-         Apa azonnal szedd le azt a videót minden létező oldalról. Amint megtudom, hogy ki tette fel, be perelem! Nem apa nem érdekel, hogy Zsombornak a gyerekei! Durván megsértették a magánéletemet! – üvöltött Dávid a telefonba.

Azonnal felriadtam, felültem az ágyban és rémülten figyeltem Dávidot, aki fel alá járkált a szobában, percenként beletúrt a hajába, majd ökölbe szorította a kezét és folyamatosan káromkodott.

-         Hányan látták már? Bassza meg – szisszent fel.

-         Mi történt? – kérdeztem félve, mire Dávid abba hagyta a járkálást és rám nézett. – Dávid. Mi a gond? Milyen videó?

-         Ella – ült le velem szembe Dávid és egy pillanatra behunyta a szemét. – Tudnod kell, hogy soha nem tettem volna veled ilyet! Soha nem akartalak téged kitenni ennek! Sajnálom!

-         Miről beszélsz Dávid? – húztam el tőle a kezem görcsbe ránduló gyomorral.

-         Felkerült egy videó rólunk, tegnap estéről – sütötte le a szemét.

Először el sem akartam hinni neki azt, amit mondott. Felnevettem ám a nevetésem egy idő után elhalt, ajkam vicsorra húzódott, magamra kapkodtam a ruháimat és kivetettem magam a szobából. Ati nevét kiabálva minden ajtón benyitottam, míg az egyik szobában meg is találtam. Igazak álmát aludta és most kómásan pislogva rám nézett.

-         Mi az Ella? Gond van?

-         Gond? Még meg mered kérdezni? Hogy süllyedhetsz le ilyen mélyre Attila? Hát nincs benned tartás? Szándékosan tönkre akarod tenni az életemet? Még, hogy Dávid tesz be nekem, hogy miatta úszik el a karrierem! Pedig te vagy az, aki folyton csak bánt engem és hátráltat! Miért kellett felvenned minket? Miért töltötted fel? – üvöltöttem az arcába zokogva. – Hogy lehetsz ennyire érzéktelen? Mégis mi a lófaszt tettem én ellened? Mond meg Attila! Mond meg, mit tettem, hogy ezt érdemlem! Most rajtam csámcsog az egész ország! Hogy megyek így haza? Hogy nézek az apám szemébe?

-         Miről beszélsz Ella? Milyen felvétel? – kérdezte Ati komolyan.

-         Nekem ne... - kezdtem, de Dávid a szavamba vágott.

-         Nem Ati volt Ella! Ne őt hibáztasd!

Megfeszülve fordultam Dávid felé, majd visszanéztem Atira, aztán újra Dávidra.

-         Ha nem ő, akkor...

-         Móni – túrt bele a hajába Dávid. – Tudhattam volna, hogy az a ribanc nem áll le!

-         Elmondanátok, hogy mi folyik itt? – követelt magyarázatot Ati.

-         A húgod levideózott minket és felpakolta a netre – vetette oda Dávid idegesen. – Kerüljön csak a kezem közé és megölöm!

-         Ó nem az az én dolgom lesz – furakodtam el Dávid mellett és ezúttal Móni nevét ordibáltam.

A földszintig jutottam, amikor belefutottam Zsomborba. Az arcát látva azonnal tudtam, hogy már látta a felvételt, vagy pedig hallotta a fent lezajló beszélgetést.

-         Móni egy órája elment itthonról. Ella tudok valahogy segíteni?

-         Hát ilyen gyáva – sziszegtem a könnyeimet nyelve. – Annyi tartás nincs benne, hogy a szemembe nézve megmondja, hogy ő az.

-         Ő volt, sikerült lenyomozni a telefonját. Sajnálom Zsombor, de nem hunyhatok szemet felette. Muszáj, leszek jogi lépésekhez folyamodni – állt meg mellettem Dávid és megfogta a kezemet.

-         Nem lehetne, hogy valahogy megbeszéljük?

-         Nem apa! – csattant fel Ati és lesietett a lépcsőn. – Móni viselje csak a következményeket. Túl sokat tűrtél már így is! Ella soha nem érdemelte ezt!

-         Pontosan! Ella ezt nem érdemelte! Nincs olyan testvéri viszály, amit ne lehetne megbeszélni. Móni nemcsak féltékeny, hanem gonosz. Romlott lány, akit nem hajt más csak a bosszú és mások bántása – morogta Dávid. – Beszéljük ezt meg máshol – kérte.

Zsombor tehetetlenül bólintott és gondterhelten a halba vezette Dávidot én pedig kettesbe maradtam Atival. Elszakítottam a tekintetem a hal csukott ajtajáról és gyanakodva Atira néztem.

