Ma van a születésnapja. Amint reggel felébredtem ez volt az első gondolatom, ma Erik betöltötte a 19-et és miattam nem lesz igazi a születésnapja. A közösségi oldalakon teljesen szétszedték őt a múltja miatt, elő kerültek a régi hamis barátok, akik nem vágytak másra csak figyelemre. Zsolti szerint Erik azóta a kezébe se vette a telefonját és szokatlanul nyugodt volt. Nem dühöngött, még csak fel sem emelte a hangját, csendes volt és minden idejét Benivel töltötte. Megértem. Szerette volna elkerülni a feltűnést, amíg a dolgok nem rendeződnek. Gondolataimból az előttem elsuhanó busz rángatott vissza, aki átgázolva a hatalmas tócsán olajos vízzel hintette tele a fehér kabátomat és a nadrágomat.

-         Seggfej – ordítottam a busz után, ami amúgy elvitt volna a suliba.

Idegesen szorongatva a mobilomat a menetrendhez léptem, hogy megnézzem, mikor megy a következő, de pechemre nyolc óra előtt egy se ért volna be a suliba. Három lehetőségem volt, hazamegyek és bevitetem magam nagyiékkal, felhívom Gergőt, hogy vigyen be, vagy pedig Dávidot zaklatom. Ha hívtam volna őket, mindhárman azonnal ugrottak volna, de ismerve a vezetési stílusokat Gergővel értem volna be a leghamarabb. Csakhogy mire őt felébresztem, és mire összekapja magát, átverekedi magát Pesten, ott tartok, hogy simán papa is bevihetne a saját kis lassú tempójával. Míg ezen agyaltam, az időm, hogy beérjek csengetésre vészesen fogyott, ám ekkor egy kocsi állt meg mellettem és lehúzódott az anyósülés felőli ablak.

-         Elvigyelek? – kiáltott ki Ernő, Erik édesapja.

-         Igen, köszönöm – bólintottam hálásan és sietve beszálltam a kocsiba.

-         Ugyan, szívesen elviszlek bármikor. Lekésted a buszt?

-         Inkább nem állt meg – húztam el a szám és kibámultam az ablakon. – Hogy van Erik? – kérdeztem hosszas hallgatás után.

Ernő a szeme sarkából rám pillantott, én pedig kényelmetlenül fészkelődni kezdtem a kutató tekintete miatt. Fogalmam se volt, hogy Erik mondott-e bármit a szüleinek, hogy beszélgetett-e velük egyáltalán. Lehet, hogy a szülei csak a netről értesültek arról, hogy a múlt meg lett bolygatva miattam.

-         Nagyon sajnálom! Tudom, hogy minden az én hibám és most miattam Eriknek fel lett bolygatva a múltja! De tudnia kell, hogy soha nem akartam őt bántani, nem akartam magammal rántani a szarba – szakadt ki belőlem. – Tudom, hogy rengetegen vannak, akik elítélnék őt a múltja miatt, de engem nem érdekel a múltja! Szeretem őt, de mindent elcsesztem, amikor nem voltam vele őszinte és nem mondtam el neki, hogy a maga testvérével csalta meg anyám apámat évekkel ezelőtt.

Tessék, megint kimondtam! Sápadtan tapasztottam a számra a tenyeremet, szememet szorosan behunytam, a könnycseppek pedig végig folytak az arcomon forró nyomot hagyva maguk után. Észre se vettem, hogy mikor álltunk meg, de amikor kinyitottam a szemem, a Lidl parkolójában voltunk. Hogy mondhattam el pont neki? Erik apjának és annak az embernek a testvérének?

-         Mondtam neki, hogy ne tegye, hogy nem lesz jó vége, de nem hallgatott rám – szólalt meg Ernő.

-         Maga tudott róla? Honnan tudta? Honnan ismeri a családomat? – szegeztem rá a tekintetem.

-         Erik még mindig nem mondta el igaz? – mosolyodott el halványan. – Ez most nem fontos Ella! Inkább meséld, el kérlek, hogy mi történt. Erik nem beszél velem.

