A mozi elmaradt. Hiába vártam Eriket csinosan felöltözve nem jött értem, és amikor felhívtam álmosan szólt bele és veszekedtünk egy sort, majd rányomtam a telefont és kimentem futni a tóra. Csakhogy ott összetalálkoztam Erikkel, így már személyesen is veszekedtünk végül ellenkező irányba futottunk tovább. Persze ki volt a téma? Dávid. Éppen ezért mikor este Dávid felhívott videochaten fogadtam a hívását és három órán keresztül beszélgettünk. Mondhatni együtt vacsoráztunk meg, végig aktív volt, amíg apával vacsoráztunk és tök jól elbeszélgettek, aztán felmentem a szobámba és addig beszélgettünk, míg le nem ragadt a szemem.

Majdnem szívbajt kaptam, amikor reggel közvetlen a fülem mellett elkezdett üvölteni a telefonom csengőhangja, amit nagyon ritkán hallottam, csak akkor, ha ismeretlen számról hívtak. Mint például most is.  

-         Igen? – emeltem a fülemhez a készüléket.

-         Jó reggelt kívánok. Pap Gabriellát keresem.

-         Én vagyok – ültem fel azonnal teljesen felélénkülve.

-         Szuper. A nevem Keresztes Annamária és a Jégszínház egyik rendezője vagyok. Megkaptuk a beküldött videóját és a vezetőséggel együtt úgy döntöttünk, hogy téged elsők között szeretnénk a csapatunkba tudni, így, hogy ha megoldható, akkor az este folyamán be kéne jönnöd személyesen is megmérettetnie magad.

-         Nem probléma be tudok menni – vágtam rá azonnal.

-         Nagyszerű. Nyolc óra körül megfelel neked? Tudod a pontos címet?

-         Igen tudom, már voltam ott előadáson és fantasztikus volt. Mióta létezik, a társulat azóta ide vágyok – hadartam izgatottan.

-         Remélhetőleg most valóra tudjuk váltani az álmodat. Nagyon tehetséges vagy – mondta kedvesen. – További szép napod Gabriella és akkor, nyolckor találkozunk.

-         Rendben van – mosolyogtam boldogan, majd elköszöntem és amint lerakta repültem is le apához.

Megint kopogás nélkül rontottam be a szobájába, de ezúttal nem találtam őket az ágyban, helyette szépen magammal sodortam Erikát, aki kifelé tartott, elvágódtunk a földön és erre már apu is azonnal felkelt, köszönhetően a rendőr reflexének.

-         Ébresztő! Ma megyek a Jégszínházba, előbb hívtak – kiabáltam boldogan.

-         Oké, de én már nem vagyok olyan fitt, mint te – nyögte alattam Erika, mire gyorsan lemásztam róla és felsegítettem.

-         Ne haragudj. Nem számítottam rád.

-         Inkább én nem számítottam te rád – nevette el magát.

-         Most mi van? – kérdezte apa kómásan ásítozva.

-         Hívott az egyik rendező a Jégszínháztól, hogy ma este nyolcra menjek be hozzájuk táncolni.

-         Vasárnap? – kerekedett el a szeme döbbenten.

-         Apa! Túl jutottam az első fordulón! Innen már csak egy lépés választ el a sikertől! – néztem rá izgatottan. – Képzeld csak el elsejétől már lesz fizetett munkám – ugráltam az ágy mellett izgatottan. – Ráadásul azt tudom dolgozni, amit élvezek is!

