Ezt a kis novellát elsősorban a Karib tenger kalózai rajongóknak ajánlom, viszont azok akik nincsenel túlságosan oda a filmért nyugodtan hadják ki ezt a fejezetet, nem szeretném untatni őket.🙂

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Govenor Swann bosszúsan léptetett egyenesen lánya szobájához, ahonnan az egész égtelen nagy zaj származott. Kitárva ajtaját hatalmas káosz fogadta de ez még nem volt minden. A dunyhákból és párnákból származó toll felhő tetejében a kis Elizabeth Swann egyszál pizsamában dobolt egy Isten tudja honnan szerzett nyakba akasztható dobszerkóval, mellette pedig Júlia úgyszintén hálóruhában, kezében egy gitárral pengette a húrokat, amikor mindketten a belépő felé fordultak. Ez azonban nem gátolta meg őket abban, hogy folytassák a muzsikát amit Júlia előidézett.

- Rám nézel, de zavaromban kihagyom az esélyt pedig ott van.- énekelte az idősebb lány a kormányzó megnyúlt arcára nézve megjátszott kétségbe eséssel. Elizabeth-tel össze nézett majd tudatosan hátrálni kezdtek a dalt továbbra is énekelve.
- Én szólnék, jah, de nekem könnyebb ha helyette meg kerülöm a földet.- dalolta majd színpadias azt-hiszem-akadt-egy-kis-probléma arccal, a fiatal Elizabethtel karöltve beugrottak a relytett folyosóra, aminek bejárata azonnal becsukódott majd továbbra is muzsikálva az akadályokat kikerülve rohantak a kertbe és onnan ki a város utcáira, továbbra sem hagyva abba a zenét ami felkeltette Port Royal lakóinak figyelmét is. Gyerekek, nők és férfiak rohantak ki az udvarra ahol mind láthatták Elizabeth és Júlia musical fellépését. A gyerekek a vidám dal ritmusára tapsolni és táncolni kezdtek míg az asszonyok és a férfiak nevetve de ők is csatlakoztak a hirtelen kerekedett mulatságba. A két lány szereplés közben mosolyogva össze nézett. Tudták, hogy csak idő kérdése és Elizabeth apja a keresésükre indul és alapos fejmosásban lesz részük de elhatározták, hogy addig is még csak azért is ki mulatják magukat. Már megérte nekik az a büntetés ha cserébe egy kis ideig őszintén jól érezhetik magukat.

 (a fent olvasottakhoz próbáljátok elkébzelni ezt a dalt :) )

A dal véget ért a város lakók pedig hatalmas tapsal jutalmazták a két fellépőt. Elizabeth és Júlia elégedetten hajtottak fejet közönségük előtt de ezzel véget is tért a móka, mert a következő pillanatban patadobogást és ló nyerítést hallottak és perceken belül egy hintó takarta el a két lányt a nézőktől. Az ajtaja kinyílt és Mr. Swann arca tárult eléjük.

- Száljatok be, gyorsan.- mondta komoran végig nézve rajtuk. Elizabeth csak lehajtott fejjel tudomásul vette apja szavait és bemászott a kocsiba. Júlia tudta, hogy ezzel most átlépett egy határt és, hogy ennek a ,,kihágásnak" még következményei lesznek. Így hát egy sóhaj kíséretében ő is fürgén beugrott a hintóba aminek az ajtaja ahogy becsukódott, megugrott és amilyen gyorsan csak tudott elviharzott onnan ezzel magukra hagyva a ledöbbent tömeget. A vissza úton senki sem szólt egy szót sem ellenben mikor vissza értek a kúriába a kormányzó megszólalt.

- Elizabeth, te menj a szobádba, veled később lesz mit megbeszélnem. Addig is rakj rendet, mert akkora felfordulást csináltatok, hogy a szobalány is szívrohamot kap ha bemegy oda! - mondta Govenor Swann ellentmondást nem tűrően.

- Igenis apám.- mondta a kissebbik lány lehajtott fejjel és már elindult a szobája felé ám még hallani akarta mi lesz barátnője sorsa.

- Ami téged illet Júlia...- fordult a kormányzó most szigorúan a két évvel idősebb lányhoz.- Az irodámba - mondta, majd terelgetni kezdte a dolgozó szobája felé. Elizabeth vetett még bűntársára egy aggódó pillantást amire barátnője csak mosolyogva vissza kacsintott, jelezve hogy nincs semmi baj. Persze ez nem volt igaz, de nem akarta, hogy a lány aggódjon miatta. Beérve az irodába Swann kormányzó hellyel kínálta Júliát, ő maga pedig leült az íróasztal túlsó oldalán vele szemben.

- Úgy tudtam ide tilos bejönnünk.- jegyezte meg a lány szemlélődve. Amikor utoljára járt ott Elizával együtt ki lettek penderítve onnan amiért merő véletlenből össze festékeztek pár fontosabb iratot. Mr. Swann már akkor is nagyon dühös volt rájuk ám most érezte Júlia, hogy a büntetése sok mindent fog változtatni az életében.

- Igen. Most viszont egy komoly dologról van szó.- könyökölt az asztalra Govenor tárgyilatosan.

