A végzősök bulija csak 11-ig volt engedélyezve, utána megjelent Gábor és feloszlatta az egészet, de mi még nem szerettünk volna hazamenni, így bevetettük magunkat a Fröccsteraszra, hogy végre igazán bulizzunk egy nagyot. Nem sokan mentünk, csak a kemény mag, vagyis Erik, Zsolti, Hanna, Kitti, Jázmin, Roxi, én és még pár végzős srác. A csajokkal együtt leültünk az egyik asztalhoz, míg a fiúk elmentek inni, venni. Én úgy döntöttem, hogy ma nem iszok, ezért csak egy alkoholmentes sört kértem. Nem szerettem volna, ha a ma este úgy végződik, hogy csak beájulok az ágyba. Még tisztán emlékeztem arra, hogy mit mondott Gergő, hogy miért akadt ki, amikor megtudta, hogy Erik megkért táncoljak vele a szalagavatón. Azt mondta, hogy utána szobára fog vinni, ami amúgy akkor se lett volna ellenemre, most viszont pláne nem. Ezért szerettem volna józan lenni teljesen és bíztam benne, hogy ő is az marad.

-         Ki énekel most? – kérdezte Kitti a nyakát nyújtogatva, hogy rá lásson a színpadra.

Én is elkezdtem figyelni a színpadot és széles vigyor terült el az arcomon, amikor felismertem a srácokat, akik állták a piámat a buliban. Jó szerintem pont nem jófejek voltak, hanem csak le akartak itatni, de ettől függetlenül megszerettem őket.

-         Hú, nem rosszak – kuncogott Roxi.

-         Te nem őket ismered? – bújt közelebb hozzám Kitti hízelegve. – Nincs kedved bemutatni minket egymásnak? Olyan magányos vagyok – szorította a mellkasára a kezét.

-         Nem tudom, hogy oda lehet-e menni, mármint testközelbe – pillantottam a színpad felé, aztán a vállamat megvonva megfogtam Kitti kezét és felhúztam a padról. – Jössz? – kocogtattam meg Hanna vállát, aki folyamatosan a telefonját nyomkodta.

-         Nem maradok, nehogy a srácok megijedjenek, hogy eltűntünk – áldozta fel saját magát.

-         Minden oké? – hajoltam le hozzá.

-         Persze – mosolygott rám és gyorsan lezárta a telefonját, de még láttam, hogy Gergővel beszélt.

Zavartan kapkodtam a tekintetem Hanna és a telefonja között, majd úgy döntöttem kivárok. Mintha mi sem történt volna rámosolyogtam és Kitti kezét fogva bevetettem magam a tömegbe. Nem jutottunk messzire ugyanis a srácok olyan dalt kezdtek énekelni, amit mindketten szerettünk így táncoltunk három percet és csak aztán mentünk közvetlen a színpad elé. Kitti olvadozva kapaszkodott belém, tekintete ide oda járt a srácok között és engem faggatott, hogy szerintem melyik a legjobb és melyik az, aki a legtökösebb. Elsőre simán rávágtam volna, hogy Soma, hisz ő volt a leghelyesebb, de tudtam, hogy ő a legvisszahúzódóbb a bandában, így végül Alex nevét mondtam ki hangosan. Pont, akkor, amikor a zene elhallgatott, így Alex a nevét hallva felkapta a fejét, majd a tekintete megállapodott rajtam és elvigyorodott.

-         Drága hölgyeim és uraim. Most tűnt fel, hogy egy igazi hírességet köszönthetünk köreinkben – hajolt a mikrofonhoz, én pedig rémülten kikerekedett szemekkel hadonásztam, hogy hagyja abba. – Ez a leányzó itt elől, hamarosan képviseli hazánkat a jégtáncvilágbajnokságon és ha rajta áll el is hozza az első helyet. A következő dalt ennek a lánynak és a mellette álló szépségnek küldjük.

Megnyugodva elnevettem magam és Kittibe karolva végig énekeltem az egyik legismertebb dalukat, a Harcost, aztán a srácok elköszöntek, Alex pedig intett a fejével, hogy menjünk hátra velük.

-         Kijózanodtál már?

-         Totálisan – biccentettem. – Azóta nem is ittam – vallottam be, mire elnevették magukat.

-         És te ki vagy? – vándorolt a tekintet Kittire.

-         Simán csak Kitti – mosolygott szélesen Kitti.

-         Nagyon örülök simán csak Kitti. Iszol valamit?

