Két veszekedésen is túl voltam már a nap folyamán. Veszekedtem reggel egyet apuval, aki nem akart elengedni a buliba, még úgy sem, hogy már semmi bajom nem volt, aztán felhívtam a dokimat, aki szintén leteremtett engem, ugyanis addig kellett otthon maradnom, amíg be nem szedtem az antibiotikumot. Nos, abból még volt két szem, de végül sikerült meggyőznem, hogy ő meg győzze meg apumat, hogy engedjen el engem az esti buliba. Végül nagy küzdelmek árán, Erikával karöltve sikerült rávennünk apát, hogy engedjen el, azzal a kikötéssel, hogy legkésőbb hajnal kettőkor már itthon kellett lennem. Húztam egy kicsit a számat, de rá kellett jönnöm, hogy voltaképpen még jól is jártam. Más tinik szülei, leszögezték, hogy 11-re legkésőbb éjfélre otthon kellett lenniük, így én még szerencsés is voltam a hajnali két órámmal. Mire sikerült meggyőznem mindenkit arról, hogy jól vagyok, már ott volt az idő, hogy nekiálljak készülődni. Dáviddal szerettünk volna olyan jelmezt magunknak, amivel kitűntünk a többiek közül és nem olvadtunk be, így hosszas latolgatás után, megegyeztünk, hogy görög Isteneknek fogunk öltözni. Én Aphrodité lettem, halványkék ruhám volt, kagylókból kirakva, hajamba kék virágkoszorú, karomon indaként felfutó karkötővel, amit enyhén túlzásnak éreztem, de tökéletesen ment a szettemhez. Őszintén megvallva a tükörben szemlélve magam tényleg úgy éreztem magam mintha én lennék Aphrodité, a szerelem istennője, aki a habokból emelkedett ki. A sminkemet ezúttal magamnak készítettem és büszke voltam, hogy elsőre sikerült a tusvonal és a szemhéjamat is sikerült megcsinálni egy oktatóvideó segítségével.

-         Édesapád rád se fog ismerni – mosolygott rám Erika és leengedte a telefonját, amivel eddig képeket csinált.

Még egyszer végignéztem magamon, aztán felkaptam a fehér kistáskámat, amibe csak a legszükségesebbeket tettem, magamra kanyarítottam a fehér kosztüm felsőmet és kiléptem a szobámból. Apu amint meghallotta a közeledő léptünknek a hangját, máris a lépcsőnél termett és kikerekedett szemekkel rám nézett.

-         Erről nem volt szó – nyögte ki amint megtalálta a hangját.

-         Apu ez már nem általános sulis farsang – nevettem el magam és elé érve megpusziltam az arcát. – Felnőttem, decemberben bármilyen hihetetlen is, de betöltöm a 18-at.

-         Jó, de ezt tiltja a szabályzat – köszörülte meg a torkát.

-         Milyen szabályzat?

-         Természetesen az enyém, amit a születésed pillanatában írtam, te pedig megígérted, hogy sose nősz fel – bizonygatta.

-         Szeretlek apu – néztem a szemébe a könnyeimmel küszködve.

-         Én is téged tökmag, érezd jól magad, nem mindennap mozog az ember hírességek körében – simogatta meg a hajamat.

Rámosolyogtam, aztán az ajtó felé pillantottam, mert csöngettek és ezzel egy időben a telefonom is megrezzent így tudtam, hogy Dávid megérkezett. Erika sietett ajtót nyitni, addig én elbújtam, hogy Dávid ne vegyen észre engem.

-         Bocsi ne haragudj, egy kicsit meg csúsztunk, Ella még készülődik – magyarázta Erika.

-         Ugyan semmi probléma – mosolyodott el Dávid és átnyújtott egy üveg bort nekik.

Ez idő alatt a rejtekhelyemről alaposan meg tudtam szemlélni Dávid páncélját, testhez álló bőrszínű nadrágját és a fehér palástját. Az öv tartójába oda volt tűzve a villám, amit Percy Jackson szerzett vissza neki a filmben. Igen Dávidnak sikerült szinte teljesen levennie Zeusz karakterét, már csak a szakáll hiányzott neki.

-         Nagyon sokáig tart még neki? Kint vár a kocsi.

-         Ó, szóval nem te vezetsz? – kérdezte apu kicsit megnyugodva.

-         Nem, limuzint rendeltünk páran a kiadótól, azzal érkezünk – magyarázta.

Na, itt buktattam le magam, izgatottan rontottam előre és a nyakába vetettem magam.

