Nyöszörögve nyitottam ki a szemem, amikor tudatosult bennem, hogy Michael Morrone nem fog magától elhallgatni, csak akkor, ha fogadom Hanna hívását így hunyorogva fogadtam Hanna hívását, és visszadőltem a párnákra.

-         Most azonnal lépj fel netre és nézd meg a linket, amit átküldtem – kiáltottam rám izgatottan.

-         Halkabban már – nyögtem fel. – Michael Magyarországra jön vagy mi?

-         Micsoda? – visított fel.

-         Kérdeztem – dörzsöltem meg a szemem. – Mit küldtél át?

-         Nézd meg! De a gépeden, mert folyamatosan vonalba kell lennünk – követelte. – Gyerünk már! Nem hallom, hogy pötyögsz a gépen!

Folyamatosan fintorogva másztam ki az ágyból, menet közben belerúgtam az ágy sarkába, mire fájdalmasan feljajdultam és oda ugráltam az ablakhoz, hogy felhúzzam a redőnyt. A nap azonnal megtöltötte fénnyel a szobát, én pedig boldogan fürödtem a napfényben pár pillanatig, majd leültem az íróasztalhoz, felnyitottam a laptopot és beüzemeltem.

-         Na, megvagy már?

-         Pillanat – csitítottam és a homlokomat ráncolva próbáltam rájönni arra, hogy mitől lehetett ennyire izgatott.

Michaelt már kilőttem, ami szóba jöhetett még az az, hogy megnyert egy utazást és engem visz magával a Maldív szigetekre, a másik pedig, hogy végre mer tenni az álmaiért és piacra dobja az első saját kollekcióját.

-         Ne foglalkozz azzal, amit írtam, csak nyisd meg a linket – szólalt meg akkor, amikor már pont elkezdtem volna olvasni a kisregényt, amit küldött, rengeteg nagybetűvel.

Kérésének eleget téve figyelmen kívül hagytam, amit írt és megnyitottam a linket, ami egyből a Jégszínház oldalára vitt engem. Rögtön legfelül hatalmas betűkkel álltak azok a szavak, amikre évek óta vágytam.

Állandó jégtáncost és színészt keresünk hosszú távra!

Szenvedélyed a jégtánc? Szeretnél csatlakozni egy fiatalos csapathoz, egy világszerte ismert társulathoz? Otthon érzed magad a színház világában és nem okoz gondot, ha olykor szerepet kell játszanod? Netalán ének tudással is rendelkezel? Ha magadra ismertél a sorok között, akkor köztünk a helyed!

Szülő vagy, vagy éppen diák? Nem probléma, szívesen látunk, mindenre találunk megoldást, de cserébe arra kérünk, alkalmazkodj te is hozzánk. Ne csak mi tegyünk érted, te is tegyél értünk!

A felvétel menete:

1.     Küldj egy legalább három perces videót, amiben jég táncolsz vagy énekelsz. Esetleg mindkettő.

2.     Amennyiben elnyerted tetszésünket felvesszük veled a kapcsolatot és tájékoztatunk a továbbiakról, de számítanod kell egy újabb fordulóra, amikor is már személyes kell nekünk táncolnod, énekelned, vagy táncolva énekelned.

Felkeltettük az érdeklődésed? Akkor kattints a jelentkezés gombra és küld el nekünk videódat.

Jelentkezési határidő: 2022. 10. 01 (éjfél)

A kezdés időpontja: 2023. 01. 02.

Hevesen verdeső szívvel olvastam el újra meg újra a sorokat, majd a szám elé kaptam a kezem, nehogy hangosan visítozni kezdjek.

-         Úristen – ugráltam a széken boldogan, mire Hanna felnevetett a vonal végén.

-         Mikor megláttam egyből küldtem neked! Ribi mond, hogy megpróbálod!

-         Hát persze, hogy megpróbálom – bólogattam és remegő kezekkel mentem rá a videókra, hogy kiválasszam, melyiket küldjem be.