Apa mosolyogva bólintott, majd szorosan átölelt és megpuszilta a homlokom, aztán legnagyobb örömömre elkészítette nekem az istenien finom omlettjét, ami után megnyaltam mind a tíz ujjamat. Reggelizés közben értesítettem Hannát is, akivel együtt visítoztam a telefonba és megbeszéltük, hogy hétre ide jön és végig ott lesz velem. Hanna után, Eriket hívtam fel, de nem vette fel így dobtam neki egy sms-t, hogy mi történt és arra kértem, hogy jöjjön el. Átküldtem neki a pontos címet és bíztam benne, hogy félre teszi a konfliktusunkat, eljön, mert megígérte, hogy ott lesz. Épp az utolsó falatokat ettem, amikor megpittyent a telefonom, a szívem pedig abban a pillanatban hevesebben kezdett el dörömbölni, a gondolattól, hogy Erik írt, de Erik helyett Dávid üzenete fogadott. „A srácok összevágtak egy kis bemutató videót. A barátod beleegyezik?” Az üzenet után már küldte is a pár másodperces videót, ami iszonyat erősre sikeredett, ha nem én szerepeltem volna a klipben, akkor is a körmömet rágva vártam volna a teljes dalt, miután kikerült Dávid oldalára a kis videó. „Már az időpont is megvan?” „Aha. Pénteken este hatkor lesz a premier. Szeretném, ha bent lennél velem a stúdióban, másnap meg, ha van, kedved eljöhetnél velem élő adásba. Elvégre te vagy a főszereplő!” „Anno, nem kellett veled mennem ilyen helyekre…” „Most se erőszakolom rád, csak szeretném, ha megfontolnád. Te magad mondtad, ki akarsz törni anyád árnyékából. Tálcán kínálom a lehetőséged!” „Vagyis használjalak ki…” „Olyan negatív vagy Gabriella, hogy lassan már depressziós leszek” „Bocs, pedig most nem lenne okom a negativitásra…” „Na?” „Nemrég hívtak a Jégszínháztól. Szeretnék, ha ma este bemennék hozzájuk táncolni. Nagy esélyesnek tartanak és szeretnének elsők közt maguk között tudni” „És ezt csak így halál lazán közölted velem? Basszus Ella, ez remek hír. Hánykor lesz? Lemondok mindent, ott a helyem!” „Jaj, nem. Nem kell!” „Szóval hánykor?” „Nyolc”

19:30

Hanna már hatkor átjött hozzánk és Erika segítségével kiválasztottuk a megfelelő ruhát, amit majd a táncomkor fogok viselni. Volt bőven választanivaló hisz az összes fellépő ruhámat megtartottam, kicsit olyan voltam, mint a 27 idegen igenben a nő, aki megtartotta az összes koszorúslány ruháját. Nos, én ugyanígy voltam a fellépőruháimmal, egytől se váltam meg. A választásunk végül a fekete rózsaszín darabra esett, ami a megyei bajnokságon volt rajtam és a szívemhez is nagyon közel állt. Pörgős szoknyarésze volt, a felsőrésze pedig szabadon hagyta a hátamat, ujja egészen a csuklómig ért és, mint egy kesztyűt úgy kellett viselnem. Fekete alapon rózsaszín minták futottak végig a ruhán, amiknek ezüstös szegélye, csak még jobban feldobta a ruhát. Most ebben a ruhában járkáltam fel alá az öltözőben és megpróbáltam megnyugodni. A jégpályán még javában folyt az aznapi próba, én viszont képtelen voltam sokáig otthon maradni, így korábban bejöttünk, hogy legyen elég időm felkészíteni magam. Talán rossz ötlet volt, mert itt nem hisztizhettem nyilvánosan.

-         Mi van, ha nem fog eljönni? – kérdeztem Hannától sokadszorra.

-         Túlságosan szeret ahhoz, hogy ne jöjjön el. Itt lesz ribikém ne aggódj – mosolygott rám sokadszorra.

-         Nem! Tuti nem jön el, aztán meg az lesz a baja, hogy Dávid meg itt volt, de ha el is jön, akkor is az lesz a baja, hogy Dávid itt van – kezdtem el újra fel alá járkálni.

-         Mi lenne, ha egy kicsit megnyugodnál?

-         Nem tudok megnyugodni – ráztam meg a fejemet. – Olyan rossz előérzetem van – öleltem át saját magam, majd a nyíló ajtóra felkaptam a fejem, abban reménykedve hátha Erik érkezett meg.

