Minden, ami egykor voltunk

Amit együtt akartunk

Mára csak egy illúzió

Melyből soha nincs kiút

Érezni akarlak újra

Emlékeztetni a dalra

A dalra, mi felkapott

És téged nekem adott.

Elmondanám ezerszer,

Hogy mindenhol téged kereslek

Nélküled az életem

Végeláthatatlan alagút

Te voltál, aki felemelt,

De most elmentél

És én újra lent vagyok

Ahonnan már nincs kiút

Nélküled üres lett minden

Csak menekülnék innen

Az emlékek gyötörnek

Emlékeztetnek, hogy elvesztettelek örökre.

A forgószelet felváltotta a szélcsend

A magány ordít idebent

Szeretném jóvá tenni

Hibáimat elfeledni.

Elmondanám ezerszer,

Hogy mindenhol téged kereslek

Nélküled az életem

Végeláthatatlan alagút

Te voltál, aki felemelt,

De most elmentél

És én újra lent vagyok

Ahonnan már nincs kiút

Későn jöttem rá, hogy aki kellett

Végig itt volt előttem

És most nélküled üres minden

Nem maradt más csak a szélcsend.

Pontosan ebben a pillanatban Dávid legújabb dala megjelent a YouTube-on és hamarosan elérhető lesz minden más zenei platformon. Odabent voltunk a kiadónál, már a premier előtt egy órával bejöttünk, a hangulat pedig fergeteges volt. Végre személyesen is megismerhettem a zenekar tagjait, akik bár mind meghaladták a harmincat, mégis tökéletesen megértették egymást Dáviddal és engem is hamar megkedveltek. Egy hét után most először éreztem jól magam és az sem zavart, hogy egy órája még idegenek voltak a számomra.

-         Pörögnek az oldalak – pillantott fel a telefonjából Dávid vigyorogva.

-         A többséget az érdekli, hogy mi van közöttünk – vontam fel a szemöldököm. – Nem is a dalodról alkotnak véleményt, mindegyik arra kíváncsi, hogy ki ez a lány?

-         Azt mondom úristen, ki ez a lány, ki ez a lány – énekelte nevetve a Valmar Úristen című számát, mire hozzá vágtam egy díszpárnát. – Ó ez egy igazi vadállat. Azt hiszem, fel kell, kössem a gatyámat – énekelte tovább. – Várjunk csak. Ez illik is rád, hisz terrorba tartasz – kapta el a csuklómat.

-         Legalább végre valaki megnevel – mondta Jocó szórakozottan.

-         Mindjárt nem lesz dobosom – horkantott fel Dávid.

-         Nem válnál meg tőlem, soha nem tudnál pótolni – kortyolt bele a sörébe Jocó nyugodtan.

Mosolyogva hallgattam Dávid és Jocó civakodást, majd a figyelmemet újra a telefonomnak szenteltem. A premier már véget ért, mellettem Dávid telefonja folyamatosan villogott, jöttek az említések, majd felvillant az én telefonom is. Mosolyra húzódó szájjal nyitottam meg Hanna sztoriját, aki megosztott egy részletet a dalból és kommenttelt is hozzá. „Ámulj és bámulj, a legjobb barátnőm ezúttal is tarolt. Ez a nő nem csak a legprofibb jégtáncos az országban, de még a legszexibb is. Na, meg a legszerencsésebb is. Jók vagytok ribim!” A storyban engem és Dávidot is megjelölte, majd hamarosan a saját történetemben is ott volt. Mást nem osztottam meg, csak azt az egyet, aztán kikapcsoltam a netet és a minihűtőhöz sétálva kivettem egy üveg vizet.

-         Hogy bírod? – kérdezte Kevin a csapat gitárosa, amikor elsétáltam mellette.

-         Ha nem nézem a netet, egész könnyű – válaszoltam és leültem Dávid mellé, aki kitartóan olvasgatta a rajongói üzeneteket.