A gépemen rengeteg táncos videó volt, voltak, amiket kevésbé szerettem, akadtak viszont olyanok is, amiket nagyon imádtam. Mégis melyiket küldjem be a rengeteg videó közül? Egyedül nem fog menni! Muszáj lesz kikérnem a környezetemben mindenkinek a véleményét. Leszűkítem a kört ötre és abból, amelyikre a legtöbb voks érkezik, azt fogom beküldeni – határoztam el magamban.

-         Tudnál nekem segíteni? Nem tudom, melyiket küldjem be! Képtelen vagyok leszűkíteni a kört – túrtam a hajamba.

-         Holnap átmegyek rendben és nasi mellett megdumáljuk okés? – kérdezte.

-         Holnap? Nem tudnál ma?

-         Tudod, hogy vidéken vagyok. Este megyek csak haza. Holnapig csak tudsz várni nem?

-         Nem tudom – nyögtem fel a laptopomra szegezve a tekintetem. – Legszívesebben már most beküldeném!

-         Elhiszem, de nyugi!

-         Megyek, elmondom apának – pattantam fel és kisiettem a szobámból.

Szinte repültem le a lépcsőn, majd berontottam apu szobájába, mivel tudtam, hogy ilyenkor már tuti, hogy ébren volt, de a látványra, ami fogadott nem számítottam. Kikerekedett szemekkel néztem apura és Erikára, akik egymásba gabalyodva feküdtek és az igazak álmát aludták. Már indultam volna kifelé, amikor a telefonom elkezdett csörögni és ők egyből felébredtek.

-         Ella – ült fel apu azonnal, miközben Erika falfehér arccal csavarta maga köré a takarót. – Megmagyarázom…

-         Én most kimegyek és felveszem a telefont – mutattam fel a folyamatosan csörgő készüléket, amiből üvöltött a Nickelback What are you waiting for című dala.

Kihátráltam a szobából, becsuktam magam mögött az ajtót, aztán lepillantottam a telefonomra. Erik hívott, fényképe ott villogott a kijelzőn és a szívem ettől teljesen megkergült. Csütörtök óta nem is beszéltünk, pénteken az első keringő próbán Zsolti ült közöttünk és mivel csak a dalt választottuk ki és a tanárral ismerkedtünk meg, nem kellett kommunikálnunk egymással.

-         Szia – emeltem a fülemhez a telefont.

-         Főnök – köszönt szórakozottan. – Mi a helyzet?

-         Tegyük fel, hogy elfelejtem azt, ami csütörtökön történt és úgy beszélek veled, mint előtte. Akkor elmondanám, hogy a Jégszínház állást hirdetett és lehet hozzájuk jelentkezni, táncolni, ahogy azt is elmondanám, hogy Erikát apu ágyában találtam, de mivel egy bunkó fasz vagy, nem mondom el – morogtam.

-         Reagálhatok vagy tegyek úgy mintha nem hallottam volna?

-         Utóbbi!

-         Elli… szeretnék találkozni veled.

-         Miért?

-         Mert beszélnünk kell, de nem telefonon. Kérlek!

-         Minek? Hogy megint belém rúgj? Hogy én is olyan vagyok, mint az a ribanc? Ezzel a hozzá állással mindenkit el fogsz üldözni magad mellől!

-         Akkor találkozunk? – sóhajtott fel.

-         5 perced lesz, a tónál – morogtam. – Egy óra múlva jó lesz?

-         Igen. Köszönöm!

Válasz nélkül nyomtam ki a hívást, majd felemeltem a fejem és apura néztem, aki kilépett a szobából és zavartan megállt tőlem pár méterre.

-         Kérsz reggelit? Csinálok reggelit – indult meg a konyha felé.

-         Apu – szóltam utána, mire megtorpant és hátra pillantott rám.

-         Már reggeliztél?

-         Apu! Megmagyarázom? – nevettem el magam, mire zavartan beletúrt az őszülő hajába. – Erika – kiáltottam el magam, mire Erika kilépett a hálóból.

