Reggel mikor felnéztem a közösségi oldalakra az Instagramm és a Facebook totálisan pörgött, köszönhetően Dávidnak így gyorsan ki is kapcsoltam a netet. A telefonom egész nap a táskám alján hevert, figyelmemet megpróbáltam a tanulásra összpontosítani, de nem jött össze valami jól. Gondolataim újra és újra Erik felé kalandoztak, aki reggel busz helyett kocsival jött suliba, és amikor összefutottunk a folyosón, szó nélkül sarkon fordult és elment a másik irányba. Utána mehettem volna, könyöröghettem volna a bocsánatáért, de nem tettem. Túlságosan is egoista voltam ahhoz, hogy az iskolában fussak utána. Inkább megvártam a nap végét, így neki is és nekem is volt időm gondolkodni. Órák után aztán Hannával együtt átmentünk a csarnokba, vásároltunk az automatából aztán felmentünk a tornaterembe és leültünk a lelátó leghátsó sorába.

-         Tegnap vagy 2 órán keresztül beszéltek Zsoltival. Én mondom neked Erik szerelmes beléd – bizonygatta Hanna.

-         Dehogy szerelmes. Még én se vagyok benne biztos, hogy az vagyok.

-         Köztetek most mi is volt pontosan?

Hosszasan agyaltam a kérdésén mielőtt válaszoltam volna. Hogy mi is volt köztem és Erik között? Barátság? Kizárt dolog. Szerelem? Ott még nem tartottunk. Leginkább úgy tudtam volna leírni a kapcsolatunkat, hogy ő volt az első személy, aki mellett önmagam tudtam lenni, akivel bármikor el tudtam csipkelődni, anélkül, hogy bevágta volna a durcát. Bár eleinte bosszantott, igazából imádtam, hogy főnöknek hívott, hogy rám aggatott egy olyan becenevet, ami nem jön velem szemben minden sarkon. Lehettem volna hercegnő, vagy bármi más, de nem ő neki főnök voltam és ezt imádtam. Imádtam, hogy egyedi, és, hogy ilyen erős. Hogy mindenhez hozzá tudott szólni, hogy a próbákat soha nem vette fél vállról, hanem mindig figyelt rám. Imádtam, hogy segíteni akart nekem és, hogy mellettem állt, amikor anyáékkal kellett vacsoráznom.

-         Nem tudom – suttogtam végül. – Nagyon sok mindent érzek iránta, amit nehéz lenne szavakkal kifejezni. Imádom az egész srácot úgy, ahogy van. Ha őt nézem, minden olyan szürkévé válik, csak egyedül ő az, aki ragyog.

-         Ez édesem a szerelem – mosolygott rám Hanna.

-         De nem érzem azt a kötöttséget, amit Atinál éreztem – pillantottam rá. – Nem vagyok feszült a közelében, nem aggódok azon, hogy vajon mit fog hozzám szólni, ha meglát smink nélkül. Mellette biztonságban érzem magam.

-         Akkor ezt mond, kérlek el neki is, mert kurvára idegesít, hogy nekem szenved – huppant le mellém Zsolti.

-         Te idióta! Nem megmondtam, hogy ne gyere ide csak úgy? Ez lányos beszélgetés – förmedt rá Hanna Zsoltira.

-         Ahogy én is megmondtam, hogy ha kutya kell, akkor veszek neked egyet és neki parancsolgathatsz – vágott vissza Zsolti. – Komolyan beszélj vele! Nem szeretném ha…

Meg se vártam, hogy befejezze. Tudtam mire gondolt. Nem szerette volna, ha Erik újra a drogokhoz nyúl és ezt én se szerettem volna. Apa épphogy csak kezdett megbékélni Erikkel, már kezdte megszokni, hogy gyakrabban látja, nem hagyhattam, hogy ezt tegye. Felpattantam, tekintetem a pálya felé villant, de Erik nem volt lent így kilöktem az ajtót és az öltözőhöz szaladtam. Akkora hévvel érkeztem meg az öltözőbe, hogy a srácok odabent rémülten felordítottak, én pedig azonnal fordítottam hátat és a nyitott ajtót kezdtem el bámulni.

-         Erik itt van? – kérdeztem.

-         Felcsaptál kukkolónak Ella? – kérdezte Alex.

-         Nem gondoltam, hogy bent lesztek.

