán hang nélkül, csupán tátogva kérdezett: Te is hallod, amit én?

Bólintottam neki. Matt volt az, és elég bosszúsnak és elkeseredettnek hangzott egyazon pillanatban. A megszokott cipőkopogását egy másik, sokkal megfontoltabb követte, majd lassan becsukódott a vasajtó.

– Ne vagdosd így, ránk omlik a fél épület – szólt egy másik hang. Ó, igen. Ezt a mély, szexi baritont ezer közül is felismertük volna. Jayden tekintete aggodalommal telt meg, felfelé pillantgatott, de csak a fejünk felett húzódó lépcsősor alját láthatta. Matt közben felsóhajtott.

– A fenébe is, olyan intelligens férfi vagy, miért nem tudod ezt az egy dolgot felfogni? – kérdezte elkeseredetten. – És ne merészeld azt mondani, hogy azért hagyod figyelmen kívül minden szavam, mert szeretsz.

– Nem hagyom figyelmen kívül – felelte Damon egy fájdalommal telt sóhajjal.

Baszki, baszki, baszki. Beharaptam a szám. Jaydenre néztem, hogy el kéne tűnnünk, mert nem illik hallgatózni, de úgy tűnt, ő erre fittyet akart hányni. Nagyon megérintette Matték beszélgetése valami miatt. Talán pont azért, mert jobban rálátott azokra a jelekre, amiket mi a többiekkel vagy nem vettünk észre, vagy nem vettünk annyira komolyan. Finoman megböktem Jaydent, hogy menjünk, de leintett, és a fejét ingatta, hogy ne mozduljak. Halkan felsóhajtottam, odafent azok ketten is eléggé elcsendesedtek. Tuti magunkra vontuk volna a figyelmüket, ha akár egy lépést is teszünk.

– Nem lehetne ennek már vége? – kérdezte Matt fáradtan. – Kilenc éve játsszuk ezt, és futjuk a felesleges köröket, amiknek a vége mindig csak az lesz, hogy jól megbántjuk a másikat. Azt mondtad, tudunk barátok maradni.

– Ostoba és meggondolatlan ígéret volt – sóhajtott fel Damon.

– Akkor inkább maradnál csendben, ha tudod, hogy nem gondolod komolyan – szúrta oda Matt, és a hangok alapján talán a kijárat felé indult. Baszki, fiúk, ne már! Damon, csinálj valamit! Ezt még hallgatni is rossz.

Ahogy meghallotta Matt lépteit, Jayden elkapta a karomat. Olyan hirtelen és erősen tette mindezt, mintha nem is engem, hanem a sofőrünket akarta volna megragadni és maradásra késztetni. Láttam már fájdalmat Jayden arcán, de ez most egészen más volt, mint az eddigiek. Könnyek buggyantak ki a szeme sarkán, miközben némán, remegő szájjal motyogott valamit. Magamhoz öleltem, szívem szerint sustorogtam volna neki, de annyira figyelt, hogy nem volt hozzá merszem.

– Matthew, várj – hallottuk meg Damon hangját és lépteit egyazon pillanatban. Matt megtorpant, mintha visszalépett volna felé.

– Mégis mire?

Baszki, Matt! Fogd már vissza magad!

Még sosem hallottam ilyennek. Sértettnek, elkeseredettnek. Bármi is volt köztük az elmúlt években, valami nagyon szíven szúrta őt. Basszus, könnyek szúrták már az én szememet is, miközben Jayden fejét simogattam.

– Mégis mire várjak, Damon? – ismételte meg magát Matt jóval halkabban, és jóval több fájdalommal. – Hogy majd megint előléptessenek? Hogy idő előtt nyugdíjba vonulj? Hogy eladd a házat? Hogy... Nem, ebbe belefáradtam, Damon. Nem csak én, de te is belefáradtál. Én is ígérgettem, de nem tudok egy helyen meglenni. Tudod, hogy nem bírom. Nem tudnék postás vagy futár lenni a városban és a környékén. Bármilyen ostobán hangozhat, de nekem az országút az otthonom, mindig is az volt, és ezen nem tudunk változtatni, bármennyire is szeretnénk. Te pedig szereted, amit csinálsz. Szereted, hogy vigyázhatsz másokra, hogy a hős megmentő lehetsz. A szabadnapodon sem tudtad volna hagyni, hogy a biztonságiak intézzék a dolgokat.

– Az a töketlen banda hagyta volna futni azt a barmot, egyenest a te kezedbe, és hidd el, mindenki jobban járt azzal, hogy nem verted meg azt a szarházit.

Mi van? Döbbenten pislogtam magam elé. Úgy éreztem, hogy Jayden is megdermedt a karjaim között. Matt tud verekedni? Várjunk... Végül is kamionos volt sokáig... Szóval... Tényleg utána ment volna annak, aki megdobta Jaydent?

– Jó, ebben igazad van – sóhajtott fel Matt megadóan.

Csend ereszkedett közéjük pár idegtépő másodpercre, aztán Damon cipője lassan, de biztosan koppant a betonon. Matt felhorkantott.

– Ne, ne gyere nekem a szomorú kiskutya szemeddel – morgolódott. – Eleget hallottam már, hogy...

– Hogy az elmúlt kilenc évben egy olyan partnert sem találtam, aki mellett elfeledtem volna a hiányodat? – kérdezte Damon csendesen. – Aki mellett ébredve ne kívántam volna, bárcsak te feküdnél ott mellettem... őhelyette? Hogy úgy érzem, nem teljes az életem, ha nem vagy velem?

– Megszállottság.

– Szerelem – javította ki Damon. – És tudom, hogy nem egyirányú. Ha az lenne, nem ugrottál volna be hozzám soha egyetlen pillanatra sem, amikor a környéken jártál. És lekövettem néha az útvonaladat, szóval ne merészeld azt hazudni, hogy régebben nem voltál képes három vagy négy órás kitérőt tenni csak azért, hogy beköszönhess hozzám pusztán egy kávéra.

Ó, Gaga. Jayden könnyei ismét eleredtek. De szerintem lassan az enyémek is el fognak. Matt... tényleg ilyen dolgokat csináltál? És még csodálkozol, hogy Damon nem akarja feladni ezt, amikor tudja, mennyi energiát és időt öltél bele, hogy pár percre láthasd őt?

– Azok az idők elmúltak.

– És mégis itt vagy – sóhajtott fel Damon. – A turné, és hogy bírom a srácok zenéjét, csak kifogás volt, hogy rám tudj telefonálni abban a pillanatban, hogy megtudtad a helyszíneket. Tudom, mert ismerlek. Ismerem a hanglejtésed, amikor azzal hívsz, hogy elújságold, hogy errefelé fog vinni az utad. Sosem mondtad ki nyíltan, hogy örülsz ennek, hogy hiányzom neked, de tudtam, hogy mindez ott van abban, ahogy beszélsz. És pontosan ezért futom veled ezeket a köröket már kilenc kicseszett éve, Matthew... Mert tudom, hogy ugyanúgy akarnád ezt, ahogy én.

– Barátnőm van.

– Ezzel most nem etetsz be – felelte Damon ridegen. – A csaj hetek óta rád se bagózott. És egy héttel ezelőtt már te is feladtad, hogy írogass neki, mert ignorál téged.

– Mi lenne, ha nem használnád ki a kapcsolataid, és követnéd le a telefonos üzeneteim? – kérdezett vissza Matt sértetten.

– Akkor elhinném neked, hogy valóban foglalt vagy, kisétálnék azon a rohadt ajtón, ahogy tettem már sokszor az elmúlt években, és eltűnnék az életedből, próbálnék úgy tenni, mintha soha nem is ismertelek volna, egészen addig a pillanatig, hogy a telefonom csörögni kezd és a te nevedet írja ki. Van egyáltalán... bármi fogalmad arról, hogy milyen érzés, amikor ez megtörténik?

– Igen. Igen, van fogalmam róla, Damon. Mert én is ismerlek. Mert elárul a hangod, ahogy remeg, nem boldogságtól, nem izgalomtól, hanem attól, ahogy a lelked zokog a megkönnyebbüléstől, a tudattól, hogy még mindig fontos vagy nekem – felelte Matt komolyan, kicsit talán kioktatóan, de érezhető volt benne, hogy igenis meghatotta őt a dolog. – Nem. Ne nézz így rám, és tartsd a megfelelő távolságot. Nem véletlen hoztalak ki ide – horkantott fel Matt. A hangja már nem volt olyan magabiztos, mintha megtört volna. Matt... Engedd már neki, hogy szeressen. Holnap tovább fogunk állni, és ki tudja, mikor látjátok ismét egymást.

– Legyen – sóhajtott fel Damon megadóan. – De ez nem változtat semmit azon, amit mondtál. Szeretnélek megölelni.

– Mondtam, megfelelő távolság – szólt rá Matt, de inkább kérésnek hangzott, mintha feladta volna az ellenkezést, de mégsem merte magához engedni Damont. – Nem ölelkezünk, az ölelésből mindig puszi lesz, a pusziból csók... A csók után pedig szex, amire neked nincs időd, mert fél óra múlva szolgálatra kéne jelentkezned, és nincs az az isten, hogy te túlélnél úgy egy szeretkezést, hogy utána ne bújhass órák hosszát. Ideje indulnod... – tette hozzá egy lemondó sóhajjal. Akaratlanul is elmosolyodtam. Szóval Matt tényleg ugyanúgy akarta... És mégis észben tartotta, hogy Damonnek dolgoznia kell.

– A Pride után még beszéljünk... – vetette fel Damon. Matt ismét csak sóhajtott. A sóhajból ítélve abból minden lesz, csak beszélgetés nem.

– Beszéljünk... De éjfélkor ki fogom tenni a szűrödet, Hamupipőke! Nem játsszuk el még egyszer, hogy mellőled ülök be a kormány mögé.

– Végigbőgnéd az utat.

– Ahogy mondod...

Baszki, Matt. Ennyire odalennél ezért a fickóért?!

Két lassú lépés. Halk cuppanás. Eldobom az agyam, ezek csókolóztak.

– Ajánlom, hogy vigyázz Jaydenre, mert különben ugrott az estéd.

– Nyugalom, tyúkanyó, jó kezekben lesz a kiscsibéd – mondta Damon, majd a hangokból és Matt kissé bosszankodó kuncogásából ítélve rendőrünk bújni és csókolgatni kezdte őt.

– Na, elég legyen! El fogsz késni – horkantott fel Matt, próbálva szigorúnak hangzani, de előbb mondtam volna azt, hogy a hangja maradásra kérné Damont.

– Készülj úgy, hogy elviszlek vacsorázni, és ezúttal nem fogadok el nemleges választ.

– Legyen, csak menj már! – hessegette kifelé őt Matt, majd beletörődően felsóhajtott. – Rendben, megyek veled. Nem, nem fogom a kezedet. Viselkedj rendesen, és előttem fogsz menni!

– Nem bízol bennem? – kérdezett vissza pimaszul Damon.

– Miután úgy rábasztál egyet a seggemre a parkolóban? – horkantott fel Matt, majd halkan és gúnyosan felnevetett, miközben kinyílt a vasajtó. – Te sem bíznál magadban, nekem elhiheted.

Pillanatok alatt elcsendesedett a lépcsőház, ahogy becsukódott mögöttük az ajtó. Ketten maradtunk Jaydennel, aki szép lassan húzódott el tőlem, és mintha gőze sem lenne a világról, ami körülvette, meredten bámult egy pontot a falon. A könnyei lassan felszáradtak, egy pillanatra azt hittem, próbálja feldolgozni mindazt, amit hallott, de aztán észrevettem, ahogy beharapta az alsó ajkát, mint mindig, amikor nagyon agyalt valamin. Nem szóltam hozzá, hagytam, hadd gondolkozzon, hadd kattogjanak azok a fogaskerekek az agyában. Aztán felragyogott az arca, mintha rájött volna a megoldásra, és izgatottan fordult felém. Megint elkapta a kezemet, ezúttal is erősen, de most az izgatottságát nem bírta visszatartani, nem a szomorúságát.

– Kell nekünk egy biztonsági ember – jelentette ki.

– Jó ötlet, de hogy jön ez most ide? – kérdeztem vissza meglepetten. Tényleg szükségünk lett volna már egyre, főleg a tegnapi után. Mi lett volna, ha az a valami nem a gitárt és Jayden agyonhasznált húrjait találja el, hanem...

– Damon nem azt szereti, hogy rendőr – mondta egyre izgatottabban, mintha tényleg úgy gondolta volna, hogy működhet, ami eszébe jutott, akármi is volt az. – Damon segíteni szeret, és helyre tenni az idiótákat. Nem kell rendőrnek lennie ehhez. És nem is köti ide semmi, igaz? Szóval ha már úgyis szükségünk van valakire, akiben jobban megbízhatunk, mint a klubok és arénák biztonsági őreiben, akkor miért ne ajánlhatnánk fel Damonnek az állást? – vigyorgott rám. – Akkor ő és Matt kaphatnának még egy esélyt.

– Jayden... – fordultam felé teljesen letaglózva attól, amit mondott. – Te. Egy. Zseni. Vagy – tettem hozzá, és megcsókoltam őt. – Vesd aztán be minden Gagától kapott képességedet! Én meg megpuhítom Mattet, ha már velem együtt itt fog csövezni, amíg te Pride-on vagy.

– Pride-ról szólva – pillantott felém. – Egészen biztos vagy benne, hogy nem szeretnél eljönni? Megértem, ha nem – hadarta, mintha mentegetőzésre számított volna. – Még csak felfedezed magad, ismerkedsz ezzel az egész helyzettel, amibe már így is fejest ugrottál, megértem, ha nem hiányzik emellé az is, hogy szivárványos göncökbe öltözött emberek közt sétálgass órákon át. Csak gondoltam, megkérdezem, nehogy úgy érezd, hogy nem örülnék a társaságodnak.

– A tömeg része a dolognak még egy kicsit riasztó – feleltem halkan, halvány mosollyal. Jólesett, hogy rákérdezett, és abba is belegondolt, hogy esetleg túl sokat kérne még, ha azt szeretné, hogy menjek vele. – De majd legközelebb már ott leszek veled, és kiöltöztethetsz, mintha lehányt volna egy unikornis.

– Nem is tudom. Biztos, hogy jól állna neked az unikornishányás? – vigyorgott. – Csak mert mindig ilyen laza cuccokat veszel fel, kezdem azt hinni, hogy nem is mutatnál jól másféle ruhákban.

– Fogadjunk – vetettem fel az ötletet. Szerintem igenis jól néztem ki más ruhákban, na meg a múltkori kis divatbemutató után én is akartam valami újat mutatni Jaydennek. – Múltkor a Facebook feldobott valami Shein hirdetést, fűzőkkel. Tudod, ezek a színes, férfiaknak készített cuccok. Egy olyat hajlandó vagyok felpróbálni, és kicsípem magam olyan jó öreg ficsúrnak, amilyennek néha érzi magát a lelkem – tettem hozzá kuncogva.

