Két hónap telt el, mióta Istivel kibékültünk. Közeledik a nyár, a szemeszter vége. És ezzel együtt sajnos az új vizsgaidőszak is.
- Nem akarooooom.
- Egyszer már túlélted nem?
- Igen, de többször nem akarom. Mond nekik te is, hogy nem akarom - bújtam hozzá, mire karjaival szorosan átölelt.
- És az mitől lesz hatásosabb, hogy ha én mondom?
- Jaj, ne már. Te most akkora sztár vagy, hogy visszaigazoltál, meg minden.
- Azért ekkora nem.
- Pedig múltkor felvetődött a téma, és kiderült, hogy az egyik profom nagyon odavan érted.
- Ne már...
- Komolyan! - húzódtam el tőle. - Peti feldobta a témát, mert hát ennél a tanárnál fel lehet, és amúgy is dög unalom volt az előadás. Szóval Peti feldobta a témát, a tanár meg azt mondta, idézem: "Hát nem tudom, azért a magyar jégkorong sem a régi már, mióta Palkó visszavonult!" Itt persze rám nézett, én meg mosolyogva bólogattam. Aztán hozzátette: "Ne értsen félre, múltkor láttam játszani, maga is tehetséges. De olyan, mint Palkó, meg az Ocskay voltak... Van egy fiatal székely gyerek, de a fene enné, ő sem itthon játszik már."
- A fiatal székely gyerek lennék én? - kérdezte nevetve.
- Peti rá is kérdezett, hogy rád gondol-e. Persze rád gondolt.
- Remélem azért mondtál rá te is valamit.
- Persze. Mint valami őrült, beordítottam, hogy "De kérem, az Idiótám már visszaigazolt a Volánba!"
- Csak így, hogy az Idiótám?
- Aha. Képzelheted milyen furán nézett rám. Én meg persze, amikor észrevettem magam, akkor olyan zavarba jöttem, hogy meg se tudtam mukkanni. Peti sietett a segítségemre, és csak így benyögte, hogy: "Ne tessék meglepődni, amilyen régóta együtt vannak, meg amiken már átmentek..." Erre persze még furábban nézett rám, én meg csak kínomban mosolyogtam ott.
- És sikerült feldolgoznia?
- Hát, amikor végre feldolgozta a meglepettséget, utána már nagyon aranyosan mosolygott rám.
- Meg akarja majd hívatni magát egy meccsre, figyeld meg.
- Hát, egy ötös a tárgyából simán megér ennyit. De még egy hármas is - végszóra a telefonom vidáman zizegni kezdett, jelezve, hogy üzenetem jött.
- Na, ki az?
- Csak egy csaj, együtt vagyunk jónéhány előadáson, és néha oda-vissza küldözgetünk egymásnak jegyzeteket.
- Ó, és mit akar?
- Lesz ma valami buli, és hogy nem akarnék-e menni.
- Én benne vagyok, úgyis hetek óta csak itthon punnyadunk péntek esténként.
- Jó, akkor visszaírok, hogy ott leszünk. Avagy mégsem - Nelli, tőle megszokottan egy lépéssel előttem járt, így ahelyett, hogy én hívtam volna, csak fogadtam hívását.
- Petra, kérlek, most gyere el. Olyan rég mozdultál ki! És Peti is itt lesz.
- Nyugi már, ott leszünk.
- Naaa, kivel jössz?
- Istivel, ha nem gond.
- Hát, ha megférnek együtt Petivel, felőlem okés.
- Csapattársak lesznek, muszáj lesz nekik.
- Kiről van szó? - kérdezte suttogva.
- Peti is ott lesz.
- Ja, az nem gáz. Már megijedtem.
- Szóval, ha jöttök, akkor kb egy másfél óra múlva jöhettek is. Megvan a címem ugye?
- Persze. Ott leszünk.
- Szuper, várunk titeket - azzal letette.

- Figyelj, majd ne lepődj meg, Nelli egy picit, öhm, hogy is mondjam... Fura.
- Ezt hogy érted?
- Ránézésre nem mondanád meg, hogy orvostanhallgató, meg hogy valójában milyen okos meg minden.
- Hát itt vagytok, gyertek beljebb! - nyitott ajtót. Pasztell kékes-lilás tincsei lágyan omlottak vállára. Szettje is tőle teljesen megszokott volt: haspóló, és olyan fura szoknya, ami olyan, mintha a designert a fürdőszobája egyszerű csempéje ihlette volna meg.
- Szia, Nelli - öleltem át, aztán visszarántottam a valóságba Istit, aki még mindig kikerekedett szemekkel bámulta a lányt. - Ez az idióta itt Isti.
- Szia, én Nelli vagyok. Petra már sokat mesélt rólad.
- Izé.. Szia.
- Kitalálom. Nem sűrűn látsz hozzám hasonló stílusú lányokat, ugye?
- Eltaláltad.
- Hm, pedig kezd divatba jönni. Na, gyertek beljebb.

