NÉHÁNY ÓRÁVAL KÉSŐBB UGYANITT

- Ugye ez csak valami rossz vicc?

Clayton lábai két oldalán nagy puffanással landolt a két hatalmas edzőtáska, ahogy lekapva a fejéről a napszemüvegét, tágra nyílt szemekkel, nyitva maradt szájjal fordult a brit akcentusú komornyik felé, aki fapofával nézett vissza rá.

- Na mi van, Hófehérke a lábtörlőn fog aludni? – löki arrébb a vállát Dominic, ahogy szétnéz a szobában, és meglátja a középen terjeszkedő franciaágyat.

- Sajnálatos módon a Fehér Ház nincsen arra berendezkedve, hogy két testőrt is fogadjon Paris úrfinak... - fogalmazza meg diplomatikusan az inas, hogy egy ágyaban kell majd aludniuk, ám a két férfi mintha meg sem hallaná.

- Jó lesz ez, majd alszik azon a kanapén a Csokika, úgyis ott a helye – vonja meg a vállát Clayton, és már hajolna le, hogy felkapja a ledobott csomagjait, Dominic azonban arrébb rúgja azt, mielőtt elérhetné.

- Ki kérem magamnak ezt a rasszista megnyilvánulást! – kiált fel a komornyikra nézve – Kérem, Mr... -próbálja csettintgetve kitalálni a komornyik nevét, aki készségesen segíti ki.

- Cabbagepatch.

- Hogy mi? – röhög fel ösztönösen az.

- Hívjon csak Haroldnak.

- Na, szóval, Harry barátom, javasolom, hogy ezért a rasszista megnyilvánulásáért távolítsa el a társamat a Fehér Házból! – emel panaszt, mire Clayton elfintorodva néz rá.

- Nem a fekákkal van a bajom, csak veled! – szúrja oda felhúzva az orrát, majd ezúttal sikeresen megkaparintva a táskái fülét betrappol a szobába, és meglendítve a kisebb ember nagyságú csomagjait felhajítja azt a hatalmas ágyra – Tessék. Élvezd a kanapédat! – veti hátra magát az ágyon, és úgy süpped el a rengeteg csicsás párna között, hogy azt még a Titanic is.

- Szerinted ez ennyivel le van rendezve? – vonja fel a fél szemöldökét Dominic.

- Én ebben az ágyban alszom, az biztos! – kiáltja az oda.

- Majd kilöklek álmodban – mormogja magában az, de aztán ő is behúzza a szobába az egész csomagtartónyi méretű, csilivili ezüst bőröndjét. Claytonnal együtt ő sem vette komolyan Royce Kingston „úgysemaradtoksokáig" fenyegetését.

- Beszarok, ezt mégis honnan loptad? – emeli fel a fejét Clayton a bőröndkerekek zörgésére.

- Közöd? – vonja meg a vállát flegmán Dominic, majd szépen beállítja az ágy végébe.

- Ezt tuti a csaj részlegről csórtad, jó hogy nem flitteres... Na ne szívass, Calvin Klein? – ül fel az ágyban a másik, és cipője orrával belerúg a csillogó csomagba – Erre neked mikor volt pénzed?

- Tudod, van, aki ad a megjelenésére – veti oda megigazítva a nyakkendőjét Dominic.

- Hah! – horkant fel Clayton, kikérve magának – Várjál holnapig, olyan Gucciban fogok megjelenni, hogy akkor feldughatod majd magadnak az alufóliás bőröndödet. Erről jut eszembe – csettint egyet – Káposzta, kérem az összes piát, amit csak talál, ünnepelni akarok! – kiált oda a továbbra is az ajtóban ácsorgó komornyikra.

- Mély sajnálattal kell közölnöm, hogy nem vagyok pincér, ez pedig nem egy étterem – válaszol az azonnal automatikusan hallgatva a nevére – Ha alkoholt kíván fogyasztani, ajánlhatom a néhány sarokra található...

Clayton azonban nem várta meg, hogy a komornyik egyáltalán elmondja a klub nevét, kipattanva az ágyból felrakta magára a fekete lencséjű szemüvegét, indulásra készen.

- Tudod mit, Káposzta? Meghívlak téged is egy italra, mától gazdag vagyok! – igazítja meg magán a fekete öltönyét és barátságosan karolja át inas vállát.

- Borzasztóan sajnálom, hogy el kell utasítanom ezt a nagyvonalú meghívást, de sajnos éppen dolgozom. Mint mindig – szabadkozik az illedelmesen, miközben próbál megtenni mindent, hogy kibújjon a másik karja alól.

- Te tudod – vonja meg a vállát, majd kipenderül a szobából.

- Ugye tudod, mi lesz, ha elázva jössz be holnap? El ne idd nekem az összes pénzedet, ami majd engem illett ha kicsapnak! – kiált utána Dominic, mire az ajtónyílásban megjelenik Clayton vigyorgó feje.