– Hű! – csillant fel Jayden szeme. – Én biztosan nem kínoznám magam fűzőkkel, de arra nagyon is kíváncsi vagyok, rajtad hogy állna, szóval teljes mértékben támogatom ezt az ötletet. Na jól van, szépfiú – kelt fel a lépcsőről –, én megyek beszédet tartani és felvonulni. Este találkozunk! Szeretlek – hajolt le, hogy gyorsan megcsókoljon, majd felrobogott a lépcsőn. Eszében sem volt megvárni, mintha nem ugyanabba a szobába mentünk volna vissza. Ő készülődni, én meg pihenni.

Ki kellett volna mennem vele a Pride-ra. Megbánás és magány marcangolta minden porcikámat, és még Pakito finom csipkelődése sem segített. Pedig ezúttal nagyon aranyosan segíteni akart és jobb kedvre deríteni, miközben Tyler laptopján egyik élő Insta közvetítés után léptem a másikra. Próbáltam olyan embert keresni, aki elég közel állt a színpadhoz. Látni akartam Jaydent. Bassza meg. Ott kellett volna lennem vele. Amíg a videók közt keresgéltem, Pakito bukfenceket vetett az ágyon, a vázlatfüzetemből kitépkedett magának fecniket, és a farktollai közé tűzte, vagy éppen fel-alá masírozott valami indulót fújva. De semmivel sem segített. Néha megsimogattam, hogy érezze, értékelem az igyekezetét. Aztán végre belefutottam a rendezvény hivatalos oldalába, ahol tökéletesen közvetítettek mindent. Hülye vagy, Alexander, miért nem rögtön itt kezdted? Bevackoltam magam az ágyba Pakitóval, és a Matt által vett doboz fagyimmal. A fenébe is, tudta, hogy szükségem lesz rá. Még azt is felajánlotta, hogy nézi velem a közvetítést, de végül ugyanúgy elküldtem őt, ahogy Tylert és Charlie-t is. Szerencsétlen basszusgitárosunk elcsapta valamivel a gyomrát, pedig ment volna Jaydennel. Mindig ment vele minden Pride-ra, és totál ki volt bukva, hogy pont most nem tudott menni. Mondjuk nem is engedtük volna, amilyen sápadt volt, arról pedig ne is beszéljünk, hogy a reggel nagy részét Slozi mellett töltötte a földön ülve, vagy éppen fekve, ahogy éppen nem kínozta szédülés. Tyler utálta a hőséget, szóval nála eleve nem volt kérdés, hogy nem szívesen járkálna egész nap a városban, tömegben és méghozzá aszfalton. Egy jó ideig vacakolt, hogy mellettem vagy Charlie mellett legyen, mint lelki segély, de aztán győzött a basszerosunk rosszulléte. Charlie-nak nagyobb szüksége volt rá, mint nekem. Rajta legalább tudott segíteni, mondjuk egy-két párkapcsolati tanács nekem is jól jött volna, de inkább Charlie-t kellett helyre tenni előtte.

A fagyit majszolva néztem az élő közvetítést. Rengetegen voltak kint, baromi jó volt a hangulat. Még a kommentek közt is ott ragyogott a szivárvány minden árnyalata. Meg néhány olyan komment, amiket azok írtak, akik észrevették, hogy én is becsatlakoztam, mint néző. A programok közt kint volt, hogy JJ meg fog jelenni, és a fenébe is, a rajongók nem voltak hülyék. Gyomorgörcs fogott el. Mi a faszom közük volt ahhoz, hogy miért nem vagyok kint?! Lekapcsoltam a kommenteket, Pakito pedig a vállamra repült, úgy bújt hozzám, hogy vigasztaljon.

– Köszi, haver – suttogtam, miközben tömtem a fejembe a fagyit. Fájt már tőle a torkom. Bassza meg, már csak az hiányzott, hogy megfázzak!

Még gyorsan Jayden beszéde előtt a szobánk kis hűtőjébe pakoltam a fagylaltot, és kerítettem valami szobahőmérsékletű cuccot, meg egy vékony sálat a bőröndömből. Kurvára nem akartam felvenni, szinte leizzadtam tőle, hiába ment a légkondi, de a torkom legalább egy fokkal jobban érezte magát. Kényelmesen visszakuckóztam magam az ágyba, amikor végre a kamera ismét a színpadot vette és felkonferálták Jaydent. A kamerás kiszúrta már a csillámpónimat, ahogy félig takarásban, félig láthatóan arra készült, hogy berobbanjon a színpadra. Keserédes örömmel, könnyekkel a szememben néztem a laptop kijelzőjét. Kurvára kint kellett volna lennem vele...

– Sziasztok! – kiabált bele a mikrofonba, miután kirohant a színpadra. A közönség válaszul üvölteni kezdett. Láttam, hogy a kezében szorongatta a papírt, amire a beszédét nyomtattuk, és már éppen széthajtotta volna, amikor végignézett azokon, akik őt nézték. Egy pillanatra mintha elgondolkozott volna, majd összegyűrte a papírt, és a zsebébe süllyesztette. – Várjátok már a bulit? – kiabált megint a mikrofonba, amire megint üvöltés volt a válasz. – Képzeljétek, én is! Sosem voltam még Utah államban Pride-on. Kölyökkorom óta az otthonira jártam el, ami jóval kisebb ennél, szóval imádom, amit most látok magam előtt – vigyorgott. Közelről vették őt, még a szeme csillogása is tökéletesen látszott, és a hajában lévő csillámos hajspray is mindig máshol csillant meg, valahányszor kicsit megmozdította a fejét. – Srácok, csajok, nonbináris emberek, van köztetek olyan, akinek ez élete első Pride-ja? – tette fel a kérdést, amire lényegesen halkabb üvöltés volt a válasz, de azért még így is sokan reagáltak. – Akkor üdv a köreinkben! Szeretném, ha tudnátok, hogy büszke vagyok rátok, amiért itt vagytok ma velünk. Büszke vagyok rátok, hogy elfogadjátok és szeretitek magatokat. És büszke vagyok mindenkire, akinek ez a második, harmadik, vagy éppen tizedik Pride-ja – nézett végig az őt hallgatókon. A tekintete megakadt valakin a színpad oldalánál, és amikor távolabbról mutatták, láttam, hogy Damon volt az. Na, Matt is boldog lehet legalább. – Nagyszerűek vagytok mindannyian, kivétel nélkül. Nem számít, milyen címke alá tudjátok besorolni magatokat, nem számít, ha még ismerkedtek, és elképzelésetek sincs, minek valljátok magatokat. Le van szarva, előbújtatok-e már, vagy még nem. A lényeg, hogy itt vagytok! És persze büszke vagyok azokra is, akik nincsenek most itt velünk – fordult az őt filmező kamera irányába, hogy azokhoz tudjon szólni, akik otthonról, vagy esetleg egy hotelszobából nézték.

Pakito csipogva bújt hozzám, az arcomat csipkedte, amikor észrevette, hogy sírok. Baszki. Baszki. Baszki. Letöröltem a könnyeim. Észre sem vettem, bassza meg.

– Nincs baj azzal, ha sosem fogtok elég erőt érezni magatokban, hogy elmenjetek egy Pride felvonulásra – folytatta Jayden a beszédét. Én meg magamhoz öleltem a párnáját. Csessze meg! – Nem gáz, ha még önmagatokkal is küzdötök egy kicsit. El fog jönni a ti időtök is, mi pedig tárt karokkal várunk majd titeket, és segítünk, ahol tudunk. Ne feledjétek – intézte ezúttal ismét a kint lévőkhöz a szavait –, mind csodálatosak vagytok. Legyetek büszkék, járjatok emelt fővel, és ne féljetek önmagatokat adni! Akinek pedig nem tetszik, az bekaphatja – mosolyodott el. – Boldog Pride-ot mindenkinek!

Ahogy befejezte a beszédet, és puszikat dobva, integetve és vigyorogva levonult a színpadról, mindenki tapsolt és éljenzett. Szivárványos dolgok repültek a színpad irányába, a tömegben volt, aki buborékokat fújt, mások vízipisztollyal lövöldöztek az ég felé, és szinte kivétel nélkül mindenki valamilyen zászlót lengetett. Jayden fellelkesítette őket. Engem meg kurvára megríkatott.

Egy ideig még néztem a közvetítést. Ahogy Jayden végül Damon mellett kötött ki, és a rendőrünk, mint valami őrangyal, úgy ment mellette, pedig tuti nem azért küldték ki a rendezvényre, hogy aztán egy embert kísérgessen, de a tegnapi balhé jó ürügy lehetett. És kicseszett boldognak tűntek mind a ketten. Damon visszafogott volt, egyenruhában a munkáját végezte, csupán egy picike szivárvány zászlós kitűző virított a mellényén. Míg Jayden... Mosolyogva és kicsattanó örömmel vonult, ölelkezett, fotózkodott és beszélgetett mindenkivel, aki a közelébe férkőzött. Olyan boldog volt, és mégsem tudtam teljes örömmel nézni ezt. Lekapcsoltam a laptopot, és előtúrtam a fülhallgatómat. Baszott hangosra állítottam a hangerőt, hogy a zene elnyomja azt a mocskot, ami a mellkasomra ült. Kurvára szarul éreztem magam. Sírva belefúrtam az arcom Jayden párnájába, a takaróját magamhoz öleltem, a ruháit nem mertem így szorongatni. Abból rájött volna, hogy nem maguktól gyűrődtek össze a cuccai. Az ágynemű legalább már eleve gyűrött volt. Bassza meg... ki kellett volna mennem vele. Pakito a fejemre ugrott, majd ahogy az oldalamon feküdtem, bevackolta magát egy aprócska, tollas gombóccá a nyakamon.

Fogalmam sincs, mennyi ideig voltunk így. A számok sorra pörögtek egymás után, a fejem zúgott, a fülem fájt, de nem vettem lejjebb a hangerőt. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy a könnyeim már elapadtak, amikor valami finoman megsimogatta a vállam. Ijedten összerezzentem, de Pakitóval a nyakamon nem mertem mozdulni. Az érintés ezúttal nyugtatóan simogatott, nem azért, hogy felhívja magára a figyelmet. Nem Tyler puha keze volt az, és nem Charlie hosszú ujjai. Jóval mackósabb, és bőrkeményedéstől durva ujjak voltak. Matt... Leállítottam a számot, amit éppen hallgattam, és miután Matt leszedte rólam Pakitót, sikerült felülnöm. Kicseszettül fájt a fejem, be volt dagadva a szemem, de még így is eleget láttam ahhoz, hogy felfogjam az orrom elé nyújtott vizet és gyógyszert.

– Köszi – suttogtam magam elé. Bevettem a fájdalomcsillapítót, mielőtt Mattre néztem volna, aki megértően és kicseszett gyengéden elmosolyodott. Eszembe jutott, amit hallottunk. Baszki... kurvára tudta, hogy mi a szar bajom van.

– Legközelebb már ott leszel vele – szólt halkan, Pakitót simogatva, aminek örült a kis dög. Felsóhajtottam, félretettem a vizes palackot.

– Már most ott kellett volna lennem vele.

– Jayden észrevette volna, hogy pánikolsz – felelte Matt még mindig csendesen.

Kurvára igaza volt. Pánikoltam volna. A tömeggel addig nem volt bajom, amíg egy színpad és kordon választott el tőle. A színpadon nem érdekelt, hányan néznek, hogy a figyelem központjában vagyok, de a színpadon kívül már zavart, interjúkon is akkor éreztem a legjobban magam, ha Jayden válaszolgatott a kérdésekre.

– Nem állsz még készen rá, Alexander, és ezzel nincs semmi baj – simogatta meg Matt a vállamat. Fanyarul elmosolyodtam, jólesett, hogy itt volt.

– Te voltál már kint ilyenen? – fordultam felé kíváncsian. Ezen szórakozottan elmosolyodott.

– Úgy ismertek ti engem? Ugyan, dehogy – kuncogott. Elmosolyodtam. Oké, ha nem lenne annyira antiszoc, biztos nem állt volna kamionsofőrnek.

– És Damon? Már ha szabad ilyet kérdeznem. Hívott már téged?

– Ismerem már őt egy ideje, de elég ritkán futottunk össze – sóhajtott fel szomorúan. – Egyszer, maximum kétszer jártam erre Pride idején. De sosem hívott. Egyrészt dolgozott, ez mindig nagy meló nekik, hogy minden jól működjön. Másfelől pedig tudja, hogy nem szeretem az embereket.

– Nekem úgy tűnik, jól megvagytok egymás mellett – szóltam kicsit bizonytalanul, reménykedve abban, hogy Matt rám szól, ha túlságosan is a magánéletében áskálódom. – Gondolkoztatok már azon, hogy ebből lehetne akár valami komoly is?

– Komoly? – kérdezett vissza keserűen. – Ennél komolyabb már csak akkor lehetne, ha meg tudnánk oldani, hogy összeköltözzünk. De ez esélytelen.

– Ez elég pesszimista felfogás – húztam el a számat. Matt rábiccentett, de ő tudta jobban. Egy picit még puhítani szerettem volna őt, hogy Jaydennek holnap könnyebb dolga legyen. – De ha mondjuk adódna rá esély? Akkor élnétek vele?

Matt elmosolyodott, fájóan, mégis benne volt abban a mosolyban mindaz, ami éveken át visszahúzta őt ide Damonhöz, és ami tartotta benne a lelket, hogy egyszer talán valóban esélyük adódhat arra, hogy együtt legyenek. Nem felelt, de alig láthatóan bólintott, miközben Pakitót simogatta. Mosolyogva bólintottam neki. Holnap meg is fogjátok kapni ezt az esélyt, Matt... Nem kell aggódnotok.

A gyógyszerek annyira helyre parkoltak, hogy nem bírtam megmaradni a seggemen. Fel-alá mászkáltam a szobában, mint valami zakkant hörcsög, akinek elfelejtették beszerelni azt a szaros ketyerét, amin futhat, amíg ki nem köpi a tüdejét, vagy ki nem esik a cuccból. Felkaptam magamra az edzős cuccomat, amit eddig a bőröndöm alján őriztem, ha valaha is adódna időm és energiám futni vagy beugrani egy edzőterembe a turné alatt. A hotelnek szar volt a terme, szóval maradt a futás. Persze úgy pofátlanság lett volna lelépni, hogy nem szólok a srácoknak. Átcsattogtam Tylerék szobájába, fogva egy tábla csokit a saját cuccaim közül, hogy le tudjam paszsolni Charlie-nak. Ha nem is ma, de majd később biztosan örülni fog neki.

