Na, ki volt az, aki hajnalban felkelt csak azért, hogy az egész házat felverve bocsánatkérő muffint süssön Eriknek? Igen, igen pontosan én. Felkeltem hajnal négykor csak azért, hogy sütit süssek Eriknek, azért, mert tegnap goromba voltam vele és azért is, mert felvertem álmából. Két tepsivel csináltam, az egyiket otthon hagytam a másikat pedig belepakoltam egy ételtartóba és azzal a kezemben indultam el a buszmegállóba. Erik nem volt a buszon, de meg se lepett, hisz mondta, hogy korán kellett kelnie.

A reggelizőhely tele volt, amikor beléptem, de az én helyem csodával határos módon üres volt, így gyorsan le is ültem és türelmesen megvártam, hogy jöjjön Erik felvenni a rendelésemet. Miközben vártam, a Hungert hallgattam, ujjaimmal az asztalon doboltam, lábam a zene ütemére mozgott, fejben pedig táncoltam, miközben az odakinti forgalmat figyeltem.

-         Helló főnök – köszönt nem sokkal később Erik és letette elém a palacsintát.

-         Légyszi ne – néztem fel rá könyörögve. – Én hoztam neked béke sütit – toltam felé a dobozt.

-         Nem is haragudtam – nevette el magát. – de azért köszi! Nem fog kárba menni. Jó étvágyat!

-         Köszi – mosolyogtam rá és hozzá láttam a reggelimhez.

Erikkel egy időben végeztünk, még bevitte a tányéromat és a bögrémet, aztán egymás mellett sétálva elindultunk az iskola felé.

-         Amúgy…

-         Igen?

-         Tegnap, vagyis ma… fél óráig beszéltél? Sajnálom, próbáltam figyelni rád, de elaludtam és inkább nekem kellett volna sütit sütnöm neked.

-         Ja, nem – kaptam el róla a tekintetem és zavartan elvörösödtem.

-         Akkor?

-         Elfelejtettem kinyomni, és már aludtam, amikor akkorát horkoltál, hogy ugrottam egy nagyot és rájöttem, hogy hoppá úgy maradt a telefon – magyaráztam és mindenhova néztem csak rá nem.

-         Ó értem – nevette el magát. – És elkezdted nézni a sorozatot?

-         Még nem, de tervben van – bólogattam.

Kevés sorozatot láttam, ami azt illeti. Jobban inkább az olyan sorozatok felé hajlottam, amiben volt tánc, így a Táncakadémia, az Egy lépés előre, a Rivaldafény ára és a Megtalálsz Párizsban nem volt számomra ismeretlen, viszont a korosztályom, nem igazán ismerte ezeket a sorozatokat. Ők ilyeneket néztek, mint a Vámpírnaplók, a Nagy pénzrablás, Hazug Csajok Társasága és a többi.

-         Hogyhogy nem láttad eddig?

-         Nem igazán van időm sorozatot nézni, Tv-t is csak nagyon ritkán nézek – haraptam az ajkamba, mire Erik kerekre nyílt szemekkel rám nézett.

-         Hogy csinálod?

-         Neked meg nincs Facebookot – nevettem el magam tiltakozva.

Erik vigyorogva bólintott, kinyitotta nekem az ajtót, majd megfogta a derekam és maga elé tolt. Meglepetten pillantottam le a kezére, de hagytam, hogy fél kézzel a derekamat ölelje.

-         Kit kell féltékennyé tenni? – kérdeztem suttogva és ránéztem.

-         Túl sok táncos filmet néztél – kuncogott fel. – Később találkozunk – mosolygott rám.

Hosszasan néztem a távolodó alakja után, majd amikor megállt a haverjai között, köszönt nekik, hátra pillantott és elvigyorodott, amikor látta, hogy még mindig ott álltam. Elkaptam róla a tekintetem és a földszinti informatika terem felé vettem az irányt.

10:40

Egy unalmas történelem óra után, alvástól még kómásan néztem az osztályunkba becsörtető zajos 12.-esekre, de rögtön felélénkültem, amikor megpillantottam közöttük Eriket. Az ő nyomukban bejött az irodalom tanár is, és mondta, hogy ma össze leszünk vonva a 12-esekkel és így nem haladunk tovább az anyaggal, hanem filmet nézünk.

-         Ez a Zsolti nem is néz ki olyan rosszul – suttogta a fülembe Hanna.

-         Ki az a Zsolti? – szakítottam el a tekintetem arról a csajról, aki Erik mellett állt túlságosan közel és túlságosan bizalmasan érintette meg a karját.

