- Indulásra felkészülni!

A kalózok egy része felujjongott, és rögtön fegyver után nézett, de jópáran a kapitányok mellett maradtak és kíváncsian bámultak a Rettegett Artfulra.

- És mi lesz ezzel a kettővel?

- Kötélre velük!

- Skiénai korcsok!

- Gyilkos fattyak!

Tony a beszólásokat mellőzve közelebb araszolt a kést tartó, loncsos szakállú kapitányhoz.

- Akkor eloldoz, uram?

- Már miért oldoználak el? - húzta össze a szemöldökét Artful a naiv kérdés hallatán, Tony pedig kicsit elbizonytalanodott.

- Hát jöttem szólni, hogy baj van.

- Elárultál. Megmérgeztél és megszöktetted a foglyomat, most pedig megpróbálsz csapdába csalni.

- Mi? Hogy én?

- Kétszer nem fogsz bolonddá tenni, taknyos. A színeiket hordod és kiengedtek a táborból.

- Ó, hogy bassza meg kapitány, ez nem... én egyáltalán nem! A méreg is csak altató volt, hisz nem lett senkinek baja tőle, nem? És csak a hadnagy miatt csináltam, mert ő nem olyan, mint a tengernagy és segít Levának békét kötni. Haza fogja vinni az összes skiénai hajót, és minden jó lesz... Én tényleg csak a hadnagy miatt csináltam, mert tényleg nem olyan rossz, hogy meg kéne ölni, Triston is megmondhassa!

Vince, mivel épp a kapitányt nézte, látta ahogy a férfi szeme a név hallatán villant egyet, és azt is, ahogy lassan a másik zöldkabátos felé fordította a fejét.

- Szóval Triston... milyen érdekes... - motyogta, de ezt alig páran hallották, mivel a többség bőszen skandálta, hogy "kötélre a fattyakkal!" - No, majd később... Brai, mondd hogy akarsz meghalni?

- M...mi? - akadt el Tony szava. - É...én nem akark...

A gyerek most rémülten nézte a fölé magasodó kapitányt, aki lassan felemelte a kését, Vince pedig összeszoruló mellkassal előrébb lépett. Nem ismerte igazán jól a kalózt, de annyit tudott, hogy kemény harcos, haragtartó és nem ismer kegyelmet, ha skiénai tisztről van szó.

- Nem ő a főkolompos! - kiáltotta ezért túlharsogva a lassan megvaduló tömeget. - Nem az ő ötlete volt, és nem kém - mondta halkabban, miközben besétált a haramiák gyűrűjébe. Érezte, ahogy minden szem rászegeződik, ő mégis csak Artfult nézte. Olyan volt, mint valami veszélyes vad. Nagyon vigyáznia kellett, hogy mit mond, mivel a tengeri farkas alig leheletnyit engedte lejjebb a kését.

- Leva kezdett el kötődni a vörös tiszthez. Ő nem bírta elviselni a gondolatát, hogy megölitek, nem ez a gyermek. A maelenna kihasználta... megigézte. A fiú, ha akart sem állhatott ellen Leva kérésének.

- Ez nem igaz! - szólt közbe ostobán és csökönyösen Tony, mire a körülöttük állók újra vad rikoltozásba kezdtek, de most már nem csak a két gyereket, hanem Levát is mocskosul szidták, Vince pedig önkéntelenül elfintorodott. Ez a beszéd nem egészen úgy sült el, mint ahogy tervezte.

- Jól van, te buta kis taknyos - mordult Artful. - Talán életben hagylak.

- Mi!? - kiáltott közbe dühösen Stede. - Ezt nem úszhatja meg! Ha nem derült volna ki, hogy ez a szaros a méregkeverő, engem kurvára agyonlőttél volna!

- Azt még most is megtehetem, ha nem kussolsz - mordult Artful, mire Stede villogó szemmel ugyan, de befogta.

Pavel, Wolfie és a Térdenharapott érdeklődve nézték a jelenetet, de nem szóltak közbe. A skiénai nyikhaj nem az ő inasuk volt. Hagyták, hogy Artful a kölyök mögé lépve elmetélje a csuklója köré tekert kötelet.

- Kö... köszönöm, kapitány - csipogta a fiú, miközben önkéntelenül megdörzsölte a béklyó helyét, ami vörös nyomot hagyott a bőrén.