A halk kopogásomra Tyler hangja felelt. Sejtette, hogy én vagyok, mert Matten kívül más nem zaklatta volna őket, és Mattnek megvolt a maga kopogása. Tyler viszont elég komolynak hangzott. Baszki, talán Charlie még mindig szarul van? Ez a feltételezés szerencsére hamis volt vagy mi a fene, mert a basszerosunk kicseszett durcásan már az ágyán ült, mint valami hisztis gyerek. Akkor ezek szerint már volt annyira jól, hogy menni akart volna Jayden után, csak Tyler nem engedte. És a haverom figyelmeztető pillantásából ítélve, amit Charlie irányába vetett, tuti, hogy volt már nem egy vita köztük emiatt az elmúlt órákban.

– Szevasztok – köszöntem rájuk, ahogy beljebb mentem a szobába, és a durcás Charlie mellé tettem az ágyra a csokit. – Hogy vagy, szöszi?

– Jól – morogta, utálatos pillantást vetve az edzőruhámra, majd visszafordult Tylerhez. – Ő bezzeg mehet?

– Igen, mivel ő nem hányta végig az egész kicseszett napot – vágta rá Tyler morcosan. – Utálom, hogy úgy próbálod ezt beállítani, mintha én lennék a fasz, pedig csak neked akarok jót.

– Megmondtam, de elismétlem még egyszer, hogy jól vagyok! – morogta Charlie, de a csokira rá sem nézett, és a sarokba tolt szobaszervizes kajás kocsin is ott volt egy adag kaja. Ami jó eséllyel az ő ebédje volt, amit nem evett meg. Egyszerű, könnyű kaja, ami nem készíti ki az ember amúgy is labilis gyomrát.

– Én meg egy tizenöt méter magas kacsacsőrű medve vagyok rózsaszín szarvval és ezüst szárnnyal* – idézett Tyler az Avatarból. – Szóval te meg futni mész? – fordult felém.

– Aha – bólintottam kicsit talán meglepetten, mert Charlie nagyon küzdött azért, hogy ne röhögjön, és megtartsa a hisztis fejét. – Aztán... lehet, felszedem Jaydent a Pride végén.

Charlie erre még mérgesebb lett, nem is rám, inkább a saját állapotára... meg Tylerre, akit nem tudott átbaszni.

– Ó, az klassz – mosolyodott el a haverom, aztán összevonta a szemöldökét. – Sírtál – állapította meg.

Baszki. Pedig mindent megtettem azért, hogy ne látszódjon a dolog. Szemcsepp, JJ arcápoló és hidratáló cuccai közül is használtam egy keveset az ügy érdekében, és még alapozókrémet is kentem a fejemre, nehogy vörösebbnek tűnjön a bőröm. Hülyeség lett volna tagadni a nyilvánvalót, ami képes volt még Charlie-t is megbékíteni. Úgy nézett rám, mint akinek feltett szándéka volt megölelni, de a seggén maradt.

– Egy kicsit elérzékenyültem – feleltem végül egy laza vállrándítás közepette. Meg a faszt. Pakito is aggódott érted, úgy sírtál, Alexander.

– Idézhetem még egyszer a kacsacsőrű medvés dolgot, ha már hazudozunk egymásnak – morogta Tyler.

– Nem kell – sóhajtottam fel megadóan. – Ott akartam lenni Jayden mellett. Néztem a közvetítést. Szarul érintett, aztán jöttek a hülye kommentek azoktól, akik látták, hogy nézem a közvetítést. Meg aztán a privát üzenetek... Cukik voltak, de nem segítettek a tényen, hogy odakint akartam lenni, miközben kurvára tudom, hogy csak elbasztam volna vele JJ napját.

– Az azért pozitívum, hogy ezt így átgondoltad – mosolygott rám Charlie.

– Az meg negatívum, hogy nem szóltál, hogy depizel – csóválta a fejét Tyler.

– Ez igaz! – vágta rá Charlie.

– Srácok! Mi a fasz, eddig egymást öltétek, most meg hirtelen tűzszünet lett miattam? Melyikőtök akarja, hogy anyunak szólítsam, de tényleg?!

– Kibékültünk gyereknevelési célzattal – vont vállat Tyler. – És mindkettőnket szólíthatod apunak.

– Mentek a bánatba – mormogtam sértetten, de ezek ketten persze kurvára élték, hogy végre kibékültek és mellette még be is olvashattak egyet. – Szóval, apu – forgattam a szemem. – Mehetek futni, vagy sem?

– Persze, fiacskám – bólogatott Tyler komolyan. – De vigyázz, ne állj szóba idegenekkel, és ha valaki egy furgon mellett cukorkával kínál, ne fogadd el. Ó, és még valami – kelt fel, majd hozzám lépve finoman fejbe kólintott. – Legközelebb, ha baj van, szólsz apunak, és együtt megoldjuk.

– Tetszik, hogy te is így nevelsz – kuncogott fel Charlie szórakozottan. Ó, ezek szerint JJ is szokott kapni néha ilyet. Felettébb megnyugtató.

– Jó kisfiú leszek – mormogtam sértetten, a fejemet masszírozva. Baszki, dobosokkal nem lehet vitatkozni, ezek tudnak ütni.

– Akkor eredj utadra. De aztán vacsira hazaérj ám!

– Várj! Tényleg elengeded?! – fakadt ki Charlie.

Én pedig színpadiasan, egy kicseszettül önelégült vigyorral dobbantottam, mielőtt ismét kitört volna köztük a háború.

Iszonyatos volt a hőség a házak között, az aszfalt nyomta fel a francba az egészet, égette a talpamat cipőn keresztül. De kicseszettül megérte kijönni. Szükségem volt a mozgásra, hogy a fülemben bömbölő zene erejével felvegye a harcot a szívem dobogása, hogy izzadságban ússzon minden porcikám. Senkit nem érdekeltem, senki nem ismert fel. Egy random őrült voltam csupán, aki a legnagyobb hőségben futkározott a háztömbök lábában, keresve az árnyékos oldalakat. Az egyik kereszteződésben majdnem telibe kaptam két másik elmeroggyant srácot, akik hozzám hasonlóan futottak. Az egyik kb velem egymagas lehetett, az kapcsolt először és lökte ki a rohadt magas, tetovált haverját a parkoló kocsik közé. Automatikusan utánuk fordultam, miután sikerült köztük elfutnom, bocsánatot intve nekik, amire a magasabb csak intett, valamit mondott is, de a hangját nem hallottam, szájról pedig nehezen tudtam olvasni. Futottam tovább, figyelve légzésre és pulzusszámra, amit az órám kijelzett. Zsírégető tartományban kellett tartanom magam, mint általában a koncerteken. Azzal egy komplett éjszakát végig lehetett tolni simán. Kézfejjel letöröltem a homlokom, futottam tovább, aztán valami hirtelen a felkaromhoz ért. Ijedten fordultam az érintés irányába, kikapva a fülhallgatót a fülemből, amire a majdnem elütött szőke srác fülig elvigyorodott.

– Hali – köszönt rám lazán, amikor mindketten lihegve, rommá izzadva megálltunk.

A társa nem sokkal később beért minket, átfésülte csatakosra izzadt haját, miközben vigyorogva intett. Most láttam csak, hogy nem is fekete, hanem mélykék volt a haja. Baromi jól nézett ki, basszus. De mégis mit akartak ezek ketten? Csak nem a szívükre vették, hogy majdnem ütköztünk? Nem, akkor nem vigyorognának így.

– Sziasztok – biccentettem. – Bocs az előbbiért.

– Fátylat rá, megesik – intett a magasabbik. – Marha jó a tempód. Van kedved velünk tartani?

– Ismerünk egy jó kültéri helyet, ahol erősíteni is lehet – tette hozzá a szőke, miközben végigmért. – Saját testsúlyos vagy, mi? CrossFit? Kickbox? Bármi is az, jól nézel ki, haver. Hát ez a tetkó meg halál cuki – intett a fejével a felkaromon levő, és ezúttal nem eltakart kis pingvinre, ami cápa jelmezt viselt.

– Derek, nyugi – szólt rá a magasabbik. A két karján különféle mókás és komolyabb mintájú tetkó díszelgett csuklótól egészen vállig.

– Semmi vész. Köszi – lihegtem, finoman elmosolyodva. Jó fej volt a két srác, korban közel álltunk egymáshoz, alkatra edzettek voltak, és tökre jólesett, hogy edzeni hívtak maguk közé. Eleget antiszockodtam már a nap folyamán. – Csak nyaralni jöttem a városba pár napra, ha tudtok egy jó helyet, ne tartsátok magatokban.

– Szuper – csillant fel Derek szeme. Kezet nyújtott. – Szevasz még egyszer. Derek vagyok. A birodalmi lépegető pedig Jackson.

– Üdv – bólintott Jackson, amikor vele is kezet ráztam. Tetszett a kézfogásuk, volt benne erő és gyengédség egyaránt.

– Örvendek, srácok. Xander vagyok – mosolyogtam. – Az ütközés miatt meg tényleg bocsi.

– Hagyjuk már – legyintett Jackson. Pont ő, akit Derek rálökött egy parkoló autóra, nehogy nekem jöjjön. – Örülünk, hogy összefutottunk veled, és hogy becsatlakozol hozzánk. Egy haverunk a parkban vár minket, van nála víz, ha esetleg megszomjaztál volna – tette hozzá, miközben a fejével egy szomszédos utca felé intett.

– Kösz, a vizet lehet, hogy nem utasítom majd vissza – mosolyogtam rájuk, amire mind a ketten biccentettek.

Lazán egymás mellett futva indultunk neki. Derek és Jackson próbált beszélgetni velem, hogy honnan keveredtem ide, meddig maradok, full jó fejek voltak. Alap infókat, hogy énekes vagyok, meg hogy van egy bandám, elmondtam nekik, amire vigyorogtak, hogy tök fasza, mert Chuck haverjuk is dobosnak tanul, aztán alig várja, hogy egy banda tagja legyen. De arról, hogy nem más, mint a tegnap koncertezett Art from Pain banda énekese vagyok, hallgattam, mint a sír. Jólesett egyszerű civilnek lenni. Egy kicsit ők is meséltek magukról, Jackson tetoválóművész volt, pár éve nyitotta a szalonját, Derek meg építészmérnöknek tanult. Két háztömb után már úgy lihegtek, hogy megesett rajtuk a szívem, és megkértem őket, hogy ne köpjék ki a tüdejüket, majd később dumálunk. Ezek ketten csak vigyorogtak kínjukban, hogy bezzeg az én hangom nem lehetett hallani, hogy a beszélgetés közben futottam. Derek kifejezetten féltékeny volt a rekeszizmomra.

Szerencsére nem mentünk túl messzire. Kicseszett nagy üres terei és parkos területei voltak a városnak. Egy-két utcából lehetett látni a bazi nagy kék hegyvonulatot a távolban, meg a hófedte hegycsúcsokat. Jackson kiszúrta, hogy néha a hegyeket figyelgettem, kisegített, hogy az Oquirrh az, amit látok. Na, én meg pont ezért nem tudtam soha megjegyezni. A parkban pedig valóban ott várt minket Chuck, két legújabb, és az életéért küzdő barátom haverja. A srác volt akkora, mint Jackson, kicsit talán izmosabb, de még kellően szálkás, mint a másik kettő. Világosbarna haja ugyanúgy fel volt nyírva hátul, fejtetőn meg rövidre meghagyva, mint a haverjainak. De még az edzős cucca is hasonlított az övékére. Mintha feltett szándékuk lett volna összeöltözni minden olyan téren, ahogy csak tudtak. Chuck, amikor meglátott minket, nem értette, hogy mi a faszt keresek Jacksonék mellett. Aztán ahogy már elég közel kerültünk, Chuck szeme akkorára nyílt, mint egy kicseszett gekkónak. Na faszom, ismertem ezt a reakciót.

– Azt a kurva... – suttogta maga elé, majd felpattant az árnyékból, és finoman kettőt ütött a szájára az ujjaival. – Bocsánat.

Derek és Jackson halkan felröhögött, sokatmondóan összevigyorogtak. A két geci, ezek is tudták, hogy ki vagyok!

– Ne fanboykodjál, Chuck – lépett Derek a srác mellé. – Hadd legyen egy nyugis napja Xandernek is.

– Mentek a francba – forgattam a szemem, de kicseszett jólesett, hogy tudták ki vagyok, és mégis úgy kezeltek, mintha egy full hétköznapi kisember lettem volna a szemükben. Rámosolyogtam Chuckra, aztán kezet nyújtottam neki. – Szervusz.

– Ch-Chuck, nagy rajongó, örvendek – nyögte ki magából a srác, amiért cserébe Jackson ismét nevetett rajta.

– Majd megnyugszik, még él benne a tegnap este.

– Kint voltatok? – pillantottam Jacksonra, aztán a többiekre, akik válaszul mind mosolyogva bólintottak.

– Baszatós buli volt – bólintott Derek. – JJ jobban van azért? Már ha nem baj, ha ilyet kérdezek.

– Az ijedtség nagyobb volt. Cserélni kellett volna már azt a húrt eleve, beleállt a kezébe, de hamar helyre jön majd – feleltem egy félmosollyal. Nem éreztem tolakodónak a kérdését. Rajongó volt, aggódott, látszott rajta, totálisan megkomolyodott, és úgy tűnt, képes lett volna abban a pillanatban bocsánatot kérni, ahogy rosszul éreztem volna magam mellettük.

– Ezt jó hallani – bólintott Jackson mosolyogva, majd a Chuck mellett heverő táskából előtúrt egy bontatlan vizespalackot. – Ha szeretnél, dumálhatunk még, de jórészt tényleg edzeni hívtunk csak.

– Kösz. Eddig nem láttam akadályát, hogy beszélgessünk. Jó kicsit lazulni, pláne olyanok közt, akik ismernek, de nem verik nagy dobra a dolgot.

– Figyu, civilben vagy, pihensz, hadd ne csesszük már el a napodat – felelte Derek egy vállrándítással.

– Hálás vagyok érte – bólintottam ismét, aztán a Chucktól kapott vízből nagyokat kortyoltam. Kicseszettül jólesett. Egy kevés vizet a tenyeremre öntöttem, és átmostam vele a tarkómat. Addig a srácok ittak pár kortyot, meg Chuck elkezdett kicsit bemelegíteni.

– Ja, amúgy majd ne lepődj meg, de kb. úgy egy óra múlva ide fog állítani két barátnőnk talpig szivárványban – szólalt meg Jackson két korty között. – Mennek majd ki a Pride-ra.

– Mi meg majd leszünk az ijesztő társaság, hogy ne akarjon senki faszkodni velük – tette hozzá Derek büszkén, miközben csípőre tett kézzel kihúzta magát. A két másik, és igencsak magas srác csak röhögött rajta.

– Rendben van, pöttöm – veregette vállon a szöszit Chuck, míg Jackson az üres vizes palackkal Derek seggére csapott oda, ahogy elsétált mögötte.