Egy mély levegőt véve mindent elmondtam Ernőnek nem hagyva ki egy részletet sem. A hangom jó párszor elcsuklott, és rengetegszer meg kellett állnom, hogy megnyugodjak, de életemben először megosztottam a fájdalmamat Erik édesapjával. Végre kimondtam az évek óta féltve őrizgetett titkomat, hogy mi miatt ment tönkre a kapcsolatom anyával. Ernő egyszer sem szakított félbe, időnként bátorítóan megveregette a karom és bement nekem a Lidlbe vizet és ebédet venni, hiába tiltakoztam, hogy nem kell. Jócskán elmúlt nyolc óra mikor Ernő leparkolt a kocsival a suli előtt, ami azt jelentette, hogy nyakig benne voltam a szarban. Már épp kezdtem visszanyerni az igazgató bizalmát, erre tessék lekéstem az első órát. Még szerencse, hogy nem matekkal kezdtem, hanem tesivel. Gábor biztos nem fogja leszedni a fejemet, vagy ki tudja, szerinte ellustultam és rám férne pár év edzőterem.

-         Bemegyek veled rendben? Igazolom az első órádat!

-         Olyat lehet?

-         Bízd csak rám – mosolygott rám megnyugtatóan.

Zavartan szálltam ki a kocsiból, a vállamra kaptam a táskámat és a kabátomat dörzsölgetve a suli bejárata felé indultam oldalamon Ernővel.

-         A fiam szeret téged és elveszett nélküled, de túlságosan konok, hogy ezt bevallja magának. Azt hiszi, hogy mindent egyedül kell megoldania és gyengeség segítséget kérni. Melletted élt Ella és elkezdett felénk is közeledni, Vikit boldoggá tette már csak az is, ha kapott tőle egy őszinte mosolyt. Szüksége van rád Ella, csak most nehéz neki. Kérlek, legyél vele türelmes!

-         Meg tud bennem bízni újra? – kérdeztem csendesen.

-         A szerelem mindennél erősebb Ella! Ezt sose felejtsd el! Jó napot – köszönt oda a portásnak. – Az igazgató úrral megbeszéltem egy találkozót, a felújítással kapcsolatba lenne pár megjegyzésem.

-         Rendben. És te Ella? – nézett rám a portás a nyakát nyújtogatva. – Neked nem az órádon kéne lenned?

-         Családi gondok voltak. Az édesapja megkért, hogy hozzam be – válaszolt helyettem Ernő, majd megfogta a könyökömet és a lépcső felé kezdett húzni.

Pont akkor értünk a lépcsőhöz, amikor kicsöngettek az első óráról, a diákok csak úgy özönlöttek lefelé a lépcsőn, köztük Erik is, aki csodálkozva torpant meg, amint észrevett minket, ahogy felfelé tartottunk.

-         Apa? Minden rendben? – kérdezte Erik és a tekintete egy pillanatra rám villant. – Gond van?

-         Nincs – suttogtam sírásra görbült ajkakkal, mire gyorsan elkapta a tekintetét.

-         Akkor?

-         Tényleg nincs semmi, csak Ellának nem állt meg a busz, én meg arra jártam és behoztam.

-         És csak most értetek ide? – szaladt magasba Erik szemöldöke.

-         Defektet… - kezdte.

-         Beszélgettünk – vágtam rá sietve az igazságot, mert már nem akartam több hazugságot. – Beszélgettünk, a nagybátyádról – ismételtem meg.

-         Értem. Milyen jó, hogy apámmal beszélgetsz, de velem nem igazán akartál – húzta keserű mosolyra az ajkát, majd kikerült minket és lesietett a lépcsőn.

Már lendültem volna, hogy utána menjek, de Ernő elkapta a kezem és finoman megrázta a fejét. Így hát ahelyett, hogy Erik után mentem volna, Ernővel tartottam az igazgatói irodába, aki csodálkozva kapkodta kettőnk között a tekintetét.

-         A portás felszólt, hogy itt vagy és szeretnél megbeszélni valamit a felújítással kapcsolatosan. Azt hittem már mindent átbeszéltünk, hogy nem lesz semmi gond – fogott kezet Botond bácsi Ernővel.

-         Ne aggódj Botond, nincs semmi gond. Feltartottam Ellát így nem tudott bejönni az első órára. Nagy gond lenne, ha ezúttal eltekintenénk az igazolatlantól?

-         Tudod, hogy ezt nem lehet – húzta össze a szemét aggodalmasan. – Bár ha beszélsz Gáborral, ő talán meg tudja erősíteni, hogy ott voltál az óráján – vándorolt rám Botond bácsi tekintete.