-         Nem Ella! Nem hazudtam – válaszolta meg a ki nem mondott kérdésemet. – Móni tényleg túl ment minden határon! Melletted vagyok Ella!

-         Ezt majd megbeszéljük – morogtam, mert a telefonom elkezdett csörögni és a kijelzőn Gergő neve virított.

A konyhába mentem, hogy nyugodtan tudjak beszélni Gergővel, becsuktam magam mögött az ajtót, majd az ajtónak támaszkodva fogadtam a hívását.

-         Szia, bátyus – köszöntem csendesen. – Gondolom már láttad a videót.

-         Nem! Nem láttam és nem is fogom megnézni! Tiszteletben tartom a húgomat, Hanna szólt, hogy mi történt – válaszolta komoran. – Hogy vagy?

-         Ramatyul – motyogtam könnyes szemekkel. – Miért történt ez velem Gergő? Miért büntet engem az ég?

-         Tudni már, hogy melyik volt?

-         Móni – húztam el a szám, mire Gergő káromkodott egy cifrát, aztán valami csattant.

-         Ha egyszer a kezem közé kerül, nem érdekel, hogy lányból van, megölöm! Hogy süllyedhet valaki ennyire mélyre? Ella a fenébe...

-         Dávid már elkezdett intézkedni. Feljelenti Mónit és már folyamatban van a videó leszedése minden oldalról. Csak tudod mi a gáz? Már rengetegen látták, és ami egyszer felkerült a netre, az örökre ott is marad, ha máshol nem néhány ember telefonjában – sírtam el magam és lecsúsztam a földre.

-         Ella drágám nyugodj meg kérlek! Figyelj, neked csak a hátad látszik, semmi olyan nem, ami...

-         Annyi éppen elég! Oda a karrierem. Ha ez a Jégszínház vagy a Londoniak fülébe jut, nekem lőttek. Mit tegyek most Gergő? Hogy nézzek apa szemébe? Hogy állok nagyiék elé?

-         Nem lesz semmi gond! Hol vagy most? Elmenjek érted?

-         Itt vagyok még anyáéknál Dáviddal – töröltem meg a szemem. – Meg akarom várni, hogy Móni hazajöjjön! A szemébe akarok nézni, azt akarom, hogy vállalja a tettét és annak következményét!

-         Biztos, hogy jó ötlet ez Ella? Szerintem jobb lenne, ha hazajönnél.

-         Gergő te ezt nem értheted!

-         Miért akarod ennél is jobban tönkre tenni magad? Az a lány mérgező, kiforgatja a szavaidat és tőrt döf beléd.

-         Épp itt az ideje, hogy mindezt vissza kapja! Bízom benne, hogy ezzel kiesik anyánk kegyeiből! Ha még ezek után is ugyanúgy fogja babusgatni soha többet nem, állok, szóba ezzel a családdal ebben biztos lehetsz!

-         Ella.

-         Igen?

-         Pár napig kerüld el a közösségi oldalakat. Borzalom az egész. Főleg Dávid falán, de még TikTokon is rólatok van szó. Durvább, mint nyáron azzal a másik csajjal.

-         Az a másik csaj Móni volt!

-         Mi a fasz? Móni? Dávid képes volt a Mónival? Jézusom! Akkor hát ezért tette. Bosszúból, amiért együtt vagytok.

-         Valószínűleg... apa már tudja?

-         Igen, megkértem, hogy most hagyjon téged egy kicsit, de ő is azon a véleményen volt, hogy fel kell jelenteni az elkövetőt. Ő maga akar intézkedni az ügyben, szerintem már azt is teszi. Egy ideje lelépett itthonról.

Hátra hajtottam a fejem, ami hangosan koppant az ajtón, majd a homlokomat ráncolva a telefonomra néztem és a szívem abban a pillanatban őrült táncba kezdtem, amikor láttam, hogy Erik hívott.

-         Bocs, de le kell tennem, Erik hív – hadartam és már rá is nyomtam a telefont, hogy aztán fogadjam Erik hívását. – Erik? – szóltam bele bizonytalanul.

A vonal végén csend uralkodott, egyedül csak abból tudtam, hogy vonalba voltunk, hogy tompán hallottam a lélegzetvételét. Talán alszik és véletlenül indított hívást? Vagy ha direkt hívott miért nem mond semmit? Miért hallgat? A szám szélét rágcsálva vártam, hogy mondjon bármit, de Erik hallgatott, én pedig nem bírtam sokáig. Könnyek lepték el a szemem és a zokogás kiszakadt belőlem.

-         Erik? Kérlek, mondj valamit – kértem. – Bármit! Tudom, hogy láttad a videót!

-         Nem igazán tudok mit mondani – szólalt meg végül.

-         Ha tudnád milyen jó hallani a hangodat – hunytam be szorosan a szemem.