Elmosolyodtam, tetszett, hogy úgy csipkelődtek egymással, ahogy nekünk volt szokásunk. Edzés közben már egy kicsit kevesebbet beszéltek, de teljesen kussban lenni nem tudtak, hiába szólt mellettünk Derek JBL lejátszója. Oda és vissza voltam értük, amikor Jackson rákérdezett, hogy a dalaink közül rakhat-e a listára, vagy inkább ne. Egy rossz szavuk sem volt, amikor azt mondtam, hogy megköszönném, ha nem kellene a saját dalainkat hallgatnom. Utáltam a lemezfelvételeket, pláne a klipforgatásokat. Legszívesebben odaállítottam volna egy-egy koncertre egy jófajta stábot, hogy tessék, ezt vegyétek fel. Az volt az igazi, ott hoztuk a legjobb formánkat. És Chuck meg is jegyezte, hogy élőben hallani minket ezerszer jobb volt, mint valaha is gondolták volna. Nemhogy a felvett album minőségét hoztuk, de benne volt minden olyan plusz, amit egy zárt szobás felvételen nem tudott ott lenni. Jólesett velük dumálni, mind a hármójuknak megvolt a maga érdeklődési köre a bandát illetően. Chuck nagyon Tyler és a kezdeti indulásunk után érdeklődött, ha már ő is dobosnak akart állni. Jacksont a turné érdekelte, és hogy utána milyen terveink vannak. Derek pedig jórészt Pakito után érdeklődött, mert nagyon megtetszett neki az ötlet, hogy papagája legyen. És ebben az egészben az volt a legszebb, hogy ténylegesen beszélgettünk, nem csak kérdésekkel bombáztak, mint pár interjún, le se szarva, hogy mit felelek utána. Szóval amikor Jackson miatt elkezdtem beszélni arról, hogy Louisianában milyen volt a koncert, pár mondat után Chuck már a helyi kajákat sorolta, mert egy kuzinja a mocsáros területeken dolgozott turista vezetőként évekig. Ebből aztán már rögtön a krokodilokat és egyéb állatokat kezdtük megdumálni, míg végül Jackson előtúrt valami remixet a Hercegnő és a béka film zenéiből. És közben még jót is edzettünk. Fel sem tűnt, hogy mennyi idő telt el, mígnem a srácok két barátnője ténylegesen megérkezett tetőtől talpig szivárványban és csillámporban. A srácoktól kaptam kölcsön egy törölközőt, hogy ne csatakosra izzadva akarjak majd bemutatkozni, amire odaért hozzánk a két csaj, és az egyik kibaszott visító hangon felkiáltott.

– Úristen, te vagy Jayden pasija!

Elkerekedett a szemem. A két csaj totálisan megbolondulva ugrált és rajongott, mindezt tisztes távolból tőlem. Eleinte el sem jutott a tudatomig, hogy kizárólag JJ miatt ismernek, és hogy jó eséllyel talán név nélkül, "Jayden pasija" címszóval vagyok elmentve a tudatukban. Amíg a két csaj még mindig fanolt, én tanácstalanul a srácok felé fordultam, akik fintorogtak.

– Bocs, azt hittük, fel sem fognak téged ismerni – bökte ki végül magából Derek fanyarul.

– Felettébb megnyugtató – vigyorodtam el kínosan.

– Csajok, csajok, nyugi – lépett oda hozzájuk Jackson, és közéjük lépve, a hátuknál tolva közelebb hozta őket hozzánk.

Amikor Derek azt állította, hogy ők hárman lesznek majd az ijesztő társaság a csajok mellett, nem hazudott. Jackson konkrétan úgy nézett ki, mint valami csúnya, gonosz farkas a két kicsi csillámpóni fölé magasodva. Az egyikük egy igazi szőke csinibaba volt, mintha konkrétan egy Barbie meséből lépett volna ki. Méghozzá a tündéres verzióból, mert a rózsaszín, csillámporban úszó ruha kiegészítője nem más, mint egy plüssfigura Bibble volt. Halálian aranyos volt, ahogy a szoknyája övére fel volt akasztva a picike plüss, főleg, hogy szivárványos csokornyakkendője volt! A mellette álló, szintén törékenyebb alkatú csajszi kicsit már színesebb volt, kb. annyira, mintha egy unikornis lehányta volna. Levendula színe volt a fül alá érő hajának, amire szivárványszín cicafüles hajráfot húzott. Az arcát csillámpor és felragasztott kiscsillagok díszítették. És a Barbie tündérkével ellentétben pólót és rövid farmert viselt. A levendulaszín alapú pólón a szivárványt maga után húzó nyan cat mintájával. A térd fölé érő harisnyazoknija szivárványokkal és unikornisokkal volt tele. Ehhez még tartozott egy holografikus színekben pompázó övtáska és hátizsák, ami tele volt tűzve kitűzőkkel. Elég menő volt.

– Csajok, bemutatom Xandert. Ez a két cukorpofa pedig Susan – mutatott először a nyan cates lányra –, és Lilu – tette hozzá, miközben a Barbie tündérkére mutatott. Aztán lehajolva hozzájuk átölelte őket, és felém villantott egy szemforgatós mosolyt. – Hatalmas rajongói Jaydennek.

– Sziasztok – mosolyogtam rájuk, amire mind a ketten csak mosolyogni tudtak.

– Szia – köszönt végül Lilu elsőnek. – Bocsi a kirohanás miatt, ha ezek a seggfejek szólnak rólad, akkor lenyugodtunk volna, mire ideérünk – tette hozzá, és úgy gyomorba könyökölte a föléjük görnyedő Jacksont, hogy a srácnak újra meg kellett tanulnia levegőt venni. Susan ördögien kuncogott, amikor Jackson inkább otthagyta őket a fenében, és a haverjai mellett keresett helyet.

– Örülünk, hogy találkozhattunk – fordult vissza hozzám Susan egy jóval kedvesebb mosollyal. – A fiúkkal azt beszéltük, hogy edzés után kijönnek velünk vonulni. Van kedved velünk tartani?

– Az igazat megvallva, nekem is az volt a tervem, hogy edzés után megyek ki. Szóval... szívesen. És köszönöm a meghívást – bólintottam. Egészen aranyosnak tűnt a két csajszi, miután lenyugodtak. Látszott rajtuk, hogy lenne mit kérdezniük, de inkább csendben maradtak, mert nem akartak kellemetlen helyzetbe hozni azok után, ahogy visongtak egy sort.

– Remek! – vigyorodott el Lilu. – Ha megvagytok, akár indulhatunk is. Talán már nem lesz akkora a tömeg. A srácok nem igazán bírják.

Megértően bólintottam.

– Annyira én sem. Koncerten más, ha van egy színpad és kordon. Még rázódunk bele a nagykoncertes életbe.

– Kurva jól toljátok – lépett mellém Derek. – A következő turnéra talán már csak bazinagy kültéri helyszíneitek lesznek.

– Olvastam, hogy már Miamiban is valami nagyobb hellyel készülnek – kontrázott rá Jackson, miközben Derek vállára könyökölt. – Lehet, majd megnyertek egy stadiont, mert nagyon sok az érdeklődő, és újra megnyitnák a jegyértékesítést.

– Reméljük a legjobbakat – mosolyodtam el, leplezve mindenfajta izgalmat, amit a srácok szavai fakasztottak bennem. Nem ez lett volna az első stadion, amiben felléptünk volna a turné során, de még mindig nehezen hittem el, hogy ennyi embert érdekeltünk. – Menjünk, ha már csak dumálni akarunk. Azt tudunk útközben is.

– Hopp, egy pillanat – ugrott elém Susan, és a szivárványos arcfestéktollával húzott egy ujjnyi vastagságú zászlót a szemgödröm alá, nem sokkal a halántékom mellé, ha jól éreztem.

– Csillámport nem akarnál még rászórni, Csingiling? – cukkolta őt Derek.

– Isten őrizz! – jajdultam fel. Ez a kis arcfestés bőven megtette. A srácok jót mosolyogtak, Susan pedig az övtáskájából csillámport szórt Derek eléggé izzadt és csatakos hajába.

Bolondok voltak mind. Viccelődve és jókat nevetve indultunk el a felvonulás irányába. A kis csapat mellett nem éreztem olyan szarul magam az egyre sűrűbb tömegben, már ha pár száz lézengőt annak lehetett nevezni. Baromira messze jártunk még a felvonulás magjától, amiben a látott videók alapján végre Jayden is el tudta engedni magát. Menet közben sikerült megtudnom Matt-től, hogy kb. merre találjuk majd Damont, aki mázlinkra végig Jayden mellett volt, mintha személyi testőrré avanzsálta volna magát. Nem is baj, így talán egyszerűbben rábólint az ajánlatunkra.

Baromira jólesett, hogy a kis csapat két legmagasabb srácát radarnak tudtuk használni, miközben Susan és a barátnője úgy törte az egyre sűrűsödő tömegben az utat, mintha pénzt is kapnának érte. Vagy minimum egy fotót és autogramot Jaydentől.

– Ott vannak! – szólalt fel hirtelen Chuck, és olyan gyorsan hajolt le hozzám, hogy egy pillanatra elhittem, hogy fel fog kapni, hogy átlássak az emberek feje fölött. De aztán szerencsére meggondolta magát, vagy amiatt, mert súlyra semmivel sem voltam kevesebb, mint Derek, akit nem tudott felemelni, vagy marhára látszott az ijedtség az arcomon. Lilu nevetéséből ítélve szerintem az utóbbi volt a helyzet.

A két csaj sikeresen a felvonulás széléig törte nekünk az utat, ahonnan már végre nekem is rálátásom nyílt Jaydenre, aki nagyban ölelkezett valakivel, aztán csináltak még egy-két közös fotót, mielőtt továbbengedte volna az illetőt. Akaratlanul is mosolyogtam, a kis queer napsugaram úgy ragyogott, mint soha addig. Lehet, hogy még sosem láttam őt ennyire boldognak. Nem akartam volna megzavarni, elvonni a figyelmét, de akkor Susan és Lilu elkezdtek neki kiabálni és integetni.

– Jayden! Jayden! Itt, erre! – harsogták, és amint JJ a mi irányunkba fordult, Chuck előrébb lökött, miközben a két csaj, mintha csak valami díjat mutatna be, színes konfettit és csillámot szórva a levegőbe prezentált... engem. – Meglepetés! – kiabálták vigyorogva.

– Atyaúristen, csajok... – fogtam a fejem, ami szerintem paradicsomvörös lett, úgy lángolt a bőröm a tenyerem alatt.

– Xander! – ragyogott fel Jayden arca még jobban, amikor észrevett. – Gagára mondom! – kiabálta, aztán hozzám futott, és mintha valami giccses romantikus filmben lettünk volna, felemelt és megpörgetett. Aztán úgy puszilt meg, hogy végig éreztem az arcomon a vigyorát. – De örülök neked! Mit keresel itt?

– Ezt azelőtt kellett volna kérdezned, hogy felkapsz és megpuszilsz, mintha egy kicseszett Disney hercegnő lennék, mert most aztán fasz tudja, miért vagyok itt! – röhögtem fel, és cuppanós puszit nyomtam az arcára.

– Hiányoztál neki! – vágta rá Susan.

– Ez így igaz! – bólintott rá Chuck.

– Az jó, mert ő is nekem – puszilt meg Jayden megint, majd visszafordult új barátaimhoz. – Bocs, egy fasz vagyok, szóval sziasztok, Jayden vagyok – integetett. Mintha nem tudták volna, ki ő.

Susan és Lilu úgy vigyorgott, mintha megnyerték volna a lottót, Chuck, Derek és Jackson kulturáltan mosolygott az egészen, és a csajok helyett is bemutatkoztak.

– Kijöttem futni – magyaráztam Jaydennek a nyilvánvalót edzős ruhában. – Jackson és Derek meg felszedtek, mert miért ne. Aztán itt kötöttünk ki, amikor a csajok mondták, hogy ki akarnak jönni, leginkább miattad. Engem le sem szartak – tettem hozzá vigyorogva, amire Lilu hozzám vágott még egy adag konfettit.

– Ó, ez király – kuncogott Jayden, ahogy a lányok felé fordult. – A kedvenc embereim a világon azok, akik le sem szarják a zenekart, csak engem csípnek.

– Szemenszedett hazugság, hogy le sem szartuk Xandert – pufogott Susan, habár talpig szivárványban és cicafüles hajráfban nem igazán tudtam komolyan venni.

– Konkrétan úgy köszöntek neki – kezdett bele Jackson, mert vele a csajok nem mertek szórakozni –, hogy úristen, te vagy Jayden pasija! – sikítozott és ugrált egyhelyben, elváltoztatott hangon még visítva picit, rettentően hűen utánozva a csajokat. Derek sírva felröhögött, és valahol Lilu lába mellett kötött ki. Jackson aztán büszkén kihúzta magát. – Szóval ez történt. Mi a srácokkal a zenéteket is csípjük, Tyler nagy forma, Chuck miatta kezdett el dobolni, ha mentek haza, megköszönjük, ha ezt átadjátok neki.

– Mindenképpen – bólintott Jayden, aki már egy ideje úgy vigyorgott, mintha simogatták volna az egóját. – Esküszöm, ez a nap totál káosz! Mindenki úgy bókolgat, mintha legalábbis egósimire lenne szükségem. Azért remélem, valaki dicsérgette kicsit Xandert is, mert azért nem csak arról ismert, hogy a pasim – pillantott a lányokra. – Hanem például kurva jól énekel, és hagyja, hogy...

– Ja, meg Dereket lenyomta ugrálókötéllel – mutatott a földön röhögőre Chuck. Na, végre valaki az én egómat is simogatja. – Brutál állóképessége van a srácnak.

– Mondjuk amilyen koncerteket toltok, nem is csoda – bólintott Jackson elismerően.

– Higgyétek el, pontosan tudom, milyen jó az állóképessége – kuncogott Jayden. Aztán mintha rájött volna, hogy ez kicsit furán jött ki, elfintorodott. – A koncertekre gondoltam én is. Egyértelműen.

Baszki, Jayden, ettől csak rosszabb lett. Legszívesebben a fejemet fogtam volna, főleg hogy Susan és Lilu feje is azt sugallta, iszonyat erő kellett ahhoz, hogy visszatartsák a kirobbanni készülő visongásukat. A srácok nem verték nagy dobra, Dereket rángatták fel a földről.

– Tényleg a koncertekre gondoltam! – fakadt ki Jayden, amikor észrevette, hogy a lányok próbálták visszafogni a reakciójukat. – Nem értem, miért érti mindig mindenki félre, amit mondok.

– Ez a kettő bolond, velük ne törődj – felelte Chuck, miközben úgy porolta le Derek seggét, hogy néha nagyobbat csattant a tenyere a kelleténél, cserébe a szőke srác meg gyomorba öklözte őt.

– Hatalmas rajongók – jegyeztem meg, próbálva nem a szememet forgatni. – De amúgy iszonyat cukik. Remélem, nem bánod, ha kérnek fotót és aláírást.

