A kabinban négy kíváncsi szempár pislogott felénk. Egyik kadét sem aludt. Amikor Rapace rájuk förmedt, hogy „vigyázz!", mind a négy fiú leugrott a függőágyáról, és feszesen kihúzta magát. A legfiatalabb, szeplős, turcsi orrú srác Ody-val lehetett egyidős, a legidősebb, langaléta alkatú pedig Ewerrel és velem. Ja, Ewer nem volt a kabinban.

- Bentel! Magának nem a fedélzeten kellene őrséget állnia? - szegezte a kérdést Rapace az egyik hálóinges, kerek arcú fiúnak, aki előbb hátra söpörte az arcába lógó nagyon göndör tincseket, és csak utána felelt.

- Nem, uram. Vacsora után Ewer megkért, hogy cseréljek vele.

- És nem gondolta, hogy erről a cseréről engem is tájékoztatnia kellene?

- Sajnálom, uram. Azt hittem, hogy Ewer szólt róla.

- Legközelebb, ha cserélnek valakivel, közösen tájékoztassanak, akkor nem lehet belőle gond. De nem ezért vagyok itt. Reezo! - intett Tristonnak, aki a felszólításra szégyenlősen a hadnagy mellé lépett, és még mindig remegve megfogta a lámpást, amit Rapace felé nyújtott. - Hallani akarom, hogy mi történt a kadéttal. Clayden!

A negyedik fiú a felszólításra előbb Altham, aztán Triston felé nézett. Engem gondosan kikerült a tekintetével, aztán lassan, egész testtel Rapace felé fordult. Igazi kockának tűnt: karját szorosan az oldalához szorította, háta szálfa egyenes volt, haját gondosan hátra simítva hordta, mintha épp most fésülködött volna. Csak az arcán tükröződött némi zavar.

- Jelentem, Altham kadét megfenyítette.

- Részleteket!

- Mármint, hogy miért, uram?

- Ne játssza a hülyét, Clayden!

- Reezo kadét tiszteletlen volt.

- Vagyis? - Rapace hangja egész szigorúan reccsent, Claydentől pedig a langaléta srác vette át a szót.

- Azzal kezdődött, hogy Roy meglátta, hogy Triston megint azzal az egérrel alszik.

- Milyen egér? - faggatózott Rapace.

- Valójában egy pele volt, uram - jegyezte meg Triston csendesen. Véres arcán frissen buggyant könnycseppek hasítottak keskeny sávokat. - De Clayden a falhoz vágta, Altham parancsára. Biztosan elpusztult.

- Pele? - vakarta meg a fejét Rapace. - Az meg mi?

- Az... az... - Triston lehajtott fejjel keresgélte a megfelelő szavakat. Túl sokáig, mert Bentel közbeszólt.

- Olyan mint egy szürke egér, csak nagyobb és ekkora farka van - mutatta lelkesen a kadét, mire Rapace összevont szemöldökkel lenézett Tristonra.

- Maga egy patkányt rejtegetett a kabinban?

Triston megsemmisülten zokogott fel.

- Nem patkány volt, hanem pele! Mindegyik rágcsáló, de a pele a mókusalkatúak alrendjébe tartozik, és a Gli... Gli... glie...e...e...

- A Gliridae, vagyis a Pelefélék családjába - vettem át a szót Tristontól, mert láttam, hogy teljesen leakadt. Rapace mégsem értékelte a gesztust.

- A kadétot kérdeztem, nem téged. És amúgy is honnan tudnád?

- Onnan, hogy az enyém. Én hoztam a hajóra. És ne aggódj, semmi baja - fordultam vigasztalóan Triston felé. Még a vállát is megsimiztem kicsit, és megvártam, hogy Salnamhal újra peleként materializálódjon a pulcsim ujjában, mivel odalent már mindenkire sikeresen ráhozta a frászt uszonyos patkánynak álcázva magát.
A bűvészmutatvány jól sikerült, mert nem csak Triston arca derült fel, mikor Sal előbújt a pulcsim ujjából, hanem a többi kadété is.

- De... dehát azt mondta, hogy sosem talált még pelét egy hajón sem! - hüppögte hitetlenkedve a véres orrú kadét, miközben Sal átmászott a vállára és sálként a nyaka köré hajtogatta magát.