-         Szia, Ella.

-         Szia – mosolyogtam rá szélesen, majd apura néztem, aztán vissza Erikára.

Úgy álltak egymástól tisztes távolságban, mint a gyerekek, akik rossz fát tettek a tűzre és most várják a büntetést. Mosolyogva csóváltam a fejem, majd felálltam, megfogtam apa és Erika kezét közelebb húztam őket egymáshoz, majd elégedetten biccentettem.

-         Mi tartott ilyen sokáig?

-         Tudod, hogy ez nem megy egyről a kettőre – szólt rám Erika és piros arccal apura pillantott. – De akkor nem zavar téged?

-         Engem soha sem zavart. Örülök, hogy boldogok vagytok. Apu megérdemeli, ahogy te is – simítottam meg a karját, mire szorosan átölelt.

Erika nehéz időszakon ment át, és sok időbe telt neki, míg talpra tudott állni, a férje és a kisfia halála után. Ez még azelőtt történt, hogy én megismertem volna, de a fájdalmát minél idősebb lettem egyre jobban át tudtam érezni. Tavaly a haláluk évfordulóján mondta el nekem a történetét és azóta a kapcsolatunk még szorosabb lett. Aztán itthon kiderült, hogy apu évek óta tudott róla, ezért bánt Erikával úgy, mint egy porcelánnal. Most pedig egymásba szerettek és együtt vannak. Erikához bújva a könnyeim eleredtek, sírtam a csütörtök miatt és sírtam Erika miatt, amiért megtalálta a boldogságot.

-         Na, hé – simogatta a hajam Erika gyengéden.

-         Most miért sírsz? – kérdezte apu megilletődötten.

-         Mert örülök nektek – húzódtam el szipogva. – Én… az az igazság, szóval… én, hosszú évek óta téged tekintelek édesanyámnak – mondtam ki hangosan azokat a szavakat, amik hosszú idő óta ott kavarogtak bennem. – Sokkal többet adtál te nekem, mint anya, mellettem voltál minden percben és remélem, hogy ezek után még inkább itt leszel, mert apuval szükségünk van rád – töröltem meg a szemem.

Erika elsírta magát és újra szorosan magához ölelt. Így sírtunk egymást átkarolva, apa pedig tanácstalanul téblábolt körülöttünk végül kiment a konyhába reggelit készíteni.

-         Köszönöm – suttogta Erika. – Ennél szebbet még senki se mondott nekem! Igen… még apád sem – előzte meg a kérdésemet, mire felkuncogtam és elhúzódtam tőle. – Gyönyörű vagy nagylány – simította ki a szememből a könnyeimtől nedves hajtincseket.

-         Ide költözöl?

-         Nem, az még nagyon korai lenne – rázta meg a fejét azonnal.

-         Na, de…

-         Nem Ella! Semmi, de!

Lebiggyesztettem a szám, aztán a konyhába mentem, hogy rávegyem apát, hogy ő vegye rá Erikát arra, hogy ide költözzön. Semmi értelme nem lett volna annak, hogy Erika tovább fizesse a brutál jó, de brutál drága lakását, mikor itt kényelmesen elfértünk.

-         Ó jut eszembe! – kiáltottam fel hirtelen, mire apu összerezzent és kiejtette a kezéből a virslis zacskót.

-         A sírba viszel – szidott le és felvette a virslit.

-         Annál finomabb lesz. Mármint a virsli – legyintettem. – Szóval, azért rontottam rátok, mert a Jégszínház végre valahára kitett egy álláshirdetést. Jégtáncosokat és énekeseket várnak, akik szívesen belekóstolnának a színház világába. Diákokat, szülőket egyaránt várnak. Október 10 a határidő, be kell küldeni egy táncot, ami ha zöld utat kap, jön a következő forduló ahol már személyesen kell táncolni – magyaráztam izgatottan.

-         Ez nagyszerű – csillant fel Erika tekintete. – Választottál már táncot? Mikor kell munkába állni? Nem fog ütközni a világbajnoksággal?

