-Nézd Amine! Apu és én itt ismerkedtünk össze.-Egy hosszú, derékig érő hajú, kék szemű gyönyörű nő mosolygott a kisfiúra. A kezét fogta, és mutogatta a gyönyörű panorámát, amit a kilátó nyújtott, ahol álldogáltak éppen. Fák vették körül őket, bár Amine néhol megpillantott egy-egy táborhelyt is. Megigézte a látvány, és alig bírt betelni vele.

-Mami, itt élnek a sárkányok, amiket legyőztetek?-kérdezi tátott szájjal. Az anyukája édesen felkacag.

-Nem, az olyan sárkányok nem élnek Japánban. Ha majd haza megyünk Brooklynba megmutatom neked!- Egy magas, izmos szőke hajú és napbarnított bőrű férfi csókot nyom felesége orcájára és felemeli kisfiát, Aminét.

-Hős szeretnél lenni? -mosolyog rá és megpöccinti az orrát.

-Igen! Mint Anyu és Apu!-vágja rá szinte azonnal lelkesen.

-Hát, előtted az élet! De hogy már 8 évesen vannak céljaid... Lenyűgöző!-nevet fel. Megborzolja kisfia barna haját, majd még kis nézelődés után az anya átkarolja családját, és pár másodperc múlva már a Tokyoban lévő szállásuk előtt ácsorognak. Az egész 43. emelet az övék volt, egy óriási luxus lakosztályként. Nagynehezen lefürdették és ágyba dugták a felpörgött csemetét, majd a két szülő fáradtan vonult be a gyerekszobától nem messze lévő háló helyiségbe.

Amine, mivel egyáltalán nem volt álmos, síri csendben, lábujj hegyen kisettenkedett az ágyából és résnyire nyitva szülei ajtaját, hallgatózott.

-...Ha tudnák, hogy mi vagyunk a szülei, bárhova felvennék! Nagyobb hős lehetne mint mi! -suttogja diadalittasan az apja.

-Még az ereje sem jött elő, nem tudhatjuk...-mentegetőzik aggóva anyukája

-Liz, gondolj bele! Ha örökölné mindkettőnk képességét... A te teleportod és az én kötél kezeim...-szimulálás képpen, a jobb karja egy vastag kötéllé változott, és mint egy ostor, lendített rajta egyet.

-...Akkor igen, erősebb lenne. De nekem is sokáig tartott megtanulnom, és mi is csak duóban dolgozunk, mert tudjuk hogy veszélyes egyedül...-egyre jobban kapkodja a levegőt és hadar. Ekkor Amine döbbenten nyit be hozzájuk.

-Anyu nem akarja hogy hős legyek...?-mered maga elé szomorúan. Liz a sírás határában van.

-Dehogy picim, nem erről van szó...-átöleli és visszateleportál a kiságyas szobácskába. Letette és mégegyszer jó-éjt-puszit adott,de a kis Amine ekkor már tényleg elaludt...

Pár órával később egy kislány őrült nevetése zengette a lakosztályt. Amine, mintha csak egy rémálomból kelt volna, hirtelen kipattant a szeme és felült az ágyában. Félt. Gyorsan rohant a szülei szobájába, de ahogy beért, hirtelen nem tudta felfogni a látottakat; apja karjait levágták, valószínűleg akkor, amikor az éppen kötél volt. A hasa egy jól irányzott vágással volt felmetszve, és még a torkát elvágták, holtan nedvesítette a padlószőnyeget, a még mindig folyó vérével.

Az ágyon egy szőke, hosszú hajú lányka egy recés végű kést betegesen szorított magához, közben gyermek dalocskát énekelt japánul. Amine szinte azóta tanulta ezt a nyelvet, amióta a szülei beszélni tanították. Így legalább annyira tudott japánul, mint angolul. A lány egy rántással elvágta Amine szeme előtt az anyja torkát, és élvezte, ahogy spriccel a vére. Édesen nevetett.