-         A tiédet nem éppen. Nem akartam beszélni veled, anyáék ragaszkodtak hozzá, hogy hívjalak fel. Ők nem akartak zavarni, de akkor át is adom nekik, hogy pocsékul vagy.

-         Ne tedd, le kérlek! Erik! Szükségem van rád – szakadt ki belőlem.

Erik sokáig hallgatott a vonal végén, féltem, hogy már nem is fog mondani semmit, hogy végleg egyedül hagy engem.

-         Ott van melletted a barátod, én, nem kellek – mondta végül és kinyomta a telefont.

-         Ella, bent vagy? – kopogott be Dávid.

-         Igen – suttogtam, bár nem voltam benne biztos, hogy hallotta is.

Zsebre tettem a telefont, felálltam és kinyitottam az ajtót, majd hagytam, hogy Dávid szorosan magához öleljen.

-         Csak szeretnék elaludni és akkor felébredni, amikor mindennek vége.

-         Attól tartok ezt nem tehetjük meg!

Nem kellett sokat várni Mónira. Miután Ati szólt neki, hogy leléptünk már haza is érkezett, abban a hitben, hogy nem kell vállalnia tetteinek következményét. Pechére nem mentünk sehova. Ott vártunk rá a nappaliban Zsombor és anya társaságában, aki teljesen magába zuhant miután közöltük vele a tényt, hogy az ördögöt melengette a keblén. Még így is tiltakozott, hogy nem, Móni biztos, hogy nem tett ilyet, de volt bizonyítékunk rá, hogy ő volt. Most már csak Mónin múlt, hogy mit kezdünk ezzel a bizonyítékkal, vagy megyünk a rendőrségre, vagy pedig csendben elintézzük a dolgot. Ha tagad, akkor rendőrség. Időközben sikerült apával is beszélnem, aki ragaszkodott hozzá, hogy ő is jelen legyen a beszélgetésen, mint szolgálatban lévő rendőr, arra az estere ha a dolgok elfajultak volna. Nos, azt nem tudta, hogy lehet, majd a saját lányát kell megbilincselnie, mert a szeme láttára fogom kinyírni Mónit.

-         Úristen! Konkrétan érzem, hogy megtisztult a levegő az otthonomban – kiáltotta Móni boldogan és belibbent a halba, majd minket meglátva a mosoly az arcára is fagyott.

-         Eléggé csalt a szimatot, szerintem menj el orvoshoz! Talán még segítek is kórházba juttatni téged – mosolyogtam rá kedvesen.

-         Ella, erre semmi szükség – tette a karomra a kezét anya. – Lassan mindketten felnőttek lesztek, kulturáltan is meg tudjátok beszélni ezt a kis nézeteltérést.

Nem akartam hinni a fülemnek. Anya képes volt azt mondani, hogy kis nézeteltérés? Ennyivel le tudta, hogy a lányáról szex videó került ki a netre? Kis nézeteltérés? Ha Móni felgyújtja a házat, akkor kap egy, ejnye bejnyét és ennyivel le van tudva a dolog? Elrántottam a kezem anya keze alól és könnybe lábadt szemekkel összehúztam magam. Kezdett egyre jobban hatalmába keríteni a félelem és a szégyen. Féltem, hogy már nem sokáig bírom tartani magam, és hamarosan már a sarokba kuporogva fogok zokogni. Jobb esetben anyu karjaiban tettem volna, de szemmel láthatóan az én anyámat nem hatotta meg a szenvedésem.

-         Jobb lesz, ha én meg se szólalok. Mónika nem érdemel egyetlen egy szót sem tőlem – közölte Dávid komoran. – Pedig sok mondanivalóm lenne, de feleslegesen nem koptatom a számat.

Már nyitottam a szám, mert nekem aztán volt mondanivalóm Móni részére, aki úgy terpeszkedett a fotelben, mintha semmi rosszat nem követett volna el, sőt még volt képe a telefonját nyomkodni, miközben hatalmas rágólufikat fújt, de a csengő megakasztott benne.

-         Ez biztos apa lesz – szólaltam meg, de nem álltam fel, hogy ajtót nyissak elvégre nem otthon voltam.

Anya sem mozdult így Zsombor volt az, aki ajtót nyitott, zavartan kezet rázott apával, aki az egyenruhájában és a komor arcával tökre ijesztő volt, pedig én gyakran láttam őt egyenruhában. Egyedül csak a tekintete árulta el, hogy kényelmetlenül érezte magát ezen a helyen, a volt felesége új családjának társaságában. Tekintete először rám villant, majd Mónira nézett és haragosan összehúzta a szemét.

-         Anna – köszönt oda anyának, mire ő gyorsan felpillantott és biccentett egyet.

-         Zoltán – köszönt vissza ugyanabban a hangsúlyban.