- Nem is. Salnamhal talált énrám. És mindig megtalál. De nyugodtan alhatsz vele, amíg együtt utazunk.

- Köszönöm - suttogta meghatottan a fiú, és szeretetteljesen végigsimított a kisállat bundáján.

- Na, jó. Értem. Ez egy pele - állapította meg Rapace fáradtan. - De ez még mindig nem magyarázat Reezo kadét sérülésére.

A fiúk szégyenkezve lehajtották a fejüket, és kicsit mindegyikük görnyedtebben tartotta magát, Althamot leszámítva, aki vérszomjas tekintettel meredt a Triston nyakában ejtőző lényre.

- Na, ki vele fiúk! Mi történt, miután Altham és Clayden megpróbáltak megszabadulni a rágcsálótól?

A langaléta előrelépett, és halkan folytatta a beszámolót.

- Tristont felzaklatta az eset. A padlón kúszva próbálta megtalálni a jószág maradványait, és amikor nem lelte, elhányta magát. Roy ráparancsolt, hogy takarítsa fel a mocskot, de Triston ellenkezett. Roy szemére vetette, hogyha nem kobozta volna el a gyógyszerét, és nem kínozna állatokat, akkor most egyáltalán senkinek sem kellene takarítani, és mind nyugodtan alhatnánk. Roy még egyszer nyomatékosan felszólította, hogy tegyen eleget a parancsnak, de Triston ignorálta. Egyszerűen visszafeküdt az ágyába... - A langaléta kadét itt zavartan elhallgatott, Rapace pedig igazán zord arckifejezést öltött.

- Tovább! Gondolom Reezo kadét nem saját magát vágta orrba.

- Nem, uram - folytatta bátortalanul a langaléta. - Roy... Altham kadét úgy vélte, helyes lenne megleckéztetnie Reezót. Szóval... ő... kifordította az ágyból, belerúgott és be is húzott neki egyet, aztán kivonszolta a folyosóra. A többit nem tudom. Nem mentünk utánuk.

A langaléta egészen leszegte az állát, mintha hirtelen felfedezett volna valami roppant érdekeset a lábujjain. Pedig tuti, hogy nem, mert én is önkéntelenül követtem a tekintetét, és láttam, hogy nincs rajta semmi különös... de így muszáj volt észrevennem, hogy az ő lábszárát is hurkák díszítik. Nem olyan frissek és gyulladtak, mint amik Triston lábán sorakoznak, de akkor is. Ahogy körülnéztem, láttam, hogy hasonló sebeket viselt a göndör hajú Bentel és a kis turcsi orrú fiú is. Mindhárman szótlanul meredtek maguk elé. Csak kocka Clayden nézett egyenesen Rapace-ra, de ő sem szólt.

- Megérdemelte, amit kapott - morogta a csöndet megtörve Altham. Rapace összehúzta a szemöldökét, de nem vágta képen a beszólásért.

- Mondja, Altham, mégis miféle gyógyszert kobzott el Reezótól?

- Furcsa külleműt. Állítólag ettől a félvad kalózlánytól kapta. Aggódtam, hogy talán meg akarja mérgezni vele a kadétot...

- Na persze, te rohadt, sunyi görény! - csattantam fel, és léptem egyet Altham felé. Azért csak egyet, mert Rapace elkapta a pulcsim hátát, és visszarántott maga mellé.

- Fogd vissza magad - mondta hűvösen, mire bennem persze még feljebb ment a pumpa.

- Épp azt csinálom! Ha nem fognám vissza magam, akkor ez a szadista hajlamú, komplexusos, aljas szociopata már a beleinél fogva hintázna az egyik keresztrúdon!

- Akkor egyszerűen csak a szádat fogd be! - sóhajtotta fásultan a hadnagy, én pedig sértődötten összefontam magam előtt a karomat. Nem szóltam többet. Piszok nehéz volt, de be kellett ismernem, hogy Rapace tényleg mindent megtesz azért, hogy kiderítse, ki és miért bántotta Tristont.

- Milyen gyógyszert kobzott el magától Altham, Reezo?

- Kis fehér pirulákat, uram - suttogta Triston Salnamhal farkincájába kapaszkodva. - Levától kaptam őket a tengeribetegségemre.

