Már vagy a fele eltelt az új szezonnak. Mit ne mondjak, ez minden idők legrosszabb szezonja. Apu teljes mértékben visszavonult, Sofi pedig Németországban van. Ismét elidegenedtem a hokitól, és inkább a tanulásba temetkeztem. Ami igazából logikus is, hiszen ez az utolsó évem, karnyújtásra vagyok az érettségitől, meg a felvételitől, és olyan szintű parában vagyok, hogy az valami borzasztó.
- Még mindig tanulsz?
- Bocs, Fanni, de muszáj. Holnap szinte mindenből írunk, aztán ott a nyelvvizsga, meg neki kéne álljak kidolgozni néhány tételt.
- Jézusom, Petra... Te nem vagy normális.
- Most miért? Van jobb dolgom?
- Elmehetnénk meccsre.
- Ezt te sem gondoltad komolyan. Mi keresni valóm nekem a meccsen?
- Ezt most csak Sofi miatt, ugye?
- Igen. - sóhajom sokáig lebegett a kettőnk között kialakult csendben. Fanni hirtelen felpattant mellőlem, és tenyereit összecsapta, jelezvén, hogy ötlete támadt.
- Most meg mit találtál ki?
- Menjünk moziba.
- Ez a nagy ötlet?
- Akkor gyere velem lovagolni.
- Fanni. Tanulnom kell. - mondatom úgy nyomatékosítottam, hogy a mellettem heverő füzet után nyúltam. Történelem. Ó, Istenem, segíts meg!

•••

- Van már valami terved szülinapodra?
- Hát, nem tudom, apu. Átjön Fanni, vagy kimegyünk a városba. Fogalmam sincs. Miért?
- Csak kérdeztem. Nyugodtan hívd át Fannit, itt is aludhat.
- Szuper. - mosolyogtam rá, majd figyelmem ismét az előttem heverő matematikai problémának szenteltem. Maga a matematika egy nagy probléma. És az sem segít túlzottan, ha alig látok a szemembe lógó tincsektől.
Tettem még egy kísérletet hajam újbóli megzabolázására, de a hajgumi végleg feladta, és elszakadt.
Nagyot sóhajtva kezdtem kutatni fiókomban egy másik - lehetőleg erősebb - után. Mikor meglett, hajam újra lófarokba kényszerítettem, és próbáltam újra a tananyagra koncentrálni. Bár sikerült volna. Az igazat megvallva, egyre nehezebben koncentrálok dolgokra. Hónapok óta nem hallottam egy árva szót sem Sofi felől, és rettentően hiányzik. A szezonnak két héten belül vége, és őszintén remélem, hogy akkor hazajön. Muszáj neki. Azt nem is remélem, hogy szülinapomra hazaér, de legalább a nyáron pár hétre. Borzasztón hiányoznak a hülyeségei, az ártatlan kis bókjai...

•••

- Úgy hiányoztál!
- Ó, te is nekem Egyetlenem. - homlokomra nyomott egy apró puszit, amibe szinte egész testemben beleborzongtam. - Annyira nehéz volt nélküled! Fél év... Basszus, az rohadt sok idő!
- Tudom. - hozzábújtam, és erősen szorítottam, mintha bármikor elmehetne.
- Nyugi, nem hagylak itt.
- De a szezon...
- Nem érdekel. - vágott szavamba. - Felbontom azt a rohadt szerződést. Én nem tudok nélküled élni, Petra!
Ajkaival lassan közeledett, és már csak néhány centi választott el tőle...
- Jó reggelt szülinapos!
- Hfmnn. - morogtam párnámba, ahogy másik oldalamra fordultam. Olyan szépet álmodtam, miért kell felkelteni?
- Naa, kellj fel! Végre nagykorú lettél!
- Juhé... - nyöszörögtem, majd szokásos lajhármódomon ülő helyzetbe szenvedtem magam.
- Ideje felkelni álomszuszék, Fanni fél órán belül itt van!

És mint mindig, barátnőm most is pontosan érkezett. Félig még aludva, komás fejjel nyitottam neki ajtót, de pörgése azonnal felébresztett.

- BOLDOG SZÜLINAPOT! - vetette magát nyakamba, majd ahogy beljebb vonszoltam, kisebb erőfeszítések árán egy tucat héliumos, Boldog Születésnapot! feliratú lufit nyújtott át. Miután biztos helyre kötöttem őket, egy hatalmas ajándéktasakkal lettem gazdagabb.
- Basszus Fanni, nem kellett volna...
- Nézz bele! - bíztatott.
Félve pillantottam a tasakba, ami egy üveg vodkát, és még néhány apróságot rejtett. Hezitálás nélkül az alkohol után nyúltam, és lassan kiemeltem.
- A 18. szülinapod támogatója, a Royal vodka! - jegyezte meg nevetve, mire idiótán mosolyogva visszatettem helyére az üveget.
- Nem tudom mennyire akarok ma inni.
- Még nem is iszunk. Inkább öltözz, mert elkésünk.
- Honnan?
- Meglepetés! Fuss, öltözz!

