~1964. október 27, Tirrén-tenger, Olaszország~

        A nagy hangzavarra nyitotta ki szemeit, a kikötő zsibongására, a matrózok erőteljes lépteire, és persze... testvére komor hangjára. Ahogy ébredezett Rider hangját egyre erőteljesebben hallotta.

 -Befejeznéd az örökös paposkodást?

 -Csak próbállak észhez tériteni, még nem késő visszafordúlni és hagyni ezt az egészet.-felelt Tyler magabiztos hangon. Rider tűrőképességei a végét járták, erőteljesen a fiú elé lépett és egyenesen a szemeibe nézett öklét összeszoritva.

 -Nézd, számoltam a következményekkel, nem kell folyton az orrom alá dörgöld, tudom, hogy mit csinálok, csak fogd be.

 -Ch, arrogáns egy halálisten vagy te.-válaszolta Tyler lenéző hangnemben.-De mit is várhat tőled bárki is, csak magadra gondolsz. Teljesen tönkre tetted ennek a szegény lánynak az életét, undoritó vagy.

 -Te csak ne tegyél szemrehányó megjegyzéseket!-húzta össze a szemöldökét Rider, és két kezével erősen felemelte Tylert a gallérjánál fogva.

 -Én kérek elnézést, hogy megsértettem a drága önbizalmadat.

 Ashe lassan lépkedett feléjük, szeretett volna rájönni, hogy mégis min veszekednek, de amint látta, hogy a dolgok mély pontra zuhannak, közbelépett.

 -Hé, ebből elég!-mind a ketten egyszerre lettek figyelmesek a lány hangjára, odakapták a fejüket.-Ne legyetek már ilyen gyerekesek, a fél kikötő a szátoktól visszhangzik.

Rider elengedte Tyler gallérját, de mielőtt odébbállt volna, még megsorozta rideg tekintetével. Ashe azonnal testvéréhez rohant, hogy számon kérje, de hátat forditott neki, és elment, igy Tylerhez fordúlt, de mielőtt bármit is szólhatott volna, ő is faképnél hagyta. A fejében csak úgy kavarogtak a gondolatok, egyedűl maradt, ő, és a feltételezett gondolatai... 

                                                     ***

                                ~Nápoly, Olaszország~

  A két fiú egész úton nem beszélt egymással, Ashe elég kellemetlenűl érezte magát emiatt, mintha két nagy fal tornyosúlt volna Tyler és Rider közé. Azon civódott, hogy merje-e felhozni a témát, de úgy gondolta inkább nem teszi, mert talán rontana a helyzeten. Annyira elmerűlt a gondolataiban, hogy mire felkapta a fejét, már a nénikéje háza előtt álltak. Nem habozott egy percet sem, az onnan nem messze található piaci zaj teljesen megszűnt zúgni a fejében, a gondolataival együtt, mikor a kilincsre rátéve a kezét a házra pillantott.  A kora reggeli hideg, őszi szellő enyhén lengette a keskeny udvaron álló öreg fa sárga, terebélyes lombját. Szinte teljesen beteritette a teret. Az udvarra néző első emeleti ablak nyitva volt, a függönyt enyhén tépkedte a szellő, a fa ágai benyúltak egészen a szoba belsejébe. A fa alatt állt egy régi karosszék, ellepve sárga és vörös levelekkel. Fúrcsa érzés fogta el a lányt, mire kinyitotta volna az ajtót, Rider rátette kezét húga vállára, mintha mondani szeretett volna valamit, de a lány szinte berontott a kisajtón. Mire fehér kezeit a bejárati ajtó csengőjére tette volna, testvére megszólalt, komoly arckifejezése kissé megijesztette:

 -Szeretném ha tudnád, hogy...-hangja elcsuklott, mire Tyler megvető pillantást vetett rá. Ashe elmosolyodott és megveregette Rider derék vállát.

 -Tudom, hogy kiskorunk óta nem találkoztunk vele, és már nagyon szeretném látni őt. Az őrületbe kerget ez az egész változás, de hiába mondom neked, te is ugyanúgy fogsz reagálni mint anya és apa.-Ashe közelebb lépett testvéréhez, és halkan súgta a fülébe-Azt hiszem, valami megváltozott, bennem, belűl érzek valamit, amit eddig soha, valami szokatlan dolgot.. mintha a lelkem egy teljesen más bőrbe bújt volna. 