Mióta kimondták a válást, most először láttam őket újra együtt és a látvány kicsit szíven ütött. Úgy bántak egymással, mint két idegen, pedig egykor lángolt közöttük a szerelem, aminek bizonyítéka Gergő és én voltunk. Nehéz volt elképzelni őket együtt, mintha soha nem is léteztek volna, mintha csak álmodtam volna azt a pár évet, ami még boldog volt. Aztán valami hirtelen megromlott, anyámnak kellett valami új, amit apa mellett nem talált meg.

-         Szia, apu – álltam fel és szorosan átöleltem.

-         Itt vagyok kicsim – simogatta meg a hajamat, majd megveregette a hátam. – Nos, Szatmári Mónika, kezdheted – fonta össze a kezét maga előtt apa.

-         Mit kezdjek ugyan? – pillantott fel a telefonjából Móni unottan.

-         Például elmesélhetnéd nekünk, hogy lehetsz ekkora irigy ribanc – mordultam rá.

-         Annyira utálom, hogy mindig minden rólad kell, hogy szóljon. Hogy mindig te kerülsz ki mindenből győztesként.

-         Te most mit beszélsz? Minden rólam szól? Jó, ha kétszer találkozunk egy évben – röhögtem el magam. – Valld be, hogy csak féltékeny voltál, amiért Dávid velem van és nem veled! Hogy nem keresett meg és nem védett meg téged, amikor kikerült rólatok az a videó!

-         Talán igen, talán tényleg féltékeny voltam, de kurvára tudod, hogy megérdemelted.

-         A kezdetektől fogva bajod volt velem! Mégis mit érdemeltem meg? Mióta csak ismerjük, egymást folyamatosan bántasz engem, kigúnyolsz. Tűrtem, ne mond azt, hogy nem, de ezzel most betelt nálam a pohár. Túlmentél minden egyes határon! Megaláztál engem, megsértetted a jogaimat, ha rajtam múlna, már rég a föld alatt rágcsálnák a kukacok a vacak agyon sminkelt undorító képedet – köptem a szavakat dühösen.

Képtelen voltam megérteni Móni cselekedetét, egyszerűen nem fért a fejembe, hogy hogy süllyedhetett ennyire mélyre. Pont ő volt az, akiről minden szólt, aki mindent megkapott, akinek az élete tökéletes volt és mégis rám volt irigy? Hogy miért? Mert együtt jártam Dáviddal. Mindezt egy fiú miatt! Forgó gyomorral pattantam fel és kisiettem a házból. Egy percig nem bírtam tovább odabent lenni a fojtogató melegben és egy levegőt szívni Mónival. Az utcán sétálva addig mentem, míg a Duna partra nem értem, ott aztán leültem egy padra, fázósan összehúztam magamon a pulcsit, mert én hülye kabátot nem hoztam és egy mély levegőt véve megkerestem a videót, figyelmen kívül hagyva a temérdek mennyiségű üzenetet, ami minden közösségi oldalamat elárasztotta. Móninak az volt a baja, hogy minden rólam szólt, most mégis ő volt az, aki figyelmet generált nekem a lehető legaljasabb módon.

21:00

Este kilenckor vacsorázás közben jutott el teljesen a tudatomig az, hogy mi történt velem. De akkor olyan erővel csapott le rám, hogy pánikrohamot kaptam az asztalnál. Olyan régen volt már rohamom, hogy azt hittem sikerült kigyógyulnom, de most újult erővel csapott le rám, testem remegett, görcsösen zokogtam, a levegőt csak kapkodni bírtam, ujjaimmal az asztal sarkát markolásztam. A félelem teljesen megbénította a testemet, a gyomrom a torkomba költözött, émelyegtem, homlokomon izzadságcseppek folytak végig. Egyedül voltam otthon, apát behívták a munkahelyére, Erika pedig csak később fog jönni, így senki sem volt, aki segíthetett volna. Megpróbáltam megnyugodni, a jégtáncra gondoltam, boldog emlékekre, de akárhányszor próbálkoztam folyamatosan az volt előttem, hogy az álmaimnak végleg befellegzett. Hogy majd mindenki rajtam fog röhögni a világbajnokságon, hogy soha többé nem vesznek engem komolyan. Nem tudom, hogy sikerült felmenni a szobámba, az időérzékem teljesen megkavarodott, de most már az ágyamon feküdtem és a könnyeimen keresztül lapozgattam a névjegyek között. Kit hívhattam volna fel? Dávidot, akinek megvolt a maga baja? Aki ugyanúgy szorult helyzetbe került, mint én? Eriket, aki csak a szülei miatt állt szóba velem? Hannát, aki azonnal átjött volna hozzám, hogy felvidítson? Egy részem őt akarta hívni, hogy a jókedvével űzze el a fájdalmat, de most nem volt erőm ehhez. Eriket akartam, hogy átöleljen és már csak az ölelésével megnyugtassa a háborgó lelkemet. A szuszogását hallgatva akartam álomba sírni magam. Azt akartam, hogy biztosítson, róla nem vagyok selejt, hogy minden rendben lesz, hogy senki sem fog emlékezni arra a felvételre. Végül a tekintetem megakadt egy olyan ember nevén, akit nem gondoltam volna, hogy fel fogok hívni ilyen okból.