- Csokikám, rajtam nem fog az alkohol, tudod jól! – kacsint rá csettintve közben a nyelvével.

A GAZDAGOK DIZSIJÉBEN

- Na nézd csak, ki szédelgett be ide! - Clayton úgy vigyorog keresztbeálló szemeivel, mint a vadalma, amikor észreveszi a szórakozóhelyre belépő Dominicot - Hölgyeim és Uraim, bemutatom mindenkinek a híres Csokimikulást! – üvölti el magát, kezében meglóbálva az üveget, a kiloccsanó sör a padlón csattan.

Erre természetesen a lilás-rózsaszínes-kékes neonfénnyel megvilágított, gazdag partiarcoknak kialakított luxusbárban mindenki felkapja a fejét, és ahogy a legalább három, igencsak ledér öltözékű lánnyal körülvett Clayton, aki gyorsan népszerű lett a vendégek között azzal, hogy nagyvonalúan mindenkit meghívott, füttyögni és tapsolni kezd, mindenki becsatlakozik.

- Növeszti ám a fehér szakállát, háromféle szakállkenőcsöt használ hozzá! – kiáltja, felmutatva két ujját, mire mindenki hangos röhögésben tör ki.

- Mintha azt mondtad volna, hogy az alkohol meg sem kottyan neked – dünnyögi az orra alatt Dominic, ahogy próbálva nem tudomást venni a hirtelen figyelemről odasétál a társához.

- Sosem voltam még ilyen józan! – vigyorog rá kicsit ködös tekintettel – Ugye, Cleo? – fordul oda a mellette falatnyi sortban ücsörgő, kék szemhéjú lányra.

- Én Tina vagyok. Ő Cleo – mutat az a férfi mellett ácsorgó, vállát átkaroló szőkére, kicsit sértetten, ám Clayton csak legyint.

- Te teljesen eláztál – dünnyögi Dominic - Hányat mutatok? – mutatja fel négy ujját, mire a másik hangosan felröhög.

- Nem tudom, de a középső ujjad biztos köztük van!

- Na, ebben nem tévedtél – forgatja a szemét Dominic, majd felül az egyik magas, forgó bárszékre.

- Jaj, de mogorva valaki – hunyorít rá Clayton – Fel kéne engedned, hallottad, mit mondott Kingston, az utolsó este! Gyerünk csajok, vidítsátok fel, sötétebb itt a hangulata, mint a pofája! – kacsint rá azokra hátra dőlve, mire azok felkuncognak.

- Tudom, mit akarsz, Hansen, de nem fogsz balhéba keverni – rázza meg a fejét, majd rendel az odalépő pultostól, miközben egy fekete hajú lány mögé lép és a vállát kezdi el masszírozni.

- Én? Téged? Balhéba keverni? – kerekedik ki Clayton enyhén véreres szeme – Soha! – horkant fel a fejét rázva.

- Hát hogyne – forgatja a szemét, majd elkapja a pultos által odalökött szivárványszínben úszó koktélt, tele a legkülönfélébb bogyókkal, legalább három naranccsal és citrommal és egy hatalmas, szintén színpompás  esernyővel.

- Te mi a szart iszol? – röhög fel a másik kezével a koktél irányába intve, közben belevágva a pultba a kezét, de mintha meg sem érezné.

- Mittomén'. A legdrágábbat – vonja meg a vállát, és belekortyol, de az esernyővel nem számol, ami így az arcába esik.

- Pridera mehetnél vele – jegyzi meg, miközben elfogadja az egyik lány által felé nyújtott apró nyalókát – Mindenkinek egy buzi koktélt, én állom! – üvölti el magát szájában a piros cukorral, amit mindenki hangos nevetéssel és tapsolással jutalmaz meg.

- Még nem kaptuk meg a fizetésünk, ugye tudod? – fordul feléje Dominic elegánsan a két ujja közzé csippentve a koktélos poharat.

- Shhh – rakja az ujját vigyorogva a szája elé Clayton – Amúgy meg ezt mind a Secret Service számlájára iratom... Winnfield azt mondta, mindent fizet, amire szükségünk van. És nekem ez feltétlenül szükséges – kacsint rá, és felkapja az elé helyezett szivárványszínű koktélt, és belekortyol, majd a szívószálat a körülötte sereglő lányoknak nyújtja.

- Hmm – hümmög Dominic, majd lerakva a pultra a poharát Claytonra pillant – Akkor egyáltalán nem is fogunk róla beszélni? – vált hirtelen témát, kérdőn felvonva a fél szemöldökét.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz – mondja Clayton, de láthatóan inkább a rajongótáborával van elfoglalva.

- Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek.

Dominic lesöpri magáról az őt masszírozó lány kezét, majd egy jól irányzott rúgással bokán rúgja a mellette ücsörgő, szőke, női hajtinccsel játszó férfit.

- Aú – szisszen az fel, és ahogy a lábához kap, épphogy le nem szédül a forgó bárszékéről.