Egy órával, és pár pohár alkohollal később Sofi már felismerte, hogy a nem mindennapi külső mellett Nelli amúgy hatalmas forma, és felszabadultan beszélgetett barátnőmmel. Egy kicsit még féltékeny is lettem, hogy vele beszélget, és nem velem. Próbáltam azzal a gondolattal nyugtatni magam, hogy ők most csak beszélgetnek, és Nellivel én is imádok elbeszélgetni, mert vele tényleg tök jó.
Amióta volt ez a Sofiás ügy, sokkal paranoiásabb vagyok Istit illetően. Nagyon szeretem, és nem akarom elveszíteni.

•••

- Persze tesó, mondom neki, aztán ott leszünk. Na, ott találkozunk.
- Hova megyünk? - kérdeztem, amint elrakta a telefont.
- Bemutatlak egy barátomnak.
- Már megint kinek?
- Daninak. Nyugi, jófej. Jégkorongos.
- Akkor benne vagyok - nevettem, majd jobbjába karoltam.
- Mehetünk is?
- Menjünk.

- Szia - pacsizott le egy hozzá hasonlóan magas, edzett sráccal. - Bemutatom Petrát.
- Palkovics Petra - nyújtottam jobbomat, amit a srác készségesen elfogadott.
- Kóger Dániel szolgálatára, kisasszony - kissé meghajolt, majd jobb kézfejemre apró kézcsókot nyomott. Erre Isti csak szúrós szemekkel nézett rá, mi pedig felnevettünk.
- Nyugi haver, tudom, hogy a te nőd.
- Remélem is - szemei még mindig szikrákat szórtak, ahogy magához húzott.
- Csak gondoltam ennyi kijár neki. Mégis csak Palkó lánya! Meg aztán, amiket meséltél róla...
- Mit meséltél? - vágtam Dani szavába az Istinek szegezett kérdéssel.
- Nyugalom, semmi olyat, amiről nem kéne tudnom.
- Nem nyugtattál meg túlzottan.
- Csak elmesélte milyen jófej vagy, meg milyen cuki vagy ahogy szereted, meg ilyenek.
- Ennyi?
- Becsszóra.
- Így görbülj meg? - hajlítottam be mutatóujjam, ezzel is óvodás szintre terelve az eszmecserét.
- Úgy görbüljek - válaszolt mosolyogva.
- Mióta vagy ennyire gyerekes? - nézett rám értetlenül.
- Cssst - tettem ujjam ajkai elé. - Lefáraszt az egyetem, és ez lesz belőlem.
- Tényleg nem tesz jót neked az az orvosi.
- Mondtam én. Én megmondtam. Én úgy megmondtam.
- Minden oké?
- Pszichiáternek tanul, de úgy tűnik, annyira kikészíti az egyetem, hogy neki is kell egy.
- Hahaha, vicces vagy - bokszoltam vállába. - Sajnálom, nem tesz jót az alvásmegvonás.
- Á, semmi gáz, néha mi is bedilizünk a sok edzéstől.
- Attól bezzeg soha nem lett semmi bajom.
- Ne csessz, hogy te is játszol...
- Már egy ideje nem, de anno minden szabad percemben a jégen voltam.
- Palkó lánya, komolyan, mit vártál? - nevetett fel Isti, miközben hátamat simogatta.
- Ilyen gyönyörű, született jégkorongos... Sofi, néha esetleg nem...
- Ó, tesó, ne is álmodj róla - vágott szavába, én pedig csak felnevettem.
- Naaa, engedd neki - húztam én is.
- Tudjátok kivel szórakozzatok.
- Tényleg Petra, kijössz nézni minket a VB-n?
- Egy-két meccsre szerintem kinézek, végül is, Krakkó nincs olyan messze.
- Aaa, azt hittem végig kint leszel.
- Jaj, dehogy. Valamikor előadásokra is be kell járni.
- De akkor a fontos meccseken tényleg szurkolj nekünk.
- Ó, feltétlenül. Igazán jó szurkoló vagyok, nemde Isti? - pillantottam rá.
- Tényleg, mesélte, hogy még Krefeldbe is kimentél, hogy lásd játszani.
- Aha - habár én magam sem akartam erre gondolni, szakadatlanul Isti barna szemeibe bámultam, aki szintén emiatt kerülte tekintetem.
- Ja, még oda is...

VISSZATÉRTEEEEEM!
Hát hellóka emberek. Gondolnátok vagy sem, még mindig életben vagyok. Tudom, hogy már valami rettenetesen rég volt rész, amiért tényleg bocsi, miután kiposztoltam, megyek elásom magam.
Isten látja lelkem, hoztam volna én pár héttel ezelőtt, de a telefonom két hete felmondta a szolgálatot, és jelenleg is szervizben van - és még lesz is :(((
De  én mindezek ellenére most ide mertem pofátlankodni egy ilyen borzalmas, unalmas átkötő résszel, amiben viszont két új szereplő is van, juhééé.
Ennyi voltam, skacok.

World Cup is coming.
(Ez nagyon indokolatlan, nem is nézek Trónok harcát, lel)

2017.04.13.