Vince szíve viszont még mindig vadul kalapált, mivel Stede és a Névtelen jónéhány legénye még mindig gyilkos tekintettel méregették a kis bajkeverőt. Ezt valószínűleg Artful is látta, mert továbbra is szigorú képpel tornyosult Tony felé.

- Dobd a földre a skiénai zubbonyt és köpd le!

- Mi? - pislogott a fiú előbb a kapitányára, majd a másik kadétra, aki még mindig hátrakötözött kézzel és kipeckelt szájjal remegett.

- Jól hallottad. Bizonyítsd, hogy nem közéjük tartozol!

Tony tétován simított végig a kabát elején fénylő aranygombokon.

- De... Hisz te is zöldet viselsz, kapitány... - bámult ártatlan tekintettel a barbár kalózra, aki valóban az egyik kivégzett tiszt zubbonyában feszített. De az más volt. Fricska, státusz-szimbólum, amiért a többi kalóz tisztelettel nézett rá. Artfulnak volt mersze ahhoz, amihez csak keveseknek: agyonlövetett egy hajónyi tisztet. A kabáton még mindig ott sötétlett a régi tulajdonosa vére, amit a kapitány valószínűleg meg sem próbált kiszedni, mert ez így volt tökéletes. Ezzel a megjelenéssel könnyedén félelmet plántálhatott az ellenség szívébe. Vince értette ezt, csak a nyomorult kölyök nem. - És ez... Én szereztem! Jól csináltam a dolgom, jobban mint egy kisinas és nagyon szép ka...

A szó közepén a fiú felvisított, mert amíg ostobaságokat beszélt, Jeff átvágott a tömegen, félrelökte a megkötözött kadétot, és megragadta Tony fülét.

- Teszed, amit a kapitányod parancsol, vagy a karoddal együtt tépem le rólad az átkozott uniformist!

Tony végre rájött, hogy tényleg bajban van. Kapkodva bújt ki a zöld kabátból, és úgy dobta a földre, mintha mérgeskígyók csusszanhatnának elő az ujjaiból.

- Köpj! - mondta a kormányos, továbbra is a fiú fülét szorongatva, aki engedelmesen nyálat gyűjtött, amit aztán fintorban ragadt arccal az aranysújtásos kabátra pökött.

A körülöttük állók jó része felröhögött, de Stede, Munch és még páran a Névtelenről továbbra is gyilkos tekintettel méregették a gyereket.

- No, gyerünk! - húzta magával Jeff a fülénél fogva a fintorgó kölyköt, és közben szabad kezével a hajószakácsnak is intett. - Te is, Stede!

Vince kicsit könnyedebben vette a levegőt, abban a biztos tudatban, hogy most már csak Triston életéért kell aggódnia. Akkor is, ha Jeff csak a legközelebbi ágyúig vitte Tony-t, ahol áthajoltatta a hideg fémcsövön, Stede-re pedig ráparancsolt, hogy fogja le. A római okos húzásnak tartotta, hogy Jeff a haragos hajószakács előtt náspángolja el a fiút. A helyében talán ő is így tett volna, hogy megelőzze a nagyobb bajt. Ha a kölyök kibír néhány kemény ütést, akkor már sem Stede, sem más nem akarja majd a vérét venni.

Tony persze másképp látta. Sivalkodva tiltakozott a fenyítés ellen, amíg a kárörvendő hajószakács be nem tömte a száját, és utána is elszántan rúgkapált, akkor is, ha semmit sem ért vele.

Vince lassan visszafordította tekintetét Triston felé, aki szinte fuldoklott a visszafojtott sírástól.

- Ez a másik is a tiéd? - kérdezte Pavel közönyös hangon, mire Artful vigyorra húzta a száját.

- Ó, az enyém, bizony. Amolyan vigaszdíj.

- Vigaszdíj? - mérte végig a Térdenharapott a reszkető kadétot. - Mikor nyergeltél át a fiúkra?

Artful felröhögött.

- Nem úgy! Ez itt... no, várjatok! Vince, tedd szabaddá a száját, ha már úgyis ott állsz!

A római katonásan Triston elé lépett, direkt a hátát mutatva a kapitányoknak, és biztatóan megszorította a fiú karját, mielőtt kiszedte volna a pecket a szájából.

