Már 11 nappal Halloween előtt lázban égett az egész iskola. Mindenki a közelgő hatalmas buliról beszélgetett és arról, hogy ki minek fog beöltözni. A kilencedikesek voltak a legizgatottabbak, számukra teljesen újdonság volt az egész, mivel eddig ahova jártak nem volt Halloweeni buli. Nem csoda, hisz Magyarország nem vette át a Halloweent, csak néhány szórakozóhely, iskola esetleg házibuli keretén belül volt lehetőség a fiataloknak beöltözős buliba menni. A suliba belépve lelöktem a fejemről a kapucnit és lehúztam a kabátom cipzárját, tekintetem sokáig elidőzött az aulát borító dekoráción. Minden évben a végzősöké volt a megtiszteltetés, hogy feldíszítsék az iskolát, ők pedig már el is készültek az aulával és irtó jó munkát végeztek. Az aulát teljesen beborította a pókháló, a portás ablakán mű pókok járkáltak fel alá, bőszen kerülgetve a portás új táblácskáját, amin ezált. „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel” Mosolyogva kaptam el a tekintetem a tábláról és a kabátomból kibújva a termünk felé indultam bízva abban, hogy Hanna már bent volt. Nem is kellett sokági keresgélnem, a terem előtt állt Zsoltival és Erikkel, az előbbivel teljesen egymásba gabalyodtak. Furcsa amúgy, mióta Erik és én rosszba voltunk, Hanna és Zsolti egyáltalán nem veszekedtek, de amikor rákérdeztem az okára, lerendezett annyival, hogy csak előttem nem veszeksznek.

-         Sziasztok – köszöntem oda lépve hozzájuk, mire Erik azonnal felkapta a fejét.

Kíváncsian vártam, hogy ezúttal mit fog tenni. Megy vagy marad? Múlt hét csütörtök óta mondhatni menekült előlem, amikor pedig mégis maradt, folyamatosan engem bámult. Nem tudtam, hogy örüljek-e ennek, avagy sem. Egy kicsit örültem, mert a csütörtök áttört egy bizonyos falat és léptünk egy jó nagy szintet, de mintha egyből tettünk is volna meg két lépést hátra. A tekintetét kutatva, mint egy film úgy pörgött le előttem a múlt csütörtök.

Arra számítottam, hogy Erik azonnal eltol magától, ezt kellett volna tennie, azok után, hogy milyen szemét volt velem, ezért teljesen meglepődtem a reakcióján. Izmos karja azonnal a derekam köré fonódott, ajka átvette az irányítást, nyelve átsiklott a számba és szorosan magához ölelt, testét hozzám préselte. Elemi erővel tört rám a tűz, testem lángolt és folytatást követelt. Az ösztöneimnek engedve, húztam magam után Eriket a szobámba, majd bezártam az ajtót és hozzá lépve lerángattam róla a kabátját és minden egyes ruhadarabot, ami megakadályozta azt, hogy érezzem őt. Mikor már mindketten meztelenek voltunk, kiéhezve estünk egymásnak, egyensúlyunkat vesztve az ágyon landoltunk és egymásba gabalyodva kifulladásig csókolóztunk.

-         Kérlek – suttogtam a szájába és a kezem lefelé indult, hogy ha kell, magam tegyem be, de nem volt rá szükség.

Olyan könnyedén siklott belém, mintha hazaérkezett volna. Mintha mindig is hozzám tartozott volna, és tudom, hogy ez hülyeségnek hangzik, de akkor tényleg ezt éreztem. Egyáltalán nem volt fájdalmas, tökéletes volt, pedig nem volt neki kicsi, mégsem feszített. Kitöltött engem, olyan pontokat fedezett fel, amiknek a létezéséről nem is tudtam. Nyöszörögve markoltam meg a takarót, amikor megemelte a csípőmet és előre nyomult, teljesen kitöltve engem, ajkával a mellemen. Ajka aztán visszatért az ajkamra, gyengéden ráharapott az alsó ajkamra és mozogni kezdett. Az agyam teljesen kisült, szememet szorosan behunytam, ujjaim a hajába gabalyodtak, testem felvette a ritmusát és hagytam, hogy a csókjával a mennyországba repítsen. Mennyországba? Ugyan még azon is túl, olyan gyönyört okozott nekem, amihez foghatót még soha nem éreztem. Nem tudom, mit csinált másképp, hogy mi volt az oka, de egyszerűen varázslatos volt. Még úgy is, hogy az együttlétünk nem szeretkezés volt, hanem dühből és elkeseredésből álló szex. Kőkemény szex. Olyan kőkemény, hogy amikor egy órával később felriadtam Eriknek már csak a hűlt helyét találtam.