Bő fél órával később már a vasútállomáson toporogtunk.
- Örülnék, ha végre elmondanád, hogy hova rabolsz el a szülinapomon.
- GYORSVONAT ÉRKEZIK A 3-AS VÁGÁNYON, KÉRJÜK A PERONON VIGYÁZZANAK! NÉHÁNY PERC VÁRAKOZÁS UTÁN TOVÁBBHALAD BUDAPEST IRÁNYÁBA, KÉRJÜK A BESZÁLLÁST SZÍVESKEDJENEK GYORSAN MEGTENNI!
- Gyere, mert itt maradunk! - drága barátnőm belémkarolt, és az érkező vonat irányába húzott.
- Mi a francot csinálunk Pesten?
- Mondtam már, hogy meglepetés!
- Fanni, kiakasztasz. Semmi kedvem most felmenni Pestre.
- Várd már ki a végét, az Isten áldjon meg. - megforgatta szemeit, majd felrántott maga után a vonatra.

Egy fél életnek tűnő zötykölődés után végre megálltunk a Keletiben, és végre leszállhattam erről az átok járműről.
- Oké, innen most hova?
- Most várunk.
- Mire? - tártam szét értetlenül karjaim.
- Rá. - arcán sokat sejtető mosoly terült el, ahogy hátam mögé mutatott.
Lassan, félve fordultam meg tengelyem körül. Először csak értetlenül bámultam a tömeget, ám az emberek lassan elszállingóztak, és a hirtelen támadt üres térben csak egy ember állt.
Erősen dörzseltem a szemem, és nagyokat pislogtam, egyszerűen nem akartam hinni a szememnek. Tényleg ő az? Tényleg itt van?
Szokásomhoz híven nagy léptekkel indultam meg felé, ő pedig kitárt karokkal, arcán a hódító mosollyal várta, hogy a nyakába ugorjak.
- Isti... - suttogtam, ahogy tőle kb két lépésre megtorpantam.
Nem válaszolt, csupán még szélesebben elmosolyodott. Ledermedtem, nem hittem el, hogy tényleg itt van. Basszus, annyira hiányzott.
Hosszú másodpercekkel később még mindig csak álltam ott, és próbáltam feldolgozni, hogy tényleg itt van. Azt hittem, ez megint csak egy álom.
Amúgy, ha már itt tartunk, mostanában rengetegszer álmodtam Sofival, és egyre debilebbeket. Először csak újra taliztunk. Aztán együtt baromkodtunk a jégen, és ennek a jeges marhulásnak egy másik alkalommal az lett a vége, hogy valahogy mindketten eltaknyoltunk, ő rám esett, és fogalmam sincs, hogy miért, de ahelyett, hogy feltápászkodtunk volna, percekig feküdtünk, és csak smároltunk. Attól kezdve minden álomban egyre több és több olyan dolgot csináltunk, amit nem tudtam hova tenni. Egyáltalán miért álmodok ilyet?
Gondolatmenetemből egy körém fonódó kéz szakított ki, ami derekamnál fogva húzott közelebb az előttem álló fiúhoz. Némán húztam én is magamhoz, és szoros ölelésbe zártam. Arcom vállába fúrtam, és belélegeztem bódító illatát. Fogalmam sincs, hogy milyen parfümöt használ, vagy az is lehet, hogy ez az ő saját illata, nem tudom. Egy biztos: imádom ezt az illatot.
- Úgy hiányoztál... - suttogtam vállába.
- Ó, te is nekem... - végigsimított hátamon, majd fülemhez hajolva belesuttogott. - Egyetlenem.
Ijedten kaptam fel a fejem, majd rögtön a mögöttünk álló Fannira pillantottam, és szinte megöltem tekintetemmel. Ő az egyetlen, akinek meséltem az álmokról... Komolyan volt mersze elmondani Istinek?
- Nyugi. - hangja továbbra is suttogásszerű volt. - Szerintem édi, hogy ilyeneket álmodsz.
Magamhoz híven kezdtem elpirulni, azaz a fejem kezdte felölteni egy szép, érett paradicsom színét. Persze Isti ezen csak jót mosolygott.
Újfent nyakhajlatába temettem arcom, és csak szorítottam magamhoz.
- Most csináltok is valamit, vagy csak ott álltok?
- Mit akarsz látni? - hangja hirtelen túl hangos volt, pillanatnyi ijedtemben méginkább nyakába fúrtam arcom.
- Legalább csókold meg, vagy valami.
- Azt mondod? - hajszálnyit eltolt magától, de épp csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. - És a szülinaposnak mi a véleménye?
Torkom kiszáradt, a szavak pedig egyszerűen nem akarták, hogy kimondjam őket. Még mindig néma voltam, és csak Isti tökéletesen ívelt ajkait bámultam, amiket pillanatokon belül széles mosolyra húzott.
- Hallgatás beleegyezés. - suttogta, a következő pillanatban pedig hirtelen megcsókolt.

Hellóka! Igen-igen, megint itt vagyok, és valami nagyon hamar hoztam az új részt. Valahogy sokkal jobban jön az ihlet, ha amúgy tanulnom kéne. Éljen a történelem! Na de. Nagyon tessék örülni a gyors folytatásnak - bármilyen ratyi is - mert a 8. rész valószínűleg váratni fog magára. Addig is, jó olvasást Egyetleneim!

UI.: Nézzétek milyen édi képet sikerült találni hozzá 😊 borzasztóan cuki. 

2016.09.07.