-Anyu? -szólongatta egyre kétségbeesettebben Amine. De semmi válasz. Csak nézte az üveges szemű, semmibe tekintő anyját. De valamiért sírni nem tudott. A szőke felé fordult, és félrefordította a fejét.

-Te vagy Amine, ugye? Már rég meg akartalak ismerni! Helyesebb vagy, mint hittem -őrülten felnevet. Sárgás szemei voltak, és a szemfogai különösen hegyesek voltak.

Mint egy vámpír-gondolta Amine. -És te ki vagy?

-Toga vagyok! Toga Himiko! -mutatkozott be az ismeretlen. Végignézett a holttesteken- Úgy látom nincs hova menned... Gyere velem!-megragadja a kisfiú kezét és elkezdi kirángatni a szobából. Végül kiugrottak egy ablakon egy ponyvára, és az utcán folytatták útjukat. Toga magasabb volt Aminél, egy naguon picit talán idősebb is.

Végül felcsempészték magukat egy vonatra, és a csomagtérben zötykölődtek. Toga őrült mosollyal illette a megszeppent kisfiút.

-Hova megyünk?

-Haza!

-Amerikába?

-Én nem lakok Amerikában...-gondolkodik el csücsörítve Himiko. Majd miután arra jut, hogy biztos nem Amerikába mennek, témát vált.- És neked mi a képességed? -átkarolja a térdét és hintázni kezd.

-Nem tudom...-mondja alig hallhatóan-Még nem jött elő... -Ezután Toga mindenféle kérdést feltett, Amine párszavas választ adott, de leginkább a gondolataiba menekült. Nem sokára a lány kinézett egy kis résen a vagonból, még egyszer letisztította a kését, majd megfogta Amine kezét és felhúzta. Az egyik megállónál észrevétlenül kiszálltak, és folytatták útjukat az egyre keskenyedő utcákon.

Végül elértek egy romos házhoz. Egy szintes volt, és néhol a beomlás kerülgette. Rácsos ablak, de egyes helyeken le is volt deszkázva. Belül bútormaradványok, omladozó és penészedő falak fogadták, és a kinti hideg, szinte ugyan olyan volt bent is. Követte Himikot egy szobáig, ahol egy egészen ép állapotban lávő ágyacska volt, a padlón mindenféle méretű és fajta kés. Amine elborzadt a látványtól, de a lány mosolyogva fordult felé.

-Aludhatsz az ágyamban! -löki oda és bököd az ágyra. Amikor ráfeküdt, észlelte, hogy a matrac olyan, mintha kövön feküdne és kellemetlen illatot áraszt. De mivel fáradt volt elnyomta az álom.

Pár órával később az alvó testhez késsel a kezében közelített a lány. Mániákus mosollyal készült vért szerezni tőle, amikor is Amine hirtelen feléfordult és ijedtében felkiáltott. Toga hüvelykujját, amiben a kést tartotta egy vöröses átlátszó kristály képződmény szúrta át. Viszont ez olyan volt, mintha Himikoból nőtt volna ki. A különös dolog körül hullott a földre a vér. A lány bűvölten nézte, de Amine annál kevésbé. Érzte. Ez az ő ereje volt. Arra gondolt, hogy bár ne folyna a seb körül a vére, és az pár tizedmásodperc múlva megállt. A vér nem mozdult. Visszabomlasztotta a kristályt, ami újra vérré változott, majd visszaparancsolta a vérkeringésébe a vörös folyadékot. Próbálta úgy tartani, amíg keresett egy rongyot és azzal bekötötte a sebet. Toga tapsikolva ujjongta körbe.

