Nem faggattam Dávidot, vártam, hogy magától kezdjen el mesélni, de eddig még nem igazán akart. Kedvetlenül dobálta a szájába a sültkrumplit és a kivilágított Citadellát bámulta. Szerettük volna egy padon ülve elfogyasztani a Mekis kaját, de aztán rájöttünk, hogy nem nyár volt, így a kocsiban maradtunk és ott kajáltunk néma csendben. Ez a csend viszont egyáltalán nem kínos volt, nem éreztem késztetést, hogy megszólaljak, hogy megtörjem. Mondhatni a hatalmas zene után jól esett a teljes csend, amit nem tört meg más, csak időnként egy-egy autó, ami elhajtott mögöttünk.

-         Hogy érzed magad? Nem vagy rosszul? – pillantott rám Dávid.

-         Semmi bajom – mosolyogtam rá megnyugtatóan.

-         Talán nem a legjobb ötlet most hamburgert enned – nézett a kezemben lévő szendvicsre. – Ki fog jönni belőled.

A hányás gondolatától is felfordult a gyomrom, undorodva visszacsomagoltam az amúgy isteni finom szendvicset, majd belekortyoltam a kólába és sóhajtottam egy nagyot.

-         Megírtam Eriknek, hogy szeretem és nem reagált rá semmit, pedig fent volt.

-         Megcsókoltam Lizit, ő pedig pofon vágott – mondta velem egy időben Dávid.

Meglepetten pillantottam Dávidra, aki idegesen kapta el rólam a tekintetét és a kormányra hajtotta a fejét. Vártam, hogy folytassa, de hosszú ideig nem mondott semmit, aztán hirtelen hátra dőlt és sóhajtott egy nagyot.

-         Szomszédok voltunk a faluban ahol laktam, totyogós korunk óta mindent együtt csináltunk, mondhatni teljesen összenőtünk. A suliban persze a srácok összeboronáltak minket, amit mi teljesen figyelmen kívül hagytunk, csak nevetve legyintettünk, hogy mi csak legjobb barátok vagyunk. A gimiben persze csak tovább folytatódtak a dolgok, kezdtük felfedezni a testünket és úgy voltunk vele, miért ne? Próbáljuk meg milyen együtt. Mindketten olyan első alkalmat akartunk, akiben teljesen megbíztunk és Lizivel kettőnk között a bizalom hihetetlenül mély volt. Közös álmaink voltak, egy saját bandáról, Pesti lakással, úgy terveztük a gimi után cuccolunk fel és berobbanunk a zene iparba. Csak aztán a dolgok rohadtul szar irányba mentek el. Lizi jelentkezett egy tehetségkutatóra kettőnk nevében és őt nem akarták, engem viszont igen. Ezért mondta, hogy rajta kapaszkodtam fel, hisz ha ő nem küldi be a videót, akkor most nem lennék itt.

-         Eszedbe se jutott esetleg elutasítani?

-         Dehogynem, csakhogy az apám már akkor maximalista volt, mindenben a pénzt látta és észérvekkel rávett, hogy igenis ragadjam meg a kínálkozó lehetőséget, különben örökké bánni fogom.

-         Ha tehetnéd, vissza csinálnád?

-         Ha tehetném, hoznám őt magammal. Fáj, hogy ekkora szakadék lett közöttünk – bámult el a távolba. – Régen is volt egy stílusa, komolyan még viccelődtünk is, hogy nem szeretnék, az ellensége lenne, mert akkor végem lesz erre tessék. Utál engem.

-         Miért nem kerested fel korábban?

-         Nem volt hozzá elég nagy pofám. Jobb volt meghúzódni az árnyékban – rajzolt idézőjeleket a levegőbe.

A szám szélét rágcsálva fürkésztem az arcát aztán hozzá hajoltam és a vállára hajtottam a fejem.

-         Szerintem kicsit kéreti magát aztán úgyis meg fog békélni. Miért nem ajánlod fel, hogy apud menedzselné őt is?

-         Sose menne bele, nem ismered őt Ella. Nagyon makacs, és önfejű, soha nem fogadná el a segítő kezet.

-         Na, és ha beszélnék vele?

-         Téged se kedvel. Nem csoda, a barátnőm vagy.

-         Dehogynem kedvel – mosolyodtam el. – Tök jót dumáltunk miután te vissza beviharoztál.