-         Biztos, hogy be akarod ezt most vállalni? – kérdezte apu kétkedve. – Ne érts félre, örülök, de jövőre itt az érettségi, arra is gondolnod kell.

-         Ez egy egyszeri lehetőség. Mindenképpen szeretném megpróbálni. Apu ők a Jégszínház. Olyan darabokat vittek a pályára, mint a Mamma Mia, az István a király, akkor a gyerekeknek a Disney előadás. Sőt most vannak egy új projektben, ha minden igaz hamarosan jégre viszik a Camp Rockot!

Apu mosolyogva hallgatta a lelkesedésemet, de nem úgy tűnt, mint akit teljesen sikerült meggyőznem, így átpasszoltam ezt a feladatot Erikának és rohantam készülődni. Nem agyaltam azon, hogy mit vegyek fel, nem akartam Eriknek tetszeni. Pont leszartam, hogy ő mit gondolt az öltözékemről, így egy fekete melegítőnadrágot vettem fel, fekete haspólóval és a fekete melegítőfelsőt, hajamat pedig felgumiztam és kész is voltam.

-         Nem reggelizel? – kérdezte apa.

-         Nem, majd eszek valamit a városban – vettem fel a cipőmet. – Erika legyél itt, mikor megjövök.

-         Nem…

-         De!

-         Veled nem lehet vitatkozni – nevette el magát.

-         Majd jövök. Sziasztok!

Az udvarra érve, köszöntem mamának, aki épp a boltból jött vissza, bevittem neki a szatyrokat, elcsórtam egy kis dobozos üdítőt, aztán biciklire pattantam és kitekertem a tóra, miközben felhívtam Hannát és elújságoltam neki a nagy hírt, hogy apuék végre összejöttek. Hanna folyamatosan segédkezett nekem a hadjáratokban, amiket apu és Erika összehozásának érdekében folytattunk, így a hírt hallva hangosan visítozni kezdett, majd a boldog visításból, rémült sikoly lett, amikor egy kakas elkezdte kergetni. Éljen a falusi élet!

Vidáman érkeztem meg a tóhoz, de a mosolyom már nem volt olyan őszinte, amikor megpillantottam Eriket, az egyik padon ülni, és amikor közelebb értem hozzá, megpillantottam a kezében lévő csokrot is. Ezt nekem hozta?

-         Szia – köszöntem, mire Erik azonnal felállt és felém fordult.  

-         Szia. Köszönöm, hogy eljöttél – mosolygott rám. – Nem tudtam melyik virágot szereted, így rózsát hoztam. Azzal általában nem lehet mellé lőni.

-         Köszi, de nem nagyon tudom hova tenni – vettem el tőle a rózsát és tanácstalanul körbe fordultam. – Nem gondoltad át igaz? – nevettem el magam.

-         Egy bácsi árulta őket – vallotta be, mire odaléptem hozzá és megöleltem.

-         Köszönöm!

Erik átkarolta a derekamat, fejét a nyakamba fúrta és egyre szorosabban ölelt magához, hiába próbáltam elhúzódni nem engedett, csak ölelt engem.

-         Hiányoztál – suttogta. – Kurvára hiányoztál!

-         Akkor miért löktél el? – kérdeztem csendesen.

-         Mert… nem gondoltam volna, hogy ennyire fontos lettél nekem, azt hittem el tudlak engedni, de képtelen vagyok rá! Ha ezzel kockáztatom az ösztöndíjat, akkor kockáztatom!

-         Mi? Erik miről beszélsz? – húzódtam el tőle és az arcára szegeztem a tekintetem.

-         A bátyád bekeményített, miután megtudta, együtt fogunk táncolni a szalagavatón – mosolyodott el keserűen. – Nem bízik bennem, még úgy sem, hogy ő a második ember, akiben a legjobban megbízok. Félt téged és nem akarja, hogy bármi is legyen közöttünk – kapta el rólam a tekintetét.