- Bátorság, nem vagy egyedül - súgta halkan, mire a kocsonyaként remegő kadét szemei csodálkozva elkerekedtek, de nem szólt egy szót sem. Ajkait összeszorítva biccentett, mire Vince félreállt, a törékeny fiú pedig farkasszemet nézhetett a Szigetek legrettegettebb kapitányaival.

- Kéne látnunk valamit? - hajolt előre Pavel kissé unottan. - Mert ha csak szórakozol, inkább az embereimmel tartanék.

- Ejnye, kadét - csóválta meg a fejét Artful gúnyosan -, hát nem tanították meg a flottánál, hogy hogyan mutatkozzon be illendően, ha ilyen illusztris társaságba csöppen?

- É.. é... én - dadogta Triston rekedten, majd a nyakát is behúzva Jeff felé pislogott, aki már leoldotta széles derékszíját, és a nehéz csatot a tenyerébe fogva keményen ráhúzott vele Tony sovány hátsójára. A szíj hatalmasat csattant, Tony pedig fájdalmasan megvonaglott Stede karjai között. - u... u... uram...

Triston nem találta a szavakat. Nyökögve próbálta megfogalmazni a mondandóját, miközben társára Jeff újra és újra lesújtott.

- Kap... ka... kapitány urak! - nyelt egy nagyot végül. - Sokkal fontosabb megvitatni valónk van, mint a nevem. Kérem, hallgassanak meg! M... mi, a skiénai flotta tisztjei nem kívánunk tovább harcolni önökkel... mi csa... csak... nem értünk egyet a tengernagy terveivel és módszereivel. Kérem szépen, hinniük kell nekem! Le... Leva, a kisasszony épp azon van, hogy rávegye a táborunkban összegyűlt kapitányokat a vacsorán, hogy vonuljunk vissza, és a Babylon hadnagyai hisznek benne, hogy sikerrel fog járni, ezért... Kérem, ha most megtámadják a tábort, akkor nem kerülhetjük el a háborút... de... de...

Triston nem tudta folytatni, önkéntelenül is Tony felé kapta a fejét, akinek fájdalmas sikolya még a szájába tömött rongyon át is hangosnak tűnt mikor Jeff a hátán húzott végig. Nem csoda, mivel az ütés nyomán felhasadt a fiú vékony inge. Aztán a következő csapás nyomán nem csak az inge.

Vince nemtetszését leplezve karba fonta a kezét. Jeff erős férfi volt, mégsem fogta vissza magát, pedig az izgága kölyök bőrét fele ekkora erővel is cifrára színezte volna a szíj. Kegyetlenül nagyokat sózott a sovány gyerekre, Vince pedig semmit sem tehetett, hogy leállítása a szükségtelen durvaságot. Semmi olyat, ami valóban a hasznukra lett volna, szóval a gyomrában tekergőző kellemetlen érzésre fittyet hányva igyekezett Tristonra koncentrálni, aki a látszat ellenére sokkal nagyobb veszélyben volt, mint az ágyúra húzott másik.

- Folytasd, kadét! - szólt ezért nyersen a sápadt gyerekre, hogy visszazökkentse, mielőtt Artfulék elunnák a dadogását.

- I... ig...igenis... é... é... mi... a... azért jöttünk, hogy figyelmeztessük önöket, ho... hogy két emberük fogságba esett, és a tengernagy parancsára már el is kezdték kivallatni őket, me... m... Uraim, kérem muszáj segíteniük rajtuk! Ha nem teszik, reggel felakasztják mindkettejüket, akár beszélnek, akár nem, és akkor... akkor... az utolsó esély is elvész, hogy békésen megegyezzünk, egyetlen átgondolatlan ítélet miatt.

Miközben Triston beszélt, a tisztás lassan elcsendesedett. Nem hallatszott más rajta kívül, csak a szíj csattogása és Tony elfojtott fájdalomkiáltásai. A kapitányok elgondolkodva méregették a szeppenten dadogó fiút.

- Szerintetek igazat mond? - kérdezte végül a Térdenharapott.

- Idejött egy köpönyegforgató kis méregkeverővel, szóval vagy nagyon bátor vagy rettenetesen ostoba - morogta elgondolkodva Pavel. - Szerinted, Dan? Azt mondtad, a te kölyköd.

