Az elmúlt pár hét maga volt a tündérmese. Nagyon úgy tűnt, hogy végre már semmi sem állhatott a boldogságunk útjába. Erikkel végre igazi hétköznapi tiniként élhettük az életünket, akikről már nem írtak a pletykalapok. Minden lenyugodott, minden visszatért a régi kerékvágásba, csak akkor kaptam egy kis figyelmet, amikor megjelent Zsanett legújabb szakító dala. Az alakításom miatt több reklámügynökség is megkeresett, de Dávid mindet visszautasította. Mondhatni ő lett az én menedzserem és elküldött mindenkit a francba, kivéve azokat nem, akiket kedvelt. Velük kíméletes volt, de őket is elutasította. Örültem, hogy továbbra is találkoztunk és nem szűnt meg a barátságunk. Kicsit féltem, hogy csak a figyelem tartott össze minket, de a félelmeim hiába valók voltak. A barátságunk ugyanolyan szoros volt, ha nem szorosabb.

A padon ülve megfagyott kézzel fűztem be jó szorosra a korcsolyámat, majd felegyenesedve Erikre néztem, aki iszonyatosan jól festett, a fekete télikabátjában, fekete sapkában és egy fehér nyaksállal. A fehér sál annyira elütött a sötét szerelésétől, hogy pont így lett tökéletes. Én pedig pont az ellentétje voltam, rajtam, szinte minden fehér volt, kivéve a kesztyűm és a kötött sálam, amit még mamától kaptam.

-         Megvagy? – kérdezte Erik és elvette a cipőmet, hogy betegye a szekrénybe.

-         Tudod, simán korcsolyázhatunk ingyen a csarnokban – jegyeztem meg.

-         Az nem olyan hangulatos, mint ez – intett a hatalmas jégpálya felé.

Való igaz, volt valami varázsa a Városligeti Műjégpályának. Látni a sok embert, hallgatni a jobbnál jobb zenéket és meginni egy jó meleg pohár forralt bort. Mosolyogva fürkésztem az embereket, voltak, akik ügyesek voltak, akadtak kezdők is, akik csak pingvinnel vagy a barátjuk kezét fogva mertek csak jégre lépni.

-         Dáviddal voltam itt utoljára – jegyeztem meg miközben a pálya felé lépkedtünk.

-         Tudlak olyan helyre vinni, ahol nem vele voltál? – kérdezte szórakozottan, mire megforgattam a szemem.

-         Meg ne szólalj, nem tudom kit vitt el magával egy Fradi meccsre a VIP-ba! – könyököltem oldalba utalva a múlt heti meccsre, amire elmentek.

Erik nevetve vonta meg a vállát és segített rálépni a jégre, majd egymás kezét fogva kerülgetni kezdtük az embereket a pálya belseje felé tartva. Siklás közbe majdnem elsodort egy csaj, amitől a versenyszellem azonnal feléledt bennem és Erik kezét elengedve üldözőbe vettem a csajt. Pillanatokon belül lehagytam, finoman érintve a vállát, amikor elhaladtam mellette, majd hátra felé siklottam tovább és csináltam egy dupla Axelt. Lehet, hogy a csaj jól tudott korcsolyázni, de ez még nem azt jelentette, hogy profi volt. Én versenyszerűen űztem, ő pedig csak siklott a jégen.

-         Hé – kapta el a kezem Erik, mire hódarát szórva a nadrágjára lefékeztem és kisé lihegve ránéztem. – Itt az ideje egy új TikTok videónak nem gondolod? – kérdezte kedvesen mosolyogva.

-         Micsoda? – pislogtam zavartan. – Azt hittem utálod és…

-         Még mindig utálom, de az nincs ellenemre, hogy a kamera túloldalán legyek – vette elő a telefonját. – Maradj a közelben, hogy fel tudjam venni – kérte.

-         És mire táncoljak? – érdeklődtem ugyanis a zene, ami jelenleg szólt nem éppen illett az aktuális hangulatomhoz, sem pedig a stílusomhoz.

