Rapace még nagyban röhögött, mikor Reezo az elsőtisztjével a sarkában benyitott a kabinba. A kapitány vizes hajjal és csöpögő zubbonyban is épp olyan vérfagyasztóan méltóságteljesen festett, mint simán, mármint amikor éppen nem vörös fejjel és késsel a kezében körözött a saját kabinjában.

Most nem volt vörös a feje, mégis dühösnek tűnt. Annyira, hogy mikor belépett és rám pillantott, úgy éreztem, hogy jó három-négy fokot hűlt hirtelen a levegő odabent.

- Mi olyan mókás, hadnagy? - pillantott Reezo Rapace felé, aki már abban a pillanatban abbahagyta a nevetést, hogy megmozdult a kilincs, de úgy, mintha kihúzták volna a konnektorból. Mire Reezo felé fordult, egy halvány mosoly sem maradt a bajusza alatt, és a falat sem támasztotta. Feszes vigyázban állt, tekintetét mereven előreszegezve, Reezo mégis számon kérőn nézett rá.

- Semmi, uram - válaszolta Rapace katonásan, továbbra is maga elé meredve.

- Akkor mit vihorászik, mint egy idióta?

- Csak a lány mondott valami mulatságosat.

- Talán megoszthatná velünk is, ha ilyen fenemód mulatságos - morogta Reezo, miközben háta mögött összekulcsolta a kezét, és megállt Rapace mellett. Rapace Lavelle-re pillantott, aki halkan becsukta maga mögött az ajtót, és épp úgy csöpögött, mint a kapitány, aztán megköszörülte a torkát, és egyenesen Reezo szemébe nézett.

- Azon nevettem, hogy ez a fruska azt állította, hogy ő Artful kedvenc matróza.

- Ó, igen. Valóban mulatságos gondolat... és még az is megeshet, hogy igaz - jegyezte meg a tengernagy, miközben felém fordult. Ijesztőnek tűnt, úgyhogy gyorsan újra felültem a szék támlájára. De nem lépett közelebb, csak egy futópillantással nyugtázta, hogy gatyában vagyok, és a tarisznyámat is visszacsakliztam. Bezzeg Rapace! A fickónak nagyon nem jött be Reezo válasza.

- Már megbocsásson, kapitány, de ez egy lány. Már hogy lehetne matróz? Pláne Artful kedvenc matróza!

- A söpredék között még egy lány is elfér, bár arról nem kaptam információt, hogy milyen minőségben tartózkodott a Névtelenen. Csupán annyit tudunk, hogy sikerült valamilyen módon rábeszélnie Artfult, hogy visszajuttassa Cranberrania nemesasszonyt és leányát Limimbe, ahol viszont visszautasította az amnesztiát. Hogy Artful kedveli? Meglehet. Hogy matróz-e? Kétlem. Valószínűleg egy olcsó kis ringyó. - Na, hát ez a válasz meg nekem nem tetszett. Annyira nem, hogy ösztönösen pattantam fel és hagytam, hogy a szavak kifollyanak a számon:

- Hogy maga mekkora egy suttyó paraszt, maga... maga répaképű pöffeteg!

A kifakadásom hallatán Lavelle és Rapace összenéztek, talán kicsit hökkenten, de csak egy pillanatig tartott. Utána mindkettejük arcán valami borús kifejezés jelent meg. Ez volt a kisebb gond. A nagyobbat Reezo parancsa okozta.

- Fogják le!

Míg Rapace tett két lépést előre, Lavelle pedig valamivel óvatosabban megkerülte a kapitányt és előhúzta a kardját, rádöbbentem, hogy mekkora baromság volt le parasztozni a tengernagyot. Persze visszaszívni már nem lehetett, úgyhogy gyorsan körülnéztem, majd felugrottam a böhöm íróasztalra, hogy legalább egy cseppet lefaragjak a hátrányomból.

- Azért valahol totál unfair két felfegyverzett fickót uszítani egy „olcsó kis ringyóra" - szájaltam, de csak egészen röviden, mert közben Rapace az asztalhoz ért.

- No, szállj le szépen! - mondta, és a bokám után nyúlt, de én felemeltem a lábam, és sarokkal jól megtapostam az ujjait.

