Kitti semmit sem akart a véletlenre bízni. Pontban tízkor megállt előttünk édesanyja családi autójával, dudált kettőt, majd be is jött a házba és kirángatott az ágyból. Mert bizony én még akkor javában aludtam, Erik mellkasát használva párnának, aki amúgy már ébren volt, de nem volt kedve lemenni ajtót nyitni. Így Kitti a papáéktól kérte el a kulcsot, hogy felébresszen engem. Milyen jó, hogy lebratyizott az egész családdal és szabad bejárása volt. Lassan már apáék meg se lepődtek, ha itt találták, ugyanannyira el lett fogadva, mint Hanna és Erik.

-         Miért is nem lep meg, hogy együtt vagytok? Nyilván azért alszik még mindig – hallottam Kitti fortyogó hangját. – Ez a ruhája? Leviszem a kocsiba, aztán visszajövök. Addig remélem, felébred, mert fél óra múlva ott kell lennünk a szalonban!

-         Ez Kitti volt? – kérdeztem kómásan.

-         Ahogy mondod. Ideje felkelni főnök – suttogta Erik a karomat cirógatva.

-         De itt olyan kényelmes!

-         Lehet, hogy te marhára jól érzed magad, de nekem tiszta nyál a mellkasom, a karom pedig már annyira elhalt, hogy ha amputálnák, azt se érezném meg – röhögte el magát.

-         Hogy te milyen tuskó vagy – ültem fel azonnal, mire megkönnyebbülten felsóhajtott. – Szemét vagy tudd meg – másztam ki az ágyból és pár random ruhát kirángattam a szekrényből, aztán a fürdőbe vonultam, hogy rendbe szedjem magam.

A szettem végül, no, comment kategória lett, de nem igazán foglalkoztam vele. A szekrény előtt állva sokkal többet agyaltam azon, hogy este mit vegyek fel a szalagavató utáni buliba, amit a végzősök szerveztek maguknak és meghívták az egész iskolát. Erik szerint a fekete overálomat kellett volna felmennem, mert az takart mindent, de csinos is volt. Már majdnem beleegyeztem, amikor Kitti feljött megnézni, hogy kész vagyok-e és a dolgokat a kezébe véve kikapta a szekrényből az a fekete fehér kockás ruhát, amit tőle kaptam, hozzá egy vastag fekete övet és egy fekete kötött felsőt, amit fel vehetek, ha fázok. Még bedobta a szatyorba a fekete cipőmet Convers cipőmet, hogy le tudjam cserélni a magassarkú után, aztán megragadta a kezem és elkezdett maga után rángatni.

-         Légyszi zárj be és vidd át mamához a kulcsot – kiáltottam hátra Eriknek és bíztam benne, hogy meg is hallotta.

-         Intézem – kiáltott vissza.

-         Az előszoba szekrényen lesz a kulcs – ordította Kitti, majd becsukta mögöttünk az ajtót és a kocsihoz siettünk. – Az esküvődön is ilyen tízig alszol majd? Már a fél nap elment – zsörtölődött bepattanva a kocsiba. – Még felvesszük Jázmint és Roxit aztán már nincs megállás. Irány a szalon és a teljes felfrissülés – magyarázta vidáman.

-         És mennyivel jövök majd? Mert árat nem mondtál.

-         Ugyan, semmivel. A nagynénémé a szalon, megcsinálja ingyen, amiért tavaly nyáron segítettem neki megmenteni a csőd széléről. Bedobtam egy ötletet és azóta meg gazdagodott rajtam, így mondhatni jön, nekem egyel.

-         Azért teljesen ingyen…

-         Csönd Ella! Inkább mesélj. Milyen volt a Jégszínház? Láttam a képeket, amiket kitettetek, rohadtul egymáshoz illetek, ugye tudod? Címlapra valók azok a képek. Csodálom, hogy ezt nem közölték le az újságok.

-         A boldog dolgokra senki sem kíváncsi. A lapoknak az a célja, hogy beszennyezzék az embert, ők ebből élnek, ez élteti őket. Le merném fogadni, hogy azt is telibe le fogják szarni, hogy Magyarországért fogok küzdeni a világbajnokságon! Hogy én legyek az, aki ott fog állni a dobogó élén, Erikkel az oldalamon, széles mosollyal az arcomon. És tudod kiknek fog szólni az a mosoly? Azoknak, akik a bukásomat akarták, akik örömmel nézték volna végig, ahogy összetörök a rám nehezedő nyomás alatt!

-         Kívánom, hogy így legyen Ella – mosolygott rám. – Erős lány vagy te nagyon, tudtam abban a pillanatban, amikor Erik először mesélt rólad.

-         Az mikor volt?

-         Az első tanítási napon.

Elgondolkodva pillantottam ki az ablakon. Azon a napon igazából mindennek éreztem magam, de erősnek nem. Úgy éreztem nekem annyi, az életemnek nincs többé értelme, céltalannak láttam a jövőmet aztán jött Erik és a jövő kapui egyszeriben újra kitárultak előttem, én pedig fejest ugrottam és azóta az életem teljesen a feje tetejére ált. Sok mindent kaptam, de sok mindent vesztettem is, de nem csináltam volna vissza. Mindennek megvolt az oka és hittem, hogy amik velem történtek azok okkal történtek, hogy minden könnycseppnek volt valami jelentősége, minden álmatlanul átforgolódott éjszaka nem hiába volt. Megjártam a poklot, hogy rájöjjek, aki igazán kell, nekem az itt van az orrom előtt, csak buta mód eleresztettem.