-         Köszönöm – mosolyodtam el és elköszöntem tőlük, aztán az ajtón kisietve Gábor keresésére indultam, akit meg is találtam a tornaterembe,

A labdákat gyűjtötte össze a zsákba és közben folyamatosan az orra alatt morgott.

-         Soha nem hagyott ki egy tesi órát sem, már az elsők között itt pattogott nekem, hogy mikor kezdünk. Most meg? Senki sem tud róla semmit.

-         A mobilján próbáltad már hívni? – érdeklődtem együtt érzően, mire felém kapta a fejét, aztán nemes egyszerűséggel hozzám vágta a kezében lévő labdát. – Hé, simán bemószerolhatlak testi sértésért – kiáltottam rá a karomat dörzsölgetve.

-         Megmondom nekik, hogy megérdemelted, mert szemtelen vagy és folyamat letegezel az iskolában – vágott vissza. – Hol a pokolba kószáltál?

-         Dolgom volt. Lehetne, hogy el tekintesz a hiányzástól?

-         Nem, nem lehetne és megint tegeztél! – mutatott rám és a kezembe nyomta a nagy zsák labdát. – Ezt kérlek, vidd be a szertárba.

-         Igenis kapitány!

A szertárba aztán beállítottam a sarokba a zsákot, majd vissza kimentem Gáborhoz és együtt indultunk a suli belseje felé.

-         Akkor nem leszek beírva? – kérdeztem puhatolózva.

-         Nem, amennyiben ez az utolsó eset és mostantól ugyanolyan lendülettel fogsz tornászni, mint korábban – nézett rám szigorúan. – Az edzést meg fontold meg, kikapcsolja az agyat.

-         Arra nekem ott a tánc!

-         A próbákon kívül már nem is jársz át Ella. Rég nem láttalak csak úgy táncolni, élvezetből. Térj vissza magadhoz!

Ezzel a végszóval hagyott magamra Gábor és nem igazán örültem annak, amit mondott. Jó, tény és való, hogy mostanában a rengeteg inger miatt alig jutott időm táncolni, de attól még nem kellett volna úgy szólnia hozzám, mintha csalódott volna bennem. Nem is nagyon érdekelte őt soha, hogy jég táncolok, mindenáron a kézicsapatba akart engem beszervezni.

-         Erik – ocsúdtam fel a bambulásból, amikor elsétált előttem.

-         Mond – fordult vissza hozzám, majd lenézett a kezemre, ami szorosan a csuklója köré fonódott.

-         Én csak… boldog születésnapot – néztem a szemébe bizonytalanul.

-         Jah kösz, boldog tényleg – húzta el a karját és zsebre vágta a kezét. – Jeni bulit szervezett nekem az estére.

-         Örülök – sütöttem le a szemem és magam elé húztam a táskámat, hogy odaadjam neki az ajándékát, de mikor felnéztem Erik már nem volt sehol, így a dedikált Brothers Band a táskámba maradt várva a gazdájára.

14:00

Vészesen közeledett a szalagavató napja és nekem rengeteg lemaradásom volt. Erik megmakacsolta magát és kijelentette, hogy nem hajlandó velem táncolni, így Kitti vette át az én helyemet, én pedig Zsolti partnere lettem. Szarul esett, de legalább olyan táncolt Erikkel, akiben megbíztam és nekem is hatalmas erőt adott Zsolti közelsége, aki szorosan ölelt nehogy szét csússzak. Egész próba alatt végig a fülembe suttogott, mindenféle baromságot, amik miatt nem egyszer hangosan nevetni kezdtem és ilyenkor minden szempár ránk szegeződött. Még Erik is minket méregetett, féltékeny arccal, de nem voltam benne biztos, hogy rám féltékeny-e, vagy Zsoltira.

-         Kapni fogok a fejemre – sóhajtott fel Zsolti mellettem ülve a földön.

-         Hogy?

-         Eriktől. Azt hiszi, hogy be akarlak fűzni és most fixen azon agyal, hogy milyen módon nyírjon ki az edzésen. Tényleg Ella, holnap után meccsünk van, gyere el!

-         A mindent eldöntő meccs?

-         Igen. Erik nem fogja mondani, de szeretné, ha ott lennél – vándorolt a tekintete Erik felé.

