Majdnem halálra rémültem, amikor közvetlen a fülem mellett elkezdett üvölteni Michael Morrone, majd nem sokkal később elhallgatott és a Nickelback zenéje csendült fel. Kómásan próbáltam összerakni magamban a dolgokat és realizálni, hogy hol is vagyok pontosan, de csak addig jutottam, hogy minden porcikám fájt, a fejem szétrobbant, és izzadtam, mint állat. Úgy éreztem magam, mintha minden végtagomra 20 kiló terhet pakoltak volna, miközben ülő helyzetbe tornásztam magam és felvettem a folyamatosan csörgő telefont.

-         Haló? – szóltam bele, de aztán rájöttem, hogy hangosan semmit se mondtam.

Megköszörültem a torkom és újra próbálkoztam, de hang ezúttal sem jött ki. Fasza mégis, hogy a fenébe fázhattam meg ilyen váratlanul? Úgy, hogy még a hangom is elment?

-         Elli? Hol a pokolban vagy? Már vagy ezerszer hívtunk – szólt bele Erik dühösen.

-         Én – kezdtem, de csak valami nyekergés féle érkezett tőlem.

-         Szórakozol velem? Elli? Mi van? Hol vagy?

Idegesen próbálkoztam meg újra a beszéddel, de aztán kinyomtam a hívást és sms-t írtam neki. „Nincs egy deka hangom sem, fáj mindenem” „Baszki Elli. Hol betegedtél meg ennyire?” „Fogalmam sincs, de rohadtul szarul vagyok, de megérte, mert legalább újra Ellinek hívsz L” „Ne ezzel foglalkozz már most! Van otthon valaki, aki elvigyen orvoshoz? Vagy lelépjek?” „Nem kell, megoldom, itt van egy köpésre” „Biztos?” „Uhum. Kérlek, mond meg Hannának, hogy ne aggódjon, vagy majd megírom neki én”

Miután ezt elküldtem neki, már dőltem is vissza a párnák közé, és ahogy a fejem a párnát érte már el is aludtam.

10:00

Ijedten rezzentem össze a hirtelen jött hidegtől, ami a homlokomat érintette, a szemem kipattant és Erikre meredtem, aki folyamatosan morogva az orra alatt, próbálta lehúzni rólam a takarót, fogalmam sincs, hogy miért.

-         Persze elmegy ő az orvoshoz, én hülye meg hiszek neki, közbe meg itthon döglik negyven fokos lázzal – morogta idegesen.

-         Biztos nincs annyi – szólaltam meg, de a hangom olyan volt akár egy egércincogás.

-         Miért vagy ilyen felelőtlen Elli? – szegezte rám a tekintetét. – Nem zavar, hogy betegre aggódtam magam?

-         Miért? Ez csak egy kis megfázás – nyúltam a borogatásért. – Szóval ilyen Király Erik gondoskodó oldala.

-         Nem az én dolgom lenne! – csattant fel a kelleténél élesebben.

-         Akkor miért vagy itt?

-         A pokolba is nem tudom – nézett a szemembe elkeseredetten. – Szedd össze magad, elviszlek az orvoshoz – indult meg kifelé ott hagyva egyedül a rengeteg kérdéssel a fejemben.

Fintorogva rúgtam le magamról a takarót és nagy nehezen elvánszorogtam a szekrényemig, ahonnan kivettem a barackszínű melegítőegyüttesemet és egy fehér trikót, tiszta fehérneműt vettem ki a fiókból és a fürdőbe vonultam, hogy lemossam magamról az izzadságot. Minden egyes mozdulatért meg kellett szenvednem, a tüdőm folyamatosan égett, lábaim folyamatosan remegtek. Soha nem volt még, hogy egy betegség ennyire ledöntött volna a lábamról, igazából a napját se tudtam megmondani, hogy mikor voltam utoljára beteg. A kádba már nem volt erőm bemászni, pedig olyan jól esett volna a testemnek egy forró fürdő, mégsem bírtam rávenni magam, hogy belemásszak, csak ültem a kád szélén és próbáltam nem elaludni.

-         Minden rendben? – kopogott be Erik.

-         Gyenge vagyok – válaszoltam vörösre gyúlt arccal.

-         Hogy érted azt, hogy gyenge vagy?

-         Úgy, hogy nincs erőm bemászni a kádba – sóhajtottam fel folyamatosan köszörülve a torkom hátha normálisan visszajön a hangom.