Miután felvettük Jázmint és Roxit folytattuk az utunkat Pest felé, leparkoltunk a szalon magánparkolójába, aztán lifttel felmentünk az emeletre. A szám tátva maradt a csodálkozástól. A liftből kilépve egy hatalmas helyiségben találtam magam, rögtön szembe hatalmas teli ablakok, ahonnan meseszép kilátás nyílt a Dunára. A szalon több részre volt osztva, volt a szolárium része, akkor a masszázs, majd a kozmetikumos, a fodrász, a pedikűrős és még egy tetováló is helyet kapott. A levegőben kellemes illat terjengett és a legaktuálisabb zenék szóltak folyamatosan, miközben mindenki folyamatosan beszélgetett. Barátságos volt, mégis kényelmetlenül éreztem magam a rengeteg drága bútor között, a sok csinosan kiöltözött hölgy között. Mert itt bizony szoknyában dolgoztak az emberek, így az egész olyan volt, mintha egy irodában jártam volna és nem egy szalonban.

-         Á Kitti végre megérkeztetek – sietett elénk egy rövid fekete hajú, csinos arcú hölgy. – Sziasztok, lányok. Adrienn vagyok – köszönt mosolyogva és a tekintete egy pillanatra elidőzött rajtam, amikor visszaköszöntem.

-         Itt vagyunk, ne aggódj! Akkor szerintem kezdhetjük is Ellával.

-         Ó igazán nem kell velem kezdeni – kezdtem el ellenkezni azonnal, de Adrienn már húzott is maga után a pedikűröshöz.

Köszöntem a lánynak, aki mosolyogva visszaköszönt és megérdeklődte, hogy milyen stílusú körmöt szeretnék. Őszinte leszek, fogalmam se volt róla, hogy miről beszélt, és láthatta is rajtam, mert nevetve legyintett, kért egy képet a ruhámról, hogy ahhoz tudja igazítani a körmömet, végül pedig munkához látott és közben az életemről faggatott. A könnyed kérdései nagyon hamar feloldották a bennem lévő feszültséget és azon kaptam magam, hogy a lelkemet is kiöntöttem neki. Mire átkerültem a fodrászszékbe a lelkem egy fokkal könnyebb volt és a mosoly levakarhatatlan volt az arcomról. A körmöm végül francia lett, mindkét hüvelykujjamon egy virággal a középsőujjon pedig apró gyöngyökkel. A hajam pedig, az egy kész csoda lett. Egy része fel lett tűzve, míg az alja be lett göndörítve és most göndör tincsekben omlott a vállamra. A fodrász jócskán fújt rá hajlakkot, majd egy kis csillámot is fújt rá, hogy a hatás még varázslatosabb legyen. A fodrász után pedig következett a sminkes, aki már ki is találta számomra a tökéletes sminket. Mindeközben a csajok folyamatosan dokumentálták a történéseket, így én is készítettem pár felvételt, hogy nekem is maradjon emlékem erről a csodálatos pár óráról. Bár biztos voltam benne, hogy a csajok mindent átfognak nekem küldeni. A sminkem végül a lehető legegyszerűbb lett mégis kiemelte a szemem színét és élesebbé tette az arccsontomat. A tusvonal valami elképesztőre sikeredett, a halványpiros rúzsba pedig egyenesen beleszerettem. A széken ülve percekig csak bámultam a tükörképemet és nem akartam elhinni, hogy az a lány a tükörben én voltam.

-         Na, tetszik? – ölelt át hátulról Kitti és lőtt egy gyors képet rólunk.

Ő is csodásan festett, a felkontyolt hajával, ami köré fehér virágok voltak erősítve és a merészebb sminkjével, de neki pontosan ez állt jól. Voltak emberek, akiknek jól állt az erősebb smink, másoknak viszont inkább a szolidabb volt a nyerő.

-         Imádom Kitti és annyira nagyon köszönöm. Nem is az én szalagavatóm, mégis úgy érzem, hogy igen – pattantam fel és a nyakába borultam.

-         Ez a te szalagavatód is, a részese vagy és jövőre hidd el még különlegesebb lesz!

-         Nem! A mostani a különleges és tudom, hogy a saját szalagavatóm a közelébe se fog érni ennek. Mert bár nem ti vagytok az osztályom, mégis jobban beilleszkedtem közétek pár hét alatt, mint 3 év alatt az osztályomba, őket is szeretem, de közétek jobb tartozni.

-         Na, látod és te még féltél tőlünk a nagy végzősöktől – nevette el magát. – Basszus Ella megsiratsz – pislogott a plafon felé.

-         Bocsi – mosolyogtam, de az én szemem is könnyben úszott.

-         Tök jó barátság tetkóim vannak, ha esetleg érdekel – szólt oda hozzánk a szalon egyetlen melegítős lánya.

Elgondolkodva felé pillantottam, majd Kittire végül megindultam a lány felé és lepillantottam a katalógusra. Igazából nem szerettem volna tömeg tetoválást, olyat szerettem volna, ami egyedi, aminek jelentősége volt. Eszembe jutott, hogy mit mondott Erik, mikor a tetkókról beszélgettünk. Azt mondta gondoljam át, mert azt, amit magamra varratok örökre a bőrömön viselem, szóval mindenképpen olyat válasszak, amit nem fogok megbánni. Hát döntöttem és a döntésemben teljesen biztos voltam, amikor felfeküdtem a székre és hagytam, hogy a lány a csípőmre varrjon egy számot. Egy 8-ast, ami számomra rengeteget jelentett. Ez volt Erik mezének a száma, amit magával fog vinni az egyetemre is. Kitti kezét szorítva teljesen biztos voltam a döntésemben és tudtam, hogy ezt a pillanatot sohasem fogom megbánni.