-         Szóval nem gondoltad volna, hogy a fiú öltözőben fiúk lesznek – jegyezte meg egy másik hang.

-         Pontosan – helyeseltem és összefontam magam előtt a kezem. – Erik!

-         Mizu főnök?

-         Beszélhetnénk? – érdeklődtem.

-         Tusolni készültem.

-         Ott is beszélhetünk – vágtam rá azonnal.

Szavaimat hosszú csend követte, majd lassacskán eljutott a tudatomig, hogy egyáltalán nem kettesbe vagyunk a felismeréstől pedig vörös színben kezdett el pompázni, a zavaromat pedig csak tetézte, hogy Gergő elsétált az ajtó előtt. Azt hittem, hogy nem vett észre, de pár másodperccel később visszahátrált és rám szegezte a tekintetét.  

-         Te meg mit művelsz? – kérdezte döbbenten.

-         Beszélni szeretnék Erikkel.

-         Egyszer csak ránk rontott, mint egy bedühödött bika és arra kért minket vetkőzzünk – dramatizálta túl az egyik, mire eltátottam a szám és már fordultam volna meg, hogy jól megmondjam a magamét annak a seggfejnek, amikor Gergő megfogta a kezem.

-         Tudod, még el is hinném, ha nem a húgomról lenne szó – nevette el magát. – Gyere Ella, odakint megvárod Eriket, a srácok meg had öltözzenek fel.

-         De megszökik előlem – tiltakoztam.

-         Nyugi csajszi nem hagyjuk – ígérte meg Alex.

Nem nagyon hittem nekik, de hagytam, hogy Gergő kihúzzon az öltözőből, ám az ajtóval szemben leültem a földre és a karkötőmmel játszadozva vártam, hogy Erik végezzen.

-         Mi van már veletek? – ült le mellém.

-         Egyszeriben érdekelni kezdett a szerelmi életem? – horkantottam fel.

-         Eddig is érdekelt.

-         Jah, megfenyegetted! Egyáltalán, hogy juthatott eszedbe választás elé állítani? Én vagy az álmai?

-         Hányszor beszéljük még ezt meg? Tudod az okát, hogy miért nem akartam, hogy közelebbről megismerjétek egymást.

-         Igen tudom! De már meggyógyult és…

-         Sosem fog meggyógyulni Ella hát nem érted? Csak a napokat számolhatja, hogy mióta tiszta, de bármikor vissza eshet.

-         Én pedig kurvára mellette leszek, hogy ez ne történjen meg! Engem ez nem tántorít el Gergő! Ő az első ember ezen a rohadt bolygón, aki mellett úgy éreztem igazán élek. Azt hittem, hogy annál jobban nem szerethetek senkit, mint ahogy Atit szerettem. Tudod, hogy mennyit sírtam miatta, hisz ott voltál. Most pedig itt van ő, elpazaroltunk 2 évet, mert nem vettem észre, boldog vagyok, te pedig tönkre akarod tenni. Sőt nem is kellesz te, tönkre tettem én, amiért belementem az újabb klipbe, de nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle! Azt hittem, hogy csak gyorsan megcsináljuk a klipet, de most minden szar – nevettem el magam keserűen. – Talán pont az a baj, hogy túlságosan is elengedtem magam mellette és nem figyeltem oda jobban. Ati mellett, Karesszal, alig mertem találkozni, nehogy féltékeny legyen, azt hittem Eriknél nem lesz ilyen gond. Meg nem tetszik neki, hogy TikTokozok, és, hogy őt is feltettem, de én csak azt akarom, hogy ha meghallják a nevemet, ne anyáról jussak eszükbe, hanem az eredményeimről – vontam meg a vállam, majd felpillantottam a csukott ajtóra és felsóhajtottam. – Megyek, bemelegítek. Megtennéd, hogy utánam küldöd? – álltam fel.

-         Nem is hagytad, hogy megszólaljak. Milyen tesós beszélgetés ez? – tápászkodott fel.

-         Nekem az is elég volt, hogy elmondhattam – öleltem meg szorosan, majd tovább sétáltam a jégpálya felé.

