Egész héten nem volt lehetőségem a tűzhely közelébe kerülni így szombaton már korán reggel talpon voltam és bevetettem magam a konyhába, hogy sütit süssek. Már kész volt két adag kürtöskalácsos muffin és most készítettem a következőt, ami majd almás fahéjas lesz.

-         Hosszú volt a hét? – kérdezte Erika együtt érzően és az asztalhoz leülve elvett egyet a kész muffinok közül.

-         És még mindig tart – húztam el a szám és elkezdtem összekeverni az alapanyagokat. – Ma volt a határidő a Jégszínháznál, Dávid még nem írt, pedig elvileg ma lenne a forgatás másik fele, amire tegnap este találtam ki egy táncot, közbe ott van a szalagavató és a meglepi tánc – soroltam fáradtan.

-         Most pedig sütit sütsz.

-         Muszáj valahogy kikapcsolnom. Legalább nem agyalok annyit, leginkább abban fáradok el. Milyen lett?

-         Isteni, mint mindig – mosolygott rám kedvesen. – Reggeliztél már?

-         Aha, ott a virsli még a vízben, csináltam nektek is. Apa még alszik?

-         Szerintem délig ki sem dugja az orrát. Nekem viszont mennem kell hamarosan. Versenyre viszem a gyerekeket.

Mosolyra húzódott az ajkam, ahogy visszagondoltam a saját versenyeimre. Hogy mennyire élveztem a buszozást és utána a jól megérdemelt mekit. A versenyről beszélgettünk miközben Erika megreggelizett, közbe pedig készült a muffin és csomagoltam egy adagot Erikának egy másik adagot pedig mamáéknak. Papa imádta, amikor sütit sütöttem, olyankor kedvére lakmározhatott, mert sajnos mama nem igazán szokott sütit sütni, így rendesen kiélvezte, amikor átmentem egy tálca sütivel.

-         Na, és mi a helyzet veled meg Erikkel? Megnyugodott már?

-         Igen, tegnap már semmi baja nem volt. Ha minden igaz ma moziba megyünk. Elvisz engem életem első randijára. Nagyon lelkes volt a film miatt, valami új horror, amit már nagyon várt.

-         Hú, akkor lesz ott rettegés, meg egymáshoz bújás.

-         Az tuti – nevettem el magam és a mosogatóba tettem a piszkos edényeket. – Csak Dávid visszaírhatna már, hogy mikor akar forgatni. Remélem nem fog belerondítani az esténkbe. Na, csak emlegetni kell – pillantottam a folyamatosan csörgő telefonomra, majd megtöröltem a kezem a kötényembe és fogadtam Dávid hívását.

-         Helló szépség – köszönt bele vidáman.

-         Szörnyeteg – vágtam rá azonnal, mire felröhögött.

-         Az a helyzet szépségem, hogy a tökhintó itt vár téged a házatok előtt.

-         A tökhintó nem a szépség és a szörnyetegben van – szóltam rá.

-         Nem láttam egyiket sem – kuncogott. – Kész vagy?

-         Már, hogy lennék kész? Éppen sütit sütök – kerekedett el a szemem.

-         Oh… hát van még egy kis időnk, szóval, ha beengedsz, akkor megvárom, míg megcsinálod a sütit. Hagy ne kelljen átfurikáznom az egész városon – kérte.

A számat elhúzva pillantottam Erikára, segítséget kérve tőle, hogy mit tegyek, aztán sóhajtva döntésre jutottam és elindultam az ajtó felé, hogy beengedjem Dávidot, de előtte kisé rendbe szedtem magam. Mégsem fogadhatom őt akárhogy, elvégre híres énekes a tinik körében, a nyáron teltházas Budapest Parkos koncertje volt.

-         Szia – vigyorgott rám és ellökte magát a kocsijától. – Nagyon csinos vagy – hordozta végig rajtam a tekintetét.