17:00

Először a szalagtűzés volt, így nem siettem az öltözködéssel, mivel tudtam, hogy utána bőven lesz időm a csajokkal öltözködni, így amíg ők felvették az ünneplőjüket én meglátogattam a büfét és kértem magamnak egy kávét.

-         Hagyd, meghívlak – tolta félre a kezem Zsolti és kifizette a kávémat.

-         Ó, már itt vagytok? – kérdeztem továbbra is hátat fordítva neki. – Amúgy, köszi. Erik?

-         A szüleivel van, én meg megláttalak és gondoltam megnézlek magamnak, hogy aztán el tudjam mondani Eriknek, hogy nézel ki. Így nem szegi meg az ígéretét, miszerint nem láthat csak teljes egészben.

-         Értem, cseles – nevettem el magam és belekortyoltam a kávéba. – Nos, ha már itt vagy, akkor mond meg, hogy szerinted fogok-e neki tetszeni.

Zsolti el gondolkodva fürkészte az arcomat, megrángatta a betonkemény hajamat, elhúzta a száját, aztán beleszimatolt a levegőbe és fintorgott egyet.

-         Véleményem szerint, ha meglát téged így halálra rémül – közölte végül az ítéletet, nekem pedig kedvem lett volna ráönteni a makulátlan szerelésére a kávémat. – Viccelek Ella, gyönyörű vagy! – mosolygott rám kedvesen. - Kár, hogy Hanna nem láthat élőben, legalább láthatnám egyszer az életben sírni őt – csettintett bosszúsan.

-         Úgy látom, még nem igazán ismered Hannát. Előtte nincs lehetetlen – vigyorogtam rá ugyanis a háta mögött nem más állt, mint Hanna szórakozottan vigyorogva.

-         Csak nem engem emlegettél édes? – fonta Zsolti dereka köré a karját.

-         Hogy a fészkes fenébe sikerült átjutnod a portáson? – fordult meg Zsolti kerekre nyílt szemekkel.

-         Az maradjon az én titkom – vágta rá Hanna és rám kacsintott.

Én persze természetesen tisztába voltam azzal, hogy Hannának, hogy sikerült bejutnia. Hát úgy, hogy el sem ment. Itt töltötte a péntek estét, fent a padláson, felszerelkezve kajával és filmekkel. Na, igen Hanna már csak ilyen tökös csaj volt, egyszer már én is belógtam így egy végzős bulira tavaly, péntek este fel cuccoltunk a padlásra ahová senki sem jár, csak a kóbor lelkek, másnap este meg egy hatalmasat buliztunk. Zsolti gyanakodva nézett hol Hannára, hol pedig rám, aztán legyintett felénk egyet és sietett vissza a csarnok tornatermébe. Mi Hannával pedig mentünk a végzősök termébe a csajokhoz, akik már mind matrózblúzba és szoknyában várták az osztályfőnöküket.

-         Az ofő elment a srácokért, szóval, ha nem akarod, hogy Erik meg lásson, vegyülj el a tömegben.

-         Akkor irány a mosdó – biccentettem és a kávémat kortyolgatva a női mosdó felé indultam. – Maradsz velem vagy mész helyet foglalni nekünk?

-         Áh, maradok, az kellene, még ha valamelyik tanár kidobna – kuncogott és követett be a mosdóba.

Még csak pár perce ácsorogtunk a mosdóban, beszélgetve, amikor kinyílt az ajtó és Erik surrant be rajta. Hanna éppen az egyik fülkében volt, sunyiban próbálva cigit szívni, így Erik habozás nélkül hozzám lépett és megcsókolt.

-         Kitti mondta, hogy itt bujkálsz előlem – suttogta Erik a számba.

-         Felesleges volt, hisz mindig rám találsz – súgtam vissza és a nyaka köré fontam a karomat.

-         5 perc múlva kezdünk csak, addig…

-         Tartsd a farkad a gatyádban te barom – röhögte el magát Hanna, mire Erik ajka elszakadt az enyémtől és morgolódva megfordult.

-         Te mindig ott vagy ahol nem kéne lenned? – kérdezte vissza kedvesen, majd a tekintete a Hanna kezében lévő dobozra vándorolt. – Ha Zsolti ezt megtudja.

-         De nem tudja meg oké? Erre most gecire szükségem van érted? – csattant fel dühösen.

-         Srácok, ne. Ma ne – kértem ide oda járatva kettejük között a tekintetem. – Erik figyelj, nem a te dolgod, hogy Hanna cigizik-e avagy sem.

-         Ő a legjobb barátom csaja, már, hogyne lenne az én dolgom. Különben is gecire tudom, hogy ez mivel jár, hogy az ember mennyire a rabjává tud válni. Most egy kis cigi, aztán fű… - szorult ökölbe a keze, majd a mosdóra támaszkodva szorosan behunyta a szemét.

Rémülten pislogva dörzsölgettem a hátát miközben próbáltam rájönni, hogy most mit is kéne mondanom. Sejtettem, hogy miért borult ki, de nem tudtam, hogy most mi lenne a helyes. A tekintetem találkozott a tükörben Hannáéval, aki hol Eriket nézte, hol pedig a kezében lévő cigis dobozt, arcán bizonytalan kifejezéssel. Tudtam, hogy miért nyúlt a cigihez, az utóbbi időben a szülei folyamatosan veszekedtek, ezért ő szinte már haza sem járt, minden idejét Zsoltinál töltötte, csakhogy ne hallgassa, ahogy a szülei tökéletesnek hitt kapcsolata egyre jobban elhidegül.