-         Nem is figyelsz rám! Ella – lengette meg a kezét előttem Hanna, mire pislogtam párat és kérdőn ránéztem. – Jól vagy? Teljesen ki vagy pirulva – fogta meg a karom aggódva.

-         Jól vagyok – motyogtam és vetettem egy gyors pillantást Erikre, aztán sarkon fordultam és besiettem a lány mosdóba.

Nagy hiba volt felidézni a csütörtökön történteket, hatalmas nagy hiba. A mosdó csempéjét markolászva, próbáltam lecsillapítani a heves szívdobogásomat, lábamat szorosan összezártam, hogy tompítsam a lüktetést, ami Erik után sóvárgott. Lángolt az egész testem és utáltam, hogy akartam őt. Azok után, hogy szemét módon ott hagyott engem, anélkül, hogy beszéltünk volna. A fejemet rázva vizeztem be a csuklómat, majd lehajolva megmostam az arcomat, és amikor felegyenesedtem a tükörben magam mögött megláttam Eriket. A testem boldogan köszöntötte az érkezését, ám az agyam óva intett, hisz mégis csak iskolában voltunk, ám a testem simán bemutatott az agyamnak és követte az ösztöneit. Az ösztönei pedig Erik karjaiba vitték. Erikhez lépve megfogtam a kezét magam után húztam az egyik mosdóba, bezártam az ajtót és felé fordultam a szűkös helyen.

-         És… - kezdtem, de nem bírtam befejezni, mert az ajka az ajkamra tapadt, keze pedig becsúszott a szoknyám alá és a bugyimat félre tolva ingerleni kezdett.

-         Á, már készen állsz – nyugtázta elégedetten, mire morogtam valamit.

Erik leült a WC deszkára, kigombolta a nadrágját, majd kiszabadította magát és belerántott az ölébe. Egy könnyed lökéssel már bennem is volt, keze az ajkamra tapadt, megakadályozva, hogy hangosan felnyögjek. Megnyaltam a tenyerét, mire hallkan felröhögött. A vállára támaszkodva gyorsítottam a tempón és a tilosban járástól csak még nedvesebb és izgatottabb lettem.

-         Matekom lesz – nyögtem ki hirtelen sápadtan.

-         Még van 5 perc – súgta a számba és mind két kezével megragadta a derekam. – Mozogj főnök!

Egyszerre jutottunk el a csúcsra, ami után hosszasan lihegtünk egymásnak dőlve. Rengeteg kérdés kavargott bennem, de tudtam, ha feltenném őket, nem kapnék rá választ, így hallgattam. Mintha mi sem történt volna meg igazítottam a ruhámat, WC papírral áttöröltem magamat és Erikre néztem.

-         Előbb megyek én.

-         Én megvárom, míg becsengetnek – válaszolta begombolva a nadrágját.

-         Oké.

-         Oké.

Azzal már kint is voltam a fülkéből és siettem az első órámra. A folyosón megpróbáltam úgy végig sétálni mintha mi sem történt volna és megpróbáltam nem törődni azzal a buta gondolattal, hogy az arcomra volt írva mit csináltam a mosdóban. Egek, ha ez kiderül, akkor abból hatalmas botrány lesz. Na, nem Dávid részéről, ő tudott mindenről, hanem mindenki más részéről, akiknek semmi közük nem volt az egészhez. Még sikerült a tanár érkezése előtt elfoglalni a helyemet és kipakolni a táskámból.

