Vince nem tudta nem bámulni a vöröskendős kormányost, aki úgy járkált az árnyat adó pálmafák között, mint valami ketrecbe zárt vad. A fickó igazából azóta zaklatottnak tűnt, mióta megtudta, Leva miféle szerzet. Aztán mikor kezdte elfogadni a helyzetet, ő nyitott egy kaput a semmibe, amin át kimentett egy foglyot Reezo táborból... vagy valami olyasmi. A szöktetés nem sikerült valami jól, mivel a félszemű haramia a nap nagyrészét értelmetlen gagyarászással és nyáladzással töltötte. A római kellemetlen szúrást érzett ahányszor csak meglátta szerencsétlen ördögöt, mert nem tudta, hogy a világugrástól vagy Reezo vendéglátásától zápult-e meg a kurafi agya, megkérdezni meg nem merte, pedig egész sokat csevegett Levával... amitől természetesen csak még jobban furdalta a lelkiismerete.

Jeff is valami hasonlót érezhetett. A kormányos az eget és a tengert szidta, mikor megtudta, hogy Leva miféle hatalommal bír, sőt, tüntetőleg megfürdött és kimosta minden ruháját, mintha a kosszal együtt eltüntethette volna Leva emlékét. Nem is jött velük a mentőakcióra, akkor sem, mikor Artful azzal biztatta, hogy akkor fogja fel bosszúhadjáratként az akciót, ahogy a kalózok többsége, akiknek piszkosul a bögyében volt Reezo. Ám a vöröskendős erre is csak legyintett, és otthagyta a parton gyülekező bandát... De két nap múltán mégis utánuk jött.

Vince sokat figyelte menetelésük alatt a vöröskendős kalózt, akiben mintha két lélek lakozott volna. Az egyik kedélyes volt, törődő, és kifejezetten szerette terelgetni, dologra fogni a körülötte levőket, akárcsak egy jól tartott juhászkutya. A másik viszont bősz medvére hasonlított, amit jobb volt messzire elkerülni. Aki ezt nem tudta, rendszerint monoklival a szeme alatt távozott. Egy balga matróznak a fogát is kiütötte, aki rossz pillanatában találta meg. Ebből kifolyólag Vince igyekezett csak távolról figyelni, és ez sikerült is, addig az elcseszett estéig, amikor Levát úgy leütötték, hogy kiesett a világból.

Azon az éjjelen a vöröskendős babonáját feledve, épp úgy aggódott Leváért mint Fred, Artful vagy ő. Aztán mikor Leva magához tért, és enyhült a vész, még beszélgetni is tudtak egy jót.

- Hogy ismerkedtetek meg? - kérdezte a kalóz egy este, mikor egyedül üldögélt a tábor szélén. Ő meg elmondta. Mesélt a világáról, a furcsa lányról, akit egy hadjárat után szedett össze, arról, milyen lehetetlenül viselkedett, mikor hazavitte az apja házába, és arról is, mikor megszökött és magával vitte Cressidát... elmondta hogyan eredt a nyomukba, és miképp veszett el a Stix partján, hogy végül végre ráakadjon a csodás, másvilági lányra, aki rohadtul másik legényt szeretett.

- Azóta is követed?

- Világokon át is, mint látod.

- Annak ellenére, hogy nem szeret?

- Szeret ő engem is... csak nem úgy, ahogy akkor akartam - vont vállat Vince, és nagyon remélte, hogy a keserűség nem ütközik ki a hangján.

- Már nem akarod?

- Nem - felelte erre szent elhatározással a római. - Van kedvesem, olyan, akit talán meg sem érdemlek. Leva meg... Barátok vagyunk. Bajtársak. De ennyi.

Jeff talán nem találta elég meggyőzőnek a szavait, mert felé nyújtott egy alig megkezdett rumos üveget, amit ő rövid hezitálás után elfogadott és alaposan meghúzott.

- Ennyi, mi? - kérdezte fejét csóválva a kalóz, ő meg visszaadta neki a palackot.

- Lehet, hogy néha elgyengülök, de attól még ennyi. Amit éreztem, az nem több, mint egy bolond fiú rajongása. És ki ne rajonga érte? Hisz még téged is esz a fene, hogy jól van-e, pedig irtózol mindenféle boszorkányságtól.