A szemem sarkából láttam, hogy megnyitott egy újabbat, majd gyorsan be is zárta, mert egy meztelen lány képe nézett vissza ránk. Felpillantottam rá, hátha azért lépett ki, mert észrevette, hogy figyelem, de nem pillantott felém, teljesen elmerült a zűrzavarban, ami körülötte volt.

-         Gyakran kapsz ilyen kitárulkozó üzeneteket? – löktem meg a karját, mire felpillantott rám és kínosan mosolyogva megvonta a vállát.

-         Nem vagyok rá büszke, de ja.

-         Kíváncsi vagyok, hogy én fogok-e kapni – tűnődtem el.

-         Biztos, hogy nem! Csak a holt testemen át – szögezte le elborult arccal. – Komolyan Ella, ha valaki küld neked fényképet a faszáról, megkeresem és ledarálom neki – fürkészte az arcomat.

Megsértődhettem volna és kiakadhattam volna azon, hogy Dávid féltékenykedett, de nem éreztem úgy, hogy komolyan gondolta. Azt hiszem tőle tetszett is volna, ha féltékenykedett volna, de csak bizonyos szint alatt. Őszintén. Ki ne örült volna, ha Horváth Dávid féltékeny? Az azt jelentette volna, hogy az ember nem közömbös a számára, hanem érez iránta valamit. Mosolyogva fordultam el Dávidtól, majd lepillantottam a telefonomra, ami elkezdett csörögni.

-         Ez meg mit akar? – szaladt ki a számon miközben kikerekedett szemekkel meredtem a bejövő hívásra.

Anya hívott. Anya, aki utoljára nem is tudom, mikor hívott fel engem telefonon. Általában mindig Zsombor hívott fel engem és érdeklődött arról, hogy vagyok így a döbbenetem teljes mértékben érthető volt.

-         Nem veszed fel? – kérdezte Dávid.

-         Nem tudom. Talán félre hívott – vontam meg a vállam nagyokat pislogva.

-         Elég kitartó.

A számat húzva néztem Dávidra aztán felálltam és anya hívását fogadva kisétáltam az iroda teraszára. Az ajtón kilépve azonnal megcsapott az őszi hideg levegő, így fázósan összehúztam magamon a felsőmet és a várost figyelve sóhajtottam egy nagyot.

-         Szia, anya – köszöntem bele.

-         Ella drágám, szia.

-         Ella drágám? – visszhangoztam és megcsíptem a karomat, hogy megbizonyosodjak arról nem álmodtam.

-         Láttam a videoklipet, amiben szerepelsz. Móni előbb mutatta meg. Büszke vagyok rád Ella, annyira tehetséges vagy – mondta meghatottan.

-         Hát… köszi.

-         Nem is értem, hogy miért tiltakoztál, amikor el akartalak vinni pár meghallgatásra. A véredben van a színház Ella.

-         Mert én jobb szeretek önmagam lenni és nem eljátszani, hogy valaki más vagyok.

-         Ez butaság. A szerepek csak adnak hozzád, nem elvesznek. Tanulhatsz belőlük rengeteget.

-         Az élet maga is egy tanító. Elég nekem az a lecke, amit ő felad – suttogtam. – Pontosan miért hívtál anya?

-         Arra gondoltam, hogy valamikor meglátogathatnál minket. Még nem is voltál az új házban, mióta átköltöztünk. Imádnád, az erkély pont ránéz a Dunára, éjjelente gyönyörű – áradozott.

Na, igen. Anyának mindig is ez volt a nagy álma. Hogy hatalmas házban éljen, aminek az erkélyéről tudja csodálni a Dunát. Ez nem adott meg neki Kelenföldön, ahol a válás előtt éltünk. Ott a házunk a kórházra nézett, és mivel kórház mellett laktunk, anya folyamatosan a szirénák miatt panaszkodott. Most valóra vált az álma, lett egy otthona, aminek az erkélye a Dunára nézett.