– Többet fotózkodtam és osztottam aláírást ma, minthogy ténylegesen vonultam volna, úgyhogy szerintem még belefér pár kép – vonta meg a vállát mosolyogva. – Lányok, akkor jöttök vagy mi lesz?

– Mégis milyen kérdés ez? – vigyorgott Lilu, aztán egy kicsit jobban megkomolyodott. – Bocsi a kirohanás és minden miatt, csak el sem tudjuk mondani, milyen jó veled élőben is találkozni. Az elmúlt időben nagyon, de nagyon sokat segítettek azok a dolgok, amiket az interjúk alatt mondtál. Átvészeltünk vele pár nehéz napot – mesélte mosolyogva, amire Susan hasonlóan mosolyogva bólogatott, aztán túrta csak elő a táskájából a füzetet.

– Nem gond, ha ebbe majd két aláírást kérünk? Egyiket Lilunak, másikat nekem. Scrapbook albumon dolgozunk – mesélte csillogó tekintettel.

– Dehogy baj – mosolyodott el, miközben elvette Susan füzetét, és aláírta ott, ahol a lány mutatta. Aztán hirtelen felkapta a fejét. – Várjunk csak! Szerintem elhagytam Damont – pillantott körbe.

– Kit keresünk? – kérdezte Chuck, és mintha nem lett volna elég magas, még lábujjra is lökte magát.

– Fekete hajú, szexi, kigyúrt rendőr – feleltem lazán, amire Jackson arcára fülig érő vigyor ült ki.

– Jó segge van! – jegyezte meg, aztán integetni kezdett. – Biztos úr! – kiabált oda a tömegbe.

– Ha Matt ezt hallaná, meggyilkolná az új haverodat – súgta Jayden, aztán faszfej módon rám vigyorgott. – Szóval szexi rendőr?

– Most miért, hát nem az? – kuncogtam. Egyből meg is akadt a radaron.

– Ha bírod a kigyúrt típust – rántotta meg a vállát hanyagul.

– Nem úgy szexi – forgattam a szemem, és arcon pusziltam őt, míg a srácok Damon figyelmét próbálták felhívni, kevesebb sikerrel, szóval Jackson el is indult érte. – Matt ezért a megmozdulásért tényleg pipa lenne – súgtam vissza Jaydennek, hogy Liluék meg ne hallják, habár a Damon lépteivel járó csípőmozgás önmagáért beszélt.

– Jackson, viselkedj már, faszom! – szólt oda az érkező párosnak Derek sértetten. – Jó, hogy nem vetkőzteted már le, úgy bámulod!

– Kussolj már te is – vágta mellkason őt Chuck.

– Szerencsénk, hogy Matt nincs itt, Damonnek eléggé be kéne csuknia a szemét, ha ennyi ember meggyilkolását próbálná figyelmen kívül hagyni – suttogta Jayden.

– Szerintem megoldaná – nevettem fel.

Vigyorogva és kuncogva integettem Damonnek, akinek szerintem hatalmas kő esett le a szívéről, amikor megpillantotta Jaydent.

– Basszus, Damon, annyira sajnálom! – kezdett el bocsánatot kérni Jayden, amint a rendőr hallótávolságon belülre ért. – Megláttam Xandert, és idefutottam, aztán elfelejtettelek.

– Lábon kihordtam három szívbajt, de semmi vész – nevetett fel Damon vidáman. – Jó téged is látni, Xander, örülök, hogy ki tudtál jönni. A többieknek üdv, neked meg szóbeli figyelmeztetés, hogy hagyd abba az alvázam bámulását – emelte rá a mutatóujját Jacksonra, aki megadóan felemelte a kezét, és inkább Susanék mögött keresett menedéket.

– Azért örülök, hogy megvagy – mosolygott Jayden Damonre, majd a lányok felé fordult. – Bocsi a közjátékért, most már mehet az a közös fotó.

– Semmi baj – kuncogott Lilu, és a telefonját Chuck kezébe nyomta. – Csinálj pár képet, légyszi.

– Parancsára, úrnőm, alászolgája, mint mindig – felelte drámaian, miközben helyet csinált magának és pár lépést hátrált, hogy jó képet tudjon csinálni. – Na akkor most majd mindenki háromra vigyorog, hogy szivárvány! És az egy, a kettő és a három!

– Szivárvány! – vigyorogtak a csajok Jaydent ölelve, és bújva hozzá. Mosolyogva a fejemet csóváltam, nekem ehhez már nem lett volna energiám, de Jaydent meg pont ez töltötte fel.

– A biztonság kedvéért lőjünk még egy képet, hátha ez szar lett – mondta, aztán újra a kamerába vigyorgott.

– Okés – bólintott Chuck. – Akkor még egy sorozat rendel.

– Jaja, Chuck drága gyorstüzelő! – szúrt oda Derek.

– Bekaphatod! – motyogta az említett, miközben végig a telefonra és a fotózkodó trióra figyelt. A beszélgetés totál mellékes volt neki.

– Majd otthon – dobott neki puszit Derek.

Anyám borogass! Damon próbált mellettem nem röhögni, és inkább elfordulva a tömeget pásztázta mielőtt látványosan jót mulatott volna a srácokon.

– Asszem, meg is vagyunk – mosolygott Jayden a lányokra. – Hölgyeim, köszöntem a lehetőséget – hajolt meg poénosan.

– Mi köszönjük – pukedliztek fülig érő vigyorral az arcukon. Szerintem ezek ma nem alszanak, úgy megdobta az érzelmi szintjüket Jayden jelenléte.

– Hagyjátok már szegényt, úgy nézitek, hogy el fog kopni – röhögött Derek magában.

– Csak féltékeny vagy – öltötte ki a nyelvét Lilu.

– Na jó, mielőtt vita tárgya leszek, szépen visszaoldalazok ide – lépett mellém Jayden. – Mi a terv, szépfiú? Maradunk még, vegyülünk, fotózkodunk, vagy megyünk valahova?

– A közepébe nem ugranék fejest, de így a szélén a dolgoknak szerintem veled tartok még egy darabig, aztán max szólok, ha elég volt a sündisznó énemnek a dolog – mosolyogtam rá, és mivel lett annyi önbizalmam a srácok és Damon társaságában, szépen Jayden derekára tettem a kezem, hogy finoman magamhoz tudjam ölelni.

– Jól van – bólintott, aztán megfogta a kezem, és elkezdett húzni valamerre. – Gyere, van erre pár srác fűzőkben, szerintem bírnád őket. Tudod, miután múltkor mondtad, hogy lehet, kipróbálnád a fűzőt – pillantott hátra rám.

– Oh, okés – bólintottam, habár... Mindegy is. Hátranéztem a vállam felett, de szerencsére Damon utánunk terelte a bandát, Susan táskájából elő is került egy bazinagy szivárványzászló, amit Liluval ketten fogtak, míg Jackson asszem, lekapta Dereket menet közben, de a zászló elég sokat takart a képből. Nem is törődtem nagyon velük többet, hanem mosolyogva követtem Jaydent, és finoman megszorítottam a kezét. Erre visszanézett rám megint, villantott egy széles mosolyt, és lassított annyira, hogy mellette tudjak lenni, ne úgy rángasson végig a felvonulás káoszában, mintha egy lennék a színes zászlók közül. Mondjuk azt sem bántam volna, amilyen boldog volt, csak mosolyogni tudtam és együtt örülni vele.

Fogalmam sem volt, mennyi időt töltöttünk el még a Pride-on, de kellően lezsibbadt az agyam, a lábamat lejártam és több csillámpor, konfetti és színes festék volt rajtam, mint akkor, amikor elindultam futni. Jayden persze még mindig ragyogott, hiába kutyagoltunk már a hotel felé, nyomunkban Damonnel és új barátainkkal. Közben rátelefonáltam Tylerre, hogy majd méltóztassa levonszolni a valagát, mert van egy rajongója, aki szeretne vele találkozni. Persze erről nem szóltam a hátul hangoskodó csapatnak, csak annyit mondtam a többieknek, hogy kísérjenek el minket, mert úgyis egy irányba megyünk. A többi meglepetés volt.

Szép lassan kezdett hűlni az idő, a házak közt elég sok lett az árnyék szerencsére, ahogy a nap vége felé közeledtünk, mire a gyomrom is már elkezdett korogni, hogy jó lenne végre vacsorázni, vagy valami. Jayden hallotta a korgást, halkan nevetett rajta, meg egy picit leporolta a vállamról a csillámport, hogy ne úgy nézzek ki, mint aki éppen egy bizonyos Jay Gatsby bulijából keveredik haza. Meg a hotelben dolgozókat sem akartuk megszívatni.

Jayden még mosolyogva pillantgatott azokra, akik velünk együtt már hazafelé mentek, de még mindig a Pride közelében voltunk, és azoknak, akik felismerték, integetett vagy kiabált valami kedveset. Néha azért engem is felismertek, de lássuk be, úgy néztem ki, mint akit lehányt egy unikornis, csak nem olyan stílusosan, mint Jaydent. Aztán a semmiből felhangzott egy éles füttyentés. Damon erre egyből felkapta a fejét, de mi nem nagyon foglalkoztunk vele, Jayden nézett csak körbe, hátha valaki olyantól jött, aki még a felvonuláson vett részt. Pechünkre épp az ellenkezője volt. Nem messze tőlünk egy fickó ismét füttyentett, ránk intett, majd a szájához emelte a kezét.

– Hé! – kiáltott ránk. Fintorba torzult az arcom, nagyon úgy hangzott már az a hé! is, hogy abból semmi jó nem fog következni. Damon egy nagyobb lépéssel közelebb került hozzánk, napszemüvegen keresztül gyilkolva puszta tekintettel a fickót. De annak egy ekkora rendőr sem jelentett akadályt. – Hé! Ti! Szivárványos ribancok! Ki a csaj kettőtök közül?!

– Legutóbb, amikor csekkoltam, még mindkettőnknek pénisze volt, és férfinek vallottuk magunkat – kiabált vissza Jayden mosolyogva, miközben kicsit megszorította a kezem. – De eskü, szólunk, ha ez változik!

– Peace, haver! – mutattam fel a kezem annak a szemétládának. Faszom, fogalmam sincs, Jayden ezt eddig hogy bírta, és ezek után is hogy bírja így kezelni.

– Ha bajod van, gyere, rendezzük le, te nagybelű bundáskenyér!

– Hé! Derek, ugye? – fordult hátra Jayden, mire Derek bólintott, Jayden meg olyan hangon folytatta tovább a mondandóját, mint amikor engem figyelmeztetett interjúkon, hogy fogjam vissza magam. – Derek, finoman! Nem akarunk balhét.

– Jó – morogta, mint egy durcás kisgyerek.

Damon a szemét forgatta.

– Az egyenruha és szolgálati fegyver meg csak dísz rajtam, mi?

– Erre tudnék olyan választ adni, amit szerintem nem szívesen hallanál – vigyorgott rá Jayden.

– Kérlek, kímélj meg – sóhajtott fel szerencsétlen rendőrbácsink fáradtan.

Halkan kuncogtam, a szemem sarkából még pont sikerült elkapnom, ahogy Derek nekünk háttal két kézzel még egyszer bemutatott a random ürgének, mielőtt kapott volna egy isteneset a tarkójára Chucktól, amiért nem tudott viselkedni.

– Nem is Pride az, ahol nincs legalább egy hülye, aki még mindig nem érti, mi lenne ennek az egésznek a lényege – sóhajtott fel Jayden, de valamiért még mindig mosolygott. – Tetszik a szivárványos ribanc megnevezés, ez új, még sosem hallottam. Sokkal kreatívabb, mint a faszszopó buzi.

Ha te mondod, JJ... biztos úgy van. Rámosolyogtam, és finoman megszorítottam a kezét. Szerettem volna, ha tudná, attól még, hogy jórészt csendben maradtam (mármint nem tettem annyira hozzá a dolgokhoz, mint ő), ott voltam mellette, és nem tudott volna elugrasztani mellőle egy ilyen beszólás. Mi több... igencsak komoly terveim voltak, amíg egy külön hotelszoba kényelmét és privát szféráját élvezhettük.

– Köszi – mosolygott vissza rám, mintha megértette volna, mit szerettem volna a tudtára adni azzal, amit csináltam.

– Holnap... – Lopva hátrapillantottam a többiekre, majd inkább suttogva folytattam. Nem kellett volna előre világgá kürtölni mindent. – Mikor tervezel menni Noah-hoz?

– Azt mondta, nyolc előtt ne nagyon menjek, úgyhogy szerintem nyolckor indulnék. Még azt sem tudom, hogy jutok oda, a város másik végében van – fintorgott. – Miért kérded?

– Csak... – kezdtem el hebegni, amint forróság öntötte el az arcom. Szedd össze magad, Alexander, legalább addig, amíg az utcán vagytok. – Csak gondoltam, hogy esetleg nem gond-e, ha... mondjuk, izé... kicsit hosszabbra nyúlik az éjszakánk?

Na, tessék, csak sikerült kinyögni. Fél évezred kellett hozzá, de sikerült. Damon nem figyelt, a többiek meg szerencsére mögöttünk csacsogtak valamit.

Jayden hirtelen felém kapta a fejét, mintha nem lett volna biztos abban, hogy jól értette, amit mondtam, de valószínűleg elég volt rám pillantania, hogy tudja, nem értett félre.

– Ó! – pirult el egy kissé. – A legkevésbé sem lenne gond, de nagyon rosszul tudod időzíteni ezeket a beszélgetéseket – vigyorodott el. – Most mivel foglaljam le magam estig?

– Hát azt én honnan tudjam? – horkantottam fel. Lehet, hogy neki nem kellett hosszasan ezen gondolkoznia, de nekem a délelőtt folyamán ráment egy órám, vagy kettő minimum, mire elhatároztam magam. A Pride felvonulás és Jacksonék kifejezetten poliamornak kinéző kapcsolata kicsit megdobta az önbizalmam, de azért még mindig a béka segge alatt volt. Mire visszatérünk a hotelbe, és Tyler is lepacsizik Chuckkal, összeszedem magam annyira, hogy azt is kinyögjem magamból, hogy szeretkezni szeretnék Jaydennel.

Tyler túlteljesített magán, amikor vidáman (és Charlie-val karöltve) már ott várt minket a hotel aulájában. A csajok nem tudtak velük mit kezdeni, Chuck és a srácok viszont oda és vissza voltak, nem győztek áradozni, hogy mekkora rajongóik voltak a ritmusszekciónak. Tylernek dagadhatott a melle, és szerintem piszkosul jól érezte magát a figyelem központjában. Charlie még egy kicsit visszafogott volt a délelőtti gyomorrontása miatt, de pár fotóba, pengetőosztogatásba és aláírásba nem halt bele szerencsére. Damon közben valahova elsunyult, majd kicsit sem feltűnően elköszönt tőlünk. Jackson persze azonnal kiszúrta, hogy gyanúsan jókedvű lett a rendőrünk, Jayden meg a szájába harapva vigyorgott, mert velem együtt jól tudta, hogy Matt és egy randi vacsora lehetett az oka Damon hirtelen jókedvének és távozásának.