-Kijött az erőd! Előjött! Ügyi vagy! Sok vér! -hegyes körmével végig simít Amine arcán. A fiú végig gondolta, hogy pontosan mit is takarhat az ereje. Nem hasonlít a szülei, se nagy szüleiére. Rengeteg lehetőség van benne. De mit is akart Himiko tőle? A vérét, mint a szüleinek? Arra következtetett, hogy a legjobb az lenne, ha elszaladna, de kimerült az új ereje használata közben. Esetlenül megállította Toga agyába beáramló vért, de csak azt a részét, hogy pont ne jusson abba a féltekbe, amivel irányítja a testét. Így a lány lefagyva állt, addig Amine elfuthatott. Nem bírta tartani ezt az állapotot pár másodpercnél tovább, így hamar elkapták. Toga elővett egy kést és egy üvegcsét, ezután egy kis vágást ejtett rajta, és a kifolyó vért mind az üvegbe cseppentette. Miután megvolt ezzel, megigézve nézte a kinyert vért és egy másik szobába indult. Így Amine nyugodtan mehetett el aludni.

Ezentúl megtanult együtt élni vele. Reggel Toga elment iskolába (amit sokszor kihagyott), addig az otthonhagyott könyvekből gyakorolt olvasni és számolni. A lány egy évvel járt feljebb a korosztályához képest, de könnyen megértette. Az erejét is folyamatosan edzette, és amit megtudott róla, egy füzetbe jegyzetelte. Amikor magának írt, mindig angolul tette, az anyanyelvén. Elleste Himiko kés technikáját, de nem hasznosította. Amikor elfogyott az olvasnivalója, Toga odaadóan lopott neki a felsőbb évesektől.

Amikor már kicsit idősebbek lettek, Toga elkezdett társulni különböző bűnbandákkal, és azoktól a felnőtt emberektől is tanult pár dolgot. De ezeknek általában mindig az lett a vége, hogy a szőke megölt mindenkit, mert lenézték. Kivéve egyet. Már nem is nagyon tudta, hol ismerkedtek meg, de nagyon jóban lett a lány egy Twice nevű férfival, és bár sokszor nem is együtt végeztek el a feladatukat, nagyon jóban lettek. Főbb el foglalásuk Amine szerint, a "papa-mama" ami annyit takar, hogy játszák a házasokat (amit ők ilyenkor tagadnak) és gyerekként kezelik Aminét.

Egyik nap, szintén ez az agymenés ment. Csak hogy épp egy olyan döntést hoztak meg, ami miatt Amine máig a pokolra kívánja őket...

-Hellóka Ami-chan, hogy s mint? Mit olvasol?-bombázza le kérdésekkel a házukba berontó Twice. Amine szemforgatva felnéz a könyvéből.

-Ne becézz!-vágja oda hanyagul.-15 vagyok már, senki nem becézhet!

-Szia Ami-chan!-ront be Himiko, amire Amine mérgesen csapja le maga mellé a könyvet.

-Azt mondtam senki ne becézzen!

-Légy tisztelettel az idősebbekkel szemben!-nevet Twice.

-Szóval Ami-chan-idegesíti direkt Toga-Kijárna neked egy rendes oktatás, ezért arra gondoltunk-néz Twicera-Hogy elküldünk egybe.

-Hogy mi bajotok már megint? Szálljatok le rólam!-akad ki Amine

-És lehet kicsit meg is nevelnének.-szúrja közbe vigyorogva Twice.

-És mégis hogy akartok beiratni? Kellenek hozzá az adataim is.-dől hátra az ágyán, mert azt hiszi már nyert ügye van.-Az adataim megszerzéséhez pedig egy szülő vagy gyám kell, és ebből egyik sincsen nekem...

-Biztos vagy benne?-alig tudja visszatartani a nevetését a férfi.

-Igen...-mondja már kicsit félve.

-Én nem lennék annyira...-csücsörít gondolkodás közben Toga.

-Mit csináltatok már megint?!-esik kétségbe Amine.

-Mostantól csak szólíts apunak!-neveti el magát Twice.

