Egyáltalán nem féltem a mai naptól, hisz tudtam bárhogy is alakul a tegnapi eredményük alapján, mi már a legjobbak között voltunk. A helyünk be volt biztosítva és a zsűri is nagy reményekkel tekintett ránk. Akarták a győzelmünket és ettől mi is még jobban felbuzdultunk. Erika azt mondta, hogy még sosem látott minket olyan lendületesnek, mint a délelőtti próbán. Bár még mindig azon a véleményen volt, hogy külsőleg inkább hasonlítunk Troyra és Gabriellára, abban egyetértett velünk, hogy a kitartásunk az Sharpayé és Ryané. A főpróbán pedig megmutattuk, hogy mit tudunk, most pedig már teljes harci díszben lépkedtünk a pálya felé. Rajtam egy pontosan olyan árnyalatú ruha volt, mint Sharpayen a filmben, Erik pedig a tegnapi fekete nadrágját viselte, egy fehér alapon, fekete csíkos inggel. Kalapot nem viselt, mert kijelentette, hogy ő nem fog kalapot felvenni és nem csinál magából hülyét.

-         Ejha – füttyentett Dávid elismerően.

-         Várd ki. amíg táncra perdülünk – karoltam át Erik derekát.

-         Tarolni fogunk ismét – tette hozzá Erik és hosszasan megcsókolt.

Dávid a homlokát ráncolva figyelt minket és közben az állát dörzsölgette.

-         Veletek meg mi van? Eltalált titeket Ámor nyila vagy mitől vagytok ennyire boldogok? – kérdezte gyanakodva.

Erikre villant a tekintetem, aki huncut mosollyal az arcán nézett vissza rám. Nem, valahogy nem akaródzott elmondanom Dávidnak a boldogságom okát. Nem igazán tartozott rá az, hogy én Erikkel nem is olyan rég, még a zuhanyzóban gabalyodtam össze. A lebukás esélye hatalmas volt, de pont ettől volt olyan izgalmas és igazából mindkettőnknek szüksége volt egymás testi közelségére. Meg így spóroltunk a vízzel is, ami igazán hasznos, hisz így kevesebb lesz a vízszámla.

-         Minden versenyzőt várunk a pályára! – hangzott az utasítás angolul így sietősre fogtuk a dolgot és lesiettünk a nézőtérre, ahol felvettük a korcsolyát és felvonultunk a jégen.

Így, hogy már csak 12 páros küzdött a világbajnoki címért, a nézőtéren lévők száma jelentősen lecsökkent, de a hangzavar így is megvolt. A kötelező megnyitó után az első öt versenyző a jégen maradt bemelegíteni, köztük mi is, a többiek pedig lementek a jégről és elfoglalták a helyüket. Tekintetem Lexát és Kareszt kereste, akik ma barackszínű ruhában feszítettek. Vajon mit fognak előadni?

-         Mamma mia. A második részből az a hajós jelenet – suttogta Erik és szorosabban magához vont.

-         Honnan tudod? Erik te hallgatództál? Tudod, hogy nem szabad – sziszegtem a nyaka köré fonva a kezem és úgy forogtunk körbe-körbe.

-         Az én szótáramban nincs az a kifejezés, hogy nem szabad – csillant meg a tekintete, én pedig, hogy a mosolyomat elrejtsem a nyakába temettem a fejem.

-         Ella ti vagytok az elsők – kiáltotta felénk Erika, én pedig a bambulásból feleszmélve Erika felé kaptam a fejem.

-         Hogy?

-         Ti vagytok az elsők, készüljetek!

Soha nem voltam még első. Volt, hogy az enyém volt a megnyitó és kisebb versenyeken, rendezvényeken már léptem fel, de egy ekkora horderejű eseményen még sose voltam első. Elsőnek és utolsónak lenni volt a legnehezebb, legyen az jégtánc, vagy egy felelés, mindig az elsőnek és az utolsónak volt a legnehezebb dolga.

-         Oké, nem lesz itt gond – mosolyogtam vidáman és a pálya egyik végébe siklottam, Erik pedig a másikba, majd a világítás lekapcsolódott, és amikor csettintettem egyet, a reflektorok felkapcsolódtak.

