Unalmadban egy drámaian hosszú sóhaj tör ki belőled, miközben hármójukat nézed.

Sherlock a falra felfüggesztett képeket nézi, zakója hanyagul lóg a széke háttámláján. John Isten tudja már megint mit néz a laptopján, Greg pedig zilált hajjal a bizonyítékokat rendszerezi, nyakkendőjét és kabátját már rég ledobta a kanapéra. Érezni lehet a szobában uralkodó feszültséget.

És Te mit csinálsz?

A konyhában ülsz magadba roskadva és megöl az unalom. Mary-re nézel, aki egy könyvet olvas, de nem igazán tűnik úgy, mint aki nagyon élvezi.

Nincs beszélgetés.

Még csak senki meg sem mozdul.

Egy csöndes, unalmas lakás a Baker Streeten.

Hirtelen ötlettől vezérelve felállsz és kiveszel a hűtőből egy karton sört, majd bemész a nappaliba és mindenki kezébe nyomsz egy üveggel az alkoholos lötyből.
- Nem fogok beledögleni az unalomba, szóval most játszani fogunk.

Mary lerakja a kezében tartott könyvet és összehúzott szemöldökkel figyel téged. Greg hálásan pillant rád, mert akármire vevő lenne, csak ne kelljen a véres körömdarabkákat néznie. Még John is félre rakja a laptopját.

- (T) éppen egy ügyön dolgozom, ha nem tűnt volna fel. - Sherlock még csak rád sem néz.

Égnek emeled a tekinteted mielőtt a detektív elé lépnél, hogy elálld előle a kilátást.

- Útban vagy. - szól rád.

- Tudom.

- Lehetne, hogy ne legyél?

- Nekem jó itt.

- De az utamban vagy.

- Te is útban vagy, hogy végre szórakozzunk egy kicsit.

- Ez a szórakozás.

- Hát persze, mert minden szórakozás falra száradt vérrel kezdődik. - jegyzed meg szárazon. Sherlockkal pár pillanatig farkas szemet néztek, de te nyersz. Megforgatja a szemeit és elmormol egy “Rendben”-t.

- EZAZ! - bokszolsz a levegőbe, a csuklójánál fogva a kanapéhoz húzod és magad mellé ülteted, míg Lestrade a másik oldaladon foglal helyet, Mary pedig John ölében foglal helyet. Elveszed az üveged a kávézó asztalról és egy hajtásra kiiszod belőle a maradékot. Greg meglepetten húzza fel az egyik szemöldökét.

- Nagyon úri hölgyes volt.

- Próbálkozom. - replikázod. - Na most - fogod meg a közelben lévő whiskey-s üveget, amit a múltkor túl lusta voltál kidobni és az asztal közepére fekteted. - Ki kezdi?

Nem tolonganak az önként jelentkezők, Sherlock felhúzza az egyik szemöldökét.

- Mi is ez a játék?

- Hét perc a mennyországban. Megpörgeted az üveget és akire rámutat azzal hét percre a szekrénybe zárkózol.

- És…

- Ez csakis rajtatok múlik - kacsintasz. Lestrade és John kuncogni kezdenek Sherlock értetlenségén. - Tudod, hogy megy ez, Sherlock. - mosolyogsz a nyomozóra.

A férfi zavarában elpirul, mire mindenki kérdőn néz rád.

- Ó, egy jó sztorit szimatolok. - vigyorog Mary.

- Egyszer volt, hol nem volt, ahogy tudjátok, Sherlock és én egy gimibe jártunk és hát volt ott egy buli… - meséled és sokat sejtetően Sherlockra mosolyogsz.

A detektív még inkább zavarba jön, ami csak jobban felkelti Greg és John érdeklődését.

- Nos, ugyanezt a játékot játszottuk. Mondhatjuk, hogy akkor is én kényszerítettem rá Sherlockot… A lényeg, hogy bezárkóztunk a szekrénybe és amikor megakart csókolni, véletlenül megbotlott és ahogy megkapaszkodott a polcban lelökött pár könyvet, amik pont az én fejemen landoltak. Röviden és tömörön, rengeteg jég és nevetés volt azon az estén.

A többiek nevetnek, miközben Sherlock úgy néz ki, mint aki a saját halálát kívánja. Barátságosan vállon bököd.

