Kitért már a világ
S elhúzza az igát
Hosszas idő nyúlványa.
Nem látom értelmét
Miért is küzdenék,
És célomat hajhássza
A tudat éltemben.
Minden tekintetben
Állok kiábrándulva.

Értek hars csapások,
Bírnám én, csak már sok,
De szakadatlan kedvem
S néha elmerengek,
Íródnak a versek.
Már kiábrándult lettem
S az élet pallosát
Legyőzte a világ,
Harcom érte letettem.

Pajzsomat eldobtam
A hosszú csatában,
Mely egy elbukott világ
Szabadságáért folyt.
Hatalomért nem forrt
Szívem, csak a bölcs jóság
Egyes' csepp szeméért,
Mely egy nap utólért
És nem enged e kórság.

Ha nem enged, nem baj!
Erőt ad a hajnal
S a tűzszikra lobbanás
Majd egyszer letűnik.
Akkoron leszek itt
Ha késztet a maradás,
Ám addig sodródok
És mélyen álmodok.
Néked: Kiábrándulás.