A kis társaságtól aztán könnyes búcsút vettünk, miután a srácok felirattatták velem, hogy milyen néven találom meg őket Instán, hátha egyszer megint erre járunk, és kedvem szottyan edzeni velük. Derek persze váltig állította, hogy addigra majd úgy összeszedi az állóképességét, hogy megverjen engem ugrókötelezésben, egyhelyben futásban... bármiben. Lilu és Susan a srácokkal csak kuncogtak rajta, és csitították, hogy nincs az az isten, de végül ennyiben hagyták a dolgot. Jaydennek a csajok még egyszer hálát mondtak, hogy elviselte őket és a rajongásukat, majd szép lassan mindenki elköszönt és hazamentek. A szobáinkba visszafelé menet mindannyian együtt lifteztünk. Tyler úgy vigyorgott, mint aki megnyerte a lottót, Charlie csukott szemmel a falnak dőlt, szerintem állva aludt, míg Jaydenben volt egy olyasfajta izgalom, amitől a szívem többször ugrott a torkomba, zuhant vissza a gyomromig, majd kezdte elölről ezt az egészet, minthogy számon tudtam volna tartani. Mint egy rossz flipper játék, baszki. Csoda, hogy eljutottam a szobánkig, néha szerencsétlen térdem is elő akarta adni a hattyú halálát.

– Fürödhetek elsőnek? – pillantottam Jaydenre, miután becsukta mögöttünk a szobaajtót. Rám száradt az izzadság, és Liluék hülye konfettije meg csillámpora. Jó lett volna minél előbb szabadulni tőle. – Vagy mész elsőnek, mert végigvonultad a napot a hőségben?

– Mehetsz elsőnek, ha szeretnél, de tudod, elég nagy az a zuhanykabin kettőnknek. Mármint ha csábít téged az ilyesmi – mosolyodott el.

Lefagytam. Álltam, mint valami hülye, és pislogtam. Többre nem futotta. Szinte láttam a lelki szemeim előtt az ERROR feliratot. Aztán ismét lángolni kezdett az arcom, Jayden pedig halkan felkuncogott.

– Nem muszáj, ha nem szeretnéd, csak gondoltam, jelzem, hogy én benne lennék – vonta meg a vállát, aztán az ágya felé kezdett sétálni. – De ha nem, akkor megvárom, amíg kész leszel, és utána megyek.

– Majd... majd legközelebb – vágtam rá hirtelen. Levettem a sportcipőket, és szívem szerint csak a fal mellé rúgtam volna őket, de aztán inkább szépen elpakoltam. – A végén elvinne a szívbaj, tudod, milyen vagyok – tettem hozzá morogva, gondolatban lepörgetve, milyen életveszély lenne nekem ez a közös fürdés, és hogyan törném össze magam. Sikerült elsietnem Jayden mellett, a bőröndömből előkapni egy tiszta garnitúra ruhát, meg az ágyról a pizsamát, majd ismét elviharzottam Jayden mellett, vissza a fürdőszoba ajtajáig. – Még egy kérdés – fordultam vissza felé egyik kezemben a random válogatott ruhákkal, másikban a pizsialsóval és -pólóval. – Melyiket akarod majd szívesebben levenni?

– Vedd fel azt, amelyikben kényelmesebben érzed magad. Ne izgasd magad feleslegesen! – mosolygott rám aranyosan, majd gonoszan csillogó szemmel folytatta. – Az az én dolgom lesz.

– Bunyesz.

És ezzel a végszóval, és egy vörös, de morcos pofával magamra zártam a fürdőszobaajtót. Faszom, hogy szerencsétlenkedni tudtam csak mellette. Bezzeg, ha a színpadon lettünk volna! Kicseszett Jekyll és Hyde. Kérem vissza a magabiztos Alexandert. Remélem, nem unja, hogy ilyen kis... Minek nevezzem? Mindegy is, jobb, ha gyorsan lefürdök. Ne kelljen neki sem annyit szenvednie azzal, hogy az egész napi koszban ácsorog a szobában.

Hajmosással és szárítással együtt max fél órát csesztem el, a pizsit végül hagytam a fenébe, jobb ötletnek tűnt egy rendes póló és rövidnadrág. Úgy voltam vele, hogy amíg Jayden lakaparja magáról a koszt és a szivárványt, talán össze is tudok hozni valami olyat, mint az ő kis rózsaszirmos reggelije. Pakito nélkül. Azt a nyavalyást nem terveztem átvinni hozzánk.

– Megvagyok, tiéd a fürdő – léptem ki a szobába, hozva magammal a komplett sampon és tusfürdő szagot dezodorral együtt. – Leugrok a recire meg a büfébe valami kajáért. Hozzak valamit?

– Nem, köszi – indult el a fürdő felé, de félúton megtorpant. – Xander, figyelj... Ha meggondolnád magad, amíg bent vagyok, nincs gáz. Nem erőltetek semmit, úgy haladunk, ahogy neked kényelmes. Ne kattogj azon, hogy most vagyunk hotelben, és ki tudja, legközelebb mikor lesz lehetőségünk bármire is. Nem számít. Oké?

A háttérben erre biztosan megszólalt volna egy "aaaw" a nézőtérről, ha valóságshowban lettünk volna, de nem voltunk, szóval csak én képzeltem ezt, miközben kicsi szívem olvadozott, mint az aszfaltra ejtett fagylalt. Jayden mellé léptem, finom puszit nyomva a csillámporos arcára.

– Kattogtam rajta eleget – mosolyogtam rá. – De ha mégis meggondolnám magam, ígérem, szólok – tettem hozzá, ezúttal az orra hegyére, majd a szájára puszit adva. – Sietek vissza, csörögj rám, ha mégis hozzak neked valamit.

– Oké – bólintott, aztán gyors puszit nyomott az arcomra, mielőtt eltűnt volna a fürdőben.

Szuper, akkor már csak azt kellett kitalálnom, honnan a fenéből szerzek valami romantikus cuccot, és... Visszaléptem a fürdőszoba ajtóhoz.

– JJ, van nálad síkosító és óvszer, vagy el kell balettoznom mindezt a recin?

Hadd ne kelljen feleslegesen hülyét csinálnom magamból, kisboltba meg nem merek menni.

– Van minden – szólt ki meglepően gyengéd hangon.

– Akkor nem csinálok hülyét magamból – nevettem fel. És ezúttal valóban távoztam.

Jayden még szerencsére fürdött, amikor visszatértem némi nasival és pár üveg vízzel, meg pár szál rózsával. Nem terveztem teleszórni vele az ágyat, de ha vevő lenne rá, akkor lesz hozzá anyagunk. Elpakoltam mindent az útból, a virágoknak meg kerítettem egy vizespalackot, hogy addig is jól érezzék magukat. Nagyon jó illatuk volt, szép vörös színük, selymesen puha tapintásuk. A rózsákat szagolgatva kicsit meg tudtam nyugodni, habár az izgalom szülte gyomorgörcs így sem akart teljesen távozni.

Jayden épp abban a pillanatban lépett ki a fürdőszobából, amikor a rózsákat illatoztam. Amikor észrevettem, a fürdőajtó keretének dőlve figyelt, és már megint kicsípte magát. Ugyanaz a kockás szoknya volt rajta, ami korábban is, ahogy a combközépig érő harisnya és a harisnyakötő is ismerős volt, de a korábbi hálós anyagú felső helyett ezúttal egy lazább, virágos ing volt betűrve a szoknyájába.

– Szépek – mosolygott.

Az arcom szerintem megint olyan vörös volt, mint a rózsák. Hirtelen kiegyenesedtem, és ezúttal egy kicsit látványosabban néztem végig Jaydenen. Bókolni akartam neki, és... Gaga, légy oly kegyes, hadd ne rontsam el!

– Valóban azok, de... még együtt sem olyan szívdöglesztőek, mint a srác, akit a pasimnak nevezhetek.

– Bagoly mondja – döntötte az ajtófélfának a fejét.

– Ennyi? – rántottam fel a szemöldököm mosolyogva. Egy nyíltabb rózsát rövid szárral eltörtem, és lassan Jayden felé indultam. – Mi lehet olyan szívdöglesztő ebben a leszarom stílusban? – kérdeztem tőle, immáron közvetlen előtte állva. Most ne baszd el, Alexander, ahhoz túl sokszor láttad ezt a jelenetet filmekben, hogy elbaszd. Az orromhoz emeltem a rózsát, finoman megszagolva, majd a hajába tűztem a fülén megtámasztva. Hát baszki, ez nem tudom, hogyan jött össze, de sikerült. Csak a szívem ne ugrált volna összevissza, mint egy megbolondult béka.

– A magabiztosság – suttogta, és még azelőtt megfogta a kezem, hogy elhúzhattam volna a fülétől. A szájához emelte, és csókot hintett a kézfejemre. – De nem is feltétlenül a leszarom stílus miatt vagy szívdöglesztő. Legalábbis számomra nem. Én csak... Imádom azt az energiát, ami belőled árad. Ahogy viselkedsz színpadon és azon kívül. Forrófejű és meggondolatlan hülye vagy, egy pillanatig sem unatkozom melletted, és ez... Ez olyan, mint amit te is idéztél Wilde-tól. Nem azért szeretsz valakit, mert jól néz ki, meg stb. Hidd el, hogy szívdöglesztő vagy, és nem feltétlenül azért, ahogy kinézel, hanem amiatt, amilyen magabiztossággal jársz-kelsz a világban. Mint ahogy most is – puszilta meg újból a kézfejem. – Remegsz, mégsem látszik rajtad egy cseppnyi félelem sem.

– Legalább van haszna annak, hogy előadóművész vagyok – suttogtam magam elé. És a legijesztőbb az volt, hogy nem remegett a hangom. Belül lehettem olyan, mintha éppen egy tornádó próbálna Óz birodalmába repíteni, de kívülről csak Jayden látta rajtam ezt. Mosolyba rándult a szám csücske. Milyen puha volt a szája, ahogy a kézfejem puszilta. Arról nem is beszélve, ahogy a szeme csillogott. – Mondtam már, hogy milyen szép a szemed? – kérdeztem még mindig suttogva, valahogy az illett a pillanathoz, ahhoz, hogy ilyen közel álltunk egymáshoz. – Mint a tiszta nyári égbolt, ahogy egy tavacska vízén tükröződik.

– Köszönöm – mosolyodott el, ahogy újra a szájához emelte a kezem, és mélyen a szemembe nézve megint megpuszilta. Oh, azok a kicseszett pillangók a gyomromban! Amikor elhúzódott, egy kicsit komolyabb volt. – Nem szeretném elrontani a pillanatot, de nem szívesen ugranék fejest semmibe, amíg nem beszéltünk meg bizonyos dolgokat. Fontos lenne... Tudod, átbeszélnünk néhány apróságot.

– Agyaltam azokon az apróságokon... – feleltem még meglepően magabiztosan. – Amíg te vonultál. És... és arra, arra jutottam... – Faszom. Erről ennyit. – Hogy mivel, tudod, te, mármint kettőnk közül... – Baszki, Alexander! – Szóval én... – Mély levegő! – Több tapasztalatod van, és... én, én szeretném, ha... Tudod.

– Nem igazán tudom, mire gondolsz – fintorgott, majd megfogta a kezem, és az ágyhoz húzott. Leült a szélére, és maga mellé húzott engem is. – De mivel úgy tűnik, kényelmetlen számodra a téma, mondom én, aztán csak bólogass vagy rázd a fejed, attól függően, hogy mit gondolsz. Szóval részemről mindkét felállás rendben van. Ha te csak az egyiket szeretnéd, az is oké, függetlenül attól, hogy melyiket, és az is rendben van, ha te is szeretnéd mindkettőt. Ha még bizonytalan vagy, nem kell most eldöntened, akár ki is próbálhatjuk mindkettőt, persze nem egy éjszaka alatt – mosolygott, és közben a kezemet simogatta, amit egy pillanatra sem engedett volna el –, és ha már rendelkezel egy kis tapasztalattal, könnyebben tudsz dönteni. De ha már most van elképzelésed, akkor mondd nyugodtan! Vagy próbáld elmutogatni, amelyik jobban megy.

Mély levegő, Alexander! Menni fog! Mint a színpadon! Egy hosszabb pillanatra lehunytam a szemem, mélyen magamba szívtam a levegőt, majd orron át kifújtam, mielőtt visszanéztem volna Jaydenre.

– Az előbb a hülye makogással azt akartam mondani, hogy szeretném, ha tanítanál. És ezt úgy értem, hogy azt szeretném, ha először megmutatnád, milyen befogadó félnek lenni. Mert ugye szűz, hülye fejem nem tudom mit reagálna a másik opcióra – tettem hozzá szemforgatva. Finoman átforgattam a kezünket, hogy Jayden kézfejét tudjam simogatni hüvelykujjal. – És nem akarnám elrontani a dolgokat. Meg aztán úgy hallottam ma a srácok mellett, tudod, Derek eléggé pofázott, és azt mondta, hogy szerinte valaki akkor lehet igazán jó top partner, ha már megtapasztalta, milyen bottomnak lenni. Szóval... erre gondoltam.

– Rendben – bólintott komolyan. – Ennek fényében... Bocs, ez most nagyon hülyén fogja kivenni magát, de... – mormolta, és elkezdte levenni a gyűrűit.

– Mégis mire...

Ó, anyám! Vagy Gaga! Vagy akárki! Fülig vörösödve beharaptam a számat, miközben Jaydent figyeltem, ahogy sorra szabadult meg a bal kezén lévő gyűrűktől.

– Sajnálom, ez tényleg hülyén jött most ki – tette félre a gyűrűket. – De inkább most, mint amikor már benne vagyunk a dolgokban. Szóval... Van valami, amit megbeszélnél még? Kérdések, vagy nem tudom... Valami, amit tutira nem szeretnél?

– Nem készültem elő! – hadartam el neki a nyilvánvalót azzal, hogy több idő volt a hajszárítás, mint amit a zuhany alatt töltöttem. – Szóval, bocs, vagy nem tudom, ilyenkor... Nagytakarítást tartottam, de a többi elma...

– Gagára! – vágott közbe. – Nyugi. Ez nem egy pornófilm, ahova úgy kell megérkezned, hogy áll minden, mint a cövek, és totál ki vagy tágítva. Együtt fogjuk végigcsinálni, rendben? – halkult el. – Elejétől a végéig. Vagy nem a végéig, ha időközben meggondolnád magad. De ameddig jutunk, addig együtt csináljuk. Lassan, odafigyeléssel, nyugodtan.