-         Hűha, mi bajod? A szemeddel szinte ölni tudnál – nézett vissza rám döbbenten.

-         Semmi – vontam meg a vállam morcosan. – Zsolti?

-         Ja, igen. Ott áll Erik mellett, olyan helyes és rossz. Látod a tetkóját? – kérdezte ábrándosan sóhajtva. – Ráírok – döntötte el és már elő is vette a telefonját, majd újra lerakta és erősen az oldalamba könyökölt. – Mond, már mi van!

-         Semmi – morogtam és Erik felé pillantottam, aki mellett még mindig ott legyeskedett a csaj.

És ekkor Erik megragadta a lány derekát, átkarolta és a fejét a vállán pihentetve tovább nyomkodta a telefonját, a lány pedig hátra nyúlt és beletúrt Erik hajába. Megmagyarázhatatlan fájdalom áradt szét bennem, és a szemem könnybe lábadt. Mi a fene ez? Neki barátnője volt? Én pedig majdnem…

-         Ella – lengette meg előttem a kezét Hanna.

-         Ők járnak? – villant a tekintetem rá, mire oldalra pillantott és gúnyosan elmosolyodott.

-         Az a csaj kb. mindenkivel jár. Erik csak egy újabb megálló. Emiatt igazán ne legyél szomorú. Hé ribi – érintette meg a kezem.

-         Nem vagyok szomorú, csak nem akarom, hogy a munka rovására menjen – húztam össze a szemem.

-         Elindult benned valami igaz? – kérdezte csendesen. – Ella, nekem elmondhatod, ha igen.

-         Bassza meg, tegnap este fél óráig hallgattam, ahogy szuszog. Akkor szerinted? – néztem rá idegesen, majd előre hajoltam és lefejeltem a padot.

-         Hé – húzott vissza Hanna. – Megszerezzük!

-         A faszt – röhögtem el magam és a tekintetem újra Erikre villant, aki elkapta a tekintetem és rám mosolygott.

Úgy tettem, mint aki észre se vette, a tekintetem tovább vándorolt Zsoltira, majd újra magam elé néztem és a padra hajtva a fejem, megpróbáltam nem elsírni magamat. A csengő után a tanár bejött a terembe, a villanyokat lekapcsolták, Alex behúzta a sötétítőt és a többség egymás szavába vágva mondott be film címeket. Röpködtek a horror filmek, romantikusak, akciók és vígjátékok, de a tanár nem tett eleget a kérésüknek. Csehovtól indította el a Sirályt, ami egyet jelentett azzal, hogy 2 óra alvás várt rám.

-         Ejnye. Nem alszunk órán – ült le mellém Erik és megbökte a combomat.

-         Különben?

-         Lemaradsz egy irtó izgalmas filmről – suttogta és finoman meghúzta a hajamat.

-         Leszállnál rólam? – kaptam fel a fejem és dühösen rámeredtem. – Piszkáld a barátnőd haját, engem meg hagyj aludni!

-         Ó, már értem. Kitti nem a barátnőm – mosolyodott el.

-         Mit értesz ugyan? Hogy álmos vagyok? Mert igen azt jól értetted!

-         Gyerekek! Ha nem maradtok, csendben szétültetlek titeket – szólt ránk a tanár.

-         Ez is miattad van – sziszegtem.

-         Hát persze – bólintott szórakozottan és feltette a lábát a tartóra, mire a combja a combomnak simult. – Tényleg nem a barátnőm.

-         Elsőre is felfogtam – morogtam, bár fogalmam se volt róla, hogy higgyek-e neki. – Be dobtátok a közösbe vagy mi?

-         Ja, valami olyasmi.

-         Gratulálok.

-         Csak szívatlak te dinka – könyökölt oldalba, mire ellöktem a kezét.

Erik mind két órán folyamatosan piszkált, de amikor rájött, hogy a bökdöséssel nem megy semmire, elkezdte a filmet kommentálni, amitől jó párszor hangosan röhögnem kellett, de megpróbáltam magamba folytani.

-         Milyen órád lesz? – kérdezte kíváncsian.

-         Egy angol, aztán mára ennyi.

-         És, hogy tervezted a mai próbát?

-         Nem tudom. Hogy van programod a barátnőddel?

-         Amint elmondja, hogy hányra menjek hozzá táncolni, válaszolok a kérdésedre. Addig legyél türelmes – kérte.

-         Marha vicces vagy – forgattam meg a szemem.

-         Jó, látom, nem hiszel nekem, szóval kérdezzük meg Kittit.

-         Mi? Meg vesztél? Nehogy megkérdezd – kerekedett ki a szemem rémülten és megpróbáltam befogni a száját, de elhajolt előlem.