-         Ezt nem ő dönti el – csattantam fel.

-         Úgy tűnik mégis.

-         Nem! – mordultam rá élesen. – 17 éves vagyok, el tudom már dönteni, hogy mi a jó nekem és mi nem! Én úgy döntöttem, hogy barátkozok veled! Úgy döntöttem leszarom, ami a múltban történt, mert semmit sem változtatna az, ha foglalkoznék vele. Úgy döntöttem adok neked egy esélyt és kérek egy esélyt, hogy bebizonyíthassam, én nem ő vagyok! – hadonásztam a kezemmel, hogy nagyobb jelentőséget adjak a szavaimnak. – És haragszom rád Erik, mert bedőltél a bátyámnak! Ismerem, régebb óta, mint te, és ha valaki ő tudja milyen az, ha elesel az álmaidtól, akkor, amikor már karnyújtásnyira vagy tőle. Soha nem állt volna az utatba, csak tudta, hogy ezzel fogást talál rajtad! Legyél hálás, amiért egyáltalán szóba állok veled, mert nagyon megbántottál!

-         Tudom – húzta el a száját. – Pocsékul éreztem magam utána. És tudod mi a legrosszabb? Hogy nem hazudtam, azt, amit elmondtam neked, végig ott volt bennem, Gergő pedig felpiszkálta azt és egyszerűen kifakadt belőlem. Tényleg félek attól, hogy túlságosan megkedvellek, aztán te elmész.

A szavai most sem estek valami jó, de próbáltam ezt nem mutatni neki, hisz bocsánatot kért és még virágot is vett nekem. Kitámasztottam a biciklit, leültem a padra, Erik pedig pár pillanattal később leült mellém és egy ideig csendben figyeltük a tavat. Az idő hűvösebbnek bizonyult, mint azt induláskor gondoltam, így fázósan összefontam magam előtt a karom és közelebb csúsztam Erikhez, hogy felfogjon valamennyit a hidegből.

-         Fázol? – kérdezte csendesen és kibújt a dzsekijéből.

-         Nem kell… - kezdtem, de már rám is terítette, mire elmosolyodtam és belebújtam a kellemesen meleg dzsekibe. – Miért nem írtál rám még aznap?

-         Hittél volna nekem? Azt gondoltad volna, ezzel akarom kimenteni magamat.

-         Nem olyan biztos az – suttogtam és a vállára hajtottam a fejem. – Ha átjutok az első fordulón és beválogatnak, akkor eljössz velem?

-         A Jégszínházasra?

-         Igen. Nagyon fontos nekem, hogy sikerüljön. Ha bekerülök, akkor nem kell azon agyalnom mi lesz velem az érettségi után. A jégtánc az egyetlen jövőképem, másba nem is gondolkodtam.

-         Persze, hogy elmegyek! – simogatta meg a karomat, majd lepillantott rám és elmosolyodott. – Majd viszek egy hatalmas táblát és a nevedet fogom ordítani.

-         Jó – hunytam be a szemem nevetve.

Egy ideig csendben ültünk egymás mellett, hallgattuk a természet hangját és figyeltük a járókelőket, aztán Erik felvetette, hogy menjünk el valahova kajálni, mert nem reggelizett olyan ideges volt. Ami azt illeti már az én hasam is korgott, de nem volt kedvem megtörni a békés csendet. Gyalog indultunk meg a pizzéria felé, Erik fél kézzel tolta a biciklimet, másikkal a kezemet fogta és az, hogy így sétáltunk furcsa mégis fantasztikus érzés volt. Lepillantottam az egymásba fűződő ujjainkra, halvány mosoly költözött az arcomra majd Erikre néztem, aki rám pillantott és kérdőn felvonta a szemöldökét.

-         Tudod, átgondoltam a dolgot. Leszek a barátnőd – szólaltam meg, mire hitetlenkedve felröhögött és megállt.

