Következzen újabbi recenzió,
S most válaszként íródik
Költőtársamnak, barátomnak
Ki egyre-egyre jobban fejlődik.

Hej barátom...szent dolog amit
Mi csinálunk. Talán nem ér sokat,
Talán manapság unalomba taszít,
De érték valahol, s az irodalmat
Bővíti próbálkozásunk. Azt azért
Nem mondanám, hogy csodákat
Elérhetünk. Nem merek gondolni
A jövőre. Elrettent és elriaszt.

S Te is belegondolsz jövőképbe
Bukást látsz, mind verseinkben
Mind barátságunkban...ebbe
Tudok belebetegedve otthon
Ülni, írni. Negatív világlátással vegyítve
Fordulok a múlthoz, ott tudok
Kibontakozni, az a világ szerette
Lelkem. Most a céltalanság súlyt
Engem. Bolyongva, kissé elveszve.

S látod barátom, mind a szép szavak
Melyeket felém irányítottál nem ér
Semmit, ha a rosszat hallja fülem.
Gondolkodtam, hogy a világ teszi ezt
Vagy mi tesszük ezt a nagy világgal?
Mi gondolkodunk túl negatívan
Vagy a világ lett túlságosan negatív?
Választ még nem találtam, nem is
Fogok úgy érzem. Nincs diadalív,
Nincs dicsőség. Megbánás? Az van.

Minden lágy suttogás, reggeli ébredés
Választja gyónásom, de ez csak egy álom.
Ott vagyunk a sarokban, költünk,
Közben a reflektorfényben állunk...