-         Igen Ella? – szólt bele Kitti együtt érzően.

-         Tudom, hogy késő van és holnap iskola, de át tudnál jönni? – kérdeztem szipogva.

-         Persze, hogy át tudok! Mióta láttam a videót, arra vártam, hogy mikor hívsz! Nyugodj meg, hamarosan ott vagyok!

Nem hazudtolta meg magát. Negyed órával később egy fehér Toyota állt meg a házunk előtt, majd Kitti kiszállt a kocsiból és a csomagtartóhoz lépve kivett egy jókra sporttáskát. Fogalmam se volt, hogy mit akart vele, talán úgy értelmezte a kérésemet, hogy akkor itt is alszik, de később aztán kiderült, hogy tévedtem. Elléptem az ablaktól, lesiettem a lépcsőn és beengedtem a házba Kittit, aki szoros öleléssel köszöntött.

-         Gyönyörű otthonod van Ella – mosolygott rám. – és örülök, hogy felhívtál!

-         Miért vártad, hogy hívjalak? – kérdeztem zavartan és elindultam a lépcső felé, ő pedig csendben követett.

-         Viccelsz? Amilyen pletykák terjednek rólam a suliban, nyilvánvaló volt, hogy fel fogsz keresni.

-         Szerencse, hogy neked csak pletykák – suttogtam.

-         Nem mindegyik – közölte lazán és ledobta a sporttáskát az ágyra.  – Szóval az első és legfontosabb, amit tudnod kell, nincs miért szégyenkezned!

-         Már, hogyne lenne, szexvideó került fel rólam a netre – háborodtam fel és a lábammal belöktem az ajtót. – Ne haragudj meg se kérdeztem, hogy kérsz-e valamit.

-         Semmi gond, hoztam mindent, ami kelhet – tartotta fel a kezét majd kihúzta a sporttáska oldalsó sebét kivett két energiaitalt, egy doboz Nutellát, chipset, gumicukrot, két Somersbyt és egy üveg málnás Royal vodkát.

-         Holnap iskola – jegyeztem meg, mire a szemét forgatva legyintett felém.

-         Hosszú még az éjszaka édesem. Csüccs – paskolta meg az ágyat.

Odébb toltam a chipseket és az italokat, majd kíváncsian vártam, hogy most mi fog következni. Kitti kihúzta a sporttáska cipzárját és sorra elkezdte kipakolni a benne lapuló ruhákat.

-         Lehet, hogy ki fogsz röhögni, de el se tudod képzelni, hogy egy ruha mekkora önbizalmat tud adni. Összességében amúgy tök jól öltözködsz, van stílusod, csak túl sok a sötét szín, ezáltal totálisan beolvadsz a tömegbe, ez pedig most nekünk nem jó. Mert ha holnap a saját ruháidba jelensz, meg azt fogják gondolni, hogy jézusom, a Dávid komolyan egy ilyen lánnyal szexelt? Ki sem nézem belőle, olyan kis ártatlan, ezáltal azt gondolják majd, hogy megjátszod magad és emiatt nem fognak kedvelni. De ha a dolgok elébe mész és megmutatod, hogy te igenis dögös jó csaj vagy, aki simán az ujjai köré csavarja a legmenőbb énekest is, aki senkire se néz rá, akkor nem tudnak mibe belekötni. Tisztelni fognak és tudod miért? Mert nem roppantál össze a figyelem alatt, ami rád irányult, hanem emelt fővel álltad a pofonokat és az emberek ettől félnek, mert tudják bármikor képes vagy őket eltaposni – nézett mélyen a szemembe majd a tekintete valahova mögém kalandozott. – Anno nekem nem volt ki segítsen, egyedül álltam talpra, de most neked itt vagyok én! – nézett vissza rám.

Próbáltam rájönni arra, hogy mire gondolt, de nem ismertem olyan közelről Kittit. Szóbeszédet már hallottam, hogy mindig mással kavart, hogy folyton váltogatta a pasijait és egyszer a tesi tanárra is rámozdult, amiről persze kiderült, hogy hazugság volt. Ha nagyon erőlködtem eszembe jutott valamilyen botrány, ami még azelőtt történt, hogy én odamentem volna. Akkor történt valami Kittivel és a tizediket már úgy kezdte, hogy megvolt bélyegezve. A diákok vagy megvetően beszéltek róla, vagy pedig tisztelettel, mert képes volt talpon maradni.