Közben Lavelle is megérkezett. Ő a csuklómat próbálta elkapni, de az ügyetlenebbik kezével, mivel az ügyesebbikben a kardját tartotta. Őt, miközben elhátráltam Rapace elől, aki kicsit dühösen vetődött a másik bokám után, kénytelen voltam félfordulatból orron rúgni, hogy helyet csináljak magamnak az asztal túloldalán. Hát, ha a bemutatkozó képen ütés nem is, a rúgás tuti eltörte az orrát. Szinte hallottam, ahogy reccsent, és az üvöltés, meg a reflexből archoz kapás is ezt a gyanúmat erősítette. Igyekeztem kihasználni a telitalálat adta előnyömet, vagyis a padlóra ugorva nem torpantam meg, hanem az üvöltő Lavelle mellé léptem, és egy újabb félköríves lépés közben kicsavartam a kardot a kezéből.

- Köszike - vigyorogtam elégedetten, fél szememet azért Reezón tartva, aki okozott már meglepetést korábban is. De a kapitány most egész passzívnak tűnt. Hátratett kézzel, kisterpeszben, szigorú arccal állt az ajtóban. Halkan sóhajtva gondoltam arra, hogy milyen felemelő érzés lenne tökön rúgni, ám sajna, most Rapace és a vérző orrú Lavelle voltak az ellenfeleim.

Rapace már előhúzta a kardját, Lavelle pedig fegyver nélkül ugrott utánam. Megrúgtam még egyszer, ezúttal bordán. A gyomrát céloztam, de félrecsúszott, ami végül is nem volt baj, mert engem leszigetelt a lábszárvédőm, ő meg hördült egy nagyot, és megint megtorpant. Így maradt időm Rapace-szal foglalkozni, aki meg karddal jött nekem, szóval tök hasznosnak bizonyult Lavelle fegyvere.

Rapace marha jól vívott. Legalábbis jobban, mint én. Játszi könnyedséggel hárította az összes támadásomat, és közben kétszer is majdnem megszúrt. Azt a két szúrást, csak furcsa, kicsavarodott pózban bírtam levédeni, és közben felvillant előttem Hotaka nyúlánk, kecskeszakállas arca. „Mi a nyüveket művelsz, te lány? Előnyhöz juttatsz! Sose juttasd az ellenfeled előnyhöz! Harcosnak hiszed magad? A harcos nem hátrál! Elébe megy a küzdelemnek. Hogy egy hónapja még jó volt, ha hátrálsz? Lehet. És ebben a hónapban feleslegesen törtem magam érted? Semmi sem ragadt meg a szénaszín hajad alatt? Akkor holnaptól nem okítalak. Mehetsz futni! Hasznosabb, ha nem mersz beleállni egy ütésbe. A harcos nem hátrál!"

- Vágom, öreg - szűrtem a fogaim között, és mikor Rapace elindította a következő szúrását, nem fordultam ki előle, és nem hátráltam tovább. Egy leheletnyit oldalra csúsztattam a lábam, hogy a pengéje a bal vállam mellett suhanjon el, és közben már léptem is előre, hogy én is szúrjak a bal kezemben szorongatott karddal. Jól jött ki a lépés. A kard hegye pont a fickó mellkasát célozta. Ütés közben finoman lejjebb engedtem a karom, és szinte már láttam, ahogy a fegyver hegye felszakítja a hadnagy sárga mellényét, ingét, trikóját, bőrét, és becsusszan pont a szegycsontja alatt, átdöfve az egész embert. Éreztem a vér szagát. Kívülről láttam magam, ahogy Rapace mellett állok, talán nem is egészen mellette, kicsit inkább hátrébb, erősen szorítva a kard markolatát, aminek a hegye a fickó hátából mered elő. Gyönyörű döfés... lehetett volna.

Az utolsó pillanatban biccentettem hátra a csuklóm, és a lépést folytatva lendítettem magasba a bal karomat. A kardmarkolat gombja Rapace állát érte teljes lendületből. A fickó feje hátrabicsaklott, és mivel beakasztottam sarka mögé a bal lábamat, példás ívben hanyatlott hátra.

- Kettő-null ide - lendültem vissza az asztal mögé vigyorogva, miközben Rapace és Lavelle kissé kifújták magukat. - Nem beszélgethetnénk inkább, tengernagy? Mondjuk arról, ha tovább folytatódik az inzultálásom, akkor egyszerűen kivetem magam az ablakon, és visszaúszom a partra. Tudom, hogy messze van meg minden, de tök jól úszom.