-         Limóval? Komolyan egy limóval viszel? Tudtam én, hogy megéri összejönni veled – vigyorogtam boldogan.

-         Én pedig tudtam, hogy már régen készen vagy, éreztem az illatodat – nevette el magát.

-         Akkor csak kamuztad a limót?

-         Nem, tényleg kint vár, szóval, ha kész vagy induljunk. Nem mellesleg – tolt el magától és alaposan szemügyre vett. – Gyönyörű vagy Ella – nézett mélyen a szemembe.

Mosolyogva karoltam belé és kinyitottam az ajtót, majd tátott szájjal néztem az utcán álló hosszú fekete limuzinra, ami berregő motorral várakozott ránk, a sofőr pedig az ajtó mellett állt, ugrásra készen. Dávid a kezemet fogva húzott maga után, rámosolygott a sofőrre én elmotyogtam egy jó estétet, aztán egy mély levegőt véve beszálltam a limuzinba.

-         Sziasztok – köszöntem amint összeszedtem a bátorságomat és felpillantva szemügyre vettem az utastársainkat.

A limuzin belső tere hatalmas volt, körbe kényelmes párnázott ülés, kivéve az ajtó oldalán, és egy kis hűtő, ahol behűtött italok voltak. Az üléseken most olyan énekesekkel ültem, akikkel soha nem kerültem volna ilyen közelségbe, ha nincs Dávid. Bár nem mindenkit ismertem fel a jelmezek alatt, az énekeseket mindenképpen. Bár egyikőjükért se rajongtam, de mindegyiküknek elismertem a munkáságát és zavarban voltam, hogy most együtt mentem velük bulizni.

-         Fiúk, lányok, ő itt a barátnőm Ella. Ella, ők itt mindenki – mutatott be minket egymásnak.

-         Szia – köszöntek kedvesen, aztán már bele is vontak engem a társalgásba.

Kérdezgették, hogy honnan ismertem meg Dávidot, hogy miért nem kerestem fel Dávidot az első klip után, és a kedvenc kérdésem, hogy viseltem a hirtelen kapott figyelmet. Őszintén beszéltem velük, mert, mint Dávid arról felvilágosított, nem egyen kiálltak mellettem a közösségi oldalukon, szembe menve ezzel a saját rajongóikkal. Olyan neveket soroltak el nekem, hogy csak döbbenten tudtam pislogni, hisz hozzám nem jutott el a hír, hogy élő koncertek alatt keltek a védelmemre híres énekesek, akiknek a nevét az egész ország ismerte. A buli helyszínére megérkezve már én is teljesen feloldódtam, velük együtt nevettem és volt bátorságom feltenni azokat a kérdéseket, amik foglalkoztattak, de máskor nem mertem volna megkérdezni őket.

-         Amúgy szívesen látnálak a következő klipemben – mosolygott rám Zsanett, ahogy a hotel felé tartottunk.

-         Nem, Ella kizárólag csak az én klipjeimben szerepel – karolta át a vállam Dávid féltékenyen.

-         Majd még dumálunk róla – kacsintott rám. – Szerintem illene hozzád. Jól van, megyek már – pillantott Dávidra nevetve aztán elsietett a partnere után.

-         Még egy óra sem telt el máris le akarnak nyúlni. Hát ilyet.

-         Igazából nekem tetszik, szívesen szerepelnék továbbra is video klipekben – mosolyogtam rá. – Lenne ötletem a Tükörképre – haraptam az ajkamba zavartan.

-         Igen? Tudod, mit erre még visszatérünk, most szórakozunk, és nem dolgozunk – karolta át a derekam és behúzott a fotó stand elé, hogy a fotós képeket készítsen rólunk.

21:30

Másfél óra alatt sikerült megszoknom, hogy olyanok köszöntek ránk és olyanokkal váltottunk pár szót, mint Gelencsér Tímea, Lady Szomjas, Szabó Ádám és még napestig sorolhattam volna a hírességeket, akikkel összefutottam. Szórakozás közben próbáltam magamba fogadni a nem mindennapi környezetemet, a gyönyörű nemrég megnyílt hotel báltermét, ahova tuti biztos, hogy most először és utoljára tettem be a lábam, ugyanis soha nem bírtam volna megfizetni. Rengeteg jelmez keveredett össze, voltak egész ijesztőek is, de a legfurcsább az volt, hogy nem volt két ugyanolyan, eltekintve egy bandától, akik a három muskétásnak öltöztek be, mindenki másnak különféle jelmeze volt, kreatívabbnál kreatívabb jelmezek jöttek velem szembe. Dávid egy percre se mozdult mellőlem, hol a derekamat ölelte, vagy a kezemet fogta, ha pedig ültünk magához vont és a combomat cirógatta. Nagyon komolyan vette apa szavait, hogy nem mozdulhat el mellőlem, tényleg nem ment sehova, csak akkor, amikor elugrott italért, vagy a mosdóba.