-         Mi a fene…

-         Szerintem ő is tudja, hogy kettőnk között nem lángol a szerelem.

-         Az mondjuk, lehet. Nagyon jó emberismerő másokkal szemben, de a saját érzéseit teljesen tagadja. Nem képes észrevenni azt, ami a szeme előtt van. Szerelmes voltam belé és azt hitte, hogy tényleg csak kíváncsiságból voltam vele.

-         Mit gondolsz ő is szeretett téged?

-         Igen, csak magának se merte bevallani. Ó te jó ég, hogy hány lányt küldött el melegebb éghajlatra egyetlen egy nézéssel. Nem hittem volna, hogy valaha hiányozni fog az a tekintet. Azt hittem, hogy tovább léptem erre tessék a csajomnak depizek az ex csajomról.

-         Ennél jobban nem is illhetnénk össze. Mindketten az exünket akarjuk, csak én pár fokkal előrébb járok – sóhajtottam fel.

-         Na, ez már igaz – karolta át a vállamat és megpuszilta a homlokomat. – Sajnálom, hogy nem úgy alakult az este, ahogy terveztük.

-         Rá se ránts – hunytam be a szemem és mélyen magamba szívtam az illatát.

Hosszú ideig ültünk így elmerülve a gondolatainkban, aztán Dávid megdörzsölte a karom én pedig elhúzódtam tőle és megmasszíroztam az elgémberedett nyakamat.

-         Lehetne, hogy ma éjjel nálad alszok? – kérdeztem hirtelen, mire rám pillantott a szeme sarkából.

-         Beszélnünk kéne Ella.

-         Tudom, ezért is szeretnék nálad aludni – biccentettem.

-         Rendben!

A szemem sarkából figyeltem, ahogy Dávid beindította a kocsit és kisorolt az útra, tekintetét le sem vette az útról, ajkát gondterhelten összepréselte. Tudtam mi miatt aggódott, pedig egyáltalán nem kellett volna, hisz megbeszéltük, hogy hányadán állunk. Már az elején nyílt lapokkal játszottunk és mindketten tisztában voltunk azzal, hogy nálunk szerelemről szó sem lehet, csak élvezzük egymás társaságát, amíg mindketten jónak tartjuk. Nos, nagyon úgy tűnik, hogy most jött el az elválás pillanata.

-         Attól félsz, hogy esetleg többet kezdtem el érezni irántad? – kérdeztem hirtelen.

-         Nem csak kurvára nem akarlak elveszíteni – szólalt meg. – A fenébe Ella nem tudom. Minden olyan tökéletes volt veled és gecire bánt, hogy most miattam vége lesz.

-         Tényleg tökéletes volt – értettem vele egyet. – Majd megbeszéljük, ha nálatok vagyunk jó? Most inkább vezess.

Dávid egész úton idegesen dobolt a kormányon, gondolatai olyannyira elkalandoztak, hogy elhajtott a házuk előtt, majd úgy tolatott vissza.

-         Ne idegeskedj már! – szóltam rá kuncogva, mire idegesen kiszállt a kocsiból, majd nekem is kinyitotta az ajtót.

-         Te könnyen beszélsz Ella, nem te akarsz véget vetni ennek – mutatott kettőnkre.

-         De miért idegeskedsz? – kaptam el a kezét. – Komolyan Dávid nincs gond – néztem mélyen a szemébe. – Nem haragszok. Tökéletes volt, de most véget ér, elfogadom.

-         Túl sok szart kaptál miattam – suttogta az arcomat fürkészve. – és egyszer nem fordultál az irányomba haraggal.

-         Olykor a pofonok, amiket eltűrtél, a sok bántás, amit kaptál formáz téged azzá, akivé válnod kell. Ha ezek nincsenek, nem lennénk ugyanazok az emberek.

Dávid kétkedve nézett rám, aztán sóhajtva belökte az ajtót és a kezemet fogva hallkan felmentünk a szobájába. Odabent vaksötét uralkodott így örültem, hogy Dávid a kezemet fogva vezetett maga után máskülönben eltaknyoltam volna. Ahogy felfelé sétáltunk hirtelen a semmiből megrohant a sírógörcs, ahogy eszembe jutott a gólyák éjszakája, amikor Erik ugyanígy vezetett engem a sötétben.

-         Szerinted van rá esély, hogy megbocsát nekem? – kérdeztem csendesen.

-         Erik szerelmes beléd Ella, sokáig úgyse tud rád haragudni.