-         Átgondoltad? Biztos vagy benne? – csipkelődött és elengedte a kezem, hogy aztán átkarolja a derekamat. – Akkor bizony le kell fektetnünk pár szabályt.

-         Nem szeretünk egymásba? – tippeltem.

-         Azt már te régen bebuktad – legyintett, mire felröhögtem. – Komolyra véve a szót, csak egyetlen egy szabály van, amivel azt hiszem nem is lesz probléma, látva azt, hogy mennyire kiakasztott Atinak a félrelépése…

-         Arra akarsz célozni, hogy megcsallak?

-         Nem, arra, hogy nem csalsz meg!

-         Ahogy te sem engem! – mutattam rá, mire felkuncogott és még közelebb húzott magához. – És többé nem hagyod, hogy a bátyám befolyásoljon.

Erik erre nem válaszolt, tekintete az ajkamra vándorolt, majd a szemembe nézett és az ajka mosolyra húzódott. A nyakára csúsztattam a kezem és kisé lábujjhegyre álltam, mire lehajolt hozzám és az ajka az ajkamra simult. Ati után, na meg Dávid után, Erik volt a harmadik srác, akivel az elmúlt 17 év alatt csókolóztam és Erik volt a legjobb. Ajka puha volt és gyengéd, az érintése mégis határozott és eltökélt. Úgy ölelt magához, mint aki tudta hozzá tartozok én pedig boldog voltam, hogy hozzá tartoztam. Karom a nyaka köré fonódott, a rózsacsokorhoz már teljesen hozzá izzadt a kezem, legszívesebben elengedtem volna, de tovább szorongattam és Eriket csókoltam. Testem boldogan megremegett, orromat megtöltötte Erik parfümjének illata, a vér vágtázott az ereimben. Erik csókja egy idő után lustább lett, ízlelgetett, kezével közben a dzsekije alatt simogatta a lapockámat, amitől a szőr felállt a karomon és a pillangók a hasamban rekord gyorsan repkedni kezdtek.

-         Menjünk – húzódott el tőlem.

-         Várj – húztam vissza magamhoz és elővettem a telefonom, hogy csináljak a fényképet.

Erik csodálkozva hagyta, hogy beállítsam őt a számomra megfelelő pozícióba, aztán sóhajtva beletúrt a hajába, amikor rájött mit akartam.

-         Komolyan a bátyád orra alá akarod dörgölni?

-         Simán! Vagy ne tegyem? – bizonytalanodtam el.

-         Nem kéne. Előbb utóbb úgyis rájön magától. Ha már annyira képet akarsz, akkor azt Instára rakd fel.

-         Nem! Elment a kedvem – vágtam zsebre a telefont, ám amikor tovább sétáltunk elővettem és lefotóztam a kezünket, úgy, hogy a rózsa is látszódjon majd amint a pizzériába értünk és leültünk fel is töltöttem Insta storymba megjelölve Eriket. – Ú, lesz közös Insta bionk? – csillant fel a tekintetem.

-         Az mi is?

-         Hát tudod, van a bemutatkozás és oda betesszük egymást – magyaráztam.

-         Felőlem – vonta meg a vállát és átnyújtotta a telefonját.

Megnyitottam az Instáját, megosztottam az ő storyjában a storymat, csak hozzá írtam még két szívecskét, aztán módosítottam mindkettőnk bioját végül elégedetten biccentettem. Pont vissza akartam adni neki a telefont, amikor Zsolti írt Eriknek a fotóra reagálva. „Gratula tesó! Aztán a faszodra vigyázz!” Felvont szemöldökkel írtam vissza neki. „A faszára majd én vigyázok ;)” Miután elküldtem neki az üzenetet, küldtem egy fényképet is, hogy lássa velem beszélt, majd visszaadtam Eriknek a telefonom, aki az üzenetet olvasva elnevette magát.

-         Köszi. A faszom most már biztonságban érzi magát, tudva, hogy vigyázol rá – dőlt előre és megcsókolt.