- És hatott?

- Igen, uram.

- Altham, adja vissza neki!

- Uram...

- Tegye, amit mondok!

Altham bosszúsan lépett a ládájához, hogy elővegye és visszaadja a féllevélnyi daedalont Tristonnak.

A fiú gyorsan nyomott is egy tablettát remegő tenyerébe, Altham pedig egyenes háttal megállt Rapace előtt.

- Uram?

Rapace összehúzott szemmel nézett végig a kadétokon. Félelem szaga volt a levegőnek, és nehezen sem tudtam eldönteni, hogy a fiúk Althamtól vagy Rapace-tól tartanak-e jobban.

- Akad még valakinek hozzáfűznivalója?

A fiúk hallgattak.

- Szégyellhetik magukat. - A kadétok nem mozdultak, csak a langaléta húzta még összébb magát. A végén már úgy festett, mint egy igazi kérdőjel. Altham viszont értetlenül nézett fel a hadnagyra.

- De, uram!

- Maga jobb, ha egy szót sem szól.

- Már elnézést, de teljesen jogosan jártam el. Én vagyok a rangidős. Én felelek a többi kadétért, és Reezo igenis rászolgált a büntetésre. Délután is pökhendi módon viselkedett Vensel hadnagy előtt. Engedetlen, öntelt, jellemtelen ficsúr.

- És úgy gondolta, hogy maga majd jellemesre veri!? - üvöltött hirtelen a másodtiszt Althamra, aki viszont csak egy kicsit rezzent meg.

- Jogom, sőt kötelességem megróni a fegyelmezetlen kadétokat.

- Igen, megróhatja azt, akit fegyelmezetlenségen kap, és kötelessége jelenteni a kihágásokat, de nem kínozhatja kedvtelésből a társait!

- Én nem...

- Állandó szolgálat, ma hajnaltól!

- De, uram...

- Még egy szó, és elintézem, hogy sose legyen magából hadnagy. - Rapace hangja olyan ridegen és fenyegetően csengett, hogy hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ezt úgy érti, hogy kicsapatja az Akadémiáról vagy úgy, hogy keresztüldöfi a kezében tartott karddal. De igazából nem számított, mert Altham elhallgatott. - Öltözzön és haladéktalanul foglalja el a helyét a fedélzeten!

Altham savanyú arccal, de tempósan igyekezett eleget tenni a parancsnak, én meg nem bírtam megállni: kárörvendően elvigyorodtam.

- Uraim, - fordult közben Rapace a még mindig vigyázzban álló kadétok felé - ha a maihoz hasonló incidens történik, és maguk nem lépnek közbe és nem jelentik, az egész bagázst megvesszőztetem a fedélzeten, a teljes legénység előtt. Világos?

- Igenis, Rapace hadnagy - zengték kórusban a fiúk.

- Maga is megértette, amit mondtam, Altham kadét?

- Természetesen, uram - bólintott faarccal a rangidős, aztán gyorsan magára kapta a kadétok zöld, derékig érő, váll lap nélküli egyenkabátját, tisztelgett, és elindult kifelé. Közben véletlenül sem nézett Triston felé... sem semerre. Nagy igyekezetében majdnem összeütközött Ewerrel, aki épp akkor lépett be az ajtón. Egy dühös pillantást vetett a fiúra, aki hökkenten megtorpant a küszöbön, aztán kirobogott az ajtón.

Ewer nem volt jó színben. Szeme alatt hatalmas karikák ültek, és a vállát is csapottan tartotta. Kabátja a kezében lógott, haja borzas volt, és furcsa, kiüresedett tekintettel bámulta Triston véres arcát.

- Ewer kadét - szólította meg Rapace, mire a srác hirtelen felkapta a fejét, és vigyázzba vágta magát.

- Jelentem, a hajnali őrséget átvette tőlem Hathorn hadnagy, és utasított, hogy haladéktalanul jöjjek le. Szabad megkérdeznem, hogy mi történt? - darálta Ewer, és lassan visszafordította a fejét Triston felé.

- Altham rangidős kadét jogtalanul járt el. - Ennyit felelt Rapace.