-         Semmit sem reagált – húztam el a szám. – Miért nem reagált semmit sem?

-         Biztos, hogy ne vigyelek el hozzá? – nevette el magát.

-         Szeretnél visszamenni hátha, tudsz beszélni vele? – kérdeztem vissza azonnal.

-         Nem lenne, értelme csak kapnék még egy pofont. Tessék, vedd fel, kényelmesebb – nyújtott felém egy fekete pólót.

Lehámoztam magamról a ruhát, vigyázva nehogy összekenjem a sminkemmel, majd belebújtam a fekete pólóba és a fürdőbe lépve lemostam a sminkemet. A tükörben időnként a pillantásom Dávidra vándorolt, aki öltözködés közben elgondolkodva fürkészett engem, majd mögém lépett és a hajamba fúrta a fejét.

-         Kegyetlenség lenne azt kérni, hogy csak ma este utoljára? – kérdezte csendesen.

-         Búcsú szex? – kérdeztem vissza.

-         Ne nevezd ennek, mert attól szar embernek érzem magam – kérte, majd megfogta a kezem és maga után húzott az ágyba.

09:00

Hazudnék, ha azt mondanám nem fog hiányozni Dávid, hogy nem fog eszembe jutni a rengeteg együtt töltött pillanat. Tökéletesek voltunk együtt, de mindketten mást szerettünk és hosszú távon ez nem lett volna egészséges. Adtunk magunknak még egy éjszakát, egy éjszakát, ami a kettőnké volt és holnaptól kezdve külön utakon folytatjuk, de minden alkalmat megragadunk arra, hogy találkozzunk. Én legalábbis azon leszek, hogy fent tartsam Dáviddal a baráti kapcsolatot, mert egy fantasztikus embert ismertem meg benne és önző voltam teljesen kitörölni az életemből. Neki köszönhettem azt, hogy megerősödtem, hogy már nem foglakoztatott mások véleménye. Többé nem akartam megfelelni anyámnak, nem akartam harcolni Mónival a figyelméért, mert tudtam, hogy ennél sokkal több vagyok. Merengésemből a telefonomra érkezett értesítés zökkentett ki. Csak fél szemmel pillantottam a telefonra, majd lejjebb vettem a gázt és a készüléket feloldva megnyitottam Dávid legújabb bejegyzését.

„Az emberek életében vannak olyan átutazó emberek, akik rövid ideig maradnak, váratlanul betoppannak az életedbe, rövid ideig maradnak, mégis ők azok, akik hatalmas nagy nyomot hagynak a szívedben. Emberek, akikkel a jelen tökéletes, minden pillanata szárnyalás, de mégis érzed, hogy valami hiányzik. Talán ikerlángnak hívják ezt az állapotot, megtalálni a másik feledet, de olykor az ikerlángod nem az a személy, akibe szerelmes vagy. Szereted őt, mindent megtennél, hogy boldognak lásd, de nem érzed azt a pusztító szerelmet és ez egyfajta ürességet hagy benned. Te ez voltál nekem. 2 éve csöppentél az életembe, a szikra azonnal megvolt, ám a történetünk nem folytatódott és a 2 év alatt folyamat ott lappangott bennem, hogy mi lett volna ha? Ha akkor a szemedbe nézve randira hívlak, mi lenne most? Erre már sosem tudom meg a választ. Azt viszont tudom, hogy 2 év után mindkettőnk lelke megnyugodott, mert le tudtuk zárni a múltat, megtapasztalhattuk azt, amiről csak álmodtunk. Ez kellett ahhoz, hogy most tovább tudjunk lépni. Kívánom neked Ella, hogy találd meg a mindent elsöprő szerelmet, legyél boldog és táncold le a csillagokat is az égről! Ne hagyd, hogy a sok gerinctelen ember elvegye a fényedet! Ragyogj! Köszönöm, hogy egy igaz barátra találtam benned, aki elfogad annak, aki vagyok!”