-         Nem tudom, hogy örüljek-e vagy sem annak, hogy nem iszol – hajolt a fülemhez, hogy halljak is valamit a hangos zenétől.

-         Nem nagyon merek inni – válaszoltam őszintén.

-         Azért egy kis whisky kóla jöhet?

-         Bármikor – vágta rá azonnal, mire nevetve felállt és a bárpult felé indult, én pedig úgy döntöttem, hogy felkeresem a női WC-t.

A táskámat szorosan magamhoz ölelve próbáltam a fal mentén haladni, nem szerettem volna elkeveredni a hatalmas tömegben, de pechemre sikerült, viszont Zsanett nagyon gyorsan ki is mentett, amikor látta milyen elveszett vagyok.

-         Minden oké?

-         Aha, csak a mosdót kerestem.

-         Odakísérlek, nehogy elvessz nekem – karolt belém nevetve én pedig hálás voltam a segítségéért és lelkesen hallgattam a legújabb dalával kapcsolatos infókat.

Zsanett általában pörgős dalokat szokott énekelni, ám most belekóstolt a lassabb dalokba is és szerette volna, ha a videoklip a lehető legegyszerűbb, tőle viszont nagyon távol állt a lágy tánc így arra gondolt, hogy felkér valakit. Először arra gondolt, hogy ő is meghirdeti, mint anno Dávid, de a Szélcsendet látva úgy döntött, hogy inkább felkeres engem, csak meg akarta várni, hogy lecsengjenek a dolgok körülöttem. A felkérésre habozás nélkül igent mondtam, mert tetszett a története és minden pillanatot megragadtam, ami a jégtánchoz volt köthető. A dal az álmok eléréséről szólt és ez pont aktuális volt számomra is. A mosdó előtt aztán elváltak útjaink, ő elment megkeresni a barátait, én pedig siettem elvégezni a dolgomat. Meglepő, de az összes fülke szabad volt és hihetetlenül tiszta, így miután csináltam pár képet a hatalmas tükrökben a mosdó felett, magamra zártam az egyik fülkét és gyorsan elvégeztem a dolgom, közbe pedig felnézetem a közösségi oldalra. Dávid persze rögtön írt, hogy hol vagyok, mire visszaírtam, hogy a mosdóba, mindjárt megyek, aztán nagyot nyelve megnéztem Erik legújabb Insta storyját. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy Jenivel ment el valahova bulizni, ezért teljesen meglepődtem, amikor Bius mellett láttam feszíteni az általános suli előtt. Eriken egy fekete farmernadrág volt, fekete pólóval és bőrdzsekivel, mellette pedig Bius kivasalt hajjal, sötétkék farmerben, piros pólóban, és egy fekete bőrdzsekiben mosolygott. Rögtön tudtam, hogy ők Damon és Elena a Vámpírnaplókból, és csak még biztosabb lettem, amikor elolvastam a szöveget, amit Erik hozzá írt. „- Miért nem hagyod, hogy mások meg lássák benned a jót? – Mert ha jót látnak, akkor jót is várnak és én nem akarok megfelelni mások elvárásainak” Az ajkamba harapva kezdtem el írni Eriknek, de aztán inkább kitöröltem, és elraktam a telefonomat.

-         Itt van! Én megmondtam, hogy itt lesz! Még mindig azt hiszi, hogy ő mindennek az ura. A nagy Zeusz, hah, szakadok – hallottam egy lány ideges hangját.

-         Te akartál ide jönni ne felejtsd el! – szólalt meg egy másik.

-         Neked pedig, mint legjobb barátnő kötelességed lett volna visszatartani engem!

-         Hogy tudnálak, mikor, ha a fejedbe veszel valamit, azt véghez is viszed? Azért jöttünk el ide, mert látni akartad, tudni akartad, hogy mit érzel, ha újra látod személyesen.

Egyre kíváncsibban dőltem előre, miután lassacskán derengeni kezdett, hogy ők ketten bizony Dávidról beszéltek. De vajon kik lehettek ők? Ki volt az a lány, aki azért jött ide, hogy megtudja, mit érez, ha személyen viszont látja?

