Ó, fiatalság... A legjobb kor, nemde? Amikor az ember legtöbb tette felelőtlen, és utólag visszagondolva már meg sem tenné őket.
Felelőtlen. Felelőtlen. Felelőtlen.
Vajon az, hogy megbocsátottam Istinek, mennyiben felelőtlen? Mikor fogom megbánni? 5 év múlva? Vagy 10, esetleg 20? Vagy már a jövő hónapban? Vagy ez volt életem egyik legjobb döntése, amit soha nem fogok megbánni?
Felesleges egész nap ezt kérdezgetnem magamtól. Senki sem fogja megválaszolni.

Miután kibékültünk, a kellemes családi ebédet követően elbúcsúztam drága szüleimtől, és Isti oldalán újra a fővárosba indultam, ezúttal az ő albérletét megcélozva.
- Miért hoztál el? Csak nem békülős szexben reménykedsz? - kérdeztem a véget nem érő autópályát szugerálva.
- Hááát... Ami azt illeti...
- Istenem, Sofi - kaptam rá a tekintetem. - Akkora egy állat vagy.
- De te így szeretsz - mosolyodott el, tekintetét továbbra is mereven az úton tartva.
- Azért ennyire ne élj vissza vele.
- Tudod, csak bánt a gondolat, hogy nemcsak én okoztam neked örömöt, úgy... - ujjpercei szinte elfehéredtek, ahogy egyre erősebben szorította a kormányt. - Te az enyém vagy. Nem hagyom, hogy holmi kis újonc Titánok hozzádérjenek.
- Whoa, hol volt ez a ragaszkodás, amikor Sofiával voltál?
- Sofia.
- Azt mondtam.
- Bocsánat, megszoktam, hogy kis német ribancnak hívod.
- Mert az is - tekintetem újra az igen érdekfeszítő tájra vezettem.
- De annak már réges rég vége. Csak te vagy nekem.
- Remélem is - nevettem fel.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek, te rohadék - mondtam, majd apró puszit nyomtam arcára. Ettől ő szélesen elmosolyodott, és ez a mosoly Pestig el sem tűnt arcáról.