Tudtam, hogy Dávid elsőként akarja elmondani a rajongóinak, hogy szakítottunk, de nem gondoltam volna, hogy egy ilyen szöveggel rukkol elő. Könnyes szemekkel lapoztam végig a képeket, majd az utolsó videónál hosszasan elidőztem. Nem is tudtam, hogy Dávid felvette azt a pillanatot, amikor idétlenül táncoltam az esőben, önfeledten nevetve. A videón szépnek láttam magam, nem gáznak, hanem irigylésre méltónak és fogalmam sincs, hogy sikerült ezt Dávidnak elérnie. Kíváncsiság kép ránéztem a kommentekre is, de el sem olvastam őket, csak két kommentet, amit legfelül rögzítettek. „Ha valakinek mondanivalója van, bátran fordulhat, hozzám szívesen meghallgatom! Írj, ha mersz kis köcsög!” Ezt kommentelte hozzá Hanna, amihez hozzá szólt Lizi is. „Hajrá csicskák!” A másik rögzített komment pedig Eriké volt, és a szívem hatalmasat dobbant attól az egyetlen egy szívecske emojitól. Már épp készültem ráírni Erikre, amikor Dávid hívott.

-         Mindent elkövettem annak érdekében, hogy ne tegyelek ki téged megint a gúnyolódásnak – szólalt bele azonnal.

-         Aki gúnyolódni akar az úgyis gúnyolódni fog. Az eddigi topp kedvenc az, hogy a kapcsolatunk a Halottak napjával együtt meghalt – forgattam meg a szemem. – Annyira gáz, hogy még ilyenkor is, Mindenszentekkor is mindenki a telefonjához van ragadva és várja a kínálkozó lehetőségeket, amikor kedvére csámcsoghat.

-         Talán várnom kellett volna holnapig. Mégiscsak Mindenszentek van.

-         Most már mindegy. Amúgy… láttad mit szóltak hozzá ugye? – kérdeztem vigyorogva.

-         Hajrá csicskák és a szívecske? Igen láttam – nevette el magát. – Bár Eriktől vagy semmit, vagy erősebbet vártam volna. Beszélt már veled?

-         Nem. És ti beszéltetek már?

-         Igen. Rám írt és gratulált, amiért ezúttal nem önző voltam, hanem a te érdekeidet helyeztem előtérbe és elengedtelek, mielőtt összetörtelek volna teljesen.

-         Au – szisszentem fel. – Lizi nagyon kedves lány.

-         Nekem mondod? – sóhajtott fel. – Amúgy a nagybátyám holnap látogat haza Amerikából. Szeretnél valamit?

-         Amerika? Várjunk… Amerikában lakik Ian Somerhalder, tehát ott biztos lehet kapni. Úristen Dávid! Nekem kell egy üveg Brothers Band! Légyszi! Odaadom az árát, de nekem nagyon kell – könyörögtem.

-         Elintézem, te alkoholista – röhögte el magát, én pedig vele együtt nevettem.

Oké, az éjjel valóban jócskán berúgtam, de mentségemre szólva három piszok helyes srác társaságát élveztem, akikkel amúgy soha többé nem találkozok. Hát persze, hogy éltem a lehetőséggel és hagytam, hogy fizessék nekem a piát. A telefont ki hangosítva visszaléptem a tűzhelyhez, feljebb vettem a gázt és folytattam a gyümölcsleves készítését, amihez majd palacsintát fogok sütni.

-         Kérsz gyümölcslevest és palacsintát?

-         Nagyon csábító, de ma forgatásra megyek. Megmérettetem magam a konyhában Zsanettel.

-         Hoppá. És én erről lemaradok? – kérdeztem szomorúan.

-         Örülj neki, nem a legjobb szakács vagyok. Bár a kezed alatt szívesen dolgoztam, mint kiskukta, de amúgy kerülöm a konyhát. Ne tűnj el oké?

-         Te pedig ne felejts el engem egyszerű földi halandót – kértem.

-         Én? Téged? Soha! Minden vagy te Ella, csak egyszerű földi halandó nem!

Mosolyogva köszöntem el Dávidtól és folytattam a főzést, beízesítettem az alapot fahéjjal, cukorral és szegfűszeggel, párszor átkavartam, majd kevés tejjel kikavartam a pudingport.

-         Ella. Te vagy itthon? – kiáltotta apu.

-         Igen. Ki más lenne? – kiáltottam vissza.

-         Nem jöttél haza az éjszaka.

-         Tudom, Dávidnál aludtam, de írtam is sms-t.

-         Amit reggel kaptam meg.

-         Le kéne már cserélned a telefont.

-         Neked pedig kéne egy új memória. Elfelejtetted, hogy ma anyuéknál ebédelünk? Vendégek jönnek – lépett mellém apu kuncogva. – Na, mindegy, ezt már csináld meg, de a palacsintába ne kezdj bele.