Követtem a pillantását és a szám szélét rágcsálva figyeltem, ahogy Erik összeszedte a holmiját és a táskáját a vállára kapva az ajtó felé indult. Zsolti talpra szökkent és felhúzott engem is, majd mi is szedelőzködni kezdtünk. Vajon Erik tényleg szerette volna, hogy ott legyek? Mindezek után? Jó ötlet lenne elmenni? Mi van, ha elmegyek és megint mindent tönkre teszek? Ha a jelenlétemmel elrontom a nagy lehetőségét, hogy felvegyék az egyetemre? Álmai csapatába?

-         Figyelj, ezt kérlek, add oda Eriknek. Nem kell elmondanod, hogy tőlem van, csak add oda neki – vettem ki a táskámból a whiskys üveget.

-         Miért nem adod te oda neki?

-         Mert tőlem nem fogadná el – húztam el a szám és kiléptem a teremből.

-         Hazavigyelek?

-         Nem kell, átmegyek még a csarnokba, nektek pedig jó szórakozást ma estére – mosolyogtam rá és a két épületet összekötő folyosó felé indultam, bízva abban, hogy át tudok surranni.

Szerencsém volt, az ajtót nyitva találtam, így sietősen átvágtam a folyosón, majd a jégpálya felé indultam. Gergő irodájába beugorva elvettem a korcsolyám és nem sokkal később már a jégen siklottam, megfeledkezve minden másról. A telefonom magától váltogatta a zenéket, egyszer sem álltam meg pihenni csak táncoltam és táncoltam, míg már az izzadság patakokban ömlött végig a hátamon. Elterülve a jégen sokáig kimerülten fújtattam, majd felültem és fáradtan körbe hordoztam a tekintetem a teljesen üres nézőtéren. Péntek volt, pénteken nem volt senkinek sem edzés, minden olyan csendes volt, engem pedig eltöltött a békés nyugalom. Behunyt szemmel ültem mélyeket lélegeztem és hallgattam a csendet. Olyan régóta vágytam már a csendre, a magányra, hogy most a boldogságtól szinte táncra penderültem volna, ha nem lettem volna ilyen fáradt.

-         Mit csinálsz itt? – ütötte meg a fülemet Erik hangja, mire kinyitottam a szemem és körbe hordoztam a tekintetem őt keresve.

-         Táncoltam – állapodott meg rajta a tekintetem és némán figyeltem, ahogy lesétált a lépcsőn és megállt a jég szélén.

-         Fogalmad sincs róla, hogy hány óra van igaz?

-         Hány óra van?

-         11.

-         Este 11? – pattantam fel kerekre nyílt szemekkel. – Mit keresel itt? Neked nem bulid van? – szegeztem neki a kérdést és a jég széléig csúsztam, de túl nagy volt a lendület és fel kenődtem a korlátra.

Erik felvont szemöldökkel kísérte végig a jelenetet, majd amint biztos lábakon álltam rálépett a jégre és megállt közvetlen mellettem.

-         Megkaptam az ajándékodat.

-         És meg is ittad? – szegeztem a tekintetem az ajkára, majd elfordultam tőle és megköszörültem a torkomat. – Remélem azért örültél neki.

-         Örültem, és nem, nem ittam meg. Eltettem különleges alkalmakra.

-         És most mit csinálsz itt? – kérdeztem továbbra is magam elé bámulva.

Erik mögém lépett, kezeit a kezemre tette és hozzám simult, fejét a hajamba fúrta és vett egy mély levegőt. Egyáltalán nem értettem a viselkedését, abban viszont teljesen biztos voltam, hogy nem volt józan, kicsit sem. Bár a hangján nem érződött az, hogy ivott, mozgása magabiztos volt, a viselkedése viszont hagyott némi kérdést maga után. Mivel jött ide? Ugye nem ült kocsiba? Miért hagyta ott a bulit, amit a barátnője szervezett neki.

-         Szerinted? – kérdezte csendesen és egyesével elkezdte kigombolni a gombokat a blúzomon. – Szerinted mit csinálok itt?

-         Hibát követsz el – suttogtam és szorosan rámarkoltam a korlátra, amikor becsúsztatta a kezét a melltartóm alá.

-         Hibát? Miért hiba?

-         Mert részeg vagy és meg fogod bánni. Csak az alkohol vezetett téged ide, csakis azért érsz hozzám! Utálsz engem Erik és én nem fogom kihasználni a helyzetet – nyögtem ki könnyes szemekkel.