- Gondolom annyira, hogy a cápákkal sem gyűlne meg a baja.

Gyorsan hátrasandítottam a vállam felett, ki az ablakon, aztán megkönnyebbülten vállat vontam.

- Egy uszonyt sem látok.

- A vér szagára rögvest felbukkannának.

- De én nem vérzek - vágtam rá zsigerből, közben meg kicsit végiggondoltam a dolgot. Ahhoz tényleg ritka mák kellett volna, hogy karcolás nélkül megússzam, ha keresztülvetem magam egy csukott üvegablakon. - És gondoltam lesznek olyan gavallérok, hogy szépen megvárják, amíg kinyitom az ablakot.

- Ha ön egy hölgy lenne, akkor minden bizonnyal a tiszt urak és jómagam is lennénk olyan előzékenyek, hogy magunk nyitjuk ki azt az ablakot, de egy pimasz kalózkölyöknek egyikünk sem tesz ilyen szívességet.

- Kár.

- És önre nézve az milyen kár, hogy kilencven felfegyverzett tengerészgyalogos várja a parancsomat. Tíz rögtön itt az ajtó előtt. Akármilyen ügyes verekedő, kötve hiszem, hogy mindegyikükkel el tudna bánni.

- Hát, ha olyan tehetségesek, mint a tisztjei, akkor azért megpróbálkoznék vele. - Reezo szélesre húzta a száját. Nem úgy, mint mikor Ewer büntetését szabta ki, nem úgy, mint Ander emlékeiben. Az arckifejezésében egy csepp melegség sem volt. És kezdtem sejteni, hogy Artful vérfagyasztó mosolya nem veleszületett adottság, hanem tanult dolog. Most ott állt előttem teljes életnagyságban a horror vigyor originál tulajdonosa.

- A tisztjeimet arra képezték ki, hogy parancsoljanak. Ellenben azoknak az embereknek odakint a gyilkolás a mesterségük. Ha kilép az engedélyem nélkül lép ki a fedélzetre, azonnal magára támadnak... és nem lesznek tekintettel sem a nemére, sem zsenge korára.

- Hú, csapda szagot érzek - jegyeztem meg, azért végig szemmel tartva Rapace és Lavelle hadnagyot, akik közben talpra kecmeregtek. Rapace álla felrepedt és már most lilásra színeződött, Lavelle pedig zsebkendőt szorított erősen vérző orrához, de azért nem akartam leírni őket, elvégre talpra álltak, és Rapace-nak még a kardja is megvolt.

- Ha szeretne életben maradni, javaslom, dobja el a kardot, adja meg magát, és árulja el, hol találom Reezo hadnagyot!

- Csak ennyi? Szomorú balladákat ne énekeljek mellé? - kérdeztem kedvesen, továbbra is karddal a kezemben, az asztal mögött állva.

- Utoljára figyelmeztetem.

- Jó, jó, nem kell a feszkó. Tárgyalhatunk.

- Tévedésben él, Álomjáró. Én nem alkudozom kalózokkal.

- Akkor sem, ha a fia élete a tét? Szép kis családapa...

- Ha nem mondja el önként, higgye el, megvannak a módszereim, hogy kiszedjem magából.

- Ó, ebben egy percig sem kételkedtem. Most speciel mit tervez? Kiszúrja az egyik szememet? Megkorbácsoltat? Addig nyomkodja a fejemet egy hordó vízbe, amíg ki nem nyögöm a pontos koordinátákat? Vagy nem is! A kedvencemet majd elfelejtettem: levágja a fülemet, és megeteti velem?

- A nemjóját, hogy képzeli! - hördült fel Rapace. Arcán undor ült. - Mégis milyen elvetemült elme talál ki ilyesmit?

- Nem t'om, a kapitányát kérdezze - mutattam Reezóra, miközben Lavelle hunyorogva meredt rám.

- Mégis honnan? - Csak ennyit kérdezett, és a képén nem látszott sem undor, sem döbbenet. Ő tudta. Biztosra vettem, hogy Rapace-szal ellentétben Lavelle tudott Nayről meg a többi vallatásról. Szóval már egyáltalán, kicsit nem sajnáltam az orra miatt. A stréber valószínűleg végig is nézte őket.