Mikor ezt a kérdést feltettem fel is csendült Caramel Szállok a dallal, én pedig azonnal táncolni kezdtem. Ugyanazt a koreográfiát táncoltam el, mint máskor, így szinte nem is kellett figyelnem, a testem tudta, hogy mi a következő lépés. Tánc közben a gondolataim a közelgő világbajnokság körül jártak. Erikkel a szalagavató letelte után újra belevetettük magunkat a gyakorlásba és mára már sisak nélkül is meg mertem csinálni a halálforgást. Bíztam Erikben és ő mindig ott volt, hogy elkapjon. Már a ruhám is elkészült, egy egyszerű fehér háromnegyed ujjas ruha, lenge szoknyarésszel, hogy ne gátoljon a mozgásban. Ez a ruha lesz a legvisszafogottabb fellépő ruhám, eddig mindig arra mentem, hogy kitűnjek, hogy legyen valami különleges benne. Ezúttal az egyszerűsége tette különlegessé a ruhát, na meg az, hogy ha lehúztuk a rejtett cipzárt, akkor a ruha lebomlott és a szoknya része fekete lett. Eriknek meg nem is kellett új ruhát beszereznie. Egy fekete nadrág lesz rajta, fekete inggel, ami alatt egy fehér atlétát fog viselni. A ruhánkkal azt próbáltuk hangsúlyozni, hogy ha a fény és a sötétség egyesül, akkor mindketten kapnak a fényből és a sötétségből egyaránt. Mint ahogy minden emberben is megtalálható volt a jó és a rossz egyaránt, a kérdés már csak az volt, hogy melyik dominált erősebben. Amikor véget ért a dal oda siklottam Erikhez és már nyitottam a szám, hogy megkérdezzem milyen voltam, amikor a tekintetem megakadt Krisztiánon. Bár csak hátulról láttam őt szinte teljesen biztos voltam benne, hogy ő igyekezett néhány másik ember társaságában az egyik stand felé.

-         Az ott nem Krisztián? – kérdeztem Eriktől.

-         Én honnan tudjam? Nem okozott maradandó emléket bennem a találkozás – vonta meg a vállát szórakozottan. – Nagyon jó lett amúgy – mosolygott rám.

-         Köszi – mosolyogtam vissza továbbra is Krisztián után kutatva a tekintetemmel.

-         Szerintem igyunk valami meleget, mert megfagyok – nyújtotta felém a kezét Erik.

Megfogtam a kezét és követtem őt a stand felé, majd egyből le is huppantam az egyik megüresedett asztalhoz. A fenekem abban a pillanatban fagyott meg, így amilyen nagy hévvel leültem olyan nagy hévvel fel is álltam. Egy dolgot utáltam csak a télben, de tényleg. Azt, hogy hideg volt. Legalább esett volna a hó, hogy hangulatos legyen, de nem volt még egy szem se. Igaz még csak december elseje volt, de emlékszem anno már ilyenkor rég hóembert építettünk a nagyiékkal a kertben.

-         Egy forró teát és egy pohár forralt bort szeretnék – adta le a rendelést Erik. – Tiéd lesz a bor, de csak azért, mert én vezetek és te még nem ittál.

-         Rendben – bólogattam mosolyogva és amint kitöltötte a srác a boromat már érte is kaptam.

Jó ideig csak a kezemet melegítettem vele, aztán belekortyoltam, de annyira égette a nyelvem, hogy úgy döntöttem várok még egy kicsit. Miközben várakoztam a kaja kínálatot vettem szemügyre azon agyalva, hogy inkább egy jó hot dogot egyek vagy kürtöskalácsot. Ugyan ettem otthon mielőtt eljöttünk, de a finom illatoktól a gyomrom éhesen görcsbe rándult.

-         Gabriella – hallottam ekkor magam mögött Krisztián hangját.

Ugrottam egyet ijedtemben, mert nem számítottam rá, hogy hátulról fog meglepni, de szerencsére nem borítottam ki a boromat.

-         Igen? – fordultam meg és a szívem hevesebben kezdett verni látva, hogy Krisztián nem egyedül volt.

Mellette ott állt a másik két tulajdonos is, akiknek az arca még álmomba is kísértett. A műanyag poharat szorongatva a kezemben attól féltem, hogy bármelyik percben szétroppanthatom és Krisztián is ezen a véleményen lehetett, mert óvatosan kivette a kezemből és Erik felé nyújtotta, hogy fogja meg. De Erik nem fogta meg ugyanis abban a pillanatban, ahogy a kezem felszabadult hátra nyúltam és megragadtam a kezét, érezve azt, hogy most itt volt velem és támogatott engem. Erik közelebb vont magához és belepuszilt a hajamba, alig hallhatóan azt suttogva, hogy minden rendben van. Bíztam benne, hogy igaza volt és tényleg minden rendben van.

-         Nos, Gabriella, sajnálom, hogy olyan sokáig megvárattalak téged – kezdett bele Krisztián a poharamat tartva a kezében. – Sok időbe telt, míg sikerült meg győznem ezt a két hülyét, hogy még egyszer megnézzenek téged – intett a fejével a másik két tulaj felé.