-         Ó.

Ezután az ajtó kinyílt, Erik belépett rajta, majd becsukta maga mögött és felém nyújtotta a kezét. Megfogtam a kezét és hagytam, hogy besegítsen a kádba, majd hátra dőlve behunytam a szemem és csak feküdtem a forró vízben.

-         El ne aludj nekem Elli – suttogta, mire kinyitottam a szemem.

-         Segítesz?

-         A fenébe – kapta el rólam a tekintetét, majd visszanézett rám és beletörődötten felsóhajtott.

Nem tudtam hová rakni ezt a tekintetet, mintha arra kértem volna, hogy vegyen feleségül, pedig csak azt szerettem volna, hogy segítsen megfürödni, mert túl gyenge voltam ahhoz, hogy magamtól tegyem. Mégis olyan fájdalmas arccal ért hozzám, olyan óvatosan nyúlt hozzám, mintha tiltott tárgy lettem volna a számára. Nem sokáig mulattuk az időt a fürdőben, Erik sietősen átdörzsölte a testemet, majd törölközőbe bugyolált engem és onnantól kezdve már nagy nehezen megoldottam. Erik kezét fogva sétáltam el a kocsiig, majd beültem az anyósülésre, és abban a pillanatban, ahogy a kocsi elindult elaludtam és csak a rendelő előtt ébredtem fel.

-         Nagyon nem tetszel te nekem! Ez nem csak egyszerű megfázás – nézett a szemembe aggodalmasan.

-         Ha én beteg vagyok, az ezzel jár – sóhajtottam fel és megnedvesítettem a kiszáradt ajkamat.

-         A kocsiban van víz, muszáj, innod nehogy kiszáradj – sietett vissza a kocsihoz és a csomagtartóból kivett egy mentes vizet. – Már írtam apudnak is, hogy mi a helyzet, meg a bátyádnak is.

-         Jesszusom Erik úgy viselkedsz, mintha beindult volna nálam a szülés – mosolyodtam el fáradtan. – De tetszik, hogy ilyen vagy – érintettem meg a kezét, majd elhúztam a kezem és a zsebembe süllyesztettem.

A váróterem tömve volt, ülőhely se nagyon akadt, így a fal mellett ácsorogtunk, időnként belekortyoltam a vízbe, de amúgy csak álltam, Erik vállának dőlve és csendben szenvedtem. Nem úgy, mint Erik, aki hangot adott a vánszorgásnak és folyamatosan idegesen magyarázott, hogy milyen szar az egészségügy. Osztottam a véleményén mégis megpróbáltam csitítani őt, amitől rám is ideges lett, majd eszébe jutott, hogy mi okból voltunk itt és egyből lehiggadt.

-         Majdnem elájulsz itt, ezek meg csak receptet iratnak, de mivel előbb itt voltak így persze, hogy nekik olyan sürgős – morogta az orra alatt két idős asszonyt méregetve. – Pedig ki is van írva, hogy a gyerekek elsőbbséget élveznek – húzta össze a szemét.

-         Erik kérlek – sóhajtottam a vállának döntve a fejem.

1 óra várakozás után sorra kerültünk, Erik úgy kísért be a rendelőbe, mintha a férjem lenne és épp az ultrahangra érkeztünk volna.

-         Nahát, szia, Ella. Ritkán látni téged errefelé – mosolygott rám az orvos, majd zavartan Erikre pillantott.

-         Bár most se kéne itt lennünk. Megvizsgálná, kérem, hogy minél előbb felgyógyuljon? Olyan, mint egy élő hulla – intett felém.

Csak annyira volt erőm, hogy megforgassam a szemem, aztán engedelmesen elkezdtem felhúzni a pulcsimat, hogy a doki meghallgassa a tüdőmet, de Erik féltékeny tekintete megakadályozott benne.

-         Ő csak egy orvos!

-         Nem mondtam semmit – kapta el rólam a tekintetét és kibámult az ablakon, de a tekintete pár pillanattal később visszavillant ránk.

-         Mutasd a torkodat – kérte elő véve egy spatulát, mire fintorogva kinyitottam a szám és majdnem behánytam, amikor a fadarabbal lejjebb nyomta a nyelvemet. – Nos, Ella attól tartok, hogy szépen elkaptál egy tüdőgyulladást, de szerencsére még az elején járunk. Írok neked egy beutalót mellkasröntgenre és felírom a szükséges gyógyszereket is. Lehetséges, hogy ezúttal is szükség lesz az injekciókra.