-         Akkor mond, meg mit tegyek – suttogta Hanna maga köré fonva a karját.

-         Hagyd abba, amíg késő nem lesz! – nyitotta ki a szemét Erik és Hannára szegezte a tekintetét. – Hagyd abba, mielőtt elveszíted a számodra fontos embereket, mielőtt elveszíted önmagad! Tudom, mit beszélek, először nekem is csak a cigi kellett, aztán egyre többet és többet akartam! Ne ess az én hibámba Hanna, te sokkal erősebb vagy ennél! Nem lehetsz ilyen gyenge szar, szánalmas vagy! Egy szánalmas lány vagy, aki ahelyett, hogy segítséget kérne ilyen szarokhoz nyúl!

-         Elég lesz – szólaltam meg idegesen, mert láttam Hannán, hogy kezd nála elszakadni a cérna.

-         Nem! Nem elég! Valakinek muszáj lesz megmondania neki az igazat! Mert te nem mered, Zsolti meg annyira szerelmes, hogy soha sem bántaná meg Hannát! Én viszont megteszem, mindhármunk nevében mondom Hanna, hogy egy szerencsétlen lúzer vagy, amiért ezt teszed magaddal! Csak a gyengék folyamodnak ilyenekhez, hogy ne érezzék a fájdalmat, mert félnek szembe nézni vele! Inkább elbújnak, elmenekülnek ahelyett, hogy szembe néznének a gondokkal és te Hanna nem ilyen voltál! Mikor lettél ennyire gyenge?

-         Nem vagyok gyenge – csattant fel Hanna haragos arccal. – És nem vagyok te! Kurvára nem! Én erős vagyok nem úgy, mint te! Te, akinek az élete tökéletes, mégis szarnak hiszi, csak mert szerető család veszi körbe. Azta kurvára szar lehet neked tényleg. Inkább nézz rá a barátnődre, aki még mindig itt van, annak ellenére, hogy az anyja semmibe veszi őt! Nem vagyok gyenge – szűrte a szavakat a foga között, majd megragadva a táskámat belevágta a cigis dobozt és a gyújtót, majd kirontott a mosdóból.

Szívem szerint utána vetettem volna magam, már kaptam volna a kilincs után, amikor Erik ujjai a csuklóm köré fonódtak és visszahúzott magához.

-         Most hagyd – mondta csendesen.

-         Mire volt ez jó Erik? Mond meg, mire volt ez jó? – szegeztem neki a kérdést. – Bántottad és most ő is bántott téged.

-         Csak azt mondta el, amit már te is megtettél Ella – mosolygott rám elnézően. – És, hogy miért tettem? Hogy felrázzam! Hogy felvegye a kesztyűt, hogy be akarja nekem bizonyítani, hogy ő nem gyenge! Ezért tettem. Most lehet utálni fog, mint a szart, de később hálás lesz nekem – nézett mélyen a szemembe.

-         Utána megyek – döntöttem el.

-         Nem kell, valószínűleg már Zsoltival van.

Mikor ezt kimondta, megrezzent a telefonja és valóban igaza volt. Zsolti írt neki. „Tesó mi a francot mondtál Hannának? Itt csapkod nekem, hogy ki fog herélni és a kutyájával eteti meg a szívedet” „Igen én is szeretem őt nagyon” „Azt üzeni, hogy utál és csak az Ella iránt érzett szeretete miatt, nem verte a fejedet a tükörbe. Már megint a női mosdóban vagy te barom? Idő van!” Erik zsebre tette a telefonját, majd sóhajtva rám szegezte a tekintetét.

-         Hosszú lesz a nap!

Nem kis időbe telt, míg Hannát sikerült lebeszélnem arról, hogy megölje Eriket, mellette ülve folyamatosan azt magyaráztam neki, hogy Erik csak jót akar neki, kb. mindent felhoztam, hogy meg mentsem a barátom fenekét. Eközben pedig Erikék megkapták a szalagjukat, ami egy kis időre elvonta Hanna figyelmét. Tekintetét le sem vette Zsoltiról, szeme könnyben úszott.

-         Igazából tudom, hogy csak jót akart – törte meg a csendet. – Csak gyenge pontomat találta el és ezt ő tudta is. Csak egy valamiben tévedett, Zsolti megmondaná nekem a frankót, ezért nem is mertem neki elmondani. Épp elege van abból, hogy az apja folyamatosan dohányzik, minden pénzét arra költi, nem kell még neki egy cigis barátnő is – suttogta előre görnyedve.

-         Húzd ki magad, mert mindent látni és Zsolti mindjárt ide jön – fogtam meg a vállát, hogy kiegyenesedjen.

-         Nem akarom, hogy elváljanak Ella – nézett rám könnyes szemekkel.

-         Gyere – álltam fel és a kezét fogva magam után húztam ki a tornateremből, onnan pedig az öltözőbe, ahol nyugodtan tudunk beszélgetni.