-         Mi történt? – kérdeztem csendesen.

-         Ezt majd később, de ígérem, el fogom mondani, hogy tudd, nem csak fecsegek – mosolygott rám futólag. – Ezeket a ruhákat már ki nőttem, a minap szortíroztam és el akartam vinni egy turkálóba, de fájt a szívem, mert amúgy semmi bajuk, csak kicsik rám, de rád pont tökéletesek lesznek, szóval használd egészséggel! Segítek kiválasztani a holnapi szettedet – ajánlotta fel.

Hagytam neki, mert az arcán láttam, ha nem köti le magát a múlt magával ragadja és kénytelen lesz újra átélni a történteket. Éppúgy, mint én folyamatosan. Egy-egy gúnyos megjegyzés olyannyira az agyamba égett, hogy nem hagyott nyugodni. Állandóan ott sündörgött körülöttem és nem hagyott békén. Mint valami idegesítő dalszöveg úgy ismétlődött a fejemben az a rengeteg bántás, ami mind irigységből fakadt. Leginkább a középkorúak okoskodása akasztott ki. Szerintük jobban is vigyázhattam volna, egy tisztességes lány nem tesz ilyet. Mit? Mit nem tesz? Nem fekszik le a pasijával? Ugyan már! Mindenki csak azt látta, amit akart, de arról persze nem tudtak, hogy a szobámban voltam együtt Dáviddal, ahol az ember csukott ajtók mögött bármit csinálhatott. Mit kellett volna tennem? Kulcsoltam volna be az ajtót? Persze, igen azt kellett volna tennem, de a hülye se gondolta volna, hogy Móni ekkora aljas patkány és le videóz minket.

-         Figyelsz te rám? – lengette meg előttem a kezét Kitti. – Szóval holnapra esős időt mond, de ez nekünk nem akadály, mivel kocsival vagyok és beviszlek téged is.

-         Te is évvesztes vagy?

-         Aha, de most ez lényegtelen! Szóval, a holnapi szetted ebből a fehér rózsaszín kockás ruhából, és a rózsaszín kardigánból fog állni, amihez vehetsz fel bátran fehér tornacipőt, mert én is mindig olyannal hordtam. A hajadat pedig felkötjük, teszünk be fülbevalót, lehetőleg olyat, ami lóg, megcsináljuk a sminkedet, ehelyett a nagy táska helyett pedig keresünk egy másikat – beszélte meg saját magával a dolgokat.

-         A rózsaszín nem a kedvencem.

-         Hát, most kénytelen leszel megbarátkozni vele – szaladt magasba a szemöldöke.

-         Mi lenne, ha ezt és ezt venném fel? – emeltem ki a kupacból egy fekete bőrnadrágot és egy fehér ujjatlan inget.

Kitti a homlokát ráncolva vizsgálgatta a ruhákat, aztán biccentett egyet majd felállt kinyitotta a szekrényemet és előhalászta azt a táskámat, amit csak kirándulásokra szoktam magammal vinni.

-         Ez sokkal nőiesebb, mint az!

-         De abba nem férnek bele a tankönyveim, a korcsolyám meg pláne!

-         Az a hatalmas táska akkor is elrontja a szettedet!

-         Ez nem a Bajos csajok, ahol mindenki kistáskával flangál az iskolában – tiltakoztam.

-         Pedig az is lehetne – csettintett bosszúsan, mire kiszakadt belőlem egy halk nevetés.

Meg is lepődtem volna, ha egy olyan lány, mint Kitti, nem ismerte volna a Bajos csajokat.

-         Megpróbálom én azért bepakolni neked – zúdította ki a táskám tartalmát, amit már bepakoltam holnapra, majd elkezdett átpakolni a másikba az ágyon hagyva a szerinte felesleges könyveket.

Való igaz, hogy jó párat szinte elő se vettünk az órákon, folyamatosan a füzetbe írtunk, így a töri atlaszt, az irodalom szöveggyűjteményt feleslegesen cipeltem magammal. A legfontosabb az a függvénytábla volt, az akkor is táskában volt, ha nem volt másnap olyan órám, mert féltem, hogy otthon felejtem és akkor a matektanár tuti biztos, hogy élve elás engem valahol. Talán a saját udvarán csakhogy onnan is szemmel tudjon tartani engem, nehogy feltámadjak és még több fejfájást okozzak neki.

-         Na, meg is van!

-         És a korcsolya?

-         A korcsolyádat beleteszed valami másba, vagy nem hagyhatod bent a bátyád irodájában? – mutatott rám. – Holnap beviszed, és ott tartod.

-         Hogy nekem ez miért nem jutott eszembe – mondtam, mire Kitti elvigyorodott aztán kíváncsian az ajtó felé pillantott.

