Hírtelen kinyitva a szememet
Napom, gyászos napom lepereg,
De nem félek, boldog vagyok miatta,
Elért mostra örömiknek hulláma.
Hullámok...már három elég volt,
Többet még egy vas agy sem bírhat
Ám örülök, hogy élek...egyelőre,
Bár megyek oltani péntek fél kilencre.
S azt nem saját egészségemre
Hanem koncert örömök szerzésére.
De hopp! Villámlott egy nagyot,
Utórengés áradat nem éri fülemet.

Gondolkozok...s kaptam ötletet
Melyek Fejbéli utakból eredeznek.
Mit mondhatnék e pillanatban?
Boldog vagyok s ez nem megszokott,
A sors új emberekkel összedobott.
Rég nem éreztem ezt, ősidők óta,
Mióta megtörtént a ballagás óra.
Ott szakadt ketté gyermekkorom világa
Átalakulva ebbe a zárt cellába.
Remény sugár záporozott rám
S ez az élet egyik tréfája
Hogy új emberekre ott találok
Hol amúgy maszkot húzok arcomra.
(Nem sebészit, vigye el a vakcina)
De ők is, ám megmaradnak embernek
S lágy nosztalgiát adnak lelkemnek.
Ilyenkor szeretek írni, élni,
Mikor örömben tudnék fullni.
Kedvem lenne egy kötetet felcsapni,
S belemélyülten csak olvasgatni.
Szeretnék padon fekve csillagnézni,
Az éji hűs levegőben éppen fázogatni.
Szeretnék szeretni, de nem szerelmesen
Hanem barátok körében elhülyülten.
Túl fura és fájdalmas már a szerelem
S az érzést inkább barátokra cserélem.

Ejj, megint villámlott, semmi hang,
Vagy csak esküvői fotósok fénye?
Ezt mondta édesapám nekem cseppként,
Ám hogy biztos legyek tudásában
Édesanyámat is megkérdeztem azért.
Szülők...mily áldás és mily teher,
Akarat, odaadás és elfogadás.

Húsz perc szünet után végső szónak
E gondolat fogalmazódott bennem:
A rosszat szívünkre, a jót észre sem vesszük.
Ám most megláttam a jót, örömöt
S mind ez jelenet kicsikét feltöltött.
Lásd meg a kék eget vihar fellegében,
Ne éld életed örökösen gyászos búveremben!