-         Ne kérdezzem, hogy nem sokkal utánad, miért láttam be surranni Eriket a lány mosdóba? – hajolt hozzám Hanna.

-         Hm… valóban láttad őt?

-         Engem kért meg, hogy fedezzem – vonta fel a szemöldökét, mire a szám elé kaptam a kezem nehogy hangosan felnevessek.

-         Mit – kezdtem, de aztán elhallgattam, mert kinyílt az ajtó és belépett a tanár.

-         Óra után megbeszéljük – vigyorgott rám.

-         Helyes – bólintott felénk a matek tanár szigorúan, akinek füle egyenesen ránk lett specializálódva, hogy bármikor meghallhasson minket.

11:30

A beszélgetés végül elmaradt az óra után, ugyanis Kitti egy gyors próbára hívott össze minket, így a szünetben a keringőt gyakoroltunk, leginkább azt a részt, amikor a lányok a fiúk karjára ültek és úgy tettünk meg egy kört. Voltak elég nagy egyensúly gondok az osztályban és volt néhány lány, akik féltek felülni a srácok karjára. Én egy percig sem féltem, tök nyugodtan lóbáltam a lábam Erik és Zsolti karján csücsülve, ami miatt kaptam egy két kedves megjegyzést, a félős lányoktól.

-         Utálom, hogy te nem jössz – dőlt hátra Hanna és távolabb tolta magától az ételhordót.

-         Majd jövőre itt leszek – eresztettem meg egy halvány mosolyt.

-         De a mostanin nem, pedig a mostani irtó király lesz! Hónapok óta várom ezt a napot, úgy volt, hogy együtt készülődünk!

-         Most is megtehetjük, csak te aztán jössz a suliba én pedig Dáviddal a hotelbe – vontam meg a vállamat. – Nem Hanna, nem mondhatom le. Megígértem, hogy elmegyek vele.

-         És ő azt mondta, hogy nem fontos. Idézem szóról szóra. Azt mondta, hogy nem akar semmi jónak elrontója lenni és nem bánja, ha a sulis bulira jössz.

-         Egyedül érkezni lúzerség. Tavaly legalább ketten voltunk egyedül.

-         Nem jönnél egyedül. Velünk jönnél és Erik is jönne! – mosolygott rám sejtelmesen.

-         Erik nem megy sehova – hallottam magam mögött Erik hangját.

-         De igen, az Erik jön – emelte meg a hangját Hanna. – Mond meg neki, hogy jön – szólt idegesen Zsoltira.

-         Eriknek dolga van, már elígérkezett valaki másnak – nézett a szemembe.

Idegesen kaptam el róla a tekintetem és legszívesebben megfojtottam volna egy kanál vízben azt a ribancot, akivel Erik még mindig együtt volt és a képek alapján iszonyatosan szerelmesek voltak egymásba. Igen a képek alapján, a valóság úgy nézett ki, hogy reggel Erik még engem dugott a WC-ben és nagyon kétlem, hogy megbánta volna. Ettől a gondolattól megnyugodtam és vidáman belekortyoltam az ásványvizembe.

-         Persze, hogy dolga van. Be kell öltöznie, Kennek, hisz Barbie nem érkezhet egyedül.

-         Parancsolsz? – vonta fel a szemöldökét kérdőn Erik.

-         Vagy tévedek? Bármi is lesz, biztos nagyon cukik lesztek együtt – mosolyogtam kedvesen.

-         Ó abban biztos vagyok, de még neked is tetszeni fog – mosolygott vissza rám.

A vidám csillanást a szemében nem tudtam hova tenni, így csak pislogtam rá bután majd elkaptam a tekintetem és megittam a maradék vizet, majd az üres flakont a megfelelő kuka felé dobtam és csont nélkül bele is találtam. Tekintetem ezután Erikre villant és még időben elkaptam a döbbent csodálatát, mielőtt elfordította volna rólam a fejét.

-         És minek öltöztek végül Zsoltival? – néztem Hannára kíváncsian.