- Azóta is szeretlek. Ez volt a barátságunk egyik fénypontja. - mosolyodsz el az emlékekre. - Jól van, akkor én kezdek. - megfogod és gyakorlott mozdulatokkal megpörgeted az üveget.

Idegesen harapsz az ajkadba miközben pörög az üveg, mikor megáll lepkék kergetik egymást a gyomrodban, ahogy a detektívre nézel. Sherlock megint elpirul és megköszörüli a torkát.

- Lestrade, nyílván segítségre van szükséged az ügy megoldásához… - lazítja meg kissé a gallérját.

Greg megrázza a fejét és a férfira mosolyog.

- Az várhat.

Sherlock a legjobb barátod és egyben az az ember, akiért azóta rajongsz, mióta megláttad azokat a veszélyesen éles arccsontokat.

- Várj meg itt. - szólsz neki és John régi szobája melletti kis szekrényhez sétálsz. Mióta John és Mary összeköltöztek ez volt a te szobád, habár csak akkor vagy itt, amikor segítesz Sherlocknak megoldani az ügyeit. Van itt ruhád, fogkeféd és gyakorlatilag a 221B-ben élsz. Vissza mész a nappaliba és egy halom könyvet teszel le az asztalra. Mary-ből kibukik a nevetés és úgy néz ki szegény szociopatátok alatt mindjárt megnyílik a föld. Megfogod Sherlock kezét és felhúzod.

- A mentők a gyorshívómon vannak. - mosolyog rátok Lestrade, aki fergetegesnek találja a helyzetet, mire Mary megforgatja a szemeit.

- Nem lesz rá szükségünk. - Sherlock hálásan néz a nőre, legalábbis amíg Mary rá nem teszi a kezét John térdére. - Ezért van ő itt.

Mosolyogva rázod meg a fejed és magaddal húzod Sherlockot a szekrénybe, aki becsukja mögöttetek az ajtót. Zavarban vagy, nem gondoltad ezt teljesen át és mindenhova nézel, csak a férfira nem. Előveszed a hátsó zsebedből a telefonod.

- És lőn világosság - megnyomod a zseblámpa gombot, mire egy kis fény tölti be zugot. Egymásra néztek, látszik hogy idegesek vagytok. A férfi a hajába túr, te pedig az ajkadat harapdálod. - Tudod, nem kell semmit sem csinálnunk, ha te nem…

Sherlock nem hagyja, hogy befejezd a mondatot, ajkát a tiédre tapasztja. A csókja puha és óvatos. Érzed, ahogy hosszú karjaival átfonja a derekad és egy pillanatig megdermeszd, mielőtt a nyakába kapaszkodsz. A telefon kiesik a kezedből, le a földre, de nem törődsz vele. Számodra az egész világ megszűnt létezni, már csak Ő van. Nem akarod, hogy a pillanat véget érjen és az ajtónak préselve mélyíted el a csókot.

Hirtelen nyílik ki az ajtó és Sherlockkal kizuhantok a szekrényből, aki magára húzva próbálja tompítani a zuhanást. Felnéztek a három jó madárra; Lestrade épp a telefonját tartja a kezében.

- Mosolyogjatok!

- Csíz! - eleget teszel a kérésnek, miközben Sherlock halálra vált arcot vág alattad.

- Szóval van valami köztetek? - kérdezi John.

Lenézel Sherlockra, aki nem úgy tűnik, mintha tiltakozni akarna.

- Azt hiszem. - válaszolod melegen és megpuszilod az alattad fekvő férfi homlokát. Mary össze csapja a tenyerét és John felé fordul.

- Jössz nekem tíz fonttal - mosolyogva mennek be a nappaliba, magatokra hagyva titeket.

- (T) - vonja magára Sherlock a figyelmed.

- Igen?

- Lennél az én… öhm… barátnőm?

- Nem.

Sherlock meglepetten néz rád és már nyoma sincs az előbbi mosolynak.

- De Mary-nek azt mondtad-

- Csak vicceltem, te idióta. - nyugtatod meg mosolyogva. - Most már az én idiótám vagy.

Úgy tűnik, mintha egy mázsa súly került volna le róla. Tekintetetek találkozik.

- (T).

- Igen?

- Le tudnál kérlek szállni rólam?