-         Hé, Kitti. Ugye, hogy nem járunk? – kiáltotta.

Szó szerint megkövültem és rá se mertem nézni Kittire, csak ültem ott Erik mellett, a lélegzetemet visszafojtva és a kezét bámultam, ami a csuklóm köré kulcsolódott.

-         Veled? Járni? Max, ha te lennél az utolsó pasi a Földön, de talán, akkor sem – mondta, mire felkaptam a fejem és Kittire néztem. – Nem tőlem kell félni, hanem tőle – kacsintott rám és felkapta a táskáját.

-         Kösz – röhögött fel Erik. – Na, főnök, megnyugodott a kicsi szíved, hogy csak a tiéd vagyok?

-         Fél ötre legyél nálunk – mondtam válasz helyett és felálltam, hogy kimenjek mosdóba, de Erik nem mozdult.

A vállára támaszkova megpróbáltam átlépni rajta és már fél lábbal a másik oldalt voltam, amikor megragadta a derekam és az ölébe rántott. Közvetlen közelről néztem bele abba a gyönyörű barna szempárba, ajkamon éreztem Erik lélegzetvételét, amitől a szívem teljesen megkergült.

-         Tudsz róla, hogy a bátyád eltiltott tőled? – kérdezte csendesen.

-         Bizonyára megvolt rá az oka – nyögtem ki.

Erik tekintete az ajkamra esett, megnedvesítette a sajátját, aztán a szemembe nézett és mosolyra húzódott az ajka.

-         Bizonyára – ismételte meg.

16:30

Háromszor öltöztem át fél öt előtt, fel alá rohangáltam a házban, hisztiztem egy sort, amiért még vizes volt a cicanadrágom, de hiába próbáltam hajszárítóval szárítani nem száradt semmit, így a szürke cicanacimat kellett felvennem, de így bomlott az egész szett és újat kellett keresnem. Végül a világoskék cicanacimat vettem fel, fehér ejtett vállú pólóval, hajamat pedig magas lófarokba fogtam, aztán siettem ki a kapuhoz, hogy még nagypapa előtt oda érjek. Ám papa sokkal fürgébb volt nálam és már a kapuban ácsorgott, kezében metszőollóval, de letagadni se tudta volna, hogy a vendégemre olyan kíváncsi. Ilyenkor utáltam, hogy ikerházban laktunk és egy udvarunk volt nagyiékkal, imádni pedig azért, mert ha az otthoni kaja nem főtt a fogamhoz, akkor csak átsétáltam az udvaron és megkajáltam mamánál.

-         Ő az? – kíváncsiskodott papa, amikor egy motoros kanyarodott be az utcába, fején bukósisakkal és bőrszerkóban.

-         Nem – legyintettem unottan és tudomást se vettem a motorosról, egészen addig, míg meg nem állt előttünk. – Segíthetünk? – szaladt magasba a szemöldököm és védelmezően papa elé álltam.

-         Hűha. Ilyen veszélyes környéken laksz? – nevetett fel Erik és levette a bukósisakot, aztán beleszántott a hajába. – Jó napot. Király Erik vagyok! – mutatkozott be.

-         Ismertem nagyapádat fiam, derék ember volt, együtt szolgáltunk a seregben – került ki engem papa és kezet rázott Erikkel, aztán csillogó szemekkel megnézte a motort. – Egész szép járgányod van, ezzel aztán lehet csajozni. Én is így szedtem fel a nagy anyját. Csak úgy repesztettünk. Még versenyre is jártam, Magdi volt az én szerencselányom – mesélte, Erik pedig mosolyogva hallgatta.

-         Akkor uram bizonyára nem bánja, ha elrablom az unokáját egy körre – vándorolt rám a tekintete mosolyogva.

Kikerekedett szemekkel tántorodtam hátra, folyamatosan a fejemet ráztam és csak hátráltam és hátráltam, míg a hátam a kerítésnek nem ütközött. Nincs az az Isten, hogy én felüljek mögé arra a motorra! Szeretnek még élni egy kicsit, legalább addig, míg megnyerem a világbajnokságot!

-         Vidd csak nyugodtan. Úgyis ráfér egy kis kaland. Bukósisak?

-         Készültem – vigyorgott és hátra nyúlva kivette a csomagtartóból a másik bukósisakot. – Nos, Elli? Készen állsz egy kalandra velem?

-         Persze, hogy készen áll – mondta helyettem papa.

-         Nem! Nem állok készen – ráztam meg a fejem rémülten. – Én nem fogok felülni arra – böktem a motor felé.