-         Aha, persze – forgattam meg a szemem és kíváncsian szemügyre vettem a szerelését.

Fekete farmert viselt, fehér V nyakkivágású pólót, bőrdzsekit és a vállán átvetve pedig egy budmilos övtáskát. Kétségtelen mintha egy magazin címlap fotózásáról jött volna.

-         Miért nem bírtál hamarabb szólni, hogy jössz?

-         Hát meglepetés – villantotta rám csibészes mosolyát.

-         Nem lepődtem meg – sóhajtottam fel. – Hallkan legyél, mert apu még alszik.

-         Okés – válaszolta csendesen és az előszobában lerúgta a cipőjét, aztán követett a konyhába. – Helló. Jó újra látni – mosolygott Dávid Erikára kedvesen.

-         Dávid. Megférfiasodtál – mosolygott vissza Erika.

-         Na, igen – dörzsölte meg a borostás arcát Dávid és leült az egyik szabad székre.

Egy ideig még ott ácsorogtam a pult mellett és néztem Dávidot, hogy mennyire ide illett a konyhánkba, és, hogy milyen jól elbeszélgetett Erikával. Ők már 2 éve is tök jól elbeszélgettek egymással, most pedig ott folytatták ahol abba hagyták. Szerintem kevesen ismerhették meg Dávidnak ezt az oldalát. Ezt a közvetlen, sebezhető oldalát, amit Erikának megmutatott. A gondolataimba merülve folytattam a süti sütést, tésztát tettem a muffin papírokba, majd betettem a sütőbe őket és nekiálltam mosogatni.

-         Ó Ella – szólt hirtelen Dávid.

-         Igen?

-         Kedd estére van két premier előtti jegyem a legújabb jégtáncos filmre. Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha eljönnél velem – vetette fel.

Tátott szájjal pördültem meg a tengelyem körül, tekintetemet Dávidra szegeztem és az arcát kutattam annak jeleit keresve, hogy csak szórakozott velem. Ő mosolyogva állta a tekintetem, majd elvett egy muffint a tálcáról, letört belőle egy részt és a szájába dobta.

-         Nos?

-         Hát… az előzetes alapján az egy nagyon jó film, ráadásul a főszereplő nagyon helyes – gondolkodtam hangosan.

-         Plusz egy piszok helyes és tehetséges énekes fog melletted ülni – tette hozzá.

-         Persze, az a legfontosabb – biccentettem vigyorogva. – Rendben van, elmegyek veled, de ne tedd ki sehova – kértem.

-         A pasid féltékenykedik?

-         Nem csak… nem akarom, hogy az emberek pletykáljanak.

-         Hidd el Ella, hogy nem kell most nekem a balhé – nézett mélyen a szemembe, én pedig az ajkamba harapva bólintottam egyet.

Nem irigyeltem Dávid életét, főleg az utóbbi időben nem. Mindenki árgus szemekkel figyelte a lépéseit, arra várva mikor ront, és mikor lehet megint ő a címlapokon. A múltkori után különösen nagy figyelmet kapott, hetekig róla szólt minden, voltak akik elitélték a félre lépése miatt, mások viszont támogatták. És voltam én, aki nem tudta, hogy mit érzett az egésszel kapcsolatban. Nem akartam ítélkezni felette, ugyanakkor nem is álltam ki mellette teljes erőbedobással.

-         Ha figyelsz a muffinra, akkor én megyek és összekészülök. Jelezni fog a sütő, ha kész, utána már csak be kell tölteni a maradékot.

-         Ezt nekem mondod? – fordult körbe Dávid, mintha valaki más is lett volna idebent rajta és Erikán kívül.

-         Igen neked. Ha már ide jöttél ilyenkor, tedd hasznossá magad – dobtam felé a kötényemet, amit egyből elkapott a levegőben, majd távolságtartóan méregetni kezdte.

Nevetve borzoltam meg a haját, megpusziltam Erika arcát és felsiettem a szobámba, hogy rendbe szedjem magam.