      Kétségbeesett arckifejezését próbálta elrejteni, majd vett egy nagy levegőt, és megnyomta a kissé szokatlanúl nagy bejárati ajtó csengőjét. Tyler fürkésző tekintettel figyelte a halálisten egyre eltorzúltabb arckifejezését. Egyetlen lélegzetvétel sem kellett, mire kinyilt a régi ház ajtaja,  Alice  egy nagy mosollyal fogadta a fiatalokat. Ashe azonnal nénikéje karjaiba borúlt, erősen átölelte, majd végignézett rajta. Márványfehér bőr, szürkéskék szempár, sima, ránctalan arc, biborvörös ajkak. Haja még copfba tűzve is derekáig ért. Ashe hátranézett Tyler és Rider reakciójára, de teljesen erőltettett meglepettséget szimuláltak, mire a lány elnevette magát.

  -Nahát, Alice néni-fogta meg nénikéje hosszú, fehér ujjait-gyönyörű vagy.

 -Ugyan drágám, a szépség nem minden, de köszönöm szépen. Gyertek, gyertek csak beljebb.

      A karcsú, fekete bársonyruhát viselő hölgy a szinte vakitóan világos előszobából, az árnyékos, félhomályos fogadószobába vezette őket. Ashe azonnal leűlt a kanapéra, és körűlnézett. Megtévesztette a ház kűlseje, belűl teljesen rendezett, tiszta, azonban kissé zsúfolt volt a sok emléktárgytól. Nénikéjének minden egyes képen fekete haja és szürkéskék szemei voltak, még az egyik babakori képen is.

  -Na, gyertek már fiúk, űljetek le ide, Alice néni ne érezze kényelmetlenűl magát, amiért nem foglaltok helyet. Mindjárt visszajön.

 -Én nem űlnék le, de talán ha a drága bátyád lenne olyan méltóságteljes, nyugodtan leűlhetne.

 -Tyler, kérlek legalább itt ne veszekedjetek.-Ashe hallotta, hogy nénikéje közeledik, a csörömpölő csészékkel.-Ne legyetek ilyen mogorvák, ha nem másért, legalább az én kedvemért.

 -Talán valamiféle összetűzésbe keveredtek a fiatalurak?-Alice letette a tálcát az asztalkára, leűlt a fotelébe, és kavargatni kezdte a csészében a forró teát, melynek illata teljesen ellepte a szobát.-Tessék csak drágám, érezd magad otthon. Gyümölcstea, a kedvencem, és az egyetlen, amit meg bir  emészteni a szervezetem, egyenesen Spanyolországból, az egyik ismerősöm nagyon figyelmes, és minden hónapban hoz nekem belőle.

 -Köszönöm, ez tényleg nagyon finom. Hogy érted, azt,hogy csak ezt birja megemészteni a szervezeted? Talán beteg vagy Alice néni?-próbált szóba elegyedni vele, nem akart alkalmatlankodni, azzal, hogy azonnal a lényegre törjön. Mielőtt a hölgy válaszolt volna, keserűen elmosolyodott, ivott egy korty teát, majd visszatette a tálcára.

 -Nem, dehogy, sosem voltam beteg, nem tudom, mi az a megfázás, fejfájás, himlő, ami napjainkban sajnos elég gyakori betegség. Miattam nem kell aggódni. 

 -Nahát, ezt jól esik hallani.-Ashe hátratekintett a két kisérőjére, akik még mindig ugyanabban a pozicióban, idegesen és feszűlten, karba tett kézzel álltak mögötte.-Hadd merjem megkérdezni Alice néni, hogy mivel foglalkozol a mindennapokban? Egyedűl élsz?

 -Hmm, hogy milyenek a mindennapjaim? Annyit mondhatok szivem, hogy figyelik minden egyes léptemet, vannak beosztottjaim akik vigyáznak rám a ház körűl, még csak az utcára sem mehetek ki, igy minden napot a könyvtáramban töltök és tanúlmányozok.

 -Ez elég komoran hangzik. De biztosan van ennek oka, igaz?-Alice szavai teljességgel kiváncsivá tették Ashleyt.  A hangulat hirtelen megtört, a finom teaillat elillant, Alice Riderre pillantott.