Erre Jeff is ivott, aztán krákogva köpött egyet.

- Megfogtál... én is kedvelem a bajkeverő zöldfülű mindenit. Akkor is ha boszorkány féle... hisz megmentett... Az ördögbe... az életünkkel tartozunk neki. Hogy lehet, hogy észre sem vettük, hogy csak a mesterkedéseinek hála szívhatjuk még a levegőt?

- Úgy - felelte Vince -, hogy az ártatlan kinézete csak látszat. Jupiterre, lehet, hogy nem is ember! A világ, ahonnan jött... az ahhoz hasonló világok mind furcsák. Tele vannak érthetetlen masinákkal, szabályokkal és a tudás, amit ott kínálnak... a legbölcsebbjeink is fejre állnának tőle. És Leva nevetve ugrándozik az ilyen világok között, miközben egyikre dicsőséget és virágzást, a másikra pedig pusztulást hoz.

- Úgy beszélsz róla, mint valami istenről - mormogta a kalóz halkan, miután újra kortyolt a rumból.

- Talán mert már jobban hiszek benne, mint őseim isteneiben.

- Akkor is csak egy kislány - csóválta meg a fejét tagadólag Jeff. - Láttam sírni, láttam elesettnek és tudom, hogy rémálmok kínozzák.

- Én pedig azt, hogy mi van azokban a rémálmokban - húzta el a száját Vince. - És a kettő nem zárja ki egymást. Leva egy fiatal lány... mégis többet látott már, mint a fog nélküli veteránok.

- Ezért csapódott hozzánk?

- Gondolom - sóhajtotta a római. - Pedig mennyivel jobb lett volna, ha egyszerűen hazajön hozzánk, és hagyja, hogy enyhítsük a kínjait. A francnak se volt kedve békéltetőt játszani itt, az istenek háta mögött!

- Felénk csak egy istenben hisznek, meg esetleg a tengeri ördögben - csóválta meg a fejét a kalóz. - Különös... még mindig nehezen hiszem, hogy az a sok zöldség, amit összehordtál, tényleg igaz. Még így is, hogy én is láttam... Azt hiszem, egyszer tényleg láttam varázsolni. Meggyógyította Rinn vállát...

- ...egy limimi cellában, miközben az akasztásotokra vártatok, aztán nekirohant a vasalt ajtónak. Tudom - fejezte be Jeff elkezdett gondolatmenetét a római, miközben megkocogtatta a saját halántékát. - Mindent megmutatott.

- No, ilyesmiről inkább ne beszélj, mert a hideg ráz tőle - morogta a kalóz borzongva, ezért Vince inkább nem szólt többet. Néma, bajtársias csendben itták meg a maradék rumot.

Az a vedelős este egy egészen jó napzárás volt ehhez a mostanihoz képest, mivel most Vince sehogy sem tudott kapcsolatot teremteni Levával. A lány kizárta, Hedley a skiénaiak konyháján vesztegelt, Evan pedig lantot pengetett egy olyan vacsorán, ahol csak messziről tarthatta szemmel a lányt, aki őt is kicsukta az elméjéből, méghozzá Salnamhal miatt.

A szellem elmondta nekik, hogy Levának veszélyben forog az élete. Az igazi, a saját világában, méghozzá azért, mert túl sok időt töltött itt, ahol csak eleven álomképként lehetett jelen... és esze ágában sem volt felébredni. Vince gyomra már ettől ökölnyi gombóccá szorult, de az aggodalmát fokozta, hogy két felderítőjük rohadtul nem tért vissza, és hogy az a két felderítő éppen Fred Fields és Rinn Porter volt.

Elszántan próbált valami információt kicsikarni a legényekről, de tényleg sem Hedley, sem Evan nem látták őket, és valószínűleg Leva sem.

Vince nem tehetett mást, mint türelmetlenül várt, akárcsak a többi kalóz, amíg a vezéreik azon voltak, hogy sorra kikérdezzenek minden más felderítőt, hogy mikor látták utoljára Portert és a Négyfontost.