-         Addig még úgy is ezerszer meggondolja magát, de eddig úgy néz ki, hogy Harley Quinn és Joker leszünk – válaszolta meg a kérdésemet Zsolti. – Te mit csinálsz itt? – vette észre Eriket.

-         Szerinted? Téged vártalak, mert azt mondtad jöjjek ide – vágta rá Erik azonnal.

-         Á tényleg, kösz, hogy megvártál – bólogatott, de az arcán látszott, hogy full kamu az egész.

Vigyorogva pillantottam Hannára, aki sejtelmesen mosolyogva nézett vissza rám és az asztal alatt megfogta a kezemet. Percekig beszélgettünk csupán csak a szemünkkel, míg a srácok hangosan a jövőhéten megrendezésre kerülő meccsről. Ekkor megszakítottam a szemkontaktust Hannával és Erikre néztem, feszülten figyelve a beszélgetésükre.

-         Gergő szerint eljön az egyetem edzője is, az igazgatóval, szóval sok minden múlik ezen – dobolt idegesen az asztalon az ujjaival. – Nem cseszhetem el!

-         Ugyan már haver, ne aggodalmaskodj, hasítani fogsz, mint mindig!

-         Ja, úgy, mint múlt hétvégén? Életemben először cseréltek le, a hülye görcsök miatt – bámult a vádlijára úgy, mintha az elárulta volna őt.

-         Túlságosan meghajtottad magad mostanában. Folyamat az edzőterembe voltál, nem is pihensz, normális, ha a tested megálljt parancsolt!

Aggódva, a szám szélét rágcsálva fürkésztem Eriket, és próbáltam figyelmen kívül hagyni a szívembe markoló félelmet. Vajon tényleg a sok mozgás miatt kezdett el görcsölni a vádlija? Mi van, ha ez a drog mellékhatása? Mi van, ha az a méreg szépen lassan felemészti őt belülről? Képes lesz másodjára is kilábalni belőle, akar-e egyáltalán újra tiszta lenni? Miattam nyúlt újra a drogokhoz? Ilyen és ehhez hasonló kérdések fogalmazódtak meg bennem újra és újra, ezzel pedig a teljes kétségbeesés határára sodortam saját magamat.

-         Erik beszéljünk – pattantam fel hirtelen, mire csodálkozva rám pillantott, majd látva a zaklatott arcomat felpattant és követett ki az ebédlő elé.

-         Mi az?

-         Tudom, hogy nem az én dolgom és, hogy semmi közöm hozzá, de a vádli görcsök… szóval lehet ez attól is? – kérdeztem a könnyeimet nyelve.

-         Magnézium hiányom van Ella, megállapította a sportorvos, semmi köze a gyógyszerekhez.

-         Nem jó, amit csinálsz Erik – emeltem rá a tekintetem.

-         Nem a te dolgod, aggódni értem – nézett mélyen a szemembe.

-         De arra jó vagyok, hogy megdugj a lány WC-ben?

-         Miért tagadjam meg magamtól az élvezeteket, ha tárt karokkal vársz rám? – lépett közelebb hozzám. – Ha utánam sóvárogsz, miközben híres barátod van?

-         Tetszik ez neked igaz? Hogy veled vagyok, mikor pasim van?

Erik a fejem mellette megtámasztotta a kezét, tekintete az ajkamra esett, majd visszatért a szememre és halvány mosoly terült el az arcán.

-         Tudod, mi tetszik? Hogy megcsaltad méghozzá velem, azzal a személlyel, akit korábban megcsaltál vele – ráncolta össze a homlokát.

-         Tudod mi az igazság? Hogy téged nem csaltalak meg, ahogy őt sem, mert Dávid mindenről tud – néztem mélyen a szemébe, majd ellöktem magam a faltól és visszamentem az ebédlőbe.

16:10

Dávid a csarnok előtt várt rám, arcán szórakozott mosollyal, majd a tekintete mögém vándorolt és felvonta a szemöldökét. Hátra pillantottam a vállam felett és Erikre néztem, aki Gergővel együtt lépett ki a csarnok ajtaján, a tekintetét pedig le se vették rólunk.