-         Hogy beszél? – csúszott ki a számon akaratlanul is.

-         Mármint?

-         Róluk. Üzlettársak, mégis úgy beszél róluk, mintha csak kocsmai haverok lennének – magyaráztam, mire az egyikük elmosolyodott.

-         Tedd túl magad rajta, most nagyon nem ez a lényeg – forgatta meg a szemét. – Szóval nem szaporítom tovább a szót, fel vagy véve gratulálok – nyújtott felém egy mappát. – Ebbe megtalálsz minden szükséges információt, valamint a kártyádat, amivel saját bejárásod van bármikor a színházba, illetve találsz itt egy másik kártyát is, amire minden hónapban utalunk pénzt. Ezt az összeget a büfében vásárolhatod le. Ezen felül lesz még több juttatás, kapsz majd szépkártyát is – sorolta én pedig csak bámultam rá pislogás nélkül.

Nagyon nehezen sikerült feldolgoznom a tényt, hogy felvettek, hogy kaptam második esélyt és januártól teljes értékű tagja leszek a Jégszínháznak. Pillantásom hol Krisztiánra, hol a másik két férfira vándorolt tőlük várva magyarázatot arra, ami történt.

-         Köszönd meg, később lesz időd feldolgozni – morogta Erik a fülembe és finoman belecsípett a fenekembe, hogy magamhoz térjek.

-         Köszönöm! Minden erőmmel azon leszek, hogy rászolgáljak a bizalmukra! – jelentettem ki remegő hangon.

-         Merjük remélni. A továbbiakban majd még értekezünk. Várhatóan január elsején fog kezdeni, addigra barátkozzon meg az új darabbal – mondta a mogorvább férfi. – És köszönje meg a barátjának, hogy minden követ megmozgatott.

Erikre villant a tekintetem, aki állta a pillantásomat, majd kezet fogott mindhármukkal, én pedig elköszöntem, aztán amint kikerültek a látóteremből egy húzásra megittam a visszakapott langyos boromat.

-         Nem akarom elhinni. Erik. Mit csináltál és hogyan? Megmondtam, hogy nem szeretnék másokon keresztül felkapaszkodni – szegeztem rá a tekintetem.

-         Miért nem adsz egy csókot és lépsz tovább? – billentette oldalra a fejét, én pedig nevetve odaléptem hozzá, fél kézzel átkaroltam a nyakát és hosszasan megcsókoltam.

-         Köszönöm, nagyon köszönöm – suttogtam a szájába majd hátráltam pár lépést és felcsaptam a mappa tetejét.

Az első oldalon a szerződésnek volt három másolata, amit majd alá kellett írnom, majd egy kis rekeszben a belépő kártyám valamint a büfé kártyám, legalul pedig a forgatókönyv. Kíváncsian lapoztam fel a kis füzetet és hitetlenkedve felnevettem.

-         Találd ki, hogy mibe fog szerepelni a barátnőd – emeltem Erikre a tekintetem.

-         Vámpírnaplók? – kérdezte reménykedve.

-         Sajna nem.

-         Akkor passz.

-         Hm… egyszer volt hol nem volt. Volt egyszer egy lány és egy fiú, akik egy napon arra kényszerültek, hogy közösen nézzenek végig irodalom órán egy filmet. Aznap a lány féltékeny volt Kittire, amiért olyan közel volt a sráchoz, aki tetszett neki, de a srác nagyon hamar eloszlatta minden kétejét. Mellé ült és vicces megjegyzésekkel kommentálta végig a hosszú és unalmas filmet – meséltem mélyen a szemébe nézve. – A lány már akkor tudta, hogy soha senkit nem fog szeretni, úgy, mint azt a fiút, aki gyönyörű szemével az első pillanatban a szívébe lopta magát.

-         Csehov – emelte égnek a tekintetét Erik, majd mosolyogva két keze közé fogta az arcomat és hosszasan megcsókolt. – Szarrá fagyok szóval, ha nincs, ellenedre menjünk kajálni egyet a mekibe.

-         Mehetünk – vigyorogtam boldogan ölelve magamhoz a mappát, amibe ott volt a jövőm.