-         Csak azokat ne kérem – jajdultam fel fájdalmasan. – Nem akarom, hogy megint összeszurkálják a hátsómat.

-         A fenekedet? – akadt ki Erik. – Doktor úr, amennyiben szükség lesz azokra az injekciókra, majd én beadom neki őket, nekem szabad bejárásom van oda.

-         Attól tartok ez nem így működik fiatalember!

-         Orvosnak tanulok, most vagyok végzős az ELTE-n – hazudta szemrebbenés nélkül.

-         Azért szerepelsz a lányom osztályképén – forgatta meg a szemét a doki.

-         Ó, ki a lánya?

-         Jázmin!

-         Egy próbát megért – vigyorodott el, aztán megfogta a könyököm és elvette a recepteket, valamint a beutalót. – Köszönjük!

Elköszöntem a dokitól és kifelé tartva a kocsihoz megírtam apának, Hannának és Gergőnek, hogy mi a helyzet, majd dobtam egy sms-t Erikára is, aki azonnal visszaírt, hogy főzni fog nekem igazán jó tyúkhúslevest, ahogy szeretem. De nem csak ő volt ilyen aranyos, apa leszögezte, hogy amint jobban leszünk csapunk egy igazi apa lánya programot, Hanna kijelentette, hogy suli után átjön, hoz rengeteg magazint, hogy ne unatkozzak, Gergő pedig elhatározta, hogy haza cuccol arra a pár napra, amíg jobban nem leszek. Annyira körülvettek a szeretetükkel, annyira törődtek velem, mert tudták mennyire pokolian éreztem magam a legutóbbi betegségem alkalmával, hogy mindent elkövettek annak érdekében, hogy jól érezzem magam. Ezek tetejében pedig itt volt Erik, aki fittyet hányva a beutalóra, az apjával intéztetett nekünk időpontot egy magánorvosnál, aki azonnal bírt is fogadni. Nem meglepő, hisz ez a bizonyos orvos nem más volt, mint Ernő testvére. Ernő testvérének rendelője inkább kinézett egy menő lakásnak, mint egy rendelőnek. Az előszobában a falak zöld színben pompáztak, de a lehető legszebb árnyalatban, kényelmes kanapék vártak a páciensekre, az asztalon pedig magazinok szép sorba rendezve, de egy Tv is kapott itt helyet, amiből jelenleg zene szólt. Mikor mi beléptünk, akkor csendült fel a Szélcsend. Erik lefagyott mellettem, tekintetét a Tv-re szegezte, én pedig ott álltam mellette és levert a jeges rémület. Fogalmam se volt róla, hogy látta-e a klipet, hogy megnézte-e, de amikor az arcára néztem biztos voltam benne, hogy most először látta. Ujjai egyre szorosabban fonódtak a csuklóm köré, majd amikor a klipben ahhoz a részhez értünk, hogy Dávid megcsókolt engem, felmordult.

-         Akkor jól hallottam, hogy megjöttetek – szólalt meg egy barátságos hang.

Oldalra fordítottam a fejem, az ajkam szólásra nyílt, hogy köszönjek, de amikor észrevettem az ajtóban álló, fehér köpenyt viselő, jóvágású férfit, minden vér kifutott az arcomból és minden elsötétedett körülöttem.

Régen anyával tényleg össze voltunk nőve, ő volt számomra a példakép, mindenben őt utánoztam, olyan akartam lenni, mint ő. Amikor mentünk az óvodába, büszkén húztam ki magam és hagytam, hogy mindenki előtt megpusziljon, mert azt szerettem volna, hogy mindenki tudja, ő bizony az én anyukám. Aztán a dolgok megváltoztak, 7 éves koromban, amikor az egyik éjjel nagyon szomjas voltam és lementem a konyhába vízért. Már messziről hallottam a hangokat, anyu halk nevetését és egy másik férfi dörmögő hangját, de akkor még azt hittem, hogy apa az, pedig tudtam, hogy apu aznap éjszakázott. A konyhához érve még idejében ugrottam hátrébb, mielőtt megláttak volna, már akkor tudtam, hogy jobb lesz, ha nem hívom fel magamra a figyelmet. Anyu egy ismeretlen bácsival csókolózott a konyhapultnál, mellettük az asztalon ott hevert egy üveg bor és két pohár. Mikor a férfi hangosabban felnevetett, anyu csitítóan rászólt.