- Nem, én azt mondtam, ő a vigaszdíjam... ha már a bátyja megszökött a bajkeverő inasommal.

- De hisz én nem említettem, hogy... - kapta fel hökkenten a fejét a kadét, de aztán gyorsan észbe kapott és elharapta a mondatot, ennek ellenére minden jelenlevő felé fordult.

- Reezo sarja lenne? - mérte végig Rút Wolfie a gyámoltalannak tűnő, gesztenye hajú fiút. - Még csak nem is vörös.

- Ennek hígabb a vére - vont vállat Artful. - A név egyezik.

- A közelmúltig azt sem tudtam, hogy Reezo utódokat nemzett, te meg név szerint számon tartod őket? - kérdezte Pavel, mire Artful vigyorogva közelebb lépett a hátrakötött kezű kölyökhöz.

- Leva szedte ki az idősebből, hogy van egy Triston nevű öccse. Akkor nem tartottam fontosnak, de lám... milyen mókás a sors.

A rettegett kalóz kapitány jobb kezével a fiú álla alá nyúlt és mélyen a szemébe nézett.

- Hogy van a fivéred, kis Reezo? Elmesélte milyen nálunk vendégeskedni?

- Kérem uram, én jó szándékkal jöttem - nyökögte Triston remegő térdekkel. - A matrózai bajban vannak és én tudom, melyik sátorban tartják fogva őket. Egy-két embert segíthetek becsempészni, hogy megszöktethessék őket.

Triston szavai hallatán Artful felröhögött.

- Hallod ezt, Jeff? - kiáltott hátra a kormányosnak, de Jeff elméjén vörös köd ült. Üres tekintettel csépelte Tony-t, aki már felhagyott a rúgkapálassal és meg-megránduló izmokkal, megsemmisülten zokogott. - Áh, az ördögbe, hagyd már azt a fattyút! Megkapta, ami járt neki.

Jeff se nem látott, se nem hallott. Még azután is ütötte a szerencsétlen kölyköt, miután Stede elengedte és a gyerek erőtlenül elterült az ágyú mellett. Munch-nak kellett odébb rángatnia, de a kormányos csak akkor higgadt le kissé, mikor Elmer a kezébe nyomta a vörös kis zsákot, ami azt a szöges korbácsot rejtette, amit még Reezo miatt készített.

- Mi a fasz, Dan? - nézett akkor fel ködös tekintettel.

- Mondd a neved! - parancsolt kaján vigyorral Artful a kadétra, még mindig az állát fogva, de a gyerek egy szót sem szólt. A kapitány erre elhúzta a kezét és lekevert neki két pofont. Egyet jobbról, egyet pedig balról.

Triston feljajdult, és talán el is esett volna, ha Vince nem kapja el.

- Ne kelljen még egyszer kérnem - mondta Artful egészen mély hangon, a skiénai nemesifjú pedig meghunyászkodva lehajtotta a fejét.

- Ti... Trs... Triston Reezo vagyok... Graigen Reezo tengernagy második fia. - A név hallatán Jeff, mint valami alvajáró indult el a fogoly felé. Nem szólt, nem is sietett, mégis mindenki elhúzódott előle, mert a tekintete olyan volt, akár a tomboló vihar.

Vince rég érezte magát annyira tehetetlennek, mint a következő percekben. Leva meg sem hallotta, Evan tovább pengette a kurva lantját, Sisa még mindig ördögi állapotban volt, ráadasul Cresshez és a többiekhez hasonlóan elérhetetlenül messze. Hedley volt az egyetlen, aki reagált a hívására, de csodát ő sem tehetett, és azzal, hogy megpróbálta kideríteni, hogy hol tartják fogva Portert és a Négyfontost, ő semmivel sem volt előrébb.

Wolfie és a Térdenharapott elindultak, hogy csatarendbe állítsák a legényeiket, és felkészüljenek az oly régóta tervezett rohamra, Pavel, Artful és Jeff pedig minden jóérzést elfojtottak magukban és vallatóra fogták a fiút, papolhatott ő Leváról vagy bármiről. A nagykutyákat cseppet sem érdekelte, és még rá is förmedtek, hogy örüljön, amiért őt még nem lincslték meg, mert igen, így, hogy hangosan kimondta, Leva kevertette a mérget Tony-val, rohadtul megorrolt rá is a banda.