Belenevettem a csókjába, aztán elhúzódtam tőle, mert a pincér hozzánk lépett az üdítőnkkel.

-         Sikerült már választani?

-         Egy Hawaii pizza lesz és egy Salvatore – adta le a rendelést Erik. – Egy Damon Salvatore – kacsintott rám.

-         Hm… Stefan – vontam meg a vállam és belekortyoltam a kólámba.

-         Stefan? – kerekedett el a szeme. – Bocs, de jól hallottam? Stefant mondtál?

-         Aha. Szerintem ő helyesebb.

Erik furcsán méregetve hátra dőlt, az állát dörzsölgette, és gyanakodva fürkészett. 2 percig bírtam ezt a gyanakvó tekintetet, utána elröhögtem magam.

-         Naná, hogy Damon – vigyorogtam.

-         Huh, már kezdtem azt hinni, hogy földönkívüli vagy – törölte meg a homlokát megkönnyebbülten.

Mosolyogva figyeltem őt, aztán letettem a telefont az asztalra és felé csúsztattam.

-         Segíts nekem táncot választani – kértem.

Erik visszatolta felém a készüléket, mire kikerekedett a szemem és már készültem ott hagyni, de ekkor felállt át ült mellém, felvette a telefonomat és megnyitotta az első videót. Közelebb csúsztam hozzá, mire átkarolt és szakértő szemekkel nézte végig a videókat. Volt, amit végig se nézett, csak leszögezte, hogy őt az nem fogta meg. 3 videó volt, aminél hosszasan elidőzött és többször is megnézte. Az egyik a Szállok a dallal, amit már élőben is látott, a második Michele Morrone Watch me Burn dalára, ami nekem is az egyik kedvencem volt, a hangulata miatt és a koreó miatt, ami rohadt ütősre sikeredett, a harmadik pedig a Step up 4. részéből volt, akkor amikor Sean és Emily a tengerparton táncoltak.

-         Szerintem a három közül valamelyiket – harapott bele a pizzájába majd leöblítette egy korty kólával.

-         És mi van azokkal a videókkal, amik a gépemen vannak? – köszörültem meg a torkom, mire a magasba szaladt a szemöldöke.

-         Van több is?

-         Aha, ez csak a fele – mosolyogtam rá. – Amúgy arra gondoltam, hogy csinálhatnánk közös Tiktok videókat. A követőimnek nagyon tetszett a múltkori videó, amit feltettem.

-         Rólam?

-         Rólunk – javítottam ki. – De más zenét vágtam alá, és nem írtam meg, hogy a világbajnokságra lesz. Nem akarom, hogy ellessék az ötleteimet. Bár így is benne van a pakliban, hogy ellesnek pár lépést, de legalább a dal titokban marad.

-         Mégis mit tettél fel rólam? – bámult rám idegesen.

-         Csak… egy videót – sütöttem le a szemem majd felé nyújtottam a telefont. – Nem gondoltam volna, hogy baj…

-         Megkérdezni azért megkérdezhettél volna – morogta, megnyitotta a TikTokot, és ráment a legfrissebb videóra. – Végig bakiztam az egészet – füstölgött.

Lesütött szemmel ettem a pizzámat, gyomrom folyamatosan görcsbe volt, Erik ingerült hangjától. Nem örült a videónak. Oké tényleg meg kellett volna kérdeznem, de nem gondoltam volna, hogy ennyire ideges lesz miatta.

-         Gond? – kérdeztem csendesen.

-         Utálom, ha videók kerülnek ki rólam. Ennyi az egész!

-         Akkor nem teszek ki – suttogtam, mire rám villant a tekintete.

-         Ennyire fontos ez neked?

-         Nem… nem számít – csóváltam meg a fejem, mire hitetlenkedve felröhögött.

-         Süt rólad, hogy számít, akkor kérlek, ne mond az ellenkezőjét. Ha boldoggá tesz, akkor hajrá pakolj ki mindent a TikTokra, a sok unatkozó embernek. Nekem édes mindegy – rántotta meg a vállát.