Ám az ajtón nem Erik lépett be, hanem Dávid, kezét a háta mögé dugta, arcán édes mosoly terült el.

-         Hát, hogy van az én kedvenc jégtáncosom?

-         Síkideg – motyogtam hátat fordítva neki és újra elkezdtem a járkálásomat.

Dávid és Hanna pár percig némán figyelték, ahogy járkáltam, láttam, hogy jó párszor összenéztek, aztán mintha csak megbeszéltek volna valamit, Hanna felpattant és kettesben hagyott Dáviddal.

-         Meg fájdul a fejem, ha tovább nézlek téged – kapta el a kezem Dávid és erőnek erejével lenyomott egy padra.

-         Akkor ne nézz rám – mordultam rá idegesen és előre hajolva a kezembe temettem a fejem.

-         Pontosan most mi miatt is vagy ideges?

-         Szerinted? Erik! Pedig már annyira elhittem, hogy végre lesz egy olyan kapcsolatom, ami normális, ahol nem veszekszünk, tényleg elhittem, hogy tökéletes lesz! Miért nem tökéletes? – kérdeztem elkeseredetten.

-         Hercegnő, ki kell, ábrándítsalak, minden kapcsolatban vannak veszekedések, de ha valakik szeretik egymást, akkor együtt képesek mindent megoldani. Ne élj álomvilágban és ne a romantikus filmeket vedd alapul!

-         Most finoman becsomagolva közölted velem, hogy nőjek fel? – bámultam rá rezzenéstelen arccal.

-         Én csak nem szeretném, ha hamis képeid lennének egy párkapcsolatról. Nincs olyan, hogy soha sem veszekednek. Ha elég erősek vagytok, akkor megoldjátok és hamarosan minden happy.

-         Ezt nem lehet megoldani, amíg te itt vagy – mutattam rá.

-         Akkor szívás, ugyanis nem terveztem lelépni – ráncolta össze a homlokát.

A hangulatom ellenére felröhögtem, majd nyöszörögve a vállának döntöttem a fejem, ő pedig szórakozottan megsimogatta a hajamat. Hosszú percekig ott maradtam, fejemet mélyen a nyakába fúrva, belélegezve az illatát, aztán elhúzódtam tőle és sóhajtva a falióra felé pillantottam.

-         Ella – szólt mire rápillantottam.

-         Na?

-         Fiatal vagy te még ahhoz, hogy egy olyan kapcsolatba maradj, amiben nem vagy boldog – nézett mélyen a szemembe.

-         Az előbb még azt mondtad, hogy hamarosan minden happy lesz.

-         Tudom – biccentett és felegyenesedett. – Nekem tudod mi szokott segíteni a koncertek előtt?

-         Megalapozod a bulit? – vontam fel a szemöldököm. – Nekem szükségem van az egyensúlyomra, tudod, jég táncolok, nem csak ugrálok.

Dávid sértett arccal meredt rám, majd duzzogva elfordult tőlem és a hatalmas ablakhoz sétált. Egyre szélesebb mosollyal az arcomon néztem a hátát, nem kellett látnom az arcát, ahhoz, hogy tudjam a száját lebiggyesztette, de a szeme folyamatosan mosolygott.

-         Na, mi szokott segíteni? – kérdeztem végül.

-         Most már nem mondom el, mert kigúnyolnál miatta – pillantott hátra rám sértetten.

-         Esküszöm, hogy nem – szorítottam a mellkasomra a kezem. – Mond már, ne csigázz tovább!

-         Mikor a koncertek előtt rám jön a lámpaláz, mindig meghallgatom a kedvenc Disney dalomat. Talán hülyeség, de engem mindig megnyugtat és erőt ad a színpadra állni.

-         Melyik a kedvenc dalod?

-         Szilaj: Sose törik be a vadló.

-         Még illik is hozzád – mosolyodtam el halványan. – Miért gondoltad, hogy kigúnyolnálak?