-         Hogy lehetsz ennyire vak Ella? Szeretlek a kurva életbe, minden szar ellenére szeretlek!

Megfordult körülöttem a világ, a boldogságtól könnyek folytak végig az arcomon, testem remegett és a karjaiba simulva szorosan behunytam a szemem. Kimondta, kimondta, hogy szeret engem. De vajon holnap is szeretni fog engem? Holnap is ilyen szorosan fog magához ölelni? Vagy megbánja az egészet és egyedül hagy engem?

-         Nem akarok többé veled dühből lefeküdni – suttogtam, mire a teste megfeszült.

-         Szóval szerinted, ami eddig kettőnk között történt, mind dühből fakadt?

-         Mi másból?

-         Szerelemből bassza meg, szeretjük egymást és én már nem akarom többé tagadni!

Megfordultam a karjaiban, átöleltem a nyakát, fejemet mélyen a nyakába fúrtam és olyan szorosan magamhoz öleltem, mint még soha. Tudni akartam, hogy ez a pillanat valódi, hogy nem a fáradtságtól képzeltem ezt az egészet, hanem valóban itt volt és engem ölelt.

-         Holnap Erik, ha kijózanodtál visszatérünk erre – suttogtam és elhúzódtam tőle. – Mivel jöttél?

-         Te miért nem mondod ki? Miért nem mondod ki, hogy szeretsz? – szegezte nekem a kérdést.

-         Mert részeg vagy Erik. Hazakísérlek rendben? Nem is értem, hogy miért jöttél el, születésnapod van.

Erik hagyta, hogy kiszabadítsam magam a karjaiból és a korlátra támaszkodva figyelte, ahogy átvettem a cipőmet és visszaírtam apának, hogy minden rendben, jól vagyok, csak elszaladt az idő tánc közben és hamarosan otthon vagyok.

-         Miattad jöttem el Elli, mindenhol voltam, a tónál, nálatok még haza is mentem hátha ott talállak, nem lepődtem volna meg. Aztán ide jöttem – lépett közelebb hozzám. – Szeretlek Elli. Te is szeretsz engem? Hallanom kell!

-         Persze, hogy szeretlek, az első pillanattól kezdve szeretlek, hogy leraktad elém a palacsintát, de erre csak későn jöttem rá és most mindent elrontottam. Tudom, hogy sehogy se tudom helyrehozni a hibámat, így félreállok. Jenivel boldog vagy, mi csak bántjuk egymást.

-         Hallod te magadat vagy csak lökőd itt a szappanoperákból jól ismert dumát? – billentett oldalra a fejét.

-         Szemét vagy – döntöttem a fejem a mellkasának. – egy részeg szemét vagy és szeretlek – sóhajtottam fel.

Hosszú ideig álltunk egymás ölelésében, hallgatva a másik lélegzetének vételét, majd kibontakoztam az öleléséből a vállamra kaptam a táskámat, felmarkoltam a mobilomat és Erik kezét fogva a lépcső felé indultam. Erik hüvelykujja gyengéden cirógatta a kézfejemet, tekintete a távolba révedt, mintha nem is itt járt volna. A szemem sarkából az arcát fürkésztem azon gondolkodva, hogy most kéne elmondani neki az igazságot. A nagybátyáról és anyáról.

-         Erik szeretnék elmondani neked valamit – szólaltam meg, amint kiértünk az utcára.

-         Mit? – szegezte rám a tekintetét.

-         Talán majd máskor, most nem vagy józan – fújtam visszavonulót. – Mivel jöttél ide?

-         Elli! Az őrületbe kergetsz a félszavakkal, mond el, hogy mit akartál! A nagybátyámról van szó?

-         Biztos, hogy jó lenne, ha most mondanám el?

-         Hatással lesz bármire is kettőnk között?

-         Nem hinném. Túl reagáltam a múltkor és… - kezdtem, de elakadtam.

-         Miért van az, hogy az apámnak előbb megnyílsz, mint nekem Elli?

-         Gyere, mindjárt jön a busz – fogtam meg a kezét és magam után húztam a buszmegállóba.

-         Elli? Bántott téged? Kikezdett veled, visszaélt a helyzettel? – faggatott idegesen.

