Idegesen rágod a körmeidet, miközben fel-alá járkálsz. A lakás minden zajára felkapod a fejed, de nem ő az. Felsóhajtasz; te és Sherlock összevesztetek és kiviharzott a lakásból. Az órádra pillantasz. Este tizenegy van.

Már öt órája elment. Csak az esőt hallod, ahogy az ablakokon kopog. A fejedben újra és újra visszajátszod a beszélgetéseteket, mindent, amit rosszul csináltál átveszel lépésről lépésre és elönt a bűntudat.

~ Öt órával ezelőtt ~

- Őszintén (T), nem értem, miért vagy olyan mérges.

- MA VAN AZ ÉVFORDULÓNK!

- Kérlek, nyugodj meg.

- NEM! Nem fogok megnyugodni Sherlock! Részt veszek a kísérleteidben, elfogadtam a tényt, hogy soha nem leszünk olyanok, mint más párok, akik kézen fogva sétálnak az utcán. De legalább emlékezhetnél arra a napra, amikor elvettél! - a könnyeid lefolytak az arcodon, ahogy mindent kiadtál magadból. - Szeretlek Sherlock Holmes, de néha azt kívánom, bárcsak te is így éreznél!!! Tudom, hogy egy kibaszott szociopata vagy! De fájna ha néha azt mondanád, hogy te is szeretsz?! Úgy látszik nem vagy képes érezni bármit is...talán az lenne a legjobb, ha elmennél!!!

Sherlock döbbenten nézett rád.

- Sherlock? (T)? Minden rendben? - kiabált fel Mrs Hudson a földszintről. - Kiabálást hallottam.

- Ne aggódjon Mrs Hudson. Már végeztünk. - elfordurtál Sherlocktól, besiettél a szobádba és ledobtad magad a közös ágyatokra. Megölelted a párnád és csak zokogtál, miközben hallottad, ahogy a bejárati ajtó nyitódik és záródik.  Ez könnyen ment.

~ Jelen ~

Tovább járkálsz és az órádat bámulod. Valójában nem hagyott el, igaz? Leülsz a kanapéra, arcodat a kezeidbe temeted.

De, Sherlock elhagyott.

Újra rád tör a zokogás. Az egyetlen dolog, ami megállítja könnyeidet a bajárati ajtó hangja és egy bizonyos hosszú lábú nyomozó a küszöbön. Gyakorlatilag leesel a kanapéról, ahogy lábra állsz.

- Sherlock-

Elhallgatsz, ahogy férjed meleg ölelésébe von; egy pillanatra meglepődsz ritka érzelmi megnyilvánulásán. Visszaöleled, ő pedig mély baritonján a füledbe suttog.

- Sajnálom.

Egy szó.

Csak ennyi.

Nem tűnik soknak, de tudod, milyen sokat jelent és a tény, hogy kimondta - életében talán először - már önmagában is felért egy csodával. Dühös vagy rá, de nem tudsz mit tenni, megbocsátasz neki. Ha Sherlock Holmessal lenni azt jelenti, hogy levágott fejek lesznek a hűtőben és éjszakai robbanásokra fogsz felkeni, nos, akkor is megéri.

A/N. Sziasztok! Nem, nem tűntem el. Mostanában kicsit össze jöttek a dolgok és szinte semmire sem maradt időm, de szerencsére ettől a héttől ez változni fog. Minden fordításomhoz hetente egyszer hozok új részt, ha ilyen kis, független fejezetekről van szó akár többet is. Köszönöm, hogy olvastok, csillagoztok és kommenteltek! (: