Megvan az az érzés, amikor hirtelen minden felgyorsul, körülötted te pedig csak kapkodod a fejedet és megpróbálsz lépést tartani? Nos, én most pontosan ezt éreztem. Hiába volt a szex botrány, a szalagavató, a viharos kapcsolatom Erikkel, azok sokkal nagyobb nyugiban teltek el, mint az elmúlt egy hét. A lakáskulccsal játszadozva bámultam a sötét tavat és hallgattam a tücskök ciripelését. Rohadtul hideg volt, de muszáj volt eljönnöm otthonról, különben megfulladtam volna. Bár a gondolataim itt sem hagytak nekem nyugtot. Egyre csak az elmúlt egy héten járt az agyam, végig gondolva minden egyes pillanatot. A szombatot, amikor Hanna zokogva rontott be hozzám reggel, hogy elmondta Zsoltinak és mindennek vége, majd a hétfőt, amikor szembesült azzal, hogy a szülei a háta mögött elváltak. Nem akart egyik szülőjével se tartani, így Gergő régi szobájába költözött be és nem volt hajlandó beszélni a szüleivel. Másnap a szülei megjelentek és el akarták vinni Hannát, de végül apa meggyőzte őket Hanna had maradjon, amíg le nem csillapodnak a dolgok. Szerettem Hannát tényleg és mellette álltam, de kezdett kicsit sok lenni, pláne amikor Gergő kétszer is meglátogatott minket és mindkétszer másnap reggel távozott Hannától. Fogalmam se volt, hogy mit csináltak a csukott ajtó mögött, de amikor számon kértem Hannát, csúnyán összevesztünk, hogy én legalább megérthetném és azóta nem is beszéltünk. Erikkel sem alakultak túl jól a dolgok, a suliban szinte nem is beszéltünk, mert ő értelemszerűen Zsoltival volt, én pedig Hannával, otthon pedig ő tanult, amikor pedig átjött, akkor is inkább hazamenekült a feszült légkör miatt. Tegnap délután vele is összevesztem, értelmetlen apróságon kaptam fel a vizet, mert akkor jött el nálam az a pont, hogy nem bírtam tovább és szegény Erikre zúdítottam rá mindent. Egyedül csak Dáviddal nem vesztem össze a héten, igazából ő volt az, akihez menekültem, ha akartam egy kis nyugit. Akár egy mozi vagy egy séta a Margit szigeten, de arra a kis időre megnyugodtam és nem agyaltam. De örökké nem támaszkodhattam Dávidra, nem állhatott minden nap készenlétben, hogy nekem mikor lesz rá szükségem.

-         Hé, főnök – hallottam Erik hangját, mire hátra fordultam és ránéztem a felém közeledő srácra.

Mikor mellém ért, felült a padra és a kezembe adott egy termoszt, majd zsebre vágta a kezét és a tavat kezdte el fürkészni.

-         Régóta szeretnék már neked elmesélni valamit egy kisfiúról és egy kislányról, akik a sok játszás során egymásba szerettek. Legendás szerelmük volt, a szülők csak nevetve legyintettek, amikor a két kisgyerek leszögezte, hogy márpedig ők együtt fognak megöregedni és össze akarnak házasodni. Pedig mindketten komolyan gondolták és össze is házasodtak. Megszerveztek mindent, a kaját, a zenét és egybekeltek a család előtt…

-         A rózsalugas alatt – fejeztem be helyette hevesen dobogó szívvel. – Úristen Erik, akkor te voltál az a kisfiú. Mennyit sírtam, amikor elköltöztünk. Emlékszem ott térdeltem a kocsiban és zokogtam, miközben te a kocsi után szaladtál és biztosítottál róla örökre szeretni fogsz.

-         Már akkor mesterei voltunk a drámázásnak – nevette el magát. – Sosem felejtettelek el Elli, soha!

-         Hát… - kezdtem majd az ajkamba haraptam.

Most mondjam azt, hogy én se felejtettem el őt? Így utólag beugrottak az emlékek, de ahogy telt az idő, egyre kevesebbet jutott eszembe Erik, míg végül teljesen elfelejtettem. Bűntudat mardosta a szívemet, ahogy Erikre néztem hol kinyitottam a szám, hol pedig becsuktam.

-         Nyugi tudom, hogy te elfelejtettél – nevette el magát.

-         Mindvégig tudtad, hogy én vagyok az?

-         Igen tudtam. Abban a pillanatban tudtam, hogy kilencedikben beléptél az iskolába, kis elveszettként.

-         Miért nem kerestél meg? – szegeztem neki a kérdést vádlóan. – Miért nem kerestél meg engem?

-         Mert egy lecsúszott alak lettem és nem akartam, hogy így láss engem. Aztán idén szeptemberben ott volt a kínálkozó lehetőség és én megragadtam. De előtte is figyeltelek, mikor rosszul lettél én vittelek ki a mentőhöz, akkor, amikor szomorú voltál, mert neked senki sem küldött Valentin napkor zenét, akkor én megtettem. Rengeteg mindent tettem az érdekedben, látatlanul.

-         Melletted lettem volna Erik – suttogtam ráemelve a tekintetem. – Segítettem volna neked, hisz együtt megoldunk mindent – tettem a kezére a kezemet.

-         Igyál teát, tiszta jég a kezed – suttogta a kezébe zárva a kezemet és közelebb csúszott hozzám. – Olyan buta vagy, hogy itt ülsz a hidegben! Az az igazság Elli, hogy apukád így is nehezen békélt meg velem, akkoriban pedig gyakori vendég voltam nála és rendesen eltiltott tőled, amikor egyszer megkérdeztem, hogy vagy.

Nem tetszően morogva fúrtam a fejem a nyakába, majd lecsavartam a termosz tetejét és töltöttem magamnak teát. A forró teát kortyolgatva egyre közelebb bújtam Erikhez, majd sóhajtottam egy nagyot.

-         Sajnálom a tegnapit. Túlreagáltam.

-         Nem haragszok. Legközelebb majd nem előtted veszem be a magnéziumot – válaszolta szórakozottan, mire erősen az ajkamba haraptam.

Elképesztően bántam a tegnap délutáni viselkedésemet. Hogy a magnéziumra azt hittem, hogy Erik megint gyógyszert szed és nem voltam hajlandó bocsánatot kérni tőle, miután kiderült, hogy az csak a vádli görcseire felírt gyógyszer volt.

-         Tényleg ne haragudj, csak annyira kezd sok lenni Hanna és ez az egész. Szeretem őt, de örökre nem maradhat nálunk – motyogtam.

-         Nincs azzal semmi baj, ha kicsit kiakadsz, és úgy érzed, hogy nem bírod tovább. Csak kérlek, engem ne taszíts el magadtól.

-         Miért vagy itt most?

-         Mert tudom, hogy igazából nem rám voltál dühös és tudtam, hogy túl makacs vagy írni nekem, hogy sajnálod.

-         Akartam írni, már aznap este, csak féltem, hogy haragszol – dörzsöltem a nyakához a jéghideg orromat.

-         Na, jó ebből elég. Mars a kocsiba – pattant fel, majd felrántott engem is.

Majdnem magamra locsoltam a forró teát, pár csepp így is a kabátomra cseppent, annyira siettünk a kocsi felé. Valóban hideg volt és ezt a leginkább akkor éreztem, amikor beszálltam a kocsiba és a kocsiban uralkodó hőmérséklet ezerszer kellemesebb volt, mint odakint.

-         A tóparton lelkizést nem tudnád meghagyni a nyárra? – kérdezte a kezét dörzsölgetve, majd megfogta a kezem és a leheletével próbálta felmelegíteni az átfagyott ujjaimat.

Abban a pillanatban szerelmesebb voltam, mint valaha. Néztem, ahogy Erik kipirult arccal, lehunyt szemmel melegítette a kezemet és morzsolgatta az ujjaimat, hogy meginduljon a vérkeringés és egyre szerelmesebb voltam. Ati nem volt velem ilyen gondoskodó egyszer sem, sőt az sem érdekelte, hogy egyszer egy teljes órán át vártam rá az iskolája előtt, végül pedig benyögte, hogy elment a haverokkal. De én rózsaszín ködben jártam és természetesen megbocsátottam neki azonnal.

-         Hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian, amikor már egy ideje csendben autókáztunk.

-         Majd megtudod – mosolyodott el titokzatosan én pedig nem faggatóztam tovább.

Fél órával később egy reflektorokkal megvilágított gyakorlópályán voltunk és fogalmam sem volt arról, hogy mit kerestünk itt. Értetlenül pislogva néztem Erikre, aki kiszállt a kocsiból, megkerülte az autót és kinyitotta mellettem a kocsiajtót.

-         Pattanj ki – mosolygott rám.

Zavartan engedelmeskedtem neki, készen álltam követni őt, akárhová is akar vinni, de amint kiszálltam ő beült az anyósülésre és becsukta az ajtót. Kikerekedett szemekkel meredtem rá, majd körbefordultam végül beültem a vezetőülésre és Erikre szegeztem a tekintetem.

-         Azt akarod, hogy összetörjem a kocsidat? – szegeztem neki a kérdést.

-         Nem azt akarom, hogy elhidd képes vagy rá és meg tudod csinálni – nézett mélyen a szemembe. – Más veled egykorú már rég azon van, hogy meglegyen a jogsija.

-         Megmondtam már Erik, én nekem nem való a vezetés. Egy olyat szól az oktató én kipattanok a kocsiból és vissza se nézek – sóhajtottam fel.

-         Pontosan ezért vagyunk most itt, hogy legalább kipróbáld milyen érzés. Na, gyerünk már – noszogatott.

Kétkedve néztem rá, aztán egyet sóhajtva elvettem tőle a kocsikulcsot, a gyújtásba tettem, majd várakozásteljesen ránéztem. Erik piszok jó tanárnak bizonyult, egyszer mondta el, hogy mit, hogy csináljak és a motor már életre is kelt alattam. Aztán jött a neheze, az elindulás. Amint megnyomtam a gázt, egyből el is engedtem, mert megijedtem, hogy elindultunk, amin Erik persze jót nevetett. A nevetése miatt bosszúsan újra nekiveselkedtem és szépen lassan araszolva előre mentem 200 métert, aztán megálltam, mert elém került egy akadály, amit ki kellett volna kerülni.

-         Figyelj annyi az egész, hogy kirakod az indexed és jobbra forgatod a kormányt, aztán vissza balra. Csak tolass hátra egy kicsit, mert nagyon közel vagy! Hé, az előre van, mondom hátra! Jó, de az Isten szerelmére tolatás közbe nézz hátra! Gabriella, remélem csak szivattál az előbb!

Már csuklottam a nevetéstől, annyira vicces volt Erik hangjában a pánik, de aztán erőt vettem magamon és elkomolyodtam, úgy mintha most valóban vizsgáztam volna. Igazából nem volt olyan nehéz vezetni, nekem nem is ezzel lett volna a probléma, hanem inkább tényleg az oktatóval, valamint a forgalommal. Mert sajnos rengeteg idióta volt az utakon, akik nem kímélték a tanuló vezetőket és simán letoltak az útról. Tudom, mert apa rengetegszer dühöngött már miattuk, hogy miattuk van a legtöbb baleset és az olyanoknak nem is kéne jogosítvány. Az idő egyre csak repült, végül pedig már Erik nem is látott el tanácsokkal, hanem csendben videózott mellettem, ahogy vezettem, ügyesen kerülve ki az akadályokat.

-         Kimehetek én a főútig? – kérdeztem vidáman.

-         Hát… elég hepehupás az út, ha belemész egy gödörbe nekem… - kezdte. – Félútig rendben? – adta meg magát a tekintetem láttán.

Boldogan vigyorogva hajoltam hozzá és megcsókoltam, aztán az útra szegezve a tekintetem kihajtottam a gyakorlóhely kapuján rá a hepehupás földútra. Aha, csak elhittem, hogy könnyedén veszem az akadályokat. Mit nekem gödör, ha kikerültem egy kamiont az előbb? Tényleg nagyon elhittem. A sötétben szépen belehajtottam egy nagyobb gödörbe a kocsi huppant egyet, majd visszagurult pár métert, mielőtt Erik behúzta volna a kéziféket. A kormányt markolászva megszeppenten néztem magam elé, nem mertem Erikre pillanatani, konkrétan rettegve vártam, hogy mikor kezd el velem üvölteni.

-         Hm… helycsere – szólalt meg végül.

-         Bocsi – pislogtam rá bűnbánóan, majd sietve kiszálltam a kocsiból.

Annyira siettem, hogy megbotlottam a lábamba és egyenesen Erik karjaiba zuhantam, aki szorosan átkarolt engem, majd pár pillanat csend után elröhögte magát. Az én ajkam is mosolyra húzódott, majd nevetni kezdtem, fejemet mélyen Erik vállába fúrtam, vállam rázkódott a nevetéstől, majd felkaptam a fejem és csodálkozva néztem az ég felé. Nem káprázott a szemem, jól láttam, hogy havazott.

-         Havazik – kiáltottam fel boldogan és Eriktől elhúzódva körbe fordultam a tengelyem körül.

Pár pillanattal később felcsendült a Vámpírnaplókból jól ismert dal az All I Need. Csodálkozva fordultam Erik felé, aki odalépve hozzám meghajolt előttem, de aztán belementem a játékba meghajoltam és táncolni kezdtem. A pillanat tökéletesen a miénk volt, az egyre jobban szakadó hóesésben táncoltunk, egy olyan dalra, amit mindketten szerettünk és ott akkor a karjaiba simulva jöttem rá, hogy ez alatt a pár óra alatt, amit vele töltöttem minden gondomat elfelejtettem. Végre teljesen ki tudtam kapcsolni és ez jó volt. Nagyon jó.

21:00

Este kilenc volt, amikor a kocsiban ülve elbúcsúztam Eriktől, majd a kapuban szintén, aztán apa ránk kapcsolta a villanyt így siettem be a házba. Az előszobában lerúgtam a cipőmet, felakasztottam a kabátomat, majd felsiettem a szobámba, ám az ajtóban egy pillanatra lefagytam. Őszintén megvallva teljesen elfelejtettem, hogy Hanna nálunk lakott, így teljesen váratlanul ért, hogy az ágyamon ülve találtam őt.

-         Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott – köszöntött halvány mosollyal az arcán.

-         Szóval már szóba állsz velem? – kérdeztem kisé sértetten és becsuktam az ajtót. – Amúgy, köszi, hogy aggódtál, Erikkel voltam, nem egyedül jártam a várost.

-         Tudtam, hogy vele vagy. Ide jött először és finoman szólva leoltott a sárga földig, hogy jobban is értékelhetném a segítségedet.

-         Ó, ezt tette? – ültem le az ágyra csodálkozva.

-         Aha és igaza van. Tényleg egy hálátlan dög voltam, pedig te csak jót akartál nekem. Gergővel csak beszélgettünk, tudom nehéz elhinni, de tényleg csak beszélgettünk egész éjjel. Megbeszéltük azt, amit régen nem tudtunk és mindketten tovább léptünk. Már csak Zsoltival kell helyre hoznom a dolgokat.

-         Segítsek benne? – kérdeztem azonnal és közelebb csúsztam hozzá ezzel megtörve a feszültség által köztünk keletkezett falat.

-         Igen kérlek – nézett rám hálásan. – Jövőhét végén lesz a szülinapja és minden álma a Hungaroring élményvezetés Mogyoródon, de eddig még nem sikerült eljutnia és sajnálja magára költeni a pénzt. Gergő segített lefoglalni a jegyeket, de addig még valahogy ki kell békítenem őt, hogy hajlandó legyen eljönni velem – magyarázta a szája szélét rágcsálva.

-         Mi lenne, ha megcsinálnánk úgy, hogy úgy nézzen ki mi szerveztük a programot? És akkor lenne oda fuvarotok és Zsolti semmit se sejtene. Megkérdezem Eriket, hogy mit szól az ötlethez – nyúltam a telefonomért és csatlakoztam a Wifihez.

Abban a pillanatban rengeteg TikTok értesítés árasztotta el a telefonomat, amik láttán csak pislogni tudtam, majd megnyitottam a TikTokot és kikerekedett a szemem, amikor láttam, hogy egy új videó került fel az oldalamra, amit történetesen nem én tettem fel. Hanem Erik, úgy, hogy nem is tudtam róla. Feltette a táncunkat az oldalamra.

-         Ne haragudj, de… nekem most muszáj… el kell mennem. Tényleg ne haragudj, szeretlek Hanna, de most – magyaráztam a telefonomat nézve.

-         Persze, menj csak. Jó szórakozást – kuncogott fel.

Rámosolyogtam, aztán felpattantam, leszáguldottam a lépcsőn, magamra kaptam a ruháimat, aztán bokáig érő hóban rohanni kezdtem Erikék otthona felé. Mikor a kapuhoz értem, Ernő pont akkor szállt ki a kocsiból és csodálkozva nézett rám.

-         Ella, minden rendben?

-         Persze – fékeztem le lihegve.

-         Itt hagytál valamit?

-         Nem, csak elfelejtettem valami fontosat elmondani Eriknek – válaszoltam idegesen toporogva mellette arra várva, hogy bemenjen és akkor én is be tudok menni.

-         Menj csak nyugodtan – mosolygott rám Ernő.

Kétszer se kellett mondani már siettem is befelé a házba, levettem a csizmám és a kabátom majd egyenesen Erik szobája mentem csakhogy a szoba teljesen üres volt. A telefonja az ágyon hevert, az ágyát már megágyazta, ebből arra következtettem, hogy biztos ő volt a fürdőbe. Kibújtam a pulcsimból, levettem a zoknimat, hogy minél kevesebb ruha legyen rajtam, aztán hallkan lenyomtam a kilincset és besurrantam a fürdőbe. Megszabadultam a ruháimat, a sarokba löktem mindet, aztán csatlakoztam Erikhez, karommal átkulcsoltam a derekát és hozzá simultam.

-         Elli a francba, a frászt hoztad rám – rezzent össze és megfordult, hogy le tudjon nézni rám.

-         Miért? Mit hittél, hogy ki lep meg? – kérdeztem felnézve rá.

-         Vicceltem, láttam, ahogy vetkőztél. Megéreztem a jelenléted, ahogy beléptél – fúrta a szemembe a tekintetét. – Mit csinálsz itt? – húzta végig a kezét a karomon.

Semmit se válaszoltam, csak lábujjhegyre álltam és az ajkára tapasztottam az ajkamat.