Végül szavakra nem volt szükség. Az öltözőbe belépve Hannából kiszakadt a zokogás és hozzám bújva egyre csak zokogott azt ismételgetve, hogy nem akarja. Nagyon ritkán láttam eddig Hannát sírni, mióta megismertem ez volt a harmadik alkalom. Először, akkor, amikor meghalt a nagymamája, másodszor pedig amikor végleg szakított Gergővel. Akkor kétszer volt igazán mélyponton, amikor már nem bírt tovább erős maradni, most pedig megint összetört. Én pedig nem tudtam mást csinálni, csak mesélni arról, hogy idővel jobb lesz. Igen most még fáj, de idővel ez a fájdalom sajgássá fog tompulni és ki tudja, lehetséges, hogy így jobb lesz. De amíg ők nem mondják ki, hogy el akarnak válni, addig Hanna ne féljen ettől.

-         Hé. Bius látott titeket ide bejönni. Minden oké? – lépett be Erik ide oda járatva kettőnk között a tekintetét, majd a válla ellazult, amikor látta velem minden oké.

-         Persze csak beszélgettünk.

-         Menj leváltalak, készülődned kell – lépett be Zsolti is idegenkedve nézve körbe. – Úgyse voltam még a lány öltözőben – vigyorgott Hannára, aki elröhögte magát.

-         Oké minden? – suttogtam Hannának.

-         Persze, menj csak és köszönöm – ölelt át szorosan. – Összeszedem magam gyorsan, nem akarok lemaradni a táncotokról!

Megsimogattam a haját, majd felpattantam és kilőttem a suli felé. Erik alig bírt lépést tartani velem, végül fel is adta és csak utánam ordított, hogy a szüleinkkel lesz. Visszakiáltottam, hogy oké, kettesével szedve a fokokat felsiettem az emeletre, aztán beestem a végzősök termébe.

-         Végre már kezdtem aggódni – köszöntött Erika.

-         Hát te? – pislogtam rá csodálkozva.

-         Csak nem gondolod, hogy egyedül fogsz készülődni? Jöttem segíteni, épp, mint nyolcadik osztályban – mosolygott rám.

Körbe hordozva a tekintetem láttam, hogy mindegyik lánynak az édesanyja segített, ami csak most tűnt fel. Könnyes szemekkel átöleltem Erikát, aki akkor is jött és segített, amikor én teljesen szétszórt voltam. Mellettem volt, amikor anyának kellett volna most itt lennie, de ő el se fog jönni. Miközben öltözködtem megpróbáltam nem anyára gondolni, nehogy el rontsa a kedvemet. Helyette az előttem álló estén agyaltam, a táncunkon, hogy minden jól menjen. Hogy apu büszke legyen rám.

-         Mehet jó szorosra – mondtam Erikának, amikor fűzte be a ruhámat.

-         Nem, azért levegőt kapjál! Tudom én, hogy a jó, nem először csinálom – szólt rám.

Mosolyogva szorítottam magamhoz a ruhát, egyik kezemmel folyamatosan a csillogó anyaggal játszottam és az izgatott várakozástól remegett a testem. Alig vártam a pillanatot, amikor Erik észre fog engem venni. Vajon elnyeri a tetszését? Tetszeni fog neki az, amit látni fog? Ő is elképzeli, hogy milyen lesz majd az esküvőnk?

-         Kész vagy – szólt Erika és megsimogatta a karomat. – Gyönyörű vagy kicsim, egyszerűen gyönyörű – fogta meg a kezem és hátrált pár lépést.

-         Köszönöm – mosolyogtam boldogan.

-         Itt a tiara – lépett hozzánk Kitti és ügyesen feltette nekem úgy, hogy ne csússzon le. – Most pedig gyere képeket csinálni – húzott oda a csoportjukhoz.

Az elkövetkező 20 perc azzal telt, hogy rengeteg fényképet készítettünk, különböző beállásokban, majd az ajtóban megjelent Gábor és ránk parancsolt, hogy húzzunk táncolni. Igaz csak azután, hogy megtalálta a hangját.

-         Na, mi az elakadt a szavad? – kérdeztem, amikor utolsóként elsétáltam mellette.

-         Csak furcsa ennyi az egész – válaszolta tömören. – Nem is a te szalagavatód van, mégis ellopod a figyelmet – szidott le.

-         Köszi – mosolyogtam rá. – Tudom, hogy engem tartasz a legszebbnek.

-         Én ezt nem mondtam, meg nem is mondhatok – ráncolta össze a homlokát. – Azért egy képet kérek veled, mint kedvenc tanítványommal.

Nevetve álltam mellé egy kép elejéig, aztán elindultunk a csarnok felé. Lépteim hangosan kopogtak a padlón, ahogy igyekezve beértük a többieket, majd Gábor előre is sietett én pedig csatlakoztam a csajokhoz és a folyosóra lépve egyből Eriket kerestem. A tekintetünk azonnal találkozott. Hannával és Zsoltival álltak egy kis körben, ám Erik ekkor oldalra lépett és elindult felém. A tekintete megtorpanásra késztetett engem, a szívem őrülten vert a mellkasomban, majd megfogtam a kezét és hagytam, hogy szorosan magához húzzon.

-         Elli – suttogta az arcomat fürkészve. – Elli te…

-         Igen? – kérdeztem elhaló hangon.

-         Olyan gyönyörű vagy – járatta végig rajtam a tekintetét. – Mindenre fel voltam készülve, de erre nem.

-         Idő van srácok – lépett hozzánk Kitti.

-         Ne most!

-         De most! Na, gyerünk egy kettő – fogta meg mindkettőnk kezét. – Majd utána lesz időtök egymásra, de ez most fontos pillanat. Igen fontosabb a szerelmeteknél is jelen helyzetben.