-         Halkabban, mert a végén Ella felébred! Gergő az iskolatársánál alszik, de Ella maradni akart itthon.

-         Nem is értem, hogy miért kell titkolóznunk! Olyan jó lenne már végre nyilvánosan fogni a kezedet.

-         Tudod, hogy nem lehet! Egyelőre nem, majd a válás után, csak szegény Ellát sajnálom. Olyan nehéz lesz neki feldolgoznia.

-         Nekem úgy tűnik, hogy talpraesett kislány, hogy meghódította az unokaöcsém szívét is.

-         Családban marad – nevetett fel anyu.

Kilestem a fal mögül és könnyek csorogtak végig az arcomon, ahogy őket néztem. Akkor csak egy dologra tudtam gondolni, anyu megcsalta apát és el fognak válni. Már nem is voltam szomjas, a lépcső felé hátráltam, így átestem egy cipőn és hatalmasat borultam.

-         Mi volt ez? – kérdezte a férfi azonnal.

-         Maradj csendben! – szólt rá anya. – Ella, kicsim te vagy az? – kiáltotta el magát.

Rémülten pattantam fel és felrohantam a szobámba, majd bebújtam a takaró alá és elsírtam magam. Nem sokkal később hallottam, hogy odakint felbőg egy autó motorja, majd hallottam anyu lépteinek neszét és halk kopogtatását. Semmit sem válaszoltam, a fejemre húztam a takarót és csendben sírtam.

-         Ella – éreztem meg magamon anyu kezét, ahogy megpróbálta lehúzni a fejemről a takarót. – Kicsim, nem kapsz levegőt, ha sokáig úgy maradsz – szólt rám szigorúan.

-         Nem érdekel! Akkor meghalok!

-         Ella! Ne kérjem még egyszer! Bújj ki a takaró alól!

Dühösen rúgtam le magamról a takarót és hátat fordítva neki össze kuporodtam.

-         Ella! Figyelj kicsim, amit az előbb láttál odalent…

-         Ki az a bácsi? Már nem aput szereted? – néztem rá könnyezve.

-         Szeretem édesapádat Ella, és pont ezt akarom elmondani neked. Odalent a bácsi, csak egy kedves régi barátom, és csak beszélgettünk.

-         Éjjel? A szátokkal? – bámultam rá kétkedve.

-         Semmi nem történt Ella, de szeretnélek megkérni, hogy ez maradjon kettőnk között! Tudod milyenek a férfiak, milyen féltékeny volt Erik is, amikor Botonddal játszottál tegnap. Nem szeretnéd, hogy mi is olyan csúnyán összevesszünk igaz? Nem akarod, hogy anyu sírjon?

-         Nem, nem akarom. Nem fogtok elválni ugye?

-         Nem fogunk, amennyiben megígéred, hogy ez kettőnk között marad – simította ki a szememből a nedves hajtincseket. – Na, bújj ide és aludj vissza – ölelt szorosan magához.

Nem teljesen hittem neki és attól a naptól kezdve, nem igazán kerestem a társaságát. Azt akartam, hogy apu csináljon nekem reggelit, hogy ő vigyen el az oviba, esténként azt akartam, hogy ő jöjjön be velem, amíg el nem alszok, anyától pedig szépen lassan eltávolodtam. És most annyi év után viszont láttam azt a férfit, aki miatt tönkrement a szüleim házassága.

Szerintem csak pár másodpercig lehettem csak kiütve, mert amikor kinyitottam a szemem pechemre ugyanúgy az váróteremben voltam, csak ezúttal Erik ölelő karjaiban, akinek közelségét most képtelen voltam elviselni. Nem, amikor ide hozott engem, ehhez az emberhez, aki mindenről tehetett.

-         Jól vagy Ellim? – kérdezte Erik csendesen és megsimogatta az arcomat.

-         Nekem most mennem kell – toltam el magamtól és talpra álltam, ám ekkor a környezetem imbolyogni kezdett, és kapaszkodó után kaptam, ami nem más volt, mint annak a férfinak a karja. – Eresszen el – rántottam el a kezem, majd szaladni kezdtem a kijárat felé.