Ewer arcán nem tükröződött meglepetés, sem semmi más. Nyilván ennyit magától is tudott.

- A társait már tájékoztattam, hogy ha még egyszer a tudomásomra jut, hogy a rangidős vagy akárki más az engedélyem és tudtom nélkül bármilyen okból bántalmazná egy társát, és ezt a szemtanúk ahelyett, hogy közbelépnének, szó nélkül végig nézik, illetve elmulasztják jelenteni, az egész társaságot nyilvánosan megfenyíttetem.

- Értem, uram, de... - Ewer tétován elhallgatott és összevonta a szemöldökét.

- Kérdése van, kadét? Akkor bökje ki!

- Hogyan léphetnénk közbe?

- Ennél okosabbnak hittem, Ewer. Vagy ezentúl Clayden helyett maga teszi fel az ostoba kérdéseket?

- Uram, mikor legutóbb megvédtem Tristont Roytól, négy tucat vesszőt kaptam.

Rapace a földnek koccantotta a kardja hegyét, és a szigorú maszk, ami eddig az arcán ült, hirtelen leolvadt.

- Miért nem árulta el, hogy ezért verekedtek össze, Brendon?

- Semmivel sem tudtam volna igazolni a szavaimat.

- Sajnálom, kadét - sóhajtotta Rapace, és a vállához lendítette a kardját.

- Fiúk, lazíthatnak - nézett a többi kadét felé, akik rögtön engedtek a feszes testtartáson.

- Hadnagy - szólt halkan Bentel -, jelenti a történteket kapitánynak?

Bentel kérdésére minden fiú felkapta a fejét és aggodalmas arckifejezést öltött. Rapace mélyet sóhajtott.

- Uram - emelte magasabbra a lámpást Triston -, tisztelettel kérem, ne jelentse!

- Az arcát elnézve, kadét, a kapitány így is úgy is tudomást szerez róla.

- Majd elkerülöm egy darabig. Kérem! A tengernagynak akadnak égetőbb problémai is, mint... mint én. - Az utolsó szót már csak suttogta, miközben zavartan megtörölte ingujjával véres arcát.

- Rendben, fiúk, most az egyszer köztünk maradhat - enyhült meg a másodtiszt. - Most az egyszer!

- Köszönjük, Rapace hadnagy - sóhajtották megkönnyebbülten a kadétok.

- Jól van. Reezo, menjen, mosakodjon meg! Délelőttre felmentem a szolgálat alól. Ewer, jöjjön velem... meg te is - ragadta meg a karom és húzott kifelé az ajtón. - És ne vigyorogj! - tette hozzá, mikor a folyosóra lépve hátrasandított a válla felett.

- Miért ne? Le a kalappal! Tök jól intézted a dolgot, és még mindig előttem van a kép, ahogy épp leüvöltöd a rohadék fejét.

- A neve és rangja: Altham kadét. Ne hívd rohadéknak!

- De ha egyszer az?

- És te mi vagy? Ugyanúgy bántalmaztad, ahogy ő Reezo kadétot.

- Nem ugyanúgy. Abszolút megérdemelte. Az a trutymó... elnézést. Szóval az a kiöregedett, selejt kadét meg akart... - Nem fejezhettem be a mondatot, mert Rapace megtorpant és szembefordult velem.

- Te vagy a legőrültebb lány, sőt a legőrültebb ember, akit valaha láttam! Szemtanúk előtt estél neki egy rangban fölötted állónak. Tisztában vagy vele, hogy azt a matrózt vagy utast, aki kezet emel a flotta tisztjére, a legkevesebb, hogy megkorbácsolják?

- Nem - vallottam be, de így legalább kicsit értettem Altham túlzott magabiztosságát. Azt hitte, úgysem merek visszaütni. Hát csúnyán megszívta... meg lehet, én is.

- Gondolom, a szerződés amit aláírtunk még érvényben van - kapaszkodtam az utolsó szalmaszálba, Rapace pedig kelletlenül bólintott.

- Az a szaros szerződés menti most meg az irhádat. Ez egyszer. Azt javaslom, ha csak nem akarsz megint azon merengeni, hogy Graigen Reezo kapitánnyal vagy egy csapat cápával nyúzatnád inkább meg magad, hogy ne okozz több galibát!