 -Hadd térjek én a lényegre kedvesem, ha megengeded.-Ashe meglepődött, bólintott. Alice felállt foteléből és átűlt Ashe mellé a kanapéra, tenyerébe fogta a lány hideg, reszkető kezeit.-Drága Ashleym, édesem..-a hölgy egyik kezével végigsimitotta a lány puha arcát, Ashe már egész teste reszketett a rémülettől, érezte, hogy nénikéje mindenről tud, hogy már várta őt, félt a válaszoktól, mert tudta, hogy nem lesznek mindennapiak. Kicsorduló forró könnyét Alice letörölte kezével, majd újra összefogta Ashe remegő kezeit.-Hol is kezdjem? Nem szeretném hogy kiborúlj, úgyhogy kérlek, légy most erős, és fogadd el, amit mondani fogok neked.-Ashe csak bólintott, a hölgy felállt, és elvette a polcról a babakori képet, majd visszaűlt mellé.-Minden bizonnyal azt hitted, hogy ezen a képen én vagyok, igaz?-Ashe felnézett a testvérére, aki átnézett rajta, mintha teljesen elmerűlt volna a gondolataiban.

  -Ezek szerint valaki más.-hangja olyan halk volt, hogy alig lehetett hallani.

 -Igy van, ezen a képen Ashley  aranyos, ártatlan tekintete néz vissza rám.-a hölgy könnye kicsordúlt, úgy tűnt, hogy elérzékenyűlt, majd erőt vett magán. 

 -Mégis hogyan? Ne-nem lehetek én a képen.. ez.. ez képtelenség.-felállt, és idegesen a két fiúra nézett.-Ez nem lehet, biztosan csak..-maga elé pillantott, az őt néző gyönyörű hölgyre, aki annyira hasonlitott rá, mintha a hasonmása lenne, majd újra maga elé kapta a tekintetét-Ez biztosan csak egy rémálom, és hamarosan fel fogok ébredni. Amint anyáék hazaérnek a városból, és a bátyámat jól megleckéztetem amiért faképnél hagyott. Csak legyen vége, legyen már vége. Én nem igy néztem ki babaként.. ez..-Alice felállt, felemelte a lány fejét, simogatta arcát, letörölte a rémülettől kicsordúlt könnyeit, és átölelte. Ez nem olyan ölelés volt, mint az ajtóban, teljesen más, Ashe érezte a különbséget. Nem olyan volt, mint egy nagynéni ölelése, hanem olyan, mintha az édesanyja vette volna karjai közé, amitől megnyugodott, és szivverése lelassúlt.

 -Édesem, teljesen átérzem a félelmedet, a rémületedet, a kétségbeesésedet. Arra kérlek, hogy légy most erős. Válaszokat szerettél volna, biztosan tisztában voltál vele, hogy ezek a válaszok, ahogyan a tény is, hogy átváltozott a kűlsőd, nem lessz eggy mindennapi, megszokott dolog. Gyere, űljünk le ide vissza.-Alice ismét kezeivel összefogta a lány kezeit.-Kész vagy megtudni, hogy ki is vagy valójában?

 -Igen, azt hiszem, kész vagyok.-Alice felnézett a lány mögött álló fiúra, akinek tekintetén úgy látszott, mintha zavaros érzelmei lenyugodtak volna.

 -Nem is tudom, hogy köszönetet mondjak, vagy leszidjalak ezért, fiatalúr.-Alice elmosolyodott, majd újra a lányra nézett-Amint mondtam, a képen nem én vagyok, hanem te édesem, a legnagyobb becsben tartom azt a képet, hiszen az az egyetlen kézzel fogható emlékem rólad. Három hónapos korodban elvittek téged tőlem, még mielőtt bármilyen emléked is lenne rólam,amig még, amig még... elhitethették veled, hogy kik  a szüleid.

 -Ú-úgy érted, hogy...-Ashe ajkai remegtek, tükrös szemeiben pedig töltődtek a könnyek.

 -Sajnálom, hogy igy kell megtudd ezt, és tudom, hogy nehéz felfognod... Nem én döntöttem igy, de talán igy volt a legjobb. Sok veszéllyel kellett volna szembenézned, ha velem maradsz, és rengeteg fájdalommal.  Az ilyen fajták élete, mint az enyém, csak bújkálásból, félelemből, és álcázásból áll. Egy anyának mindennél fontosabb a gyermeke, bármit megadtam volna, hogy ne vigyenek el tőlem, azt hittem, hogy ketten jól megleszünk, talán nem tudtam volna megadni, amire egy fiatal lány vágyik, a barátokat, a felejthetetlen születésnapi rendezvényeket, a szabadságot, a szerelmet, de megadhattam volna az igazi anyai szeretetet,  a törődést, megtanithattam volna, hogyan használd a képességeidet, hiszen egy ajándék. Nem kellett volna hazugságban élned, önmagad lehettél volna...-Alice hangja kissé összecsuklott, látva hogy Ashe teljesen kiborúlt.