- Innen-onnan, de igazából nem lényeg, meg én nem is akarok részt venni benne. Pláne nem, mint alany, de amúgy is! A kivitelezéshez legalább egy székhez kéne kötözniük, vagy ilyesmi, viszont ha még egy lépést tesznek felém - mutattam Lavelle-re és Rapace-ra -, akkor mégis kiugrok az ablakon, akkor is, ha csukva van.

- Úgysem meri - jegyezte meg Reezo, mire az izmaim örömtelin remegni kezdtek. Bakker, imádtam, ha ezt mondták! Hirtelen ellenállhatatlan kényszert kezdtem érezni, hogy tényleg megtegyen. Ó, anyám! Hogy milyen képet vágnának! - sóhajtottam némán, de aztán erőt vettem magamon és inkább megcsóváltam a fejem. Nem hagyhattam itt Evant. Igaza volt, miattam szívott. Én hívtam, hogy segítsen. Ennyire nem cseszhettem ki vele.

- Úgysem merem? Hm... Nem ismer még engem, tengernagy. Tudja, sokan belebuktak már ebbe a kijelentésbe. És ha már lehet választani, hogy maga sütögessen lassú tűzön, vagy kockáztassam, hogy egy cápa gyomrában végzem, hát inkább a cápára szavazok. A cápatámadásoknak úgyis csak tíz százaléka halálos kimenetelű, és mivel a Reezo-támadások végkimeneteléről még nem készült statisztika... - vállat vontam, majd hátráltam egy lépést az ablak felé - azt hiszem, a cápákban jobban bízom.

- Ne mozduljanak! - kiáltott hirtelen Reezo a tisztjeire, akik már ugrottak volna felém, meg rám is, mert tényleg az ablak felé fordultam és megtámasztottam a sarkam, mintha át akarnám vetni magam az üvegen. - Ha megígérem, hogy nem esik bántódása, hajlandó elárulni, hol van a fiam?

- Hát... nem - húztam el a számat -, de örömmel elvezetem hozzá. Előlegbe annyit elmondok, hogy egy szigeten van, ami a nehéz megközelíthetősége miatt lakatlan, de a többit majd csak akkor, ha a közelben leszünk.
Reezo feje megint vörösödni kezdett, Lavelle viszont leengedte a zsebkendőt az orra elől.

- Uram, talán az a sziget megfelelő lenne.

- Ne most, Lavelle! - torkollta le Reezo a hadnagyot, aki behúzott nyakkal és halkabban ugyan, de folytatta.

- A javításokat minél előbb meg kell ejtenünk. Ha nem cselekszünk, holnap ilyenkorra a víz alatt lesz az első ágyúsor. Ha az a sziget valóban lakatlan, pont ka...

- Ne harapjon rá a horogra, hadnagy! Épp ezt akarja. Ne feledje, hogy Artful embere! Teljesen megbízhatatlan.

- Ezt kikérem magamnak - kotyogtam közbe. - Artful tegnap például azzal bízott meg, hogy ússzak ki a partra, és mozgósítsam, akit lehet, pedig csak egyszer jártam a szigeten, még mielőtt Limimbe indultunk, és full nem ismertem senkit. Ahhoz képest, szerintem tök jól összehoztam a bandát. Igaz, hogy a vihar borított egy nagyot az eredeti elképzelésen, de hát errefelé megesik az ilyen. Amúgy meg, ha már a viharnál meg Artfulnál tartunk: ha Artful túlélte a Névtelen nagy vetődését, akkor tuti, hogy villámtempóban szervál magának hajót meg embereket és visszamegy Anderért. Tudja, mert magát nem sikerült elkapnia, kell valami vigaszdíj. Jeff tudja, hová evezett ki a hadnagy, csak akkor nem vesződött vele, mert inkább a magát akarta holtan látni. De most... Fix, hogy elmondja a kapitánynak. Ú, a francba! Tényleg száz, hogy elkotyogja. Szóval... bakker! Ha nem akarja a sorsára hagyni, akkor jobb lenne sietni.

- Mi legyen, kapitány? - kérdezte Lavelle, mivel Reezo szó nélkül meredt rám, és közben mintha a fogát csikorgatta volna. Nem úgy nézett ki, mint aki válaszolni fog, de nem is kellett, mert megint kopogtattak.

Ezúttal Triston nyitott be, vállán a potyapapagájjal.

