Elkezdtem írni még nagyon rég, de nem folytattam, sulis történetet már nem is nagyon szeretnék írni... szóval esetleg, ha valakit érdekelne! És valakinek felkeltette volna az érdeklődését és folytatná, akkor ugye majd ír nekem privátot?? Ugye?! *-*

Előljáróban annyit, hogy Robin ( Calum Hood, 5SOS .. Robin Hood .. ha-ha )

Priceless - Megfizethetetlen

Egy újabb tanítási napra ébredtem. A Nap már hétágra sütött, de inkább átfordultam a másik oldalamra, hogy a hátamat süsse a sugaraival. Semmi kedvem nem volt felkelni, felöltözni és akármire is ami ezzel az előtaggal kezdődik. Most meg volt minden okom rá azt hiszem, hogy jobban utáljam az iskolát bármi másnál. Persze, ebben nem értettünk egyet a szüleimmel és a kiskutyámmal, Hectorral sem, aki beiramodott a szobámba, majd nagy lendülettel a fényesre csiszolt parkettán elcsúszva a szivárványszínű szőnyegemen kössön ki. Ott még megrázta magát majd felugrott az ágyamra és az orrával az oldalamat kezdte el böködni. Kávébarna színe volt és egy kisebb medvebocsra hasonlított, a hangja viszont felért egy nagymedvével is.
- Hector..kérlek most ne.. - próbáltam jobban magamra húzni a takarót, de a húsos testével olyan jól megtelepedett rajta, hogy nem bírtam vele. Egészen felmászott az arcomig majd onnan pislogott rám a sötét szemeivel. Mint valami élő plüss. Kezeimmel kinyúltam a takaró alól majd elkaptam a kis mocorgó testét, farkával folyamatosan nyiszált a levegőbe, de cseppet sem bánta, hogy aztán a meleg testemhez húzom a takaró alá.
- Kislányom.. - érkezett anyukám kérlelő hangja az ajtó felől majd követve a kutya útvonalát ő is elért az ágyamhoz. Gyengéd mozdulattal megsimogatta a fejem búbját, ami még kilátszott a takaró alól. - Fél órád van elkészülni, készítettem neked szendvicset. - halk morgás érkezett tőlem a dunna alól és egy vakkantás Hectortól.
- Mi lenne, ha ma mégsem mennék be?
- Tegnap is ezt mondtad. - sóhajtotta anyukám.
- És mégis elküldtél. - morgolódtam.
- Mert tanulnod kell, nekem meg dolgozni. Mindenkinek megvan a maga feladata Princess. - foglalta össze a szörnyű, kemény tényeket.
- Kérlek ne hívj így. - dugtam ki a kócos fejem a paplan alól.
- De ez a neved. - meresztette rám a szemeit.
- De akkoriban mentek olyan szép klasszikus filmek, híres szinészekkel, énekesnőkkel.. lehettél volna kreatívabb. - rúgtam le magamról a takarót. Ha már beszélgetünk jobb lenne, ha több levegőhöz jutnék.
- Szerettél volna Cindy lenni? Vagy Madonna? - mosolygott rám, mire megforgattam a szemeimet az ujjaim között és a helyükre illesztettem őket, ami egy cuppanó hangot adott ki. Najónem. De lehetett volna akár így is! Úgy éreztem magam, mint egy baba, aki precízen összeállított, megálmodott részekből tevődött össze. Anya még megcsóválta a fejét majd magunkra hagyott Hectorral. De amikor oldalra pillantottam a kutyám már sebes léptekkel hagyta ott az ágyam melegét, hogy anyukám után siessen hisz a nyitva hagyott ajtón át ínycsiklandozó bacon illat áramlott be. Mennyei.
Milyen jó, ha az embernek külön fürdőszobája van? Legalább akkor nem esnek össze a család tagjai, hogy bemegy egy zombi majd kijön egy egészen emberi alakot öltő valaki. Hosszú, hullámos vörös hajamat lófarokba fogtam, kikaptam egy zöld felsőt a többi zöld felső közül a szekrényből - szerettem a zöldet, az legalább mindig passzolt a hajam színéhez - majd egy farmert kerestem hozzá, végül a táskámat kaptam fel az íróasztalom mellől. Azt hiszem minden benne van, ami kell. Kivéve az eszemet. Azt mindig valahogy elhagyom.
A bacont egykedvűen ropogtattam, közben a reggeli kvm töltöttem ki a kedvenc hercegnős bögrémbe. Volt belőlük egypár. Amikor a szüleim erre a névre kereszteltek, szinte az összes fellelhető dolgot megvásárolták. Ahogy nőttem, úgy érkeztek az újabbnál újabb kiegészítők még a konyhába is. Én voltam az egyszem kislányuk, szóval ez érthető. Csak valamiért én nem tudtam kibékülni ezzel a névvel. Mindig valami rózsaszín, tüllszoknyás lány jelent meg előttem, fején egy idétlen koronával. Ehhez képest én annyira átlagosnak éreztem magam, mint egy szürke zokni. De ezen se a vörös hajzuhatag, se a Princess név nem segített.