-         Sziasztok – kiáltott oda nekik, mire Gergő visszaintett, de Erik csak elfordult. – Na, mi van táncoslábú zajlik az élet? – vándorolt vissza rám a tekintete.

-         Úgyis mondhatjuk – álltam lábujjhegyre és a derekára csúsztatva a kezem megpusziltam az arcát. – Hm… megborotválkoztál.

-         A kedvedért bármit – simogatta meg az arcomat. – Komolyan elmondtad neki, hogy mindenről tudok? És ha ezek után már nem leszel neki izgalmas?

-         Arról faggatott a próba alatt, hogy most akkor nyitott kapcsolatba vagyunk-e vagy mi van velünk. Nem magyaráztam el neki, úgysem értette volna. Megyünk?

-         Naná. Anya már nagyon vár téged, egész nap be volt zsongva, hogy jössz és kedvére babázhat veled.

Na, igen. Dávid anyukája a hét elején keresett fel engem Dávidon keresztül, hogy volna-e kedvem szerepelni a legújabb mennyasszonyi ruha kollekciójuknak a fotózásán szólóban és Dáviddal együtt is. Sokáig hezitáltam végül elfogadtam az ajánlatát, bár még most is kételkedtem abban, hogy én lettem volna a megfelelő modell. Talán Dávid édesanyja a hirtelen jött népszerűségemet próbálta meglovagolni azzal, hogy felkért engem, de ezt el is vetettem, amikor a szalonba megérkezve szembe találtam magam Zsuzsival, aki gondoskodó szeretetével minden kételyemet eloszlatta.

-         Ella, örülök, hogy újra láthatlak – mosolygott rám kedvesen. – Kérsz kávét vagy esetleg teát innál?

-         Egy kávé tökéletes lesz – mosolyogtam vissza rá, majd hagytam, hogy Dávid lesegítse a kabátomat.

-         Egy kávé nekem is jó lesz anyu – mondta Dávid.

-         Rendben drágám – simogatta meg a fia arcát. – Megborotválkoztál? Nagyon helyes, hagy lássák a lánykák a csinos kis pofidat.

-         Egy lányka miatt tettem anyu. Egy dögös lányka miatt – kacsintott rám.

Rámosolyogtam, majd körbe hordoztam a tekintetem a szalonban, megcsodálva a rengeteg gyönyörű mennyasszonyi ruhát. Az egyik, ami egy próbababán volt különösen megtetszett, sellő fazonú volt, az egész hátat szabadon hagyta, elől pedig egy hosszú kivágás volt egészen a köldökömig. Ezt a ruhát kifejezetten olyan lányok számára tervezték, akiknek kis melleik voltak, mint például nekem. Jó szerencsére nem voltak kicsik, hanem pont tökéletesek és imádtam őket. A melleim pedig imádták Erik ajkát.

-         Mire gondolsz vöröske? – hajolt hozzám Dávid.

-         Csak arra, hogy meg merjem-e kérdezni anyudat arról, hogy felpróbálhatom-e ezt a csodát – simítottam meg a ruhát.

-         Hazudsz – kuncogott fel. – de szerintem simán. Megkérdezzem neked nyuszika?

-         Itt is vannak a kávék – lépett hozzánk Zsuzsi, két csészével a kezében. – Amúgy ez a csoda is a kollekció része – pillantott rám csillogó szemekkel.

-         Ó – csillant fel a tekintetem azonnal. – Ez a ruha gyönyörű, ahogy az egész bolt is. Már bánom, hogy nem innen kölcsönöztem a ruhát a szalagavatóra – kortyoltam bele a kávéba.

-         Majd jövőre és én állom – szögezte le Dávid. – Amennyiben az én dalomra fogtok keringőzni.

-         Persze, sőt meg leszel hívva, hogy élőben énekeld el – jutott eszembe a remek ötlet.

-         Soha nem venném el tőled a csillogást Ella – nézett mélyen a szemembe.

Meghatott mosolyra húztam az ajkam, megittam a maradék kávét, aztán várakozásteljesen Zsuzsira néztem.

-         Részemről kezdhetjük!