-         Nekem nem mondta senki – húztam el a szám és egy pillanat alatt el is szállt a főzés iránt érzett jókedvem.

-         De mondtam még múlt héten, csak úgy tűnik nem teljesen figyeltél.

13:00

Mindig szerettem, amikor az unokatestvéreink meglátogattak minket, most viszont legszívesebben a szobámba zárkózva töltöttem volna a napot. Mivel velem egykorúak voltak, így hiába éltek vidéken tudtak mindenről, ami velem történt és bármennyire is imádkoztam, hogy ne így legyen, de szinte azonnal én voltam a téma.

-         Olyan mázlista vagy – ölelt át Vivi szorosan. – Horváth Dávid barátnője lehettél egy teljes hónapra! Miért szakítottatok? Amiatt a szőke lány miatt?

Nem volt kedvem elmagyarázni neki, hogy pontosan mi volt köztem és Dávid között, így kitérő válaszokat adtam neki és próbáltam láthatatlanná válni. Kolos ő már megértőbb volt, szimplán nem vett rólam tudomást, mint minden egyes alkalommal, ezért nem meglepő, hogy amikor asztalhoz ültünk mellé vágtam le magam rekordgyorsan, hogy legalább az ebéd alatt nyugtom legyen.

-         De levetődtél – jegyezte meg szórakozottan.

Csak megforgattam a szemem és elővettem a telefonom, hogy leteremtjem Gergőt, amiért nem volt hajlandó ide tolni a képét. „Szép kis testvér vagy, pont, amikor szükségem lenne, rád nem jössz el. Áruló vagy!”  „Nem érek rá Ella. Apának már mondtam, a hétvégi meccset szervezem. Sok minden múlik ezen, köztük a szerelmed jövője, szóval kérlek, hagyj dolgozni!” „Az most hétvégén lesz??” „Igen és így is kezd minden szétcsúszni, mert nem találok aznapra büfést, pedig kéne valaki” „Majd beugrok én! Sütök sütit is, lekenyerezem annak az egyetemnek az edzőjét!”

-         Talán unalmasak vagyunk Gabi? – kérdezte Kolos hirtelen.

-         A bátyámmal beszéltem.

-         Tudom, olyan magason van a fényerőd, hogy kiég tőle a retinám. Ha akartam se tudtam volna nem észrevenni.

-         Ahogy telnek az évek te egyre bunkóbb leszel – húztam össze a szemem haragosan.

-         Te pedig egyre népszerűbb – vágott vissza kedvesen.

-         Élni tudni kell – vigyorogtam rá, ő pedig elismerően biccentett és megemelte felém a sörös dobozát.

20:00

Tavaly még Vivivel lógtam, amikor itt voltak, sőt mondhatni minden évben le se szakadtunk egymásról, együtt mentünk mindenhova, most viszont Vivi a Pesti barátaival beszélt meg talit, én pedig Kolossal róttam a csendes utcákat. Na, ha valaki nekem ezt tavaly mondta volna, hogy Kolossal fogok málnás Royalt iszogatni sétálás közben simán a képébe nevettem volna, hogy ő egy idióta. Kolossal kis óvodás korunk óta nem voltunk jóba, egyszerűen csak azért, mert ő fiú volt én pedig lány és bár azóta felnőttünk, a távolságot ugyanúgy megtartottuk. Mostanáig.

-         Elviszlek a kedvenc helyemre, innen már nincs olyan messze – vetettem fel.

-         Felőlem, csak előtte írok sms-t anyáéknak, hogy ha nem térek vissza, tudják te vagy a gyilkos – vette elő a telefonját és belevakuzott a szemembe. – Áh, tökéletes – biccentett elégedetten.

-         Meg vesztél? Ha ezt el küldöd neki, megmutatja apának és egy életre szobafogságra ítél. Semmit nem utál jobban, mint azt, hogy a tinik az utcán iszogatnak.

-         Mintha ő nem lett volna fiatal – kapta ki a kezemből az üveget és meghúzta. – Amúgy Vivivel ellentétben engem tényleg érdekel a te szemszögödből a történet.

-         Légyszi ne! Azért lógok veled, mert azt hittem, hogy csendbe maradsz, és nem kell jártatnom a számat! Szóval sss – tapasztottam be a kezemmel a száját kuncogva, mire ráharapott a kezemre, én pedig visítva felröhögtem. – Asszem kezd egy kicsit sok lenni a vodka – fürkésztem a félig üres üveget, ami 10 perccel ezelőtt még teli volt.