A ritmus táncunkkal nem akartunk semmit sem elmesélni, egyszerűen csak élveztük a táncot, ami laza volt és könnyed. Igazából ezt szerettem Sharpaybe és Ryanbe, hogy bármit énekeltek annak volt lendülete és a Bop To The Top volt az egyik kedvencem tőlük. Arról nem is beszélve, hogy a dal szövege tökéletesen illett a véghajrához, nem véletlenül választottam ezt a dalt. Azt akartam, hogy mindenki tudja, a maximumra törünk és a csúcsig nem állunk meg. Természetesen ebben a produkciónkban sem volt hiány emelésből, mind tökéletesre sikeredett, egyszer tévesztettük csak el egymást szem elől, de ez olyan apró hiba volt, hogy nem járt sok pont levonással. Mindenesetre valahol mélyen féltem, hogy nem sikerül, hogy túlságosan elbíztam magam, de a hangos ovációt hallva minden kétségem eloszlott. Megint megcsináltuk, túl voltunk az utolsó táncon, nekünk már nem volt több dolgunk csak várni. Lihegve, mosolyogva álltam Erik karjaiban, aki szorosan ölelt engem, majd meghajoltunk és elhagytuk a pályát, hogy átadjuk a helyünket az utánunk következőknek.

-         Nem hiszem el, hogy túl vagyunk rajta.

-         Ez sokkal könnyebb volt, mint tegnap – állapította meg Erik. – Vagy csak én éreztem a tegnapit olyan bensőségesebbnek?

-         Nem tényleg így volt. Abba fektettük a legtöbb energiát a halálforgás miatt. A mai a levezetés volt és szerintem méltóképen zártuk. Büszke vagyok rád Erik – fordultam felé és megfogtam a kezét. – Tudom, hogy ezt tegnap is elmondtam, de ma is elmondom. Büszke vagyok rád, amiért végig csináltad és nem adtad fel! Köszönöm, hogy most itt vagy nekem és te nem hagytál el – néztem mélyen a szemébe.

Erik elkapta rólam a tekintetét, megdörzsölte az arcát, majd gondterhelten fújtatva a plafon felé bámult és leült minden szó nélkül. Az ajkamat rágcsálva ültem le mellé és a szemem sarkából folyamatosan őt figyeltem. Fogalmam se volt, hogy mi zaklatta fel őt ennyire. Az, amit mondtam? De hát már annyiszor elmondtam neki, de annyiszor. Erik előre dőlve, fejét a tenyerébe támasztva ült, lábával idegesen dobolt a padlón, háta megfeszült. A hátára csúsztattam a kezem, mire sóhajtott egy nagyot, majd a soron következő produkció zenéjét meghallva kiegyenesedett és a karját összefonva maga előtt a pályára nézett. A vállára hajtottam a fejem, kezemet a bicepszén pihentettem és én is a versenyző párost figyeltem, akik a Macskák című film betétdalára táncoltak. A mezőny végül nagyon színesre sikeredett, a könnyed musicalek keveredtek a komolyabb témákat feldolgozókkal. Sokan ismertebb filmekből válogatták a dalaikat, így rajtunk kívül még két páros táncolt a High School Musical egy-egy dalára, ami nem túl jó fényt vetett ránk. Minden egyes produkció alatt a szemem sarkából a zsűrit figyeltem és elégedettséggel töltött el, amikor a számomra gyenge produkciót ők is a homlokukat ráncolva figyelték. A nagy nézelődés közepette aztán felfedeztem a leendő főnökeim egyikét Krisztiánt, így felpattanva felé vettem az irányt. Annyira siettem, hogy majdnem eltaknyoltam így nem túl elegánsan érkeztem meg elé.

-         Azt hittem nem jön el – buktak ki belőlem a szavak anélkül, hogy köszöntem volna.

-         Neked is, szia, Gabriella – nevette el magát vidáman. – Köszönöm szépen a meghívást, már itt voltam tegnap is, csak rengeteg volt a dolgom így nem tudtam személyesen gratulálni. Ahogy a tegnapi úgy a mai produkciótok is vérlázítóan profi volt. Önmagamat és az akkori partneremet láttam bennetek, ugyanaz a lelkesedés és szerelem – mondta miközben a tekintete elkalandozott valahova mögém.

-         Oh… remélem most már a felesége…

-         Nem vagyok nős – villant rám a tekintete. – Már nem – nézett félre ugyanolyan gyorsan. – Térjünk a lényegre. Először is a jegy árát vissza fogom adni, nem fogadhatom el! Másodszor a többiekkel együtt úgy döntöttünk, hogy szeretnénk szerződést ajánlani Erik számára. Örömmel tudnánk őt is a csapatunkban, már ha érdekli a lehetőség.

Kerekre nyílt szemekkel hallgattam Krisztián szavait, majd a nevetés kirobbant belőlem. Olyannyira nevettem, hogy a könnyeim kicsordultak és a hasam megfájdult, de képtelen voltam abba hagyni. Igen Erik valóban tehetséges volt, simán helyt tudott állni a jégen, de hogy jégtáncosként élje le az életét? Válassza a jégtáncot a focista karrierje helyett? Kizárt dolog. Soha nem fogja feladni az álmait, azt ahol igazán önmaga tudott lenni.

-         Ne haragudjon, de ez vicces – kuncogtam a szememet törölgetve. – Erik focista, felvételt nyert a Testnevelési egyetemre és hatalmas jövő áll előtte, talán még világhírű is lesz. Minden képessége megvan hozzá. Nem hinném, hogy a jég az ő világa lenne – komolyodtam el.

-         Azért egy próbát megért – túrt bele a hajába. – Nagy tehetség a barátod!

-         Tudom – mosolyodtam el boldogan. – Azt hiszem, én most visszamegyek, köszönöm, hogy eljött!

Már a lépcsőnél jártam, amikor Krisztián utánam szólt.

-         Mi lesz később?

-         Mármint? – fordultam meg.

-         A többi versennyel. Továbbra is Erik fog veled táncolni vagy mi lesz?

Krisztián kérdése úgy ért, mint egy hatalmas nagy pofon. Annyira a világbajnokság kötötte le a figyelmemet, hogy eszembe se jutott azon gondolkodni, hogy mi lesz utána. Kivel fogok táncolni? Lesz még olyan az életembe, akiben meg merek bízni? Akit elfogadok én és Erik is? Csak motyogtam valami olyat, hogy nem tudom és hátra se nézve a mosdóba siettem mielőtt a sírás kirobbanhatott volna belőlem. Ugyan Krisztián csak egy ártatlan kérdést tett fel, mégis bepánikoltam tőle és egyszeriben túl sok lett az emberekből. A női WC-ben bezárkóztam az egyik fülkébe és a kagylóra leülve elsírtam magam. Rettegtem az előttem álló jövőtől, rettegtem attól, ami rám várt. Mi lesz, ha új partnerem lesz? Mi lesz, ha minden kezdődik elölről és Erik féltékeny lesz? Túlélne a kapcsolatunk egy újabb hullámvölgyet? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merültek fel bennem, miközben saját magamat átölelve zokogtam miközben folyamatosan remegtem.

-         Elli? – hallottam hirtelen Erik hangját, mire abba hagytam a sírást. – Elli itt vagy bent? – kérdezte és egyesével benyitott a fülkékbe, majd megállt az enyém előtt. – Főnök minden rendben?

Szorosan behunytam a szemem és megdörzsöltem a könnyektől nedves arcomat.

-         Beengedsz? – kérdezte csendesen.

Fel nyúlva elfordítottam a zárat, mire Erik besurrant a résen és leguggolva elém a combomra csúsztatta a kezét. Nem mertem a szemébe nézni, a saját kezemet bámultam és tovább szipogtam. Erik nem mondott semmit, csak guggolt előttem és a combomat cirógatta, addig, míg a nyelvem egyszeriben megeredt.

-         Fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek. A verseny után. Bele se gondoltam, hogy a mai naptól kezdve te és én nem vagyunk egy pár a jégen. Annyira az volt bennem, hogy ez örökre szól, hogy te és én örökre együtt, de tudom, hogy ez lehetetlen, mert nem kérhetlek arra, hogy a saját álmaid helyett az én álmaimat éljed. Nem akarom ezt megint végig csinálni, nem akarok egy teljesen ismeretlen emberrel együtt táncolni, nem akarom, hogy megismétlődjen a múlt és, hogy megint gondok legyenek közöttünk. Csak végre boldog szeretnék lenni. Veled – néztem rá könnyes szemekkel.