- Nem tologathatjuk ezt az idők végezetéig, ezt te is tudod nagyon jól.

- Mit nem tologathatunk, Csokikám? – olvad le a mosoly Clayton arcáról rögtön, és kikapva a szájából a piros nyalókát a földre hajítja azt – Mit akarsz velem megbeszélni, hm? Mit? Na mit? – fröcsögi vicsorogva.

Az éles váltás a nevetés és a hirtelen feltörő harag, ami időzített bombaként kattog az igencsak elázott Claytonban, mindenkit meglep, de leginkább Marshallt.

- Hansen, nyugodj le – sóhajt fel, megpróbálva lenyugtatni a részeg társát, de már késő.

- Ó, várjál, hirtelen eszembe jutott! Azt, amikor tönkre vágtad mindkettőnknek a karrierjét? Ezen mégis mit akarsz megbeszélni, Dominic Marshall? – kérdezi ezt már fennhangon, kicsit összeakadó nyelvvel.

Lecsúszik a magas bárszékről, és bár először megszédülve majdnem orra bukik, aztán valahogy sikerül mégiscsak megtalálni az alkoholba fulladt egyensúlyát. A lányok ijedten rebbenek szét, és más vendégek is érdeklődve fordulnak feléjük balhét szimatolva.

- Hansen, mocsok részeg vagy. Talán még sem ez a legjobb alkalom beszélgetni, felejtsük el – száll le a székéről Dominic is a másikat csitítgatva, és már rég megbánta, hogy felhozta a témát.

- De, de! Úgy meghoztad a kedvem, most már igenis beszélgetni akarok! – bólogat sűrűn Clayton villogó szemekkel – Emberek, figyelem! – üvölti el magát széttárt kézzel, így aztán még az is feléjük fordul, akinek esetleg addig elkerülte volna a figyelmét a kis műsoruk – Ez a csoki itt – ragad meg a pultról egy sörös üveget, amit jól meghúz, majd Dominicra mutat – Két éve, mindent, hangsúlyozom, mindent elbaszott!

- Na jó, ez egyáltalán nem igaz! – kéri ki magának hangos felháborodással az, de a belelendült Claytont még az egész hadsereg sem tudta volna leállítani.

- Biztos mindenki emlékszik rá. Itt voltunk, DC-ben, csak néhány utcányira innen - suhint egy nagyot a karjával, majd mikor ennek köszönhetően elveszti az egyensúlyát, néhány bizonytalan lépést tesz oldalra – Július negyedike volt, akkor még nem ez a gyökér Kingston volt az elnök, hanem Giffords, tudjátok, az a parókás elefántbébi – bólogat sűrűn, közben pedig megjelennek az első kamerák a közönségben – Na és volt az a nagy ünnepség, és ott természetesen ott volt az elnök, hát nyilván és ott voltunk mi is, mer' többek közt mi feleltünk az ő nagysága biztonságáért. Na és akkor volt ez a gyerek, aki úgy gondolta, jó ötlet petárdát durrogtatni a tömeg közepén. Olyan káosz tört ki, anyukám! – mutogat hatalmas kézgesztusokkal, vészesen lóbálva a sörösüveget a kezében, nagy részét ki is öntve vörös padlószőnyegre.

Dominic eddig unottan, maga előtt keresztbefont karral az előadást, de ezen a ponton nála is elpattan a cérna, és a két év óta gyülemlő feszültség belőle is kirobban.

- Igen, és akkor lőttél bele a több tonnányi tűzijátékba! – rivall rá a részegen szédelgő társára.

- Én kérek elnézést, de ott volt az a hülyegyerek! – üvölti vissza Clayton a nyakán kidagadó erekkel.

- Majdnem felrobbantottál! – vág vissza Dominic, és érzi, hogy az összes vére a fejébe tódul, ahogy közelebb lép a paprikavörös fejű Claytonhoz.

- Ó, tényleg? Te pedig SEGGBE LŐTTÉL! – ordítja az, és ledobva a sörösüveget a földre két ököllel nekiront a társának.

KÉT ÓRÁVAL KÉSŐBB BILINCSBE VERVE, ÁM KIJÓZANODVA

Clayton lilásfekete jobb szemmel, egy törött napszemüveggel a fején, vérző szájjal, egy vágással az arca jobb oldalán, megtépázott, koktéltól bűzlő öltönyében, bilincsbe vert véres öklökkel billenti oldalra a fejét, hogy rálásson a mellette ülő, vérző orrú, vágásokkal teli homlokú, üveg nélküli napszemüvegét a színes foltos ingébe tűzött, szintén megbilincselt Dominicra. A fekete férfi észreveszi, hogy a másik figyeli, és a szeme sarkából óvatosan visszapillant rá, és abban a másodpercben mindkettejükből kitör az elkeseredett, de mégis annyi évnyi feszültségtől felszabadult nevetés.

- Csakúgy, mint a régi szép időkben - motyogja Dominic az orra alatt.