- A mi...mi fiúnkról? - kérdezi a megdöbbenéstől elkerekedett szemekkel és látod tekintetében a félelmet átsuhanni.
Halványan elmosolyodsz és egy aprót bólintasz.
- Igen. - próbálsz magabiztosnak tűnni, de te is félsz. Nem tudod mi zajlik abban a zseniális koponyájában. Soha sem tudtad biztosan mire is gondol pontosan, hiába te vagy az egyetlen ember, aki olvasni tud benne.
- Nos, öhm... - kezdi, kicsit kihúzza magát. - L-láthatnám? - dadogja hezitálva.
Látod rajta, hogy őszintén megakarja ismerni a fiát, de Sherlock mindigis azt mondta, hogy az ügyek töltik ki az élete nagy részét főleg azért, mert Moriarty még mindig nem adta fel a harcot.
Kérdésére kicsit szélesebb lesz a mosolyod.
- Hát persze. - válaszolod. - Általában John és Mary vigyáznak rá amikor dolgozom, de lassan ide kell érniük.
Ahogy kimondod kopognak az ajtón és az előbb említettek lépnek be.
Még nem tudták, hogy Sherlock él...
- (T)... Ő meg hogy kerül ide? - döbben meg John és látod, hogy ökölbe szorulnak kezei.
- John, ne a gyerek előtt. - figyelmezteted csendesen, de amikor nem jön válasz tudod, hogy nagyon mérges.
- Kérlek. - kéred újra szomorúan, szelíd szemekkel ő pedig felsóhajt és elmegy. Mary óvatosan kezedbe adja a kicsit és egy bátorító mosoly kíséretében követi vőlegényét.
Timothy Eric Holmes.
Az apja kiköpött mása. Sötét haj és igézően kék szemek; halvány, puha bőr piruló, édes kis gomborral. Tudod, hogy nemsokára ugyanolyan zseniális lesz, mint az apja. Mint az elképesztő apja.
Sherlockra nézel és amit látsz... attól elolvad a szíved.
Szemeiből folynak a könnyek, ahogy a fiát nézi.
A fiát...
A kis Timothy csodálkozó tekintettel néz fel az apjára és fészkelődni kezd a karodban, mielőtt kinyújtaná Sherlock felé kis karjait.
Nem akarod, hogy ennek a pillanatnak valaha vége legyen és bármit megadtál volna, hogy örökké tartson.
- Azt hiszem téged akar, Sherl. - mondod mosolyogva, ő pedig rád néz. Enyhe idegesség sugárzik azokból a kékeszöld szemekből, amik annyira hiányoztak neked.
- Lehet? - kérdezi szelíden kinyújtva karját a kicsi felé.
- Hát persze. - válaszolod lágyan. - Ő a te fiad is.
Halványan elmosolyodik, óvatosan karjába veszi Timothyt és lenéz rá.
- A fiam... - suttogja, hangjából sugárzik a büszkeség.
Könnyek folytak le az arcodon; azt hitted sohasem fog megvalósulni ez a pillanat. Mikor rájöttél, hogy terhes vagy, Sherlock volt az első gondolatod.
Azt hitted, a fiadnak nem lesz apja...
De tévedtél és nem is lehetnél most boldogabb.
- Hogy hívják? - kérdezte Sherlock.
- Timothy Eric.
Mosolyt csalsz ezzel az arcára és még el árultad neki a legjobbat.
- Holmes. - Meghökkenve néz fel rád. - Azt akartam, hogy mindenki tudja, hogy a tiéd.
Visszanéz Timothyra; úgy tűnik, most már a kicsi jelenti Sherlock számára a világot. Lett egy fia...és ma apává vált.
- (T)? - mondja ki a neved csendesen, ahogy feléd fordul. Tekintete sokkal élénkebb, mint szokott. Sokkal áthatóbb, lelkesebb.
- Igen? - kérdezed, nem tudva mit akarhat. Ideges leszel, mert tudod, hogy most már akármi jöhet. Akármi.
De bármi is történjen, lehet jó lesz. Vagy lehet semmi sem fog történni? Nem. Tekintete mindent elárul. Még soha nem nézett rád így. Egyszer sem az öt év alatt, amióta ismered és ezzel sok érzelmet vált ki belőled: aggódást, nyugtalanságot, zavart... De kérdése felülír mindent.
- Hozzám jössz?