-         Voltál már részeg? – kérdezte kíváncsian.

-         Tegnap este, három énekes sráccal ittam és mindet ők fizették – jelentettem ki büszkén. – De meglepően gyorsan kijózanodtam, ami fura.

Kolos vigyorogva fürkészte az arcomat, majd a kezemet megragadva az út szélére rángatott, hogy ne csapjon el a kocsi, aztán újra elengedett és röhögve figyelte, ahogy üveggel a kezemben folyamatosan magyaráztam neki Erikről. A tóra leérve Kolos lenyomott az első padra, amit meglátott, de én nem a padon akartam ülni, mint a lúzerek, hanem a támlán így felmásztam rá, de elvesztettem az egyensúlyomat és hátra zuhantam, magamra öntve a vodka egy részét. Pár másodperces késéssel miután túltettem magam a döbbeneten és ránéztem Kolos nevetéstől rángó arcára, kirobbant belőlem a röhögés. A földön fetrengve folyamatosan nevettem, majd felültem és beletúrtam a vodkától nedves hajamba.

-         Ezt ne mond el senkinek – mutattam Kolosra röhögve és beleittam a szinte teljesen üres üvegbe. – Venni kell másikat.

-         Nem Gabi, szerintem ennyi elég volt – vette el tőlem az üveget Kolos és kiitta a maradékot, az üveget pedig a kukába dobta.

-         De akkor mi mellett fogunk lelkizni? Én most akartam veled lelkizni – nyújtottam felé a kezem, hogy felhúzzon, ő pedig egy könnyed rántással felhúzott, körülöttem pedig forogni kezdett a világ. – Huh, üljünk le – motyogtam.

-         Ahhoz képest, hogy azt mondtad hamar kijózanodsz – kuncogott fel Kolos és lenyomott a padra.

-         Tényleg így volt. Még mekit is ettem és semmi bajom nem volt. Szerintem nem bírom a vodkát – sóhajtottam fel és a vállára hajtottam a fejem. – Lehetek őszinte? Igazából kibaszottul szerelmes vagyok Erikbe!

-         Az exedbe?

-         Igen, de az a vicces, hogy amikor jártunk még nem tudtam, hogy szerelmes vagyok. Csak jó volt vele lenni, aztán amikor elveszítettem, akkor jöttem rá, hogy hoppá én bizony szerelmes vagyok.

-         Mégis egy hónapig Dáviddal jártál. Miért?

-         Mert Dávid és köztem van egy rohadt különleges kapocs, ami örökre összetart minket. Nem vagyunk szerelmesek, de nem is vagyunk barátok. Hogy is írta? Ikerlángok vagyunk, pontosan azok! De olykor nem az a személy az ikerlángod, akibe szerelmes vagy, lehet az ikerláng egy barát vagy egy testvér, nos, nekem Dávid az.

-         Én nem hiszek az ilyen spirituális hülyeségekben – húzódott gúnyos mosolyra az ajka. – Egyszerűen csak mond azt, hogy kíváncsi voltál, hagytad, hogy a szíved helyett a szükségleteid vezessenek. Elcseszted ennyi.

-         Nem csesztem el és nem is bánok semmit! – háborodtam fel.

-         Nem bánod, hogy megcsaltad Eriket?

-         Nem csaltam meg Eriket az Isten szerelmére! Ő csalt meg engem, Dávid pedig ott volt mellettem és kirángatott az egyik legmélyebb gödörből ahova kerültem. Erik pont akkor fordított hátat nekem, amikor a legnagyobb szükségem volt rá! – sírtam el magam. – Azóta már persze sok minden történt, de most vele minden olyan kusza és semmit sem értek. Most megint haragszik, mert nem hagytam, hogy megvizsgáljon a férfi, akivel anyám megcsalta apámat – csúszott ki a számon.

Abban a pillanatban, hogy az utolsó mondat elhangzott, a gyomrom tartalma távozott a torkomon át, épp, hogy csak arra volt időm, hogy előre dőljek és mindent kihánytam magamból a pad elé. Kolos hátra fogta a hajamat, másik kezével pedig a hátamat dörzsölgette és bíztatott, hogy adjam ki magamból mindet, mert utána csak szarabb lesz, ha visszatartom. Mintha a hányást, annyira vissza lehetett volna tartani. Miután már nem volt kajak, amit kihányjak, epe következett, ami végig marta a torkomat és könnyeket csalt a szemembe. Nem hiszem el, hogy hangosan kimondtam! Annyi év után hangosan kimondtam, hogy mi történt, hogy anyám nem volt akkora szent, mert megcsalta aput.