-         23 éves vagyok Ella – mutatott magára. – De örülök, hogy nem gúnyolódsz rajtam. Jár a nyeremény – nyújtott felém egy kis dobozkát. – Szerettem volna, ha rólam is hordol egy emléket magadnál.

A homlokomat ráncolva pattintottam fel a dobozka tetejét, majd elakadó lélegzettel néztem a benne lapuló medálra. Biztos voltam benne, hogy a medál nem bizsu volt, úgy, mint a karkötőmön lévők. Szinte éreztem, hogy Dávid egy vagyont költött rá, ezért olyan óvatosan érintettem meg a pillangó alakú medált, mintha törékeny porcelánt tartottam volna a kezemben. A pillangó szárnyai, apró lila és fekete drágakövekkel voltak kirakva, felületükön megcsillant a fény, ahogy nézegettem.

-         Te is olyan vagy Ella, mint ez a pillangó. Menekülsz, ha birtokolni akarnak, de ha türelmes az illető, akkor bizalommal közeledsz felé, félelem nélkül.

-         Ezt nem fogadhatom el – emeltem rá a tekintetem. – Te is tudod, hogy nem. Ezek itt, olcsó darabok, de sokat jelentenek, mert emlékek kötnek hozzájuk. Az eszmei értékük hatalmas. Én nem vagyok benne biztos, hogy tudnék vigyázni erre. Örökre utálnám magam, ha elhagynám.

-         Most szépen becsomagolva közölted velem, hogy nem tetszik az ajándék? – kérdezte ugyanazokat a szavakat használva, amiket korábban én.

-         Hülye – csóváltam meg a fejem mosolyogva.

-         Kérlek, fogadd el Ella! Ez nem jegygyűrű, csak egy medál! Vagy egy gyűrűnek jobban örültél volna igaz? – szántott a hajába ideges mozdulattal. – Tudhattam volna, hogy az arany gyűrűt kellett volna megvennem! Tudod mit? Add, ide megyek, kicseréltetem – kapott a dobozka után.

-         Képes lennél elvenni az ajándékomat? Ő az enyém, nem adom – szóltam rá felháborodva és sietve fel is tettem a karkötőmre a pillangót.

A kopogásra aztán felkaptam a fejem, de már nem reménykedtem abban, hogy Erik lép be az ajtón, így nem is ért csalódás, amikor egy számomra ismeretlen férfi lépett be az ajtón és kedvesen rám mosolygott.

-         Szia, Gabriella! A nevem Tóth Krisztián én vagyok a Jégszínház egyik tulajdonosa – mutatkozott be.

-         Ó, jó napot… akarom mondani estét – pattantam fel ügyetlenül és elfogadtam a kezét. – Pap Gabriella vagyok, ő pedig a barátom Horváth Dávid – mutattam be Dávidot is illedelmesen.

-         Már volt alkalmam együtt dolgozni a fiatalemberrel – biccentett mosolyogva Krisztián. – Nos, készen állsz Gabriella?

-         Naná – mosolyogtam izgatottan és követtem ki az ajtón.

A folyosón Hanna járkált fel alá, idegesen magyarázott a telefonba valami fényképről és valamilyen féregről, akit meg fog gyilkolni, amint itt végeztünk. Görcsbe ránduló gyomorral néztem Hannára, aki elkapta a tekintetem, küldött felém egy ideges mosolyt, sietve megölelt, aztán távolabb sétálva tovább magyarázott Zsoltinak. Amíg nem tudtam, hogy Zsoltival beszélt, azt hittem, hogy velük van a gond, de most hirtelen levert a víz és számtalan forgatókönyv zajlott le a fejemben Erikről. Mint, aki víz alatt van úgy léptem a jégre, testemet nehéznek éreztem, mozdulataim darabosak voltak, teljesen szét csúsztam. Táncoltam az előre begyakorolt koreográfiát, de nem tudtam magam átadni a dalnak. Tekintetemmel folyamatosan a nézőteret kutattam, hátha valahol megpillantom Eriket, de nem volt sehol. Milyen fényképről magyarázott Hanna? Folyamat ezt a kérdést tettem fel magamnak, közbe pedig egyre jobban magával ragadott a sírógörcs. 