-         Ó, sziasztok – lépett be Erika egy tálca sütivel. – Láttam az autót, de azt hittem rossz helyre állt, nem is zavarok, csak hoztam egy kis boldogsághormont, valamint megszereztem ezt – lóbálta meg a whiskys üveget büszkén.

Azonnal kikaptam a kezéből lecsavartam a tetejét és meghúztam az üveget. A torkom azonnal égni kezdett, a tiszta alkoholtól, de nem törődve vele még egy nagyot kortyoltam, aztán rácsavartam a kupakot és bocsánat kérően Erikára néztem, hisz megígértem neki, hogy beosztom. Erika megértően megsimogatta a hajamat, megpuszilta a homlokomat, aztán magunkra hagyott minket.

-         A süti most jól fog jönni – nyúlt a tálca felé és elvett egy kókuszgolyót. – Szeretnél előbb te beszélni vagy mondjam el a saját történetem?

-         Nem kell elmondanod, ha nem szeretnéd.

-         De szeretném, mert tudom, hogy ezzel segítek neked – vágta rá és a tálcát megfogva az ágy végébe mászott, felbontott a Royal vodkát és meghúzta.

Követtem a példáját, hátamat a támlának vetettem, elvettem egy sütit és a whiskys üveget piszkálva vártam, hogy össze szedje magát és elkezdjen mesélni.

-         Még kilencedikben történt, naiv voltam, belezúgtam egy végzős srácba, Konorba. Maga volt a tökéletes pasi. Izmos, a foci csapat kapitánya, mellette pedig vívott. El tudod képzelni, hogy a 21. században egy 10/10-es pasi vívni tanult? Nem vettem észre a hibáit, nem akartam észrevenni, azzal nyugtattam magam, hogy majd én leszek az a lány, aki miatt megváltozik és felhagy a nőcsábászkodással. Tudod pont, mint a filmekben. Azt hittem, hogy valóban megtörténik a csoda és tényleg lesz egy igazi gimis szerelmi sztorim. Eleinte annak indult, de aztán kiderült, hogy mindez csak hazugság volt. Imponált neki, hogy odáig voltam érte, tetszett neki, hogy ott voltam mindig, hogy lestem minden egyes kívánságát és szépen ki is használta. Fogadtak a haverjaival, hogy mikor tud megdönteni engem. A szalagavató napján sikerült is neki, olyan ellenállhatatlanul szexi volt az öltönyben, hogy nem bírtam neki ellenállni. A kocsijában esett nekem, ami aztán kikerült a netre, mert be kamerázták az autót. Pokolian szenvedtem, 1 teljes hónapig nem mentem iskolába, még a házból se mertem kidugni az orromat, a netet pedig nagy ívből kerültem. Mindenki bántott engem, leveleket kaptam, amiket a szüleim olvasás nélkül elégettek, aztán az osztály eljött hozzám. Ők mellettem álltak, leginkább Erik. Ő soha nem ítélt el senkit. Mikor azt hitted, hogy jártunk, hogy vele is voltam, tévedtél. Erik és köztem szoros majdhogynem testvéri kapcsolat van, ő mellettem volt a szarban és én is mellette voltam amikor... - harapta el a mondatot. – Ez most mindegy is. Azt hittem egyedül voltam, de kiderült, hogy végig ott voltak mögöttem a barátaim, az osztályom. Egy hónap után tértem vissza teljesen új emberként. Mit gondolsz ki volt az, aki folyamatosan futott utánam? Igen Konor. Olyan kis szánalmas volt – mosolyodott el keserűen. – Éppen ezért kell neked is visszatérned emelt fővel, betonbiztos védelmi fallal, ami nem engedi át a rosszakarókat, én pedig azért vagyok itt, hogy segítsek – fogta meg a kezem.

Sírásra görbült szájjal néztem Kittire, de nem csak magam miatt sírtam. A könnyeim a története miatt kezdtek el ömleni. Hogy tudott ennyire erős lenni? Igen egy hónapig otthon volt, de aztán visszatért és elérte, hogy egy végzős srác fusson utána, miután megalázta. Kételkedtem benne, hogy én valaha képes leszek-e erre. Erős voltam, évekig tűrtem Móni piszkálódását, de most ez más volt. Rajtam volt az ország szeme, engem beszéltek ki a TikTokon, szemét dolgokat kommenteltek a videóim alá. Szerencsére voltak, akik a védelmemre keltek, de az ő kedves szavuk teljesen elveszett a sok idióta között. Elnyomták őket, mert a rosszakarók mindig többen voltak. A valóságban soha sem a kedves szó volt az erősebb, a rossz, a bántás ezerszer erősebb volt. Mintha az emberekben létezett volna egyfajta ösztön, hogy még ismeretlenül is belegázoljanak a másik lelkivilágába. Még úgy is, hogy rohadtul nem tudtak semmiről semmit, csak dobálóztak a kegyetlen szavakkal, nem törődve azzal, hogy a bántott fél mit érzett. Utáltam ezt. Tehettem volna bármit, mindig találtak volna valamit, amiben beleköthettek. Nem mondok semmit, a háttérben maradok? Akkor biztos, hogy szégyellem magam és gáz vagyok, mert nem merem vállalni az arcomat. Felszólalok? Akkor meg jönnek azzal, hogy a helyemben nem lenne ekkora szájuk, hanem inkább meghúznám magam. Nos, ilyen volt a 21. század. Egyre jobban csak romlott, az emberekből kezdett eltűnni az empátia, senki sem volt őszinte, minden egyes nap egy átkozott álarcot vettünk fel, csakhogy nehogy a világ meglássa a valódi arcunkat.