11:00

Nem idegenkedtem a sokat mutató ruháktól. Volt, amikor csak egy dresszben léptem a jégre, igaz akkor még kisebb voltam, de nagyobb koromban is hordtam már olyan fellépőruhákat, amik többet mutattak, így nem okozott gondot belebújni abba a fekete ruhába, amit Dávid nekem szánt. Egy fekete body, ami szabadon hagyta az egész hátamat, ujja pedig a csuklómig ért, valamint egy pörgős szoknya. Ennyi volt a fellépőruhám. Hajamat a fodrász begöndörítette, ezúttal sminket is kaptam, ajkamon fekete rúzs virított, szemeim füstösek. A tükörképemet figyelve simán bele illettem volna egy vámpíros filmbe. Ijesztően sápadt voltam.

-         Lélegzetelállítóan szép vagy – állt meg mögöttem Dávid.

-         Te félmeztelen leszel? – pillantottam rá.

-         Nem, itt az ing, de majd olyan megtisztelő feladatod lesz, hogy letépheted rólam – kacsintott rám és belebújt az ingbe, és engem figyelve elkezdte begombolni a gombokat.

-         Ha szomorú dal, miért tépek rólad inget? Eleget bámulták már a meztelen mellkasod – forgattam meg a szemem.

-         Shh – szólt rám vigyorogva. – Szeretnéd még elpróbálni a táncot?

-         Nem, felőlem kezdhetünk – pillantottam a forgatási helyszín felé.

Azt hittem, hogy a második felét is stúdióban vesszük fel, de nem így történt. Egy régi gyárépületbe voltunk, a falak tele voltak grafitivel, Dávid mondta, hogy a vizes klipeket mindenki itt veszi fel, mert itt még jók a tűzcsapok, így nem pazarolnak el vizet, mert a kütyü az esővizet dolgozza fel. Ennyit fogtam fel abból, amit magyarázott.

-         Na, készen vagytok? – lépett hozzánk Dávid édesapja. – Ella elkezdtük visszanézni a felvételeket. Egyre tehetségesebb vagy – mosolygott rám kedvesen. – Szeretnélek bemutatni egy kedves barátomnak, szerintem tudna neked munkát találni a Tv-ben.

-         Ó – kerekedett el a szemem meglepetten és Dávidra pillantottam. – Nagyon kedves, de nem hiszem, hogy komolyabban szeretnék foglalkozni a tánccal. Nekem a jégtánc a mindenem.

-         Egy kis mellékes sosem árt – veregette meg a karom. – Nem mellesleg nem táncról lenne szó…

-         Hanem miről?

-         Színészkedésről – vonta meg a vállát.

-         Nem! – csattantam fel a kelleténél élesebben. – Én nem leszek színész!

Semmit sem utáltam jobban, mint azt, amikor valaki a színészkedéssel jött nekem. Hogy szerintük az volt nekem a tökéletes szakma. Nem egyszer megkaptam már ezt, főleg általános suliban, amikor még szerepeltem az iskolai darabokban. A tanár nem győzte hangsúlyozni, hogy édesanyám tehetségét örököltem és, hogy nekem is színésznek kell lennem, mert ez a hivatásom. Hát én marhára nem így gondoltam. Lehet, hogy volt tehetségem a színészkedéshez, talán még élveztem is, de nem akartam anyám árnyékában leélni az életemet. Anya nem tudott korcsolyázni, így a jégtánc lett az én szenvedélyem, mert azzal kitűnhettem.

-         Hé – érintette meg a vállam Dávid. – Ne haragudj apára, néha tapintatlan tud lenni.

-         Nem haragszok!

-         Na, persze – kezdte el a vállamat masszírozni, mire azonnal megfeszültem, de aztán ellazultam és élveztem a gyengéd mégis erőteljes masszírozását. – A barátod nem szokott megmasszírozni?