-         De, igen felül – fogta meg a kezem papa és maga után vonszolt a motorhoz. – Tessék élni is egy kicsit, különben vénlány maradsz. A srácok nem szeretik a makacs lányokat, akik kihúzzák magukat minden alól. Legyen benned tartás, de azért tudd, mikor kell lazulni.

Csodálkozva meredtem a nagyapámra, aki ellentmondást nem tűrően nézett vissza rám, így jobbnak láttam nem ellenkezni vele. Elvettem Eriktől a bukósisakot, becsatoltam az álam alatt és óvatosan felültem mögé.

-         Kapaszkodj erősen – szólt hátra, mire a karom azonnal szorosan a dereka köré fonódott, és olyan szorosan simultam hozzá, amilyen szorosan csak tudtam. – Azért levegőt kapjak – nevette el magát, mire kisé lazítottam, de amikor fel bőgette a motort és kilőttünk, egyből szorosabban öleltem.

A motor hangos zajától szinte semmit se hallottam, szememet nem is mertem nyitva tartani, csak ültem Erik mögött és pánikoltam minden egyes kanyarban, attól félve, hogy az aszfalton kötök ki. Ám 10 perccel később, elkezdtem felengedni és kinyitottam a szemem. Erik a jó motorosok közé tartozott, betartotta a szabályokat, nem vágott a kocsik elé, ettől pedig megnyugodtam és újfajta izgalommal néztem a mellettünk elsuhanó tájat. Mikor megálltunk a piros lámpánál, Erik egy pillanatra hátra nyúlt megsimogatta a térdem, majd feljebb húzta a lábam, aztán ugyanígy tett a másikkal. Nem kommentáltam a dolgot, szememet újra behunytam és élveztem a repüléshez hasonlítható utazást.

Fél órán keresztül motoroztunk a környéken, majd hozzánk mentünk, hogy végre gyakoroljunk is valamit. Erik betolta az udvarra a motorját, elcsodálkozott a házunk stílusán, ami a téglaberakástól olyan volt, mintha egy vár lett volna, a toronyszobával pedig még inkább ezt a hatást keltette, belülről viszont teljesen modern volt, egyedül az emeletre vezető csigalépcső emlékeztetett egy középkori váréra. Az emeletre mentünk, fel a padlásra, ahol Erik átesett a másik ámulatba.

-         Hűha, tisztára, mint egy stúdióban – fordult körbe csodálkozva a padláson, aminek minden oldala üvegből volt.

-         Apu megunta, hogy a nappaliban ugrálok és megcsináltatta nekem a padlást – fordultam én is körbe és megpróbáltam az ő szemével látni a dolgokat. – Mint látod ízig-vérig az én birodalmam.

Erik mosolyogva nézett rám, aztán kibújt a dzsekijéből és leült a kanapére, tekintetét továbbra is rám szegezte. Hátat fordítottam neki, hogy elrejtsem a zavaromat, a hifihez léptem, csatlakoztam rá a telefonommal és elindítottam egy random lejátszási listát, hogy ne néma csendben legyünk.

-         Készítettem a délután egy animációt a táncunkról. Szeretnéd megnézni? – fordultam vissza felé a kezemben tartva a laptopomat, amit már jó előre felhoztam ide.

-         Aha – biccentett és felült, hogy én is le tudjak ülni.

Lehuppantam mellé tartva a távolságot, beüzemeltem a gépet és közben a szám szélét rágcsáltam. Még soha senkit nem hívtam át, pláne nem pasit és most rohadtul furcsa érzés volt itt látni Eriket, aki most közelebb csúszott hozzám, válla a vállamnak nyomódott, ahogy a laptopomra nézett, orromat pedig megcsapta az illata.

-         Amúgy tudtad milyen megnyugtató a hangod? – kérdezte hirtelen, mire oldalra néztem és elvörösödtem a közelségétől.

-         Igen?

-         Aha. Általában ha felkeltenek, nehezen alszok vissza, de a hangodban van valami különleges – nézett a szemembe, majd a tekintete az ajkamra esett és közelebb hajolt hozzám.

-         Ella. Rendeljek valamit vacsorára? – kiáltotta a lépcső felől apa, majd a léptei közeledtek.

Azonnal elhúzódtam Eriktől és felpattanva az ajtóhoz siettem, szélesre tártam, majd vissza sprinteltem a kanapéra, elindítottam az animációt és oldalba böktem Eriket, hogy vágjon érdeklődő képet, a csodálkozó helyett.