-         Álljunk le – szólalt meg Krisztián, miután egyszer elestem és csak nagy nehezen bírtam talpra állni, a bokámba nyilalló fájdalomtól. – Gabriella minden rendben?

Ott álltam velük szemben, a megerőltetéstől kipirult arccal, teljesen megsemmisülve. Tudtam, ha azt mondom, nincs semmi sem rendben, akkor elkönyvelnek egy olyan embernek, aki nem megbízható. Ebbe a szakmába nem volt olyan való, aki nem bírta kizárni a magánéletét a munkahelyén. Viszont ha hazudok, és azt mondom minden rendben, akkor megkérdőjelezik a tehetségemet. Így hallgattam, szememet lesütöttem és vártam, hogy mikor küldenek haza.

-         Nézd Gabriella, látjuk rajtad, hogy nincs minden rendben. Mikor behívtunk téged, azt hittük, hogy egy magabiztos talpraesett lány fog elkápráztatni minket, ehelyett úgy bolyongsz a jégen, mint aki eltévedt és nem talál haza. A dal választás, noha nagyon jó, de nem fejez ki téged. Nem passzoltok össze. Voltam már személyesen jó pár versenyen, láttalak téged az Európa bajnokságon, valamint szólóban is ezért vagyok teljesen megdöbbenve. Hol van az a Gabriella, akit én vártam?

-         Sajnálom – nyögtem ki a könnyeimmel küszködve.

Mi mást mondhattam volna? Hogy összevesztem a pasimmal? Hogy csak Erik miatt raktam össze egy koreót erre a dalra, mert a kedvében akartam járni? Mondjam el, hogy valószínűleg a pasim elkövetett valamit, ami miatt Hanna ki akarta nyírni? Ha hagytam volna, hogy a szavak kibukjanak belőlem, örökre elástam volna magam előttük. Így talán még kaphattam egy újabb lehetőséget, bebizonyítani, hogy helyem volt a Jégszínházban. Nem hagyhattam, hogy az álmom csak úgy ki csússzon az ujjaim közül.

-         Én is sajnálom Gabriella. Őszintén.

A hangján éreztem, hogy tényleg sajnálta. Nem mertem felpillantani rá, testem folyamatosan reszketett a visszatartott sírástól, ezért féltem, ha felnézek rá akkor a sírás kirobban belőlem. Tudtam, hogy nem kapok újabb lehetőséget, hogy nincs második esély. Az álmom, hogy egy napon a Jégszínház tagja leszek, mint összetört üveg darabjai úgy robbantak szét, mély vágásokat ejtve a szívemen.

Lehajtott fejjel lépkedtem a széksorok között, kezembe szorongatva a korcsolyámat, majd az ajtón kilépve Dávid és Hanna felé fordultam, akik érkezésemre abba hagyták a veszekedést.

-         Ugye sikerült? – kérdezte Dávid reménykedve.

Az ajkamat összepréselve ráztam meg a fejem, szemembe könny szökött, majd eldobtam a korcsolyát és zokogva Dávid karjaiba vetettem magam. Ő szorosan átölelt engem, megnyugtatóan simogatta a hajamat és azt ismételgette, hogy minden rendben lesz. Ezt mondta, holott mindketten tudtuk, hogy semmi nem lesz rendben. Még egy esélyt nem fogok kapni, nem válthatom valóra az álmomat, helyette majd mehetek tejet pakolni a Tescoba. Ettől féltem a legjobban, hogy majd kárba vész a sok munka, a sok gyakorlás és a társadalom be fog darálni engem, csak egy báb leszek, aki tőlük függ, egy leszek azon emberek közül, akik elszalasztották álmaik lehetőségét. Zokogva bújtam egyre közelebb Dávidhoz, miközben arra gondoltam, hogy Eriknek kéne most itt lennie. Miatta csesztem el! Mert nem jött el pedig megígérte.