-         Nem – csóváltam meg a fejem és távolabb léptem tőle, mert már kezdtem túlságosan is élvezni, azt, amit csinált.

-         Én azt tenném a helyében. Minden este, bőrnyugtató olajjal – kapta el a tekintetem, bármennyire is próbáltam elkerülni a szemkontaktust.

-         Szuper – köszörültem meg a torkom és idegesen távolabb sétáltam tőle, hogy kikerüljek a bűvköréből.

Nem értettem, hogy mi történt, de nem örültem neki. Nem örültem annak, hogy a testem sóvárgott Dávid érintése után, hogy újra ugyanazt éreztem, mint évekkel ezelőtt. Mi van, ha igazán nem is sikerült elfelejtenem őt? Ha a szívem mélyén végig rá vártam? Hogy egy nap majd jelentkezni fog és az álmom beteljesül? Most pedig itt volt, nekem viszont ott volt Erik. Erik, aki mellett önmagam tudtam lenni, és aki nem érdemelte meg, hogy ezt tegyem vele.

-         Kezdünk – kiáltotta Dávid édesapja.

Szinte jelen se voltam a forgatás alatt. Táncoltam a tegnap este begyakorolt koreográfiát, hajam egyre vizesebb lett, a cseppek végig csorogtak a meztelen vállamon, sminkemet teljesen elmosták és pontosan ez volt a cél. Mindeközben Dávid énekelt és hozta a formáját, arcán mély szomorúság, ahogy az elvesztett kedveséről énekelt. Egy résznél, amikor épp forogtam, elkapta a kezem visszahúzott magához és csak nekem énekelt, ujjai vágyakozva túrtak a hajamba, egy pillanatig tényleg azt hittem, hogy vissza akart kapni engem. Aztán elengedett én pedig tovább táncoltam, végül pedig egyszerűen csak kisétáltam a felvételből, ott hagyva Dávidot, aki fájdalmas tekintettel nézett utánam.

-         Milyen volt? – kérdeztem Timitől a hajamat dörzsölgetve.

-         A közös rész iszonyat forró lett – legyezte saját magát.

-         Nem pont arra gondoltam – sütöttem le a szemem kínosan mosolyogva. – Örültem volna, ha csak egyszerű klip lett volna.

-         Horváth Dávidnál nincs olyan, hogy egyszerű klip!

A számat elhúzva vettem fel a telefonom az asztalról, bekapcsoltam a mobilnetet és egy mély levegőt véve megnyitottam a Messengert, hogy írjak Eriknek. Szerettem volna előre felkészíteni a klipre, hogy ha akar, akkor most tombolja ki magát és ne később. Ám mielőtt írhattam volna ő megelőzött engem. „Áll még a mai mozi vagy inkább mást szeretnél csinálni valaki mással?” Az üzenet mellé küldött egy videót is, ami Dávid insta storyjából való volt. Valaki felvett egy részletet, pont azt, amikor Dávid visszarántott magához és szorosan átölelt. „Moziba szeretnék menni L. Veled!” „Mikor fog már végre kikerülni a képből? Meddig kell még téged néznelek az oldalain? Ja, a kommentek a legjobbak. Mutassak párat?” „Azok csak kommentek! Erik szerinted én ezt akartam? Szerinted szándékosan intéztem így a dolgokat?” „Mondhattál volna nemet is!” „Majd megbeszéljük személyesen! Hatra akkor jössz?” „Nem tudom. Talán…”

Könnyes szemekkel olvastam el Erik utolsó üzenetét és már készültem volna válaszolni neki, de Dávid kivette a kezemből a telefont. Azonnal utána kaptam, de ő a magasba tartotta a telefonomat, fél kézzel átölelt, fejemet a mellkasára vonta belőlem pedig kirobbant a zokogás.

-         Sírd csak ki magad!

Én pedig ezt tettem, pont annak a karjaiban, aki miatt ez az egész helyzet kialakult.