ÁLOM 2. | A ház és a vulkán

Ez az álom olyan négy éve történt, de nagyon megmaradt bennem mert ez az első "Fizikai" álmom, egy afféle táborról szól amit a családommal éltem át. Ott volt a nővérem, az öcsém, az apám, a nagyanyám, és az anyám is. Egyik este arra lettem figyelmes, hogy füstszag van, de olyan fojtóan füstszag volt, hogy az valójában is olyan érzés volt mintha a tüdőmre szegeződne, fuldokoltam, kaparta a torkomat és marta az orrüregemet ezért elkezdtem mindenkit felkölteni. Az ablakból az látszott, hogy a tábort ellepi a láva ami a pár kilométerre lévő vulkánból folyt le. Muszáj volt elhagynunk a helyet és nagy nehezen, de kitörtünk viszont az öcsémre rá estek a romok, betemedték őt és meghalt. Próbáltam volna vissza rohanni érte, de a nővérem azt mondta túl késő és sietnünk kell, bármennyire is fájt ezt elmondania, a túlélési ösztön beszélt belőle. Nem tudtunk hova menni, mintha a láva olyan erős lett volna, hogy kilométerekre a láva a földet tűzforróvá változtatta. Nem sokkal messze megláttunk egy jég barlangot ami az utolsó mentsvárunk volt ebben a helyzetben. Bemásztunk oda és napokat töltöttünk ott mire a láva kővé dermedt.

Az álom jelentése a Nox alkalmazás szerint: Az a tény, hogy el kell hagynod az otthonodat, hogy magadat mentsd azt jelentheti, hogy nem érzed magad biztonságban, úgy érzed mostanában hogy valamiféle veszélyben vagy. Az, hogy felelősségednek érzed azt, hogy mindenkit biztonságban tudj sokat elmond a személyiségedről és arról, hogy mennyire érne téged lelki seb ha egy családtagod megsebesül, vagy még rosszabb. De mi az amit megakarsz menteni valójában az álmodban? Egy családtagod életét vagy az egódat, hogy képes lennél rá? A barlang egy menedéket reprezentál még ha metaphorikusan is, akár egy magadban mélyen elrejtett megoldatlan dolgot is jelenthet, vagy pedig egy olyan részét a személyiségednek amit a belsőhangodként kezelsz. Előbb a saját magad épségére kell gondolnod, mielőtt másokért aggódnál, úgy érezheted, hogy veszélyt jelentesz saját magadra.

Igazából ez a jelentés jól indult aztán elment egyre inkább egy olyan dologba aminek lehet van értelme de értelmetlenül van megfogalmazva kissé, vagy nem túl összefüggő ^^' viszont ha jelent valamit akkor lehetséges, hogy ezt.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top