•••

- Nee, Isti... - csaptam nevetve karjára. - Ne csináld.
- Tudom, hogy szeretnéd - csókolt újra nyakamba.
- Magadból indulsz ki.
- Lehet. Mint már említettem, nem tudok beletörődni a gondolatba, hogy más fiú is hozzádért.
- Hozzád meg más lány.
Tekintetét mélyen enyémbe fúrta, barna szemei olyannyira elsötétültek, hogy már-már feketének tűntek. Emellett hangja is a megszokátnál mélyebb volt, ahogy suttogni kezdett:
- Ez a punci az enyém.
- Biológiailag az enyém, de oké.
- Néha felháborítóan okos vagy.
- Törődj bele. Ilyen, ha a csajod az orvosira jár.
- Tökéletesen fogalmaztál. A csajom. Még kimondani is jó. Mert benne van, hogy az enyém.
- Héhé, te mikor lettél ennyire birtoklás mániás?
- Amióta nem csak miattam nyögdécseltél azon a cuki hangodon, miközben elélvezel.
- Durván nem tudsz lekattanni a témáról ahhoz képest, hogy te csaltál meg először.
- Az pillanatnyi elmezavar volt.
- Fél éven keresztül?
- Hosszú pillanat volt - sütötte le szemeit.
- Az én hibám, nem tudtam, hogy Csíkszeredában mások az időmértékegységek.
- Pontosan - nevetett fel.
- Ugye tudod, hogy ez szarkazmus volt?
- Sajnálom.
- Annyit mondogattad már ezt, hogy teljesen értelmét vesztette.
- Az lehet.
- Nem lehet, biztos.
- Azért még szeretsz, ugye?
- Életem legnagyobb baklövése, de szeretlek, te idióta.
- Ez esetben most dőlj hátra, és hagyd, hogy bizonyítsam: a legjobb orgazmusaidat még mindig én idézem elő.
- Te tényleg meghibbantál.
- Na, kérlek.
- Isti, nem.
- Jó na - húzódott el. - Előbb-utóbb úgyis megduglak.
- Abba nekem is lesz beleszólásom. És tekintve, hogy nemrég még Sofiát dugtad...
- Téged meg Peti dugott, akkor mi van? - vágott szavamba.
- Csak egyszer. Egyetlen egyszer feküdtem le vele. Viszont kétlem, hogy te fél év alatt csak egyszer fektetted meg azt a ribancot.
- Mi lenne, ha végre túllépnénk ezen? Igen, mind a ketten félreléptünk, igen, én nagyobb szemétséget tettem ellened. De kérlek, lépjünk túl rajta. Tudom, hogy szeretsz, és tudnod kell, hogy a történtek ellenére is én rohadtul szeretlek téged, és valami kibaszottul utálom magam, hogy ezt tettem veled. Mert te nagyon nem ezt érdemled. Sőt, igazából meg sem érdemellek téged, mert hát mi biztosítja, hogy nem csallak meg újból?
- Akkor majd én is megcsallak valakivel. És akkor megint kvittek leszünk.
- Mi? - kapta fel fejét. Látszólag nem számított ilyesmi válaszra.
- Igazad van, ami történt megtörtént. Hiába flegmázok itt veled, nem tudod már megmásítani. Lépjünk túl az egészen. Te ígérd meg, hogy soha többet nem találkozol Sofiával, én pedig megígérem, hogy soha többet nem kezdek Petivel. Megegyeztünk?
- Elfogadható.
- Ámde, akkor már egyezzünk meg abban is, hogy ha ez mégegyszer megtörténne... Várd ki a végét - intettem csendre. - Ha csak egy alkalomról van szó, akkor megteszem én is, kvittek vagyunk, és továbblépünk. Azonban, ha ismét valami hosszútávú dologról lenne szó, köztünk azonnal mindennek vége. Mégegyszer biztos nem tudnám ezt feldolgozni.
- Rendben. De ígérem, hogy többször nem lesz ilyen. Én végig hűséges maradok hozzád.
- Nem vagy kutya, szóval csak ne ígérgess ilyesmiket. Inkább ne ígérj semmit, és akkor nem lehet akkorát csalódni.
- Mikor lettél ennyire negatív?
- Nem vagyok negatív, csak előre felkészülök a rosszabb időkre.
- Jaj, gyere ide... - súgta, majd magához húzott. Szorosan magához ölelt, de mégsem volt olyan, mint azelőtt. Talán már sosem lesz olyan.

•••

- Én megmondtam - nevetett fel levegő után kapkodva.
- Ha negyed órán keresztül szakadatlanul a nyakamat csókolgatod, persze, hogy beadom a derekam.
- Azért nem bántad meg, ugye?
- Most arra gondolsz, hogy lefeküdtem veled, vagy arra, hogy egyáltalán megbocsátottam? - könyököltem fel.
- Mindkettő.
- Utóbbit nem tudom. Az még nem most fog kiderülni.
- És előbbit?
- Hááát...
- Naaa. Azért Petinél jobb voltam, nem? Úristen, mond, hogy jobb voltam - könyökölt fel ő is, hogy mélyen szemembe bámulhasson.
Felnevettem hirtelen jött idegességén.
- Azért másabb, ha csak a srác szeret téged, vagy te is a srácot.
- Akkor jobb voltam - dőlt vissza a matracra arcán elégedett mosollyal.
- Helyreállt a lelkibékéd?
- Helyre - mosolygott, aztán csókot nyomott ajkaimra, ezzel engem is visszahúzva.
- Ki az Isten zaklat? - húzódott el idegesen, én pedig vállaim megrántva telefonomért nyúltam.