-Ugye ez most csak valami rossz vicc?-néz a lányra segélykérőn, de az buzgón bólogat. Szóval így lett a titkos gonosztevő az apja.

A legtöbb papírt feketén vették, hogy ne tűnjön fel senkinek, hogy Aminének eddig semmilye sem volt. Állítólag eddig magánsuliba járt, és ott kiváló volt. Ennél az egésznél már csak az volt kiakasztóbb, amikor Amine megtudta hogy az "apja" és Himiko hova akarják iratni. Miért is ne? Rögtön menjen a környék leghíresebb intézményébe, a U.A.-be...!

A felvételi napján még mindig úgy volt vele, hogy direkt el fogja rontani, és akkor nyugodtan mehet az otthonának nevezett romos zugba vissza. Zsebre tett kézzel nézte a sok egyenruhás embert, mind csoportokban, nevetgélve indultak az épületbe. Mivel ő "magánsulis" volt, ezért nincsen semmi kötelező hacukája, utcai ruhában volt jelen. (Amit Toga lopott neki). Zsebre tette kézzel, a többieket lenéző tekintettel illetve indult be a kapun. Mellette egy szőke, kék szemű túlbuzgó fiú próbált mindenkivel barátkozni. Aminére a hányinger tört rá. Unottan foglalt helyet a neki kijelölt padon, és percekig rá sem nézett a vizsgalapra. De ő sem bírta sokáig kísértés nélkül. Szeme lassan az első kérdésre kúszott, és majdnem elnevette magát annak egyszerűségén. Végül valahogyan belesodródott s kérdések soraiba, egyetlen gondja az volt, hogy lassabban írt, mint kigondolta a választ.

A gyakorlati vizsga előtt pár perccel a szõke fiú, akit látott, fülig érő mosollyal, integetve szaladt oda hozzá.

-Szia, társulunk? Nem tudom mi az erőd, de biztos nagyon jó lehet! Mirio Toug...

-Nem érdekel. Nem. A kérdésdre a vàlaszom nem. -mondja komoran Amine. Mirio szomorúan elbaktatott, de kis idő múlva vissza is tért a derűlátása.

Egyszerű robotokat kellett legyűrniük, amihez Amine képessége nem nagyon passzolt. Egy gépezetben nincs vér... Ekkor ötlete támadt. Egy nála lévő késsel megvágta a kezét és a kifolyó váladékot egy egységes, áttetsző, majdnem sziklaszilárd kristállyá alakította. Hosszabb volt, mint a karja, így lándzsaként is használhatta.

Érezte, hogy valami balról közelít felé, de mire odafordulhatott volna, a robot apró darabokra hullott. Egy barna hajú, furcsa türkiz tinccsel díszített lány biccentett neki és tovább sietett a következőhöz. Aminének sem kellett több, elindult a másik irányba, hátha többet talál ott...

Pár nap múlva, Twice lakására postázva érkezett meg a levele, amit a férfi rögtön meg is nézett. Vigyorogva érkezett meg Togaékhoz, újonnan vált szokásaként megzavarva a fiút az olvasásban.

-Ami-chan! Nézd mim van! -lengeti meg előtte a feltépett csomagot.

-Hányszor mondjam még hogy...-meglátja a felé repülő ovális micsodát, és röptiben elkapja. Egy fehér patkány-ember hibrid, hangja jó pár oktávval egy normális felett, vinnyogni kezdett (Amine szerint barbie babát megszégyenítő műmosollyal). Az egésznek a lényege az volt, hogy a fiú nagy örömére, az elsők között vették fel. Abból a tárgyból egy 3D-s hologram kép jött ki, onnan is láthatta mindezt. Volt még ott pár pillanat a gyakorlati vizsgákról, ami állítòlag lenyűgözte a tanári kart.