 -Kérlek,-Ashe letörölte a könnyeit, és felnézett-folytasd.

 -De... de miután szembesűltem a tudattal, hogy a te életed igenis lehet más, élhetsz úgy, mint egy átlagos nő, nem kell folyton rejtőzködnöd, hanem büszkén, boldogan élheted az életedet. Nekem Helena nem a nővérem, sőt, soha nem is ismertem azelőtt, csupán egy kijelölt, megfelelő, gyermek nélküli család volt, akik kezeibe nyugodtan tehettelek. Ashley, az emberek világában ott lapúl a megannyi természetfeletti lény, titokban, rejtőzve, álcázva, olyan képességekkel, melyeket valóban az emberi világban csak a képzelet bir el. Elhitették Helenával, és a családjával, hogy ő szűlt téged,hogy  az ő gyermekük vagy, téged átformáltak, az ő képükre, hogy még véletlenűl se bukkanjon fel egy pici szikra sem arról, hogy ki is vagy valójában.-a hölgy az egyik képet fűrkésző Riderre nézett, aki elkapta a pillantását, majd ismét visszanéztek-A biztonságod érdekében Riderre biztalak téged.

 -Igy gondolom ő sem az, akinek látszik, ugye?-Ashe hangja még mindig halk volt, és réműlt. Alice elmosolyodott.

 -Attól függ, honnan nézzük. Ő a bátyád, aki megvéd téged, akivel olykor veszekedsz, olykor pedig akivel együtt nevetsz. Az árnyékod, aki követi minden lépted, ismeri minden porcikádat. De valóban nem, ő sem ember, hanem egy...-Alice összehúzta szemöldökét-Biztosan, nem sok ez igy neked egyszerre?

 -Hát..-Ashe letörölte könnycseppjeit és egy apró mosolyra görbisztette száját.-Ha úgy vesszük, hogy úgy indúltam el, hogy a nénikémtől majd válaszokat kapok, és most itt vagyok, az eddigi eltitkolt édesanyám előtt, aki a hasonmásom, hogy nem vagyok átlagos, hogy Rider valójában nem is az akinek én gondoltam, tulajdonképpen... a tudat, hogy minden egy nagy hazugság volt, elég megrázó...-Ashe körbenézett, Tylerre pillantott, aki azóta sem mozdúlt, majd Riderre, aki már a következő szobában nézelődött-De... jól vagyok. 

 -Kell egy kis idő mig megemészted ezt az egészet. Sir Pietro, kérem.-A közepes termetű, szemüveges öregúr azonnal előlépett az egyik hátsószobából.-Ő itt Ashley, Ashley, ő Pietro.

 -Örülök a találkozásnak kisasszony.-kezet nyújtott a lánynak, aki felállt és kellően viszonozta azt. 

 -Szeretném, ha a legjobb szobánkat előkészitené Ashleynek.-utasitotta Alice.

 -Máris, Mrs. Brown.-az ősz inas meghajolt és hátrálva elhagyta a félhomályos szobát ugyanazon az ajtón, amelyiken visszajött. Mrs. Brown elővette a teáját, mielőtt beleivott volna, a kanapé mögött szobrozó fiú megszólalt.

 -Szóval, itt éjszakáztatja a kisasszonyt?-kérdezte.

 -Persze csak ha nincs ellenvetésére, rengeteg dolgot kell feldolgozzon, megemésszen.. Édesem?

 -Pe-persze..-Ashe  még mindig ott állt, ahol kezet fogott Pietro úrral-maradok, mindent tudni szeretnék, ha ez az igazság, és ez az a világ, ahová tartozom, akkor nem hagyhatom ki. Mindenképp itt töltöm az éjszakát. Ha úgy gondoljátok.. elmehettek, megleszek.-a szemben lévő szobából megszólalt Rider hangja, Ashe és Tyler meglepődtek, Mrs. Brown azonban mosolygott.

 -Még ha alkalmatlankodás is lenne, ezeknek a fúrcsa inasoknak a szemében akik folyton leskelődnek, akkor is maradnék. Szó sem lehet róla. Ha maradsz, akkor én is.-a fiú nem látszott, csupán hangját hallhatták.