-         Aha, köszi!

-         És te?

-         Á, én nem – legyintettem, mire felvont szemöldökkel kiemelt a táskájából egy üveg whiskyt.

Csábító volt, de ellenálltam viszont egy üveg gyümölcslevet elfogadtam tőle. Pár percig még maradtam velük beszélgetni, felelevenítettük a közös emlékeket és két nevetés között felvetették, hogy mi lenne, ha szerepelnék az új klipjükben, amit decemberbe terveznek megjelentetni. A zene a gimis éveikről szólnak majd és már megvan a főszereplő srácuk viszont kéne még nekik egy csaj is, aki eljátssza a pomponcsapat kapitányát a nagymenő focissztár mellett. Tetszett az ötlet, viszont láttam Kitti arcán, hogy mennyire örülne, ha ő is szerepelhetne egy klipben. Így bedobtam az aduászt, hogy nem lenne időm, mert már Dávid és Zsanett is megkerestek engem és nem lenne szívem lemondani őket, de Kitti szívesen szerepelne és ő inkább pomponlány alkat, mint én.

-         Jó, de akkor át kell írnunk a forgatókönyvet – vakarta a fejét Alex.

-         Miért? Nincs baj a sztorival.

-         Igen, de szerinted hagyom, hogy Kitti egy 10/10-es csaj egy 10/5-ös sráccal mutatkozzon?

-         Azt hiszem, hogy most elmegyek sírni egy sarokba – nevettem el magam.

-         Bocsi, de na. Mindenkinek más az igénye – vonta meg a vállát.

-         Beszéljétek meg a részleteket, én megkeresem a pasimat, de vigyázz rá!

-         Rajta lesz, a szemem ne aggódj!

A szememet forgatva, de mosolyogva hagytam ott őket és visszamentem az asztalunkhoz, majd becsusszantam Erik mellé a padra és megpusziltam az arcát.

-         Újabb énekesek?

-         Dehogy! Ők csak szórakoztattak, amíg Dávid a szerelmét hajkurászta a múltkor – legyintettem.

-         Á, vagy úgy – biccentette a nyakát nyújtogatva, hogy jobban rá lásson a srácokra.

-         Na, elég már! Semmi féltékenykedés!

-         Kittire figyelek – válaszolta. – Három srác egy lány…

-         Nem lesz gond. Kitti tud magára vigyázni – kortyoltam bele az almás körtés sörbe és Erik vállára hajtottam a fejemet. – Hosszú volt a nap, nagyon!

-         Hazamenjünk?

-         Nem lenne gond? – emeltem fel a fejem és az arcára szegeztem a tekintetem.

-         Be kell hajtanom a szülinapi ajándékomat. Mit kezdek veled, ha elalszol itt? – vándorolt a tekintete az ajkamra.

-         Múltkor is te aludtál be – vágtam vissza, mire vigyorogva hozzám hajolt és megcsókolt.

-         Elvigyünk valakit? – kérdezte Erik.

-         Aha, minket hazapasszolhattok – pattant fel Zsolti felhúzva Hannát is, aki már félig aludt is.

Így indultunk meg négyesbe a kocsi felé, Zsolti Hannát támogatta, Erik pedig engem, bár én még bírtam tartani magamat. Kifelé tartva kicsit viccesnek tartottam, hogy életembe először itt jártam és fél óra után már le is léptem. Pedig amúgy hangulatos hely volt, de most a fáradtság győzedelmeskedett felettem. Hazafelé tartva a kocsiban elnyomott az álom az autó monoton mozgásától, de mire odaértünk Erikékhez már ki is pihentem magam. A kocsi mellett állva nyújtózkodtam egy nagyot, majd megfogtam Erik kezét és bementünk a házba. Lábujjhegyen sétálva mentünk a szobája felé, elhaladtunk Bius csukott ajtaja előtt, ami mögül hangok szűrődtek ki, majd Bius nevetése, amihez egy srác nevetése társult. Erik azonnal megtorpant, én pedig a hátának ütköztem, hogy aztán Bius ajtaja elé álljak megakadályozva azt, hogy bemenjen.

-         Hagyd őt!

-         Éjfél múlt és még ébren van ráadásul egy srác van nála. Még szép, hogy bemegyek Elli – suttogta indulatosan és a derekamat megragadva félretolt.

-         Csak video chatelnek nyugodj meg!

-         Honnan tudod? Már falazol is neki?