-         Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne a múltkori után – emlékeztettem őt a vacsorára, amire még Erikkel mentem el.

Rá gondolva a gyomrom azonnal görcsbe ugrott és urrá lett rajtam a szomorúság. Úgy bánt velem, mint egy idegennel, a próbákon szinte rám se nézett, úgy ért hozzám, hogy érintésében semmilyen érzelem nem volt. Nem panaszkodhattam, örülnöm kellett annak, hogy legalább bejárt a próbákra és nem hagyott cserben engem. Mindig megjelent a megbeszélt időpontban, de nem is beszélt velem. Szó szerint levegőnek nézett, én pedig csak imádkozhattam minden egyes dobásnál, hogy elkap, és nem töröm ki a nyakamat.

-         Ati most jófiú lesz, nézd el neki Ella. Nem lehetett könnyű neki látni a barátnőjét egy másik fiúval.

-         Ex barátnő és emlékeztetnélek anya, hogy megcsalt engem. Szóval ne gyere nekem azzal, hogy milyen nehéz lehetett neki.

-         Azért gondold, át kérlek! Gyertek el hozzánk holnap este. Főzünk valamit közösen, mint a régi szép időkben.

-         Gyertek? Mégis kivel? Apával?

-         Dehogy apáddal Ella, milyen lenne már az? – nevette el magát. – A kis barátodra gondoltam. Dávidra. Szeretném őt megismerni.

-         Á szóval erről van szó – nevettem el magam most én. – Nézd anya értékelem, hogy próbálkozol, de majd akkor keress engem, ha valóban én, érdekellek és nem a hírnév – közöltem vele dühösen, majd rányomtam a hívást és visszasiettem az irodába. – Még, hogy főzőcskézzünk együtt a régi szép idők emlékére. A nagy francokat. Csak azért hívott meg, mert hírnevet akar magának csinálni, hogy bizony az ő lánya szerepelt Horváth Dávid klipjében és a Dávid náluk vacsorázott – fújtattam idegesen és levágtam magam Dávid mellé.

-         Anyád meghívott minket?

-         Meg, de elküldtem a faszba. Nem is én érdekeltem, hanem te! Milyen anya az ilyen?

-         Szerintem el kéne mennünk – bökte meg a combomat.

-         Te nem is figyelsz rám – kiáltottam rá.

-         Ugyan már Ella. Jól fogjuk magunkat érezni – fogta meg a kezem mosolyogva.

-         Nem!

A véleményem mellett ki is tartottam. Hiába próbált meggyőzni Dávid, ellenálltam és folyamatosan hárítottam. A hátam közepére sem kívántam egy újabb találkozást velük, pláne az ő területükön.

22:00

Pont abban a pillanatban, ahogy Dávid leparkolt a házuk előtt leszakadt az ég és hatalmas cseppekben elkezdte verni a szélvédőt. Egy ideig mindketten csendben hallgattuk az eső kopogását, aztán Dávid leállította a motort és egész testével felém fordult.

-         Örülök, hogy ma végre sikerült egy kis mosolyt csalnom az arcodra – szólalt meg, mire rápillantottam.

-         Eleget sírtam már, itt az ideje tovább lépni. El kell engednem ezt az álmomat – suttogtam magam elé.

Tekintetemet az egyik ablakon végig folyó eső cseppre szegeztem, majd Dávidra néztem, amikor megfogta az ölembe heverő kezemet és összefűzte az ujjainkat.

-         Miért nem hagyod, hogy apa segítsen neked? Ha hagynád, hogy elintézze, akkor tiéd lenne az állás.

-         Már megmondtam Dávid, nem más hátán akarok felkapaszkodni!

-         Ez nem igazságos ezt te is tudod! Tehetséges vagy, senki sem érdemeli meg jobban nálad ezt az állást. Kérlek, engedd meg, hogy apa elintézze!

