- Boldog hónapfordulót, szerelmem! - apró csókot nyomtam ajkaira, ahogy magamhoz húztam.
- Mennyi is? Három hónap?
- Hosszú idő.. - suttogtam nyakába.
- És három hónap alatt még csak le sem feküdtünk. - hangja csalódott volt, ám hirtelen pajkosra váltott. - Esetleg most? Vagy karácsonykor? Az a pár nap már nem oszt, nem szoroz.
- Most komolyan? - ellöktem magamtól, ő pedig értetlenül nézett rám.
- Mi a baj, bébi?
- Mond, egyáltalán szeretsz te engem?
- Hogy gondolhatsz ilyenekre? Persze, hogy szeretlek! - próbált magához húzni, de ellöktem karjait.
- Akkor miért csak a szexre tudsz gondolni?
Kérdésem hosszú percekig megválaszolatlanul lebegett kettőnk között. Rettenetesen feszült voltam. Miért nem képes válaszolni?
- Miért? - kérdeztem újra.
- Bébi, én...
- Igen, Marci, te?
- Én csak... - kerülte a tekintetem, nemigazán tudta, mit is mondjon.
- ISTENEM, NYÖGD MÁR KI! - kiabáltam rá.
- Basszus, igen, gondolok rá, mert szeretlek, és...
- Ha valóban szeretnél, megértenéd, hogy még korai ez nekem.
- DE MI A BÚBÁNATÉRT KORAI? - emelte fel ő is hangját.
- A picsába, még csak 16 vagyok!
- Nem értem, ez miért baj. - tárta szét karjait.
- Még nem vagyok kész, érted?
- És mégis miért nem? Mond, és te szeretsz engem?
- Ez most komoly?! Komolyan megkérdezed? Évek óta beléd vagyok zúgva. Basszus, ölni tudnék érted!
- Nos, ha tényleg ennyire szeretnél, megértenéd, hogy vannak szükségleteim...
- Ehj, de komolyan tud valaki fogalmazni! Szükségletek, mi?
- Igen. Mint minden normális fiúnak, nekem is vannak.
- Oda ne rohanjak... - gúnyos szemforgatással nyomatékosítottam szavaim.
- Istenem, már megint kezded!
- Mégis mit kezdek, Marcikám?
- Azt hiszed, hogy mindenkinél érettebb, és okosabb vagy.
- Így gondolod? - remegő kezem ökölbe szorítottam, és legszívesebben azonnal behúztam volna neki. Bunkó paraszt.
- Nem gondolom, tudom.
Szétáradt bennem a harag. Egyszerűen teljesen kikészít. Még hogy én azt hiszem, jobb vagyok másoknál...
- Tűnj innen... MOST.
- El is megyek. - hirtelen lenyomott egy hátraarcot, felkapta a kabátját, meg a bakancsát, és elviharzott. Lehet, hogy túl elhamarkodott voltam?

•••

Már vagy két órája a vitánknak. Azóta Marci még csak fel sem hívott. Tudom, hogy nem nekem kéne, de... Mindig az kér bocsánatot, akinek fontosabb a másik.

Az Ön üzenete: Marci, sajnálom.. Kérlek, beszéljük meg!

Ismét eltelt legalább egy óra. Igyekeztem nem ezen pörögni, így belevetettem magam a végeláthatatlan tanulnivalókba.
Épp egy igen szép algebraitörtes magasabbfokú egyenlet gyönyöreit élveztem, amikor telefonom végre vidám rezgéssel jelezte, hogy üzenetem jött.
Hát Marci rájött, hogy hülye volt?

Ismeretlen: Sajnálom, hogy így, és hogy tőlem kell megtudnod. Én már az elején szóltam, sajnálom, hogy nem hittél nekem.

Ismeretlen: csatolt képet küldött Önnek

Neeee, kérlek ne... A legrosszabbra számítva nyitottam meg a képet, és amint megláttam, meghaltam legbelül. A szívem ezer apró darabra tört, és a lelkem legalább 3 árnyalatot sötétedett.
A képen egy korombeli pár csókolózott a gyenge hóesésben. Kérdés sem fér hozzá, a fiú az én Marcim volt; a lány pedig egy szimpla ribanc az évfolyamunkról.
Hát tényleg megcsalt. Mégis miért? Nem voltam elég jó neki? Vagy a ribanccal ellentétben, tőlem nem kapta meg azt a testi örömöt, amire szüksége volt?