-         Beszéltem Biussal, kérlek Erik, a húgod boldog! Sikerült megbeszélniük a dolgokat, hagyd, hogy boldog legyen!

-         Azt se tudom, hogy ki a tag, de most megtudom!

Beletörődve hagytam, hogy lefeszegesse az ujjaimat a kilincsről, ám mielőtt kinyithatta volna az ajtót, az ajtó kinyílt és Biussal találtuk szembe magunkat. Felvont szemöldökkel nézett hol rám, hol pedig Erikre, aztán tiltakozva felmordult, amikor Erik félre tolta és belépett a szobájába.

-         Próbáltam visszatartani, de megy a feje után – szabadkoztam.

-         Á, nem a te hibád. Mi beszéltük el az időt, fel se tűnt – vonta meg a vállát zavartan folyamatosan szemmel tartva a bátyát, aki ekkor felnyitotta Bius laptopjának tetejét.

-         Kivel beszéltél? Bius még csak 14 éves vagy! Tudnom kell, hogy kivel beszélsz, hogy tudjam biztonságban vagy! Megint Milánnal? Peti azt mondta, hogy csúnyán megbántott téged, sírva rohantál el tőlük. Ugye nem megint vele vagy?

Bius zavartan ácsorgott mellettem, a saját lábára meredve bennem pedig lassan összeállt a teljes kép. Bius volt barátjának, Milánnak a bátya nem más volt, mint Peti Erik osztálytársa. És Peti meg Bius ma találkoztak is, még beszélgettek is, de nem gyanakodtam, mert ugyan ki gyanakodott volna? A szám szélét rágcsálva néztem Biusra, aki segítség kérően nézett vissza rám.

-         Erik, mi lenne, ha ezt holnap beszélnétek meg? Bius már fáradt, én pedig még tartozok, tudod – mosolyogtam felé nyújtva a kezem.

-         Elli! Nem játszunk ilyet!

-         Na, de…

-         Nem! Tudni akarom, hogy kivel beszél! Mi a neve? Hány éves? Normális gyerek?

-         Gyerekek mi ez a világosság? – kérdezte Viki hunyorogva. – Miért nem alszotok? Történt valami?

Viki érkezése megmentette Biust, ugyanis Erik visszavonulót fújt, de haragudott ránk, amiért nem mondtunk semmit. Elküldött engem zuhanyozni, adott egy pulcsit, amit fel vehetek fürdés után, de ezen kívül nem igazán szólt hozzám, ami kisé felidegesített. Tusolás közben aztán lenyugodtam, hisz Erik haragja igazából jogos volt. A helyében én se örültem volna, ha nem tudom, hogy a kishúgom kivel ismerkedik. Na meg az se tetszett volna, ha kiderül, hogy az osztálytársammal. Nyilván Bius pontosan ezért nem merte elmondani a bátyának az igazat, mert félt, hogy kiakad. A ruhámat gyűrögetve visszamentem a szobába, Erik pedig ledobta a telefonját az ágyra és felmarkolta a ruháit.

-         Hagytál melegvizet?

-         Nem, mert rád vártam – vágtam rá.

Erik válasz nélkül hagyva engem bevonult a fürdőbe, én pedig idegesen utána vágtam az első kezem ügyébe kerülő dolgot, ami sajnálatos módon a bugyim volt. Gyorsan érte siettem, mielőtt olyan meglátta volna, akinek nem kellett volna. Becsuktam az ajtót magam mögött, megágyaztam, aztán bebújtam a takaró alá és felnéztem a közösségi oldalakra. Kitti folyamatosan üzenetekkel bombázott, Alexről áradozott, hogy milyen rendes és milyen helyes. Rengeteg fényképet küldött, amin Alexel pózolt. Örültem a boldogságának, de kicsit féltem, hogy mi lesz, ha Alex csak egy egyéjszakás kalandnak fogja tartani őt, aztán szélnek ereszti. Hannával is váltottam pár szót, de Gergőt nem hozta fel, én pedig nem faggattam. Majd ha el akarja mondani, akkor elmondja. Az éjjeli szekrényre tettem a telefonomat és az oldalamra fordulva, behunytam a szememet. Erik 5 perccel később jött be a szobába, engem meglátva pedig hitetlenkedve felnevetett, aztán mozgolódott egy keveset, lekapcsolta a villanyt, majd bebújt mellém a takaró alá. Még levegőt venni se mertem úgy vártam a következő lépését. Aztán pár másodperc csend után fogta magát és lelökött az ágyról.