20:00

Amíg a mekiben kajáltunk én folyamatosan a mappát bújtam, a szám pedig be nem állt, de végül Erik elvette tőlem nehogy véletlen összekenjem a szerződésemet. Le sem lehetett lőni, egyre csak a terveimet mondtam neki, hogy januártól jó is, hogy lesz munkám, mert így nem fog hiányozni annyira ő, hisz ő mostantól gőzerővel tanul az érettségire, januártól pedig csak még inkább rá fog feküdni. A kezemre támaszkodva figyeltem Eriket, ahogy sültkrumplikat dobált a szájába, megrágta a falatot, majd lenyelte és egyre jobban szerelmesebb lettem belé. Eddig nem gondoltam volna, hogy tetszhet az, ahogy valaki eszik, de Erikbe mindent imádtam. Imádtam, ahogy kinyitotta a száját, hogy bekapja a falatot, imádtam az arca mozgását, ahogy rágta a falatot, és amikor nyelt te jó Isten. Szerelmes voltam, nagyon szerelmes.

-         Mi az? – emelte rám a tekintetét Erik.

-         Semmi, egyél csak – legyintettem és tovább figyeltem őt.

-         Hogy egyek, amikor így nézel? – nevette el magát és hátra dőlve belekortyolt a kólájába. – Jól laktál?

-         Kajával igen – néztem mélyen a szemébe.

Erik mosolyogva tolta félre a tálcát, a kezébe fogta a kezem, aztán a tekintete megakadt valamin a vállam felett.

-         Ilyen nincs – pattant fel azonnal.

Csodálkozva fordultam hátra és egy cifrát káromkodtam, amikor megpillantottam Biust és Petit. Az utóbbi pár hétben rengeteget falaztam nekik, hogy tudjanak talizni és most pont az én lyukas agyam miatt buktak le. Idegesen pattantam fel, Erik után vetettem magam és megfogtam a kezét, hogy vissza tartsam.

-         Erik, ne!

-         Hagyj Elli, veled majd később beszélek! Most a húgommal van dolgom! Ne avatkozz bele – villant rám a tekintete dühösen.

-         Nézd… - kezdtem.

-         Ne! – mordult rám és a kezemet lerázva magáról a húga felé sietett, aki földbe gyökerezett lábakkal, rémülten bámult a bátyára.

Idegesen néztem őket a távolból, azon agyalva, hogy mi lenne a legjobb most. Hallgassak Erikre és maradjak ki belőle? Vagy védjem meg Biust? A két gondolat között őrlődve toporogtam, majd visszamentem az asztalunkhoz, felmarkoltam a cuccainkat és tisztes távolban tőlük megálltam. Ahhoz elég közel voltam, hogy bármikor közbe tudjak lépni, de hallani nem hallottam semmit. Ha hallottam volna, hogy mit beszéltek, akkor lehet, hogy nem bírtam volna megállni, hogy oda ne menjek. Elég volt látnom Bius könnyáztatta arcát és máris menni akartam, de maradtam, amíg ide nem jöttek hozzám. Akkor aztán szorosan magamhoz öleltem Biust és majd meggyilkoltam Eriket a szememmel, aki ugyanolyan gyilkos pillantásokkal illetett engem.

-         Megyünk haza. Téged meg Ella előbb kiraklak nálatok.

-         Nem! – szaladt magasba a szemöldököm.

-         De igen! – csattant fel majd kikapta a kezemből a kabátját és előre sietett.

Ökölbe szorult kezekkel meredtem utána, majd szorosan behunytam a szemem és vettem egy mély levegőt. Igazából nem rám dühös, csak félti a húgát! Ne haragudj rá emiatt – nyugtattam saját magamat, majd belebújtam a kabátomba, aztán újra átöleltem Biust.

-         Annyira sajnálom, nem kellett volna hagynom, hogy itt kajáljunk – suttogtam bocsánat kérően.

-         Nem gond. Örökké úgyse titkolhattuk volna, csak bár én mondhattam volna el neki. Most miattam rád is haragszik. Ne haragudj.

-         Ne is törődj vele, majd megoldjuk jó? – mosolyogtam rá megnyugtatóan. – Most pedig tessék, hívd fel Petit és nyugtasd meg, hogy ne aggódjon – adtam oda neki a telefonomat.

-         Annyira, köszi – borult a nyakamba, majd gyorsan félrevonult telefonálni.

10 perccel később már a kocsiban ültünk és néma csendben autóztunk haza. Én hátra ültem Bius mellé, és hagytam, hogy a könnyeivel teljesen eláztassa a kabátomat. Láttam, hogy Erik jó párszor hátrapillantott rá, de a komor arckifejezése egy pillanatra sem enyhült. Ígéretéhez híven először engem tett ki, még csak el se köszönt tőlem, amikor kiszálltam a kocsiból, és amint az ajtót becsuktam, már el is hajtott. A fejemet csóválva néztem utána, majd nekitámaszkodtam a kerítésnek és zsebre vágva a kezemet vártam. A percek egyre csak teltek és már kezdtem feladni, hogy Erik visszajön, amikor is a kocsija befordult a sarkon, majd leparkolt tőlem pár centire.