Erik mélyen a szemembe nézett, majd röhögve hagyta, hogy Kitti maga után rángasson minket a tánctanárhoz, aki éppen lelkesítő beszédet tartott. Mindenki türelmesen végighallgatta, bár legszívesebben lecsaptuk volna, hogy ne pörögjen ennyire. Erik mellett állva élveztem, ahogy az ujjaival a karomat cirógatta, és puszikkal hintette tele a nyakamat, majd elfoglaltuk a helyünket a sor végén.

-         Hajrá – mosolygott ránk a tánctanár és besietett a terembe, mi pedig ott maradtunk kint.

Amikor felcsendült a bevezető zene, amire bevonultunk, hogy aztán Erik elmondja a szalagavató megnyitó szövegét, az első emberek megindultak. Erik kezébe csúsztattam a kezem és a tekintetem huncutul megcsillant.

-         Mire gondolsz?

-         Ha már sikerült elintézni az All I Need-et bevezetőnek, miért is ne nyithatnánk meg így az estét? A táncot mindenki ismeri, bohóckodjunk egyet, írjuk be magunkat a suli történelmébe.

-         Hűha, de rossz vagy – kuncogott fel. – de most ez ki fog maradni, szóval legyél jókislány és kövesd a szabályokat – kezdett el sétálni, én pedig követtem.

Utolsóként léptünk be a terembe, mint bálkirály és bálkirálynő, a reflektor végig kísérte mozgásunkat, ahogy a színpad elé sétáltunk a többiekhez, aztán Erik kapott egy mikrofont és a betanult szöveget elmondva megnyitotta a szalagavatót. Kicsit csalódott voltam, amiért nem szerette volna felrúgni velem együtt a szabályokat, de aztán beláttam, hogy tényleg hülye ötlet volt részemről. Ahogy ott álltam Erik mellett, tekintetemmel az embereket kutattam, keresve valakit, akiről tudtam, hogy úgysem jött el. Helyette viszont itt volt apu, aki meghatottan mosolyogva figyelt, Erikába karolva, mellettük pedig baseball sapiban, napszemüvegben, tökéletesen inkognitóban ott vigyorgott Dávid, Gergővel egyetemben, aki egészen kicsípte magát. Napját nem tudom megmondani, hogy mikor láttam őt melegítőn kívül másban, de most fekete farmert viselt, fekete inggel és végre fodrászhoz is elment. Tekintetem tovább siklott Erik családjára, rámosolyogtam mindhármukra, aztán Erik finoman megszorította a kezemet.

-         Kezdek féltékeny lenni apámra – suttogta szórakozottan, ahogy a színpad mögé sétáltunk.

-         Jól teszed – vágtam rá, mire felröhögött.

-         Na, irány a színpadra főnök! Be kell hajtanom a tartozásodat!

Boldogan repdeső szívvel mentem fel a színpadra, ahol még a függöny mindent takart, így nyugodtan el bírtuk foglalni a helyünket. Erikkel mi megálltunk két oldalt, míg a többiek cikk cakk alakban helyezkedtek el, hogy mindenki jól látszódjon. Mert nekünk ez volt a cél, hogy mindenki megkapja a kellő figyelmet, hogy senki se legyen kitakarva, egész végig erre törekedtünk, mert egy csapat voltunk és én már közéjük tartoztam. A szoknya anyagával babrálva idegesen vártam, hogy a függöny elhúzódjon és el kezdődjön a tánc. Nem voltam lámpalázas, azt már régen leküzdöttem, viszont most nem hazai terepen mozogtam. A színpad nem az én otthonom volt. Erikre pillantottam, aki mosolyogva a szemembe nézett és ettől a mosolytól teljesen megnyugodtam. Nem lesz itt semmi probléma, minden a legnagyobb rendben fog menni. Felcsendül a High School Musicalből jól ismert zene és én a koreográfiát követve Erik felé indultam, felé nyújtottam a kezem, majd megfogtam a kezét és a lapockámra helyeztem. Épp, mint Gabriella a filmben Troynak. Erikkel eltáncoltuk az első pár lépést, aztán a többiek csatlakoztak és onnantól kezdve nem volt megállás. Mintha egy tündérmesébe csöppentem volna, csak táncoltam, megélve a pillanatot. Egyszer sem botlottam meg, egyszer sem estem ki a ritmusból, köszönhetően Eriknek, aki biztos kézzel vezetett és végig a szemembe nézett. Akkor jöttem rá, hogy Erik volt az életemben a biztos pont, aki mellett le tudtam horgonyozni, aki mindig a támaszom volt, még akkor is, amikor nem voltunk jóban. Ő mindig ott volt, és ha padlón voltam segített felállni. Kezdtünk ahhoz a részhez közeledni, amikor partner csere történt, így fájó szívvel elszakadtam Eriktől és Zsolti izmos karjaiban találtam magam, aki egy széles vigyorral köszöntött. Nos, Zsolti tudott táncolni, igazából rohadtul ügyes volt és elképesztően élveztem azt a fél percet, amit vele táncolva töltöttem, hogy aztán kipörgessen a kör közepére és jöjjön a szólóm Erikkel, amikor is elő kerültek a tűzijáték és fénybe borítottuk a termet. Szinte éreztem a bőrömön a nézők csodálkozó tekintetét, mintha egy pillanatra az idő is befagyott volna, miközben Erik derekát ölelve, a tűzijátékot tartva a kezemben körbe táncoltunk a körön belül. Amint kihunyt a fényük folytattuk a megbeszélt koreográfiát, végül pedig V alakba rendeződve letáncoltuk az utolsó másodperceket, hogy aztán az utolsó pillanatban Erik hátra döntsön engem, majd visszahúzva magához hosszasan megcsókoljon. Vége volt, megcsináltuk. A taps csak pár másodperces késéssel jött el, és amikor elhúzódtam Eriktől, hogy megkezdjük a kivonulást, azt láttam, hogy mindenki állva tapsolt. A tanárok kicsit húzták a szájukat, főleg a matek tanár, de látva a többség lelkesedését, nem merték szóvá tenni a bajukat.