Soha nem gondoltam volna, hogy egy fotózást ennyire élvezni fogok. Az egész társaság profi volt, a sminkes és a fodrász mindig eltalálta a megfelelő frizurát, ami jól állt nekem és még a ruhákhoz is passzolt. Először a sellő fazonú ruhával kezdtük, amihez kontyba csavarták a hajamat és egy földet söprő fátyolt tűztek bele, egy gyönyörű hajdísz segítségével. A sminkemet visszafogottra csinálták, ajkamon halványrózsaszín rúzs csillogott, és a kevéske pirosítótól olyan volt, mintha mindig el lettem volna pirulva. Mikor kiléptem a válaszfal mögül Dávid leesett állal bámult rám.

-         Ella?

-         Én vagyok – fordultam körbe előtte vigyázva a ruhára.

-         Hát – nézett végig rajtam, majd saját magán, ő is már átöltözött, sötétkék öltönyt viselt, ami piszkosul jól állt neki. – alkalomhoz vagyunk öltözve, szóval már csak egy pap kell – pillantott Zsuzsira. – Anyu valami csodát műveltél ezzel a lánnyal és most megkérem a kezét – határozta el magát.

Zsuzsi nevetve legyintett egyet felé, és a kezemet megfogva a stúdióba vezetett, egyenesen a kamerák közé. A stúdió egyik falát csak tükrök borították, míg egy másik része rózsákból kialakított háttér volt, egy másik szoba pedig elegáns bútorokkal volt berendezve, egy gyönyörű lépcsővel együtt. Itt kezdtük el a képeket csinálni és borzasztóan élveztem minden egyes pillanatát. Pár óráig igazi hercegnőnek éreztem magam és szerintem minden fiatalnak szüksége volt az ilyen élményekre. Mert mindenki megérdemelte, hogy hercegnő legyen. Az utolsó ruha volt a kedvencem. A régi középkort juttatta eszembe, a hosszú ujjaival, a V kivágású felső részével és a rengeteg díszítéssel, ami borította. Ez volt a legcsicsásabb mégis a kedvencemmé vált, főleg miután megkaptam a virágkoszorút a fejemre. A hajam göndör tincsekben omlott a vállamra és még soha nem éreztem magam olyan szépnek, mint akkor. Mikor Dávid mellém lépett, fekete szmokingban, ami hátul hosszabb volt, mint elől, már tényleg egy középkori filmben éreztem magamat.

-         Azt hittem hülyén fog rajtad állni, de te még a legrondább ruhákban is gyönyörű vagy! – mosolygott rám.

-         Ne mond rá, hogy ronda – védtem meg azonnal a rajtam lévő csodát. – Ebben fogok hozzád menni – tettem hozzá komolyan.

-         Kérlek, ne!

Nevetve néztem rá, aztán megfogtam a kezét és a kamerák elé húzva őt táncolni kezdtem a folyamatosan szóló lágy zenékre. Ezúttal a szépség és a szörnyetegre.

-         Még a pihenőt is táncikálva akarod tölteni? – kérdezte szórakozottan.

-         Csak szeretném kiélvezni a pillanatot, csak pár percig elhinni, hogy egy hercegnő vagyok.

-         Hisz az vagy! Nem kellenek neked ilyen ruhák, ezek nélkül is egy igazi hercegnő vagy!

Mint három perccel később kiderült, már nem volt szükség több fényképre, a fényképek elkészültek a táncunk alatt, így csak pár kép lett csinálva csak rólam, ahogy a hatalmas ablaknál állva néztem a távolba és pár a lépcsőn ülve, háttérben Dáviddal, aki engem nézett várakozó mosollyal az arcán.

Az érzés amikor a nővéred küld egy videót, hogy a férfi, akibe szerelmes vagy a házuk előtt tömi a fejét, majd megírja, hogy ugyanaz az ember nem tudja kinyitni a kocsiajtót 😂 és a vicces? Hogy tudod, hogy ilyen idióta mégis szereted úgy, hogy tudod ő nem téged. Ez vagyok én 🤦‍♀️