-         Már nem vagyok belé szerelmes – jelentette be büszkén. – Komolyan nem! Megláttam és idegességen kívül mást nem is érzek! Már rég elfelejtettem a csókját és az ígéretét, hogy haza fog jönni és nem felejt el.

-         Dehogy felejtetted te el!

-         Ő viszont igen. Csak úgy simán lelépett, mert neki nem volt jó a falusi élet, ő a nagy Budapestre vágyott, hogy érvényesülni tudjon, és bazdmeg sikerült is neki, én meg le vagyok szarva, egyszer sem kérdezte volna meg, hogy hogy vagyok!

Ekkor döntöttem el, hogy eleget hallottam, lehúztam a WC-t és kiléptem a fülkéből, majd közömbös arccal megmostam a kezem, de a szemem sarkából folyamatosan azt a két lányt figyeltem. Mindketten árnyvadászoknak voltak öltözve, egyiküknek lángoló vörös haja volt, a másiknak pedig természetes szőke haja, ami szabadon omlott a hátára. Ők is engem vizslattak, szerintem tudták, hogy ki voltam. A szőke hajú lány ajka szólásra nyílt, majd elkapta rólam a tekintetét és elhúzta a száját.

-         Megmondjam Dávidnak, hogy kerested? – kérdeztem megtörve a csendet.

-         Ne merészeld – kapott levegő után a szőke lány. – Azt is felejtsd el, hogy itt jártam! Ne szólj annak az embernek!

-         Ahogy gondolod – vontam meg a vállam és kijárat felé indultam.

-         Tényleg ne szólj neki!

Hátra pillantva rá bólintottam egyet, de amikor a tekintetünk találkozott, szinte könyörgött, hogy mondjam el Dávidnak, hogy itt van. A csendes mosdóból visszakeveredtem a zajos bálterembe, ami túlságosan hangosnak hatott így elsőre, de nem igazán foglalkoztam vele, gondolataimat az a szőke hajú lány kötött le. A szavaiból azt szűrtem le, hogy ő nem csak egy átlagos rajongó volt és nem is csak egy egyéjszakás kaland, ez annál sokkal mélyebb volt. Ha a fantáziámra kellett hagyatkoznom, akkor azt gondoltam volna, hogy régen ők egypár voltak, csak aztán Dávid Pestre jött, a lány pedig vidéken maradt. A homlokomat ráncolva ültem le Dávid mellé, belekortyoltam a poharamba, majd Dávidra néztem, aki egy ismeretlen férfival beszélgetett. Vajon rá merjek kérdezni, hogy ki volt az a lány? Vagy inkább tegyek úgy, mint aki semmiről se tudott? De aztán ha kiderül, hogy tudtam itt van a lány, akkor Dávid megharagudott volna rám, amiért nem mondtam el neki.

-         Dávid – érintettem meg a combját finoman, mire a kezemre csúsztatta a kezét és mosolyogva rám nézett.

-         Igen hercegnő?

-         A mosdóban voltam és találkoztam két lánnyal, rólad beszéltek…

-         Igen és? Biztos bejutott pár rajongó, mindig van ilyen.

-         Dávid ő nem csak egy átlagos rajongó volt. Dühös volt rád, csalódott és ideges, ugyanakkor azért jött el, hogy lásson téged.

Ekkor Dávid már teljes figyelmét nekem szentelte, tekintetét le sem vette az arcomról, ajkát vékony vonallá préselte össze, szemei tágra nyíltak.

-         Hogy nézett ki az a lány Ella? – kérdezte idegesen.

-         Gyönyörű volt, szőke haj, hatalmas kék szemek, árnyvadásznak öltözött, egy vörös hajú lány volt vele, szintén árnyvadászként. Legjobb barátok.

-         Mit mondott pontosan? Kérdezett rólam bármit?

-         Nekem nem mondott sok mindent, igazából megkért, hogy nehogy szóljak neked, de mondom, dühös volt, szerintem azért, mert még mindig érez irántad valamit, csak tagadja.

Dávid tekintete a tömeget kezdte kutatni, a nyakát nyújtogatta, lába idegesen járt fel alá a kezem alatt.

-         Hé, menj csak – könyököltem oldalba, mire rám villant a tekintete.

-         Megígértem édesapádnak, hogy…

-         Menj már! Én megleszek! – szóltam rá mosolyogva.

