Beteszed (kedvenc horror filmed) és izgatottan várod, hogy végre megnézhesd. Sherlock természetesen még az egyik kísérletén dolgozik. Szemeidet forgatod, mielőtt bevackolódnál a takaró alá, egy meglehetősen nagy tál pattogatott kukoricával.

Izgatottan figyeled a filmet, imádva azt a félelmet, ami átrohan rajtad. Hirtelen vérfagyasztóan felsikoltasz, becsúszol a takaró alá és reszketsz.

- (T)?! - egy aggódó hangot hallasz, a villany felkapcsolódik. Érzed, ahogy a a kanapé besüllyed melletted jelezve, hogy valaki leült melléd. - (T), kedvesem, gyere elő.

- Nem. - cincogod.

- Kérlek?

Kidugod a fejed a takaró alól.

- Azt mondtad, hogy kérlek?

Sherlcok szemeit forgatja, mielőtt a képernyőre tekintene.

- Őszintén szólva (T), ez csak nagy mennyiségű ketchup keverék-

A nagy detektív okoskodó beszédét a fejének repülő párna szakította félbe.

- Fogd be!

- De-

- Elrontod a mókát!

Fel állt, de te feltérdelsz és elkapod a karját. Hatalmas szemekkel nézel rá tudva, hogy nem tud neked ellenállni.

- Velem maradsz?

Tekintete kissé megenyhül és kényelmesen leül melléd, te pedig egyik karját átveted a válladon. Felvonja egyik szemöldökét, de nem tiltakozik. Megmernél rá esküdni, hogy halványan el is mosolyodott.

Fejét mellkasára hajtod és magatokra teríted a takarót; szívverésének hangja megnyugtat és elúzi minden félelmedet.

Legalábbis, amíg megnyomod a lejátszás gombot.

¤

Azon az éjjelen összegömbölyödve fekszel Sherlock mellett, a lakás minden zajára borzongás fut végig a gerinceden. Elalszol, de valaki mozgolódó hangja felébreszt. Sherlock oldala üres, de még meleg. Felhúzod egyik szemöldöködet, felkelsz az ágyból, a padló hideg a talpad alatt. Kilopakodsz a nappaliba és meglátod Sherlockot a kék köntösében, amint a hegedűjén játszik.

Kissé oldalra döntöd fejed, Sherlcoknak épp nincs ügye és mikor lefeküdtetek úgy tűnt, hogy jól van.

- Sherlock... - lágyan ejted ki nevét és átkarolod magad. Nem volt okos dolog a köntösöd nélkül kijönnöd, ráadásul csak a fehérneműd és egy hatalmas poló van rajtad. Feléd fordul, abbahagyva a hegedülést.

- Felébresztettelek?

- Mit csinálsz ilyen korán? - pillantasz ásítva az órára, ami hajnali kettő óra kettő percet mutat.

- Semmi fontosat.

Odamész hozzá és átöleled a derekát.

- Sherlock, mi a baj? - kérdezed. Szemei szokatlanok voltak, kissé zavartak. - Mikor lefeküdtünk még minden rendben volt, csak azt a filmet néztük meg...

Megmerevedik, szemeid tágra nyílnak és küzdesz, hogy ne nevesd el magad.

- Sherlock Holmes, te félsz?

- Természetesen nem. - nem néz a szemedbe.

Mosolyogva rázod meg a fejedet.

- Mi van? - szűkülnek össze szemei. 

- Ó, semmi.

- (T), ez nem vicces.

Egy fa ág koppan az ablakon, nem kétséges, hogy a szél miatt, Sherlock mégis felugrik, mintha puskalövést hallott volna.

- Sherlock?

- Igen?

- Te félsz.

- Nem félek! A félelem egy stressz inger, kémiai...

Egy gyors csókkal szakítod félbe.

- Megmondom mi lesz; vissza bújunk az ágyba és égve hagyjuk az előszobában a lámpát, rendben? - úgy beszélsz hozzá mint egy anya a riadt kisgyerekhez, aki fél a sötétben. Megfogod a kezét és a hálószobába húzod. Bebújsz az ágyba és megveregedet magad mellett a helyet. Sherlock egy szkeptikus pillantással ajándékoz meg. - William Holmes, tedd le ide a segged.

Összefonod karjaidat, haragos tekintettel néz rád, amiért az első keresztnevét használtad, de engedelmeskedik. Tétován becsúszik a takaró alá és átkaroljátok egymást. Halkan dúdolsz egy lassú altatót és addig nem alszol el te is, amíg meg nem hallod Sherlock édes horkolását.