Erik az arcomat fürkészve az ajkát beharapva gondolkodott, majd felnyúlva ujjaival letörölte a könnyeimet, majd a nyakamra csúsztatva a kezét mélyen a szemembe nézett.

-         Mindig első Elli!

-         Tudom, de… mi van, ha olyan személyt kapok, akit te nem kedvelsz? Vagy én nem kedvelek? Erik én már nem is akarok más partnert, mert egyik sem lesz olyan, mint te – fakadtam ki. – A jég többé már nem lesz ugyanolyan nélküled!

-         Elli jól figyelj rám! Megoldjuk érted? Együtt megoldunk mindent. Bízol bennem ugye? Elhiszed nekem, hogy nem lesz gond?

A könnyeimet nyelve bólogattam, majd a nyakába fúrva a fejem szorosan hozzá bújtam, ő pedig átkarolta a derekamat és a hátamat kezdte cirógatni.

-         Majd válogatást tartok a lehetséges partnerek között, és aki nekem a legszimpatikusabb azzal fogsz táncikálni – jegyezte meg szórakozottan, mire elnevettem magam.

18:00

Még soha nem fordult elő velem, hogy ennyi ideig távol lettem volna egy ilyen fontos napon, most mégis épphogy csak beestem az eredményhirdetésre. Már mindenki a jégen volt, így mi is csatlakoztunk hozzájuk és megálltunk a szélén. Erik hüvelykujja megnyugtatóan cirógatta a kézfejemet, majd maga elé húzva átkarolta a derekamat és a nyakamba fúrta a fejét. Csak tompán jutott el a tudatomig a műsorvezető hangja, aki mindenkiről mondott egy két kedves szót, kitérve az adott páros korábbi munkáságára. Utáltam ezeket a perceket, amikor már megvolt az eredmény, a zsűri már tisztában volt a helyezettekkel, de azért húzták az időt, hagy idegeskedjenek a versenyzők.

-         Ezért jobb a foci. Ott, ha belősz, egy két gólt már tudod, hogy nyerni fogsz – suttogta Erik a fülembe.

-         Mindjárt vége – suttogtam.

-         És akkor, íme, a helyezettek. Értelemszerűen csökkenő sorrendben mondom el a nyerteseket.

Innentől kezdve már minden figyelmemet az eredményhirdetésnek szenteltem és, ahogy fogytunk úgy nőtt egyre bennem a feszültség. A mellettem álló lánnyal, egymás kezét szorongattuk, mert abban a pillanatban ugyanazt éreztük és szó nélkül nyújtottunk támogatást a másiknak. Alig mertem levegőt venni, tekintetem ide oda cikázott, fejben osztottam szoroztam és a még a jégen lévő versenyzők produkcióira emlékeztem vissza. Nem mertem abban reménykedni, hogy mi leszünk az elsők, mert féltem, hogy aztán csalódni fogok, így minden olyan gondolatot, ami reményt adhatott volna kiűztem a gondolataimból. Ám amikor a műsorvezető az első öt tovább jutóhoz ért, a remény csírája kinyírt bennem és a testem remegni kezdett. Addigra a lány már nem volt mellettem, de szükségem volt a támogatásra így meggondolatlanul megragadtam Lexa kezét, aki először döbbenten meredt rám, de aztán visszaszorított és így kapaszkodtunk egymásba, miközben a srácok hátulról öleltek minket. Erikre pillantva láttam, hogy ő bizony teljesen nyugodt volt, arca nem árulkodott másról csak kíváncsiságról. Ő hitt a sikerünkben és egy percig sem aggódott. Vagy az is lehet, hogy ő is izgult, de tudta, ha kimutatja én még jobban parázni fogok.

-         Ismételten a harmadik helyen végzett ezzel bekerült a top 3-ba Keresztes Alexandra és Budai Károly Magyarországról – kiáltotta mire Lexa elengedte a kezem és felém fordult.

-         Hozzátok el! Ha már nekünk nem sikerült, akkor nektek sikerüljön! Írjátok be a Magyarokat a történelembe! – nézett mélyen a szemembe és a kezét nyújtotta felém.