Bár Erik nem járt közel az igazsághoz, egyáltalán nem a hangjából sütő bosszútól és idegességtől sírtam el magam. Soha senki nem beszélt még így rólam, senki sem próbált engem apán kívül megvédeni és ezért sírtam. Erik pedig félreértette a könnyeimet.

-         Megölöm! Esküszöm neked Elli, megbánja a napot, amikor világra jött. A saját kezemmel töröm el azt a kezét, amivel hozzád, mert érni – ígérte meg. – Bassza meg – vágott ököllel egy fába, ami mellett elhaladtunk.

-         Nem erről van szó – kaptam el a kezét és szipogva megszemléltem a kezét.

-         Ha nem erről, akkor miről? Elli kérlek, mond el, hogy segíteni tudjak! Kérlek! Bízz meg bennem Elli!

Könnyes szemekkel néztem le az egymásba fonódó ujjainkra, nagyokat nyeltem, majd Erikre emeltem a tekintetem és vettem egy mély levegőt.

-         7 éves voltam, amikor egyik este szomjas lettem és lementem a konyhába vízért. Gergő az iskolatársánál aludt, apa éjszakás volt, így kettesben voltam anyuval. Vagyis azt hittem. Anya éjszakai látogatót fogadott, ott borozgatott a konyhában, miközben apám éjszakázott a rendőrségen. El tudod te ezt képzelni? A saját otthonunkban, azt a bort iszogatva, amit még apu kapott, annál a konyhapultnál, ami előtt anno táncoltak, csakhogy felvidítsanak engem. A nagybátyád volt az Erik. Akkor csak egy pillanatra láttam az arcát, de miután megláttam a múltkor és eszembe jutott, hogy miről beszéltek rájöttem, hogy csakis ő lehetett. Soha senkinek nem mondtam még el ezt, te vagy az egyetlen, akinek őszintén elmondtam, anélkül, hogy elszóltam volna magamat. Még apának se mondtam el, hallgattam, mert azt hittem, ha elmondom az igazságot, fájdalmat fogok apának okozni és miattam fognak elválni a szüleink. Nem akartam, hogy engem hibáztassanak, anya szemében mégis én lettem a rossz gyerek, pedig nem mondtam semmit. Semmit nem mondtam apának, csak egyre több időt töltöttem vele, mert nem akartam, hogy szomorú legyen – töröltem meg a könnyektől nedves szememet. – Ha elmondom apának az igazat, talán akkor nem hibáztatta volna saját magát, hogy miatta ment tönkre. Nem az ő hibája volt Erik, nem az övé – néztem rá megerősítést várva.

-         Egy kapcsolat mindig két emberen múlik – lépett közelebb hozzám és a hüvelykujjával letörölte a könnyeimet.

-         Ez nem igaz – görbült sírásra a szám.

-         Miért mondod ezt?

-         Mert a miénket én tettem tönkre – markoltam bele a kabátjába és a nyakába fúrtam a fejem. – Örökre kísérteni fog a tudat, hogy itt volt egy tökéletes srác, aki mellett teljesen önmagam tudtam lenni, és mégsem voltam képes megbecsülni. Szeretlek Erik, akkor is, ha nem érdemlem meg, hogy szeresselek. Csodálatos ember vagy, tökéletes – bújtam egyre szorosabban hozzá.

22:00

A buszsofőr biztos viccesnek találta, hogy nem állt meg a buszmegállóban, hanem nemes egyszerűséggel elhúzott előttünk, így az esélye annak, hogy időben hazajutunk a nullára csökkent. A mai napon már másodjára húzott el mellettem a busz és ezúttal is egy Király társaságában mulattam az időt. A padon ülve, lábamat Eriken átvetve bámultam az előttünk elzúgó autókat és motorokat, miközben szórakozottan játszadoztam Erik karkötőjével.

-         Elvesztettelek igaz? – kérdeztem csendesen.