-         Nos, köszönjük a két végzős osztály cseppet sem mindennapi szalagavató táncát – szólt a mikrofonba Gábor. – Most a színpad előtt lesz lehetőség a szülők táncára, illetve fényképeket készíteni, utána pedig jönnek majd az osztálytáncok. Kedves szülők az önöké a parkett. – Ti aztán tudjátok, hogy kell bevésni a neveteket a suli történelmébe – nézett végig rajtunk a fejét csóválva, majd mosolyogva megveregette Erik vállát és lesietett a színpadról.

Lassacskán mi is leszállingóztunk a színpadról, mindenki megtalálta a saját családját, így a színpad előtti terület hamar benépesedett. Erik a kezemet cirógatva állt mellettem a táncoló embereket figyelve, én pedig egyre csak bámultam rá, hogy miért nem mozdult már meg, hogy felkérje az édesanyját? Ő a fiú, neki kell mennie, felkérnie, és nem fordítva!

-         A fenébe Erik, takarodj már az anyádhoz az Isten szerelmére és kérd fel táncolni – vesztettem el a türelmem és szó szerint ráförmedtem.

-         Na, azt hiszem ez lett a legjobb fénykép, ami rólunk készült – röhögte el magát, mire követtem a tekintetét és zavartan a fotósra néztem. – Legalább mindenki megtudja milyen zsarnok vagy főnök – kacsintott rám, aztán elindult Viki felé, hogy felkérje táncolni, hozzám pedig odalépett apu.

-         Még mindig nem tudok táncolni – mondta zavartan miközben átkarolta a derekamat.

-         Nem is kell – hajtottam a fejem a mellkasára. – Ez tökéletesen elég!

Így ringtunk ide oda apával, egyikünk se szólt semmit, csak öleltük egymást egyre szorosabban, aztán aputól lekért Erika, aki azonnal mosolyt varázsolt az arcomra, amikor közölte a hírt, hogy a világbajnokság szervezői állni fogják a versenyzők számára a szállodai szoba árát, ahol aznap éjjel megszállunk majd. Az, hogy erről tudomást szereztünk azt jelentette, hogy nem lettem kizárva, továbbra is biztos volt a helyem és tárt karokkal vártak Londonban. Erika után Gergő táncoltatott meg, de vele végig röhögtük az egészet, majd jött Dávid.

-         Szépség – nézett mélyen a szemembe és a lapockámra csúsztatva a kezét szorosan magához vont.

-         Szörnyeteg – vágtam rá reflexből és a vállára csúsztattam a kezem. – Még meg sem köszöntem, hogy lerendezted a firkászokat. Semmit sem hallani a mosdós csókról.

-         Ebben én is benne vagyok nyakig Ella, és megmondtam nem hagylak magadra.

-         Mónival megtetted…

-         Ne hasonlítsad magadat ahhoz a lányhoz. Ami kettőnk közt van az különleges, vele nem volt semmit. Ezt jól vésd az eszedbe!

A szemébe nézve bólintottam egyet, majd elnevettem magam, amikor megforgatott, aztán visszahúzva magához megsimogatta a karomat.

-         Csodálatos voltál Ella! Alig várom, hogy lássalak titeket a világbajnokságon.

-         Eljössz?

-         Ott a helyem Ella!

-         Mikor fogsz már végre eltűnni az életünkből? – lépett hozzánk Erik komor arccal. – És nagyon kérlek, ne fogdosd a csajomat.

-         Ne már, csak ma ne! – könyörögtem.

-         Mit szólsz ahhoz, ha azt mondom, soha nem tűnök el? Mert dolgom van még Ellával? Na, meg a sört se felejtettem el, amit beígértél – vonta meg a vállát Dávid és átkarolta a vállamat.

-         Mi van? – kapkodtam a fejem kettejük között. – Nem értelek titeket. Milyen sör és milyen dolgod van velem?

Dávid sejtelmesen mosolyogva rám nézett, aztán Erikre pillantott, aki röhögve kezet nyújtott Dávidnak és a szemem láttára adtak egymásnak fiús ölelést. Na, ekkor már tényleg csak pislogtam. Erik utálta Dávidot a kezdetektől, most mégis úgy pacsizott és úgy röhögött vele, mint Zsoltival szokott. Motyogtam nekik valamit, hogy mindjárt jövök és odasiettem Hannához, majd megfogtam Bius karját is, hogy együtt kielemezzük a dolgokat.

-         Ja, hogy te nem tudtad? – pislogott Bius nagyokat. – Dávid és Erik mindent megbeszéltek, de már régebben. Amikor Erik megtudta, hogy te elmondtad Dávidnak, hogy együtt voltatok, akkor felkereste és mindent megbeszéltek. Néha el is járnak együtt erre, arra.

-         Ezt komolyan mondod? – kérdezte Hanna hitetlenkedve. – Ella. Életed két legfontosabb pasija jóba lett? Konkrétan ölték egymást.

-         De ez jó nem? – kérdeztem bizonytalanul.