Bejövő hívás tőle: Petiii🐵

- Na, ki az?
- Peti - mielőtt Isti reagálhatott volna, gyorsan felvettem.
- Petrus, végre! Miújság, merre vagy? Nincs kedved sétálni vagy valami?
- Pesten vagyok - tekintetemmel a velem szemben elterülő srác reakcióját fürkésztem.
- Naaa, hogy-hogy? Nem úgy volt, hogy te is hazajössz a hétvégére?
- De, de már visszajöttem. Most itt vagyok Istinél.
- Annál az Istinél? - kérdezte néhány másodperc csendet követően.
- Sofron Istinél. Hány Istit ismersz még, akinél épp lehetnék?
Az emlegetett arcán széles mosoly terült el.
- Add, hadd beszéljek vele! - nyúlt a mobilomért.
- Mit akarsz beszélni vele? - néztem rá értetlenül, de ő kitartóan nyújtotta jobbját a mobilért.
- Ki akar beszélni? Mi van?
- Jó, adom Istit - adtam be a derekam rövid időn belül már másodjára, és átadtam a készüléket. Ugyanakkor közelebb is húzódtam, hogy hallhassam a vonalban lévő srác hangját is.
- Szia, Isti vagyok.
- Szia, én meg Peti.
- Mit szeretnél? Miért hívtad Petrát?
- Csak gondoltam, ha már ő is Fehérváron van, elmehetnénk valamerre. De már nincs itt, szóval...
- Igen, mert velem van.
- Szóval kibékültetek?
- Döntsd el te. Én csak annyit mondok, hogy úgy 5 perccel ezelőtt még alattam nyögdécselt.
- Isti! - csaptam karjára, de láthatóan nem hatotta meg.
- Ó. Értem. Akkor...
- Ha bármi ilyen álmot dédelgettél, tegyél le róla. Ő az enyém.
- Én nem...
- Az enyém, és az is marad.
- Jó, haver, felfogtam. Amúgy is tudtam, hogy az csak egyszeri alkalom volt. Tudom, mennyire szeret téged. Tudod, az én vállamon sírt, amikor megtudta, hogy megcsalod.
Sofi hirtelen megakadt, semmi frappáns választ nem tudott erre kitalálni.
- De semmi gáz, haver. Viszont ajánlom, hogy többet ne tegyél ilyesmit vele. Petra egy erős lány, de melletted képes teljesen elgyengülni. Mert ennyire kibaszottul szeret téged. És én mindig irigyelni foglak ezért.
- Igazad van. Ő már túl tökéletes hozzám - miközben lassan formálta a szavakat, mélyen szemeimbe bámult. - Meg sem érdemlem.
- Ekkora tökéletességet, haver, szerintem egyikünk sem érdemelne.
Nevetve megráztam a fejem, majd még mindig kacarászva felkiáltottam:
- Istenem, fiúk! Ne legyetek már érzelgős kislányok.

Hát mi ez itt? Egy új rész?!🙈
De bizony az. Felettébb meglepő.
Szóval igen embik, új rész, jeee. (Nézzétek el, fáradt vagyok.)
Szóval itt ez a szupi kis új rész. Most, hogy visszavettem jegyzetbe a másik könyvet (a Stonisat), így way more több időm jut erre. Meg mint azt már korábban is említettem, ez a rész az egyik személyes kedvencem, amit egy nyári hajnalon, hajnali 2 magasságában megálmodtam. Nagyjából a történet felénél járunk egyébként, ha jól számoltam, pár részen belül már értelmet nyerhet a cím is. Közeleg a VB skacok!🙊
Amúgy ezeket az agymenéseimet egyáltalán elolvassa valaki?

Ui.: A kép/gif meg i know, Spoby a PLLből, de megláttam, és egyszerűen annyira cuki volt, hogy nem tudtam nem berakni.

2017.01.30.