- Mintha ezt én okoztam volna - feleseltem zsigerből. - Ha nem néztem volna meg, hogy ki zokog, akkor is leszúrtad volna Althamot és a többi kadétot? Észrevetted volna egyáltalán, hogy Tristonnal valami nem stimmel?

- Túl sokat foglalkozol mások dolgaival - jegyezte meg Rapace, miközben „finoman" betessékelt a kabinba, ahol az éjazaka eseménytelen részét töltöttem. Az észrevételére nem reagáltam, mivel rohadtul igaza volt, és ez elég gyomorkavaró érzést okozott.

Rapace-nak valószínűleg feltűnt, hogy ideget ért, mert a bajsza alatt somolyogva hajolt le a padlón heverő kardhüvelyért, hogy elrakhassa a hepaj miatt sebtében előkapott fegyverét. Közben Ewer az ajtó mellett állt, émelygős fejjel.

- Foglaljon helyet, Brendon! - intett Rapace a szoba sarkában álló szék felé, miután belebújt egy gyűrött ingbe.

Ewer fáradtan vonszolta el magát a székig, ahol végül nem is leült, inkább összeroskadt. Rapace egy félig telt üveget szedett elő a ládájából, kihúzta a dugóját, kortyolt belőle, majd Ewer felé nyújtotta. A fiú egy pillanatig tétovázott, de aztán elvette az üveget, és nagyot kortyolt belőle. Erős pia lehetett, mert a szeme is könnybe lábadt tőle.

- Ki vele, mi történt magával? - szegezte neki a kérdést a másodtiszt, miután visszavette az üveget és lehuppant az ágya szélére.

- Semmi, uram - köhécselte Ewer.

- Tán jókedvében vállalta át az őrséget Benteltől?

- Nem tudtam aludni.

- Tán magának is Altham túlkapásai okoztak álmatlanságot?

- Sajnálom, uram. Nem gondoltam, hogy baj lesz belőle, ha én maradok fenn Bentel helyett.

- Nem a kérdésemre válaszol, kadét. - Ewer leheletnyit megvonta a vállát. - Mi van magával?

- Nem látod, hogy nem akar beszélni róla? - szóltam közbe, mire Rapace hirtelen rám meredt, de úgy, mintha fel akarna pofozni.

- Sajnálom, ha feszélyezve érzi magát a lány miatt, de kénytelen lesz előtte elmondani, mert nagyon úgy tűnik, hogy egy percre sem tanácsos magára hagyni. - Ewer sóhajtva dőlt előrébb a székén.

- Nem számít, uram.

Rapace elgondolkodva csavart egyet a bajsza hegyén, de végül nem faggatta tovább a kadétot, csak újra odanyújtotta neki a piás üveget. Ewer ezúttal is elfogadta, de óvatosabban kortyolt.

- Te nem kérsz? - kínált meg engem is a hadnagy, magához képest egész udvariasan. Ennek ellenére nemet intettem.

- Kösz, kihagyom.

- Biztos? - kerekítette el a szemét. - Ha a kapitány fülébe jut, hogy mit tettél, lehet, hogy az a szerződés sem lesz elég, hogy épp bőrrel megúszd.

- Jó, de fájdalomcsillapítót, inkább majd utólag kunyerálok. Nem udvariatlanságból vagy ilyesmi, csak nekem... Asszem jobb, ha nem piálok... Részegen nagyon könnyen elveszítem a fejem.

- Még ennél is könnyebben?

- Oké, jogos a gúny - húztam el a számat. - De, ja. Még ennél is könnyebben.

- Ewer, ez esetben oda ne adja neki az üveget!

- Igenis, uram - bólintott a kadét közönyösen, amitől Rapace-nak talán még a bajsza is lejjebb konyult. Azt hiszem, egészen más reakcióra számított Ewertől. Talán egy cinkos mosolyra vagy kaján biccentésre, de ebből semmit nem kapott. A srác úgy lógatta a kezét, mintha az a két kortynyi ital is teljesen leszedálta volna.

Rapace fáradtan dőlt hátra, majd jó alaposan meghúzta az üvegét. Utána csak ültünk, és vártuk a napkeltét. Jó ideig egyikünknek sem akaródzott megszólalnia.