-         A közösségi média csak tönkre teszi az embert – szólaltam meg. – Eriknek van igaza, nem használja a Facebookot, egyedül csak az Instát és a Messengert. Talán követnem kéne a példáját és egy időre teljesen eltűnni. Minden szó nélkül csak eltűnni.

-         Igen én is szívesen eltűnnék, mondjuk a Maldív szigetekre, egy szexi olasz csávóval, aki egész nap csak kényeztet.

-         Maldív szigeteken olasz csávó?

-         Ott dolgozik – vonta meg a vállát, mire elnevettem magam és előre hajolva kibontottam egy csomag chipset.

-         Azt hiszem, igazad van Kitti, nem dughatom homokba a fejemet, nem nyalogathatom a sebeimet, mert azzal ők győznének. Legfőképpen Móni. Erős leszek és megmutatom mindenkinek, hogy engem nem olyan könnyű a földre lökni.

-         Így legyen – emelte ünnepélyesen a magasba a Royalos üveget.

Mosolyogva koccintottam hozzá a whiskys üvegemet, meghúztam a tartalmát és sóhajtva megpróbáltam elég erőt meríteni ahhoz, hogy sikerüljön erősnek maradnom, holnap reggel az iskolában.

Már eléggé be voltam csiccsentve, amikor érkezett egy üzenet Dávidtól. „Minden rendben hercegnő?" „Ja, fogjuk rá. Holnap a hercegnőd a végzet asszonya lesz! Nem fogom hagyni, hogy bántjanak, hogy gúnyoljanak, kurvára nem tettem semmi rosszat!" „Ittál Ella?" „Köszönj a whiskynek, amit te hoztál tegnap" Küldtem egy fényképet neki, amin látszódott a whiskys üveg is, majd vigyorogva tovább gépeltem, ám megelőzött. „Talán nem most kéne ezt írnom, de megkeresett az egyik Tv, vagyis az összes, de egyedül ők a normálisak és holnap délután be kéne jönnöd velem interjút adni. A történtekről kéne beszélnünk" „Sima liba. Olyan beszédet fogok mondani, úgy lejáratom azt a ribancot élő adásban, hogy soha a büdös életbe nem mer majd velem kekeckedni"

-         Holnap élő adásra vagyunk hivatalosak egy műsorba – újságoltam Kittinek.

-         Na! Szuper! Így legalább mindenki számára nyilvánvaló lehet, hogy ti ketten bizony nem törtök meg! – mosolygott vidáman.

-         El is mondom Eriknek – helyeseltem buzgón és már ki is kerestem a számát a névjegyek közül, de Kitti kikapta a kezemből a telefont.

-         Dehogy hívod fel Ella! Légy már észnél kérlek! Erik semmit sem utál jobban, mintha részegen hívogatják, pláne ha egy olyan személy teszi, aki fontos számára.

-         Mindent elcsesztem igaz? – kérdeztem szomorúan. – Olyan jó volt vele minden, amíg Dávid fel nem bukkant az életemben, de én Dávidtól tényleg nem akartam semmit. Azután alakult ki közöttünk valami, hogy Erik megcsalt engem, előtte tényleg nem volt semmi – bizonygattam potyogó könnyekkel. – Annyira hiányzik Kitti! Olyan nagyon hiányzik, ő tudná, hogy mi lenne jó nekem! Tudná, hogy enyhítsen a bennem tomboló zűrzavaron.

-         Elhiszem Ella – suttogta szomorúan és szorosan átölelt. – Próbálj meg pihenni, már késő van!

Sokáig potyogtak a könnyeim és az álom is csak nagysokára talált meg. Kitti már javában aludt, amikor én még nyitott szemmel bámultam a plafont, percenként pillantva a telefonomra, hátha Erik ír nekem, mert megérezte, hogy szükségem volt rá. De nem írt semmit, én pedig egy idő után nyugtalan álomba merültem.