Erik semmit sem válaszolt, csak megemelte a fejem és az ajkamra tapasztotta az ajkát. Most először csókolt meg engem úgy, hogy az nem dühből vagy elfojtott vágyból fakadt. Most először éreztem újra azt a gyengédséget a csókjában, mint a történtek előtt. Vajjá olvadva simultam a karjaiba, kezem a nyakára csúszott, ő pedig átkarolta a derekamat és közelebb vont magához. Boldog remegés járta át a testemet, ahogy Erik keze felcsúszott az arcomra és elmélyítette a csókunkat, nem sietett csak csókolt engem és ennél többet nem is kívánhattam. A tökéletes pillanatunkat sajnos megzavarta Erik csörgő telefonja, aki először tudomást se vett róla, de amikor a csörgés elhalt és az enyémből kezdett üvölteni Michael Morrone muszáj volt felvennünk, mert Hanna képes lett volna felgyújtani a várost, amiért nem vettük fel. Nagy nehezen elszakadtam Erik ajkától és fogadtam Hanna hívását.

-         Hm… te felvetted a telefont, viszont elég későn, így ha a megérzéseim nem csalnak, akkor együtt vagy Erikkel – szólt bele köszönés nélkül. – Kérlek, Ella mond el, ha veled van, egyszer csak fogta magát és lelépett.

-         Ez nem így volt – szólt közbe Zsolti, miközben én kihangosítottam a telefont. – Odaadtam neki az ajándékot, ahogy kérted és mondtam neki, hogy húzza ki a fejét a seggéből és keressen meg téged, mert még én se vettem volna neki ilyen whiskyt, de te megtetted, mert te igazán ismered és tudod, hogy minek örülne. Aztán meg felcsendült a ti dalotok a Hunger, hozzám vágta a bontott sört és lelépett. De várjál, most jön a lényeg. Olyannyira sietett, hogy elsodorta magával Jenit, akire ráömlött a pia, de amikor számon kérte Eriket, annyit reagált, hogy bocs, útban voltál és szakítsunk, aztán már tényleg lelépett. Szóval remélem, a szerencsétlen nem egyedül kószál valahol, hanem veled van – fejezte be aggódva.

-         A szerencsétlen itt ül mellette és nagyon nem örül, amiért bizalmas dolgokat osztottál meg róla – szólalt meg Erik szórakozottan vigyorogva.

-         Haver! De jó hallani a hangodat. Kijózanodtál már? Milyen felétek az idő? Fülledt, miért is kérdezem – kuncogott.

-         De még milyen fülledt. Na, de amúgy minden oké? Ella? Minden rendben?

-         Aham. Csak csövezünk. Várjuk a buszt.

-         De barmok vagytok. Hol vagytok? Megyünk értetek!

-         Kösz haver, épp kérni akartam – mondta Erik hálásan. – Gyertek a suli parkolójába.

-         Nemsoká ott vagyunk!

Kinyomtam a hívást, majd megfogtam Erik kezét és hagytam, hogy felhúzzon a padról. Egymás kezét fogva sétáltunk a suli parkolója felé, eközben pedig én azon agyaltam, amit Zsolti mondott. Erik valóban szakított Jenivel? Miattam? Vagy nekem ehhez semmi közöm nem volt? A szemem sarkából Erikre pillantottam, aki elgondolkodva nézett maga elé, majd a tekintete rám vándorolt és mosolyra húzódott az ajka, amikor találkozott a tekintetünk. Visszamosolyogtam rá és elkaptam a tekintetem. Féltem elhinni, hogy most már minden rendben volt, hogy a dolgok rendeződtek és ezentúl boldog leszek. Valamiért kezdtem kételkedni abban, hogy nekem jár a boldogság, hogy nekem jár a tündérmese, a filmbe illő szerelem. Bár ha valaki kívülről figyel minket, simán azt gondolhatja, hogy ennek a lánynak az élete kész szappanopera.

Nem sokat kellett Zsoltiékra várni, 5 percet ácsorogtunk csak a teljesen üres parkolóban, amikor megállt előttünk, mi pedig becsusszantunk a hátsó ülésre.

-         Áh, gyerekek nagyon tetszik nekem ez a látvány – vigyorgott Hanna az egymásba fonódó ujjainkat nézve. – Végre visszaállt a világ egyensúlya.

-         Remélem – mosolyogtam rá és csak a szemem sarkából mertem Erikre pillantani. – Milyen volt a buli amúgy?

-         Hát… hiába, hogy nem bírom a csajt, tényleg utálom, mint a szart, meg kell hagyni, hogy a szervezéshez ért. Volt minden, de tényleg, zenéből is a legjobbak, a legjobb Dj, pia – sorolta Hanna őszintén.