Nem mondta, de tudta, hogy a fiúk nem fognak előkerülni élve. Történt már ilyen az ő felderítőivel is, még mikor decurio volt. Nekik csak a karóra tűzött fejeiket találták meg, és most kéretlenül tolakodott elméjébe a fájdalmas emlék. Tudta, hogy Fredet és Rinnt nem fogják lefejezni, hogy errefelé ez nem szokás, és ha szokás lenne is, Leva úgysem hagyná, mégis majd szétfeszítette mellkasát az aggodalom. Még így is, hogy alig ismerte ezt a két legényt... talán Leva miatt. Mert ő igenis fontosnak tartotta mindkettejüket, és az istenekre, hisz védelmezőnek hagyta hátra. Azért maradt a kalózokkal, hogy megóvhassa Leva helyett Portert, Fredet vagy bárkit akit a lány kedvelt... és elszúrta.

Leva! - próbálta szólongatni az álomjárót, aki semmit sem reagált. Nem hallotta, továbbra sem.

Utána sokáig bámulta Jeffet, aki a felderítők kikérdezése helyett zaklatottan járkált fel s alá a tábor közepén, és folytatta akkor is, mikor Artfulék új embereket küldtek a sűrűbe, azt remélve, hogy valahogy mégis a fiúk nyomára akadnak, persze hiába. A beszámolók szerint Nay, a csenevész, félfülű matróz látta őket utoljára, méghozzá közvetlenül a skiénai tábor mellett, ahová neki kellett volna besurrannia és meggyőződnie róla, hogy a "jöttment Vince" nem csak a bolondját járatja velük, és tényleg szavak nélkül beszél a maelennával.

Csakhogy Nay-nek inába szállt a bátorsága, és rohadtul nem vegyült el a rőzsét gyűjtögető skiénaiak között. Rinnt és Fredet az egyik bokorban kushadva hagyta, akik, ha Vince jól ítélte meg őket, biztos, hogy megpróbáltak Nay helyett bejutni... és ha sikerült is nekik, a kijutás már egész biztosan nem. Ha nem buktak volna le, már visszajöttek volna. Rég vissza kellett volna térniük.

Jeff olyannak tűnt, mint valami ketrecbe zárt medve, és ahogy lassan alkonyba borult a táj, Artful is egyre sötétebb tekintettel meredt maga elé. A többi kapitány is harapósnak tűnt, mivel Artful Portert szinte mindig maga mellett tartotta, és ebből kifolyólag a legény túl jól ismerte a tervüket... túl sok részletet árulhatott el a skiénaiaknak, ha vallatóra fogják.

Vince egy pálmának támaszkodott, és összeszorított foggal próbálta elérni Levát, továbbra is hiába. Csak szívdobogást hallott. Egyenletes, megnyugtató, erős dobogást... Nem Leváét... Cressidáét. És ettől hirtelen elöntötte a melegség... és a szégyen.

Minden rendben? - kérdezte kedvese valahol nagyon messze, egészen más problémákkal küzdve.

Persze. Mindjárt megyünk, és segítünk Sisán - hazudta, majd lerázta tagjait, és a táborban nyüzsgőkre meredt, hogy gyorsan száműzhesse a kedves hangot, mielőtt túlzottan belefeledkezne a szépségébe.

Vince ellökte magát a fától, mivel a tábor közepe úgy zsongott, mint valami darázsfészek, és bár a római tudta, hogy a tengeri haramiák ingerlékenyek, és óvatosnak kell lennie, amíg köztük jár, túl kíváncsi volt, semmint, hogy a tábor szélén várja meg, hogy kiderüljön, mi történik a tisztás közepén. Meg ki kellett használnia a tálcán kínálkozó alkalmat, hogy elterelje a figyelmét Cressidáról, aki valószínűleg többé úgysem akar majd vele lennie, ha rájön, hogy ő bolond, már megint Leváról álmodozott.

Figyelemelterelésként tökéletesen jól működött a tábor közepén zajló dráma. Ugyanis, mikor Vince átfurakodott a fenyegetően morgó és káromkodó kalózok gyűrűjén, épp két csenevész kölyköt löktek a kapitányok lába elé. A fiúk fogolynak tűntek. Szájukat kipeckelték, csuklóikat pedig hátrakötötték, és mindketten skiénai zöld kabátot viseltek, a rövidebb fajtából, amit jellemzően a flotta kadétjai hordtak. A római még sosem találkozott egyikükkel sem, mégis jól tudta, hogy az alacsony, fitos orrú kölyök a szószátyár Tony Brai, akit Leva szedett össze Limimben, a másik, kicsit magasabb, gesztenye hajú gyerek pedig Reezo kisebbik fia.