-         Úgy lesz – fogtam meg a kezét és megráztam. – Gratulálok a harmadik helyhez – néztem a szemébe majd Kareszra pillantottam. – Igazán szépek vagytok együtt.

-         Kösz Ell – mosolygott rám halványan, majd elfoglalták a helyüket a pódium harmadik helyén.

Most már csak ketten maradtunk a jégen. Mi és az amerikai származású páros, akik tegnap és ma is brutál jól teljesítettek. Hosszú évek óta mindig ott voltak az élen, számtalan díjat bezsebeltek már, szinte már legendák voltak, akiktől mindenki tartott. Ha ők a jégre léptek ott elszabadult minden. Szinte teljesen biztos voltam a győzelmükben. Clara halvány mosolyt küldött felém és felém nyújtotta a kezét, én pedig elfogadva az egzotikus szépség kezét megszorítottam és így vártuk az eredményhirdetés végét. Ekkor már Erik is idegesen toporgott mögöttem, karja egyre erősebben fonódott a derekam köré, lélegzetvétele szaporább lett, tekintetét le se vette a műsorvezetőről.

-         És akkor most következzen az a páros, aki a mai nap során felállhat a dobogó élére. Az a páros, aki pár pont híján elérte a maximumot, akik ahogy tegnap úgy ma is felszántották a jeget, felülmúlva minden egyes elvárást. Hölgyeim és uraim a világbajnokság első helyezettje nem más, mint… a fiatal 17 éves Magyar származású Pap Gabriella és újdonsült táncpartnere Király Erik – ordította.

-         Micsoda? – kérdeztem bután pislogva miközben viszonoztam Clara és Nick ölelését, akik mosolyogva gratuláltak és elfoglalták a helyüket a pódium második fokán.

Erik ekkor a karjában kapott és körbe-körbe forgott velem, ajka az ajkamra tapadt, ujjai a hajamba túrtak, majd a homlokomnak döntve a homlokát szorosan behunyta a szemét és pár pillanat erejéig ott álltunk, hangosan zihálva miközben a nézőtér minket ünnepelt. Minket a világbajnokság első helyezettjeit.

-         Gabriella, Erik kérlek, foglaljátok el a titeket megillető helyet – kérte a műsorvezető.

Erik a kezemet fogva húzott le a jégről, majd fellépve a pódiumra megálltunk legfelül, a nyakunkba akasztottuk az érmünket, majd elvettük az arany jégtáncosokat ábrázoló szobrot, amit idén először lehetett megnyerni. Erik a derekamat ölelve a szobrot tartó kezem köré fonta az ujjait, majd magasba emelte a kezünket, épp, mint a focimeccsen, amikor megnyerte a csapata az aranykupát. A könnyeimet nyelve álltam ott és néztem az állva tapsoló tömeget, miközben a mosoly levakarhatatlan volt az arcomról. Megcsináltuk! Magyarország annyi év után ott volt az első helyen és büszke voltam magamra, amiért ezt a sikert én és Erik hozhattuk el, megmutatva ezzel mindenkinek, hogy számunkra nem létezett olyan, hogy lehetetlen. Mert lehetetlen nincs, csak tehetetlen és igaz a mondás. Az álmok olykor valóra válnak, de azért, hogy ezek az álmok valóra váljanak, küzdeni kell. Küzdeni a végsőkig, hogy büszke legyél magadra, arra, aki vagy! Engem ez motivált az első perctől fogva. Nem másoknak akartam bizonyítani, hanem önmagamnak, hogy képes vagyok rá, hogy igenis kellő kitartással képes vagyok megcsinálni! Ez pedig sikerült. Boldog voltam és szabad. Szabadon szárnyaltam az új lehetőségek felé, amik tárt karokkal vártak rám.

Az utolsó fejezet! Köszönöm, hogy velem tartottatok és együtt élhettük át Erik és Ella kalandját! Most szabadjára engedem őket, hagy szárnyaljanak az álmaik felé! ❤️ Ha gondoljátok írjátok meg, hogy tetszett az Álmaink szárnyán és soha ne felejtsétek el, hogy mindig harcoljatok az álmaitokért, még a legkilátástalanabb pillanatokban is! ❤️❤️ Hamarosan pedig érkezik a Sztárszerelem 🥰🥰