-         Ha ennyi volt, akkor szerintem menjünk arrébb, mert nem kellemes itt beszélgetni – fogta meg a kezem Kolos, majd átkarolt, amikor érezte rajtam mennyire instabil vagyok. – Baszki Gabi, rohadt büdös vagy – röhögte el magát.

-         Fogd be – nyögtem ki. – Kell víz!

-         Honnan szüljek most neked vizet? A tóból megfelel?

-         Itt van az éjjel nappali bolt egy köpésre, ide leülök és megvárlak – huppantam le a padra és fáradtan behunytam a szemem. – És hozz valami ropit vagy kekszet.

-         Nem szívesen hagylak itt, a végén valaki elrabol.

-         Nem jár erre senki ilyenkor – nyugtattam meg.

Hazudtam és ezt ő is tudta, de gondolom látta rajtam milyen szarul voltam, így miután megígértette velem, hogy nem mozdulok a padról elszaladt a boltba. Én pedig nem mozdultam, csak bambultam sötét tóra és hallgattam a békák énekét, amíg a fülemet meg nem ütött egy ismerős hang. Erik hangja. A fáradtság ellenére azonnal boldog mosolyra húzódott az ajkam és szememmel a hang forrását kezdtem el keresni, míg meg nem láttam őt felém közeledni. Csakhogy nem volt egyedül, egy lánnyal volt, akinek az arcát nem láttam, de belém mart a féltékenység látva, hogy milyen közel volt Erikhez. Aztán elsétáltak a lámpa előtt és a szívem azonnal megnyugodott Bius láttán.

-         Valakinek jól alakult az estéje – hallottam Bius hangját, amikor elhaladtak a pad előtt ahová szépen oda hánytam.

-         Na, neked sosem lesz ilyen – szögezte le Erik ellentmondást nem tűrő hangon, majd a tekintete megakadt valamin, megkerülte a padot és lehajolt valamiért.

Érdeklődve figyeltem a folyamatot, hogy vajon mit találhatott, majd amikor a lámpa fénye megcsillant a karkötőmön levert a jeges víz és a csuklómhoz kaptam. Hogy a fenébe nem vettem észre, hogy nincs rajtam? És Kolos miért nem vette észre, hogy nincs rajtam? Erik a markába szorította a karkötőmet, körbefordult a tengelye körül, míg a pillantása megállapodott rajtam és beletúrt a hajába.

-         Ott van az, akinek jó az estéje – biccentett felém Erik, mire Bius követte a pillantását.

-         Ella? Mit csinálsz te itt egyedül? Jól vagy? – sietett oda hozzám Bius és aggódva szemügyre vett. – Büdös vagy – fintorgott, mire halkan elnevettem magam.

-         Nem egyedül vagyok, Kolos most ment el a boltba hozni nekem vizet.

-         Ez igen. Gyorsan megy a váltás – lépett hozzánk Erik és távolságtartóan végig mért. – Tegnap nekem vallsz szerelmet, ma pedig már egy Kolossal iszogatsz, aki nagyon figyelmes módon egyedül hagyott téged. Dávid legalább vigyázott volna rád – mosolygott gúnyosan.

-         Ki az a Kolos? – kapkodta a tekintetét Bius összezavarodva.

-         Én vagyok Kolos, de ki kik vagytok? Gabi mégis kiket szedtél össze? – csatlakozott hozzánk Kolos és felém nyújtotta a vizet.

-         Inkább az a kérdés, hogy te ki vagy. Honnan ismered Ellit? – lépett közénk Erik, ezzel eltakarva engem Kolos elől, aki értetlenül bámult Erikre, majd oldalra lépett és rám nézett.

-         Megtennéd, hogy nem csak ülsz ott és vigyorogsz úgy, mint aki megnyerte a hatos lottót, hanem mondasz is valamit? Például, hogy ki ő, és, hogy én ki vagyok.

-         Szeret engem – vigyorogtam Biusra. – Ugye, hogy szeret? Te biztos tudod!

-         Én már semmit se tudok – tartotta fel a kezét Bius összezavarodva.