- Ugyan már Mr. Swann, csak szórakoztunk Elizával egy kicsit.- próbálta Júlia hóbortosan oldani a helyzetet, kevés sikerrel.

- Júlia én értem, hogy csak jól akarod érezni magad és, hogy semmilyen sötét szándék nem vezérel...- kezdte kissé nehézkesen a kormányzó -...De neked is be kell látnod, hogy rossz hatással vagy a lányomra. Ő hamarosan előkelőbb társaságban és körökben fog forogni és ezek a kis csínyek csak rossz fényt vetnének rá. Ugye te sem szeretnéd őt megfosztani az esélyeitől?- kérdezte megértést kérőn.

- Nézze kormányzó úr, én megértem, hogy csak azért mondja ezt mert pár hónappal ezelőtt megmentett engem és a Turner fiút a hajó töröttségtől de önnek is meg kell értenie, hogy nem tarthatja a lányát örökké kalickában. Ismerni akarja a világot, tudást akar szerezni és bizonyítani. Élvezni kell az életet mert csak egyszer élünk és annyi minden van a világon ami csak arra vár, hogy kipróbálják, felfedezzék és örömet hozzanak a mindennapokba.- mondta Júlia komolyan mégis kalandvágyón. Mr. Swann komolyan bólintott.

- Sejtettem, hogy ezt fogod mondani. De attól tartok nem érthetek egyet veled. Épp ezért talán az lesz a legjobb...ha ritkábban találkozol majd a lányommal.- mondta jelentőség teljesen.

- Legyen meg az akarata uram.- bólintott a lány komoran.- De ne feledje: azt a szikrát ami Elizabethben él nem lesz képes elfolytani. Tán elaltatja egy időre, de eljön majd a nap mikor ismét lángra kap.- mondta Júlia majd emelt fővel felállt és távozott a teremből. Govenor nem vette fenyegetésnek a lány szavait így csak nagyot sóhajtva ő is felállt majd az ablakhoz lépett és a tájat kezdte szemlélni.

***

Elizabeth végezve a szobáját ellepő tolpihe hegyek felszedésével az ágyán ült lehajtott fejjel és bánatosan maga elé meredt. Félt, hogy édesapja elküldi tőle Júliát. Ő volt az egyetlen barátnője aki nem nézett rá furcsán azért mert őt más dolgok érdekelték mint a hímzés, zongorázás, és az egyéb arisztokrákhoz illő dolog. Ő elfogadta őt úgy ahogy volt és osztozott vele a kaland és felfedezés vágyán. Nem mellesleg sokat mesélt neki a világról és különböző olyan dolgokról az élettel kapcsolatban amiket senki más nem tudott volna. Mindíg ott volt neki, ha sírt vagy szomorú volt felvidította egy vidám dallal amit még az otthonában tanult. Ha dühös volt valamire vagy valakire ő mindíg meghallgatta és próbálta vele megértetni a helyzetet. Vagy ha valamitől boldog volt ő mindíg vele örült. Nem is beszélve közös csínyeikről...Egyszóval, olyan volt Júlia neki mint egy nővér. És a gondolatra, hogy talán soha többet nem látja őt megrémítette és kétségek közé taszította Elizabethet. Ekkor léptek zaját hallotta a folyosóról, majd nyílt az ajtó és Júlia lépett be a szobába. Arca kissé fáradtnak tűnt de ahogy megpillantotta a kis Elizabethet rögvest fölszaladt a szemöldöke.

- Hát te meg miért ülsz úgy ott mintha a világ vége érkezett volna el?- kérdezte mindíg arcán ülő pajkos féloldalas mosollyal.

- Apám el akar küldeni téged igaz?- pillantott fel rá Elizabeth szomorúan csillogó szemekkel. Júlia egy kicsit elkomolyodott, de nem felelt. Ehelyett csendesen mellé telepedett és átkarolta.

- Igen...megeshet, hogy mostantól nem egy háztartásban fogunk lakni.- mondta elgondolkozva.- De ez persze nem gátolhat meg minket abban, hogy találkozzunk. Ha kell minden éjjel felmászok létrán az ablakodhoz és beszélgetünk majd északába nyúlóan.- bíztatta a lány kis barátnőjét mosolyogva.

- De az nem lesz ugyanaz mintha közvetlenül a mellettem lévő szobában aludnál. - mondta a kislány fájdalmasan elmosolyodva.

- Nézd Elizabeth, nem számít hol leszek és mit teszek, én mindenben támogatni foglak továbbra is, és segíteni fogok ha épp arra szorulsz.- mondta Júlia komolyan a lány szemébe nézve. A kis Swann lány hirtelenjében nem is tudott mit mondani, így csak szónélkül átölelte fogadott nővérét. Júlia pedig mosolyogva vissza ölelte.

- Mint például most. Most is azt hiszem elkél egy kis felvidítás.- tette hozzá már is hegykébben, majd gitárját a háta mögül maga elé tekerve, mely azóta úgy volt mióta vissza tértek a kúriába elkezdte a szokásos kis dalát amit mindig akkor játszott ha valami miatt Elizabeth szomorú volt.