Anyukám arcára gyorsan nyomtam két puszit majd a szendvicset a táskámba dobva kisétáltam a feljárónkra. Már ott várt életem egyik fénypontja, egy tűzpiros BMW. Tavaly kaptam, a tizenhatodik születésnapomra. Persze mondtam a szüleimnek, hogy " igazán nem kellett volna ", de ezenkívül végig sikítoztam utána egész este meg az autó motorháztetőjére ragadtam karjaimmal szétterülve, mint egy döglött szúnyog. Mindig olyan szabadnak és boldognak éreztem magam, amikor beleülhettem. Ma sem volt ez másképp, örömöm kitartott egészen a suli parkolójáig.
- Princess! - karjaival vadul suhintott a levegőben az iskola bejáratánál a valaha volt legjobb barátnőm, Julie. Barna haja a vállaira omlott és az elmaradhatatlan top-szoknya párosítással nyűgözött le ma is minket. Utálta a nadrágokat, így ha esett, ha fújt, ha hullt a pelyhes, akkor is szoknyában járt mindenhova. - Alig vártalak már! - ölelgetett meg, így legalább egy kis mosoly jelent meg a szám sarkában. Talán mégsem lesz ez a nap olyan vészes. Együtt sétáltunk a terem felé, kerestük meg a szekrényemet, hogy lepakolhassam a cuccaimat. Legszívesebben magamat is beletuszkoltam volna. Hogy miért? Mert ma szerepelnem kellett, kiselőadást tartanom a tengeri sünök életéről és hogy az izgalmam még fokozzák, a nagy szerelmem és az osztályba járt, Philip Morgan. Eszméletlen dús, szőke hajjal, kék szemekkel, mintha valami fiúbandából lépett volna közénk. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Már elsőben is tetszett, de a szerelem nyila csak most év elején talált el, amikor ősszel egy fekete bőrdzsekiben toppant be közénk, hogy leállt majdnem a szívem is.
De van egy borzalmas tulajdonságom. Ha belezúgok valakibe, akkor megmukkanni sem tudok a közelében, annyira lefagyok, hogy a hűtőbe is simán beilleszthetnének a jégkockák közé, fel sem tűnnék senkinek. Ezért már év eleje óta egy értelmes szót nem tudtam Philippel váltani.
- De legalább volt két csodaszép évem, amikor még beszélhettünk egymással. - sóhajtottam most Julie-nak a terem felé pillogva.
- Minden rendben lesz, csak szedd össze magad. - markolta meg a karomat és kicsit felrázott.
- Nem vagyok lego figura. - préseltem össze az ajkaimat.
- Látod, még ilyenkor is tudsz viccelődni. - nevetett fel mellettem, miközben én belül a haláltusámat vívtam önmagammal.
- Hé Julie ! Nálad van a lakáskulcs? - és ez volt az a hang, amiért képes lettem volna magamat a sulis szekrénybe belepréselni. Julie bátyja, Robin közeledett felénk. Fekete farmert, fekete Nirvanás pólót viselt és a haja úgy állt, mintha épp most kelt volna ki egy ribanc ágyából. Robin a legtöbbször a hétköznap estéket sem töltötte otthon. Inkább ment a barátaihoz át füvezni vagy összeszedett egy lányt és nála töltötte az estét. Vagy a kettőt összevonta egymással. Robin már kiskorában is úgy nézett ki, mintha magától az ördögtől származott volna, aki megelégelte odalent a csínytevéseit és felpattintotta a Földre, hátha majd egy mezei család saját fiaként embert tud faragni belőle. Én azt mondanám, hogy nem jött össze, de ez persze nem a szülei hibája. Robin egyszerűen túl makacs volt és forrófejű, hogy az apai szigornak eleget tegyen. Jelenleg a lakáskulcsot kereste a hugán.
- Hol van a sajátod? - kérdezett vissza Julie.
- Valahol. - rántott egyet flegmán a vállán. Istenem, bárcsak egy csipetnyit átadhatna ebből erre az órára nekem, annyival könnyebb lenne az életem. De így csak álltam mellettük úgy, mint aki karót nyelt. - Nálad van? - már nyújtotta is a kezét, de Julie csak megrázta a fejét.
- Nem lóghatsz el még egy órát. - hát persze, hogy arra ment ki a játék, hogy Robin hazadobbantson, így kihagyva a legelső órát. Bár végzősként ezt igazán nem kéne..
- Mondtál valamit vörös? - hirtelen összerezzentem a hangjától. Mélybarna szemei kutatóan néztek rám, inkább gyorsan megráztam a fejem.
- A-a.
- Jobban is teszed. - hangja rekedtesen szólt. Az Alvilág ura pedig most igazán elégedett lenne vele. - Na? Akkor nem adod ide? - sürgetőleg mozgatta meg ujjait a levegőben Julie előtt, aki makacsul megrázta a fejét majd karon ragadott.
- Majd suli után hazaviszel és megkapod. - öltött rá nyelvet. Robin erre fújtatott egyet majd ott is hagyott minket és eltűnt a tömegben.