-         Baszott jó csaj vagy – hajolt hozzám és megpuszilta a homlokomat. – A legjobb vagy!

-         De csak a második legjobb. Utána – nézetm a szemébe.

-         Ígérem, mindent elmesélek, de most… ide küldök valakit, hogy ne legyél egyedül – szorította meg a kezem, majd felpattant és belevetette magát a tömegbe, hogy megkeresse azt a lányt, akit szerintem ő is szeretett.

23:00

Haragudhattam volna Dávidra, amiért egyedül hagyott egy órára, de nem nehezteltem rá egy cseppet sem. Párszor megpillantottam őt a tömegben, egyszer láttam, hogy sikerült elkapnia a lányt, de aztán szem elől tévesztettem őket. Reménykedtem benne, hogy sikerül vele beszélnie és nem adja fel idő előtt. Amúgy azért sem haragudtam Dávidra, mert betartotta a szavát és küldött nekem társaságot, nem is akárkiket, egyenesen egy fiú bandát, nem, nem a három muskétást, hanem egy cowboyt, Amerika kapitányt és James Bondot, akik egész idő alatt szórakoztattak engem, kihozták nekem az italt, amit kértem. Életemben először velük ittam tequilát, naranccsal és fahéjjal, szóval jócskán felöntöttem a garatra, mire Dávid előkerült. Mikor rám talált, én épp a tánctéren ugráltam Michael Jackson Thriller dalára, hol az egyik sráccal táncolva, hol pedig a másikkal és rengeteget nevettem közben. Rengeteg képet és videót is készítettem, de a srácok megeskettek, hogy sehova nem teszem ki őket, én pedig megígértem nekik.

-         Minden oké hercegnő? – fogta meg a derekam Dávid és aggódva vizslatta az arcomat.

-         Szia, igen! A srácok vigyáztak rám. Veled mizu? Beszéltél vele? – kiabáltam túl a zenét.

-         Azt nem mondtam, hogy itassátok le – villant a tekintete a hátam mögé.

-         Nehéz neki ellenállni – mentegetőzött a cowboy.

-         Jól vagyok, nincs baj – mosolyogtam Dávidra. – Inkább mesélj – kértem.

-         Majd holnap mesélek. Nincs kedved lelépni? – kérdezte.

-         Kettőig kimenőt kaptam.

-         De nem muszáj végig itt maradnunk. A meki éjjel nappal nyitva van és kajás vagyok.

-         Én is tudnék most enni – értettem egyet vele. – Okés, mehetünk, csak el köszönök – fordultam a srácok felé és szorosan megölelgettem őket és megígértettem velük, hogy visszakövetnek Instán.

Dáviddal már éppen kiléptünk a bálteremből, amikor a szőke hajú lány az utunkat állta.

-         Azt gondoltad, hogy elmehetsz anélkül, hogy énekeltél volna velem? Gyerünk Dávid a régi idők kedvéért. Vagy talán ciki a volt társaddal színpadra állni? – sziszegte.

-         Lizi kérlek, ne csináld ezt! – sóhajtott fel Dávid. – Nem akartál velem beszélni, mit vársz még tőlem?

-         Egy rohadt dalt kérek!

-         Mire jó az neked? Így akarsz felkapaszkodni?

-         Kölcsön kenyér visszajár – mosolygott hűvösen Lizi, majd rám pillantott. – A szőke herceged nem olyan jó, mint azt te hiszed!

-         Vagy pusztán csak te gondolsz róla rosszat! Menj, énekelj vele, hagy legyen meg a kívánt három perce.

-         Na, a barátnőd engedélyt adott, most már gyere – mosolygott Lizi.

-         Mikor lettél ennyire számító? – torzult el Dávid arca, aztán sarkon fordult és bevetette magát a tömegbe.

Ott maradtam Lizivel, aki rezzenéstelen arccal bámult Dávid után, majd a válla kisé meggörnyedt. Nem volt ő számító, csak felhúzott egy baszott erős nagy védelmi falat, hogy Dávid ne tudja összetörni őt.

-         Aranyból van a szíve – szólaltam meg.

-         Tudom – pillantott rám. – Bocs, csak tudod nehéz ez az egész és te a csaja vagy.

-         Semmi gond – érintettem meg a karját. – Most már akkor menj énekelni, de valami jó dalt válasz!