– Okés – bólintottam rá. Ez tényleg elég hangulatölő volt, de Jaydent ismerve két percen belül simán az ölében köthetek ki, megbolondult pillangókkal és álló farokkal. Lopva lenéztem a lábára, ahogy a kockás szoknya szépen a combjára simult. Mindeddig szabadon maradt kezemmel óvatosan felé nyúltam, és ujjbeggyel finoman végigsimítottam azon a szakaszon, ahol egyszerre érintettem a puha bőrt és a szoknya durva anyagát. Jayden libabőrös lett, én pedig kicseszettül beleborzongtam az egészbe.

– Akkor ezt úgy veszem, hogy eleget beszélgettünk – suttogta. Kivette a füle mögül a rózsát, és a szőnyegre ejtette. Lassan hajolt közelebb hozzám, nem kapkodott úgy, mint az első pár csókunk alkalmával, inkább olyan volt, mintha kiélvezte volna az utolsó pillanatokat, amíg össze nem ért a szánk. Aztán finoman megcsókolt, és ezzel egyidőben a combomra simította a kezét. Óvatosan simogatott, nem sietett sehova. Valószínűleg azt próbálta elérni, hogy visszataláljunk ahhoz a hangulathoz, amit tönkretettünk a beszélgetéssel. Néhány másodperc elteltével finoman hátradöntött az ágyon, és félig-meddig rám fekve ezúttal a derekamat kezdte simogatni. – Minden oké? – kérdezte halkan, ahogy elszakadt a számtól.

– Asszem, igen – feleltem suttogva. – Őszintén? A világomról sem tudok.

– Jaj, szívem – kuncogott. – Mi lesz veled később?

Picit feltűrte a pólómat, és ezúttal úgy kezdte el a derekamat simogatni, miközben kivételesen nem lesből támadva a nyakamhoz hajolt, és csókot hintett rá. Reszketve felsóhajtottam tőle, ó, a fenébe is, Jayden... Miért felejtem el mindig, hogy piszkosul jól tudod, mit és hogyan kell csinálnod, hogy azok a kicseszett pillangók megbolonduljanak? Félrehajtottam a fejem, kérlek, Jayden, ezt most ne hagyd abba, sóhajtottam némán, miközben sikerült megtalálnom a derekát, és az ing alá nyúlva a hátára simítanom a kezem. Az izmok megremegtek az ujjaim alatt, ismét libabőrös lett, de még így is jóval puhábbnak éreztem a bőrét, mint az ing anyagát a kézfejemen. Az ing szinte jegesen hidegnek hatott Jayden bőréhez képest. Próbáltam olyan finoman simogatni a hátát, ahogy a nyakamat csókolta. Faszom, és eddig azt hittem, az akasztotta ki az agyam, ha a fogaival ért a bőrömhöz. De ez a finomság, a lassú gyengédség, amivel csókolt és simogatott... Egyszerre tűnt pokoli kínzásnak és gyönyörűséges pillanatoknak. Jobb kezemet sikerült a tarkójához vezetnem, közelebb vonnom magamhoz, és mintha értette volna, egy leheletnyivel határozottabb csókot adott a nyakamra. Remegő ujjakkal túrtam bele a hajába, finoman belemarkolva, amikor a pólómat feltolva a keze végigsimított a mellkasomon. A fenébe is, nem akartam még, hogy otthagyja a nyakamat, de amikor félre akart húzódni, hagytam neki. A felgyűrt pólót kikerülve a szegycsontomat csókolta meg. Beleborzongtam, és amikor a mellkasomon tovább kalandozva ezúttal mellbimbó mellett csókolt meg, belemarkoltam a hajába. Ó, a kis geci! Ezúttal éreztem, hogy elvigyorodott, és egy pillanattal később már a nyelvét használta. Mintha áramütés ért volna az érzéstől.

– JJ, baszki – nyögtem, sóhajtottam, franc sem tudta. Piszkosul élveztem, ahogy a bőrömet csókolva ismét elvigyorodott.

Lassan, módszeresen haladt lejjebb, mintha feltett szándéka lett volna már pusztán azzal az őrületbe kergetni, hogy a felsőtestemet csókolgatta. Néha, amikor úgy ítélte meg, hogy túl gyorsan haladt lejjebb, visszatért a mellkasom környékére, és olykor elvigyorodva hol csókolt, hol a nyelvével játszadozott, egyszer-kétszer finoman meg is harapott. Amikor elért nagyjából a köldökömig, azzal a kezével, amivel mindaddig a pólómat tartotta, hogy ne csússzon vissza, elkezdett lassacskán lefelé araszolni, mígnem elért a nadrágomig. Ott gyengéd, de meglehetősen határozott mozdulattal gombolta, majd cipzározta ki a rövidnadrágomat, miközben továbbra is az alhasamra adott gyengéd csókokat. Amint ezzel megvolt, kérdőn felpillantott rám.

– Baszki, szerinted mégis mit mondhatnék? – horkantottam fel. Jayden, amilyen piszok volt, vetett egy elégedett pillantást a félreérthetetlen merevedésemre, majd azzal az imádnivalóan geci mosolyával ismét rám nézett.

– Emeld meg egy kicsit a csípődet, ha kérhetem! – suttogta.

Kérni kérheted, hogy az izmaim mit szólnak hozzá, az már más kérdés. Megremegett a lábam, ahogy talpra támasztottam magam, és megemeltem annyira a csípőm, amennyire szerintem kérte. Fogalmam sem volt, hova lett az erőm, mitől gyengültek el az izmaim.

– Köszönöm – mosolyodott el. Elkezdte lehúzni rólam nemcsak a rövidnadrágot, de az alatta lévő alsónadrágot is. Kínzó lassúsággal tette mindezt, a lábam kis híján felmondta a szolgálatot közben, de amikor sikerült megszabadítania a felesleges ruháktól, újra kényelembe helyezhettem magam az ágyon, amíg ő a földre dobta a ruháimat, majd ismét puszit adott az alhasamra, mielőtt a szájába vett volna.

Elakadt a lélegzetem, egyszerűen mintha teljesen elveszett volna minden abban a pillanatban. A fejemet a párnába szorítottam, a csípőmet pedig akaratlanul is Jayden irányába löktem, aki a combomra markolt, és nem engedett tovább. A fenébe is, ezt a minap egyszer már eljátszottuk. Akkor sem tudtam nyugton maradni. Egy kéjes nyögés közepette a hajába markoltam. Ki a faszom tudott volna nyugton maradni ilyen állapotban? A fenébe is, Alexander, nyugi. Amennyire sikerült, a matracba szorítottam a csípőm, az izmaim remegtek tőle, és valahányszor Jayden keze vagy szája mozdult rajtam, mélyebbre vágtam a fejem a párnába. Kontroll, kibaszott kontroll! Zihálva kaptam csak levegőt, faszom, a szemem bekönnyezett, amikor a plafonra néztem.

– Jayden... – nyögtem a nevét. – El... elég.

Nem akartam, hogy vége legyen, de kibaszott jó úton haladt ahhoz, hogy elélvezzek. Nem akartam. A minap is tropára vágott. Nem akartam itt megállni.

Jayden egyből elhúzódott, visszakúszott hozzám, és gyengéd csókot hintett a homlokomra.

– Amíg kicsit összeszeded magad, addig kisegítenél? – suttogta.

– Csak mondd, miben – kapkodtam levegő után. Utálatosan hidegnek éreztem mindent, hogy nem érintett sehol.

– Például – hajolt a fülemhez – megszabadulni a felesleges ruháktól.

Oké. Halkan fújtattam, próbáltam rendezni a légzésem. Megráztam a fejem annak reményében, hogy sikerül vele kitisztítani a látásomat is. Mondjuk arra aztán nem lesz szükségem egyhamar. Jayden feljebb tolta magát, ismét a hajába túrtam, és magamhoz húztam őt. A minap nem engedte még, hogy egy ilyen orális kielégítés után megcsókoljam, habár világomról sem tudtam a gyönyörtől. Tény, furcsa volt, de próbáltam hamar túltenni magam az új ízeken és szagokon. Az övét jobban szerettem érezni, mint a sajátomat. Legközelebb talán a végéig is eljutok vele, hátha ki lehet kapcsolni valahogy azt a hülye reflexet az ember torkában.

Jayden kezdett végre szenvedélyessé válni, a fejem mellé támaszkodott, elmélyítette a csókunkat, amikor sikerült megtalálnom az ing gombjait. Minél hamarabb le akartam volna szedni róla, szerintem ő is így volt vele, de a kapkodás csak bénázást vont maga után. Az utolsó gombot is kibújtatva megfogtam a gallérját, és a válla felé kezdtem tolni. Úgy rángatta le magáról az inget, hogy ne kelljen megszakítani a csókot. Az egész ágy szinte remegett, mire sikerült megszabadulnia az ingtől, amit némi morgással végül eldobott a fenébe. Akaratlanul is kuncogtam rajta, de nekem már nem adott annyi teret, hogy megszabaduljak a felgyűrt pólómtól. Egy pillanatra ő is elmosolyodott, és ismét csókba hívott. A lábát átvetette a csípőm felett, olyan közel húzódott, hogy könnyen le tudjam tolni róla a szoknyát, közben belemarkolva a seggébe, ha már büszke volt rá, hogy formás volt. Oké, ez nem is volt olyan rossz. Kellően puha és izmos volt. Ismét megmarkoltam, amire az a piszok megszakította a csókot, és feltolta magát rólam annyira, hogy vethessen rám egy kicseszettül önelégült vigyort. A szememet forgattam. Igen, JJ, jó segged van, eddig is tudta mindenki. Egy élesebb mozdulattal lerántottam a combjáig a szoknyát. A kezem megakadt a harisnyát tartó, állítható műanyag biszbaszokban.

– Faszom – néztem le Jayden harisnyakötőjére. – Ehhez használati útmutatód van, vagy mit vársz tőlem?

– Gondoltam, adok neked egy-két percet, amíg bénázol vele, aztán ha nem boldogulsz, akkor segítek – vigyorgott, aztán felült, és békésen az ölemben ücsörögve elkezdett szórakozni a harisnyakötővel. – De megsajnáltalak, úgyhogy megoldom.

Fél pillanat alatt leszedte magáról azt az izét, aztán seggfej módjára tovább ücsörgött a combomon, mintha nem lett volna semmi dolgunk. Na jól van, seggfejkém. Felszenvedtem magam alkarra, aztán megtenyereltem magam mögött immáron ülve. Egy izzadságcsepp lecsordult a gerincem mentén.

– Emlékeztetnélek, még mindig kicseszettül szűz vagyok, és nem szokásom pornót nézni – szúrtam oda neki.

– Tudom – forgatta a szemét, miközben a keze felfedezőútra indult a felsőtestemen. Amint megtalálta a pólómat, kibújtatott belőle, és a nyakamnál átölelve csókolt meg ismét, miközben szinte teljes súlyával rám nehezedett, hogy esélyem se legyen megtartani magunkat, és újra elfeküdjünk az ágyon. Akkor egy pillanatra elhúzódott. – Azért a harisnyával boldogulsz majd?

– Amint olyan pózba teszed magad, hogy el is érjem – horkantottam fel, mert jelenlegi helyzetünkben esélytelennek láttam a dolgot.

Jaydennek nem kellett kétszer mondani. Ahogy befejeztem a mondatot, leszállt rólam, és mellém feküdt. A hátán fekve, engem figyelve várta, hogyan reagálok erre a megmozdulására.

Kis bunkó, az arcomba szökött a vér, meg kicsit lejjebb is, miközben a feje mellé tenyereltem. Oké... Jaydenről volt szó, ha ugyanazt csinálom vele, amit előtte ő velem, kibaszottul önelégült pofát fog rá vágni.

– Szólj, ha ez így sok – suttogta, mielőtt bármit csinálhattam volna. – Ha szeretnél megint alul lenni, vagy valami, akkor csak egy szavadba kerül.

– Jó ez így – ráztam meg a fejem, a homlokom és szemem elé kócolva a hajam. Elmosolyodtam. – Meglátjuk, mennyit tanultam tőled az előbb.

Jayden szeme felcsillant, és mosolyogva fogadott, mikor megcsókoltam őt, majd bal kézzel a feje mellé könyökölve óvatosan áttértem a nyakára. Az izmok megrándultak, amikor finoman megpusziltam őket. Jayden halkan felsóhajtott, a teste megremegett, amikor az alhasára simítottam a jobb kezem. Kerültem a heget, eleinte csak mellette és a másik oldalon simogattam, cirógattam őt. Tudta, hogy mit csinálok, és amikor ismét a heg felé simítottam a kezem, óvatosan arrébb mozdította a csípőjét, hogy nyugodtan érintsem meg őt. Belemosolyogtam a bőrébe, a tenyeremet óvatosan a sebre csúsztattam, majd onnan a medencecsontjára, és vissza, végül megint el egészen másmerre, miközben a sóhajait hallgattam, hátha mégsem tetszik neki valami. De minden mozzanata és lélegzetvétele azt üzente, hogy jólesik neki, amit csinálok. A nyakáról a kulcscsontjára húzódtam, finoman megharapva őt, nehogy nyoma maradjon. Mondjuk a srácok pont leszarták, de koncerteken mindig olyan felsőt viselt, ami sokat mutatott. Nem hiányzott semmi olyan, amiből újabb pletykarovat indult volna. Egy pillanatra elhúzódtam a bőrétől.

– Majd megmutatod, hogyan kell szívásfoltot hagyni? – suttogtam a nyakába, amitől megborzongott. – Valami olyan helyen, ahol más nem látja... – tettem hozzá, miközben a kezemet a hasáról lecsúsztattam a combja belsejére, amire válaszul ismét megremegtek az izmai. – Mondjuk itt, vagy valahol máshol?

– Akár most is – suttogta válaszul. Remegett a hangja. – Mondjam el, vagy mutassam meg?

– Először leszedem rólad ezt a nyavalyát, aztán inkább mutasd.

Nem húztam tovább az időt, inkább megszabadítottam a harisnyától és az alsónadrágtól.

– Hova kéred a kiszívást? – kérdezte, amint ledobtam a földre a cuccait.

– Valami olyan helyre, ahol mások nem fogják látni.

– Oké – bólintott. Felült, és finoman, de azért elég határozottan visszafektetett az ágyra. Ezúttal nem csókolgatott végig mindenhol, csak végigsimított a felsőtestemen, miközben a combomhoz hajolt, adott rá pár puszit, majd elkezdte kiszívni.

Ha létezett fájdalommal telt gyönyör, akkor ezt annak neveztem volna. Elhomályosult a látásom, arra a pillanatra úgy tűnt, mintha megszűnt volna minden, csak Jayden ajkait éreztem a bőrömön, a gyengédséget és az erőt, aminek a nyoma kellemes lüktetéssel kezdett el pulzálni. Benyálaztam az ajkaim, görcsösen nyeltem egyet, mielőtt a fölém mászó Jaydenre tudtam volna nézni.

– Lehet, mégis kérek egy használati útmutatót szóban – suttogtam magam elé.

– Találd fel magad, szépfiú – vigyorgott rám ördögien.