Amine mérgében a földhöz vágta a tárgyat, aminek a lencséje be is tört.
-Ne vigyorogj így!-morogja az ujjongó Twice-nak. Eközben Toga valahogyan odaférkőzött Amine mellé és a fejét ráhajtotta a fiú vállára. Erre ő gyorsan arrébb húzódott, Himiko nagy bánatára. Előszeretettel próbálkozott már 7 éve a fiú közelébe férkőzni, de az nem hagyja magát.

《》《》《》《》

-Amine Wright.-szólította meg valaki. Megrázta a fejét, és mintha egy transzból esett volna ki, visszatért a jelenbe. Midnight szigorúan méregette az osztályterem elejéből.-Várom a válaszod.

Amine ekkor jött rá, hogy fogalma sincs, hogy mire akar válaszolni. A mellette lévő padsorban, kicsit előrébb, egy szőke fiú mosolyogva súgott neki.

-Vincent van Gogh! Vincent van Gogh!-Mirio suttogva kiáltja és gesztikulál hozzá. Amine tudomást sem vett róla, véleménye szerint, nem szorul a segítségére. Év eleje óta, sőt, a felvételi óta nem hagyja békén. Kezd nagyon elege lenni a srácból... és az nem jelent jót Miriora nézve. És mire újra azon kapta magát, hogy elkalandozott, a tanárnő megint megszólalt.

-Wright, megint elvittek a gondolataid ha jól sejtem...-sóhajtott beletörődve a tanárnő.- Elismétlem újra. Ismétlünk az előző óráról. Sorolj fel kettő modern művészt!

-Pablo Picasso és ....-szinte azonnal rávágja.-Vincent van Gogh!-ekkor eszmél rá, hogy ez úgy hangozhat, mintha Mirio segítsége kellett volna. Viszont ha mond még egyet, a modern művészet történelem tanárnő a végén még ráfogja, hogy nem tud elég jól japánul, és azért kerül kínos helyzetbe. Most meg már megint túlgondolja a dolgokat és közben mindenki, az egész osztálya és a hõsnő, azaz húsz szempár méregeti. Most mondania kéne valamit? Ezért utál közösségben lenni...-...és Gustav Klimt...-teszi hozzá egészen halkan, de mivel a teremben síri csend honolt, tisztán hallható volt.

A tanárnő bólint, de sóhajtott még egyet, mivel kezdett 1 hónap után kezdett rájönni, hogy nagyon nincs olyan, amivel Aminét meg tudná fogni. Óra után intett, hogy beszélni akar vele. A fiatal zsebre tett kézzel sétált oda, és várta az osztályfőnöke szokásos monològját.

-Ugye tudod, hogy édesapádnak szólni fogunk?-tette fel a kérdést komolyan. Amine erre csak ,megnyugodott, hogy még mindig nem tudják, hogy ki is a mostohaapja valójában. Bólintott, mintha sajnálná.-Egyre többször kalandozol el, és nem csak az én óráimon!

-Elnézést kérek, megpróbálok odafigyelni erre majd jobban.-mondta illendően, és gyorsan el is menekült onnan. Nagyrészt azért, mert Mirio vészesen közeledett felé, a szokásos naív mosolyával. Úgy tett, mintha inkább gyorsan ebédelni indulna, pedig csak minél hamarabb ki akart lépni az intézmény kapuján.

A legközelebbi sikátorban átöltözött. Mivel úgymond a város "legszegényebb" negyedében élt Togával, ha arra járna egy U.A.-s diák, azt egyből kiszúrnák, követnék, és kirabolnák... vagy rosszabb. Ehez képest Twice egy sokkal jobb helyen élt. Rendes lakással.

Rossz szokásához híven elindult a piros lámpánál az út túloldalára, csak most még sietett is, ezért nem vette észre a felé vészesen közelítő teherautót, és a volánnál ülő alvó sofőrt, akinek állapotának hála eszében sem volt lelassítani. Ekkor már sejthető volt, hogy az ütközés elkerülhetetlen...