-         Tudnia kell róla – mondta hirtelen Dávid.

-         Már így is szar állapotban van, nem teszek rá még egy lapáttal – sziszegte vissza Hanna. – Te nem voltál mellette, amikor Ati megcsalta, én voltam az, aki tartotta benne a lelket!

-         Tudom, hogy akkor nem voltam mellette, de most itt vagyok!

-         Mi van a fényképen Hanna? – húzódtam el Dávidtól és a legjobb barátnőmre szegeztem a tekintetem. – Erik van rajta ugye? Ő az ugye?

Hanna idegesen pillantott Dávidra, majd vicsorogva elővette a telefonját, feloldotta a készüléket, majd az ajkába harapva felpillantott rám.

-         Szerveztek mára valamilyen csapatbulit. Eredetileg úgy volt, hogy megyek Zsoltival és Erikkel, de te fontosabb vagy, mint egy hülye buli.

-         Nem kell a körítés – szólt rá Dávid ingerülten.

-         Befognád? – csattant fel Hanna. – Ella – kapott a mobilja után, amit elvettem tőle.

Tekintetem egyből a telefon képernyőjére tapadt és először fel sem fogtam, amit láttam. Egy csapat bulizó tinédzser, szinte mindenki kezében műanyagpohár, látszott, hogy a hangulat fergeteges. A sok bulizó tini között pedig a lépcső mellett, ott állt Erik és egy másik lányt csókolt. Nem sok mindent láttam a lányból, épp elég volt az, hogy a keze Erik tarkóján volt, hatalmas körmei csak úgy rikítottak és bántották a szemem.

-         Ki a csaj?

-         Már kiderítettem. A neve Csikós Jennifer. Nem ebbe a suliba jár, de baszott ronda – fintorgott. – Nem is értem, hogy Erik, hogy volt képes egyáltalán hozzáérni.

-         Feltétlen most kell megbeszélnetek a csaj kinézetét? – kérdezte Dávid idegesen. – Nem az a lényeg, hogy hogy néz ki, hanem az, hogy megcsalta!

-         Leszarom – húztam keserű mosolyra a számat. – Ne is beszéljünk róla többet, még a nevét sem akarom hallani – tettem el a korcsolyákat, majd a kijárat felé indultam, sajgó ürességgel a mellkasomban.

Az úton csak bámultam ki az ablakon és hallgattam, ahogy Hanna és Dávid egy hullámhosszra kerülve folyamatosan Eriket szidják. Szívem szerint én is ezt tettem volna, de féltem, ha kinyitom a számat, ha belegondolok a dologba, a zokogás kiszakad belőlem és képtelen leszek kiutat találni a gödörből, ahova Erik taszított le. Inkább tagadtam, inkább felhúztam magam köré egy falat, azt mondogatva magamnak, hogy nem érdekel. Hátha egyszer el is hiszem, hogy nem érdekel. Először fel sem tűnt, hogy számomra ismeretlen helyen autózunk, csak akkor eszméltem fel, amikor Dávid és Hanna kipattantak a kocsiból egyedül hagyva engem. A kocsiból kiszállva, mélyet szívtam az októberi hűvös levegőből, majd a földszintes családi ház felé indultam, ahonnan ezer decibellel szólt a zene. Csodálom, hogy még a szomszédok nem hívták ki a rendőröket a hangos zene miatt. Nem igazán jártam még ekkora házibuliban, így kicsit idegenkedve léptem be az idegen lakásba és majdnem fordultam is sarkon, amikor az orromat megcsapta az izzadság és az alkohol bűze.

-         Ella, itt vagyunk – ragadott karon ekkor Kitti és a társaságukhoz húzott.

-         Nem láttátok Hannát és Dávidot?

-         Hát – pillantott a nappali felé. – Nem, az lesz a legjobb, ha itt maradsz – karolt belém. – Komolyan beszéltem Ella!