- Uram, zavarhatom egy percre? - kérdezte bizonytalanul, a kilincset szorongatva, földre szegezett tekintettel. Háta mögött ott sorakoztak a zöld kabátos tengerészgyalogosok, akikről Reezo beszélt, és kíváncsian kukkantottak be Triston válla felett.

- Nem! - rivallt a kapitány a fiúra, mire Triston összerázkódott, és tétován visszalépett a küszöbre.

- Én csa... csak... - míg habogott, a papagáj rikoltott egyet rekedtes, fültépő hangján, és átrebbent Reezo íróasztalára, de a kapitány küldött felé egy olyan jeges pillantást, hogy a madár elhallgatott, és továbbrebbent a vállamra. - Én... szerettem volna...

- Nyögd ki, vagy eredj a dolgodra! - Triston vett egy nagy levegőt, és felnézett, de közben ujjai hegyével a kilincset birizgálta.

- U... uram, letelt az egy óra. Szólhatok Hornby mesternek, hogy oldozza el Ewer kadétot?

Reezo úgy nézett Tristonra, mint egy agyalágyultra.

- Hornby mester most nem ér rá ilyen bagatell ügyekkel foglalkozni. Vágd le magad!

- De... uram... - Triston ujjai idegesen dobolni kezdtek a kilincset, miközben zavartan lesütötte a szemét. Az idősebb Reezo arcán sötét felhő suhant át.

- Nekem sincs időm az ostobaságodra.

- De, é... én nem vághatom le - ellenkezett idegesen a fiú, egyre hangosabban kocogtatva a kilincset. - Re... restellem, de ú... úgy hiszem, tegnap mikor a vízbe estem, elhagytam a késemet.

- Akkor kérj valakitől! Tán a te késed volt az egyetlen ezen a hajón?

- Nem, uram - nyögte a fiú, egészen kicsire húzva össze magát és izomból megmarkolva a kilincset. Nem nézett ki tizenkét évesnek. Még Tonynál is fiatalabbnak tűnt, bár valószínűleg csak finom vonású arca, és angyalkásan hullámos haja miatt, meg mert Tony azt az egy alkalmat leszámítva, mikor elbújt az ágyúk között, mindig fenemód tökösen viselkedett. Triston viszont... reszketve toporgott az ajtóban.

- Még egy ostoba megjegyzés, és kiköttetlek Ewer mellé, de nem egy órára, hanem egy egész napra. Most pedig kifelé! - Reezo nem törődött tovább a fiúval, egyszerűen hátat fordított neki, de Triston továbbra sem mozdult. Úgy markolta az ajtókilincset, mintha az lenne az egyetlen dolog, ami talpon tartja, és közben remegve bámulta a cipője orrát.

- Nos, Álomjáró! Mivel tudja bizonyítani, hogy Reezo hadnagy valóban életben van még, vagy, hogy egyáltalán igaz-e, hogy találkozott vele?

- Hát azt bizonyítani innen, hogy tényleg életben van, sehogy. Én sem vehetem százasra. De amikor vízre engedtem, a körülményekhez képest elég jól festett, és kajája is akadt elég. A találkozást bizonyítani... hm... tök úgy néz ki, mint maga, csak fiatalabb kiadásban, és az álla nem ilyen szögletes, meg amúgy sokkal kedvesebb. Mármint, ő egyszer sem lőtt rám, bár az is igaz, hogy szakadt ribancnak hívott, és miközben megpróbált meglépni, elvágta az egyik matróz torkát. Zachnek hívták a fickót, és eredetileg Gladstone embere volt, de átállt.

- Nem ismerem Gladstone matrózait név szerint, és a hadnagy kinézetéről adott leírás is sekélyes. Köztudott tény, hogy hasonlítunk egymásra.