-         Igen jöhet, köszi – kiáltottam fel. – Gyere, fel szeretném bemutatni a srácot, aki fehér lovon érkezett, hogy meg mentsen és elvigyen paripáján Londonba a világbajnokságra.

-         Nekem fekete motornak tűnt – vágta rá apu és megjelent a padlásajtóban, majd Erikre szegezte a tekintetét, aki mellettem azonnal kihúzta magát. – Te?

-         Uram – biccentett vissza Erik.

Ide oda kapkodtam a fejem kettejük között és próbáltam rájönni, hogy mi okozhatta kettejük között a feszültséget. Lehetséges, hogy apa már elkapta Eriket? Bolti lopáskor vagy egyéb más helyen? Nem tartottam kizártnak hisz apa rendőr volt, jó pár diák megfordult már nála ittas vezetés miatt, de Erikből nem néztem volna ki, hogy ennyire rossz lenne.

-         Akkor nem kell bemutatnom – motyogtam.

-         Nagyon jól ismerem a fiatalembert – vágta rá apa. – Beszélhetnék veled? – villant rám a tekintete.

-         Oké – motyogtam és félre tettem a laptopot, aztán követtem apát le a lépcsőn, de a földszintre már nem voltam hajlandó lemenni. – Miről van szó?

-         Nem szeretném, hogy vele barátkozz. Keress más valakit, akivel elmész a világbajnokságra.

-         Már így is eltelt egy hét apa, nem tudok mást keresni. Mi bajod van Erikkel?

-         Zűrös gyerek – mondta tömören.

-         Melyik gyerek nem az?

-         Azt hiszem elfelejtetted Gabriella, hogy rendőr vagyok és találkoztam már jó pár emberrel. Köztük vele is.

-         Jó. Mond el mi miatt találkoztál vele és majd én eldöntöm, hogy szeretnék-e vele tovább barátkozni, avagy sem – fontam össze a kezem magam előtt.

-         Drogozott. Méghozzá keményen. 2 évbe telt, míg sikerült teljesen lehozni a szerről. Nagyon gyenge személyiség, ki tudja, lehet, hogy megint újra benne van, és nem akarom, hogy téged is magával rántson.

Apa szavai teljesen letaglóztak és csak meredtem magam elé, gondolataim ide oda cikáztak. Mindig is elítéltem azokat, akik a droghoz nyúltak, vagy az alkoholhoz, mert nem bírták máshogy feldolgozni a magánéleti problémákat. Nekem senki se mondja, hogy nem volt számukra más kiút. Az alkohol és a drog csak egy ideig használt, de attól a problémák nem tűntek el, ugyanúgy ott maradtak és megoldásra vártak.

-         Lehet tudni, hogy miért? A családja miatt…

-         A családja nagyon rendes, az apjával együtt jártam a gimibe, jó ember. Ezért nem értem, hogy mi történt Erikkel.

-         Biztos rossz társaságba keveredett.

-         Az biztos. Egy gyereket könnyen lehet irányítani – biccentett. – Erik pedig mélyen benne volt, nem csak használta, de terjesztette is. Sok munkába tellett, hogy nem csukták le.

-         Ez már a múlt – húztam ki magam. – Te tanítottad nekem, hogy nem szabad az embereket a múltjuk alapján megítélni. Mindig te mondtad nekem, hogy mindenkinek jár egy második esély – néztem a szemébe. – Bocsi, de most mennem kell vissza gyakorolni – fordultam sarkon és felsiettem a padlásra.

A padlásszobába belépve jöttem rá, hogy életemben először ellent mondtam apámnak és azt tettem, amit a szívem diktált. Talán nem tetszett apának, hogy ellent mondtam neki, de abban biztos voltam, hogy a szíve mélyén büszke volt rám.

-         Maradsz vacsira? – mosolyogtam Erikre és becsuktam az ajtót.

-         Nem köszi. Szerintem már megyek is.

-         Nem!

-         Elli…

-         Semmi, Elli! Maradsz! Gyakorolnunk kell – szögeztem le és felé indultam, majd amikor fel akart állni a vállánál fogva visszalöktem és belemásztam az ölébe. – Nem mész sehova! – néztem közvetlen közelről a szemébe.

-         Apád nem akarja, hogy itt legyek!

-         Én viszont igen! – vágtam vissza. – Nem érdekel a múltad, és téged se érdekeljen. Azon már úgysem tudsz változtatni, de azon igen, hogyan éled a jelenedet!

Erik elkapta rólam a tekintetét, és elbámult valahova a vállam felett, majd újra a szemembe nézett, és lassú mosoly terült el az arcán.

-         Csak nem bejövök neked főnök?