Annyira siettem, hogy majdnem legurultam a lépcsőn, a tüdöm eszeveszetten szúrt, alig kaptam levegőt, de csak nem álltam meg. Nem törődtem azzal, hogy Erik a nevemet kiabálta, csak futottam, majd az utcára érve megálltam pihenni, hagytam, hogy az esőcseppek lemossák a forróságot az arcomról.

-         Ella, az Isten szerelmére, mi a franc bajod van? – kapta el a karomat Erik és maga felé pördített. – Beteg vagy, nem kéne még betegebbé tenned magad. Gyere vissza és hagyd, hogy Berci megvizsgáljon, nem kell félned – ragadta meg a vállamat és mélyen a szemembe nézett.

-         Komolyan azt gondolod, hogy a vizsgálattól félek? – nevettem fel erőltetetten.

-         Akkor mi a gond?

-         Semmi – töröltem le a könnycseppeket az arcomról. – Úgysem értenéd meg. Miért is értenéd?

-         Ella, ismered valahonnan Bercit?

Nem mondtam semmit, ajkamat szorosan összepréseltem és megpróbáltam visszatartani a kikívánkozó könnycseppeket. Annyi év után újra emészteni kezdett a bűntudat, amiért elhallgattam az egészet apu elől. Ha őszinte vagyok, akkor talán nem magát hibáztatta volna a válás miatt. Most pedig már az akkori férfi, nem csak egy arc és egy hang volt, most már neve is volt. Berci, Erik nagybátya. Kavarogni kezdett a gyomrom a gondolattól, hogy annak az embernek az unokaöcsébe voltam szerelmes, akivel anyu megcsalta aput. Hogy tehettem ezt vele?

-         Ella! Mondj már valamit – fogta két keze közé az arcomat.

-         Nincs mondanivalóm a számodra Erik – húzódtam el tőle. – Hazaviszel vagy menjek busszal?

-         Nem vihetlek haza az Isten szerelmére! Még meg sem vizsgáltak! Visszamegyünk – ragadta meg a kezem és maga után kezdett húzni.

-         Nem hagyom, hogy hozzám érjen a mocskos kezével – rántottam el a karom és a lendületemtől hátráltam pár lépést.

-         Mit mondtál? Ella, miről nem tudok? – szegezte rám a tekintetét.

-         Ella? Nem azt mondtad, hogy beteg vagy? – hallottam magam mögött Dávid döbbent hangját.

A hangját meghallva hihetetlenül megkönnyebbültem, megfordulva belesimultam a karjaiba és mélyen a kabátjába fúrtam a fejem.

-         Vigyél magaddal! Kérlek!

-         Jó, de mi történt?

-         Kérlek – néztem fel rá könnyes szemekkel. – Vigyél haza!

-         Nem messze parkolok a kocsimmal, itt a kulcs szállj be, addig én beszélek vele – vándorolt a tekintete a hátam mögé.

-         Inkább vele kéne beszélned, amiért nem hajlandó megvizsgáltatni magát. Mellkasröntgenre jöttünk, de aztán rosszul lett, és amikor magához tért menekülni kezdett, mintha szellemet látott volna.

-         Nem gondolod, hogy talán nyomós oka van rá? – szaladt magasba Dávid szemöldöke. – Van beutalód Ella?

-         Ide nincs, a kórházba van csak.

-         Rendben, akkor szépen mind a hárman elmegyünk a kórházba és megcsináltassuk a röntgent.

-         Ella velem jön – szólalt meg Erik azonnal.

-         Talán majd ő eldönti!

Ekkor mindkét fiú rám nézett, és tudtam, hogy muszáj, leszek választani. Dávidról tudtam, hogy nem haragudott volna meg, ha Erikkel tartok, Erik viszont tuti biztos, hogy megharagudott volna rám, és nem szerettem volna hálátlannak tűnni, hisz olyan rendes volt velem. Lógott miattam a suliból, elvitt az orvoshoz, aztán elhozott ehhez az emberhez. Biztos, hogy nem tudott róla, hogy mi történt, így nem haragudhattam rá miatta. Erik arcát fürkészve biztos voltam abban, hogy amint beszállunk a kocsiba, nekem szegezi a kérdéseit, én pedig még nem álltam készen őszintének lenni.

-         Ne haragudj, de Dáviddal megyek – suttogtam.

-         Akkor majd írd meg, hogy mit mondtak – túrt bele a hajába idegesen és sarkon fordulva besietett az épületbe, talán azért, hogy számon kérje a nagybátyát.