-         De mit számít egy puccos buli, ha a mi Romeonk egy üveg whisky miatt hátra hagyott csapot, papot, hogy megkeresse azt a lányt, akit szeret? – szólt közbe Zsolti és a visszapillantó tükörben rám vigyorgott.

Erik kezével játszadozva hálásan mosolyogva néztem vissza rá, majd Erik vállára hajtottam a fejem és egy nagyot sóhajtva behunytam a szemem. Hosszú volt a nap, rohadtul hosszú. A házunk elé érve, Erik velem együtt kiszállt, elköszöntünk Hannáéktól és addig az utcán álltunk, míg le nem fordultak a sarkon.

-         És most? – pillantottam Erikre zavartan.

-         Szeretnéd, hogy maradjak? – kérdezte csendesen és közelebb lépett hozzám.

-         Szeretnél maradni? – kérdeztem vissza és hagytam, hogy a derekamat átkarolva szorosan magához húzzon.

-         Én kérdeztem előbb Elli.

-         Nem mert én, hogy most mi legyen!

-         Ne ellenkezz főnök – suttogta és az ajkamra tapasztotta az ajkát. – Akarod, hogy maradjak? Hogy egész éjjel öleljelek?

-         Akarsz ölelni egész éjjel?

Erik csak morgott valamit a számba, miközben egyre csak tolt hátra felé, míg végül a hátam a kapunak feszült. Vágtázó szívvel simultam egyre szorosabban hozzá, ujjaimmal beletúrtam a hajába, nyelvem átsiklott a szájába és már ott voltam, hogy könyörgök, neki jöjjön fel hozzám, de mielőtt megszólalhattam volna, a képünkbe világítottak.

-         Gyerekek nagyon örülök, hogy minden rendben, de vagy indítsatok befelé, vagy Erik menj haza, hagy tudjak végre aludni – szólt ránk apa szigorúan.

-         Jó estét – köszönt Erik udvariasan. – Már megyünk is akkor befelé, ha már megtetszett hívni, nem utasíthatom vissza – vigyorgott rám Erik.

-         Vagyis meghívattad magad – böktem meg a mellkasát, majd apuhoz léptem és megpusziltam az arcát. – Ne haragudj, most már nyugodtan allhatsz!

-         Merem remélni! Na, befelé!

A szobámba érve azonnal megszabadultam a kényelmetlen göncöktől, mert valljuk be baromira szar volt egész nap farmerban lenni, így csak fehérneműben és a pólómban járkáltam fel alá a szobában, hogy össze szedjem a pizsamám és mindent, ami kell a fürdőbe.

-         Elli – kezdte Erik, aki ezidáig csendben figyelte a járkálásomat.

-         Igen? – kérdeztem az ajtóból visszafordulva.

-         Senkitől semmit nem kértem szülinapomra. Tőled szeretnék kérni valamit – nézett a szemembe. – Szeretném, ha úgy lennél velem, ha úgy szeretnél engem, hogy az ne dühből vagy elfojtott vágyból fakadjon. Azt akarom, hogy szerelemből legyél velem, nem kérek mást csak ezt!

Könnyes szemekkel siettem vissza hozzá, ajkamat az ajkára tapasztottam és szorosan hozzá bújtam. Erik ujjai belegabalyodtak a hajamba, míg a másik keze a derekamat cirógatta.

-         Engem mindig is a szerelem vezérelt Erik, csak olykor a düh és a vágy erősebben dominált, de szerelemből történt – suttogtam a szájába. – Adj, kérlek 5 percet, sietek.

-         Várlak!

Rekordot döntöttem a fürdőben, még soha nem készültem el olyan gyorsan, mint most és büszke is voltam magamra, hogy 5 perc alatt sikerült rendbe hoznom magam, ugyanis mióta nem volt barátom nem igazán foglalkoztam a testemmel, ami nagy kár volt. A szobába visszaérve egy pillanatra megtorpantam az ajtóban és kisé csalódottan néztem Erikre, aki az ágyon elterülve az igazak álmát aludta. Meg volt ágyazva, a ruhái összehajtogatva a fotelben pihentek, nem viselt mást csak egy boxert és a pólóját, amiben általában aludni szoktam. Hallkan becsuktam magam mögött az ajtót, az ágyhoz sétáltam és Erik mellé feküdtem, betakarva mindkettőnket, aztán a karjaiba vackolva magam, mosolyogva behunytam a szemem.