-2-  

 Szükségem volt Julie támogatására különben biztosan nem jutok be az osztályterembe. 

- Sziasztok.. - motyogtam halkan az orrom alatt. A gyomrom görcsbe rándult és félve kaptam a terem végébe a pillantásom. A legutolsó padban ültek a fiúk, köztük Philip is, aki menő rágózás közepette hallgatta Irwin tegnap esti beszámolóját.
- És pont ott tankoltunk tegnap este! Vágjátok ? Épp ott voltunk.. mi van, ha pont akkor csapnak le, amikor mi is ott vagyunk ?
- Miért mit tudtál volna tenni? - rázta meg a fejét szemforgatva Michael. - Ha? - Irwin erre mindkét vállát megvonta.
- Biztos odamentem volna az egyik fickóhoz és kiverem a kezéből a baseballütőt vagy a stukkert..
- Szerintem meg összeszartad volna magad, ha csak rádnéz! Ott kuporogtál volna te is a pult alatt! - nevetett fel Michael. Erre mindannyian felnevettek, köztük Philip is. Nem akartam őt figyelni, de állandóan ez volt, ha a közelemben volt.. néztem őt elbambulva és azon gondolkoztam, hogy milyen jó lenne most hozzábújni és beletúrni a hajába.. Amikor persze észrevette és a szemeimbe nézett, máris lefagytam és gyorsan elfordítottam a fejem. Basszus, annyira szerencsétlen vagyok. Még normálisan szemezni se tudok. Vagy legalább rá mosolyogtam volna..de nem! Szerencsére vagy szerencsétlenségre, pont akkor lépett be a biológia tanárunk, Mr. Andrews. Szokás szerint az első padban ültünk Julie-val így nem kellett túlhajszolnia magát, hogy megtaláljon a tizennyolc főt számláló osztályban.
- Miss Small, úgy tudom egy kiselőadással készült mára. - halványan bólintottam rá majd remegve előkúsztam a padomból. A következő percekben papírzizegés és bizonytalan hangom törte meg az osztály zsivalyát. A tanár legalább néha felnézett és bólintott egyet a wikipediából elcsent szövegemre. Philip is a padjára dőlve telózta végig az egész előadást, így már inkább én kerestem az ő tekintetét, mint ahogy a többiekét is. Julie bátorítólag mosolygott rám, amikor visszaültem mellé a padba, a tanár meg beírt egy 4-est. Szerinte kissé száraz volt ez az egész előadás, bár tengeri sünökről volt szó, amit nem értettem..
- Nyugi, legközelebb majd jobb lesz.. - próbált belém erőt önteni barátnőm, de inkább megkönnyebbülve hajtottam félbe az elődás anyagát majd a biológia füzet lapjai közé csúsztattam.

( Íródott : 2017-07-12 )

Állapot : vihető, csak kérlek írj privátot! ja, amúgy lennének zseniális ötleteim a folytatással kapcsolatban! ^^