-         Ez nem valami béna tinifilm – húztam el a karom és utat törtem magamnak a nappaliig.

A nappalihoz érve kicsit megkérdőjeleztem a korábbi kijelentésemet, hisz a jelenetet látva simán beleillettünk volna egy tinifilmbe. Két srác, ahogy megverekszik a választott lány szívéért. Az volt a gond csupán, hogy a főszereplő lány én voltam, az egymást gyepáló srácok pedig Dávid és Erik. Ez nem az a történet volt, amikor én, mint valami hős talpraesett csaj közéjük vetettem magam és arra kértem őket ne bántsák egymást, mert azzal engem bántanak. Azt hiszem valami ilyesmit mondott Bella Edwardnak és Jacobnak. Na, én nem voltam ilyen. Csak álltam ott, néztem, ahogy számomra két fontos személy verekedett és nem tudtam eldönteni, hogy melyikükért aggódtam jobban. Erikért, aki ezzel a balhéval sikeresen elintézte, hogy apám ne bízzon benne vagy Dávidért, akinek minden tette visszaköszönt az interneten? A nyáron volt egy balhéja, nem hiányzott most egy újabb.

-         Legyél már észnél – üvöltött Zsolti Erik arcába, és lökött rajta egy hatalmasat, mire Erik nekitántorodott a falnak.

Ösztönösen ugrottam mellé, kezem a hátára simult, mire az izmai megfeszültek az érintésem alatt és a fejét felemelve rám nézett. Szólásra nyitottam a szám, szerettem volna megkérdezni, hogy jól van-e, de Erik lerázta magáról a kezemet, megtörölte a vértől nedves ajkát, aztán sarkon fordult és eltűnt a tömegben. Némi késéssel utána vetettem magam, hiába üvöltötte az agyam, hogy ne tegyem, a szívemre hallgattam és csak mentem előre, amíg utol nem értem a kapuban. Nem vártam el, hogy bocsánatot kérjen, de tartozott nekem egy magyarázattal, hogy miért tette.

-         Hé – kaptam el a karját, mire összerándult és felém fordult.

-         Mit akarsz még? – bámult rám idegesen.

-         Mi történt? – szegeztem neki a kérdést állva a tekintetét.

-         Még kérdezed, hogy mi történt? Ja, persze hisz az elejéről lemaradtál. Nos, épp teljes nyugalommal indultam meg kifelé, hogy felhívjalak, hogy ment a tánc, erre a drágalátos barátod berontott és felkent a falra. Egy ütéssel le akarta tudni, amikor visszarántottam, a kis hülye azt hitte, hogy ennyiben hagyom – röhögte el magát. – Nos, mit szeretnél még tudni?

-         Hogy ki az a lány Erik, semmi mást, csak, hogy ki ő – néztem a szemébe csalódottan.

-         Régi barátom, egy suliba jártunk régen.

-         És legalább megérte? Mert Dávid pontosan ezért ment neked! Megérte? Mond meg! Most boldog vagy? Mit szerettél volna, féltékennyé tenni? – másztam bele az arcába. – Semmi mással nem lehet engem elüldözni, de ezzel igen.

-         Fogd fel színpadi csóknak, tudod a kliphez kellett – nézett a szemembe gúnyosan mosolyogva.

-         Gratulálok! – nevettem el magam keserűen.

-         Még valamit főnök?

-         Nem, már semmit sem akarok tőled – néztem a szemébe, majd sarkon fordultam és visszamentem a házba, hogy aztán Hanna karjaiba vetve magam, üres szemmel meredjek a bulizó tömegre, akik hamar túllendültek a kis bunyón és ott folytatták, ahol előtte abba hagyták.

Számukra nem történt semmi különös, nem ők voltak a főszereplők, hanem én, akit megcsaltak, és aki az előbb szakított a barátjával. Mert bár az érzelmeim kuszák voltak, abban biztos voltam, hogy többé nem kértem Erikből. Előttem elásta magát örökre.