Gondolatmenetem a csengő hangja szakította félbe. Szipogva battyogtam az ajtóhoz, hogy beengedhessem az ajtó előtt vacogó látogatót.
Amikor felismertem kilétét, rá tudtam volna csapni az ajtót - mégsem tettem meg.
- Bébi, igazad van. Még várhatunk, sajnálom... Mi az a kezedben..?
- Telefonnak hívják, drága Márton.
- De... De az a kép...
- Ó, ez csak te vagy, ahogy egy ribanccal smárolsz. Nem nagy dolog. - hangom, és kezem is remegett, ahogy felé fordítottam a kijelzőt.
- Bébi, én...
- Nem, nincs mit mondanod, Márton. - direkt nem becéztem, ezzel is komolyabbá téve a gondolatot. - Tőlem nem kaptad meg, megszerezted máshol. Nem nagy dolog, értem én.
- Petra, én...
- Igen, te Juhász Márton, most szépen felkapod a kabátod, és kisétálsz az életemből... - a mondat végére hangom erőteljesen elcsuklott.
- Szóval szakítasz..?
- Mi mást tehetnék? Most pedig tűnj innen.
- Azért a suliban...
- Eszedbe se jusson még csak a közelembe is jönni.
- Rendben. - fejét bánatosan lehajtotta. - Szia Petra.
- Szia. - aprót intettem, ő pedig kilépett a hűvös délutánba. Amint becsapódott mögötte az ajtó, hangos zokogásban törtem ki. Miért tette ezt? Miért játszott velem? Miért nem hittem az intő szavaknak?
Előhalásztam mobilom, és könnyektől homályos tekintettel írni kezdtem.

Az Ön üzenete: Basszus, igazad volt. Hinnem kellett volna neked. Bárki is vagy, köszönöm, hogy így törődsz velem.❤

Nem kellett sokat várni a válaszra. Néhány percen belül meg is érkezett.

Ismeretlen: Semmiség, Petra. Megérdemled, hogy egy normális fiúval legyél, nem pedig egy Marcihoz hasonló nyomorékkal.

Ismeretlen: Ugye dobtad ezt az állatot?

Az Ön üzenete: Még szép hogy. Kár, hogy ennyire beleszerettem... :'(

Ismeretlen: Ha szeretnél, sírhatsz a vállamon.

Az Ön üzenete: Az jó lenne. Úgyis egyedül vagyok itthon. Tudod hol lakunk?

Várjunk, várjunk! Normális vagyok én egyáltalán? Bárki írhatta ezeket az sms-eket, és én idehívom a házunkba. Jól vagyok én összerakva?

Ismeretlen: Tíz perc, és ott vagyok. :)

Ennyi, most már nincs visszaút. Bárki is ez, ide fog jönni. Azért reménykedem abban, hogy mondjuk Fanni az, csak a bátyja telefonjáról írt, vagy tudom is én.
Bár, Marcinál biztos jobb.

Ismét a csengő szakította félbe gondolatmenetem. Az órára pillantottam; mindössze 6 perce írt. Remélem nem Marci jött vissza.
Könnyeimet törölgetve léptem a bejárati ajtóhoz. Mély lélegzetet vettem, és lassan tártam ki ismeretlen jótevőm előtt. Aki nem is volt annyira ismeretlen.
- Gyors voltam? - villantotta rám a már jól ismert hódító mosolyt. Azonban amint meglátta kisírt szemeimet, szoros ölelésébe volt. - Semmi gond, Petra. Itt vagyok. Az én vállamon bármikor sírhatsz.
- Köszönöm Sofi...

Hello! Kicsit rövidebb részt hoztam, de remélem annyival izgibb, és drámaibb lett. 😄
Sajnálom, hogy ennyit kellett rá várnotok, csak - mint említettem - lekötnek a német vendégek ( amúgy nicht deutsch 😂 ), és egy másik novellát is írtam, amit pedig egy pályázatra küldtem be.
De a lényeg az, hogy most itt vagyok, és végre Sofi is a történetben van. 😊

Amúgy nem tudom mikor tudom hozni a következő részt, de igyekszem minél előbb. 😊

2016.08.25.