- Oké, akkor releváns infók következnek: A legjobb barátja Damien Chamberlain volt, akit maga csöppet sem kedvelt, mert folyton para volt vele a tiszti suliban, és Andert is gyakran bajba keverte. Ennek ellenére megígérte Andernek, hogyha ez a hadjárat véget ér, és magát kinevezik admirálisnak, akkor mindketten kipróbálhatják magukat, mint korvettkapitány. Lássuk, mi van még? Nagyon szereti az öccsét. Egy csomót matekoztak együtt, ha Ander otthon volt, és marha büszke a kistesójára, mert Triston pont olyan jó algebrából, mint ő. Persze maga ebből soha semmit sem láthatott, mert ha hazament, akkor Triston elbújt, és nem is jött elő addig, amíg maga el nem hagyta a birtokot. A kisszalonban, a fotel mögött szokott olvasni. Ander hordta neki a könyveket. Még? Ander tíz éves volt, mikor magával vitte az Akadémiára, ahol Harris hadnagy gondjaira bízta, és Harris hadnagy volt az, aki Chamberlaint jelölte ki mellé mentorul. Amúgy később, ő meg Brendon Ewer mentora lett, aki meg itt van a hajón. Apróság még, hogy Ander sosem hajózott még együtt magával, pedig kiskölyök kora óta erről álmodozik, és az északi hadjárat után is azért rohant lóhalálával Pordelimbe, mert azt hitte, hogy maga mellé akarja tisztnek, nem pedig...

- Elég! - intett le Reezo. - Elismerem, a rendelkezésére álló információk meggyőzőek. De azt semmi sem bizonyítja, hogy nem próbál Artful parancsára csapdába csalni.

- Nem - bólintottam -, és igazából meg sem próbálom bizonyítani. Ha el akar menni Anderért, akkor segítek. Ha nem, akkor én léptem, és kihozom valahogy máshogy arról a nyamvadt szigetről, mert csípem ugyan Artfult, de sajna, ha meghallja a „Reezo" nevet, akkor teljesen elszáll az agya, és annak ronda vége lenne, ha Ander megint a kezére kerülne. Szóval, felőlem gondolhat úgy erre az egész cuccra, mint csapda meg zsarolás, mert ötven százalék esély van rá, hogy Artful is arra a szigetre tart, hogy újra elfogja a fiát.
Reezo előrejött egészen az asztalig, rátenyerelt, és onnan meredt az arcomba. Gőzöm sem volt, hogy mit akar leolvasni róla, de álltam a tekintetét, még úgy is, hogy így nem figyelhettem a két tisztre. Csak reméltem, hogy közben nem ugranak nekem.

- Uram... - szólt csendesen az ajtóból Triston - Ha... ha szabad megjegyeznem, nem hiszem, hogy a kisasszony a vesztünkre törne. Kimentett a vízből, és Ewer életét is megmentette, mikor odalent felrobbant az egyik ágyú. Szerintem jót akar.

- Kösz, Trist... - vigyorogtam a kisfiúra akaratlanul is, Reezo viszont hátra sem fordulva mordult rá.

- Még mindig itt vagy? Ha két percen belül nem vágod le Ewert, akkor nem csak a helyére kötöztetlek, hanem meg is vesszőzlek!

Triston halálra vált arccal hátrált ki a kabinból, és húzta be maga mögött az ajtót. Meg tudtam érteni. Legszívesebben én is mentem volna.

- Mi legyen, kapitány? - kérdezte ezúttal Rapace, miután becsukódott a fiú mögött az ajtó. Reezo még néhány másodpercig meredt rám, aztán megint a háta mögé csapta a kezét.

- Ha megpróbál átverni, nagyon megjárja.

- Ha át akarnám ejteni, akkor százszor jobb sztorit találnék ki. Szóval?

- Elvezet Reezo hadnagyhoz?

- El, ha cserébe megígéri, hogy nem próbál sem megölni, sem lefogatni, rendesen kapok reggelit, ebédet, vacsorát, és megtarthatom ezt a remek kardot. - Lavelle dühösen hunyorított rám, de Reezo komolyan bólintott.

- Amíg a hajón van, a haja szála sem görbül. Szabadon járhat a fedélzeten, amennyiben nem akadályozza a munkát, és étkezhet együtt a legénységgel. A raktárból kérhet egy függőágyat. Ott alszik, ahol helyet talál. A kardot viszont adja vissza Lavelle hadnagynak!

- Rendben, áll az alku - nyújtottam kezet, amit Reezo vonakodva ugyan, de elfogadott, és jól meg is nyomorgatta. Bár össze kellett szorítanom a fogamat, de álltam a fogását, nyikkanás nélkül. Még mosolyogtam is hozzá.

- De ha Reezo hadnagy nem lesz ott, azon a titokzatos szigeten, kivégeztetem - vicsorogta, mire azért kicsit elbizonytalanodtam.

- Oksa, akkor szerintem ragadjunk tollat, és vessük papírra a szerződést, legalább két példányban. Lavelle és Rapace aláírhatnák, mint tanúk.