– Mondanám, hogy kapd be, de más terveim vannak – sóhajtottam fel szemforgatva.

– Kár – biggyesztette le az ajkát.

– Ne drámázz! – kuncogtam fel. – Inkább mássz arrébb!

– Igenis, uram – vágta hanyatt magát az ágyon. – Így jó lesz?

– Aha, a lábadat... – kezdtem bele, és félre akartam tolni Jayden lábát, hogy egy kicsit több helyem legyen. Olyan kicseszett lazán mozdult, mintha izmok és csontok nem léteztek volna. Mr. Tökéletesség! Felbasztam magam rajta. – Mész a gecibe!

– Most mi bajod van? – kérdezte értetlenkedve.

– Hogy mindig azt mondod, ne nézzek rád úgy, mintha megnyertem volna a kicseszett lottót, miközben jól nézel ki, baromi jó gondolataid vannak, amiket még ki is tudsz mondani normálisan, emellett tudsz kis seggfej lenni, amit csak hogy tudd, imádok benned, és még hajlékony is vagy?! – feleltem neki félig-meddig kiakadva. – Most komolyan, JJ, ha ezek után is azt mered mondani, hogy csak egy átlagos queer srác vagy, én esküszöm, hogy a nyakadra küldöm Pakitót.

– Jól van, nyugi – kuncogott, de enyhén elpirult attól, amit mondtam neki. – Rohadt hosszú éjszakánk lesz, ha dumálgatunk ahelyett, hogy haladnánk, és nekem holnap jelenésem van, szóval... Beszélgetni akarsz, vagy mi lesz? – kérdezte, és kihívóan felvonta a szemöldökét.

– Szerintem tudod, mi lesz – villantottam felé egy szexi mosolyt, miközben a két combja közé hajoltam, apró puszit nyomva a combja belsejére.

Minden nem létező tudásomat bevetve sikerült egy csinos foltot hagynom a bőrén, amire kapott még egy aprócska búcsúpuszit, mielőtt visszatértem volna az ajkaihoz.

– Elő tudod kotorni akkor azt a síkosítót és óvszert? Amit jó eséllyel szintén előre kellett volna bekészíteni – kuncogtam fel, amikor Jaydent olyan állapotban találtam, amiből szerintem rohadtul nem lett volna semmi kedve kivergődni.

– Éjjeliszekrény – mormolta. – Felső fiók.

– Ahogy óhajtja, fenség – nyomtam puszit az arcára, és az említett fiók irányába fordultam át. Az érintetlen ágynemű kifejezetten kellemes ridegséggel simult a bőrömnek, miközben előkotortam a keresett holmikat, majd visszamásztam Jayden mellé. Fogalmam sincs, hova lett az az idegesség, ami tépett a délelőtt folyamán. Talán Jaydennek igaza volt azzal, hogy nyugisan csináltunk mindent, és ez nyugtatott meg engem is. Tudtam, hogy jó kezekben van mind a kettőnk.

Jayden átfordított a hátamra, és félig rám fekve felhúzta a bal lábamat, majd a síkosítóért nyúlt, és felkattintotta a kupakját. Eközben szinte folyamatosan puszilgatta az arcomat, nem is nagyon figyelt oda a többi dologra, amit csinált.

– Egy kicsit lehet, hogy hideg lesz – suttogta, és mindenféle kitérő nélkül levezette a kezét a fenekemhez. Hát csessze meg, tényleg hideg volt. Az érzéstől hagyján, hogy megugrott minden izmom, de a vicces kis borzongástól, ami felfutott a gerincemen, kis híján elröhögtem magam. Jayden egy pillanatra összevonta a szemöldökét, majd úgy volt vele, hogy ez talán nem tűnt rossz reakciónak.

Gyengéden csókolgatott, hol az arcomat, hol az ajkaimat, mintha minden aprócska sóhajt, elmormolt káromkodást és nyögést magáénak szeretett volna tudni. Bármit is reagáltam arra a kellemetlen érzésre, amit csinált, finoman magához vette, hogy ne foglalkozzak vele. De hogy a fenébe lehetett kellemetlennek nevezni ezt, ha közben meg úgy izgatott minden mozzanata, mintha csak elöl ért volna hozzám? Furcsa volt a kettősség benne, de ahogy gyengéden és a világ összes idejével megáldva dolgozott, kezdtem úgy érezni, hogy ezt tényleg élvezni is lehet majd. Csak azt tudnám, hogy a világ összes idejével is eljutunk-e arra a pontra, ahol azt mondaná bármelyikünk is, hogy Jayden egy-két ujján kívül bármi mást is képes lenne a testem befogadni. Egyszerűen lehetetlen küldetésnek éreztem ellazítani olyan izmokat, amik felett eddig nem volt kimondottan tudatos befolyásom. Jayden pedig mintha tudta volna, min kattogok, finoman áttért a nyakamra és azt kezdte el csókolgatni, finoman harapdálni, hogy minden másról elvonja a figyelmemet. Kínzóan lassan haladtunk, és voltak olyan pillanatok, amikor ha nem csókolt volna meg, képes lettem volna neki azért könyörögni, hogy lépjünk tovább, mert az őrületbe kerget, és az ujjainál többre vágyom. Amikor ismét visszatért a nyakamra, végre esélyem adódott valami olyan megváltásért könyörögni, amiről fogalmam sem volt, honnan a bánatból tudtam, hogy jobb lesz minden eddiginél.

– Jay... JJ – sóhajtottam fel remegve. – Légyszi, a fenébe is! Kérlek...

Nem tudtam kinyögni, hogy mit akartam tőle pontosan, de szerencsére értette, hogy mire gondoltam.

– Még egy kicsit bírd ki, rendben? – suttogta a nyakamra. – Nem vagy még kész rá, fájna.

Faszom! De nem elég! A párnába vágtam a fejem, zúgott minden, bekönnyezett a szemem, amikor a plafonra emeltem. Az ágynemű egy érintetlen pontjára markoltam, hideg volt, kellett, mielőtt megbolondulnék. Verejték csordult alá a halántékomon, a hátamra nedvesen tapadt rá az ágynemű. Faszomat, Jayden sosem bocsátaná meg magának, ha hallgatnánk a hülye fejemre.

Pár percig kínzott még, aztán lassan elhúzódott tőlem, és rám mosolygott, miközben eltapogatózott az óvszerért. Egyetlen szót sem szólt, miközben előkészült mindennel, és amikor már kész volt, újra hozzám bújt, és puszit nyomott az arcomra.

– Elkezdem, jó? – suttogta. – Nagyon lassan. Ha rossz érzés, szólj és megállok.

– Jó – suttogtam neki egy halovány mosollyal. A felkarjára simítottam a kezem, cirógatva és simogatva őt. Ha esetleg szólni nem tudnék, vagy nem akarok, talán az is érthető lesz neki, ha a karját érintem.

Még egyszer finoman rám mosolygott és megpuszilt, mielőtt hozzám igazította volna magát. Sikerült a számba harapnom, és görcsösen a karjába markolnom, alighogy a hülye izmaim úgy érezték, valami olyan történik, aminek nem kellene. Jayden a fülem mellett mormogott.

– Lazíts! Ígérem, vigyázok rád.

A szívem kihagyott egy ütemet, majd a légzésem is. Tudom, Jayden, tudom! Remegve bólintottam neki, a fejemet sikerült oldalra fordítanom, puszit adni az arcára. Próbáltam lazítani, de nem teljesen jött össze, Jayden a számat csókolta, miközben óvatosan mélyebbre tolta magát. Faszom, ez nem fáj neki?! Kicseszettül szűknek éreztem mindent, Jayden pedig alkarra engedte magát, amikor a könyöke megremegett. A kezemet feljebb csúsztattam a lapockáira, finoman magamhoz öleltem őt. Halkan, zihálva lélegzett, de nyugodt volt a tempó. Baszki. Akaratlanul is elmosolyodtam. Iszonyat önkontrollja volt. Felvettem a ritmust, amivel lélegzett, eleinte azt hittem, hülyét kapok tőle, de aztán a nyakamba mosolygott, és lassan minden könnyebbnek bizonyult.

Szép lassan megszűnt az a megfoghatatlan érzés, amit támadásként értelmezett addig a testem. Az izmok felfogták, hogy Jayden vigyázni fog, ahogy ígérte. És Gaga! Micsoda érzés volt! Az az édes fájdalom, a lassú tempója, ahogy mozgott. Ahogy azt az ismeretlen pontot érintette, amiről addig sok fogalmam nem volt. Oh, egek! Nem segítettem neki azzal, hogy öleltem, de megoldotta, csókolt, szeretett! Lehetett volna ennél is jobb? A sóhajainkkal együtt a tempója is kezdett finoman, de határozottabbá és gyorsabbá válni. Jayden nevét suttogtam, sóhajtottam, talán még nyögtem is. Magasról téve arra, ha netán a szomszédban ezt Tylerék hallották. Kit érdekelt?! Szerettem Jaydent!

Hozzám bújt, a nyakamat csókolta, a kezét elvette a csípőmről. Ne, tedd vissza, légyszi! De amikor az ujjai körém fonódtak, és elkezdett kielégíteni, már nem kértem volna egy szóval sem, hogy a csípőmet markolja inkább. Egek! Túl sok volt. Elveszett minden, semmi nem tűnt már fontosnak. Csak a csókjai, a teste az enyémen, és hogy szeretett! Szeretett, baszki! Ő létezett, és az a szavakban kimondhatatlan érzés, ami végigsöpört rajtam. Rajtunk. A mellkasa egyszer csak az enyémen csattant, zihálva és remegve borult a nyakamba. Vagy én remegtem és ziháltam volna? Fogalmam sem volt. Az egyikünk kezdte, a másik befejezte, a többi lényegtelennek tűnt. Forgott körülöttem a világ, csillagokat láttam, franc sem tudta, mit láttam valójában csukott szemmel, de az biztos, hogy nem a megszokott sötétség volt. Annál sokkal gyönyörűbb. Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el, mire Jaydennek sikerült legalább alkarra feltolnia magát, és a szám szélére puszit adnia. Elmosolyodtam, a látásom még nem volt tiszta, amikor felnéztem rá. A szeme ragyogásán és a mosolyát kívül mást alig láttam.

– Minden rendben? – kérdezte gyengéden.

– Aha, minden – suttogtam neki mosolyogva. Képes lettem volna így maradni vele, ha nem úsztunk volna mind a ketten izzadságban és egyéb testnedvekben, amiből jócskán ragadt az ő mellkasára is azok után, hogy rajtam feküdt. – Lehet, most benne lennék abban a közös fürdésben – tettem hozzá még mindig suttogva.

– Rendben – bólintott mosolyogva, aztán lassan leszállt rólam.

Szerintem egyikünk sem tervezett volna ismét hajat mosni, de amikor elcsattant az első lomha és szerelmes csók a zuhany alatt, már nem volt visszaút. A víz alatt állva, mosolyogva nyelve a szánkba folyt vizet eszembe jutottak azok a filmek, ahol esőben csókolóztak a párok. Ahogy a hideg víz oltani tudta a szerelemmel járó forró csókokat. Tudni akartam, milyen érzés lehet. Egyre több minden került a listámra, amit meg akartam tapasztalni Jaydennel. Amikor elvált az ajkaimtól, hogy a tusfürdő után nyúljon, csak nézni tudtam őt. Elveszve a tekintetében, a csillogó kékségben, és a mosolyában, ami a pillanatnyi zavar után kiült az arcára. Ismét megcsókolt, aztán amikor a felhabzó tusfürdőből már buborékokat lehetett fújni, és a tenyeremből egy kisebb buborékot felé fújtam, beszállt a játékba. Egyhamar versenyezni kezdtünk, kinek él tovább a buborékja, netán ki tud nagyobbat fújni. Többször szabotált, a buborékjaim életére tört, hiába próbáltam őket úgy védeni, mint Bubi a Némó nyomában mesében. Ha éppen nem nevettünk, akkor csókolóztunk a vízsugár alatt, amitől már mind a ketten rákvörösre pirultunk. Igazán egyikünket sem érdekelte, aztán Jayden mégis kiparancsolt minket a zuhanyból. Szerintem sejtette, hogy a hajszárítás hasonlóan gyerekes mókával fog lezajlani, és igaza volt. Rettentően fáradtak lehettünk, átesve a holtponton, mert már minden aprócska dolgon nevettünk és szórakoztunk. Jayden pizsamapólója pedig tökéletes társul szolgált egy újabb hülyeséghez, és amikor már azt hitte a fürdőből kijutva, hogy nyugta lesz tőlem, elkaptam, és a pólóját még inkább kinyújtva bemásztam mellé a ruha alá. A szemét forgatva nevetett rajtam, megcsókolt, aztán amikor a folyosó felől hangokat hallottunk beszűrődni, egy pillanatra megkomolyodtunk, hogy aztán ismét halkan felkuncogjunk. Matték voltak azok, a randi után keveredtek vissza a hotelbe, és a hangok alapján, ahogy Matt nevetve próbálta rendre inteni Damont, igencsak jókedvűek lehettek.

– Úgy hallom, jól sikerült a randi – kuncogtam fel, mikor kintről felhangzott egy "Damon, azonnal tegyél le!" nevetés Matt-től.

– Úgy látszik, ma mindenkinek szuper éjszakája van – vigyorgott rám Jayden, mielőtt megint megcsókolt volna.

Mosolyogva megszorongattam őt, mielőtt kimásztam volna a pólója alól. Hagytam, hogy elrendezze magán szerencsétlen kinyúlt anyagot, mielőtt egyik kézzel a hátánál öleltem volna magamhoz, másikkal meg lent a térdénél kaptam el. Szinte azonnal körülkulcsolta a nyakam, amikor felkaptam a földről. Halkan felnevetett, kicsit kalimpált a lábával a levegőben, majd nyomott egy cuppanós puszit az arcomra, mielőtt letettem volna a földre.

– Bocs, eddig bírtam – kuncogtam fel. – Jobb, ha nem törjük össze magunkat. De legközelebb majd az ágyig viszlek, napsugaram – tettem hozzá, csókot adva az ajkaira.

– Alig várom – kuncogott fel, és magával rántott az ágyba. Bebugyolált minket a takaróval, szorosan magához ölelt, és puszit nyomott a homlokomra. Közelebb bújtam hozzá, viszonozva az ölelést, hogy egymás karjai közt aludhassunk el. Az iménti játék helyére édes nyugalom kúszott, lassan ránk telepedett a fáradtság. Jayden nyakába fúrtam az arcom, mosolyogva élvezve, ahogy a hajammal játszott, mielőtt mindkettőnket elnyomott volna az álom. 

*Eredetileg: I am a 400 foot tall purple platypus bear with pink horns and silver wings. Igen, tudjuk, hogy Amerikában nincs méter, mint mértékegység, de ha már magyar szöveggel írtuk az idézetet, akkor szerettük volna pontosan idézni.