-         Hát, szia – köszöntem, amikor kipattant a kocsiból és szorosan a karjába zárt.

-         Sajnálom – suttogta a nyakamba fúrva a fejét. – Biztos teljesen átfagytál – dörzsölte meg a karomat.

-         Gyere – fogtam meg a kezét és magam után húztam be az udvarra, majd a házba.

Odabent egyből körbe ölelt minket a kellemes meleg, a levegőben pedig almás fahéjas illatgyertya illata terjengett, amitől egyből karácsonyi hangulatba kerültem. A konyhába sétálva, mosolyogva láttam neki eltakarítani a vacsora maradványait, aminek a vége gondolom az ágyban végződött, azért maradtak égve a gyertyák. Szórakozottan mosolyogva töröltem le az asztalt egy ronggyal, aztán Erik felé fordultam, aki a falnak támaszkodva maga elé meredt. Egy sóhaj szakadt fel belőlem, hozzá léptem, karommal átöleltem a derekát és addig néztem, míg a szemembe nem nézett.

-         Megértem, hogy dühös vagy – kezdtem.

-         Nem Elli, ezt te nem értheted. Te is kicsi vagy a családban. Bassza meg, már értem mi baja volt bátyádnak – nevetett fel keserűen.

-         Befejezhetem? Na, jó – toltam el magamtól és a hűtőhöz lépve kivettem két Somersbyt aztán megfogtam Erik kezét és magam után húztam a szobámba.

A lábammal löktem be az ajtót, megszabadultam a vastag pulcsitól, majd a nadrágtól is, aztán belebújtam Erik pólójába és az ágyra lehuppanva felbontottam a Somersbyket. Erik felvont szemöldökkel figyelte a ténykedésemet, aztán rám emelte a tekintetét és halvány mosolyra húzódott az ajka.

-         Értékelem, hogy együtt akarsz velem piálni, de én nem iszok Elli – mosolygott, mire a kezem megfagyott a mozdulat közben.

-         Egyáltalán?

Erik bólintott egyet, majd a fejét csóválva elvette tőlem az italokat és lerakta az asztalra, aztán ő is vetkőzni kezdett, majd boxerbe felmászott az ágyra és kényelmesen elhelyezkedve felkapcsolta a Tv-t. Azzal a lendülettel én le is kapcsoltam. Szerettem volna, hogy megbeszéljük a dolgokat, mielőtt még elalszok a fáradtságtól.

-         Petit rossz embernek tartod?

-         Ez most, hogy jön ide? – szegezte rám a tekintetét.

-         Csak érdekel, hogy szerinted rossz ember-e. A suliban elég jól kijössz vele…

-         Itt nem azzal van a probléma, hogy Petiről van szó! Jó gyerek, de a húgom csak 14 éves és ezt figyelembe kéne vennie! Igen hálás vagyok neki, amiért mellette volt, amikor az a gyökér Milán csúnyán bánt vele, de azért mindennek van határa – ült fel ingerülten.

-         Mit számít az a négy év, ha szerelmesek egymásba?

-         Már, hogy lennének szerelmesek? A húgom még azt se tudja, mi az, hogy szerelem!

-         És gondolod, hogy Peti kihasználná a helyzetet?

-         Pont ez az, hogy nem használná ki! És ez miatt szar tartani magam! Basszus Peti 18 éves Elli – túrt bele a hajába. – Bius pedig csak egy gyerek.

Sóhajtva néztem rá, majd megadóan bólintottam egyet és bevackoltam magam a karjaiba. Erik átkarolt engem, megpuszilta a homlokomat, majd újra felkapcsolta a Tv-t. A gondolataim folyamatosan zakatoltak, azon agyaltam, hogy tudnék segíteni Bius helyzetén. El tudtam képzelni, hogy milyen szar lehetett most neki, hogy mennyire össze lehetett törve, amiért a bátya jelenetet rendezett.

-         Holnap, ha lenyugodtak a kedélyek beszélj a húgoddal. Kérlek – kértem.

-         Jó – válaszolta tömören.

Ennél többet nem mondott, de ez a válasz nekem bőven elég volt ahhoz, hogy lassacskán a karjaiban álomba szenderüljek.