-         Miről magyarázol te? – fordult felém Erik a homlokát ráncolva.

-         Arról, hogy szeretsz engem!

-         Azért szeretlek, mert nem akarom, hogy valami jött ment alakkal lógjál?

Nem válaszoltam semmit, csak néztem őt mosolyogva. Erik egy ideig állta a tekintetem, majd hitetlenkedve elröhögte magát és elfordult tőlem.

-         Oké, akkor bemutatom saját magam, mert látom Gabit elvesztettük a rózsaszín cukormázas mezőkön – legyintett felém Kolos. – Kolos vagyok, sajnálatos módon ennek a lánynak az unokabátya így már csak neked kell elmondanod, hogy ki vagy!

Figyeltem Erik arcát, hogy milyen reakciót vált ki belőle az információ, hogy Kolos nem egy jött ment idegen volt, akit összeszedtem valahol, hanem az unokabátyám és az, amit láttam elképesztően tetszett. Az a döbbenet az arcán, majd, hogy zavarában elvörösödött és a feszült testtartása ellazult, minden pénzt megért.

-         Erik vagyok – találta meg a hangját Erik.

-         Erik? Ó, te vagy Erik – bólintott Kolos, majd rám villant a tekintete. – Ide hívtad?

-         Magától jött, ilyen a szerelem, megérzi a másik, ha szükség van rá – bólogattam vidáman. – És hallottad, hogy Ellinek hívott? Csak akkor vagyok Elli, ha megfeledkezik magáról, olyankor szeret.

-         Én is itt vagyok Ella – villant rám Erik tekintete.

-         Mond a szemembe, ha tévedek – néztem mélyen a szemébe.

Erik állta a tekintetem, ajka szólásra nyílt majd becsukta, aztán lepillantott az ajkamra végül elkapta a tekintetét és Kolosra nézett.

-         Vigyázz rá! Bius gyere!

Néztem a távolodó alakjuk után, arcomról a vigyor letörölhetetlen volt és a szívem boldogan vert a mellkasomban. Hát mégiscsak nekem volt igazam. Szeret engem, csak túlságosan nagy az egoja, hogy meg bocsásson nekem. Amikor megkaptam Bius üzenetét a mosolyom még szélesebb lett. „Amúgy viccen kívül abban, amit mondtál lehet valami. Erik egyszer csak bejött a szobámba, és megkért, hogy menjek el vele sétálni” Amint valamennyire össze szedtem magam Kolossal elindultunk hazafelé, de jó párszor meg kellett állnunk, mert rám jött az émelygés.

-         Szóval, akkor ő volt Erik.

-         Szerinted is szeret? – kérdeztem azonnal.

-         Hát amilyen védelmező volt, igen szerintem szeret téged. Most gondolom boldog vagy – pillantott rám.

-         Igen, de még boldogabb lennék, ha ő maga mondaná ki hangosan, hogy szeret engem – suttogtam.

-         Eljön annak is az ideje ne aggódjál – paskolta meg a karomat. – Amúgy, amit édesanyádról…

-         Nem akarok róla beszélni – vágtam a szavába és a gyomrom azonnal görcsbe ugrott. – Csak felejtsd el, amit mondtam. Kérlek! És ne említsed meg apudéknak!

-         Rendben, ahogy szeretnéd!

Csendben tettük meg a hátralévő utat, majd az udvaron elváltak útjaink. Ő ment nagyiék házába, a vendégszobába, én pedig haza. A nappaliban még égett a villany, így miután levettem a cipőmet és a kabátomat arra indultam, hogy megnyugtassam, apát itthon vagyok. Apa a kanapén ült és a fejét hátra hajtva aludt, az ölében pedig Erika feküdt kimerülten. Az arcán látszott, hogy rengeteget sírt, amitől azonnal bűntudatom támadt. Szüksége lett volna rám ma, hisz neki ez a nap ezerszer nehezebb, mint nekünk. Lábujjhegyen odamentem hozzájuk, Erikára terítettem egy pokrócot, majd egyet apura is, aztán lekapcsoltam a villanyt és felmentem a szobámba. Nem volt erőm arra, hogy letusoljak, pedig nem ártott volna, de túl fáradt voltam hozzá így csak bedőltem az ágyba és behunytam a szemem. Az utolsó gondolatom mielőtt elaludtam volna az volt, hogy a karkötőm Eriknél maradt.