-         Mekkora farok vagy – röhögtem fel a földön térdelve.

-         Nagyot estél főnök? Ha már arra jársz, húzd már ki az alsó fiókot, kéne gumi.

-         Ahogy az urasága parancsolja – mosolyogtam gúnyosan és kihúztam a legalsó fiókat. – De, te nem a felsőben… - kezdtem, ám elhallgattam, mert észrevettem a karkötőmet.

Azonnal kikaptam a fiókból, szorosan magamhoz öleltem, megsimogattam minden egyes medálját, míg rá nem bukkantam egy olyanra, ami eddig nem volt rajta. Egy szívecske alakú medál volt, amit ki lehetett nyitni, benne pedig egy apró fénykép rólunk, a másik oldalra pedig két szó gravíroztatva. Mindig első. Az ágy szélére támaszkodva Erikre szegeztem a tekintetem, aki szembe fordult velem és megtámaszkodott velem szemben.

-         Csodálkoztam, hogy nem kerested.

-         Tudtam, hogy nálad van és nálad nincs rossz helyen. De most olyan, mintha vissza kaptam volna a végtagomat – szorítottam magamhoz a karkötőmet. – És a medál?

Erik mosolyogva fürkészte az arcomat, majd elvette tőlem a karkötőt és végignézte a medálokat. Némelyik mellett elidőzött a tekintete, hosszasan nézte a pillangót formázó medált, majd rám emelte a tekintetét.

-         Akartam valamit, amire ha rá nézel, én jutok róla eszedbe. Olyat, ami egyedi. Sokat agyaltam azon, hogy mit kéne vennem neked, hogy milyen medál fejezi ki leginkább azt, amit irántad érzek.

-         Mindig első?

-         Igen, számomra mindig első vagy Elli. Gyere – nyújtotta felém a kezét én pedig felmásztam mellé az ágyra és bevackoltam magam a karjaiba. – Tudod, amikor haragudtam rád, még akkor is azt néztem, hogy mi van veled. Hogy jól vagy-e. Miután kikerült a videó, nem anyáék miatt hívtalak fel, hanem azért mert tudni akartam jól vagy-e. Nagyon kicsin múlott, hogy a kétségbeesett hangodat hallva nem rohantam azonnal hozzád, de a büszkeségem erősebb volt. Elcsesztem, nem kellett volna féltékenynek lennem Dávidra, de annyira féltem, hogy te is elhagysz, hogy inkább eltoltalak magamtól.

-         Mindketten hibásak vagyunk Erik, de ezeket a hibákat azért követtük el, hogy tanuljunk belőle. És én megtanultam a leckét – néztem fel rá, ő pedig megsimogatta az arcomat és hozzám hajolva megcsókolt.

Egy csókból több csók lett, míg végül már azt se tudtam, hogy kezdődik ő és hol én. A nyaka köré fonva a karomat, lábammal szorosan átkulcsoltam a derekát és a szemébe nézve elmosolyodtam. Erik a fejem mellett támaszkodva, mosolyogva fürkészte az arcomat, majd lehajolt hozzám és nagyon lassan megcsókolt. Nem siette el, mozdulatai gyengédek voltak, tempója kínzóan lassú. Kezével az oldalamat cirógatta, majd körbe rajzolta a köldökömet és ekkor mozdulatlanná vált.

-         Hát ez? – kérdezte hátrébb húzódva és felkapcsolta az éjjeli szekrényen lévő lámpát. – Te tetkót varrattál? Ráadásul tegnap? – kérdezte döbbenten.

-         Igen – bólintottam felülve az ágyban és lepillantottam a tetkóra.

-         Ez a mez számom – suttogta a tetkó körülötti bőrt simogatva. – Elli – emelte rám a tekintetét. – Biztos, hogy…

-         Igen – vágtam a szavába. – Biztos vagyok benne, hogy ez jó helyen van, mert tudom, hogy mi ketten összetartozunk, mint világ a világ.

-         Nem is tudod mennyire – mosolyodott el szórakozottan és a hasamra hajtotta a fejét. – Elli…

-         Igen?

-         Akarlak kibaszottul, de most olyan jó lenne csak feküdni a karjaidban.

-         Akkor tedd azt – suttogtam a hajával játszadozva, bár egy kicsit csalódott voltam.

Pár perccel később már nem törte meg más a csendet, csak az egyenletes szuszogása, amitől lassacskán én is álomba merültem.