 -Ch, mióta vagy te ilyen ragaszkodó tipus?-Tyler egy pimasz mosollyal felhúzta az egyik szemöldökét, de miután észrevette Mrs. Brown tekintetében az elutasitást, azonnal abbahagyta. Tyler alapjából véve sosem volt pimaszkodó, csipkelődő személyiség, csak Riderrel szemben.-Én körűlnézek a városban, hogy minden tiszta-e, később visszajövök. Engedelmével hölgyem.-Tyler meghajolt, és el is hagyta a termet, ahogyan a szomszédos előszoba ajtaján távozott, a szélvihar befújt egypár sárga falevelet az ajtón.

 -Mostmár értem, miért tűnik olyan elhagyatottnak az udvar és a ház környéke. Na de, még a beosztottjaid sem láthatják el a kertet?

 -Nem. Az lenne a legfőbb butaság, amit elkövethetnénk. Nápoly nem az első város, ahová költöztünk, minden hónapban, ahogy az alkalom adja, otthont váltunk.-Alice jóizűen szürcsölgette a még meleg teáját.

 -Nem lehet könnyű. Naés, az inasok...? Ha veled együtt rejtőznek, akkor ők is tudnak mindent? Má-mármint rólam, rólad..-Ashe leűlt a kandalló előtti székbe, és az egyik képet vette a kezébe.

 -Korlátozottak az ismereteik, nem tudnak mindenről, csakis arról, hogy én ki vagyok, a múltamról nincsenek informálva. Mivel minden ilyen szintű igézőt, mint amilyen én vagyok, őrizetbe vesznek, hogy hatalmát semmiképp se forditsa megengedhetetlen dolgokra.

 -Szóval ezért kell rejtőzve élned. De ha nem tettél semmi rosszat, akkor mire való ez az egész?

 -Vannak, akik feladják magukat, és szolgálják a testületet, akihez szegődnek. Az ilyen képességekkel rendelkező lényeket, nagy kordában tartsák. Nem szeretnék egy lenni azok közűl, akik mások kegyeire, kérelmeire használják fel képességeiket. Mivel igézőnek születtem, ez a két választás van.-Ashe felállt a székről és alaposan körűlnézett a szobában, nem tudott betelni a sok emléktárggyal.-Már biztosan kimerűltél, szeretnéd, hogy Pietro úr megmutassa a szobádat?

 -Öhm..-Ashe épp az egyik képre lett figyelmes, melyen Alice egy férfival volt lefotózva, előkelő, fekete  bársonyruhában különféle ékekkel diszitve űlt egy széken, melynek pántja átfogta karját, nyakában pedig egy ezüst medál diszelgett, sötét haja fel volt tűzve, göndör tincsei helyenkét vállát érték, mellette egy szőke férfi állt, nagy, bézs kalapja alól kilátszott összekötött, szinte fehér haja. Ashe nem akarta még tudni, hogy ki az illető, de később mindenképp rá szeretett volna kérdezni.-Tulajdonképpen, kissé elszunditottam a hajón idefelé jövet az éjszaka, mire felébredtem, már kora reggel volt. De, talán nem ártana pihennem egy kicsit.

 -Értem, azonnal hivom az inast, maradj itt édesem.-Alice felállt és bement azon az ajtón, ahol Pietro távozott. Ashe fejében megfordúlt az a gondolat, hogy miért nem szólt neki úgy, mint ezelőtt, az öregúr egy szempillantás alatt ott termedt volna. Mig ilyen kicsinyes dolgon kattogott az agya, hátulról megfogta egy kéz.

 -Én is kértem szobát, a tied mellett közvetlenűl. Úgyhogy csak szólj, ha bármi kellene. Én fent leszek.-Rider elindúlni készűlt, de mivel Ashe megszólalt megtorpant.

 -Te ismered a házat? Egyetlen egyszer voltunk látogatóba Alicenél, de az nem itt volt.

 -Annyit mondok, hogy megvannak a módszereim. Már jártam itt, nekem nem telik egy napba, mig Firenzéből, vagy bárhonnan eljussak egy másik helyre, nekem, ha úgy akarom csak másodpercek kérdése.-Rider szeretett volna végre a szobájába menni, úgyhogy elindúlt, azonban Ashe nem hagyta, utána szökdécselt, végig fel a lépcsőn, és kérdésekkel bombázta, amikre.. nem válaszolt, de a lányban akkor is megmaradt a lelkesedés. Elindúlhatott azon a lépcsőn, amely a valódi önmaga megismeréséhez vezeti őt.