Mi az istennyilát keresnek itt?

Néma kérdésére sem Evan, sem Hedley nem tudták a választ, és Evan még csak utána sem nézhetett, mivel a tiszteknek kellett zenélnie. Hedley viszont gyorsan kisurrant a konyháról, azzal az ígérettel, hogy kideríti, mi a nyüvek folyik a skiénaiak táborában. Vince nem tehetett mást, nagyot szusszantva még közelebb tolakodott, és ujjait, gladiusa markolatára csúsztatva figyelte az előtte zajló eseményeket, hogy szükség esetén közbeavatkozhasson. Valahogy sejtette, hogy Porter és a Négyfontos eltűnése után a kalózok nem fognak kesztyűs kézzel bánni a kapitányok elé hurcolt skiénai fiúkkal. És nem tévedett. Az alacsonyabbik fiút, Tony-t már útközben püffedtre pofozták, és a Névtelen legényei úgy bámultak rá, mintha elevenen szét akarnák tépni.

- Hát ezek meg? - tette fel Rútképű Wolfie azt a kérdést, ami Vince oldalát is igencsak fúrta.

- Porterék után kutattunk, aztán ezeket találtuk - felelte egy matróz.

- Be akartak surrani. Azon vitáztak, hogy hol rejtsék el az egyenruhájukat - tette hozzá egy másik.

Vince feszülten tanulmányozta a jelenet résztvevőit a hőzöngő legényektől a sötét tekintetű Artfulon át az izgágán kötelékeit feszegető Tony-ig. Nagyon úgy tűnt, hogy a fiúnak akadna mondanivalója, és az ellenséges arcú szigetlakók sem hozzák zavarba, és ez nem csak neki szúrt szemet.

- Halljuk, mit akar mondani a kis taknyos! - indítványozta Térdenharapott Ramsey, de tömegből egy kemény basszus közbekiabált.

- Csupa mocskos hazugságot! A cápák elé kéne vetnünk a kis korcsot.

A hőzöngő Stede volt, a Névtelen szakácsa, és habzó szájjal mutogatott a megkötözött gyerekre.

- Ez a mocsadék egy büdös skiénai kém. Felvetette magát a Névtelenre, elfogadtuk, tanítottuk, erre tetü módon mérget kevert a ragumba!

- Sokat már nem ronthatott rajta - horkant fel a Szépség szakácsa Stede jobbján, mire a morózus Stede gondolkodás nélkül oldalra csapott, alaposan felképelve a nagyhangú kritikust.

- Igaz amit mond? - biccentett kíváncsian a méregtől majd megpukkadó szakács felé Pavel, Artfulnak címezve a kérdést, aki borúsan végigsimított a szakállán, majd lassan bólintott.

- Igaz. Galád kis csirkefogó a fiú. De azért csak hallgassuk meg!

A Névtelen kapitányának biccentésére egy matróz a fiú mellé lépett, és kiszedte a pecket a szájából, hogy beszélhessen. A kölyök nem is tétovázott. Úgy ömlöttek belőle a szavak, mint törött üvegből a rum.

- Kapitány, hát kurva nagy a baj! Én mondtam, próbáltam mondani ezeknek a húgyagyúaknak, de nem is figyeltek, pedig a tengernagy, a Reezo lefogatta Freddy-t és Rinn-t, és reggel fel akarja köttetni őket, és Leva a tisztekkel vacsorál, úgyhogy nem is tudja, pedig őt is láncra akarja verni a Reezo, úgyhogy valamit tenni kell... - És mondta volna tovább végeláthatatlanul, ha Artful fel nem áll és a kését előhúzva előre nem lép. Akkor a kölyök nagyot nyelt és hökkenten elkerekítette a szemét. - Kapitány?

- Szóval tényleg foglyul ejtette őket - mondta kimérten a fonott hajú kalóz, miközben fenyegetően a foglyok fölé magasodott.

Tony ajkát beharapva pislogott, a másik fiú, viszont jól láthatóan reszketett és megpróbált elhátrálni a rettegett kalóz elől, de a körülöttük tolongók a grabancánál fogva visszalökték a kör közepére.

- Emberek, indulásra felkészülni...