-         Nem Dávid. Értékelem, hogy édesapád segíteni szeretne, és mindenhova beajánl engem, de a saját erőmből akarok a csúcsra törni.

-         Mi csak megadnánk a kezdőlöketet – mosolygott édesen.

-         Dávid, kérlek!

-         Makacs vagy – közölte velem és kiszállt a kocsiból, majd a hátsó ülésről kivette az esernyőt, megkerülte a kocsit és az esernyőt felém tartva kisegített a kocsiból.

Hálásan mosolyogva néztem rá, aztán felvont szemöldökkel kiléptem az esernyő alól, körbe fordultam a tengelyem körül és a szememet behunyva hagytam, hogy az eső eláztassa az arcomat.

-         Meg fogsz fázni Ella – tartotta ismét felém az ernyőt Dávid, és a könyökömet megfogva a ház felé kezdett húzni.

-         Mindig is szerettem volna az esőben táncolni.

-         Lehetne nyáron? – érdeklődött. – Szóval nem – válaszolta meg a saját kérdését és a ház falának támaszkodva a fejét csóválva figyelte, ahogy én az esőben forgolódtam. – Bolond vagy – közölte velem mosolyogva, mire felé fordultam és hagytam, hogy magához húzva átkaroljon.

-         Ne tagadd, hogy imádod – csúsztattam a mellkasára a kezem és felnéztem rá.

Dávid elkomolyodva megsimogatta az arcomat, hátra simította a vizes tincseket, aztán a tekintete az ajkamra esett. Elnyílt ajkakkal, kerekre nyílt szemekkel vártam a következő lépését, miközben őt figyeltem. Neki még az eső is piszok helyesen állt. Nedves tincsei a szemébe hullottak, bőrdzsekije csurom víz, szempilláján esőcseppek rezegtek. Ehhez képest én biztos úgy néztem ki, mint egy vízihulla, bár látva Dávid tekintetét sokkal inkább egy istennőnek éreztem magam, a hulla helyett.

-         Az egész lényedet imádom Ella – közölte fojtott hangon, aztán a keze a tarkómra csúszott és magához húzva megcsókolt.

Azt hittem már tudtam milyen Dávid csókja, hogy már nem érhetett meglepetés. Nos, tévedtem méghozzá hatalmasat. Dáviddal az első csókunk nem is volt igazi csók, akkor még kis ügyetlen voltam, a második csókunk pedig tök váratlan volt és azt nem akartam. Most viszont akartam ezt a csókot, testem szomjazott a közelsége után, ajkam úgy falta az ajkát, mintha ő lenne az éltető víz a sivatagban. Lábujjhegyre állva beletúrtam Dávid nedves tincseibe, ő pedig két keze közé fogta az arcomat, nyelve átsiklott a számba, ettől pedig a testem lángolni kezdett. Olyan vágyat éreztem Dávid iránt, mint előtte soha senki iránt. Még Erik iránt sem éreztem ezt a pusztító tüzet, ami most fellobbant bennem. Mintha egy régóta szunnyadó vulkán egyszer csak kitört volna.

-         Gyerekek értem én, hogy fiatalok vagytok és szerelmesek, de megfáztok – kiabálta felénk Dávid édesanyja Zsuzsi.

Dávid ajka elszakadt az ajkamtól, fejét oldalra fordította és a bejárati ajtó felé pillantott.

-         Megyünk mindjárt – nyugtatta meg Zsuzsit, aztán rám nézett és egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés. – Melletted újra tininek érzem magam – fogta meg a kezem és maga után húzott be a házba, ahol már Zsuzsi várt minket két száraz törülközővel.

-         Most nézzetek magatokra, mindent összevizeztek. Mars gyorsan át öltözni, addig én készítek nektek finom forró kakaót – hessegetett el minket.

-         Na, igen. Épp, mint tini koromban – nyugtázta Dávid röhögve, én pedig nem tudtam mást tenni, mint vele együtt nevetni.