Behunyt szemmel siklottam a jégen, hagytam, hogy a testemet átjárja az a semmihez sem fogható érzés. Az érzés, amikor a testem nem tudatosan, hanem ösztönösen cselekszik és többé már nem én irányítok, hanem a dal. Nagy Bogi Félek című dala teljesen leírta azt, amit most jelen pillanatban éreztem és olyankor, amikor rátaláltam egy olyan dalra, amivel teljesen azonosulni tudtam, addig nem nyugodtam, míg ki nem táncoltam magamból. Ezért most táncoltam, sebesen szeltem a jeget, fejemet hátra vetettem, arcomon könnyek csorogtak végig, de nem nyúltam oda, hogy letöröljem őket. Egyedül voltam, nem kellett szégyelnem a könnyeimet. Sokan azt mondták, hogy aki sír, az gyenge. Szerintem ez nem igaz. Ha valaki sír, az azt jelenti, hogy vannak érzései és képesek azokat megélni. A sírás pedig jót tesz, megkönnyíti a lelkedet és a feszültéség egy része távozik belőled, ezáltal pedig a méreg is, ami ott kavargott benned. Nekem a sírás mindig segített. Kisírtam magam és utána már bátran tudtam szembe nézni, az előttem álló akadályokkal.

-         Ezeket is nézniük kéne a világbajnokságon – szólalt meg Erik, mire felé fordultam és vártam, hogy folytassa. – mert hát mit ér a tehetség érzelmek nélkül? Van köztük olyan, aki ezt elemezi? Hogy ki mennyire őszinte, amikor jégre áll? – érdeklődött.

-         Nem tudom – csóváltam meg a fejem.

-         Nyilván nem különben, akkor nem lenne kivel versenyezned – állapította meg és leülve átvette a cipőjét. – Hogy ment a matek?

-         Kétszer hívott ki a táblához, sikerült megoldanom – sütöttem le a szemem. – Egyből neked akartam elmondani, de…

Nem fejeztem be a mondatot és ő sem mondott semmit. Zsebre dugott kézzel siklottam a korláthoz, majd kinyitottam a kaput és feltettem a bukósisakot, meg a könyök és térdvédőket, aztán a nyíló ajtó felé pillantottam és megkönnyebbülten sóhajtottam Erika láttán.

-         Itt is vagyok drágáim – ölelt meg mindkettőnket Erika. – Ella apád azt üzeni, hogy ma későn fog hazaérni és, hogy rendelj magadnak valamit vacsira.

-         És te?

-         Hogy értve, hogy én?

-         Hát te nem leszel otthon? Főzhetnénk együtt valamit apunak – vetettem fel.

-         Ella mondtam már, hogy attól, mert apukád és én együtt vagyunk, még nem költöztem oda és úgy nem leszek ott, hogy ő nincs.

-         Ez hülyeség – szögeztem le.

-         Törődj bele Elli, hogy nem mindenki olyan, mint te. Te lehet, hogy beállítasz a pasid otthonába, a pasid nélkül, de Erika nem ilyen – veregette meg a vállam Erik.

Már a nyelvemen volt a csípős válasz, de ekkor Erik leguggolt és leellenőrizte, hogy elég jól meghúztam-e a térdvédőket, így a csípős válasz helyett, elérzékenyülve mosolyogtam. Nem tudom, hogy miért lett hirtelen ilyen normális velem, hogy Gergő beszélt-e vele, vagy az váltotta ki nála az enyhülést, hogy hoztam a formám és berontottam az öltözőbe. Tényleg nem tudom, de eszembe sem volt elrontani ezt azzal, hogy felhozom Dávidot. Erik leellenőrizte a könyökvédőmet és a bukósisakot majd jégre álltunk és gyakorolni kezdtünk. A koreográfiát már kívülről fújtuk, de jól esett újra és újra eltáncolni, kitapasztalni, hogy mikor kezdjen el Erik forgatni és mikor kell elkapnia, hogy hatásos legyen az egész. Más számra el se tudtam volna képzelni a halálforgást. A Hungerben volt egy rész, ahol nem énekeltek, hanem csak a dallam ment, ami olyan hatást keltett, mint a tehetségkutatókban, amikor a tovább jutókat sorolják el. Ez a rész ugyanolyan feszültséget keltett bennem. Sikerül vagy nem? Hatásos lesz vagy sem? Azon voltam, hogy ezeket a kérdéseket eltöröljem, és ne maradjon más csak az, hogy sikerülni fog és hatásos lesz. Olyan hatásos, hogy azzal beírjuk magunkat a történelembe.