Ökölbe szorult a kezem, de nem mondtam semmit. Nem láttam értelmét elmagyarázni neki, hogy a TikTok nekem azért volt fontos, hogy az emberek, a korosztályom megismerjék a nevem és ne csak egy idegen arc legyek a világbajnokságon. Én képviselem Európát az első helyen, ezzel együtt pedig a Magyarokat is. Szerettem volna, ha tudják, ki vagyok én, és, hogy mennyit küzdöttem, hogy itt legyek. Valamint nem szerettem volna leélni az életemet anyám árnyékában. Azt akartam, hogy az emberek a nevemet hallva, ne úgy reagáljanak, hogy ja, a színésznő lánya, hanem, hogy ja, ő az a jégtáncos lány, aki képviselte Európát a világbajnokságon. Miután megkajáltunk Erik kérte a számlát és elhagytuk a pizzériát. Az egyre erősödő szélben, fázósan húztam össze magamon Erik dzsekijét, kezeimet zsebre dugtam, ezzel megakadályozva azt, hogy Erik megfogja. Bár szerintem nem is akarta megfogni.

-         Akkor, szia – torpantam meg hirtelen, mire felpillantott a telefonjából és felvonta szemöldökkel körbefordult.

-         Még csak pár métert jöttünk.

-         Tudom, de sietnem kell – magyaráztam.

-         Á, persze – bólogatott úgy, mint aki egy szavamat se hiszi. – Mondtam, ha szeretnéd, akkor csináld!

Megvontam a vállam, mire kínosan röhögve beletúrt a hajába és felült a biciklimre.

-         Pattanj fel – vigyorgott rám.

-         Ez nem biztonságos – ráztam meg a fejem.

-         Gyere már! – nyúlt a kezem után. – Elli!

-         Le fogok esni és elkap minket a rendőr – makogtam.

-         Jaj, de jó kislány vagy – csipkelődött.

Dühösen rámordultam, aztán felültem a kormányra, erősen kapaszkodtam nehogy leesek. Erik nevetve tekerni kezdett, házak és autók suhantak el mellettünk, szememet csípte a hideg szél, de folyamatosan nevettem. A kezdeti félelmem teljesen megszűnt, élveztem a száguldást és azt, hogy valami olyat csináltam, amit előtte még soha. Az utcánkhoz közeli parkig így tekertünk, aztán Erik lelassított, én pedig leugrottam a kormányról és felé fordultam. Erik fél kézzel magához ölelt, puszit nyomott az orrom hegyére, majd a szemembe nézett.

-         Béküljünk ki főnök – kérte csendesen.

-         Mi van, ha ez nem működik? Hogy te meg én együtt?

-         Ezt most komolyan kérdezted? – szaladt magasba a szemöldöke. – Jó ég Elli! Ilyen hozzá állással jó, hogy nem fog működni.

-         Te kezdted – húztam el a szám.

-         Bocs, hogy felháborodtam, azért mert felpakoltál a netre. Talán ha előtte megkérdeznéd az embert.

-         Nem gondoltam volna, hogy probléma lesz!

-         Pont ez az! Hogy nem gondoltad!

Idegesen kaptam el róla a tekintetem, majd megragadtam a biciklim kormányát és a csípőmmel odébb löktem őt. Erik idegesen fújtatva lépett el a biciklitől, én pedig morcosan meredtem rá, aztán felpattantam a biciklimre és eltekertem ott hagyva, Eriket. Igen talán túldramatizáltam a helyzetet, és ezúttal tényleg játszottam a hisztis királylányt, de nem tetszett, hogy ennyire lekicsinylően gondolkodott és beszélt a TikTokról. Mintha valami parazita lett volna, ami felzabálta az ember agyát.

-         Jól érezted magad? – kérdezte Erika kedvesen.

-         Ja – vetettem oda idegesen és felrohantam a szobába, hogy aztán pár perccel később vissza lesiessek és szorosan megölelgessem. – Beszélhetünk?