-         Csak nehogy hármas legyen belőle – vigyorgott Hanna gonoszul. – Ha már itt vagy, csináljunk képet, hagy égjen ki a követőim retinája a szépségedtől – karolta át a derekam és odaadta Biusnak a telefonját.

Rengeteg képet készítettem velük, majd apuékkal, Erik családjával, Erikkel és Dáviddal is. Dáviddal olyan kép is készült, amin Erik is rajta volt, és be kell, valljam, hogy az a kép lett a kedvencem. Ott álltam kettejük között, boldog mosollyal az arcomon, ők pedig ott feszítettek mellettem, a világ két leghelyesebb pasija.

Mondanom se kell, hogy taroltunk az Utódokkal. Erős volt a Nagy pénzrablás is, de a miénk verhetetlen volt. Mert mi nem csak táncoltunk egy zenére, hanem megcsillogtattuk a tehetségünket is. Énekeltünk, buliztunk, éltünk és mindent összevizeztünk magunk körül. Csöpögött a hajamból a víz, mindenki bőrig ázott, de folyamatosan nevettünk, mert ez így volt tökéletes. A dal mondanivalója, a látványvilág ez volt a 12 b kiegészülve velem és hatalmas boldogsággal töltött el, hogy velük lehettem, hogy velük együtt alkothattam meg ezt a csodálatos táncot, hogy részese lehettem életük egyik legfontosabb pillanatának.

20:00

A mosdó falának támaszkova néztem meg Dávid legújabb Instagramm bejegyzését. Ő már elment, mert fellépése volt, így menet közben hívott fel, hogy nézzek fel Instára felbolydult az egész. Igen és én ez idő alatt a WC-n ültem így nagyon zavarba voltam, de megígértem neki, hogy megnézem. Dávid három új fényképet töltött fel, az elsőn én és ő voltunk, utánozva a színpadi záró pózt, a második képen hárman voltunk, az utolsó létezéséről pedig nem is tudtam. A szám elé kaptam a kezem és röhögve néztem a fényképet, amin Dávid és Erik szintén leutánozták a pozíciónkat, megpróbálva szerelmes arcot vágni, de mindketten szakadtak a nevetéstől. A képekhez Dávid csak annyit fűzött hozzá, hogy: „Szalagavatóra jöttem, de már úton vagyok Vegasba. Bekötötték a fejem. De vajon melyikük? Tippek jöhetnek kommentbe!” Dávid nyilván viccnek szánta az egészet, de a rajongói komolyan elkezdtek találgatni, hogy most akkor mi van. Totálisan pörgött a komment szekció, majd befutott egy újabb Lizitől. „Istenem, hogy te mekkora állat vagy! Örülök, hogy minden okés!” Kedveltem a hozzászólását, eltettem a telefonomat és kiléptem a mosdóból.

-         Megvagy? – pattant fel Kitti és vigyorogva végig mért. – Azért a kommentek erősek.

-         Tudom. Dávid egy nagy hülye – ráztam meg a fejemet nevetve és Kittibe karoltam.

-         Azért a barátodat sem kell félteni. Néha ő is tud idióta lenni.

-         Olyan fura, hogy jóba lettek. Furcsa, de jó.

A terembe lépve azonnal magával ragadott minket a hangulat. Kitti egyből húzott be engem a táncolók közé én pedig hagytam magam. Imádtam táncolni az az igazság, és hiába voltam fáradt, nem akartam csak a sarokban ücsörögni, így naná, hogy folyamatosan táncoltam, élvezve azt, hogy a végzősök között lehettem. Mert mostanra más nem volt csak a végzősök, valamint azoknak a pasija, barátnője és jó pár elballagott, akik örültek az ingyen bulinak. Valahol itt volt Gergő is, pár volt osztálytársával, de szerencsére nem próbált folyamatosan szemmel tartani engem.

-         Megyek, megkeresem Eriket – kiáltottam Kitti fülébe.

-         Oké – kiáltott vissza és tovább táncolt Roxival és Jázminnal.

Valóban Eriket kerestem volna, de aztán a tekintetem megakadt az üdítőkkel megpakolt asztalon ezért inkább először arra indultam és egy tiszta pohárba töltöttem magamnak kólát. A kólát kortyolgatva megmozgattam a lábamat, hogy visszatérjen beléjük az élet, majd meglepetten felemeltem a fejem, amikor hirtelen új zene csendült fel. És az a zene a fejhallgatóból szólt, ami a fülemre került. Richard Sanderson Reality című dalát hallgatva, mosolyogva tettem le a poharat és megfordulva hagytam, hogy Erik maga után húzzon. Az ugráló tömeg közepére érve átkaroltam Erik nyakát, fejemet a vállára hajtottam és behunyt szemmel hallgattam a Házibuli főcímdalát. Mikor először láttam ezt a filmet, teljesen beleszerettem, akartam, hogy olyan életem legyen, mint Vicnek. Vágytam erre a pillanatra, hogy egy buliban összemelegedjek egy sráccal, egy igazán jóképű és menő sráccal. Most pedig eljött ez a pillanat, csupán csak annyi volt a különbség, hogy Erik már az enyém volt, én pedig az övé.

-         Elli – suttogta a fülembe Erik félre tolva a fejhallgatót.

-         Igen? – kérdeztem a pillanat varázsától teljesen kábultan.

-         Igazából életembe nem hallottam a Házibuliról. Azután néztem meg, hogy te említetted – vallotta be.

Csodálkozva húzódtam el tőle, majd a fejemet rázva, nevetve bújtam vissza hozzá. Ennyi még belefért, bőven belefért.