Lizi elsietett én pedig pár percig még ott maradtam az ajtóban, aztán befelé indultam, majd megtorpantam, mert észrevettem anyát és Zsombort. Anyu a jégkirálynő karakterét öltötte magára, és ami azt illeti ez a karakter nem is állt tőle olyan távol, Zsombor pedig a Vadásznak öltözött be, a Hófehér és Vadászból. Egy ideig vaciláltam, hogy oda menjek-e hozzájuk, vagy csendben sunnyogjak el, de addig morfondíroztam, míg Zsombor észrevett és oda intett magukhoz. Próbáltam séta közben összeszedni magam, hogy ne lássák rajtam jócskán iszogattam. Nem hiányzott, hogy anya be mártson apának.

-         Sziasztok. Hát ti? – kérdeztem és próbáltam nem számon kérő hangot megütni.

-         A meghívottak listáján vagyunk. Te Dáviddal jöttél? – kérdezte Zsombor. – Egyébként nagyon csinos vagy. Aphrodité, ha nem tévedek.

-         Az lennék – bólintottam mosolyogva. – Jó a jelmezetek – dicsértem meg őket.

-         Dávid merre van? – kérdezte anyu kíváncsian. – Olyan régen beszélgettem már vele.

-         Bár én is elmondhatnám ezt arról a régi barátról – szúrtam oda élesen, mire anyu összerezzenve rám nézett és döbbenten felvonta a szemöldökét.

-         Te meg miről…

-         Semmiről. A kérdésedre pedig a válasz, Dávid ott van – intettem előre, majd a választ meg se várva előrébb furakodtam, hogy le ne maradjak egy pillanatról sem.

Ha bálterem, akkor természetesen oda színpad is kellett, de nem igazi színpadod kell elképzelni, hanem amolyan pódium féleséget, ahová öt lépcsőfok vezetett fel. Dávid most ott állt fent Lizi mellett és elég nevetséges látványt nyújtottak. Dávid, mint Zeusz és Lizi, mint egy árnyvadász.

-         Nos, bocs mindenki, de ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy mikrofont ragadjak és ismét a középpontba kerüljek. A mellettem álló gyönyörű árnyvadász pedig nem más, mint egy régi kedves barátom, aki feljött meglátogatni engem – mutatott Lizire, aki idegesen mosolyogva nézett Dávidra. – Igazából túszul ejtett, de akkor jöjjön a dal – tette hozzá.

Mosolyogva csóváltam meg a fejem, elővettem a telefonomat és videózni kezdtem őket, de szinte meg is feledkeztem a mobilomról, amikor meghallottam Lizi hangját. Ez a csaj valami brutál jól énekelt és a hangja tökéletesen összepasszolt Dávidéval. Nem ismertem a dalt, amit énekeltek, de egy gyors zenefelismerő és már tudtam is a dal címét. Coco Jones, Tyler Williams – Me and you. Körülöttem több telefon is a magasba emelkedett, míg már nem maradt kéz, amiben ne lett volna mobil. Én is felvettem egy részletet a dalból, kiraktam Insta storymba, aztán átküldtem a részletet Eriknek. „Lehet, nem hiszed el, de úgy érzem, ez a dal rólunk szól. Sajnálom a múltkorit, hogy úgy elrohantam, szembe jött velem a múlt egy fájdalmas darabja és akkor még nem álltam készen az igazságra. Most már szeretném elmondani. Kérlek Erik! Szeretlek” Hevesen dobogó szívvel meredtem az utolsó kis szóra, tenyerem izzadni kezdett miközben arra vártam, hogy Erik megnézze. Láttam, hogy a történetemet megnézte, ezért folyamatosan azt a zöld kis pontot szuggeráltam, ki sem léptem a beszélgetésből, aztán már csak annyit láttam, hogy Erik utoljára 5 perce volt elérhető. A storymat megnézte, tehát tudta, hogy írtam neki, talán el is olvasta az értesítésben, de nem reagált semmit. Könnyes szemekkel tettem el a táskámba a telefonomat, majd Dávidékra néztem. A saját szerelmi életemmel voltam elfoglalva így csak most tűnt fel, hogy mennyire élt Dávid, hogy milyen szenvedéllyel és ragyogással énekelt Lizi mellett, akinek a hangja szárnyalt. Soha nem hallottam még ekkora erővel énekelni senkit sem. Konkrétan a hangjukkal keltették életre a dalt, ott mindenki szeme láttára. Aztán a dalnak vége lett, Dávid letette a mikrofont és hátra se nézve hozzám sietett.

-         Hol van az a meki? – kérdezte lazán, de a szemén láttam, hogy hatalmas vihar dúlt benne.